Part 6

Egy kevés ideig nagy kecsegtetéssel volt az öreg Matadáj a kis ártatlan Lámekhez, de valami négy hét múlva eszébe jut, hogy már egyszer a dologhoz kellene fogni, és a megmagyarázhatatlan kincset a kezihez venni. Egykor kilovagolván az öreg Matadáj a mezore, kivitte magával Lámeket is: itt elocitálja a lelkeket, melyeket meglátván Lámek, szörnyuképpen megijedett: de az öreg Matadáj bátorítván otet, hogy ne féljen, mert csak mind az o jó barátjai; parancsolja a lelkeknek hogy otet vigyék és ragadják egész ahoz a hegyhez, melyben Szakszavára el vagyon rejtve. A lelkek fogván otet Lámekkel együtt letették egészen a hegyoldalba. Ekkor Lámek körulnézi magát, és látván ezt a szörnyü vidéket, igen kezdett félni, de Matadáj újra bátorította otet hogy ne félne, mert semmi bántása nem lesz ahol otet látja. Míg ezek így beszéltek, addig a tuzi lelkek lóganajt szedvén, azzal tüzet gerjesztettek, melyre azután lókörmöket hánytak; mire a tuznek rettenetes nagy füstje kerekedvén, ez a levegoben egy nagy felhoé vált, mely nagy feketeséggel elterjedt az égen, s oly mennydörgés támadt abban, hogy rettento ropogásával Matadájt is csakhogy le nem ejtette lábáról. A zengés után megnyilt a felho, és nagy suhanással egy mennyko a kosziklába vágott; a koszikla nagy ropogással megnyílt, és irtóztató goz jött belole, melynek eltávozása után egy szép márványko garádics termett elottök, mely a kosziklában alá vezetett. Ekkor Matadáj a lelkeknek ösztönözése után a gyermeket kérte, hogy menjen a kosziklának nyílásába alá: melyet a gyermek látván, nagyon megrettent, és félt, szabadkozott, hogy o nem megyen alá; de Matadáj bátorítván otet hogy ne féljen, csakhogy a kosziklába menjen le, és a bent levo folyosón midon keresztülmész, egy kertet érsz, abban egy karbunkulus oszlop áll melyre egy lakat vagyon felakasztva; és csak azt a lakatot hozd ki fiam; és ha azt a lakatot kihozod nekem, akkor haza viszlek atyádhoz, és nagy sorban és jó állapotban helyeztetlek. Ezekre a beszédekre nagyon keveset hallgatott Lámek, mert nagyon félt; akkor odaadja a gyurujét Lámek kezibe, és mondja neki: Fiam, hogyha valami bajod leszen, akkor csak fordítsd meg az ujjadba e gyurut; tehát ezek az óriások, akiket itt látsz, neked mindjárt segítségedre fognak lenni. Erre is keveset hallgatott; akkor aztán azzal ijesztette Lámeket, hogy ha el nem megy a kosziklába, otet itt hagyja, és a vadak otet megeszik. Ezen beszédtol megrémulvén, reá állott szegény Lámek, és bement a kosziklába, hol reszketo félelem fogta el, és egész testiben remegett és fázott. Így ballagván a kosziklának garádicsán, midon már általment volna a folyosón, kinyílt elotte egy fényességü szép kert, melynek gyümölcsfái csupa gyémánt, karbunkulus, smaragd, és más drágakövekbol lévo gyümölcsöt termettek, a kertnek pedig a közepiben egy nagy karbunkulus oszlop állott, melynek magassága hatodfél könyöknit mért, vastagsága pedig egy tíz akós hordóhoz hasonló volt. Ezen kimondhatatlan drágaságon volt függesztve a lakat, melyért Lámeket a vén Matadáj beküldötte. Midon ezt meglátta, egy kissé örvendett, s minden várakozás nélkül hozzája közelít, és amint hozzá nyúlt, és a nagy fényességu oszlopról levette, egyszerre nagy szélzúgás, rettento mennydörgés és villámlás fogta el a kertet úgy, hogy szegény Lámek megfélemedett és a nagy rettento földindulástól a földre esett; de míg o itt magán kivül a földön hevert, addig a szélvész elcsendesedett; o pedig lábra állván, a lakatot, mely egy arany láncon függött, a nyakába akasztotta és tántorogva visszafelé indúlt a kertbol Midon így menvén szemlélné a kertnek drága terméseit, és megkivánván oket, minden zsebjeit velök jól megrakná: amint az elso gyümölcsöt leszakasztotta, tehát a kosziklának a nyílása, melyen Lámek bement volt, rettento csattanással becsukódott. Midon Lámek jól megrakodván visszament a folyosón, a folyosó már nem volt oly világos mint azelott: megfélemedett tehát, és szörnyü jajgatásra fakadott, mivel a kimenetelt meg nem találta. Matadáj, aki a kosziklának nyílásánál odafent állott, látta hogy a koszikla összecsukódott: rettenetes volt tehát a bánatja, mivel nem csak Lámeket minden kincsestol elvesztette, hanem a gyuro is, melyben egyik ereje lakozott, Lámekkel együtt a hegyben bezáródott. Matadáj tehát, semmi reménysége többé nem levén, s maga szerencsétlenségén bánkódván, magát a tüzi lelkek által, melyeken a könyvinek erejénél fogva még hatalma volt, haza vitette, és elvégezte magában hogy szomorú életét hazájában töltse.

