Part 10

3. Már ekkor feltűnést keltett becsületességével, okosságával és a kínai életben oly nagy szerepet játszó _szertartások kitűnő ismeretével_. Kisgyermek korában az volt a szórakozása, hogy az ellesett cerimóniákat begyakorolta. Később folyton tökéletesíti magát ezekben. Ha nagy temetés megy végbe, ha fejedelmi látogatás érkezik, odaférkőzik a közelbe, kikérdez és apróra megfigyel mindent. Felnövekedve meglátja a ritusok szellemét és életstílust, harmónikus cselekvést keres benne. Önkénytelenül megérzi a divat óriás hatalmát és ezt kívánja a nemzeti élet szolgálatába állítani. A régiek szertartásokkal szőtték át egész társadalmi életüket: a születésnapnak, a nagykorúsításnak, az esküvőnek, versenynyilazásnak és vendégfogadásnak… egész a temetésig mindennek megvolt a maga rendje-módja. Mindezekben a császári udvar volt a mérvadó és a művelt körök társas életében csak az vehetett részt, aki ismerte a társadalmi formákat. Háromszáz fontos és háromezer kevésbbé fontos szabályt kellett minden művelt embernek begyakorolnia. Viszont ezek tudása megadta a föllépés biztosságát és könnyedségét; a szokásokat tudó férfi mindenben ember a talpán és még a legveszedelmesebb helyzetben is sikert arat; ráléphet akár a tigris farkára, még az sem harapja meg.[110] Főképpen ezért a rituális tudományáért nyeri már húszéves korában a Fu-ce, azaz mester nevet és így kerül be a történelembe, mint _Kong-Fu-ce_.

4. _Európai életírói mellőzték egyik legvonzóbb jellemvonását: a zene iránti nagy szeretetét._[111] Pompásan énekelt, kitűnően játszott citerán és csengő köveken, úgy hogy a császári udvar karmestere őt hallgatva bámulattal kiálta fel: ez az ember hivatott arra, hogy újjáteremtse az emberiség tönkrement kultúráját. Ezen a téren folyton tovább képezi magát. Meghallja a tánccal, pantomimmel kisért «sao» zenét és oly buzgalommal tanulja három hónapig, hogy «mellette elfelejtette a hús ízét», mert a legfőbb szépség és a legnagyobb jóság csendült ki belőle. Ő a zenében is az erkölcsi emelkedést vagy sülyedést érezte. Hogyan értékelte a zenét, kitűnik a tanulásából. Egy citeradarabnál tíz napig maradt, jóllehet mestere sürgette: eléggé tudja már, haladjanak tovább. Kung mentségeket hoz fel: «Még nem vagyok biztos az ütemben; még nem fogtam fel a dal mély értelmét és nem értem a szerző lelkét.» Végül a tizedik napon megállapítja tisztán a játékból, hogy «a dal szerzője komoly, mélyen gondolkozó, messzelátó elme; nagylelkű és megelégedett nemes szív. Most már látom is a szerzőt. Barna az arca, magas a termete és a szeme olyan, mint a tenger mélye. Ugyan ki lehetne más mint Wen király?» Tanára ezt hallva tisztelettudóan felkel, mélyen meghajtotta magát és üdvözölte: «Te bölcs és szent férfiú vagy, ez a dallam tényleg Wen királytól való.» Ez a jelenet elébünk tárja alaposságát, elméjének megfigyelő erejét és képességét arra, hogy teljesen beleérezze magát más lelkébe. Kiérezzük lelkesedését a régi szép kultúra iránt.

