Part 7

Eljött azután karácson bojtje is. A legény elotte való nap beteggé tette magát; az ura mindent hordott neki, valamit kivánt tole, kávét, szilvapálinkát, hogy csak egy kicsint igyék mindjárt jobban lesz, de o semmibol sem ivott sem evett: csak mikor hét óra eljött, akkor evett. Az ura bemegy a szobába, hát már a leány nem volt benn, mivel kiszabadúlt, mert a legény kibojtölte érte azon napot. Kimegy hát az ura nagy haraggal hozzá, és mondja neki: Most látom, hogy te nagyon okos ember vagy, mert engem megcsaltál: ha én azt tudtam volna, másként vigyáztam volna reád; de o semmit sem tartott, gondolván hogy azon egynehány napot még kitölti nála; és hogy az ideje eljött, mondja neki: Én az én idomet, kiszolgáltam, most vígy engem oda ahonnan elhoztál. Ekkor az ördög fölkapta, és vitte mint a szél; o pedig mindég vigyázott azon helyre, ahonnan elvitte; és mikor már ott voltak, kiáltott neki hogy megálljon, ott van az a hely, hol beszegodött hozzá. Az ördög tehát etette, és adott neki egy zsák pénzt, s azt mondá neki: Elég-e? O pedig azt mondá: Nem elég, csak hozz még többet; akkor elment az ördög és még két annyit vitt neki; de akkor is csak azt mondta, hogy még nem elég: és harmadszor három annyit adott neki, és mikor kitöltötte volna a pénzt, a legény azon késsel bekeritette otet s az ördög nem mehetett ki a keritésbul. Akkor mondja neki: Már engem még jobban meg akarsz csalni? csak ereszsz ki ezen várból, annyi pénzt hozok neked valamennyi kell; a legény pedig mondá: Én ki nem eresztelek addig, míg a gyurut az ujjadból nekem nem adod; az ördög mondá: Úgy is tudtam, hogy még attól is megfosztasz, nyújtsd ide az ujjodat, ha illik-e belé? Mondá a legény: Az ujjamat nem adom, hanem tedd erre a késre, úgy elveszem. Az ördög rá tette a gyurut, és a legény az ujjában dugta, s az ördög mondá neki: No most ereszsz ki, a gyurut is megkaptad. A legény azt mondá: No most még azt mondd meg, hogy mi haszna vagyon ennek a gyurunek? Az ördög mondá: Ha az a leány nem mondta, én sem mondom. Monda a legény: Én ugyan, ha nem mondod is, megtalálom a hasznát, hanem teneked örökre itt kell maradnod. Azzal elment. Az ördög kiáltott utána mondván: Joj vissza, megmondom. Akkor visszament, s az ördög monda neki: Ennek a gyurunek oly ereje vagyon, hogy ha megszorítod, mindnyájunknak neked kell szolgálni. Akkor a legény a késsel keresztulmetszette a várat, az ördög mindjárt kijöhetett belole. Akkor azt mondá a legény; Hát ezen pénzemet hogy tudom haza vinni? Az ördög azt mondá: Ne féltsd, megorzöm én azt, te csak menj haza. O pedig haza ment az apjához, és kérdi tole, vannak-e eros ökrei? Az apja azt mondá: Vannak erosek, mért kérded? O pedig azt mondá: Keressen kend vagy tizenkét szekeret holnapra, az erdore megyek. Az apja keresett huszonnégy szekeret, és elment a huszonnégy szekér, s ugyan annyi pénzt vittek haza.

