Hagyományok (2. kötet)

Part 19

Chapter 193,252 wordsPublic domain

Ismerve a holló elátkozásáról való mondát, hogy arra van kárhoztatva, miszerint holttesteken élősködjék, nem is vehetjük rossz néven neki, ha az ilyeneket kutatja is és a bekövetkezendő halált megjelenésével jelzi: hiszen kénytelen reá gondot fordítani; ezért mondja róla a nép: „Mikô holló _szál_ körösztül a házon oszt _karrog_, möghal valaki“. (Szőreg.) A nép okoskodása helyes, ha éhen nem akar a holló maradni, keresnie kell az élelmet, a hol tehát a holló jár, ha holttest nincs is még, de rövidesen lesz. Már _Ipolyi_ megjegyezte mitológiája 246. lapján, hogy: „károgó körülszállongása s gyülekezete _kisértetesnek_ tartatik… és rosz jelkint a bekövezendő szerencsétlen esemény _előjelentéseül_ vétetik“. Sorai igazolásául felhozza Kis Károlynak szomorú végzetét; Mátyás halálát; Dózsa pórhadát, hogy hollók hirdették rémletes károgás által.

Meséinkben is többször megjelennek a hollók, hol két fél viaskodik s emberi számítás szerint is az egyik fél életével lakol, mint I. k. 3. számú meséjében, hol a többet igérőnek – ki rendesen a mesehős – segít: lásd a _Kisfaludy_: IX. k. 7. sz. meséjét is.

Népdalainkban a hollót szerencsétlenség hírvivőjének használták fel a szenvedők: mint gyüsz-mékelő madaraknak, ha egymással találkoznak, első dolguk egymásnak elmondani: mi hír a nagyvilágban s ha azután a mesehős szerencsétlenségéről beszélgetnek s megmondják, hogy a szerencsétlenüljáró miképpen szabadulhat meg bajától, ez korántsem azért történik, hogy rajta segítsenek, mert, mint az _Igazság és Hamisság_ mesében _Katonánál_ I. k. 249. l. a 32., 35., 36. számúban látjuk, ha észreveszik, hogy valaki hallgatni akarja őket, bosszút állanak rajta, mint a Hamisságon. Ne feledjük, hogy az üldözött Krisztusról szóló mondában sem volt még semleges sem, hanem – mikor látta, hogy Krisztus elmenekül: _Kárt_ kiált, nem hogy örülne; pedig ha meséinket tekintjük, azt látjuk, hogy gyengéden kímélőleg bánnak Krisztus Urunkkal. Újságot kutató, csacska, főképpen szerencsétlenséget kereső természetük, mit, mint említettük, helyzetöknél fogva keresniök kell, hozza magával, hogy a mit odavalót tudnak, végigmondják. A baj fürkészői, mint _Kisfaludy_: XIII. k. 20. sz. Juhenes mesében is és ha az őket kihallgató inast észre nem vették és így szerencsésen megmenekült, az az ő szerencséje. _Petőfi_: _Zöld Marczi_jában is az akasztófa körül károg – mint a Katona említett 32. sz. mesében a bitófán – de ez már a halálát jelzi. Még a _Kisfaludy_: X. k. 9. sz. mese hollója sem jóakaratból szól a mesehősnek a kutyafejű királyról, számít a bajvívásra s az ebből eredő, neki eső konczra. Ez kell neki, mint _Petőfi_: _János vitéz_ V. részében, hol Jancsit a vad szemét ásó holló károgása köszönti.

A Zsigmond-féle gyűrűnek a holló által való elrablása sem mutat a holló jószívűségére. (_Tóth_: I. k. 48. l.), _A bölcs királyfi_ (_Katona_: I. k. 44. sz. a 266. lapon, meg van kötetünk 22. sz. adatában is) hollói még annyit sem mondanak idevonatkozólag, mint az _Igazság és Hamisság_ mese hollói, mert ezek az embernél többet tudnak, míg azok emberhez jönnek itélethozatalért.

