Part 5

Nem tudom, méltóztattak-e már a Koronaherceg-ucca felől kimenni a Dunapartra, de reggel felé, mikor az uccakaparógépek végigkaparják méltóságod előtt az ő privát kaparnivalójukat. Uraságod nyugodtan haza akar menni, mivel uraságodnak otthon felesége van, aki uraságodat várja otthon, mert ő hű feleség, tehát reggel hatkor várja uraságodat haza kávéval és hússal, mert a Weiszné kisfia szamár-köhögést és szamár-rekedtséget és szamár-kolerát és szamár-szamarat kapott éjcaka – szóval uraságod nyugodtan megy haza és ekkor egyszerre szembe jön uraságoddal az Uccakaparógép. Uraságod tüsszög és káromkodik és erre a Gép három kiló port gyorsan belepofoz uraságod hasába. Az Uccakaparógép tudniillik arra való, hogy uraságod hátát kaparja. Mert az uccát, úgyebár, minek kaparná az ember? A Kaparógép kapar és csikar és csikarja és kaparja és pofozza az uccának a pofáját. De kérdem nagyon szerényen, miért kell az uccát kaparni és csikarni, Csikaró úr? Nekem nem viszket az ucca, neked se viszket az ucca, neki se viszket az ucca. Bárczy polgármesternek tehát miért viszket pont a Lóbűbáj-ucca, pont azon a helyen, ahol én a pofámmal lélegzeni akarok. Nekem nem viszket az ucca, ellenben a hasam viszket, tehát miért nem kaparják a hasamat.

Ellenben Boda úr előszobájában megjelenik Barom úr és találkozik valakivel. Szintén a bizottsági ülésről, ha nem csalódom, szintén a bizottsági ülésről, ha nem csalódom. Nem méltóztatik csalódni, mondja Nemcsalódom úr, annál kevésbé méltóztatik csalódni, mivel éppen ön volt az, ha nem csalódom, aki a főpolgármester úr beszédje alatt ott állt a hátam mögött és becses könyökével az én szügyemet rúgta és halkan telefonált a szügyemen keresztül és benyomott öt koronáért a szügyembe és azt telefonálta, tessék csak megszavazni azt a kis Uccakaparógépet. Ugyan mi van belőle uraságának, azt a nyavalyás, kedves kis uccakaparót, azt a drága kis piszkot, no tessék má’ na, azt a kis fulladt dögöt, amitől úgy tetszik undorodni uraságodnak, de úgy, hogy éjjel, amikor eszébe jut uraságodnak, szeretne a Bárczy úr hasában lenni, hogy szülje meg önt még egyszer erre a keserves világra, uccakaparói minőségben, na tessék az öt korona.

Nekünk azonban semmi kifogásunk nincs. Mi itt Pesten nagyon szépen megvagyunk, a kaparógép kapar, először csak a gyomrunkat, de nemsokára majd szépen kikaparja a szemünket is. Pedig jó volna, ha azt a kis szemét meghagynák az embernek, úgyebár, mert öt korona kapcsán épp úgy ki is lehet nyitni a szemet, mint becsukni, szintén öt korona kapcsán. És lehetne nézni Pucák elvtársat, aki a Városligetben ló-felsárt eszik, direkte ló-felsárt, mivel az neki dukál és őneki joga van ló-felsár követtében elhunyni. És lehetne sírni az egyik szemével az embernek és mázolni a pofáján a könnyeket és egypár könnyet kipofozni az embernek a szeméből és a hasából és beletörülni a hajába.

Ha pedig méltóztatnék gondolkodni, hogy ennek miért kell így lenni, hát akkor rá méltóztatik jönni, hogy ennek azért kell így lenni:

1. mert nálunk előbb megy ki a kishivatalnok az ajtón, mintsem a gazdag ember a tűnek fokán, ha nekem pont azon az ajtón kell bemenni;

2. mert nálunk, ha a Weiszné a Lidóra akar menni, de kedves doktor úr, csak nem képzeli, csak nem képzeli, hogy Lajoskát rá lehet bízni erre a perszónára, mein armes Kind, és te ehhez nem szólsz semmit, Adolf?