Lámek azalatt a barlangban nagy sínlodéssel jajgatván, számtalanszor Matadájt kiáltozta, de sehonnan semmi segítsége nem jött. Midon így két napig a setétben alá s feljárkálna, kezeit egybe kúcsolván és fejére emelvén szörnyen sírt. Egyszer valamikép a gyuru az ujjában megfordúlt, s elotte huszonnégy óriások állottak meg azzal a kérdéssel, hogy a felséges princ mit parancsolna? Lámek e látásokon még jobban megrezzent: de midon a gyurunek ereje eszében jutott, tehát megbátorodott és kéré oket, hogy otet vigyék ki errol a helyrol. Erre a parancsolatra felkapják otet a lelkek, és kivivén a hegynek oldalába lették, és megint megkérdezték tole, hogy parancsol-e még valamit? O pedig, haza vágyódván, kérte a lelkeket, hogy vinnék otet Konstantinápolba, ezek pedig, minekelotte haza vitték volna, tehát meggondolták, mely hatalmas ember lenne o, mivel, úgy mond, hogyha a lakatot, melyet a kosziklából hoztál haza, felnyitod, tehát ami lelkek a föld alatt vannak, mind királyostól neked engedelmeskednek. Ezek után Lámeket haza vitték, és Konstantinápolon kivul letették.

Lámek nagy örömmel haza ment az atyjához, és elpanaszolta neki, mely rengetegbe vitte otet a vén Matadáj: melyet hallván az atyja, nagyon sajnálta a fiát, de máskép örult, hogy az o fia mennyit próbált és nyert legyen. Másnap Lámeket a föld alatt lévo lelkek kivitték az erdobe, és ott egy kivésett fából csinált váluban egy különös ereju fürdobe tették, melybol midon kijött volna, mind nagyságára mind ideire és szépségére megváltozott; de még a mi több, minden forendekhez illo tudományokkal bovelkedett, s minden idegen országokban lévo nyelveket tudott úgy, hogy hozzá fogható ember sem szépségre, sem tudományra nem volt. Ekkor visszament Lámek az atyjához; de mivel formájából egészen megváltozott, tehát ez meg nem ismerte. Ekkor mondja Lámek az atyjának: Kedves atyám, hallottam hogy Szolimánnak van egy nagyon szép leánya, én otet megnézem, hogy érdemes-e hozzám vagy sem? Ekkor megindúlt, és a merre a kisasszony sétálni szokott, magát az út mellett egy odvas fába rejtette, mivel a királykisasszony mikor sétálni szokott, akkor senkinek sem volt szabad magát az útfélen mutatni. Így várta Lámek a szép kisasszonyt az odvas fába; és amint a kisasszony nagyon sebesen lovagolt volna, az orra vére megindúlt, és kényteleníttetett a lováról leszállani, és Lámeknek legnagyobb szerencséire azon fához, a melyikbe Lámek volt, támaszkodott, és várta míg az orra vére el fog állani. Lámek az odvas fából nagyon kedvére nézte a szép Florentinát, mivel ez volt a neve a királykisasszonynak; és nyakig bele szeretett. Midon pedig elment volna a fátul, Lámek is kibújt az odvasból, és haza menvén megbeszéllette az atyjának, mely móddal látta meg a szép kisasszonyt.

