Part 20

Az értekezlet tárgyát képező pontozatokat tartalmazá ez irás, az angol követségtől fogalmazott alakban, melynek folytán azon ajánlat tétetik Magyarországnak, hogy Anglia a kibékülés esetére garantirozza számára azt a közjogi viszonyt, a miben áll Norvégia Svédországhoz. Hogy Kossuth azt az ajánlatot visszautasítá: ez riasztá vissza Pázmándyt és többeket a vele egy úton tovább haladástól.

Hogy a svéd-norvég államegyesség Magyarországra nézve igen kedvező volna: az kétségtelen; csak azt nem tudom, hogy mi módon akarta az angol kormány ennek Ausztriával elfogadtatását garantirozni – abban az időben?]

[Footnote 9: Mikor a tisztelt olvasó e közlönybeli czikkek végére jutott, hihetőleg az lesz az első kérdése, hogy mi czélja lehetett annak, hogy ezek ekként megirattak? Hiszen hangjukra nézve sokkal merészebbek azok, mint hogy kibékítők lehetnének. A trónnal szemközt a fegyveres ellenállás jogosultságát vitatják. Míg tartalmukra nézve folyton elárulják azt az irányt, hogy a király, a korona, a dynastia különválasztassék attól az ellenségtől, a kivel harczban áll a nemzet. Mi volt hát e czikkek létjoga? Második kérdése pedig az lehet a tisztelt olvasónak, hogy ha már volt egy párt, mely az itt kifejezett nézeteket s a hangot is, melyen azok elmondattak, helyeselte; miért adta ki azokat épen a kormány hivatalos Közlönyében, miért nem egy saját alkotta hirlapban.

Felderíthetem e kérdést.

Történelmileg megállapított tény, hogy a magyar hadseregben, főleg a leghasznavehetőbb tisztek között határozott volt azon óhajtás, hogy az ország kormánya a törvényes tért el ne hagyja; a kik legvitézebbül verekedtek Windischgrätz ellen, akarták magukat az iránt megnyugtatni, hogy nem a korona ellen táboroznak; de alkotmányunkért a végelkeseredésig fognak harczolni. Ezeknek megnyugtatására voltak irányozva azok a czikkek. Egy alább közlendő levél Klapka tábornoktól némi világosságot fog erre vetni. Windischgrätz nemcsak ágyukkal üldözte hadseregeinket, hanem csábító felhivásokkal is. Ezek is fenyegették, kivált akkor még nagyon szétzilált hadseregünket, a szétrobbantással. Ezek ellen védtük mi magunkat.

A másik indok, a mi e czikkek közlését érthetővé teszi, a küldiplomatiára való tekintet volt. A magyar kormánynak volt némi érintkezése a küldiplomatiával. Megbizottai voltak Konstantinápolyban Andrássy Gyula gróf, Párisban Teleky László gróf, Londonban Szalay László. E három birodalomtól lehetett barátságos hajlamokat s talán segélyt is várni. Andrássy azonban épen nem biztatott a porta segélyével, s a mit Bem tanácsolt, hogy «il faut le compromettre» kivihetetlen volt. Párisban a helyzet félreismerése által elvesztettük a tért: mi Ledru Rollin pártján voltunk és Napoleon ellen. Az elnökválasztás előtt még Teleki ezt irta Kossuthnak: Ledru Rollinnak jó chancei vannak; mire Kossuth e marginális jegyzetet tevé: «vannak chanceai a börtönbe». Végre Szalay László több izben, de különösen Brown által küldött levelében tudatá kormányunkkal Palmerston nézeteit, melyek mind oda mentek ki, hogy az angol kormány teljes rokonszenvvel viseltetik szabadságharczunk iránt s mindaddig, míg ez csak Magyarország és Ausztria közötti belügy marad, abba senki beleavatkozni nem fog; ellenben, mihelyt a magyar kormány valami olyan lépést tesz, mely Európa súlyegyenét megzavarja, Magyarországra fegyveres interventió jön, s ha Oroszország nem volna rá elég, maga Anglia is föllép – ellenünk. – Mind ez adatokat maga Nyáry mondta el nekem, s nemcsak nekem, de minden egyetértő elvbarátunknak.