3. mert nálunk, ha én egy bifszteket rendelek a vendéglőben és nekem bifsztek helyett hoznak egy pár vízáthatlan gummikézelőgombot, nem mondhatom a vendéglősnek, szívem szerint, te undok főgáz, hanem mosolyognom kell ötször és vigyorognom kell ötször és mondani pardon, pardon ötször, nem tetszett tévedni, Főúr, és belülről megpukkadnom ötször, bár szeretném mondani: te görcsös disznó;

4. és végre, röviden, mert nálunk mindenki mindent másra szeretne tolni és mindenki szeretné, ha helyette mindenki mindent másképp csinálna, mint ahogy neki kellene csinálni.

De ezen addig nem lehet változtatni, míg Balkánok vagyunk és Pestek vagyunk és szegények és nyomorultak és piszkosak vagyunk és hatér villamoson megyünk Budára és még az a hat is másra kellene és még azt a hatot is el akarja kérni valaki, kölcsön kiáltással. Addig ne is álmodozzunk pénzről és automobilról és Uccakaparóról. Tessék előbb visszaadni azt a hatot, amit tegnap adtam a kávéházban.

BIRÓ LAJOS, A NOVELLAIRÓ.

_Érdekes._

Novella. Irta: _Iró Lajos_.

Bonc bejött az írószobába, elrendezett egy pár papirost és leült dolgozni. Ideges volt. Pár perc mulva belépett Pákos.

– Szervusz, öregem – mondta.

– Szervusz, kérlek. Rágyujthatok?

– Kérlek, parancsolj!

Pákos leült és cigarettázott. Sokáig nézte barátját. Aztán hirtelen felállt és járkálni kezdett.

– Érdekes – mondta később.

– Mi érdekes? – kérdezte Bonc és felnézett.

– Irma.

– Miért?

– Irma.

– Miért Irma?

– Csak.

Pár nap mulva elutazott. Az állomásra kijöttek Irma és Amál, a nővére. A lány fázott, a kendőjét erősen rácsavarta a nyakára. Telt, izmos nyaka volt, asszonyosan érett. Pákos segítette föl a kocsiba és intett Boncnak:

– Majd látogass meg bennünket, Siófokon. Mintha semmi se történt volna.

– Miért, mintha semmi se történt volna? – kérdezte Bonc, kicsit feszélyezve.

– Semmi. Majd meglátod. Nem fog történni semmi.

Bonc kellemetlenül érezte magát, hazafelé menet bement egy kávéházba, lapokat olvasott. Pákos valami cikket írt egy szemlébe, amiben megint más dolgok voltak. Nem értette az összefüggést. Fejcsóválva hazament, leült, cigarettázott és elfelejtette az egészet.

Két hónap mulva levelet kapott tőlük.

»Miért nem látogatsz meg bennünket, – írta Irma – itt van az orvos és mindenki. Pákos sokat beszél rólad. Érdekes. Nagyon érdekes. Ő azt mondja, hogy nem fog semmi történni és ezt sokszor hangsúlyozza. Jó volna, ha gyorsan meglátogatnál bennünket.«

Bonc aznap gondolkozott ezen a furcsa levélen. Aztán bement a minisztériumba, elintézte a dolgait, tárgyalt, futkározott. Megint elfelejtette a dolgot.

Este a szinházban egy öreg emberrel találkozott, aki nagyon ismerősnek tűnt. Távolról köszöntötték egymást, az öreg úr barátságosan integetett.

– Ki lehet ez az ember? – gondolta Bonc idegesen. Nem jutott eszébe. Befogatott, hazament. Otthon messenger-boy várta. Egy csomagot hozott.

– Az öreg nagysága küldi.

Irma anyjától jött a csomag. Régi levelek voltak, amit Pákos írt valamikor a leány szüleihez. Bonc betette az íróasztalába. De most már határozottan valami erős nyugtalanságot érzett. Elhatározta, hogy utánajár a fiú multjának és megtud mindent.

Reggel a főnöke beszélt valami életveszélyes fenyegetésről, nőkről, mindenféle közönyösnek látszó dolgokról, amik látszólag semmi vonatkozásban nem voltak Pákossal. De Bonc most már nagyon figyelmes volt. Az igazgató aztán megint másról kezdett beszélni, hogy mostanában új szerkezetű Browning-pisztolyokat készítenek. Tréfásan ajánlotta Boncnak, hogy vegyen ő is ilyent. Mint később kiderült, igazán csak tréfásan gondolta ezt és semmi komoly mellékgondolata nem volt, nem is lehetett.

Félév multával az utcán találkozott Pákossal.

– Szervusz, öregem – mondta és erősen megszorította a kezét.