Ezek így lévén, más nap elküldi a szerencsés legény a királyhoz hogy pénze elég van, most adja neki a leányát. A király egy tanácsossát küldi oda, hogy vizsgálja meg, ha igaz-e az? Ez elment, és azt mondta a királynak: Felséges király! pénze több van mint fölségednek. A király gondolkozott, hogy hol vette azt a sok pénzt? azután azt üzente neki, hogy csináltasson olyan várat mint a királyé. A legény csak azt várta hogy beestveledjék, akkor kiment, és a gyurut megszorította, s az ördögök mindjárt ott voltak, és azt kérdték: Mit parancsol az ífju úr? O pedig megparancsolta hogy reggelre még szebb várat csináljanak mint a királyé volt; akkor beküldte az apját a királyhoz, hogy megvan a vár, most adja neki a leányát. A király ismét azt üzente neki, hogy most olyan hidat csináltasson, hogy egyik várbul a másikba összejárhassanak. Más napra az is meglett. A legény újolag beküldte az apját hogy a leányt adják neki. Akkor a király azt mondá: Még egy kert szükséges, azt is csináltasson; más napra a kert is készen volt, még sokkal szebb mint a királyé, pedig oly csunya helyen csinálták, hogy egyebet nem láttak, csak a sok követ; ide az ördögök mind elhordták és földet hoztak helyébe és oly szép kertet csináltak, hogy a király kertje még csak árnyékában sem állott. Akkor megint beküldte az apját a királyhoz, hogy a leányát adja neki. A király tehát neki adta a leányát. Azonban a leány a török basa fiát szerette, de úgy hogy senki sem tudta, csak maga a leány. A legény tehát elvette a király leányát, és nagy lakodalmat csináltak, nyolcan az ördögök közol voltak a muzsikusok. Mikor a vacsorának már vége volt, akkor lefeküdtek; azt kérdi a menyasszony: Ugyan szívem, mondd meg nekem, hogyan tudtad te azt a sokat oly kevés ido alatt megcsináltatni? O pedig mindjárt kivallotta, és ezután elaludt, a felesége pedig a gyurut lehúzta az ujjáról, és a maga ujjába dugta; azután kiment, és a gyurut megszorította, s az ördögök mindjárt ott voltak, és kérdezték tüle, hogy mit parancsol nekik? O pedig mondá nekik: Most engem vigyetek Törökországba a szeretomhöz. Az ördögök felfogták, s nagy sebesen Törökországba vitték a basa fiához; a szegény volegény pedig az ágyba aludt. Jókor reggel felkél; hát látja hogy a felesége elszökött, a gyurujét is ellopta, el is vitte, amin o nagyon búsúlt. A muzsikusok muzsikaszóval mentek az ajtóra, de o bújában az ajtót sem nyitotta meg; azután a király bement a szobába, és nem látja a leányát; kérdi, hogy hová tette; o pedig azt feleli, hogy elszökött, és engemet is meglopott, mert a gyurumet is ellopta. De a király azt mondta: Nem szökött el, hanem megölted, és eltemetted, de holnap felakasztatlak, ha elo nem állítod a leányomat. Mindjárt megfogatta aztán, és tömlöcre vettette; azután a muzsikusok oda mentek, és a királynak azt mondták: Ereszsze el fölséged, mink nyolcan itt maradunk helyette, o pedig hadd keresse, és meg is találja. A király tehát elereszti, és a nyolc muzsikust rekesztette be helyette. Az egyik pedig hozzá megy, és azt mondja neki: Tudod-e most mit csinálj? Öltözzél fel vadásznak, és csak menj Törökország felé; hanem azt nem mondták neki hogy hol van, pedig magoknak kellett elvinni. Akkor megindúlt nagy sietve, és ment Törökország felé; az úton lát egy szép fekete macskát, kapja a puskát és agyon akarja loni; a macska azt mondja neki: Ne loj agyon, majd segítek rajtad; és elment vele. Azután lát egy szép rókát, azt is agyon akarta loni, az is megszólamlott hozzá, s monda: Ne loj agyon, még segíthetek rajtad; azt sem lotte agyon, az is elment vele. Azután meg tovább megy, és lát egy csúnya egeret, azt is agyon akarja loni, az is azt mondja neki: ne loj agyon, még segítek rajtad; az is elment velek. Akkor már negyed magával volt: a macska, a róka, és az egér; mind a hárman az ördögök közül valók voltak. Azután a tengerparton megállottak; a róka azt mondja neki: Te maradj itt, rakj tüzet, majd mink beúszunk a tengeren a várba, mert ott lesz a gyuru; a róka mondja a macskának: te fogd a farkamat, a te farkadat fogja az egér, úszszunk csakhamar. És csakhamar beúsztak a várhoz. A róka azt mondja: Menj be macska az egérrel, hozzátok ki a gyurut. A macska az egeret a hasa alá fogta, úgy ment az ablakban, ott rítt, sírt; meglátta a törok, beeresztette, s nagyon örult neki, mert sok egér volt a szobában; a macska az egeret elejtette, utána futott és kergette, a török és a király leánya épen akkor a gyurut vizsgálták az asztalnál, az egér futkos, a macska utána, ezek is a gyurut ott hagyták, szaladtak, hogy meg segítik fogni; az egér fölszalad az asztalra, a gyurut felkapja, a macska meg a gyertyát eloltotta, sötét lett, s az ablakot kitörték, és a gyurut elvitték. A király leánya mindjárt nagyon, búsúlt a gyuruért; a macska és egér pedig nagy örömmel futottak a rókához. A róka azt mondja nekik: No most melyik fogja a gyurut? Én nehéz vagyok, elmerulök, az egér el nem birja: fogd te macska, hanem vigyázz, hogy el ne veszítsd. Akkor megindúltak, és sietve úsztak, de a macska szájába víz ment, a gyurut elejtette a vízbe, azután búsúltak, hogy hogyan találják meg: az urokhoz nem mertek menni, a parton bújdostak tehát, és látnak iszonyú sok rákot. A macska kérdi, hogy minn versengenek? azt mondja a rák: királyt akarunk tenni, de nem tudunk: A macska fölszalad egy fára, s azt mondja nekik: Az ki ide tud jönni, az lesz a királytok; a rákok próbáltak felmenni, hanem egy sem tudott; utóljára egy fiatal próbált, fel is ment, a macska megkapta, és a többi rák kiáltott hogy a királyokat ereszsze el. Én pedig el nem eresztem, mondá a macska, míg egy gyurut, melyet a tengerbe ejtettem, fel nem hoztok. A rákok az egész tengert elfogták, a gyurut elohozták, a macska a királyokat szépen levitte, és nekik adta; azok a gyurut a macskának adták, a macska nagy örömmel vitte a gyurut a rókához, és együtt mind a hárman nagy örömmel az urokhoz vitték a gyurut. Az csakhamar az ujjában dugta és megszorította, és mindjárt ott termett tizenkét ördög, és az mondák: Mit parancsol az ífju úr? o pedig azt mondá: Fogjatok fel engem és vigyetek az ipamhoz. Akkor felfogták, nagy hirtelenséggel a királyhoz vitték, o bemegy az ipájához, és kérdi tole a király: hát a feleséged hol van? Törökországban, monda, most is a török basa fiával van. A király megharagudt, mondá: Mért nem hoztad el mind a kettot? Felel az ífju: Majd reggelre itt lesznek, és pedig együtt fekve megláthatd. Másnap reggel oda vitette mind a kettot, a király megfogatta mind kettojöket, de még is a törököt eleresztette, hanem a leányát kivitette, és fejét vétette, az ífjat pedig magához vette, s mint saját gyermekét s örökösit mai napig is tartja.