S ez a tekintet indokolja e megirt czikkek erős ellenállásra buzdító hangját, de a törvényes téren maradó irányzatát s egyúttal azt is, hogy miért közöltettek ezek épen a hivatalos Közlönyben? Ez a lap járt a hadsereghez is és a külföldre is, szavunkat csak az által lehetett oda eljuttatni, a hova szánva voltak.

Mikor ez megtörtént, akkor visszaléptem a Közlönytől. «Der Mohr hat seine Schuldigkeit gethan etc.»]

[Footnote 10: A Közlönytől megválva, barátaim unszolására megindítottam egy kis félívre nyomatott lapot, Csáthy nyomdájában, Esti Lapok czíme alatt. Magam voltam szerkesztő, író és javítnok. A lapnak előfizetője nem volt; nem is mehetett volna messzire. Köröskörül hat-tiz mérföldnyi kerületben ellenséges táborok fogták a kormány székhelyét körül. A napi eladásból kellett megélnie. Ezer példányban nyomták, s az Debreczenben minden este elkelt. Munkatársai közt voltak Kazinczy Gábor, Farkas Lajos, Zichy Antal, Szunyoghy, Kovács Lajos, Pálffy János, a Zeykek és több képviselő. Nyáry lapjának tartották, de ő maga soha egy betüt sem irt bele. Antagonistái voltak a Márczius 15-ike Pálffy Albert szerkesztése alatt, Táncsics «Munkások ujsága», s egy a rendőrfőnök által megindított lap; de a melynek a legjobb akarat mellett sem jut eszembe a neve. Ez ellenfelek mindennap elmondák az Esti Lapokról, hogy az Magyarországot a dynastiával ki akarja békíteni. Mikor aztán a forradalom elmultával a haditörvényszékek működtek, valami száz képviselő nyilvánítá azt a vérbiróság előtt, hogy ők az «Esti Lapok» munkatársai voltak. Az _egyetlen_ példánya pedig az Esti Lapoknak az egyik polgári közvádló birtokában volt, a ki azt mondá az illetőknek: «bár legalább _olvasói_ lettek volna az urak a lapnak, melyre hivatkoznak, akkor nem mondanák, hogy _munkatársai_ voltak». – A katonai biróság azonban csak az ellenlapok insinuatióiból ismerte az _Esti Lapokat_ s nagy előny volt azok szerint e lap munkatársai közé számíttatni.]

[Footnote 11: Az olvasó kirivó ellenmondást fog találni ezen czikkeimben, a Közlönyben megjelentekkel összevetve.

Ez ellenmondást csak a gyorsan cselekvő korszak eseményei világosíthatják fel.

Az osztrák fél minden hajlamot a békülésre következetesen kiirtott. Megmásíthatlan tényekkel zárta el az alkotmányos kiegyenlítés lehetőségét; elvégre az orosz interventió felhivásával teljesen lehetetlenné tett minden kisérletet a magyar nemzet és Ausztria közötti viszálynak békés megoldására.

Az eddig legóvatosabban működő _alkotmányos_ pártnak, mely vezetői közé egy Nyáry Pált, Szacsvayt, Kazinczy Gábort, Szemere Bertalant, Almássy Pált, Csengery Antalt, Kemény Zsigmondot számítá, nem maradt semmi egyéb választása, mint az események élére állni s az előre látható catastrophát legalább úgy közelíteni meg, hogy ha minden elvész is, a nemzeti becsület meg legyen mentve a bukásban.

Ezt előre látta mindenki s illusióink nem voltak.

Az ápril 13-iki képviselői előértekezleten Nyáry minden rábeszélő tehetségét elővette, hogy a trónvesztés kimondását megakadályozza, s midőn a többséget maga ellen találta, akkor arra kérte elvbarátait, hogy hallgassanak el hát; legyen a holnapi tény egyhangúlag elfogadva, s ha kell bukjunk el együtt; és ne vesszünk össze.

Bem, az altábornagy, mikor a végzetes határozatot megtudta: így nyilatkozott: «jetzt ist alles verloren, wir schlagen uns noch, als gute Soldaten, aber für Ungarn können wir nichts mehr thun.» Ezt Nyárytól és Pataytól hallottam. Valamint azt is, hogy a nagy-sarlói ütközet után Nagy Sándor tábornok azt mondá az izenetet vivő küldöncznek: «meg ne mondja ön a debreczenieknek, milyen nagyszerű volt a diadal, melyet ma kivivtunk; mert azok képesek lesznek akkor még két nagy hatalomnak háborút üzenni.»