Ezek után elovette a drága gyümölcsöket, melyeket magával hozott a hegybol, és beletette egy szép tányérba, és adta az atyjának ilyen szókkal: Mondd hogy én ezeket a szép drágaságokat küldöm a kisasszonynak jegybérul, hogyha a felséges szultán nekem a leányát ide adná. Az atyja megszomorodván fiának e kérésén, nem akart elmenni a felséghez, de a fia bátorítván otet hogy csak menjen, és nem lesz semmi bántása, elmegy végre az atyja a szultánhoz, és mondja, hogy ezt az ajándékot az o fia küldi a felséges kisasszonynak, hogy felséged nekie a leányát feleségul adná. A császár elbámúlt ezen a véletlen kérésen, de a drágaságot szemlelvén, nagyon elbámult rajta, és meg nem foghatta, hogy honnan kapta volna azt a szegény ember? Összehivatja tehát a tanácsbeli urait; kik is látván a drága kincseket, egy-egy országra becsulték darabját; de mivel a kisasszony már el volt másnak jegyezve, és a lakodalom is már harmadnapra el volt rendelve: így tehát, hogy az öreget a nyakáról elküldhesse, és a drága ajándék is nála maradhasson, azt mondották neki, hogy ha a fiad ily drága ajándékot hoz holnap ily renddel: hogy huszonnégy leányok egy-egy kosárral hozzanak, és maga a fiad tízenkét inasoktól kísértetve a legszebb ízlésu ruhába jön, megkapja a kisasszonyt. Ezt csak azért mondották a szegény embernek, mivel gondolták, hogy az lehetetlenség oly szegény ember fiától. Az öreg haza menvén, mondja a fiának, hogy mi légyen az újság, Lámek azt figyelmetesen meghallgatta; estve eljötte után pedig, midon már mind letakarodtak, tehát Lámek kimegy a mezore, és megnyitván a lakatját, imhol a lelkek sokasága otet környülvette, és óhajtva várták megszabadító uroknak parancsolatját. Ekkor mondja, hogy neki Szaksza vára kincses kertjibol hozzanak huszonnégy kosár drága gyümölcsöket, és ezeknek vitelére szerezzenek huszonnégy szép leányokat, a kik alkalmasak legyenek a királykisasszony szolgálatjára; oneki pedig huszonnégy szolgákat a legdrágább öltözetbe, és magamnak oly köntöst, amelyet még emberi szem nem látott; magatok pedig öltözzetek a legdrágább katonai ruhába, és magatokból formáljatok egy nagy ármádát; azonkivul a muzsika legszebb zengése is közöttetek legyen. Ezeket így parancsolván, nyugvásra ment.

Reggelre kelvén, Lámeket kivitték a város falain a lelkek, és felöltöztették a legszebb hercegi ruhába, mely az o szépségit hétszereztette; akkor elolhozták neki a huszonnégy szüzeket, mindegyik kezébe tartotta a kivánt kincset, az ármáda nagyságának vége hossza nem volt, a bandák harsogtak mindenféle szép nótákat: így ment o legnagyobb pompával a városba. Kinek midon hírit megvitték volna a szultánnak, nagyon elcsudálkozott és megfélemlett. Ekkor fogván leányának kezét, mengyen Lámek eleibe; de midon meglátta volna Florentína a szép Lámeket, egészen elfelejtkezett régi szereto hercegirol, hanem Lámeknek hódolt szívébol, és kezét nyújtotta; a szultán is Lámeknek barátságos csókot nyomott homlokára, és leányát néki tüstént általadta. Másnapra hagyatott a pompás menyegzo.