A _hollókká átkozottakról_ _Kisfaludy_: IX. k. 28. sz. m.; az _ideig-óráig hollóvá varázsoltról_: U. O. XIII. k. 22. sz. m.; a _holló alakban megjelenő tündérekről_: U. O. XIII. k. 15. sz. m.; a _hollóféle állatsógorról_: _Majláth_ 359. l.; a _föld alól előjövő hollókról_ I. kötetünk 12. sz. meséjében szereplőkről máshol kell szólanunk, ezek nem igaz hollók.

=23. Az árva aszszon.= Az _Ethnographia_: XX. évf. 65–73. lapján ismerteti magyar változatait _Heller_ Bernát, szól idegen változatairól is s ama hiedelmet jeleli meg a monda magjának, hogy az ikrek házasságtörésből származnak. Ez a felfogás meglátszik még a homlokegyenest ellenkező hiedelem hatása alatt alakult, újabb változatokon is. A keresztény hiedelem érdemnek tartja kettőset szülni. (_Kálmány_: _Boldogasszony_, ősvallásunk istenasszonya 23. l.) Ez a hatás látszik a 65. számú adatunkon, hol az anya nem kér már bocsánatot férjétől, hanem bátran vallja övéinek felnyőlt gyermekeit. Mondánk változata: a _Hatház eredete, Miczbánné_ néven meg van a ponyván is (Rózsa K. kiadása, Budapest 1897.) némi eltéréssel. A 66. sz. változatban említett _egyszerre eltünés_ nem az emberek, hanem _felsőbbrendűek_ sajátsága, ezért közöljük eme töredéknek, vagy ha nem az, akkor nem magyar színezetűnek tetsző változatot. A magyar változatok nem felejtik el megjutalmazni a gyermekek gondozóját. Mesénket a 7., vagy mint a 66. számú változatban van, 12 gyermekkel nem hiszi el megtörténtnek a nép, ha valamikor hitte is; a meseirodalomra voltam tekintettel, hogy idesoroztam a mondák közé.

65. Hatház eredete.

Vôt a világon ėsz szögény özvegyaszszony. Mikor az urátû elmaratt – az ura mökhalt – lött neki két gyermöke. Vitte a két gyerököt a karján a kirájnéhon, hogy csak ijen szögén özvegyaszszont két kis gyerökkel csak mögsegít! A kirájné még mögpirongatta, elmonta mindönnek, lėhorta, hogy nem az urátul való mindakettő.

A szögény aszszony asz monta: „Ha nem löhet, hogy mindakettő az uramtul való, agygyon az Isten magának hét gyerököt!“ Mögszaporodott a kirájné, a kirájnak pedig el köllött mönni a háborúba, möglött a hét gyerök. A kirájné is most mit csinájjon a hét gyerökkê? Aszongya az öreg aszszony, a kirájnak az anynya: „Van itt ėgy láda, beletöszszük a _ládába_; van itt ėgy kosár, a ládát beletöszszük, vigye el a víz, a mőre fojik!“ Lėvitték a Tiszára a gyerököket, csak ėgyet hattak mög, mert a kiráj tutta, hogy a felesége terhös. Vitte a víz lėfelé. Ėgy halász éppen halászott, kifokta. Mikor szépen fölnyiti (a ládát), látytya, hogy hat gyermök van benne. A halász elvitte be a városba – éppen Döbröczön várossába történt ez – elvitte haza. A városnak mongya, hogy hogy járt ű; ű aszt a hat gyerököt fölneveli. A város is segítötte a halászt.

A kiráj ėcczör hazagyütt, hallotta, hogy mijen szép hat gyeröke van a halásznak. Asz monygya a kirájné: – ű mán vélt rá, csak nem merte mondani – „Jó vôna eszt a halászt möghínni ebédre! Szeretném látni aszt a hat gyerököt, a möliket fogott a Tiszába!“ Csakugyan is möghítták a halászt is hat gyerökivel ėgygyütt, elmöntek ebédre. A kirájfit, _a mi_ otthun vôt; a középtájra ültette, hogy az emböré mög szélű essön. A hogy a kiráj a gyerökökre ránéz, mind a _hét ėgyfúrma_, csak a ruha más. A kirájné is aszonygya: „Nem bánom, akármit csinász (velem)! ez az én szülöttejim. Mikor mögvôt (a hét gyermek), az anyósom lėvitette a Tiszára, hogy nė hírösztöljük!“ (hogy hét gyermek született).