5. _Hivatása._ Harmincnégy éves korában, mint főnemesi gyermekek nevelője elkerült Lo-ba a birodalom akkori székvárosába, hol tudatára ébred nemzetmentő hivatásának.[112] Egymás mellett szemléli itt a szent királyok és a vérengző zsarnokok képét. Vérzik a szíve, ha hazájának korabeli állapotára gondol. Északon a mongolok törtek be és fenyegetik állandóan; délen a határőrvidék hatalmas főurai megtagadják az engedelmességet a császárnak és folytonosan küzdenek egymás ellen. Mindenfelé pártütés és felfordulás. Lu tartományban az utolsó kétszáz év alatt harminchat fejedelmet gyilkoltak meg és nem egyszer a trónörökös tulajdon édesatyját. Mágnás családok tartották kézben a nemzeti vagyont, bitorolták a főhatalmat; udvaraikban viszont táncosnők és heterák voltak a mindenhatók.[113] Különösen meghatja Tsu herceg és kormányzó képe, ki visszautasítja a felajánlott koronát és karjára véve a trón jogos örökösét, a kis királyt, kihallgatást tart és intézi az ország ügyét-baját. Ő volt a nemzet utolsó nagy bölcse, ki még tovább építette a nemzeti művelődést. Kong-fu-ce úgy érezte, hogy a nagyherceg kérdőn tekint reá és hallani vélte szavát: «Ki fogja megőrizni nagy örökségemet, ki folytatja tovább a kultúra úttörőinek sorát?» Kung megértette a tekintetet és ettől a pillanattól fogva hivatottnak vélte magát arra, hogy a régi nagy királyok szent örökségét a késő unokákra átszármaztassa. Mély titok gyanánt őrízte ezt a vágyat még tanítványai előtt is, csak nehéz megpróbáltatások idején tolult ajkára a panasz: «Már a végét járom, mert régen nem láttam álmomban Tsu herceget.» Íme az eszmény ott lebegett előtte éjjel-nappal és elkísérte álmaiban. Ezentúl a Tsu dinasztia elkorcsosult tagjairól mindig jobban a régi kor nagy uralkodóira függeszti tekintetét és felvillan benne a forradalmi szándék, hogy mint egy új dinasztiának mindenható minisztere menti meg hazáját az összeomlástól.[114]

6. _Reformtevékenysége._ Alig tér vissza hazájába, elűzik a tartomány törvényes fejedelmét, kit hűségből száműzetésbe követ és jó ideig kivonja magát a politikai tevékenységből. E helyett nagystílű a tanítói tevékenysége. Csak ötvenegy éves korában nyílik alkalma arra, hogy államférfiúi képességeit a gyakorlatban is kimutassa. Az új fejedelem a főváros első előljárójává avatja. Egy év alatt úgy rendbe hozott mindent, hogy a szomszéd fejedelmek csodájára járnak, utánozzák rendeleteit és irígyelni kezdik sikerét. A találkozásokon gyors pillantással átlátja a cselszövést és több vitás területet megment fejedelmének, ki hálából közmunka miniszterré teszi. Hatalmát arra használja, hogy megvizsgáltatja az egész ország talaját és elrendeli, hogy minden talajban a legmegfelelőbb fát és gabonát termesszék. Hamarosan elnyeri az ország legfontosabb állását, legkényesebb tisztét: az igazságügyi miniszteri széket. A hagyomány szerint három hónap alatt olyan rendet teremt, hogy büntetésre nem is volt többé szükség, mert mindenki önként tartotta be a jó szokásokat és erkölcsöket, melyeket példájával és az egész udvar tekintélyével uralkodó divattá emelt.

Kétféle ellenségre talált újító munkájában: örökké kritizáló pesszimistákra és szájas pártvezérekre. A pesszimista kritikusokkal nem sokat törődött; ezeknek legjobb cáfolata maga a tett, a siker. _De komolyan félt a szószátyár demagógoktól_, kiket alábbvalóknak tartott a rablóknál és gyilkosoknál. Ezeket úgy hallgattatta el, hogy közülük a legtekintélyesebbet, Sao-Csong-Mao-t már minisztersége hetedik napján felköttette és elrettentő példa gyanánt feldarabolt testét a királyi palota előtt közszemlére tetette ki. Mikor ezért a kegyetlenségért tanítványai szemrehányást tesznek neki, így magyarázza meg tettét: «Öt gaztett van a földön, mely alávalóbb a rablásnál és gyilkosságnál: első az engedetlen, lázadó lelkület, álnoksággal egybekötve; második a makacssággal, megátalkodottsággal járó gonosz cselekedet; harmadik a hazug beszéd, ha ékesszólás járul hozzá; negyedik a botrányok gyüjtése és ezek terjesztése széles ismeretkörben; ötödik a gaztettek helyeslése és feldícsérése. Ez a Sao-Csong valamennyit egyesítette magában. Amerre járt, mindenütt pártot alakított és lázongott, a tömegbe államellenes véleményeket hintett; erőszakos fellépésével elhomályosította a jog és jogtalanság fogalmát és mindenütt csak saját érvényesülését kereste. Tizenhárompróbás gazember volt, ezért kellett eltenni láb alól». A régi császárok hét példájával igazolja tettét. «Ha a felforgató elemek hordákba gyülekezhetnek, akkor már nagy ok van a búbánatra».[115]