– Szervusz.

– Nos? – kérdezte Bonc sürgetőleg. De Pákos csodálkozva nézett rá.

– Hogy érted? Miért mondod, hogy nos?

– Hát nem történt semmi? – kérdezte ekkor Bonc izgatottan. Már nagyon is izgatott volt Bonc ebben a pillanatban.

– Nem – mondotta Pákos egész egyszerüen. – Hiszen mondtam neked, hogy nem fog semmi se történni. Hát nem mondtam?

Bonc csodálkozva nézett rá és elkomolyodott. Azután csöndesen mondta maga elé:

– Érdekes.

BRÓDY SÁNDOR, A JÓ SZAKÁCS.

_Pesti szakácskönyv._

Irja: _Főzőcske Kenyéri Sándor_.

Most, bocsánatot kérek – itten, azonban – pesti nagy kérdés, igen szép kérdés, nem nagy, de talán véglegesen fontos emberi életben, pesti kenyérdagasztás.

Urakkal – jó, nem késő – beszélgeténk pedig róla, a Wekerle Sándorral s igen megkivánkozák a dalmahos pohakenyeret, melyet megkészíteni ajálkozék.

Vállalkoztam rá, hozattam csöbröket, kettőt, megkenetém fenéken egy-egy vajakkal. Hagytam vajat, puhának, lisztet, nem pozdás gezice nélkül azonban, vala benne malosa, hideg tüzön resteltem, nem nagyon, habbal. Pohhal sült kicsinnyég, kenyérke. Zöldséget, zsiros marhabőrt nem kíméltem váltig. Bele lisztes darát, burgonyavállasat, miegymást. Ették vala azok jóízüen, burgonyával, hideg miegymást, vörösmiegymást, fogmiegymást. Melyre öntöttem vizet, hét tálakból, azon nedvesen. Jövének pedig Jerusálemből, miatyánk ki vagy a mennyekben. Ite missa est. Gloria in excelsis Deo, Semáj Izráel.

Azért kappanhaluskát, melyet főzni nem tudnak Pesten, készítettem olybá. Kihez ha nem értenek mások, nem csodálatos, értelmes. Ki értene kappanhaluskához, ha nem én, Az Ujság munkatársa? Melyet egész életemben ugyan egyebet nem csináltam, ha kappanhaluskát. Mert ujságírók – fiatalok, de gusztusosak – írnak hireket, azon riportokat is írják, darabokat s – szerelemmel – írván írnak könyveket egybe. De kappanhaluskát, szépnek – kissé epedőnek is – főzni így gondoltam vala.

Puha zsiradékot fejjel kissé gyömöszlök, puhán becézem edénybe, kedvellik nők, kövérek nem nagyon. Utána istentisztelet a budai Mátyás-templomban. Kispapok, kedvesek, piros pozsgával. Pozsgás vereshús, csöpögehaluska.

Azért tisztelettel étlapot ilyet ajánlok pesti kis házakban, izelítőleg.

Pozsga.

Pagonykahúsocska.

Barnalében borsó.

Rozsdás vastányéros.

Rostonfőtt.

Feketeretekecske, de bőrízzel.

Ürü-lé.

Repce-pogácsa, jómódon.

Szűz-süle, forrón.

Fekete, sötéten.

Folyékony kávé, édes cukorral.

Tehénbor.

*

Asszonyom, még azon panaszkodik, kályhájában ha nincs alkalmatosság főtt áfonyáshús készítésére. Mely nélkül élni vajmi nem lehet.

Nagy kérdés. De miért nem készítenek pesti háziurak külön kéményt, áfonyáshúsnak? Melyet csak egyfélekép készíteni másként nem lehet. Erről is kellene még gondolkodni.

Mert vegyen, asszonyom, régi vaskereskedőnek amollyan zöld rézlécet, felínyel, melyet konyhájában állítván fel, áfonyáshússal élteti. Poros borsport ha elkeversz belé, jóízeket nyer általa férjnek. De az áfonyáshússal még mindig nem tekintenek érdeket nálunk, eléggé. Kávéházak, éttermek, azzal foglalkozni nem akarnak. Hadügyminiszteri engedély, asszonyság, hadügyminiszteri engedély. Az áfonyáshús azonban még nem készítődik nálunk amúgy, ahogy.