Estve nagy vacsora után a törökök módja szerint ment Lámek a szép Florentinával egy szobába, ahol midon Florentina elaludt, Lámek kiment szobájából, és megnyitván a lakatot, eljöttek a föld alatt való lelkek, a kiknek parancsolta, hogy Szakszavárát mind hegyestol neki lakásúl ide hozzák. Ezen parancsolatját mindjárt teljesítvén, a drága épületet mindenestol elhozták, Konstantinápol egyik nagy piacára helyheztették, a hegynek teteire tették a huszonnégy contignációs rezidenciát, amelynek még az ajtóragasztója is mind aranyból volt; s ebbe a drága épületbe tették Lámeket szerelmes párjával egyutt. Reggel midon a szultán felkelt, és kinézett az ablakon, tehát látja ezt a drága fényes épületet; nagy sietséggel megyen a palotának meglátására; de midon o felfele ment volna, már akkor a legszebb cédruslugasokon alá s felsétált Lámek a szép Florentinával. Felvezették tehát a szultánt is, és mindeneket megmutogattak neki, ahol azután egy hosszas lakodalmat és ünnepet ülltek.

Míg ezek még folytak Konstantinápolba, addig mindenfelé elterjedett a híre ennek a hatalmas Lámeknek, hogy hozzá fogható sem gazdaságra, sem tündérségre nincsen. Végre meghallotta a vén Matadáj is, mindjárt észre vette, hogy nem más, hanem az o fogadott fia légyen az; azért megnyitja a könyvet, és a tüzi lelkek eljöttek, és parancsolta nekik, hogy otet Konstantinápolba vigyék: akik is megfogván, ragadták otet Konstantinápolba. Midon oda ért, bamúlva csudálta a nagy gazdag épületet, kinek még alatta való kosziklái is mind aranyból voltak, felmegy Matadáj a hegyre, hogy körülnézze a palotát, és legnagyobb szerencséjére Lámek otthon nem volt, mert vadászni ment az öreg szultánnal. Nagy hamarsággal parancsolja a tüzi lelkeknek hogy az épületet gyújtsák meg, de úgy hogy egyik oltsa, másik gyújtsa, hogy nagy kár ne legyen. Hogy a tuz kigyúlladott az épületben, nagy lárma támadott, és a jószágot kezdték kihordani: akor Matadáj is a tüzi lelkek igazitása után berohan a kilencedik szobába, ahol egy vas almáriomban volt a lakat bezárva. A zárokat tehát leverte, és a legdrágább lakatot magához vette. Ekkorára a tuz elaludt, o pedig alig várta a besetétedést; megnyitotta tehát a lakatot, és nagy morgással elojöttek a föld alatt való lelkek, kiknek parancsolta, hogy a drága palotát mindenestol vigyék a tulsó óperenciás tengereken túl, csak Lámeket hagyják ott. Ezek fogván a várat, mindenestol nagy messze elvitték, csak szegény Lámeket magát hagyták a földön. Reggel Lámek felébredett, és nagyon megijedett, hogy a jószága kedves feleségével együtt elveszett. A szultánnak is fülibe ment ez a nagy hír, mire Lámeket megfogatta és vasba verette. Másnap hát csak viszik szegény Lámeket a vesztohelyre, hogy mint gonosztevot megzsinórozzák. Amint már kisérték otet kifelé, eszébe jutott neki az ujjában lévo gyurunek ereje; nagy hirtelen megfordítja az ujjába, és azonnal mellette támad negyvennyolc rettenetes óriás, és a kíséro katonákat mind széthordják, és kérdezik uroktól, hogy mit parancsolna? az pedig mondja hogy otet vigyék egyenesen az o elrablott épületjéhez és az o kedves feleségéhez. Ezek felkapják, és viszik otet egyenesen az óperenciás tengereken túl, amely oly erosen be volt kerítve, hogy még a madarak sem tudtak egyenesen hozzá berepülni.