7. Kon-fu-ce kegyetlen tettét, mint _kormányzati bölcseséget_ tünteti fel; szeret mindenben mélyre látni, a bűntények okát és megelőzését keresi. Legfőbb oknak tapasztalja a ferde közvéleményt, azért szerinte _minden kormány legfőbb teendője a nép zavaros fogalmainak helyreigazítása_. Öreg korában magasállású tanítványa, Tsi-Lu magához hívja: «We fejedelme vár rád, mester, hogy hatalmát irányítsad. Mihez fognál legelőször?» «Minden bizonnyal – válaszolja Kung-ce – a fogalmak helyreigazításához.» A katonás Tsi-Lu megvetően legyint erre. «Csak a fogalmak forognának kockán? Nagyon tévedsz mester. Mire jó ezeknek az igazítása?» A mester válasza: «Milyen faragatlan vagy te, Ju! Nemeslelkű ember nyílt kérdésnek tekinti vagy elmellőzi azt, amit nem ért meg. Ha a fogalmak nem helyesek, akkor helytelenek a beszédek; ha a beszédek nem helyesek, nem jönnek létre a jó tettek… nem virágzik az erkölcs és a művészet, nem érnek célt a büntetések és végül a nép azt sem tudja, hova tegye kezét-lábát. Ezért a nemes embernek szeges gondja van arra, hogy fogalmait minden körülmények között helyes szavakba öntse és szavait valóra váltsa. A nemes ember nem tűri, hogy beszédében bármi pontatlan vagy félreérthető legyen.»[116]

Még gyakorlatibb módon hangsúlyozza a tiszta fogalmak jelentőségét a következő hely. Tsi fejedelme kérdi tőle, mi a jó kormányzás titka? Kung-ce válaszol: «A fejedelem legyen fejedelem, az alattvaló legyen alattvaló, az atya legyen atya, a fiú legyen fiú.» Szóval mindenki töltse be pontosan kötelességét és törekedjék eszményképe után.»[117]

A szavak jelentése nem egyéb, mint szokás, melynek meggyökereztetéséhez tekintélyre van szükség. Ezért a _tiszta fogalmak megteremtésének eszköze a tekintély_. Tekintély pedig csak ott lehet, ahol 1. van társadalmi különbség és olyanok az uralkodó rendek és az előljárók, hogy a nép tisztelettudóan tekinthet fel reájuk. _A tisztelettudás_ az egész társadalmi és nemzeti élet alapja. Ahol az arcátlanság elharapódzik, ott vége a társadalmi rendnek és békének. Ezért tartja 2. a társadalom alapjának a szülők iránti tiszteletet és szeretetet, mert legkönnyebb tiszteletre nevelni ott, hol erre segít a vérségi kötelék és a szülők iránt érzett hála. Tisztelettudásra ifjú korban kell még nevelnünk, mikor fogékony rá az ember. Ez a kormányzati bölcseség főtitka.

