Part 14

Mi történt deczember 13-án az országház helyiségeiben s különösen a képviselők tanácstermében, hosszu volna részletesen elbeszélni. Szemtanuja voltam s talán másutt, más alkalommal leirom. Méltó tárgy arra, hogy ismerjék az ezentul támadó nemzedékek is. Az eredmény az lett, hogy az önérzetükben, függetlenségükben s alkotmányos jogaikban vakmerően megtámadott képviselők ellenzéki része közvetlenül gyakorolt testi erőszakkal a darabontokat az ülésteremből kiverte, az elnöki széket s az oda fölvezető lépcsők korlátait összetörte, a miniszterelnöki széket szétszaggatta s a miniszterek székeit a kormánypárti padokban szétdobálta. A romokból és törmelékekből a terem közepén a ház asztalának helyén máglyát rakott s annak tetejébe valamely rudra egyik kivert darabont rongyos katonabakkancsait lobogóul kitüzte.

Ezt a képet látta gróf Tisza István miniszterelnök, a mikor néhány perczczel tiz óra után barátai és minisztertársai kiséretében a teremben megjelent. Tanácskozásról többé szó se lehetett. A ház elnökei elő se jöttek, pedig ott voltak az országház valamelyik helyiségében.

Az eset nagy feltünést, sőt mondhatni, rettenetes hatást keltett rögtön a fővárosban és csakhamar az egész országban. Vak Béla király aradi országgyülése s az ónodi részleges országgyülés óta ilyféle esemény a magyar nemzet történetében elő nem fordult s általán a nagy világ minden törvényhozó testületében szokatlan s hosszu századok óta alig nehányszor fordult elő.

Meg kell vallanom, a főváros magasabb értelmiségü köreinek nagy része sulyosan megbotránkozott s éles szavakkal volt hajlandó az ellenzék haragjának elemi kitörését s egyes ellenzéki képviselők cselekményeit elitélni. Kaszinók, körök, egyesületek, magasabb intézetek férfiai a fölött kezdtek tanakodni, hogy valamely nemzeti tüntető nagy nyilatkozást kell tenni a kormány mellett s a nemzeti irányu ellenzéki szövetséges pártok ellen.

Ez nem lepett meg engem, gróf Tisza még mindig miniszterelnök, a képviselők és főrendek nagy többsége mellette van, a hatalom minden eszköze az ő birtokában, a sajtója széles és erős, a királyi udvar felfogása is az ellenzék cselekményét bizonyára kedvezőtlenül itéli meg; – természetesnek tartottam a nagy felháborodást. Azt is előre lehetett látni, hogy a külföldi sajtó erősen elitéli az eset miatt a magyar közállapotokat, nálunk pedig igen sok a bárgyu ember, a kire nézre a külföld véleménye az irányadó s nem az, mit parancsol a magyarság joga és érdeke s a dolgok belső igazsága.

Hanem az mégis meglepett, hogy mikor délután öt órakor a Vezérlő-Bizottság tagjai a függetlenségi párt körhelyiségében tanácskozásra összejöttünk: ott is nagy komorságot és lehangoltságot vettem észre. Többen voltak, a kik helytelennek tartották, kárhozatosnak vélték az egész megtörtént jelenetet és élesen elitélték az ellenzék hevesebb tagjainak hevenyészett erőkifejtését. Többen sóhajtoztak, mit szól rólunk a külföldi művelt közvélemény.

Én tisztában voltam gondolataimmal s egész felfogásommal. Napközben éppen a fölött tünődtem s rájöttem az okos és szükséges igazságra. Azt mondtam:

– Ne sopánkodjunk. Az történt, a minek meg kellett történni. Az ellenzék minden más, talán enyhébb eljárása ártott volna tekintélyünknek s politikai becsületünknek. Rövid kiáltványt fogalmazok a nemzethez, megmagyarázok benne mindent s a ma megnyert csata sikereit nem teszi kétessé semmi.