Békülésről szó sem lehetett már akkor.

Ez volt a közvélemény s ez ellen úszni nem lehetett.

Az egykori békepárt tehát maga állt a mozzanat élére, melyet elfordítani lehetetlen volt többé, s vezette a nemzet sorsát abban az irányban, melyből csak egy isteni erőhatalom téríthette volna már el ez idő szerint. Tette ezt önfeláldozásának teljes tudatával, abból a czélból, hogy a balvégzet a becsületességet találja a vezényleten. És ezt a czélját elérte. A magyar forradalom utolsó korszakának kormányférfiai, bárminő botlásokat vessen is szemünkre a diplomatiai és strategiai biráló; a fődologban, a hazafiúi becsületességben, az államférfiúi önzetlenségben megtámadhatlan magaslaton állnak a história előtt. Tiszta kézzel, tiszta szívvel végezte mindenik. Annyit sem mentett meg senki a romokból a maga számára, a mennyivel magának a száraz kenyeret biztosítsa a jövendőben. Vesztették mindenüket, azért, hogy a magyar forradalom becsületét megtartsák.

A fentebbi czikkek ezúttal is a nemzetre ráerőszakolt hangulat kifejezései voltak. A kisérlet: a törvényes téren megmaradni, meghiusult az által, hogy a másik fél, az osztrák kormány, határozottan letért róla.

És az egész balvégzetnek egy papírrongy volt az oka, melyre N. osztrák tábornok a kápolnai csata után rajzónnal e szavakat írta: «Sieg über Sieg: die Ungarn sind vernichtet.» Erre született meg a martiusi összalkotmány.

E tény után a «békepártnak» nem volt többé feladata a – «kibékítés».]

[Footnote 12: Az Esti Lapok hosszas ideig kiméletlen üldözéseknek volt tárgya. Nem a hírlapi polemiákat értem ez alatt. Az egyenlő fegyver a harczban. Hanem értek olyan rendszabályokat, miket a hatalom alkalmaz a védtelen ellenében. Megjelenése után rögtön követelték tőle a sajtótörvény szabta pénzbeli biztosítékot. Egyetlen más lapnak sem volt biztosítéka Debreczenben. Barátaim letették helyettem a tíz ezer forintot készpénzben. Azután megdorgálták az Esti Lapokat az országgyűlésen egy olyan vétkes közleményért, mely «nem» ott jelent meg; hanam magában a hivatalos Közlönyben. (A kormány Majthényi helyébe Guyont nevezte ki komáromi várparancsnoknak s másnap a Közlöny a lap homlokán hozta a hivatalos kinevezést. Guyon zúgolódott, hogy már most hogy jusson ő be Komáromba, mikor az ujság előre értesíti jöveteléről az ostromzároló ellenséget? S a Közlöny helyett az Esti Lapok lett a «percutitur catulus» a ki egy szót se szólt.) Végre pedig egész philippika indíttatott meg az Esti Lapok ellen nyilt országos ülésben, azon a czímen, hogy a lapok kibékítő iránya miatt a Klapka alatti hadsereg egészen fel van zúdulva. Én tudtam, hogy Klapka táborába egy példánya sem jár lapomnak: összeszedtem tehát minden eddig megjelent számait s elküldtem a tábornoknak, felkérvén őt, olvassa át ezeket s mondja meg, mit tart bennük elkárhoztatandónak? E kérdésemre írta a tábornok a fentebbi levelet, melyet az Esti Lapokban közzétettem.]

[Footnote 13: Ez a monda Eötvösrül szólt; most már meg van czáfolva. Lenormand látott valami állványt a sors végén; de az nem a guillotin, hanem az érczszobor állványa, melyet a nemzet legnagyobb fiai egyikének emel. Au contraire: az a fő még holta után is égre emelve áll.]

[Footnote 14: Már akkor kezdődött az aldunai lázadás, ezentúl egyre hevültebb a közhangulat kifejezése.]

[Footnote 15: Mint feljegyezte a történet, meg is feleltek a nemzet várakozásának.]