Ekkor a levegoi lelkek hoztak némely füveket, és megkenték Lámek ábrázatját, és oly öreg képet mutatott, hogy senki otet meg nem esmerhette volna, és adtak neki két pakéta porokat hogy, ha beszélhet Florentinával, tehát adja azt a port neki oly feltétellel, hogy elso alkalmatossággal adja be Matadájnak, melytol az majd elaluszik, és hogyha elaludt, mondják a lelkek, hogy a nyakába lévo lakatot és könyvet hozza el: ha ezt, úgy mondd feleségednek, megteszed, tüstént meglátod Lámekedet. Lámek tehát mint egy öreg szarándok felmegy; amint a várnak udvarába bement volna, a cselédek tudtára adták Florentinának hogy egy csudálatos ajtatos öreg szarándok volna itt a várban. Florentina nagy sietséggel megyen az udvarba, és örvendve könnyes szemekkel köszönti a szarándokot, és panaszolja neki az o rettenetes baját; mondja neki Lámek: Hogyha megfogadod szavamat, tehát szerencséssé teszed mind magadat, mind Lámekedet. Mondja neki Florentina, hogy bár akármit parancsol, tehát szivesen fogja teljesíteni. Lámek tehát elbeszéllette az egész dolgot mint neki a lelkektol meghagyattatott; Florentina, kezéhez vette a porokat, és a keblibe tette, az öreget pedig megajándékozta boven.

Midon már az asztalhoz leültek mind a ketten, o és Matadáj, tehát nyájasan kezd ehez beszélni, akin Matadáj szörnyen örvendett, és végre, midon felvett Florentina egy pohár bort és Matadájra köszönti, és kiitta, Matadáj ezen nagyon örvendett. Egykor leejtette Florentina a villáját, mely után Matadáj lenyúlt, és felvette; addig Florentina az elrendelt port a Matadáj poharába egyvelítette, melyet az csakhamar kihörpölt, és mind megitta. Ez után mindjárt nagy álomba merult; melyet látván Florentina, nagy hamar hozzája ment, és a lakatot meg a könyvet, mely a nyakában volt, tole elvette, és szél módjára levitte az öreg szarándoknak. Midon Lámek meglátta, csakhamar megkente magát a lelkektol adatott zsírral, kitol megífjodott, és az elébbi szép ábrázatja helyre jött: melyen nagyon megörvendett hív felesége, és nyakába borúlt. Ekkor Lámek megnyitotta a lakatot, és a lelkek elöljöttek, és parancsolatját várták, o pedig meghagyta nekik, hogy mentul elébb vigyék otet mindenestol Konstantinápolban, melyet mindjárt teljesítettek is. Reggelre látván a szultán az o vejének rettento ereit visszajönni, hozzája megy, és lábaihoz borúl, kegyelemért esedezik, hogy ne ölné meg otet azért a gonosz cselekedetiért, melyet vele cselekedett: Lámek felemelte a földrol, és megbocsátott neki mindeneket; azután a vén Matadájt hozatta elo, akit álmából feltámasztván, nyársba húzatott, és így o kegyetlenul végzé életét. Lámek pedig számos esztendeig élt kedves párjával, a lakatra pedig azután nagyobb gondja volt, mint ennekelotte, mert o is mindég mint valamely órát egy arany láncon a nyakába hordozta. Midon pedig Lámek feleségivel boldogúl végezte volna életét, az arany Szakszavára is a lakattal együtt eltünt.

XXXVII. KÖKÉNY MATYI.

Egy embernek volt két fia és egy leánya. Az apjok csakhamar elhalt, csak anyjok viselte gondjokat. Egyszer a kissebbik elment szántani, és azt mondá a húgának, hogy ebédet vigyen neki. A húga azt mondá: Hogyan akadok reád? A legény azt mondá: Majd hogyha ki megyek szántani, itt a ház elott a földnek vetem az ekét, és odáig szántok; azon eljöhetsz. Aval elment szántani, és szántott.

