Part 13
Madarász azt mondta rá: hogy _egy_ is elég.
Mi pedig azt mondjuk rá: hogy mivel a magyar nemzet oly nagy mértékben királysági érzelmű, legyen _minden vármegyében egy_. Teljék kedvünk. Az ausztriai házból úgy hiszem, kitelik. Ha Németországnak lehetett harminczkilencz királya, miért ne lehetne Magyarországnak ötvenkettő?
Istenem, minő aranyidő következnék Magyarországra!
Ötvenkét ország lenne belőle. Ötvenkétféle politikai harczmezeje ötvenkétféle szinezetű pártnak.
Ötvenkét országgyülés, ötvenkét külön miniszterium (minden ember hivatalba jutna), ötvenkét hivatalos Közlöny, ötvenkét Gyurmán Adolffal.
Ötvenkét vámrendszer, ötvenkét primás (Biharvármegyében persze kálvinista), ötvenkét királyi tábla.
Minden héten királyi névnap, vagy születésünnep, illuminatiók, rakéták, ágyúpuffogások.
Magyarországon, ha van 520 ezer nemes ember, minden tizezredik lenne palatinus, országbiró, főlovászmester, főfütőmester, főszakácsmester, főpinczemester, s több eféle mesterember.
Minden ezredik lenne miniszter, minden századik lenne követ, minden tizedik generális; minden negyedik consiliarus és minden második gróf vagy báró.
És minden monarchiában volna egy residencialis Stadt Ofen, a hol az egész világ németül beszélne és a táblabirák sarkantyus csizmában járnának.
Minő corpus juris teremne ez összes ötvenkét országban!
Rágondolni is gyönyörüség.
87.
A Pesti Hirlap szerint azon hírre, hogy a magyar miniszterium megbukott, Bécsben rögtön felszöktek a statuspapirok a rendes keletárra. Ejnye! be könnyü volna így a németet megcsalni.
A miniszterium egy pár hétre elbujna, azt mondanók: hogy _nincs_, nem tudjuk hová lett?
Erre a hirre rögtön felmenne a papirosok ára; minden öt pengőst 16 huszassal váltanánk vissza; mi nyakra-főre beváltanók minden papirosainkat s akkor hirtelen előtűnne megint a miniszterium!
Az az egy pár heti pauzálás meg sem látszanék a közügyekben.
88. _Lassan járj, tovább érsz._
Már hiszen a mi a lassan járást illeti, nem hiszem: hogy akadjon nemzet a hold alatt, mely a concurrentiát velünk kiállhassa.
S ha a példabeszéd igaz volna, ez óta Magyarországnak meg kellett volna kerülni a földet.
Száz esztendő kellett neki: hogy a misébe bele tanuljon. Ezer esztendő, hogy észrevegye: hogy a világon van. Háromszáz esztendeig tudott tűrni és várta: hogy a német megjavítsa magát, s mikor egy rántással ledobta a nyakáról, négy hónapig egyebet sem tett, mint maga magát bámulta.
De ne menjünk olyan messze: Csak vegyük ezt az elmult négy hónapot.
Tizenkét nap kellett a királynak arra; hogy nevét aláirja, minden betüre 24 óra.
Két hét az országgyülésnek arra, hogy feloszlása _után_ szétoszoljon.
Két hónap a hivatalos lap szerkesztésére.
Három az országgyülés összehivására.
Három a katonaság felesketésére.
Öt a bankók nyomtatására.
Egy hónap verificálásra, másik hónap bizalomszavazásra, harmadik hónap elbucsuzásra.
De már így nem félek: hogy valaha elveszünk. Mert ha az egész világ elpusztul és elvész, nekünk még akkor is hátra kell maradnunk egy pár századdal s hiszem: hogy a föltámadás trombitájára, a ki legutoljára ébred fel, az magyar táblabiró leend és a legelső szó, a mit exeptivául kimond a nagy álomháborító ellen: «mindazonáltal».