Egyhangulag megnyugodtak szavaimban, sőt a mikor látták, hogy irószerekhez nyulok: Kossuth bezárta az értekezletet s eltávozott mindenki, kértem, hitelesitő bizottságot hagyjanak itt legalább. Nem hagytak azt se.

– Jó lesz az ugy, a hogy te jónak látod.

Csak gróf Apponyi Albert maradt ott s várta meg a munkálat elkészültét. Igen gyorsan fogalmaztam s egyetlen szóigazitás nélkül. Apponyi gróf átolvasta nagy figyelemmel s örömmel jóváhagyta. Csak annyira kért, nem lenne-e jó az egyik sorban használt »elgázolni« szó helyébe ezt tenni »eltiporni«.

Mosolyogva elfogadtam javaslatát.

Igy jött rögtön sajtó alá. Minden lap egész terjedelemben s feltünő alakban hozta. Hatása óriási lett. S nemcsak a fővárosban, hanem a vidéken is. Elnémult a kárhoztatás itthon is, külföldön is. A bekövetkező választásoknál is a kiáltvány észjárása lett döntő a kormány megbuktatásában. Hiába mennydörgött még néhány napig gróf Tisza István. Belátta mindenki, hogy kötelességükhöz hű, bátor hazafiak másként nem cselekedhettek, csak ugy, a hogy cselekedtek.

II. A KIÁLTVÁNY.

(Mi történt deczember 13-án? – Perczel bűne. – Megmaradunk az alkotmányos küzdelem mezején.)

Honfitársaink! Mai napon a törvényhozásnak, a nemzet képviseletének tanácskozó házát pandurok, csendőrök serege töltötte meg. A képviselők kapuját már rendőrök foglalták el. Az elnöki és háznagyi termeket, folyosókat, a miniszterek utját mindenütt darabontok őrizték. Magában a képviselők tanácskozótermében az elnöki szék környékét karhatalmi béres szolgák tömege szállta meg.

Karhatalmi erőszak végrehajtóit telepitették a nemzeti törvényhozás szentegyházába.

A nemzet e megalázását nem türhettük.

Jogunk és kötelességünk volt az erőszak szegődvényeseit legalább a tanácsteremből eltávolitani. Kötelességünket teljesitettük.

Megsemmisitettük az elnöki széket is. A mely széken november 18-án az irtózatos bünt elkövették, azt ott szemünk előtt tovább nem türhettük. Legyen e mai nap emlékezetes arról, hogy a nemzetünk ellen elkövetett gonosztetteknek még nyomait is erőnk teljességével az enyészetnek átadni törekszünk.

Béke és testvéri szeretet élt nemzetünk kebelében évtizedek óta, a békés és alkotmányos küzdelem testvéri nemes versenye volt minden viszályunk. Még az elmult 1903. év vitája sem irányult másra, mint az országtól követelt óriási ujabb terhek ellenében nemzeti nyelvünk elismerésére s becsületünk megvédésére. E vita is ez év márcziusában megszünt s az elmult évszázadok folyamán egy esztendő se telt el, melyen oly sok és oly nagyfontosságu törvényt oly nyugodt tanácskozással alkottunk volna, mint a folyó esztendőben.

A felhőtlen ég villáma nem oly váratlan s nem oly oktalan, mint a kormánynak s a képviselőház elnökének a törvényhozásra lecsapott novemberi gonosztette.

Ha e gonosztett megtorlatlan marad: Magyarországnak nem lesz többé szabad népképviselete, nem lesz többé független törvényhozása.

Hiába választanak a kerületek szabad és bátor férfiakat törvényhozóul, a törvényhozót karhatalom némitja el s hazaáruló erőszak vonszolja ki a törvényhozás templomából.

Ezt a gonosztettet követte el, történelmünket, önérzetünket, fajunk jellemét, tiszta hazafiságunkat igy gyalázta meg a novemberi merénylet.