A fogalmak helyreigazításával egyenlő fontosnak tartja a _példaadást_, a kifejlett egyéniségből áradó belső vonzást, amit napjainkban W. Förster így fejez ki: «Das Sein erzieht, nicht das Tun.» Mi a kormányzás lényege, kérdi tőle Ki herceg. «Kormányozni annyi, mint helyesen élni. Ha felséged vezet a becsületességben, ki merészel akkor még becstelen maradni.» Más alkalommal azt kérdi, hogy lehet megszüntetni a rablók garázdálkodását. Konfucius azonnal kész a válasszal: «Ha Felséged nem kívánja, még akkor sem fog a nép lopni, ha díjat tűznek ki érette.» Szerinte ugyanis a nép a fejedelem árnyéka és a kormány tükörképe. Ha a nép között tolvajok garázdálkodnak, ez annak a jele, hogy a kormány se tisztakezű, nem egyenes úton szerzi a pénzt. Másik érdekes feladott kérdés, hogy lehet a népet szófogadóvá tenni. Föl kell emelni a nyílt, egyenes embereket, hogy elnyomják a körmönfontakat, így engedékeny lesz a nép; ha pedig emelik az álnok képmutatókat, ezek elnyomják a nyílt embereket és nem fogad szót a nép.[118]

A kormányzat fontos eszközének tartja még _az erkölcsös nemzeti zenét_, mert a kellő cselekvés harmónikus kedélyt tételez fel; a szív harmóniáját pedig a zene teremti meg legkönnyebben. Ezért foglalkozik ő maga is legszivesebben a zenével, ezért fárad a nemzeti zene reformján, ezért hagyja az utókorra az ódák könyvét, a Si-King-et.

A kormányhatalommal rendelkezők főtulajdonsága nem annyira a szaktudás, mint inkább a hazának és _a népnek nagy szeretete_. A részleteket elvégezhetik az alkalmazott tisztviselők, de az egész világot csak arra lehet rábízni, ki önmagában az egész világot szereti. Az ilyet a nép nem érzi elnyomónak, rendelkezéseit sem találja terhesnek, mert elnyomás helyett inkább szárnyakat ad népének az öntevékenység nagyobb kifejtésére. «Ha valaki egyéniségével uralkodik és szokásával tart rendet, lelkiismeretes lesz a népe; ha pedig valaki rendeletekkel kormányoz és büntetéssel tart rendet, kijátssza a nép és lelkiismeretlenné válik… Ha valaki egész lényével uralkodik, hasonlít a sarkcsillaghoz, mely nyugodtan marad a maga helyén és mégis körülötte forog az egész csillagos ég.»[119]

8. _Bukása._ Ilyen elvek és kormányzat mellett Lu fejedelmének nagyon megnövekedett a hatalma és tekintélye és a szomszéd fejedelmek sanda szemekkel néztek Konfuciusra. Attól tartottak, hogy Lu így nemsokára a birodalom első államává, fejedelme pedig császárrá lesz. Próbálkoztak tehát Konfucius ellen rágalmazással és amikor ez nem sikerült, a következő fondorlattal éltek: Összeszedték hét országnak legszebb nyolcvan lányát, megtanították őket érzéki dalokra, észbódító táncra, felöltöztették káprázatos szép ruhákba és kitűnő zenészek kíséretében elküldötték őket ajándékba harminc fogaton Lu fejedelmének. Ez először csak a városon kívül szállásolja el őket és inkognitóban keresi fel a kis tábort, de annyira levették lábáról, hogy már másnap ünnepi menetben vezette őket székvárosába. Dinom-dánomban teltek a napok, elintézetlenül hevertek az ország ügyei és a téli nagy áldozatok alkalmával a tisztviselők már nem kapták meg az őket megillető jutalmat és tisztességet. Ekkor belátta Konfucius: «Itt az idő a visszavonulásra!» és dalba öntötte keservét: «A nők éneke űzött el és kényszerít életem végéig vándorlásra.»[120]

9. _Tanítói egyénisége._ Bukása és önkéntes száműzetése után sem adja fel a reményt, hogy talál még uralkodóra, aki őt megérti és segíti arra, hogy boldoggá és naggyá tehesse népét. Államról államra vándorol; majd mindenütt tisztelettel fogadják, gondoskodnak róla és tanítványai megélhetéséről. A fejedelmek szóba állnak vele, némelyik meg is valósítja egyik-másik gondolatát, de senki sem meri egész hatalmas tervét magáévá tenni.

