Part 14

Találgatom, bontogatom a gondolat szirmát, hogy mi lehetne a szabad emberiség első szava. Feleségem sóhajtása-e, vagy a Petőfi-mesével elkábított fiam tündér menyországa? A magam szivét nem számítom, mert az emberiség most bomlik ki dermedtségéből. Az ebek földnek nyomott orral lapulnak az éj hatalmas ölén, mert érzik a szakadatlan rázkódást, mely az élet feltörő áramával minden élőt elborít.

A belső szabadulás természet fölötti izgalmában fiam fejéhez ülök kényszertől ösztönözve, hogy mesét mondjak az alvó gyermeknek.

– Kicsi fiam, ne hidd az anyád meséjét!

Igy dobtam ki az élet villámverte, ismeretlen partjaira, hol háboru- és gyűlölet-fantomok küzdenek és ezeknek zaját sohase verheti át a gondviselő boldogság kiáltása. A gyermekágynál úgy éreztem, hogy a világ hatalmas sebe beszél általam.

És mondottam:

– Az az ember, kiről annyit mesél anyád, a szenvedés érett kalásza volt. Majdnem szeméten, éhenveszett el. A háznak fájt, hogy ilyen nagy teher lakik benne és ő is hányszor kérte, – hagyj el engem élet.

Zajt hallok. Talán az ablakon valami hír kopog? Semmi, Csak a falomb nézet be rajta, hogy hol járhat a virrasztó férfi lelke? Gondolkodva, méltósággal szómra figyelmeztet és ismét hátra hajlik. Az asszony arcán gondárnyalat lászik. Elszégyenlem magam.

– Volt egyszer, hol nem volt, olyan kis fiu volt, drága volt, mint egy meleg csók az arcon, könnyü, mint a fehér köd a sár fölött és csak akkora volt, mint te vagy kis fiam. Ez a kicsi fiu bizony sokat éhezett, mert a kis családnak még kenyere sem volt. Nagyon szegények voltak és jók, – mint mi. A rossz emberek mindenüket elvették. Egyszer arra kérte az édes apját, ha nem is ád, legalább mutassa meg neki a kenyérkét, de a kenyérke… már aludt.

– A kis fiu látott egy sötét álmot, ágyán hanyatesett és ő is elaludt. Édesanyja költögette:

– Szép gyermekem, fehér virág, fehér sugár, kit elnyel a fekete föld! Nem fáj fejed? Nem fáj szived?

A fiucska nem felelt. Fehér volt, halvány volt, mozdulatlan és csak a teste, a lélek sara volt meg. Mert, – tudod fiam – ő is sok mesét és kevés kenyeret kapott, mint… mint – és nem mertem a fiam sorsát a mese sorsával összekötni.

A gyermek felpillant a beszédre. Rám néz, összegyűjti az álom izét szájában és újra türelmes lesz, mint a halott, ki arra vár, hogy temetőbe vigyék.

Ismét megdöbbenek attól, amit mondtam.

– Nem igaz, ne hallgasd, még szebb mesét mondok!

– Hát, hogy ne hazudjak, be kell, hogy ismerjem: A kisfiu nem halt meg, mert az édesanyja nagyon szerette.

– Az édesanyja. – Tudod? – Aki volt aranyból épült Ház. Sértetlen Anya. Jótanácsnak Anyja, hívséges és titkos értelmű, mint a te édesanyád. De ő volt a Hajnali csillag is, kinek hajnalig csillogott a tekintete a gyermek álma miatt és sárgára váltak ujjai a gyertyaláng fölött, mig érte való imádságát nehéz lelkéről leoldozá.

– És sokszor elnyiltak a völgyben a kerti virágok s hullatta levelét a nyárfa az ablakuk alatt. A kisfiuból nagy, szomoru fiu lett; akinek a szive alatt olthatatlan tüzek égnek; de a feje az apja kalapjában lakik, kordovány csizmáját kegyelemből szabták, kinek Isten épít palotát, de olyat, ahol füttyel melegitheti fagyos körmeit a téli hidegben. És mégis úgy érzi, hogy láng ül a feje helyén. Te még nem ismered, de az olyan élet, amelyik Afrikában megcsalja a hiénát, mert keserü szivét adja étkül. Nem hiszed? Akkor történt, mikor a fürj azt mondotta – pitypalaty – és a felhőöltözetü ég mellén ragyogott az érdempénz, a nap.