Mikor az ebéddel a húga utána akart menni, hát az ördög is szántott másfelé, tudniillik a legénynek a szántásátul fogva a maga házáig. Mikor a leány oda érkezett, azon ment amit az ördög szántott, és csak egyszer az ördög házához érkezett. Látván a ördögöt, kérdi, hogy nem látott-e egy legényt erre szántani? Az ördög mondja, hogy o nem látott ott senkit szántani, de joj be a házamba. A leány bemegy, s az ördög elvette feleséginek a leányt s ez ott maradt.

Azalatt a bátyja nehezen várta az ebédet, haza ment haragosan, mondja az anyjának, hogy miért nem küldött ebédet neki? Az anyja mondja: Hát a húgod nem vitt ebédet? hiszen már régen elküldtem utánad. A legény evett, azután elment a húgát keresni, és ment a szántáson: hát látja hogy másfelé is vagyon szántás; elmegy a szántáson egész az ördög házáig, és kérdi, hogy nem látott-e egy leányt? Az ördög azt mondá, hogy ottben van, csak menjen be. Bemegy, hát látja a húgát; ez mondja neki: Jaj csak menj ki hamar, mert ha az uram bejön, összeszaggat; de a legény nem ment ki. Bemegy az ördög és parancsol harminc akó bort magának, és a sógorának is hasonlóképen annyit, és egy-egy ökröt, és összeültek enni, de a legény nem tudta megenni, az ördög megette, azután mondja: No sógor, most birkozzunk, amelyik elobb földhöz tudja a másikat vágni, az lesz a nyertes. Összemennek hát birkozni; az ördög földhöz vágta a legényt: mindjárt pokolba esett. Azután a másik testvér is elment keresni oket; az is oda talált, s az is úgy járt mint a bátyja.

Az édes anyjok azalatt oda haza siránkozott, hogy már se fia se leánya nincsen; azután mindig imádkozott, hogy az isten csak egy gyermeket adna neki, ha csak akkora lesz is mint egy babszem. Egyszer egy babot talált kint az utcán; amint megette, mindjárt nagy változást érezett. Hát nagyon szégyenlette az asszony, hogy ura nincs, és mégis teherbe van; és nem sokára meg is lett a gyermek, és ép oly kicsi volt mint más gyermek, de mindjárt futott és beszélt. És mert olyan kicsi volt, Kökény Matyinak hítták a faluba. Egyszer az asszony szomorú volt, és kérdezte a kis fiu, hogy mért oly szomorú? az asszony mondá: Nekem három gyermekem volt, és mind a három elveszett, nem tudom hogy hová lettek. - A fia azt mondá: majd elmegyek én, és megkeresem oket. Akkor elmegy a kovácshoz, mondja neki, hogy csináljon egy negyvennyolc mázsás kalapácsot. A kovács nem tudott kedve szerint valót csinálni, kapja a kalapácsot és a kovácsot agyon üti vele, és megy a másik kovácshoz, az csinált neki kedve szerint való kalapácsot, azt mindjárt a gatya pártázatjába dugta, és elmegy a bátyjait keresni, és épen oda talált menni az ördög házához. Az ördög odakint sétált, és kérdi hogy mit keres? Azt mondja, hogy nem látott-e valahol két legényt és egy leányt? Felel neki az ördög: láttam, odaben vannak, csak menj be. Ez bemegy, és látja a nénje, és mondja: Jaj szegény! miért jöttél ide, majd neked is ítt kell maradnod. Akkor bemegy az ördög is, és annak is parancsol harminc akó bort és egy ökröt, s leültek és ettek, és még az ördög hozzá sem kezdett jól az evéshez, már Kökény Matyi megette az ökröt s a bort is megitta. Az ördög azt mondja neki: Na sógor, most ettél s ittál is, menjünk birkozni, aki a másikat elobb földhöz vágja, az lesz a nyertes. Kimennek hát, de Kökény Matyi úgy a földhöz vágta ördög uramat, hogy majd a szeme is kiugrott. És kapja a kalapácsát, az ördögöt agyon verte, a két bátyját és a nénjét az anyjához haza vitte, azután együtt éltek, és mai nap is együtt élnek, ha meg nem haltak.