[Footnote 16: E czikket az addig reactionariusoknak ismert hírlapok rögtöni átváltozása ultraradicalisokká idézte elő. A pecsovicsok vörös tolla sarkukig ért le. Látható volt, hogy a forradalmi elveket ad absurdum akarják vinni.]

[Footnote 17: Czélzás a Petőfi verse ellen írt Hajdu-Böszörményi tiltakozásra, melynek refrainja: van, óh van még szeretett király!]

[Footnote 18: Iratott akkor, midőn az országgyűlés megszavazta az Olaszország ellen adandó fegyveres segítséget.]

[Footnote 19: Azzal fenyegette az ujságírókat (még akkor), hogy a ki ő rá élczel, azt megduellálja.]

[Footnote 20: Elébb ő is a kormánypárton volt.]

[Footnote 21: Czélzás arra a beszédre: «Bár rázkódtatnák meg szavaim e falakat».]

[Footnote 22: Megbukott az igazolásnál, előleges szereplés után. Mint szinte az utána következő.]

[Footnote 23: Szivák valóságos szűrös, kék dolmányos paraszt képviselő volt, becsületes, jó, okos ember.]

[Footnote 24: Minthogy Táncsics semmi jogczímen nem volt választó, s így választható sem lett volna, a nagyharsányi község egy féltelket iratott a nevére, hogy a képesítést elnyerje.]

[Footnote 25: Biz ez egy kis plagium, de helyén van.]

[Footnote 26: Ez már csak az akkor divatba jött egy hangon perdülő névalkotásokra czéloz.]

[Footnote 27: Ez a frankfurti parlament akkor nevezetes harczai alatt iratott.]

[Footnote 28: Sajnos, hogy ez a jövendölés, a mi csak tréfának volt szánva, olyan komolyan megvalósult. J. M.]

[Footnote 29: Iratott e czikk azon keserű benyomás alatt, midőn az országgyűlés küldöttei, kik ő felségét meghívták Budapestre, azzal a hírrel jöttek vissza, hogy a király nem teljesítheti az ország ez óhajtását, a mitől pedig a kitört véres viszály megszüntetése függött: – mivel beteg.]

[Footnote 30: A történelmi igazsághoz való ragaszkodásból megjegyzem, hogy én bizony az egész harcz alatt se karddal, se puskával semmiféle hőstettet nem követtem el. Boldogult jó apám is insurgens hadnagy volt a napoleoni hadjárat alatt: volt egy kedvencz fringiája; a miről egyszer azt kérdezém tőle: «édes apám, vágott-e le azzal sok francziát?» mire az én lelkem apám azt felelte: «fiam; ha oda jött volna hozzám, bizony levágtam volna». Ez volt az én harczi devisem is. Családi czímeremben is egy ágyús vitéz van. Legelső ősöm sem engedte az ellenséget közelebb jönni magához az ágyulövésnyinél. Nekem sem volt részem másforma verekedésben, mint a hol ágyuznak. A halálra komolyan el voltam szánva mindig, de a forrójába a verekedéseknek nem kerültem bele soha. Tehát a harczi babérokból egy levélre sem tartok igényt.

Azon expeditio, melyet itt jelzék, Jellasich betörésekor az alföldi népfelkelés rendezése végett indult meg Kossuth vezetése alatt. Kisérték őt Egressy Gábor, Csernátony, Rákóczy, Lopresti Árpád, s velem együtt még többen: kiknek feladatuk volt a kormány vezérét megtámadtatás esetén megvédni, s ha kifáradna, a népgyűléseken felváltani. Nem támadta azonban meg senki, s nem fáradt ő ki soha. Bámulatos volt a hatás, melyet szabad ég alatt tartott szónoklatai az alföldi nagy városok népében felköltöttek. A nép tömegestül ragadt fegyvert, s nehány nap alatt ötvenezer embert s e közt két ezer fölszerelt lovast állított ki. Kossuth kifáradhatlan volt s mindent megmozdított az önvédelmi harczra. Hódmezővásárhelyen kapta meg Rózsa Sándor folyamodását bűnbocsánatért, ki «szegény legény» társaiból több száz főnyi szabad csapatot ajánlkozott szervezni az aldunai ellenség ellen. Rózsa még akkor csak kalandor volt, nem aljas rabló; s az ajánlott szolgálatra megérte a bűnbocsánatot. Én vittem azt neki Félegyházára. Innen Pestre volt küldetésem. Nyáryhoz, ki azonban attól a hírtől, hogy jövünk a Tisza mellől ötvenezer emberrel, épen nem volt elragadtatva: azt kérdezte: «hát kenyeret hoztok-e nekik»? A pákozdi csatához már csak a fegyverszünetkötésre értem.