89.
Mint lehet jelenleg Pesten _öt pengő_ forintból úri módon élni véghetetlen időkig, úgy hogy utoljára még az embernek az öt forintja is megmaradjon?
Reggel elmégy akármelyik kávéházba, kávézol nyugodtan, pálinkát is kapsz, ha kell: mikor menni akarsz, oda adod a pinczérnek az öt forintod. Az savanyú képet fog csinálni, egy ideig vakarni fogja a fejét, azután kivallja: hogy nincs aprópénze, nem tud váltani; arról te persze nem tehetsz; a kávét megittad, egészségedre vált, az öt forintot elteszed s még te káromkodhatol.
Ugyanígy fogsz tenni, a hol szivart vásárolsz, a vendéglőben, a hol ebédelsz, a fagylaldában, a hol uzsonnázol. Az öt forintodat sehol sem váltják fel. Inkább mindent ingyen adnak.
Másnap ugyanezt a manoeuvret veszed elő, arra vigyázva, hogy soha sem mégy olyan kávéházba, vendéglőbe stb., a hol már egyszer voltál. Mindenütt elengedik a fizetést s még kérni fognak, hogy ne haragudjál.
Egy idő óta oly ritkaság nálunk az ezüst pénz: hogy ha valaki közhelyen többet tud előmutatni négy huszasnál, mindenki otthagy asztalt, biliárdot és őtet rohan bámulni, mintha eleven krokodilust mutogatna.
Még csak egész huszast is csak imitt-amott halászhatni el, többnyire egy huszas fejében kap az ember két ötöst, három greslit, meg egy vastag krajczárt s négy kiadott tizes között, nagyon nagy szerencse, ha három nem lyukas.
90.
A Vasárnapi Ujság azt mondja; hogy tiszteli, becsüli ő a boldogságos szüzet, de még is jobban szeretné, hogy ha a magyar czimert láthatná új huszasainkon.
Lássa ön, tisztelt szerkesztő úr, ez nem lehet.
Nem lehet először, mert akkor itt a földön senki sem fogadná el a magyar ezüst pénzt: mind a nyakunkon maradna.
De hát még odafenn a mennyországban mekkora resensust csinálnánk vele!
A szentek, a martirok, a pápák lelkei, a canonisált királyok, az elevenen mennybe ment próféták, az arkangyalok, és minorum gentium angyalok, egy szóval az egész mennyországi aristocratia, hogy felzendülnének ellenünk!
Azt mondanák: hogy mi még a mennyországba is respublicát és jogegyenlőséget akarunk bevinni, hogy mi még a másvilágon sem akarunk igazhivők és eretnekek között különbséget ismerni, hogy mi azt prédikáljuk: hogy a ki embernek született, ne imádtassa magát emberekkel; s ki Istent akar játszani az emberek között, ne egyék, ne igyék, hanem tömjénfüsttel éljen; pedig lássa ön: ez által sokat vesztenénk. Meglehet: hogy még a jeruzsálemi királyság is oda lenne.
91.
Magyar bankjegyeink végtére valahára megjelentek. Két miniszter készítette, három metsző metszette, hét nyomda dolgozott rajta, három hónapig csinálták; még is lefelejtették róla, a mi meglehetősen lényeges állapot: a _kibocsátás határnapját_.
92.
E napokban a szeretetreméltó öreg úrnak, kinek neve Osztrák birodalom, vagy lakodalma lesz, vagy halotti tora.[27]
Ha _férjül_ megy az uralkodásra termett Germaniához, papucs alá jut.
Ha vonakodik, meghal és száll alá poklokra.
Mind a két eset örömünnep mi ránk nézve, régóta szenvedő mostoha fiaira.
Illő tehát: hogy az örömünnepet régi szokás szerint hét országra szóló lakomával koronázzuk meg s erre mint búcsúlakomára, hijuk meg az öreg tátit, ki bennünket háromszáz esztendeig traktált katzentischliről; hadd lakjék jól utoljára a más emberségéből s azután járjon Isten szent hírével!