A kirájné hogy mögmonta: itt vôt ėgy szögény aszszony két kis gyerökkel, az mögátkoszta; kérdözi a halászt: „Hun vötte a gyerököket?“ Aszongya a halász: „A hogy halásztam, ėgy ládát hozott ėgy kosárba a víz, mikor fölnyitottam, láttam hat gyerök van benne. Hazavittem, úgy gondoltam, ha mán neköm szánta az Isten, lögyön az enyim, neköm ús sincs ės sė. Főneveltem, a város is segítött“. Asz monta a kiráj: „Mit kíván ű most mán?“ „A mit a kiráj, űfölsége akar“. „Hát mos mán feleségöstű ide gyűjön, a hun kifokta a gyerököt!“ Ott a kiráj csináltatott hat házat, azé híjják ma is; az a neve: Hatház.

(Magyarszentmárton.)

66. Eltűnő czigányasszony átka.

A kertben ült az előkelő, gazdag asszony, mikor _czigányasszony_ ment feléje kettős gyermekével karján, hogy adna valamit gyermekeinek. A gazdag asszony a helyett, hogy segítette volna valamivel, jól összeszidta, szemrehányással illette: „Hogy lehet valakinek egyszerre két gyermeke, ha tisztessėges asszony?“ A czigányasszonynak ez a szemrehányás oly rosszul esett, hogy _megátkozta_ az előkelő, gazdag asszonyt, mondván: „Adjon az Isten neked _tizenkettőt_ egyszerre!“

A gazdag asszony utána szaladt a czigányasszonynak, hogy megverje, de a czigányasszony egyszerre _eltűnt_. A szolgákat is küldte mindenfelé, hogy ha megtalálják valahol a czigányasszonyt, verjék el jól, de hasztalan volt minden lépés, nem volt sehol.

Az előkelő asszony férje szerencsére háborúban volt, mikor a szülés ideje bekövetkezett. Az átok fogott, mert csakugyan 12 gyermeket hozott egyszerre a világra. Az asszony nagyon restelte a dolgot: mit szól a világ, mit mond a férje, ha hazajön s megtudja? Tizenegyet hű szolgájával az erdőbe küldött, hogy neveltesse fel valakivel, egyet pedig ott tartott magánál. De mikor dajkálta, eszébe jutott neki a tizenegy másik és keservesen sírt.

Ezalatt hazajött a férje is, a gyermek is nevelkedett. Mikor már nagyocska volt a gyermek, nem bírta tovább cselekedetét títkolni, bevallotta bűnét férjének, haza hozatta a tizenegy gyermeket is. A férj nemcsak megbocsájtott, hanem még örült is, hogy oly szép nagyocska 12 gyermeke van.

(Szeged.)

=24. Mátyás király és a fiatal bíró.= Az ember éveiről szóló meghatározás _Kálmány_: Sz. II. 151. l. is ide vág, ez a 63-dik évet veszi az _elmebeli elgyengülés_ kezdetének; _Dänhardtnál_ (Naturgeschichtliche Volksmärchen II. k. 45. Leipzig – Berlin 1913. Die Lebenszeit des Menschen) ama szólásunkkal megegyezőleg: „Mikor mán 70 esztendős az embör, a lábába száratt az esze“, (Szeged) – a 70-ik év van megjelelve. _Köhler_ eme meghatározást – mely a népek közt el van terjedve – I. kötete 43–44. lapján egy 16. századbeli költeményből eredteti; ekkor tehát már költeményben is meg volt. Mindez a 24. számú adatban kifejezett _nép felfogása_ mellett szól, ezzel szembe van állítva a 68. számú változata, az ellenkező túlzásba megy. Az elmebeli tehetségről szólva, itt említem fel eme gúnyolódónkat:

67. Az ész megjövése.

A magyarnak, ha 20 esztendős korájig az esze mög nem gyün, 30 esztendős korájig mög nem nyő (= nem lesz erős), 40 esztendős korára nem gazda, azután nem löhet tűle sömmit várni. A némötnek 40 esztendős korára gyün mög az esze (néhol hozzá mondják, hogy: mihelyt megjön, el is megy), a tótnak addig van esze: még szopik.