Hogy mondja, asszonyom? Hogy haldoklik becses férje? Hogy gyermekei kolerában feküsznek? Hogy éppen most dült össze a ház? Hogy a vízvezetékcső megrepedt? Hogy a lift fölesett a negyedik emeletre?

Ne zavarjon, asszonyom. Az áfonyáshús, gyömbér-mártással készül, nem nagyon, inkább melengetve, bő lével.

VAJDA ERNŐ, A SZINMŰIRÓ.

_Ludatlan Antimatyi._

Antivígjáték Fazekas éposza ellen, a Nemzeti Szinház bemutatója. _Irta:_ Hajdan Ernő, ősmagyar. _Nyereg alatt puhította:_ Hevesi Sándor. _Színre alkalmazta:_ egy alkalmazott. _Fordította_ (már mint Fazekast a sírjában): szerző.

I. FELVONÁS.

(Vásár Döbrögben. Egy olyan igazi, magyar vásár Döbrögben. Kofák, népség. Szedte-vették nyüzsögnek. Sátor alatt fortyog a gatyamadzag. Fustélyosok kutyafát, tősgyökeret árulnak. Lacikonyhák, Ernőkonyhák, Izorkonyhák. _Ludatlan Antimatyi_ megjelenik.)

Mihály bá: Huá mősz, Mötyi?

Matyi: Csak úgy lófrézok miegymás, ebura.

Alajos bá: Mer’ azér, hogy aszöngye, huá löttök a libáid, há’ sze Ludas vónálik!

Matyi: De mán, mondom, minek a’ nekem, mer ez csak úgy van, hogy én szöretem a libőt, tulajdonképpenségesképp utálom, mindazonáltságosságban.

Soma bá: Gondolod, milyen kiállhatatlan vagyik.

Döbrögi _(bejön a színre)_: Héj, hogy ezek a libákok, amikség nincsenek itt?

Matyi: Húsz márjás, ötven, beleszámítva a díszletek kiállítási költségét és öt százalékot a tantiémekből.

Döbrögi: Te rosszszájú paraszt, hogy mered nekem nem mondani ezeket.

Matyi: Én már csak nem merem eztet mondani keednek, a macskafáját uraségének, nyalom a talpát az úrnak, nekem ne mondjon ilyet.

Döbrögi: No megállj, te gázember, ezért olyan huszonötöt nem vágatok rád, hogy attól váltasz koldulási engedélyt a belügyminisztérium megfelelő osztályánál, protekcióval. Ne húzzák le, fogjákmegek.

_(Matyit lehúzzák és olyan őrült huszonötöt nem vágnak rá, hogy csak úgy poshad.)_

Matyi: No wat! Háromszor nem fizeti ezt kendnek Ludatlan Antimatyi vissza. Meglátjátok, ezér’ háromszor nem verem meg ezt a sötét főnököt. Megállj csak, doktor úr, megállj!

_(Mindnyájan el.)_

II. FELVONÁS.

(Mulatság Döbrögi kastélyában. Döbrögi és leányai társasjátékokat játszanak. Aki eltéveszti a játékot, zálogcédulát ad a szerzőnek. Megjelenik Matyi, szmokingban, díszmagyar kócsaggal.)

Matyi: Mesdames et messieurs. Hogy méltóztatik önöknek lenni? Cela m’ennuie. Mais c’est rien.

Schwarc bá _(súgva)_: Hát teveled mi van, Matyi? Honnan tudsz te franciájul?

Matyi _(súgva)_: Nem tudok biz mán én, de most jádzom az zurat, hát ukkel csinyányi, mikéntségesha tudnők. _(Hangosan.)_ Folytassuk e kellemes játszmát, mesdames, az önök legalázatosabb szolgájának jelenlétében. _(Kloroformot szed ki és a társaság orra alá teszi. Mindenki szabályszerüen elalszik. Matyi néhány órát zsebretesz. Megjelenik Newton magándetektív, ráugrik egy hídról a rohanó vasútra, megmenti a menyasszonyt, Pathé Frères.)_

Matyi: Itt az ideje, hogy visszaadjam Döbröginek a kölcsönt. Most egyedül vagyunk! _(Nekimegy Döbröginek és alaposan nem veri el.)_

III. FELVONÁS.

(Döbrögi betegen fekszik a mezőn, hozzákötözve egy fához. Matyi megjelenik.)

Döbrögi _(könyörögve)_: Matyi, ha istent ismersz, verj meg, az orvosom masszázst ajánl.