XXXIX. A SZÍNVÁLTOZÓ KIRÁLYNÉ.

Volt egy királyné, aki minden órában más színben változott, egy órában fejér, másikban sárga, harmadikban zöld, és így más-más színt mutatott a képe. Annak pediglen volt egy igen szép fia, aki az anyjának egyszer azt mondá: Asszonyanyám, én már azon szép idot elértem, melyben meg kell házasodnom; azért adjon nekem pénzt, és egy regement huszárt mellém, akik engem kisérjenek. Felel neki az anyja: Kedves fiam, azt tuled meg nem fogom, csak menj el, és végy pénzt magaddal a mennyit akarsz, hanem azt megmondom, hogy addig haza ne joj, míg oly feleséget nem kapsz, aki minden órában változik a színiben mint én is. A fia megfogadta a szavát az anyjának, és magához vett tizenkét szeker pénzt, és egy regement katonát, úgy oztán megindúlt, országokat járt; már messzí országokba elérkezett, de sohul olyant nem talált, mint az o anyja volt. Már pénzek is elfogyott, hogy nem élhettek; és nem mehettek tovább; azért vissza kellett nekik fordúlni haza felé. Mikor haza érkeztek, elbeszélte az anyjának, hogy sehol oly személyre nem találhat mint az anyja, azért haza kelletett jönnie. Az anyja azt mondja neki: Kedves fiam, még egyszer menj el, és vígy több pénzt magaddal, talán még is akadsz olyan személyre mint én vagyok. A királyfi nagy bújában huszonnégy szeker pénzt vitt magával és egy regement huszárt, s nagy búban ment messzi országba.