(Hódmező-Vásárhely.)

Itt is megjegyzem, hogy a Mátyás királyról szóló adomákat József császárra is alkalmazva találjuk, ezt mutatja a 68. sz. változat; lásd I. kötetünk 70., 71. sz. jegyzetét.

68. József császár és a fiatal bíró.

Mikor József császár az országba gyütt, mönt, bemönt ėgy kis faluba, êmönt a kösségházba, kérdöszte, hogy ki a bíró? Vôt ott ėgy fijatal embör, asz monta a fijatal embör: „Én vagyok a bíró“. „De fijatal bíró van ebbe kösségbe!“ monta József császár, látta, hogy mindönféle röndetlenül van, aszonta hogy: „Nem bírónak való ijen fijatal embör!“ Aszongya a fijatal bíró: „Mögfelel ű mindönnek“. „Felêjön mög a kérdésömre három nap múlva, mikor viszszagyüvök: 20 szép, 30 erős, 40 okos“.

Hazamönt a fijatal bíró, törődött, vergődött, gondoskodott, nem is övött, sėnkinek nem parancsolt. Az apja monta neki: „A cselédök nem dôgoznak, mijön vergőcz, mijön gondoskocz? valami tégöd bánt, mond mög a bajajidat, hogy segícscsek rajtad, hátha segíthetök!“ Akkor monta a fijatal embör, hogy mi ja baja neki: „Itt vôt ėgy úr a kösségházán három napok előtte, aszonta, ha mög nem fejtöm, hogy húsz szép, harmincz erős, negyven okos; akkor êcsap! hogy fijatal embör nem bírónak való, tapasztalatlan, próbálatlan a fijatal embör!“ Aszongya az apja: „E nem nagy baj! e fijam sėmmi sė, hoczide a _bírópáczát!_“ Akkor oszt ű mönt be a kösségházába, az öreg.

Harmannap után az úr is mögjelönt. Látta az öreg, hogy a császárrâ van dôga, a császár mög aszt látta, hogy nem e vôt harmannap előtte a bíró, kérdöszte: „Maga a bíró?“ „Én vagyok!“ felelte az öreg. „No, ha maga a bíró, fejcse mög a mit három nap előtte montam itt: húsz szép, harmincz erős, negyven okos“. Aszonygya az öreg: „Húsz éves koromba szép vôtam, harminczba erős, tejjes vôtam, negyvenig nem gazdáltam. Húsz mög harmincz az ötven mög negyven az kilenczven; így hát az öreg embört nem nézik sėmminek mikor a kilenczvenet möghalagya“. Asz monta a császár: „Öreg, maga a bíró! fijatal embör nem bírónak való, mer tapasztalatlan, tudatlan“.

(Szaján.)

=25. Mátyás király és a czigány béres.= _Kisfaludy_: XVII. k. _A kanász felel meg a kérdésekre_ jegyzetében szóltunk változatairól, lásd alább a 38. sz. adatot, _Aarne_ 922. sz. alatt: _Der hirtenknabe antwortet statt des priesters auf die fragen des königs_ jeleléssel érinti a finn változatokat.

=26. Mátyás király vöröshagymán kapáltat.= _Az urak kapálását_ lásd a _Kisfaludy_: XVII. k. _A hosszúnyakú_ jegyzetében.

=29. A czigán ügyvígy.= Lásd _Aarne_ 821. B. számú jegyzetét; _A fölt köles és tojás kikelését_ _Köhler_: I. k. 458. lapján közli s egyéb változatát.

=30. Kôbászeső.= _Kisfaludy_: X. k. 254. lapján _férfi_ a mindent kibeszélő; _asszony_ a _Dähnhardt_: _Schwänke_ 1. lap _Der Schatz_-ában. Töredékünk változatait lásd _Ethnographia_: XXII. évf. 738. l.