Matyi: Abbul nem eszik kend. Mért nem vert meg engem akkor, mi? Én is neuraszténiás vagyok. Jobban felkösse az alsónadrágját, aki olyan neuraszténiás akar lenni, mint én. Mégis, ne adj isten, hogy valaki egy kicsit megmasszált volna. Nimolé.

Döbrögi: Ötven forintot kapsz.

Matyi: Nimolé.

Döbrögi: Neked adom a lányom.

Matyi: Ez már teszi. Hozomány?

Döbrögi: Előleg a darabra, leszámítva a reklámköltséget. Hát megversz?

Matyi: Igen, de gyerünk a színfalak mögé, mert itt meglátják.

(Függöny.)

_(Színfalak mögött Matyi veri Döbrögit.)_

Döbrögi: Aj, de jó! Aj, de jó! Végre egy kis mozgás! Elzsibbadtam már egészen. _(Ő is elveri Matyit.)_

Matyi: Aj, de jó, aj, de jó! Végre egy kicsit kinyújtom a lábam! _(Elveri a súgót.)_

Súgó: Aj, de jó, aj, de jó! Végre egy kis cselekmény.

_(Mindhárman berohannak az öltözőbe és elverik a szerzőt.)_

DRÁMAI SZENZÁCIÓ.

_Nem messze esik az ördög a japán tanítónőtől._

Népiesch japán drámai élet- és ételkép. Írták: _Molnár Sándor, Lengyel Zsigmond, Móric Menyhért és Bródy Ferenc_.

I. FELVONÁS.

Egy előkelő lipótvárosi család zsúrján vagyunk. János, a fiatal író, szerelmes a házigazda feleségébe, de a mű-mama, akit a Városligetből hozattak fel erre a célra, nem működik rendesen és így a férj alkalmatlan percben érkezik. Abban a pillanatban, mikor már belépne az ajtón, a tapétából kilép egy jassz, kiről később kiderül, hogy Gábriel arkangyal. Kártyacsodákat mutat a férjnek és ráveszi, hogy vetkőzzék meztelenre és menjen föl a kéménybe. Azután visszajön és kék fényben beszél a szerelmes párnak a barátságról, de egyszerre kiesik a szíve, melyre hármat köp. A zeibensüccék azonban éppen javítják a kéményt és a férj fejjel lefelé megjelenik. János távozik, Gábriel azonban egy verklivel háromszor belepofoz a férj hasába. Közben kiderül, hogy a másik szobában az asszony egy Chopin-indulót zongorázik, és erre hirtelen csönd lesz. A jassz hirtelen eltűnt.

II. FELVONÁS.

Jánosnak közben eszébe jutottak öreg szülei, akik Sárbivalyon laknak; odaszökteti az asszonykát, de éppen nem találnak otthon senkit. Előkerül azonban egy kis anyámasszony, aki elmondja, hogy kint látott egy csézát, azon botorkázik mán valakilyes ember. Kiderül, hogy a férj. Az asszony ijedtében elejti a pattogatott hurkát, amit mikor a férj meglát, akkorát nevet rajta, hogy mindent megbocsát. Letelepesznek a búbos Meidinger-kályha mellé (M. F. javítása) és mindenki elmond egy jóízű magyar történetet a Lipótvárosból. Gábriel jön két nagybőgővel. Meglátva a férjet, félrehúzza Jánost és együtt megbeszélik, hogy este majd egy kis parázs verekedést rendeznek és ott újra megszöktetik az asszonyt. Erre egy hajdu szívremászóan szép dalokat énekel, mindenki elalszik, távolról kutyaugatás. Látni, amint kukoricáról álmodnak.

III. FELVONÁS.

János ottmaradt az öregeknél, mire az uraság ispánnak teszi meg. Erre az asszony elhatározza, hogy óvodát nyit a faluban és fölneveli a szegény gyermekeket. A felvonás egy ebéddel kezdődik. Afányáskás kocsonkát esznek éppen, ürügömböccel és mézes haluskával egyaránt. Egyszerre jön Gábriel, aki közben ispán lett a községben. Odamegy Jánoshoz és elkéri tőle az asszonyt. Erre az asszony szó nélkül felkel, kimegy és egy lovat hoz be, azután sírva beszalad a másik szobába. Az ispán megrendülve néz utána. Majd Jánoshoz lép és szó nélkül kezet fog vele. János egyedül marad a tanítóval, ülnek egymással szemben és isznak. Egy-egy szót szólnak csak. Egyszerre bejön az asszony és kezét csendesen a férj fejére teszi. Az ablakból meglátja ezt az ispán, bejön és kezet fog a tanítóval, aki sírva bocsát meg Jánosnak. János kimegy, lovat nyergeltet, közbe az asszony az ispánt elküldi Amerikába. A tanító kezet fog a lóval, mire a szolgabíró otthagyja az ispánt, lemond az asszonyról és mindenkinek megbocsát. A ló mindenkivel kezet fog és megbocsát az ispánnak. Látni, amint minden jóra fordul: bejön egy ember és az összes csapokat jóra fordítja.