Ha tehát meg nem bántom a gyámsága napjai alól kiszabadult nemzetet, elkészítettem volna a Speiszedlit, a mint következik. Ha valaki jobbat tud ajánlani: nem bánom, retirálok.
_Levesek._
1. _Korhelyleves._ (Végy háromszáz külföldön lakó magyar mágnást, detto háromszáz regalistát és absentistát; vágd négy felé.)
2. _Zöld leves._ (Fogj meg kilencz megyei oratort, hagyd őket beszélni, míg ki nem fáradnak s levesed illendőképen meg nem zöldül tőle.)
3. _Muszka leves._ (Végy szibériai jéghegyeket, olvaszd fel kiontott lengyel vérben s verj huszonötöt kancsukával a talpára, a kit hozzá ültetsz.)
4. _Fekete leves_, németül Prügelsuppen. (Végy egy általános néplázadást, főzd össze XVI-ik Lajos emlékével, apríts bele tizenkétezer millió statusadósságot s főzz bele egy kis illuminatiót, hogy nagyon keserü ne legyen annak a ki megissza.)
_Assiettek._
_Egy tál lefőzött pecsovics:_ hivatalból kicseppenés mártásában.
_Egy tál felsült táblabiró:_ nemzeti garnirunggal.
_Páczolt ökörnyelv:_ «pártoljuk» és «maradjon» mártásban.
_Vastag ételek._
_B* táblabiró úrnak egy közkivánatra tartott dictiója_, mint boeuf à la mode.
_Liberalis árticsóka:_ phrasis haché faché-val.
_Tengeri rákok:_ táblabiró politicával töltve.
_Becsináltak._
_Grillirozott birkafejek._ (Szedd össze a Jellasichnak fáklyászenézetteket, hitesd el velök: hogy egy rácz megeszik tíz magyart s így tálald fel.)
_Kopófülek à la barátfülek:_ (fogj össze kétszáz polizeispitzlit, vágd le a füleiket s tedd fel a gazdájuk elé).
_Intricus libamáj._ (Végy egy élemedett udvarhölgyet, engedj neki álmodni egy kicsinyt, páczold be nagyravágyással, hízlald embervérrel, sózd meg népek átkaival s ha meghal, balzsamozd be szivét és gyomrát s építtess neki mauzoleumot.)
_Tésztások._
_Tiroli rétes_, camarilla falatokkal töltve.
_Olasz maccaroni._ (Küldj negyvenezer katonát Olaszországba s várd meg, míg azokat ott macaronivá aprítják, akkor légy nagylelkü, s kűldj másik negyvenezeret, a kik visszahozzák.)
_Fordított kása._ (Végy félmillió megtért pecsovicsot, rakd őket hivatalba s vigyázz: hogy meg ne égesse a szádat.)
_Barátfülek:_ (tout à la nature).
_Püspökfalat:_ (papi jószágok elvételének félelmével).
_Plumpudding à la monarchie._ (Végy kilencz nyomorúságban élő népet, főzd ki a zsirját s hintsd be sötétséggel, rakj fölibe papokat és főrendeket, hints rájuk egy réteg titulust, tedd fejükre a trónt, ültess bele egy mézeskalács-bábot, s támogasd meg szuronyokkal és kötözd meg lánczokkal, hogy el ne düljön.)
_Sültek._
_Systematicus tekenősbéka._ (Süsd meg a táblabiró politikát, tégy hozzá logikát és szerecsendió virágot, rakd körül okos gombával és ne egyél belőle.)
_Egy tál fekete sárga császármadár._
_Egész bárány lefőzve._ (Ezt legjobban tudja készíteni a Martius. Czélzás egy hasonnevű népszónokra.)
_Tolnai szarvas czímer à la Alvinczy_ (nemzeti szalmalángnál megpiritva.)