=31. Ha tė ütöd az én gazdámat…= Adománk elterjedtebb alakja a

69. Ha tė ütöd az én zsidómat, én is ütöm a tė zsidódat.

Két, egymással haragban levő zsidó kocsija ment egymással szemközt s mert az egyik zsidó sem akart kitérni, veszekedésre került köztük a dolog, mit látva a kocsisok, gazdájuk segítségére mentek, mondván: „Ha tė ütöd az én zsidómat, én is ütöm a tė zsidódat!“ s a két zsidót elverték.

(Szeged.)

=32. A szögény embör hogy atta el az emelgetős tehenet 300 forinté?= _A bot eladásról_ _Aarne_ az 1610. jegyzetében szól, egyéb változatait _Kisfaludy_: XVII. k. Mátyás király mondái közt a _Mátyás király és a síkárfű árús_ jegyzetében soroltam elő.

=33. Hogy lopta el a juhásztul két embör a szamarát?= _Köhler_: I. k. 507. lapján nagyon elterjedtnek jelzi adománkat, az _1001 éjből_ _Koltai_ (Virgil: Az ezeregy éjszaka meséiből Grimm után átdolgozta IV. kiadás Budapest 78. l.) _A szamárhajcsár és a tolvaj_ felírással fordította és _nem_ átdolgozta magyarra, _kötőfék_ helyett _fékről_ beszél, mert a szótárban először féket talált. Adatunk _elátkozásról_ beszél, lásd 3. sz. jegyzetünket.

=34. A hamis vak.= _Aarne_ 1380. sz. jegyzetében sorolja elő finn változatait.

=35. A gyakorlat töszi a mestörségöt.= Szegeden oly férfiról mesélnek, ki a hegytetőre, hol legelő volt, borjút hordott a nyakában naponkint s mikor már tehén volt, akkor sem mondta nehéznek, mert: „A gyakorlat töszi az embört mestörré“.

=38. Az ėcczöri 2 koma.= Ily menetű a _Kisfaludy_: XVII. k. _A ki másnak vermet ás_ néven közölt Krisztus-monda, ezt az igazságot erősítik 39., 40., 70. sz. adataink.

A „_Hol a világ közepe?_“ kérdés meg van a 25. sz. hagyományban, l. jegyzetét; a _Hogy hívják az én komámat?_ _Tóth_: IV. k. 135. l. közölte a változatát.

=39. A ki másnak ási az árkot. 40. Isten verése.= Lásd a megelőző jegyzetet.

70. A ki másnak vermet ás.

Egy szegény koldus asszony járt egy grófnéhoz kéregetni, a grófné kezdte már megúnni, hogy többet ne menjen oda, mérgezett czipót adott neki, gondolta, hogy majd eszik belőle s meghal. Volt a grófnénak egy kedves fia, ki nagyon szeretett vadászni. Mikor a koldus asszony a mérgezett czipót kapta, a grófné fia azon a napon eltévedt az erdőben s mikor kikeveredett belőle, betért a koldús asszonyhoz. A koldus asszony a mérgezett friss czipóval megkínálta a gróf fiút, a fiú evett belőle s meghalt.

(Szentes.)

=43. A lélek, kis fehér egér alakban.= Fehér egér alakú a betegség démonai közt van a czigányoknál az _Ethnographia_: XXII. évf. 137. lapján.

=44. A beszélő koponya.= Emberem _A 2 büszke vőféj és a koponya_ nevet adta neki. Beszél a koponya _A levágott fej gyónásában_ is, _Ethnographia_: XXII. évf. 317. l., _Kisfaludy_: XII. k. 215. l.; _Szentjánost_, a rosszak elűzőjét _Kálmány_: Sz. II. k. 220. lapján találjuk.

=46. A visszafelé sült puska. 47. A rázanérus.= Vesd össze Kinizsi sírjáról visszapattanó golyóval; _Tóth_: I. k. 177. lap.

=48. A háládatlan gyermek és a varancsagosbéka.= Ezen a néven közli _Köhler_: I. 473–477. l. hiedelmünk változatait.