Hatvan éves korában nagy fordulat történt életében. Kezdi veszíteni a reményt, hogy ő a maga személyében megmenti nemzetét. De amit maga nem tehet, örökségkép kívánja hagyni tanítványainak és az utókornak és így még öregkorában is folytatja és fokozza nevelői és írói tevékenységét.

Milyen lehetett tanítási módja, erre nézve beszélgetései nyujtják az egyetlen hiteles forrást. Hiába keresünk nála hosszadalmas fejtegetéseket, mint Buddhánál, vagy mélyen szántó okoskodást, mint a vedanták bölcseinél. Tanítványai a vándorélet tarkaságában apró-cseprő kérdéseket tesznek fel, ezekre ad szűkszavú feleleteket. Válaszát csattanós rövidség, fülbemászó ritmus és emlékezetbe tapadó forma jellemzi. Ő a tettek embere. Legjobban szeretne cselekedni, nem beszélni. Tanítványai előtt többször odanyilatkozik: jobb szeretne semmit se mondani, soha többé nem beszélni. «Ha a mester nem beszél, mit írjunk mi tanítványok.» «Nézzetek az égre, vajjon beszél-e. A négy évszak jár a maga útján, létrehoz mindent. Vajjon beszél-e az ég? Működik inkább.»[121]

Legbátrabb és egyik legkiválóbb tanítványának felvétele jellemzi mindkettőjüket. Tsi-Lu kakastollal ékesítve hetykén áll oda a híres tanító elé. Ennek tetszik a kemény legény és kérdi tőle: «Mit szeretsz legjobban?» «A hosszú kardomat» – válaszolja az ifjú. «Ha ehhez az erőhöz még tanulsz is valamit, kiváló ember válik belőled.» «Mit használ nekem a tanulás? Ott a déli hegyeken magától nő fel a bambusz hibátlanul és egyenesen. Ha levágják, olyan nyilat lehet belőle faragni, hogy még az orrszarvú bőrét is átjárja.» «Helyes, de ha acélheggyel és tollal látod el, akkor még mélyebbre hatol.» Tsi-Lu erre az elmés válaszra meghajol kétszer és kéri felvételét a tanítványok seregébe.[122]

_Hogyan gondolja a nevelés célját_, láttuk egész életében. Az ő szemében az az igaz ember, aki mindig fején találja a szöget, minden helyzetben megőrzi a lélekjelenlétét és embertársaival szemben mindig és mindenütt kellő módon viselkedik. Erre csak a jó szokások segíthetik, miért is a nevelés főcélja az erények, a jó szokások begyakorlása. Ezek rendszeres csoportosítása szerzi az igaz jellemet. A szociális és állampolgári nevelés alapja szerinte a tisztelettudás és tekintélytisztelet. Ha ez veszendőbe megy és az arcátlanság harapódzik el, akkor az államnak bealkonyodott.

_Nevelőeszközei._ A jó szokásra nevelést a legkönnyebben kell kezdeni; ez a kisgyermekkorban a szülők iránti tisztelet, szeretet és engedelmesség. A jó szokás maradandóbb lesz, ha _összekötjük a vallással_. Ezért veszi körül vallásos kegyelettel a szülők iránti tiszteletet és pontosan megszabja a temetés meg a gyászolás módját, a sírok gondozását. A temetés ne legyen ugyan fényűző, de mégis olyan, hogy mély benyomást keltsen a fájdalom őszinteségével és a külső szertartás komolyságával. Az atya halála vésődjék olyan mélyen a gyermek szívébe, hogy emlékét soha el ne felejtse. Ezért rendel el hároméves gyászt. A gyermek három évig szorul rá atyja, anyja karjára, ennyi ideig teljesen igénybe veszi szeretetüket, ennyi ideig gyászoljon tehát érettük.