XXXVIII. A TÜNDÉR GYURU.

Volt egy király, és annak egy jobbágya, akinek egy szép fia nevelkedett, kit a király úgy megszeretett, hogy fölvette komorniknak. A legény egyszer azt gondolta magában: Jó volna a király leányát megpróbálnom: hogyha hozzám jönne, elvenném feleségemnek. A legény haza ment az apjához, és a király az udvarmestert oda küldte, hogy kérdje meg: miért nem akar haza menni? A legény azt feleli hogy ha a király a leányát neki adja, úgy bemegy szolgálni. Az udvarmester megmondja a királynak; akkor a király a komornyikhoz visszaküldött: hogyha annyi pénze van mint a királynak, úgy neki adják a királyleányt.

Elment hát a legény egy nagy erdobe; ott egy zöld ruhás ember hozzá megy és kérdi, hogy mit keres? A legény azt mondá neki: Én szolgálatot keresek. A zöld ember mondja: Joj hozzám, nálam jó szolgálatot kapsz; és elment vele. Akkor mondja a zöld ember: Halod-e, ezt a helyet jól megjegyezd magadnak, hogy ha visszahozlak, megismerd; akkor fölkapta, és úgy elrepult vele, mintha a szél vitte volna oket. És egy házba vitte, és mindent megmutatott neki, hogy melyik lesz a szobája, hanem egy ajtót mutatott neki, és azt mondá: Ebbe a szobába, azt megmondom, be ne menj, mert ha bemégy, onnan soha ki nem jöhetsz. Azután az istállóba vezette, és a lovait megmutatta neki; két nagy fekete ló volt az istállóban; azután egy ládát fölnyitott neki, és a ládában szén volt; a zöld ember azt mondá ezt etesd a lovakkal, és tisztogasd oket, mert én elmegyek, és három fertály esztendeig nem jövök haza. Azután elment.

A legény jól forgatta otthon a gazdaságot. Egyszer azt az ajtót vizsgálta, amelyet az ura megtiltott neki, fel is nyitotta, be is ment a szobába: hát ott lát egy szép leányt, aki épen az o falujából való volt. Elrémul a leány, ahogy meglátja, mert megismerte, és mondá neki: Jaj miért jöttél ide, többé el nem mehetsz, itt kell örökre maradnod mint énnekem. De én segítek rajtad, ha te is segítesz rajtam; és egy kést adott neki, és mondá: Majd ha téged elvisz vissza, csak vígyázz, hogy megösmerd azon helyet ahol téged fölvett, mert másként itt kell maradnod, és ha egyszer ott lesztek, akkor ott neked pénzt hord, és mikor már elég pénzed lesz, akkor ezzel a késsel kerítsd be, azután nem jöhet ki, hanem az ujjában lévo gyurujét kérjed tole, és ha az ujjodat kéri, azt be ne nyújtsd neki, mert elszakasztja, hanem ezt a kést nyújtsd neki, hadd tegye arra; azután még se ereszd ki, hanem kérd meg hogy mi hasznát lehet annak venni, azután ha megmondja, a késsel húzd keresztul; akkor elmehet. Hanem azt mondom, hogy ha karácson bojtje lesz, akkor tedd magadat beteggé, és majd mindent hord, kávét, ételt és pálinkát, te pedig semmit se egyél egész hét óráig, akkor ehetel és ihatol; és most láss hozzá, hogy kimehess. A legény mindenkép próbálta, hogy ha kimehetne, de épen semmiképen sem mehetett ki; azután látta hogy a gerenda alatt három könyv vagyon; leveszi a könyvet, látja hogy semmi sincs benne; a másikat nézi, abban sem volt semmi; azután a harmadikat nézi, abban sokféle irás volt írva, és olvassa; mikor a vége felé olvasott, látja hogy az ajtó magátul megnyillott. Fölteszi hát a könyvet, és kimegy a szobábul nagy sietve a lovaihoz, azokat éteti és tisztogatja, s úgy várja az urát; mikor pedig enni akart, mindig ott volt az étel. Az ura haza ment, és mindenét tisztán találta, amin nagyon örult.