Part 17

A nap eseményei úgy folytak le, ahogyan Mangese Rao szavai után várnom kellett. Dél felé egy tiszt jelentette be magát nálam, akit három katona kísért. Rendkivül komolyan vette a kötelességét, azt a látszatot próbálta fölkelteni, mintha ő volna Angolország királya és patetikus parancsára azzal feleltem, hogy átnyujtottam neki a zsebkésemet, mintha a kardomat kérte volna. Nevetnie kellett és úgy látszik, ráeszmélt arra, hogy egy magánember nem regruta és egy német ember nem angol alattvaló, arra is figyelmeztettem, hogy a gyanú még nem bizonyítás és én magam nem vagyok gyanús okirat.

Önérzete megint nagyobb lett, amikor az iratokat megtalálta és fölkérésére ökrösszekéren elkísértem őt a kormányzósági épületbe. Útközben udvarias, csöndes és nagyon komoly volt és titokban örültem, hogy barátom terve sikerült. Mangalore egész sor lakásának magánjogaiba történt e nyilvános beavatkozás után egyébként egyszerre sokkal fontoskodóbb lett a katonai fölkészültség. A kormányzósági épület ablakából künn a tengeren egy ágyúnaszád alacsony szögletes körvonalát pillantottam meg, amely, mintha szénnel rajzolták volna, feketén és fenyegetődzőn úszott a csöndes kékségen. Az épület barátságtalan udvarán csak úgy nyüzsgött a katona. Egy pillanatig komolyan aggódni kezdtem Mangese Rao sorsán. A legközelebb eső benyomások különösen akkor a legerősebbek, ha nem tévesztjük szem elől a pártok kilátásait. Panja halálsápadt arca mint a kísértet követett, szinte megkövülve maradt vissza a kert kapujánál, én nem tudtam, megértette-e a parancsomat, hogy estére várjon és komolyan tartottam attól, hogy valami hősies ostobaságot fog elkövetni.

Két órai várakozás után, mely idő alatt a legrettetesebb dzsungelmesékkel megerősítettem egy jólelkű őrnek a hitét boszorkányokban és gonosz szellemekben és cigarettával ismét megnyugtattam, megjelent a kollektor és az angol ezredessel szemben, aki vele volt, jótállt ártatlanságomért. Előzőleg bizonyára részletesebben vitatták meg az ügyemet, a hivatalnok udvariasan, de kissé ingerülten bocsánatot kért tőlem, mert nyilván eszébe jutott, hogy Mangese Raoval az ő közvetítése révén ismerkedtem meg és hogy ama nap óta nem nagyon nőhettem ki magamat veszedelmes forradalmárrá. Ezenfölül mindenből úgy láttam, hogy a brahmint kímélni óhajtják. Egy ujonc elindult a lovamért és kissé szívtelenül és hidegen elbocsátottak. Nyilván sok volt a dolguk.

Panja boldogan és büszkén fogadott; most, hogy teljes épségben ismét meglátott a házunkban, mintha szégyelte volna aggodalmaskodását, de sem az ő öröme, sem a magam megkönnyebbülése nem hagyott szabadon föllélekzeni. A nap hátralevő részében nagyon nyugtalanul majd ebbe, majd abba kaptam bele, semmi sem akart sikerülni, semmi sem foglalkoztatott komolyan, vártam és nem tudtam mit.

Panját estefelé elküldtem Mangese Raohoz. Nem találta otthon, de legalább megtudta, hogy szabadlábon hagyták és én nem tudtam magamban eldönteni, elégtételt érezzek-e vagy újra aggódni kezdjek-e.

E nyomasztó órákban történt, jelentőség nélkül levő kis esemény oly élénken megmaradt az emlékezetemben, mintha semmi más gondom nem lett volna. A rövid esti borulatban, amikor már világított a hold és én szivarozva a verandán a heverőszékben feküdtem, a kert kapujánál settenkedő árnyékot vettem észre. Egy ideig csak szemmel kísértem anélkül, hogy fontosságot tulajdonítottam volna neki, de végre előszólítottam Panját, aki kiment és csakhamar egy gyermekkel tért vissza, aki bámulva nézett reám és sokáig a száját sem merte kinyitni. Körülbelül tizenhárom éves leány volt, vöröses vászonruhában, nyitott hajjal és arca után ítélve az alsóbb kasztok valamelyikéhez tartozott. Panja segítségével csakhamar megtudtam kései vendégem történetét és kérését és titkos borzongással egészen más szemmel néztem a fiatal lényre, amikor tudtam, hogy nehány nappal előbb anyává lett. Az ilyen vallomást szó nélkül elhiszi az ember, ha tudja, hogy a tropikus Indiában mily gyakori ez az eset. A fiatal anya a folyó völgyében levő faluból jött hozzám és védelmet kért tőlem. Az én házamat alighanem összetévesztette a missziós teleppel.