IV. FELVONÁS.

De egy régi okmányból kiderül, hogy János tulajdonképpen zulukaffer származású. Jánosnak eszébe jut a zulukaffer japáni otthon és a Niagara északi csúcsa, a Cseremisz nevű széllel. Azonnal elhatározza, hogy megtéríti a faluban tartózkodó angolokat. De a kafferek közben megérkeztek és régi tam-tam és bú-bú dalokat énekelnek. Erre János lelki átalakuláson megy keresztül és ellöki magától az asszonyt, aki Gábrielbe szerelmes. Az asszony gőgösen ellöki magától Jánost, de a kafferek ebben megakadályozzák. Egy földrengés jön közbe és a villám halálra sujtja Csi-fu-ka-li-t. Az asszony egészen megvadulva elhatározza, hogy ezekután ő is elkíséri Jánost. »Fel, Kaffiába!« kiáltással el is indulnak, de a küszöbön Jánost régi szívbaja előveszi. Egy székbe roskad és a lemenő tűzhányó vörös fényében haldokolni kezd. Mindnyájan körülállják. Egy angol Dreadnought-hajó jelenik meg és kéményeit többször meghajtva, tiszteleg. Távolról Afrika körvonalait látni. A kafferek ó-szmirnai szőnyegeket énekelnek halkan.

RÉSZTVESZEK A DRÁMAPÁLYÁZATON.

– Lapszámozva és idegen kézzel lemásolva. –

Az Akadémia e hó végén tűzte ki a mult évben meddőn maradt _Mamu_ (az átkos modernek szerint: _Hamu_)-díjat, következő feltételekkel:

Kívántatik középfajta dráma, mely a társadalom bűneit ostromolja, s kielégítő elégtételt szolgáltat befejezésében a lelki nemességnek. Egységes cselekmény, biztos vezetése a vonalnak előnyös. Túlságos komplikációk és bonyodalmak nem kívántatnak (tekintettel a pályabírókra). Jeligés levéllel ellátott pályaművek lapszámozva és idegen kézzel lemásolva a titkári hivatalhoz küldendők.

Van szerencsém ez úton juttatni a tekintetes titkári hivatal kezeihez háromfelvonásos drámámat. A lapok meg vannak számozva, de csak tízig, onnan megint elülről kezdve (tekintettel a pályabírókra) és direkt egy idegen szedő kezeivel lemásolva: hiteles okmányokkal igazolhatom, hogy a szedőt nem ismerem. Tekintettel voltam az összes feltételekre s remélem, sikerült egységes, s szerintem legmegfelelőbb befejezést találni. Jelige: _Száz korona fejenkint a szegény elmebeteg pályabíróknak_.

Ime a dráma:

I. FELVONÁS.

Hátgerinc, öreg, megfontolt és tisztességes ember. Bejön a színre.

Hátgerinc: Pénz kell, sok pénz. _(Pénzt gyüjt különböző tisztességes vállalatokkal.)_

II. FELVONÁS.

Hátgerinc: Még több pénz kell. _(Még több pénzt gyüjt, nagyon helyes és okos módon, minden megengedett eszközt felhasználva.)_

III. FELVONÁS.

Hátgerinc: Még több pénz kell. _(Még többet gyüjt, majd hirtelen megáll. Kopognak.)_

Én _(belépek az ajtón)_: Jó napot.

Hátgerinc: Jó napot. Tessék. _(Az összegyüjtött pénzt mind nekem adja.)_

(Függöny.)

MÁSODIK RÉSZ. TUDOMÁNY.

SPORT ÉS TESTÉSZET. KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A NYAVALYATÖRÉSRE.

(Értekezés.)

Bevezetés.