– Hiszed, vagy nem hiszed, szóról-szóra történt. A fergeteg, ez a barna paraszt tépte, cibálta rongyait és a szemeközé verte az út bogáncsait, Amikor véresen, betegen tántorgott egyedül, felnézett az égre és azt kérdezte, hogy: – Nem vércsepp-e a csillag, hisz itt a földön oly sokat gyilkolnak.

– Nem mese ez gyermek!

– Én mégis azt hiszem, hogy ő földileg mégis meg volt halva, hiszen mindig panaszkodott, hogy álomképek meresztik rá vad szemeiket és tisztán látta azt is, hogy mit szenved mostan a te édesapád.

– Mit mondasz? Hogy ez, hogyan tehet?

– Hagyd el! Majd ha megnőssz és felmégy az öreg székelykirálynak, a Hargitának tetejére, majd megtudod te is. Onnan majd meglátod, hogy az emberek mindenhol egyformán szenvednek és egyformán kell szeretni őket. De ezt csak az érti, aki már megmosdott saját könnyében, tisztította száját barmok ételével, éjjeli lakást vett a virág szájában s onnan nézett le a mások életébe; – mint ahogy ő tette, nagy Petőfi Sándor.

Ott, a virágszájban legjobban hallatszik, mint rágják el az emberek egymás lelkének aranyhurjait és csak a kis pokol, a sziv izzik a gyülölettől. Ennek a virágnak piciny harangjai mind vészre kondítnak, amikor azt látják, hogyan orozzák el a földnek népei egymásnak életét. Hej, nem lehet napsugárnak nevezni a kigyót.

– Szive volt az üllő, melyen az egész világ dalát Isten kalapálta, hogy a pusztulás lármája immár csendesüljön és a megtépett föld, a siroktól szaggatott, velünk megbéküljön. Ma még árkok falazata sebzi a daloknak szárnyát, de mégis meggyőzte a gyilkolni siető golyó lélegzetét. Az ember pedig a földarculatának sok apró foltja szabadult általa, mert kicsi fiam, olyan ő, mint a csodamadár, ki himes szárnyán terít asztalt kicsinyeinek.

– Én pedig Fiam, ki mindezt mondom róla, oly parányi vagyok, mint a megégett papir hamván a szikra. Csak ő röpül, röpül s ott van már azelőtt, ki pillantásának kormával kormányozza a világot, kinek valója fény,

– Te még nem érted meg, kicsi vagy, kit feldönt még a fűszál, de eljön ideje, amikor benned is égni kezd a kérdés: Lenni, vagy nem lenni.

– Vajjon megéred-e, te anyamesén nevekedő gyermek?

– Akkor már vége a mesének. Fölébredsz álmodból, megtanulsz szeretni.

– Már közel a virradás, szelid fény jön hozzánk, már piroslani látom az almát a fán. Az asszony is ébred, könnye legördült a párnán.

– De te ne szólj neki, hogy Mindezt elmondottam. Várj és kacagj, örülj anyád meséjének, hiszen olyan korán halnak meg a mesék.

A házunk fölött hajnali zaj ébred és visszatér a világosság, elárasztva mindent, hogy égi jelével ma is megmutassa célját a világnak.

TARTALOM.

Hull immár a fenyőtoboz 3 A vérlátó legény 11 Földig le székely 15 Sebe László hazabeszél 20 Apa Mózes temploma 26 Bosszú 33 Jézusfaragó ember 38 Csodálókő 46 Az időnap előtt ébredt ember 56 Tedd le a nevedet Gidró Péter 60 Lopják a gyümölcsöt 65 Nyirfák alatt 69 A klánéta 74 Gyertyavilághoz járunk 78 Haldoklik a székely 83 Az igric 88 Vizbetemetkezés 94 A virág jussa 97 Három muzsikaszó 102 Rapsóné rózsája 108 Értelek virág 116 Gépinditás 123 Aranykehely 137 Az alvó gyermek feje fölött 161

_A cimlapot Kós Károly tervezte._