A jó megszokását nemcsak a vallással köti össze, hanem erősíti a zenével és így az _etikát egybe kívánja forrasztani az esztétikával_. Saját maga tapasztalatból tudja, hogy milyen nagy a zenének etikai ereje. Amiért is elítéli az érzéki és érzelgő romanticizmust és visszatér az ősök gazdag, de mégis egyszerű dallamaihoz és nemesen lejtett pantomim táncjátékához. Sajnos, ennek a működésének emléke nem maradt reánk.

Láttuk azt is, hogy a zenét emberismeret mélyítésére használta fel. Teljesen bele tudta magát élni a szerző lelki világába, sőt maga előtt látta külső megjelenését.

10. _Írói tevékenysége._ A régi irodalom termékeiből három könyvet állított össze, ezek _az I-king, a Su-king és a Si-king_. Az I-king annyi, mint változások könyve. Nehezen érthető szimbólikus könyv, tele varázsigékkel és jóslatokkal. Öreg korában sokat foglalkozik vele Konfucius, összegyüjti benne mindazt, amit az őskínai világnézetből célja elérésére alkalmasnak tart. Második a Si-king, az ódák, nemzeti dalok könyve. Háromezer régi nemzeti énekből a legkifejezőbb háromszázat csoportosítja benne a saját nevelő célzatával. Harmadik a Su-king, az okmányok és krónikák könyve. Régi törvényeket, szokásokat és a régi nagy császárok példáit sorolja fel benne.

A Su-king kiegészítése gyanánt saját maga írta meg a kínaiak negyedik szent könyvét: «_A tavasz és ősz évkönyveit_», a «_Ts’un Ts’iu_»-t. Látszólag száraz krónika ez is, amilyet minden államban vezettek a fejedelem tetteiről. Saját államának, Lu-nak történetét foglalja itt össze. Keveset változtat az eredeti szövegen, de minden változtatása elevenbe vágott. Így például csak báróknak címezi a lázadó fejedelmeket, akik magukat már királyoknak hívták. Vagy ha egy vérengző zsarnokot meggyilkoltak, csak annyit ír, egy gonosztevőt végeztek ki. A császárt kényszerítik a fejedelmek, hogy a gyűlésükön megjelenjék, ő ezt így jegyzi fel: vadászni ment a folyó északi partjára. A tervezett «fogalmak helyreigazítása» volt ez nagy stílben. Hatása óriási volt; amikor elterjedt, rettegni kezdettek az áruló trónbitorlók és a lázadó alattvalók.

Ötödik könyv gyanánt hozzájárul ezekhez _a szertartások könyve_: _Li-Ki_. A magva mindenesetre Konfuciustól való, de mennyi benne az eredeti, senki sem tudja eldönteni.

Műveiben kitűzi a nemzeti eszményt és megjelöli a megvalósítás módját. Az eszményt a multba helyezi, hogy élő, eleven vonásokkal rajzolhassa meg. Az esztétikai alkotás azonban a kisebb gondja. Ő mindenáron gyakorlati kötelességérzetet kíván ébreszteni. Ne csak ismerjük szép multunkat, hanem kövessük, ami szép és nagy volt benne és így ismét valósággá lesz közöttünk. Bírálja továbbá a jelen viszonyokat és kimutatja, mennyiben térnek el az eszménytől. Ám kritikája sohasem merül el üres zsörtölődésbe és sohasem tétlen «laudator temporis acti», hanem átérzi és átérezteti az alkotmányos reformok szükségét.

Irodalmi működését az esztétikai nevelés szolgálatába is állítja. Erre vonatkozó irányelvét legkedvesebb tanítványa, Jen Huy kérdésére fejti ki. Mi az erkölcs lényege? «Győzzük le magunkat és _forduljunk a szép törvényéhez, ezáltal gyakoroljuk az erkölcsiséget_. Ha az emberek csak egyetlenegy nap legyőznék magukat és a szép törvényéhez igazodnának, az egész világ erkölcsös lenne. Ami nem felel meg a szép törvényének, azt ne nézd meg. Ami nem felel meg a szép törvényének, arra ne hallgass… arról ne szólj… azt ne tedd.»[123]

Végül mind nevelői, mind _írói működését saját maga jellemzi_ legszebben a következő lemondó nyilatkozattal: «Közvetítek és nem teremtek, hű vagyok a régi korhoz és szeretem azt: ebben össze merem magam hasonlítani ami jó P’ong-unkkal» (talán Lao-ce-vel).[124] Megrajzolta a nemzeti eszményt, megvalósítására elkészítette a terveket és a jövőbe nézve várta a nagy embert, aki megérti a titkos jeleket és megépíti az új kultúrát.