Tisza és Perczel volt a bűnös cselekedet szitója és elkövetője.

És nem állapodtak meg e cselekedetnél. A törvényhozás két tábora közt eddig fennállott testvéri szeretet helyébe az ádáz gyülölet érzetét akarják meggyökereztetni. Hogy a testvérharczban elhervadjanak honfierényeink s erőink fogytán nyakunkra tehesse jármát az idegen hatalmi erőszak.

Perczel bűnéhez hasonlót nem ismer a nemzetek története. A ki a nemzet választottja s a kinek a törvényhozás rendjét és szabadságát meg kell védelmeznie mindenki ellen, a pártosság bűnrészesévé válik s tudatosan eltiporni szegődik azt a kincsünket, mely szabadságunk közt a legnagyobb: a törvényhozás függetlenségét.

De mi megmaradunk az alkotmányos küzdelem mezején. Hivek a királyhoz és igaz, hű fiai nemzetünknek. Gonosztevők nem lehetnek királyunk hű tanácsosai s nemzetünk becsületes kormányzói. Mi békés uton, az alkotmány korlátai közt törekszünk megvédelmezni a nemzet jogait. A nemzeti önérzet és saját becsületérzésünk sérelme nélkül, minden pillanatban készek vagyunk a törvényhozási békére.

Ma eltávolitottuk a karhatalom szegődöttjeit.

Holnap katonai erőszak rohama jöhet reánk. De akkor is teljesitjük kötelességünket. Erős fegyvereink vannak nekünk is. A fölséges király esküjébe s a nemzet örökkévaló erejébe vetett bizodalmunk.

Isten óvja meg nagy veszélytől hazánkat, nemzetünket, királyunkat, alkotmányunkat.

Budapest, 1904 deczember 13.

_A szövetkezett ellenzék Vezérlő-Bizottsága_.

KIÁLTVÁNY A DECZEMBERI ELNAPOLÁSKOR.

I. A KIÁLTVÁNY TÖRTÉNETE.

Az országgyülésnek 1904. évi november hó 18-án királyi leirattal történt elnapolása deczember 19-ikére történt, e napon tehát ujra meg kellett volna kezdeni a tanácskozásokat. Azonban e napon ujra királyi leirat napolta el az országgyülést deczember 28-ikára.

19-én este a szabadelvü párt értekezletet tartott. Az általános érzület fölötte hüvös volt. Ugy látszott, sokan unják már a helyzetet s mintha gróf Tisza István mellett nem lelkesülnének ugy, a miként eddig. Tisza azonban hosszu beszédet tartott s megkisértette a párttagok fellelkesitését. Beszélt egyebek közt a közeli uj választásokról s nagy fennen kijelentette bizodalmát abban az irányban, hogy a nemzet az általános választásoknál neki ad igazat s az ellenzéket elitéli.

– Én azt hiszem, – ugymond, – hogy a magyar nemzetet a maga hagyományos politikai bölcsessége nem fogja cserben hagyni s a mi táborunktól nem fogja a magyar nemzet többsége a bizalmát megvonni azért, hogy olyanokra ruházza, a kik most a közös gyülöletben, a közös szenvedélyben a legvakmerőbb játékot üzik összes politikai elveikkel. Ebben a biztos reményben nézhetünk a választások elé!

19-én délelőtt 11 órakor a Vezérlő-Bizottság tanácskozott s Kossuth előadta, hogy az országgyülés feloszlatása küszöbön van, készüljünk tehát a választásokra s mindenekelőtt alakitsunk bizottságot, mely a választási ügyeket intézze s melylyel a képviselők a kerületük állapotairól szóló alapos ismertetéseket közöljék. Egyidejüleg rövid kiáltványt kell intézni a nemzethez, mely adjon tájékozódást a mostani helyzetről. Ennek elkészitésére Eötvös Károlyt kell felkérni arra, hogy az esti hét órakor tartandó Vezérlő-Bizottsági ülésen s a kilencz órakor tartandó összes ellenzéki értekezleten kész javaslatát terjeszsze elő.