Egyszer talált egy városba menni, ahol egy halottat akartak eltemetni, és mikor a tetohöz érkeztek vele, a holttestet letették és nagy durungokkal verték. Ezt a királyfi hogy meglátta, nagyon sajnálkodott rajta, oda ment, és kérdezte, hogy miért verik azt a holttestet azok pedig felelének neki, hogy éltében sok adósságot tett, és senkinek meg nem fizetett, azért verik holta után a testet. Mond a királyfi: Csak ne verjétek, a mi adósságot tett, inkább mind megfizetem. Hogy ezt mondta, a testet mindjárt eltemették. Azután kifizette minden adósságát úgy, hogy a huszonnégy szeker pénz mind rá ment, és a katonái lovait is mind oda adta az adósoknak, hogy csak békével maradjanak; azután az városba ment szállásra, más nap pediglen a katonáit mind visszaküldötte, és maga útnak indúlt. Mikor a temetohöz érkezett, a temetobol egy ember fölkelt, és hozzá megy, s mondja neki: Uram, tudom hogy szolgád nincsen, azért fogadj meg engem, én híven szolgállak. Felel a királyfi: Barátom, én meg nem fogadhatlak téged, mert pénzem nincsen, és most haza megyek. Felel az ember: Nekem fizetés nem kell, hanem én még is felkeresem azt a személyt, akit az anyád kiván. A királyfi nagy álmélkodva megfogadja, és elmegy vele más uton.

Egyszer az urának mondja: Uram, csak joj utánam, majd én elmegyek szállást csinálni. Akkor elmegy egy elátkozott várba, aki tele volt ördöggel, és mondja: Halljátok ördögök: most jön az én uram, aki titeket el akar ebbül a várbul uzni; hanem fogadjátok számát majd titeket én egy kamarába elzárlak, úgy megmaradtok. Az ördögök engedtek neki, és az urát oda bekvártélyozta; ott hált a királyfi azon éjjel. Más nap megmutatta neki az útat hogy merre menjen; az urát útnak ereszti, maga pedig ott maradt. Akkor az ördögöket kiereszti, az ördögök pedig nagyon megörultek, hogy oket megtartotta; azért azt kérdezték tüle, hogy mit kiván tulök? mindent megtesznek neki, hogy uket megtartotta. Volt pedig abban a várban egy rozsdás puska és egy köpönyeg melyet az ördögök oriztek; azt kérte tulök, mert már tudta hogy mire valók; az ördögök pedig örömest neki adták. A köpönyeget magára vette, a puskát pedig a vállára vetette, azzal az ura után ment mint a szél. Mikor az urát elérte, beszélt vele! de az ura otet nem látta; azért kérdezte az ura: Hol vagy én szolgám, hogy nem látlak? és velem beszélsz. Akkor a köpönyeget magárul levetette, és látható lett. Akkor az urának monda: Uram, itt vagyon az város, amelyben a te feleségedet föltaláljuk, azért vigyázz magadra; abban a városban pedig egy ördöngös király van, akinek ördögök szolgáltak volt; annak egy szép leánya van; azért oda mentek, és a királyt köszöntötték, és megmondták neki, hogy mit akarnak; a király leánya pedig nagyon örult, mert igen szép legény volt a királyfi. Azért a király azt mondja: Na nem bánom, hanem három próbát tegyünk, hogyha azt meg tudod tenni, a leányom a tiéd; hogyha pedig meg nem tudod tenni, az ördögökkel összeszaggattatlak. Azért elsoben egy pár arany papucsot vett elol a király, és mondja az ördögöknek: Ezt vigyétek a tenger szigetiben, és abban a ládában csukjátok. A szolgája pedig mindenütt az ördögök után ment a köpönyegben, az ördögök nem láthaták, mert a köpönyeg rajta volt, azért a papucsot a ládába tették, a királyfi szolgája pedig kivette a ládábul, és haza vitte, s az urának odaadta. Másnap az ífju király az ördöngös királyhoz vitte a papucsot; ez monda neki: Felséges király, tetszésed szerint a papucs itt van. Felel a király: No itt van egy pár arany kés, azt vigyétek a tenger szigetébe, és jól becsukjátok. Az ördögök kapták a pár kést, és elvitték a tenger szigetébe, de mind hiába, mert az ífju király szolgája mindenütt a nyomokban volt, és alighogy a ládába tették, már ez kivette és az urának haza vitte. Más nap azt is az öreg királynak általadta. Harmadszor a leánynak az ujjáról egy gyurut húzott le, azt adta az ördögnek, azzal is az ördögök nagy hamarsággal a tenger szigetibe mentek, ládába vetették, hanem azt is csakhamar az urának visszahozta a szolga, az ífju király pedig nagy örömmel az ördöngös királynak adta; akkor monda neki: Én ördögi erovel bírok, de te meg egész ördög vagy, mert azt mind megcselekedted, amit semmiféle ember sem tudott volna megcselekedni: azért legyen a leányom a tied.

