Part 21

Az erős oroszlán pedig folyvást a könnycseppeket nyaldosta, amelyek Zarathustra kezére esének, közben félénken bőgve és mormogva. Im-ígyen cselekedének ezek az állatok.

Mindezek soká tartának, vagy rövid ideig: mert, igazat szólva, az ilyeneknek itt a földön _nincs_ időmértékük. – Közben pedig a fennsőbbrendű emberek is fölserkenének Zarathustra barlangjában és szép sorba sorakozának, hogy Zarathustra elé mennének és üdvözölnék őt reggeli üdvözlettel: mivelhogy fölébredvén megláták, hogy nincs már köröttük. Midőn azonban a barlang ajtajához értek és lépteik zaja megelőzte őket, az oroszlán nagyon fülelt, egyszerre elfordult Zarathustrától és vadul ordítva rohana a barlangnak; s a fennsőbbrendü emberek, ordításának hallatára, egy szájból elordíták magukat, vissza futának és íziben eltűnének.

Zarathustra maga, elkábulva és idegenül, fölemelkedék, körültekinte és ámulva álla, szivét kérdezgeté, eszméle és egyedül vala. „Mit is hallék“ – mondá végre lassan – „mi is történt velem e percben?“

És máris föleszmélt és egy pillantással észbe veve mindeneket, mik tegnap és ma közt történtek vala. „Hisz itt a kő“ – mondá, szakállát megsimogatván – „_ezen_ ültem tegnap reggel; és itt lépett hozzám a jövendőmondő és amott hallottam először a kiáltást, mit az imént hallék, a nagy vészkiáltást.

Óh, fensőbbrendű emberek, hisz a _ti_ veszedelmetekről jövendölt nékem tegnap az az öreg jövendőmondó –

– a ti szükségtekre akart engem elcsábítani és kísérteni: óh Zarathustra, mondá, azért jövök, hogy utolsó bűnödre csábítsalak.

Utolsó bűnömre? – kiáltá Zarathustra és indulatosan kacagott tulajdon szaván: _mi_ tartatik még fönn számomra utolsó bűnömül?“

– És Zarathustra még egyszer elmélyede magába és megint ráüle a nagy kőre és tünődék. Egyszerre fölugrék: –

„_Részvét! A fennsőbbrendű ember iránt való részvét!_“ – kiáltá és orcája érccé változék. No hát! _Annak_ – ütött az órája!

Szenvedésem és részvétem – ki bánja? Avagy _boldogságra_ törekszem? _Művemre_ törekszem!

Rajta! Az oroszlán eljöve, gyermekeim közel vannak. Zarathustra megérett, imhol az órám: –

Ez az _én_ reggelem, az _én_ napom hasad: _fől hát, föl, te nagy Dél!_“

Im-ígyen szóla Zarathustra és odahagyá barlangját, izzó erőben, miként a reggeli nap, amely sötét hegyekből tűnik elő.

– Vége. –

Lábjegyzetek.

[Footnote 1: T. i.: a bolondok tornyába.]

[Footnote 2: Lelki = „geistlich“, „ecclesiasticus“ értelmében; „elpaposodva“. L. _Nyelvtörténeti szótár_.]

[Footnote 3: Zenei jel a Zsoltárok Könyvében, valószinüleg a strófa végét jelölte énekben, zenében.]

[Footnote 4: Az eredetiben szójáték a német ja-val („igen“) és a szamár hangjával.]

[Footnote 5: A már emlitett „geistlich“ (ecclesiesticus) értelmében.]

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

14 |akar lenne |akar lenni

38 |álutaikait |álutaikat

58 |szükség |szükség“

58 |Gonoszág |Gonoszság

84 |kogy öklödnek |hogy öklödnek

109 |„Óh Zarathustra |„Óh Zarathustra“

110 |es eltorzíták |és eltorzíták

136 |páros vidalban |páros viadalban

178 |messsze |messze

183 |Minde föld |Minden föld

198 |ntolsó |utolsó

219 |mjndnyájatok |mindnyájatok

253 |megfontoltolhatja |megfontolhatja

255 |sulyos kerdést |sulyos kérdést

255 |édenkerjte |édenkertje

313 |szerettem valna |szerettem volna

389 |„ma? |„ma“?

411 |ez merés! |ez mesés!]