Igy készült a kiáltvány, melyet mind a bizottság, mind az általános értekezlet változtatás nélkül elfogadott s lelkesen helyeselt.

II. A KIÁLTVÁNY.

(Mit kellene a törvényhozásnak sürgősen végezni? – A szövetkezett ellenzéki pártok együttes eljárása a választás alatt.)

Honfitársak! A kormány megint elnapolta az országgyülést. Királyi leirattal napolta el, hogy képviselők a házszabály alapján meg se nyithassák az üléseket s ne folytathassák tanácskozásaikat.

Pedig nehéz kérdések megoldásának sulyos kötelessége áll előttünk. A költségvetés, az adó és katonateher törvényessége s a kormány fölhatalmazása nélkül az ujév elején, melytől csak nehány nap választ el bennünket, törvénytelen állapotba jut az ország kormányzata.

Ezeken kivül halasztást nem türő alkotmányos kötelességünk első sorban a kormány és házelnök felelősségre vonása, kik a novemberi gonosztettet elkövették, az alkotmányt lábbal tiporták, a törvényhozás békés munkáját meggátolták s a hazafi lelkek nyugalmát országszerte gonoszul megzavarták s jövőnk iránt bennünk sulyos aggodalmakat keltettek fel. A felelősségre vonással együtt és egyszerre a jogfolytonosság visszaállitása s az alkotmány visszaállitása lenne törvényhozói kötelességünk.

De az országgyülés már november eleje óta nyugodtan nem munkálkodhatik, a kormány által folyton elkövetett ujabb és ujabb merényletek a nyugodt munkálkodást nem engedik. Sőt a kormány kétségbe nem vonható bizonyossággal többféle módon oly kijelentéseket tesz, hogy ezt az országgyülést királyi elhatározással az ujév első napjaiban végleg feloszlatja.

Alkotmányszegő merényleteit ezzel is csak folytatja, sőt tetézi. A kormány mult évi számadása s az országnak jövő évi költségvetése fölött a törvényhozás már egyáltalán nem határozhat, ily határozat nélkül pedig az országgyülés idő előtt való feloszlatása alkotmányszegés. De a kormány felelősségére a királyi eskünek egyenes megszegése is lenne ez. A királyi eskü egyik fontos biztositéka az alkotmánynak. A királyi esküre áhitattal és kegyelettel gondol a királyhoz mindig hűséges magyar nemzet s azt szentnek és törhetetlennek tekinti. A királyi eskü megszegése szentségtörés és hogy az bekövetkezhetnék valaha, még ez a gondolat is bűn a király ellen és a nemzet ellen.

Ha azonban az uj választások, melyeket alkotmányos körülmények közt annyira óhajtottunk, most, noha alkotmányszegéssel, mégis bekövetkeznének, a küzdelemtől meg nem hátrálhatunk, nekünk minden törvényes és alkotmányos fegyverrel a megszegett alkotmányt helyre kell állitanunk, meg kell védelmeznünk s utódaink számára becsülettel s tisztán fenn kell tartanunk.

Küzdelmünk nehéz lesz. Nem a házszabály módositása; nem a tanácskozások szabadságának az obstrukczió ellen való biztositása a kormány czélja. Ezeket csak ürügyként, csak lelketlen ámitás czéljából emlegeti a kormány. Ő némává, harczra és ellenállásra képtelenné akarja tenni nemzetünket, hogy a pénz- és véradó kérdéseiben, az ugynevezett nagyhatalmi és birodalmi kérdésekben szavunkat és erélyünket többé fel ne használhassuk. Ezért akarja intézményeink közé becsempészni az ötven képviselős vitazárást vagy ehhez hasonló hatályu más intézkedést s ezért akarja karhatalommal a hazafias képviselőket a tanácskozás terméből kihurczolni s az országházból kizárni. Akkora szabadságot igenis Szent István birodalmának is meg akar hagyni az országgyülésen, a mekkora Ausztria tartományainak megvan, de többet nem. Igy akarja felforgatni 1848-at is, sőt 1867-et is, hogy teljessé tegye a beolvasztást is.