Más nap a leányt elvitték, és mikor az uton mentek, egy temetohöz érkeztek; hát azt mondja a szolga az urának: Uram, már most én itt maradok, hanem azt tudod hogy a leányt ketten nyertük; már most fele az enyim, fele a tied; azért most kétfelé szakasztom. A királyfi könyörgött neki, hogy azt ne mívelje, de o arra nem engedett; csak kétfelé szakasztá: tehát kigyó s béka esett ki belole, és akkor megint összetette, és sokkal szebb lett mint elobb volt, és azt mondá: Uram, már most elviheted, ez lesz olyan mint az édes anyád; ez is minden órában változik a színiben. Már most élhetsz vele. Én ezt azért cselekedtem veled, hogy azt a jót cselekedted velem, mert én voltam az az ember, akit holtom után vertek. Már elkárhoztam volna, hanem te megváltottál engem. Akkor eltunt elole: az ífju király pedig elment a hazájába, és elvette feleségének; így lett vége mindennek.

XL. KINCSKERESOK.

Volt egy juhásznak egy kutyája, aki egy kosziklás hegy alatt egy lyukban megkölykezett. A juhász egy párt örömest meghagyott volna kölykeibol, ugyanazért mindig lesték hogy hova jár a kutya, míg egyszer csak megtalálták, de senki sem mert hozzá menni: mindjárt morgott az emberre. Azért, mikor haza ment a kutya enni, akkor a gazdája megfogta és megkötözte, azután egy bojtárjával, a ki kilenc esztendos volt, elment a lyukhoz. Mivel pedig a lyuk szuk volt, maga nem mehetett be, hanem a bojtárját küldötte be, hogy a kis kutyákat hozza ki a lyukbul. A gyermek bebújt a lyukba, de a kis kölykek mind beljebb mentek abba úgy annyira, hogy egy pincébe lepotyogtak. A gyermek kimegy, és beszéli a gazdájának, hogy egy pincébe lepotyogtak, a gazdája egy kötelen leeresztette a gyermeket a pincébe, tüzi szerszámot is adott magával. Mikor a bojtár a pincében tüzet ütött és gyertyát gyújtott, hát látja hogy sok hordó bor van a pincében, de már az hordók fája el volt rothadva, csak a boribe volt a bor; a gyermek a késit a hordóba lökte, tehát bor folyt belole; a gyermek ivott, azután megborosúlt, jobb kedve lett neki, s összejárta a pincét: hát sok pénzre talált, a mely éllel volt hordóba rakva. Erre a gyermek a kutyákat csakhamar fölhuzatta, azután az ingét levetette, és teli rakta pénzzel, azt is fölhuzatta gazdájával; utóljára magát húzatá föl, s beszéli a gazdájának hogy mit látott. Míg így beszélnének, a lyukbul egy fekete ember jött ki, és mondja neki: Na! köszönd istenednek, hogy odabe nem értelek, mert ha ezer lelked lett volna is, még is összeszaggattalak volna. Ezzel a lyukba visszament; ezek pedig a pénzzel haza mentek: a juhász valami keveset adott a gyermeknek, a többet magának tartotta.