Pedig Kossuth terve hasznavehető volt. (Ezt nem én mondom, hanem egy hadászati tekintély: Rüstow.) Az ellenfél hadoszlopai ellen nagy népfölkelési tömegeket állítani fel, s a helyett a velük szemközt álló hadtestekből a rendes katonaságot mind a feldunai hadsereghez vonni s azzal az ellenfél főerejét, Windischgrätz hadseregét verni le. De nem fogadtak neki szót, minden egyes hadtestparancsnok azt állítá, hogy az ő állása a legfontosabb, nem nélkülözheti a rendes csapatokat.

A bécsi forradalom kitörése után Kossuth kettőnket Csernátonyval felküldött Bécsbe, az ottani felkelő csapatok vezérét felszólítani, hogy erélyes támadással segítsenek a már akkor a határon álló magyar hadseregnek s szorítsuk két kéz közé az osztrákot.

Útközben Komáromba is be kellett térnünk, az ottani várparancsnokot Majthényit, felszólítani, minden nélkülözhető rendes csapatot és különösen tüzérséget küldjön a Lajtha melletti táborba. Minő látvány volt az rám nézve! mikor éjjel holdvilágnál megérkezünk Komáromba egy ideiglenes tutajhídon át; mert a rendes híd is elpusztult; szülötte városom egészen le volt égve; kormos falak egész utczaszámra. Minden házat ismertem itt, lakóik barátaim, rokonaim; s most az üres ablakok meredeznek reám; kormos gerendák zárják el a kapukat. Senki sem lakik a városban. Nekünk a várba kellett sietnünk. Soha sem láttam nagyobb orrt embernél mint Komárom akkori várparancsnokának volt. Tudva van, hogy I. Napoleon a nagy orrt tartotta embereinél a hűség biztosítékának. Majthényi azonban nem adott nekünk katonát; azt mondta: hogy a mi van, az neki is kell.

A legelső kiábrándulás Bécsben ért utol. Minden nehézség nélkül jutottunk el odáig. Ellenséggel csak egy útféli csárdában találkoztunk, vasasok voltak azok. Azokkal még kedélyesen elbeszélgettünk és poharaztunk, mialatt a kocsisunk a lovakat itatta. Nem bánták, akármi járatban vagyunk. Ha bánták volna, bizony talpunk alá fúj a szél.

Bécsben azonban mondhatom, hogy sem azt a lelkesülést nem találtunk, a mit kerestünk, sem azt a haderőt; de különösen nem a mozgalom vezetői részéről a helyzet ismeretét. Ezek azt hitték, hogy ez még mindig csak a forradalom és nem a háború. Torlasz, utczaharcz, népszónoklat és kiáltvány: ebből állt strategiájuk. Nekünk topographice kimutatták, hogy Jellasichhoz Bécsnek semmi köze; mert annak a tábora úgy van felállítva, hogy a magyar hadsereggel néz farkasszemet: az tehát Bécsnek nem ellensége. Épen így beszéltek a magyar tábor vezérei: azok meg azt állították, hogy nekik nem kell Windischgrätzet megtámadni; mert az nem Magyarország ellen jön, az csak Bécset jön leverni s még elég naivok voltak felszólítani Windischgrätzet, hogy fegyverezze le Jellasichot, a ki a mi ellenségünk. Az osztrák vezérek aztán nem voltak olyan scrupulosusok; hanem a mint egyesülhettek, leverték egyiket a másik után minden logika és ethika ellenére.

Hanem én abból az ábrándból, hogy mi rajtunk valami szomszéd nép segítsen, a bécsi expeditió után kigyógyultam.]