=51. A rabszabadító.= Rabszabadítással összekötött találgatós mese a 71–74. sz.; ezek közül az _apját szoptató_ a 73., 74. sz., lásd idegen változatait _Köhler_: I. k. 373. lapján. A 72. sz. változatát _Kálmány_: Sz. I. k. 168. l. közlöttük.

71. Az elletlen ló.

Aszonták ėgy embörnek, ha ojan kérdést tud anni, a mölikre mög nem bírnak felelni (a bírák), akkô eleresztik a testvérjit. Aszonta az embör, hogy agygyanak neki három napot, ű tud ojan kérdést anni, attak neki. Mikor a három nap êtelt, főmönt az urakhon, aszongya:

„Eletlen ló alattam, Anynya szíja kezembe; Tizėnkettő mé hat a? Fél a nyúl, mé van a?“

Mögdöglött a ló, a csikót kivötték belüle eleventen: a vôt az elletlen ló, alatta vôt, rajta ült; az anynyábû (a csikó anyjából) lött a kantárszíj, a vôt a kezibe; a tizėnkettő azé hat: mer tizėnkét zsömlének csak felit kapta el; a nyúlnak is csak a felit atták neki: azé fél a nyúl. Ez által a kérdéssel a testvérje mögszabadult.

(Magyarszentmárton.)

72. Daru elletlen lovon.

Darunak aszonták, ha ojan kérdést tud anni, hogy nem bírnak rá mögfelelni, akkor elbocsátik, nem akasztik fő a testvérjit akkô monta:

Úton mén Daru, Hátán a sarnyú, Gelebibe a kinyere, Eletlen lovon mén lelköt váltani?

Úton mén Daru: a Daru ű vôt; hátán a sarnyú: mert sarnyút vitt hátán a lovának; gelebibe kinyere: mer gelebibe vitte a kinyerit; elletlen lovon mönt: mer a ló nem bírta a csikót mögelleni (a melyiken mint lovon ment), a csikót úgy vötték ki az anynyábul; lelköt mönt váltani: a tesvérjit mönt váltani, mög is váltotta: mer nem bírtak rá mögfelelni.

(Magyarszentmárton.)

73. Az apját szoptatja.

Kinek vôtam lánya annak löttem: anynya, sirat engöm az én fijam: édös anyám ura? Úgy történt, hogy az embört mijé? mijé nem? becsukták rabnak, de a lánya jis, a mijatt (= hogy az apját becsukták), tött ėgy kis kihágást, hogy űtet is csukják be. Be jis csukták, éppen ojan hejre csukták, hogy az apjátul ėgy ajtó választotta el. Vôt az ajtón ėgy görcs, a’ kiesött és azon a kis jukon át dugta a mejje bimbóját és az apját aval táplálta. Az aszszon (= az ember leánya) kiszabadult möntül előbb a börtönbül és a börtön előtt esztet danulta:

Kinek vôtam lánya: Annak löttem anynya, Sirat engöm az én fijam: Édös anyám ura.

Möghalotta eszt a börtenföligyelő, behívatta az aszszont, asz monta, hogy ha mögmagyarázza ennek a versnek az értelmit, teljesíti ėgy kérelmit! Mögmagyarászta az aszszon és kieresztötték az apját, mert az vôt a kérése. Az apjának az anynya lött, mert szoptatta, ezé lött neki az apja a fija, de az apja az anynyának: az ura vôt. Így szabadította ki a lán az apját a börtönbű.

(Hódmező-Vásárhely.)

74. A kő közé rakott apjának anyja lett.

Ėgy embört elítéltek: kű közé rakták, hogy majd ott mökhal, de a lánya ėgygyet értött a kűmívessel, hogy hagygyon anynyi hejet, a hun mökszoptati az apját. A lány a mêre csak mönt, mindönütt aszt hajtogatta: „Az apámnak anynya löttem, sirat engöm a fijam: az anyámnak az ura“. Kérdöszték az urak: hogy monthat ojat, hogy az apjának anynya lött? Aszonta a lány, mögmongya, ha az apját kieresztik a börtönbül. Mikor kieresztötték, akkô monta, hogy az apjának anynya lött, mer szoptatta, mikor a kű között vôt, az apja mög fija lött, de az apja az anynyának ura is vôt.