A juhász még nyolc esztendeig élt, azután megholt; a legény azután is csak juhászmesterségében maradt. Egyszer a pénze elfogyott, hát a pajtásával a korcsmába mentek: mindketto nagyon búsúlt, hogy a korcsmárosnak már igen sokkal adósok, azért ez az ífju mondá pajtásának: Pajtás, hogyha neked bátorságod volna, én tudok sok pénzt, az nekünk jó volna. A pajtása azt mondá neki: Nekem van bátorságom, csak menjünk! El is mentek mind a ketten a lyukhoz, s egy kötelet megkötöttek a kohöz, azon leereszkedtek mind a ketten; legelsoben a borbul jól ittak, azután beszélgettek együtt. Egyszer csak jött a fekete ember, és nagy haraggal azt mondja: Na te fickó, nemde megmondtam, hogy többet ide ne joj? most összeszaggatlak. E pedig a borbul jól bevett, mely nagy bátorságot adott neki, azt mondja a fekete embernek: No ilyen teremtette! gyere, szaggass össze, majd megtanítlak ne búsúlj, úgy összeváglak, hogy pornak is apró leszel. Mivelhogy a juhászlegény oly nagy bátorságot mutatott, mondja a fekete ember neki: Na fiam, mivel oly bátor vagy, menj le az alsó pincébe, ott van az én uram: hogyha jó kedvibe találod, ez a kincs mind a tied: ha pedig haragszik, oda az életed. Felel az ífju neki: Vagy haragszik vagy nem, elmegyek; hogyha valamit akar, összevagdalom mint a répát. Le is ment, a pincébe; ott ült az öreg, monda az öregnek: Jó napot apó; felel az öreg: Isten hozott fiam, te vagy az én nagy szerencsém, hogy ily nagy bátorsággal bíró ember vagy: most megváltottál, azért legyen a tied minden ami itt vagyon, és fogd a baltádat, és üsd meg itt a falat. És megüti a legény: hát mindjárt egy világos garádics volt elotte, akin fölmehettek; az öreg pedig eltünt, és senkit sem találtak; akkor feljöttek a pincébul, és a királyhoz mentek, s megbeszélték neki, hogy hogyan jártak. A király a kincset általvette, és a két juhászlegénynek adott annyit amennyit kivántak egész életekre, s így szabadúlt meg a szegény szenvedo lélek, és az a kincs is fölszabadúlt.

XLI. JÓÉRT JÓ.

Volt egy szegény embernek egy fia, aki az apjának azt mondta: Apám, látom hogy szegény módon kell élnünk, azért én elmegyek szerencsét próbálni, majd talán jobb lesz dolgom. Az apja elbocsátotta, s a legény elmegy, és nagy darab országot bejár, de sehol magának való szolgálatot nem talált. Egyszer egy juhászhoz megy, és attul kérdi, ha nem volna-e szolgálatra szüksége? Felel a juhász: Én téged megfogadlak, hogyha esztendeig kitartod, hogy a kárvallástul megmaradsz; én adok kilenc birkát, de azt megmondom, hogy a tóba ne ereszd a birkákat, mert a szorök megaranyosúl, úgy oztán hasznát nem vehetem a szoröknek - mert abban a városban az arany nem volt kelendo, hanem csak a szor. A legény kihajtja a birkákat, és egész kilenc hónapig megorizte a juhokat, s a tóba nem eresztette; hanem hogy kilenc hónap kitelt, egyszer elaludt; a birkák mindjárt a tóba szaladtak, s a szorök megaranyosúlt. A legény fölébred, s nagyon megijedt, hogy az birkák mind aranyszorüek. Félt haza hajtani oket, hogy a gazdája megveri, hogy oly nagy kárt tett; sokat gondolkodott, de végtére még is csak haza hajtotta. Hogy a gazdája meglátta a birkákat, nagyon haragudott, hogy már mit csináljon? végtére három juhot neki adott, és azt mondá: Mivel te nem tudtál vigyázni a juhokra, azért csak három juhot kapsz; most elmehetsz amerre akarsz.