Ezért folyik a harcz. Ez a mi súlyos honfiui aggodalmunk. Ez teszi nehézzé kötelességünk teljesitését. A merényletet e czélra mindenütt megkezdte már a kormány s az uj választásokkal teljesen biztositani akarja merényletének minden következését.

Ily helyzetben a mai napon elszánt, lelkes egyetértéssel elhatároztuk a következőket:

1. A szövetkezett ellenzéki pártok álnokul megrohant alkotmányunk és állami létünk védelmére szövetségben maradnak a választások alatt is, a választások után is mindaddig, mig hazafias, szent czélunkat el nem érjük, mig a törvényes és alkotmányos állapotot vissza nem állitjuk s mig az ország ellenségeit az ország kormányából el nem távolitjuk.

2. A politikai ügyek vezetésével a Vezérlő-Bizottsá got ujra megbiztuk.

3. A választókerületekben a szövetkezett ellenzéki pártok mindegyike elveinek érintetlen fentartása mellett az alkotmány védelmére egymást kölcsönösen támogatja s a kormány nyilvános jelöltjei, valamint a kormány által támogatott ál ellenzéki jelöltek ellen is egész erővel s teljes egyetértéssel küzd.

4. Az egyik vagy másik kerületben netalán beálló benső vitákat és személyi kérdéseket a Vezérlő-Bizottság törekszik kiegyenliteni. 5. A törvényhatóságokat felhivja, hogy az országgyülés törvénytelen feloszlatása ellen tiltakozzanak és csak a tiltakozás után vagy ezzel egyidejüleg rendeljék el a választásokat.

Polgártársaink, szent az alkotmány! Legyen szent és komoly a harcz is, melyet megmentéseért vivunk. Fegyverünk: a törvény, a rend, a hazafias elszánt buzgalom!

Éljen a haza!

Éljen a király!

Éljen az alkotmány!

Kelt Budapesten, a szövetkezett ellenzék 1904. évi deczember hó 19-én tartott értekezletéből:

A szövetkezett ellenzék Vezérlő-Bizottsága:

Kossuth Ferencz Tóth János elnök. jegyző.

Gróf Apponyi Albert, báró Bánffy Dezső, Barabás Béla, gróf Batthyány Tivadar, Eötvös Károly, Gulner Gyula, Hock János, Holló Lajos, Justh Gyula, Polónyi Géza, Rakovszky István, Sághy Gyula, Szederkényi Nándor, Thaly Kálmán, Ugron Gábor, Vázsonyi Vilmos, gróf Zichy Aladár, gróf Zichy Jenő.

A NAGY ALKOTMÁNYSZEGÉS MEGTORLÁSA.

I.

(Az alkotmányszegés természete. – A vezérlő bizottság engem bizott meg a megtorlási eljárás és inditvány javaslatának elkészitésével.)

Az 1901–1905-ik évi országgyülés folyamán 1904. évi november hó 18-án a képviselőház elnöke, Perczel Dezső, egyetértve gróf Tisza István miniszterelnökkel, felforgatta a tanácskozás rendjét, többszörösen megsértette a képviselőház szabályait s azokkal együtt, kik titkába be voltak avatva, nagy alkotmányszegést követett el. Még sulyosabb merényletet követett el a törvényhozás ellen ugyanaz évi deczember 13-án, a mikor a képviselőház tudta nélkül Csávossy Béla háznagygyal egyetértve, titkon karhatalmi természetü erőkkel rakta meg a képviselőház járatait, csarnokait s tanácskozó termét is.

Az egész eljárás külső jelenségeinek hű leirása s alkotmányjogi méltatása a már közlött nyilatkozatokon kivül bent van inditványomban s képviselőházi beszédemben.

