Part 15

Ziegler azután átöltözött, mintha zeneestély lenne, és elment a rendőrségre, és bejelentette, hogy Hugh Foorte-ot valaki meggyilkolta, fenn az alágördült sziklatömbnél.

Mikor azután faggatóra fogták, azt felelte:

– Én gyilkoltam. De nem Hugh Foorte-ot. Én azt gyilkoltam meg, hogy ő azt mondta, hogy mást gyilkoltam. Pedig azt ő ölte meg, és én azért öltem meg őt. De azt, akit ő megölt, mi ketten öltük meg. És ez sokkal biztosabb, mint az, hogy én Hugh Foorte-ot megöltem.

Zieglert azután bezárták, de nem börtönbe, hanem egy elmegyógyintézetbe.

A Svájci Ház kellemetlen szenzációját a házban különféleképp magyarázták. Aimée azokban a napokban rekedtre, lázasra pletykálta magát. Verandáról verandára, emeletről emeletre rohant. Mindenütt elmondta, hogy a szíve csaknem megszakad, ha meggondolja, hogy Hugh utóbbi időben őt tüntette ki figyelmével, és az a boldogtalan Ziegler talán azért fogott rája fegyvert. Ezen többen mosolyogtak.

Mások megjegyezték, hogy hiszen Ziegler sohse vágyott Madame Mercati kegyére… meg aztán holt nőkért manapság nem szokás vért ontani. Erre már legfölebb az olyan szegény hibbantak képesek, mint amilyen Ziegler volt.

Így múltak el a Svájci Házból, mint beteg fa lesorvadt, szétkergetett levelei Ginevra, Madame Mercati, Ziegler és Hugh.

És az élet eme sebzett megfáradottai a nyugalomért jöttek, az életből való kikapcsolódásért száműződtek együvé. Azonban nyugalom csak egy van: Halálig táncolva ama sípra, amelyre, míg csak szól, mindenkinek táncolnia kell – s ha beteg, ha fáradt, s ha béna; sántán bár, groteszkül s bár szívfacsaró gyámoltalanságban – halálig táncolva az élet táncát: összerogyni.

VÉGE.