A legény elmegy, s a három juhot maga elott hajtotta. Mikor egy erdobe ért volna, eleibe ment egy öreg osz ember, s monda neki: Édes fiam, ugyan hol vetted ezt a szép három juhot? Felel a legény: Édes öreg bátyám, azért én egész esztendeig szolgáltam, ez lett a bérem. Felel az öreg ember: Édes fiam, adj nekem is egyet, neked ketto marad, nekem is hadd legyen egy, neked az isten megfizeti. A legény oda ad egyet, azután a kettot odébb hajtja. Az öreg megint eleibe kerül, kéri az egyiket tule, hogy az isten megfizeti neki; a legény azt mondá: Na édes bátyám, már egy öreg embernek egyet adtam, ezt pedig neked adom; s neki adta; azután az egyet tovább hajtotta. Az öreg megint csak eleibe megy, s azt mondja neki: Édes fiam, micsoda szép juhod vagyon, hol vetted? Felel a legény: Édes öreg bátyám; én esztendeig szolgáltam, a bérem három ilyen birka volt, hanem kettot már elajándékoztam, most már csak egy van. Felel az öreg: Édes fiam, add nekem a birkádat, azzal neked sokat kell veszodnöd, azután könnyebben mehetsz magad, neked az isten megfizet. Felel a legény: Bátyám, én a juhot neked adom, hanem azt megmondom, hogy az isten most mindjárt fizesse meg, mert nem várakozhatok. Felel az öreg: No fiam, kérj amit akarsz, én mindent megadok a mit kérsz. Felel a legény: Adj nekem egy olyan hegedut, melyet ha meghúzok, még a madár is táncoljon; és egy puskát, hogy ha én akármire lövök, ne durranjon, de még is agyon lohessem amit akarok. Az öreg mindent megadott neki amit kért, azután egymástul elváltak.

A legény amint egy erdon megyen, lát egy zsidót, s elolveszi a hegedujét, és hegedul. A zsegény zsidónak nagy bútyora volt a hátán, még is úgy kellett táncolnia, hogy a nyelvét is kivetette, és könyörgött hogy ne muzsikáljon. Azután elhagyta a hegedulést, s azt mondá a zsidónak: Eredj a sürübe, ott sok madár van, szedd fel, majd én lelövöm. A puskáját rá fogja, és lott; a madarak mind ott maradtak, a zsidó beszalad a surübe, szedi a madarakat a legény pedig veszi a hegedut, s a zsidónak táncolni kellett, hogy a bokrok a ruháját mind leszaggatták; azután elhagyta a hegedulést. A zsidó vérbe maradt, úgy ment a városba, és az uraknak mondá: Uraim, itt az erdon egy legény van, fogassák meg, mert azt cselekedte, hogy én oly véres lettem; de ne hagyják hegedulni, mert mindig kell táncolni hogyha az hegedul, azért az urak mindjárt paripára ültek, és a zsidóval együtt az erdore mentek. A legény hát látja hogy jönnek, elolveszi a hegedut, s hegedul, az uraknak pedig lovaikkal együtt kellett táncolni; végre könyörögtek hogy hagyja el, semmi baja sem lesz. A zsidó pedig magát egy törzsökhöz kötözte, hogy ne táncolhasson, de az mind hiában volt, mert a kötelet is elszaggatta, még is kellett neki táncolni; de mivel az urak könyörögtek hogy ne muzsikáljon, azért elhagyta: úgy az urak haza mentek.