11. _Halála._ Se nevelő, se írói tevékenysége mellett nem adta fel a reménységet, hogy talál még uralkodóra, aki hajt a szavára és aki mellett rövid három esztendő alatt rendet teremt az egész birodalomban. Hetvennégy éves korában hallja, hogy a szomszéd állam királyát az egyik trónkövetelő herceg meggyilkolta. A lakosság fel volt háborodva, több mint a fele ellenezte a gonosztevő trónrajutását. Az ősz Kon-fu-ce megfürdött, felöltözött díszruhájába és odaállott fejedelme elé: «Cseu-Csong meggyilkolta az urát; torold meg, kérlek!» A fejedelem azonban elutasítja, fél a főúri családoktól. Füstbe ment utolsó reménye, hogy a fejedelem most megembereli magát és akkor övé a szomszéd állam és hamarosan övé a főhatalom az egész mennyei birodalomban. Megtörten indult hazafelé és ezentúl sejtelmes álmokat látott. Álmában templomban trónuson piros oszlopok között ül és a halál sejtése fogja el. Egy reggel nagyon korán kelt fel, kezét hátratéve, botját maga után húzva ment ki az udvarra, hol fel és alá járva dudolta: «A nagy Taisán-hegynek porrá kell mállnia; az erős gerendának el kell törnie és a bölcs kiszárad, mint a növény.» Tanítványa kérdi, mi az értelme dalának és ő elmondja álmait és hozzáfűzi utolsó ismeretes szavát: «Nem támad bölcs király, ki meghallgatna engem. Ideje meghalnom!» Lefeküdt és hetednapra meghalt. Sírjára lehetne vésni önjellemzését: «Nem zugolódom az Isten ellen és nem haragszom az emberekre. Lenn kutatok, de lelki szemeim fenn az égen.»[125]

Tanítványai három évig gyászolják, akárcsak édesatyjukat. Sőt az egyik sátort veret a sírnál és hat álló esztendeig siratja benne mesterét. Körülötte mások is megtelepszenek és így keletkezett Konfucius faluja (K’ungli). Lu fejedelme nemsokára síremléket emelt számára, melyben tisztelői gyülekeztek, a nélkül azonban, hogy isten gyanánt imádták volna. Tisztelete azonban mindig jobban terjed, tanai uralkodóvá lesznek és ő maga a nemzet géniuszává magasztosul. 194-ben Kr. e. a Hán-dinasztia első császára meglátogatta sírját; szellemének, akárcsak az ég nagy szellemének ökröt áldozott és nemsokára templomot épített. Így lett a konfuciánizmus államvallássá, míg ellenfelének, Lao-cenek rendszere titkos tanná sülyedt.[126]

Kr. u. a VI. században a birodalom minden kerületében templomot emeltek neki, melyben minden hónap elsején és tizenötödikén áldozatot mutattak be. Később minden tudós és minden tisztviselő, mielőtt valamilyen fokozatot vagy állást elnyert, köteles volt Konfuciusnak áldozni. Még 1907-ben a bukófélben levő császár Konfuciust a legmagasabb istenségekkel, az éggel és a földdel egyenlő rangra emelte. Ezzel akarta megalkotni a kínai szentháromságot, melyben a nemzet nagy tanítója és a császári trón hűséges őrzője a harmadik személy. A forradalmi kormány első tette volt, hogy megszüntette Konfucius tiszteletét, de Juan-Si-Káj 1914-ben már ismét nagy ünnepséggel áldozatot mutat be neki. Konfucius szelleme hatalmasabb, mint a forradalmak és kormányváltozások, mert lelke egybeforrott nemzetének lelkével.

II. Konfucius világnézete.