_Sport_ alatt mindazokat a mozgásokat és görcsöket értjük, amiket evégből felheccelt emberek egyes testrészeikkel külön és egész testükkel oly célból végeznek, hogy egyetlen rész se maradjon azon a helyen, ahova az isten teremtette, hanem lehetőleg oly helyzetet foglaljon el, amire az illető testrész egyáltalában nincsen berendezve. Ehhez a művészethez a test összes részeit fel lehet használni: kivéve az agyvelőt, melynek működése zavarólag hat, mert a görcsöket és ficamodásokat marhaságnak minősíti.

Történelmi fejlődés.

A sport-történet nevesebb tudósainak: Halmay Zoltánnak, Weisz Rikárdnak kutatásai alapján a sportokat már a régi görögök is ismerték. Nyilvánvalóan bizonyítják ezt a megmaradt görög és római szoborművek, melyeknek hol a keze, hol a lába, hol a feje hiányzik, hol a hasuk van belökve, hol a bordájuk van kirúgva: ami pedig csak a diadalmas football, esetleg turista-sport akkori nagy népszerűségét és virágzását jelentheti. A rómaiak közmondása »Mens sana in corpore sana«, magyarul: »Menj szanatóriumba Szana őrmester« is erre mutat, valamint a »Mene Tekel Fáresz«, vagyis »Törd ki a nyakad a tennisz-pályán« ó-asszír nyelvemlék.

A birkózást egy Jákob nevű izraelita találta fel, aki elég szép eredménnyel mérkőzött az ú. n. Angyallal: 4 óra 25 perc alatt Nelsonnal fektette. Atletikában kitüntek még:

1. _Sámson_, gerelyvetés és oszloprázás, első helyezett.

2. _Mohamed_, távgyaloglás Mekkából Medinába.

3. _Dugonics Titusz_, magasugrás.

4. _Nagy György_, lovagolás a bankon.

A középkor néhány érdekes, újszerű sporttal ismertette meg az emberiséget. Spanyolországban ekkor jött divatba a testegyenészet és szertornázás: – ez utóbbit ólomkamrákban, nyakcsavarón, spanyolcsizmán és szeges párnán végezték a protestánsok: – a forró olajban való úszás is meglehetősen divatban volt.

Miután Vázsonyi Vilmos fölfedezte a puskaport, a vadász-sportokat is el lehetett kezdeni. Azonnal megindult a hozományvadászat, mely még ma is tart.

A vadászat mindig legfőbb sportunk volt: politikusaink főleg a baklövést kedvelték. Az ősfoglalkozások közül még a vizieket kell felemlítenünk: mindig voltak nálunk, akik a zavarosban halásztak.

A többi sportok hosszú ideig fejletlen állapotban tengődtek. A gyakorlatok közül legrégibb a huzódzkodás; a magyarok nagy ambicióval és kitartással huzódzkodtak mindig, pl. az adófizetéstől. 1849 után vált kedveltté a függeszkedés; ezt vékony kötelen végezték tábornokok és honvédek. Haynau művezető vezénylete alatt. Budapest és a Lipótváros kialakulása óta pedig legjobban kultiválják a kapaszkodást.

Az egyes sportok.

_Football_.

Magyarul: labdarúgás. Játsszák huszonketten, végkimerülésig, bandázs nélkül. A játékban labda is szerepel, amelyet azonban nem kell komolyan venni; ez csak afféle szimbolum, mely a főcél: a hasbarúgás ürügyéül szolgál. Kézzel nem szabad játszani; úgy fejbe, mint gyomorba, hátba, nyakcsigolyába, fogba, orrlikba, torokba és belekbe csak lábbal szabad belerugni. A játék »gól«-okra megy: ez úgy történik, hogy a kapus keresztbefekszik a háló előtt, mire a csatárok addig rugják a hasát, míg átlukad; ezen a lukon keresztül a labdát begyömöszölik a hálóba. A legújabb szabályok szerint, a labda elgurulása vagy kiugrása esetén egy kéznél lévő kirúgott szemgolyóval is folytatni lehet a játékot.

_Vízisportok_.

1. _Úszás_. Két vagy több ember egyszerre belekapaszkodik egy nagy darab vízbe és addig huzódzkodnak benne, míg a végire nem értek. E műveletnél erősen rugdalni kell kézzel és lábbal. Akinek sikerül a többieket úgy összerugdalni, hogy alámerülnek, elsőnek jön be és felveszi a »világbajnoki« címet.