(Magyarszentmárton.)

Javító.

Az irodalom nyelvén közlött jegyzetek sajtóhibáit, hacsak nem értelemzavarók, nem jeleljük meg; de az adatokéban előfordulókat felemlítjük, hogy nyelvjárásilag hűen közöljük a hagyományokat, mit jelen kötetünkben, nem számítva az itt felsorolt hibákat, el is értünk.

9. lap 32. sor aszonga helyett aszongya 86. „ 18. „ ėvesek „ évesek 90. „ 31. „ osztȧn „ osztán 93. „ 10. „ kovicsból „ kovicsbul 93. „ 29. „ ész „ ėsz 94. „ 23. „ posztítom „ pusztítom 94. „ 52. „ kirúl „ királ 95. „ 6. „ Ördöngősvénasszon „ Ördöngősvénaszszon 96. „ 15. „ égygyik „ ėgygyik 96. „ 15. „ féjükrül „ fejükrül 105. „ 31. „ aszonya „ aszongya 110. „ 5. „ kertészlegėn „ kertészlegén 112. „ 30. „ muszáj „ muszaj 122. „ 21. „ össsze „ öszsze 124. „ 9. „ anyédéknak „ anyádéknak 128. „ 24. „ lêvetköztette „ lėvetköztette 134. „ 34. „ tot „ ott 162. „ 32. „ kiszabdíták „ kiszabadíták 163. „ 5. „ Sz. 11. sz. „ Sz. I. k. 11. sz. 164. „ 31. „ vönnė „ vönné 166. „ 8. „ szépaszsszonya „ szépaszszonya 167. „ 27. „ ifjúszépȧrgyérus „ ifjúszépárgyérus 168. „ 30. „ viz „ víz 168. „ 34. „ viz „ víz 170. „ 28. „ oroszlȧnyom „ oroszlányom 170. „ 28. „ Órijás hússal „ Órijáshússal 170. „ 32. „ Órijás húst „ Órijáshúst 170. lap 34. sor Órijás húst helyett Órijáshúst 175. „ 23. „ változataival „ változatával 175. „ 42. „ elített „ telített 176. „ 30. „ mesélés „ mesélésé 184. „ 19. „ asszony „ aszszony 193. „ 1. „ 21., 22. számú „ 21. sz. 193. „ 1. „ 22. számú mese „ 22. sz. monda 194. „ 1. „ mese „ monda 195. „ 1. „ mese „ monda 196. „ 1. „ mese „ monda 197. „ 1. „ mese „ monda 198. „ 1. „ mese „ monda 199. „ 1. „ mese „ monda 200. „ 1. „ mese „ monda 201. „ 1. „ mese „ monda 202. „ 1. „ mese „ monda 203. „ 1. „ 24., 25., 26., „ 24.–26. sz. monda 203. „ 1. „ 29., 30., 31 számú mese „ 29.–31. sz. kópéságok 204. „ 1. „ mese „ kópéságok 205. „ 1. „ 43., 44., 46., 48., „ 43.–48. sz. hiedelmek 205. „ 1. „ 51. számú mese „ 51. sz. találgatós mese 205. „ 1. „ testvérjit „ testvérijit, 206. „ 1. „ mese „ találgatós mese 207. „ 1. „ mese „ találgatós mese

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

1 |akkor kiszakajtaní |akkor kiszakajtani

20 |kinyomódík |kinyomódik

28 |ktpiktoroljuk |kipiktoroljuk

32 |kiszalatt |kiszalatt

43 |a kís lán |a kis lán

47 |Őrijás mind |Órijás mind

52 |hajtod ki?„ |hajtod ki?“

55 |aszonta ne i |aszonta neki

64 |aval klgyütt |aval kigyütt

85 |Ördöugősvénaszszon élt |Ördöngősvénaszszon élt

93 |vėka magyarót |véka magyarót]