– Az ő falujában most van a szabad szerelem éjjele, – magyarázta nekem Panja. A tavasz folyamán az ő kasztjának minden asszonya és minden leánya köteles magát egyszer odaadni annak a férfinak, aki megkívánja; egész éjjelen át üvölt és nyüzsög az egész falu, mint valami mocsár tele fuldoklókkal, akik örök kéjelgésre vannak kárhoztatva. Addig tart, míg a föld peremén föltünik a nap, akkor minden elcsöndesül és a nappalt átalusszák az emberek. Ez a gyermek félelmében elmenekült.

Panja a fiatal anyát levezette a missziós iskolába. Én a tücskökkel magamra maradtam a fehéren csillámló éjszakában, Indiában az utolsóban, amelyre tisztán emlékszem vissza, mert a beköszöntő új nap reggelén Mangese Rao holttesténél állottam.

Tudom, hogy hajnalhasadáskor ültem lóra, lovaglás közben gomboltam be a kabátomat és láttam, hogy otthon feledtem a parafasisakot. Ez azt a gondolatot adta, hogy hazatérőben az árnyékot kell keresnem és hallottam Panja idegen hangját, aki a lovammal beszélt, amelyet futva vezetett a szárán. Rákiáltott egy ökrösszekérre, amely a város kapujának közelében elállta az utunkat és kis, hajlott embert láttam, aki félve és gonosz, alázatoskodó szemmel az árokba vonszolta állatait. Fiatal kukoricával volt tele a kocsija és meztelen lábával izgatottan rugdosta a nehéz ökör vékonyát. Panja nem ugyanezen a hangon kiáltotta-e az imént: a brahminok Mangese Raot megmérgezték?

A halott háza még nem volt egészen világos. A keményre taposott agyagföld a veranda előtt nedvesen fénylett, a kerítéshez fehér kecskék voltak hozzákötve és a pálmalevelek susogtak a reggeli szélben. Hangot hallottam, amely sajátságos egyformasággal, mindig ugyanazzal a lejtéssel jajgatott, egymást követték a kibökött levegővel a hangos sóhajok és első gondolatom ez volt: Hát még nem halt meg, még élve találom.

A halottasszoba ajtajánál szétrebbent nehány sötét alak, benn a szobában közvetetlenül az ablaknál, alacsony nyugvóhelyet láttam, amelyre zöldesen és halványan, mint valami kialvó fényszóróból, ráesett a reggeli fény. Fehér lepel alatt egy meggörbült alak határozatlan körvonalait ismertem föl, oldalt a ráncok körül egy ökölre szorult kéz látszott ki és viaszosan, kissé fölfelé görbülve ágaskodott föl a közeledő nap fakó fényébe.

Fölemeltem a leplet és mindjárt le is ejtettem az eltorzult arcra. A pokoli méreg, amely a brahmin életét kioltotta, hatásával kétségtelenül elárulja magát és egyszersmind azoknak alattomos hatalmát, akik kaján bálvánnyá lesülyedt istenségük nevében keresik.

Amikor elfordultam, Panja szemével találkozott a tekintetem és amikor ő meglátta az arcomat, a földre rogyott, mintha ököllel ütötték volna le és üvölteni kezdett, mint valami állat.

A bazárúton megkezdődött az új nap tarka élete, a barna, meztelen alakok a színes turbánok alatt a szokott módon haladtak tovább, fürgén vagy lustán, majd teher alatt meghajolva, majd megszokott semmitevésben peckesen és méltóságosan. Sokáig követett egy mohammedán kereskedő, akinek már régen megigértem, hogy egy csomó gyömbérgyökeret vásárlok tőle, amit magammal akartam vinni. A templomtónál, amely egy fehér fal képét verte vissza, egy idegen zarándok prédikált. Elpárolgó kiöntözött víznek és ökörnek szaga terjengett mindenfelé, a nap sütött, a szétszórt pálmák ferdén és csöndben emelkedtek az utca csöndje és a házak fehér, lapos teteje fölé. A melegség egyre nagyobb lett.

Amikor elértünk a tengerparton elvonuló magas pálmasorhoz és a város zaját elnyomta a víz egyhangú moraja, átadtam lovamat Panjának és gyalog mentem tovább. Testemet és lelkemet keserű áramként átható fáradtság megállásra kényszerített, egy fatörzshöz támaszkodtam és lehunytam a szememet.

Ekkor az esti csöndben német hazám egyik faluját láttam. A kerítésnél a bodza virágzott, az imént eső esett és a levegő hűvös volt és nedves. Fönn egy parasztház csúcsán a lenyugvó napon rigó énekelt és hangjának tiszta édessége boldogsággal töltötte el a csöndes vidéket.

TARTALOM.

I. Panja, Éliás és a kígyó 5 II. Cannanore, a halászok és a tenger 22 III. Éjszakám Huc a majom társaságában 38 IV. A Vatarpatnam ezüstsírjánál 54 V. Dzsungellakók 68 VI. Lázban 90 VII. A hegyek közt 107 VIII. A nap trónusán 120 IX. Az állat uralma 135 X. Mocsári zsarnokok 147 XI. Mangalore 166 XII. Asszonyokról, szentekről és brahminokról 183 XIII. Az utolsó tűz és a régi szellem 202 XIV. Hazafelé 218