A további fejlemények nagy történelmi eseménynyé tették ez alkotmányszegést. Az országgyülést idő előtt bezárták. A király a nemzetet uj választásra hivta föl. Az uj választás megbuktatta gróf Tisza István kormányát s egész politikáját. Az ujabb kormány báró Fejérváry Géza elnöksége alatt azonban nem az uj többség soraiból alakittatott. Többségtelen és alkotmányellenes kormányzat lépett életbe. Az alkotmányt sok fontos és lényeges részében megsértették, mellőzték, sőt egyenesen fel is függesztették. Önkényuralom váltotta föl az ország alkotmányos életét.

Az ellenzéki pártok már az alkotmányszegés napján szövetkeztek egymással s 21 tagból álló vezérlő-bizottságot alakitottak az ország alkotmányi ügyeinek vezetésére s a kormány és kormányzat működésének éberebb ellenőrzésére. E bizottságnak tagjává engem is megválasztottak.

Az ujonnan összehivott 1905–1906-iki országgyülés tartama alatt szakadatlanul müködött a vezérlő-bizottság. Az uj választás folytán s az időközi választásokkal a szövetkezett pártok nagy többségre jutottak. A vezérlő-bizottság fölvetette azt a kérdést is, hogy az országgyülés minő megtorlást gyakoroljon Perczel Dezső volt képviselőházi elnök s társai ellen az alkotmányszegés miatt. A kérdés kifejtésével s a képviselőház elé terjesztésével engem bizott meg. Inditványomat 1905. évi április 12-én nyujtottam be s élőszóval az április 13-iki ülésen indokoltam.

A nemzeti hadseregért vivott alkotmányi harczaink történetéhez tartozik ez a kérdés is. Az alkotmányszegést is azért csinálták egyenesen, hogy hadügyi terheink óriási szaporodását becsempészhessék törvénykönyvünkbe s hogy az országnak nemzeti hadsereg iránt való hangos panaszát és jogos követelését álnokul s egyszersmind erőszakkal is elnémitsák.

Azért vettem föl e tárgyat gyüjteményes műveim e kötetébe.

Az olvasó előtt is feltünő s majdan a történetbuvár és történetiró előtt is rejtélyesnek látszik, hogy határozati javaslatom inkább enyhe, mintsem az alkotmányszegés sulyos vétkének megtorlására megfelelőn alkalmas lehetne. Hiszen csak kárhoztatja és elitéli a házelnök és miniszterelnök merényletét, holott ilyen büntetést csak azok ellen szokott az országgyülés alkalmazni, a kik a parlamenti illemet és tisztességet sértik meg könnyelmüségből vagy indulatból s ezzel megsértik egyuttal a törvényhozás és kormány tagjainak jogos egyéni érzékenységét vagy becsületét is.

Azonban határozati javaslatom eredetileg másként hangzott. Törvényes büntetést, miként az inditványban kifejtettem, megfelelő törvény hiányában nem inditványozhattam, de a két vétkes államférfi cselekvényét érzékenyen meg akartam bélyegezni akként, hogy a cselekvény s a ráillesztett megtorlás mintegy közmondássá váljék, ily alakban menjen át a köztudatba s oktató és ijesztő hatása legyen még a következő nemzedékekre is. Határozati javaslatom tehát ehhez képest eredetileg igy hangzott:

»Mondja ki a Ház határozatban: Ugy a most élő, mint a következő nemzedék tudja meg, hogy Perczel Dezső, mint a képviselőház elnöke s gróf Tisza István, mint a kormány elnöke, az 1904-ik évi november hó 18-án és deczember hó 13-án együttesen elkövetett cselekményükkel és ennek foganatositására irányuló intézkedéseikkel megszegték az alkotmányt és megsértették a nemzetet.«