[Footnote 31: Ez a naplószerű vázlat (az elő- és utószó kivételével) még a forradalom alatt iratott; de csak a forradalom után jöhetett ki a Szilágyi Sándor szerkesztette Emléklapokban, mely folyóirat a katonai rémuralom alatt, mint egy kimagyarázhatlan lélektani talány, a legnagyobb censurátlan sajtószabadságot élvezve, közlé valamennyi «forradalmi csataképemet» miket «Sajó» álnév alatt írtam. Csak később a polgári kormány jött rá, hogy mit tartalmaznak a füzetek? s azonnal elkoboztatta a fennmaradt példányokat és betapostatta. A mi forradalmi elbeszéléseim az ideig könyvalakban egyesítve meg nem jelentek, azokat már csak travestálva lehetett közönség elé hozni. Így lett «Szenttamási György»-ből mexicoi elbeszélés; a «Szökevény»-ből spanyol novella, s az «utolsó csatár» a segesvári ütközet helyett egy töröktatár csatában szerepel, s a forradalmi hőseim átváltoztak spanyol, creol és horvát vitézekké.

Ez a vázlat azonban mindenképen kimaradt. Ennek csak úgy van értelme, a hogy meg van írva.

Ennek is helyet kell foglalnia jelen gyüjteményemben. Ez illustrálja az Esti Lapokban elfoglalt álláspontomat. Élesen van írva; de meg van írva, ki is volt már nyomtatatva, s – «quod scripsi, scripsi».

A 49-ik republikanus párt, mint párt, az episod által érintve nincs. Annak legkiválóbb feje, a példányszerű tiszta jellem, Irányi, maga így nyilatkozott amaz emlékezetes országos ülésben, hol az eldöntésre került: «azért nem szününk meg áldozni azon oltárnál, melynek papjai közül egy tisztátalannak találtatott». És én saját magam, midőn Pestre visszakerülve, az itteni lapok a Martius 15-dike íróit és szerkesztőit az ügybe tévesen belekeverték, siettem debreczeni politikai antagonistáimról e vádat elhárítani és kinyilatkoztatni, hogy az ő kezük ettől teljesen tiszta. Ezt a pesti «Esti Lapok»-ban írtam meg; melynek példányát sem tudom többé felfedezni.

Magára az episod hősére nézve pedig, most már huszonöt év távolán keresztül nézve a történteket, kénytelen vagyok kimondani, hogy a történetet ugyan agyonhallgatni nem lehet; de annak indokait én nem keresem aljas kapzsiságban, hanem inkább politikai kicsiny hitűségben. A republikanus párt e kiváló férfia, hitem szerint, e fatalis ügyben nem «bűnt» követett el, hanem annál nagyobbat: «hibát». Ki hagyta az események vezetését venni az addig felülállott párt kezéből.

S a békepárt, mely őt megbuktatta: még ráduplázott erre a hibára, mert a mint felül került, nem saját elveit adta az új kormányzatnak: hanem ő vette át a republikanus irányt a régitől, a hogy ezt az új kormányelnök Szemere republikanus programmja, Csengery új «Respublika» czímű lapja, és saját republikanus czikkeim is constatálják.

Ennyit megvallhatunk őszintén huszonöt év előtti viselt dolgainkról.

Hogy miért tettük így? azt egy fentebbi jegyzetemben igyekeztem érthetővé tenni. Isten látja; ha hibáztam is, nem tehettünk másként.]

[Footnote 32: E leírás nem történelmileg hű; de az eset után így volt az elbeszélve Debreczenben. J. M.]

TARTALOM.

Előszó 3 Életképek 7 Nyilt szavak honunk fiatalságához 16 Nőszabadság 19 A napok hangulata 22 Szomorú idők 25 Délibáb 30 A forradalom költészete 33 Congrév-rakéták pillanatnyi fényül, némely sötétebb helyekre 36 Szegény király 42 Nem szeretem a sápadt arczokat 45 Keserű hangok 49 A forradalmak metempsychosisa 51 Diplomaticus barometrumok 53 A Pesti Hirlap programmja 55 A Közlönyből 59 Esti Lapok 108 Esti Lapok 115 Mi lesz belőlünk? 119 Miért küzdünk? 121 Pro memoria 122 Mikor megyünk vissza Pestre? 124 Martius 15. 127 Windischgrätz dühödik 129 Orosz interventió 130 Szerkesztői nyilatkozat 132 Habsburgház 133 1848-iki törvény 134 Politikai horoscop 135 Klapka levele 154 Pesti levelek 157 Charivari 171 Esti Lapok 257 A gyémántos miniszter 268 Utóhang 312

A kiadó megjegyzése 317