Az inditványt e határozati javaslattal együtt közöltem báró Bánffy Dezsővel, mint a vezérlő-bizottságnak szintén egyik tagjával, a ki ugyan helyesnek találta, de azért abban állapodtunk meg, hogy személyesen fölkeressük gróf Andrássy Gyulát, vele is előzetesen közöljük s igy a vezérlő-bizottság hozzájárulását is lehetőleg biztositjuk. Április első napjai egyikén látogattuk meg budai palotájában, de a határozati javaslatnak megnyerni nem tudtuk. Nagyon erősnek találta. Én hát a közegyetértés biztositására fogalmaztam a sokkal enyhébb javaslatot, melyet ugy a vezérlő-bizottság is, a képviselőház is változtatás nélkül elfogadott.

II. INDITVÁNY.

(Mi történt 1904. évi november 18-án? – A házszabályok megsértésének sok esete. – Mi történt 1904. évi deczember 13-án? – Az alkotmányszegés lényege. – Kik a vétkesek?)

Mondja ki a Ház határozatban:

Perczel Dezső házelnöknek s gróf Tisza István miniszterelnöknek 1904-ik évi november hó 18-án s deczember hó 13-án együttesen elkövetett cselekményét és ennek foganatositására irányuló intézkedéseiket kárhoztatja és elitéli.

Indokaim a következők:

Az 1905. évi január hó 4-én királyi trónbeszéddel feloszlatott 1901–1905-iki országgyülés folyamata alatt a képviselőháznak mult 1904. évi november 18-án tartott esti ülésében szokatlan és szomoru esemény történt. Ez esemény a képviselőház házszabályainak, a tanácskozási rendnek s a képviselők szólásszabadságának erőszakos megsértése. Ehhez szintén szokatlan, sőt példátlan események kapcsolódtak, ugymint a képviselőház jegyzőkönyvének és naplójának hibás, hézagos, a történteket hiven fel nem tüntető, tárgyilag tehát kétségtelenül hamis tartalommal lett elkészitése és a mi szintoly sulyos, a képviselőháznak 1904. évi deczember 13-ra összehivott ülésén a képviselők nyilvános és szokott tanácskozási termében karhatalmi szolgálatra hivatott teremszolgáknak nagy tömegben való elhelyezkedése, melylyel a törvényhozás tagjai, a nemzet választott képviselői esetleg ugy személyes szabadságukban, mint közjogi függetlenségükben sulyosan megsértettek.

Ez eseményeket az alkotmány szentsége és sérthetetlensége okából s a népképviselet becsületének s ugy a nemzet, mint a király előtt mindig megőrzendő tekintélyének érdekében meg kell itélni. A kölcsönös elhallgatásnak itt nincs helye. E dolgokra a feledés fátyolát boritani sulyos könnyelmüség volna. Erőszakosságra hajlandó s a nemzeti jogokat nem tisztelő kormányról emlékezik már a történet s ily kormányok támadhatnak jövőben is. Oly példát, melyre támaszkodhatnának, nem szabad nekik nyujtani s az előfordult eseményekkel szemben akként kell intézkedni, hogy az intézkedés tanulságos, de egyuttal elijesztő legyen azokra nézve, kik a nemzeti jogok ellen könnyelmü vagy bünös kezüket valamikor fölemelni merészelnék. Meg kell vizsgálni ennélfogva azokat a kérdéseket, hogy

mi történt?

kik és mi módon követték el az alkotmánysértő cselekedeteket?

a cselekvők felelősségét miként állapitják meg a törvény, a törvényerejü szokás s az alkotmánynak senki által kétségbe nem vonható alapelvei? S végezetül

minő megtorlás gyakoroltassék azok ellen, a kiket a komoly és higgadt megfontolás vétkeseknek talál?

A törvényhozásnak tiszte saját hatáskörében büntetni is, kegyelmezni is, de tisztének teljesitése csonka lenne, ha a nemzet nem láthatná tisztán, mi az, a miért büntetett s a miért netalán megkegyelmezett?