_Foglyok kirántva:_ (tudniillik: statusfoglyok, kirántva tömlöczeikből.)
_Fontolva haladó csigák._
_Udvari keresztes dámák:_ (mint schnepfek.)
_Torták._
_Keserü mandulatorta:_ (közteherviselés és jogegyenlőség mintájába öntve.)
_Olla potrida à la corpus juris:_ (összetépett armálisok, elavult privilégiumok, tyukodi fütykösök, diplomák, nemesi czimerek, longae litis pörök stb.)
Végre jön a _püspök ital_.
És legvégül, mint illik, a _fekete leves_ (l. 4. sz. alatt).
93. _Bizalmi hévmérő._
40. fok. Forrpont. Az 1848-dik III. Törv.-czikkely kihirdettetik.
_Ünnepélyes proczessiók_ zászlókkal és fáklyákkal, gratuláló dictiók, népgyülések, kokárdák, vörös tollak és égrevigyorgó boldogságos arczok.
39. fok. Sajtószabadság.
Placatumok minden utcza-szegleten, vörösek, fehérek, zöldek: némelyik nagyon is zöld; proclamatiók tele hadizenéssel, meg nem történt ujságok, kardcsörgető versek, puska-, ágyu-ropogás: papirosra festve. Ellenséget nem találván, mindenfelé győzedelmeskedünk. Vicczek a censorokra.
38. fok. Népszabadság; úrbér-elengedés.
Háromezer földesúr örömtől ragyogó arczczal hirdeti jobbágyainak: hogy többé nem szolgálnak nekik.
Az ajándékot adók igen nagylelkü, az ajándékot kapók pedig igen savanyú képeket csinálnak. Amazok gondolnak a kármentesítésre, emezek pedig nem tudják: hogy a török jön-e, vagy a tatár?
37. fok. Magyar szinek.
A pántlika-árusoknak nagyon jól megy.
36. fok. Lutrik bezáratása.
Mindenki várja, hogy mikor mond a császár kridát?
35. fok. «A miniszterium a hadügy kezelését átveszi.»
A budai várparancsnok eldug 30 mázsa lőport s nem akarja felnyitni az arsenált.
34. fok. A németek lejönnek Bécsből csókolózni.
A nemzeti szinház kivilágíttatik, zászlók adatnak cserébe.
33. fok. A Martius valamit mond.
Harminczezer nemzetőr kiáll a papiroson a miniszterium védelmére.
32. fok. Hivatalok osztogattatnak.
A miniszterelnök kapuja előtt egyik hintó a másikat éri. Vannak elégült és elégületlen arczok.
31. fok. A hadügyminiszter megérkezik Olaszországból.
Jubileum. Mind azt hiszszük: hogy már most magyar hadseregeink is utána jönnek.
30. fok. Király ő felsége megkinálja a hű magyar nemzetet kétszáz millió statusadósággal.
A hirlapok kirántják a papiros kardot, s azt mondják: nem! soha! semmit!
29. fok. Az Unio Erdélyországgal megtörténik.
Te Deum laudamus. Mindenki hiszi: hogy már most olcsóbb lesz a só.
28. fok. Kétszázezer nemzetőr fogadást tesz az utolsó elhulltáig védni a hazát.
Mindenik azt hiszi: _azaz utolsó én leszek_.
27. fok. Hire támad, hogy a székely katonák már megindultak.
Mindenfelé csak székelyvitézségről hallani anekdotákat.
26. fok. Deputatiók jönnek Bécsből, Párisból és Sztambulból a magyar nemzet rokonszenvét kikérendők.
Deputatiók küldetnek vissza a rokonelvü nemzeteket a magyarok segítségéről biztosítandók.
25. fok. Az olaszok folyvást győzedelmeskednek.
_Az ellenzéki körbe IX. Pius pápa_ rendes tagnak bevétetik. (Valóban így volt. J. M.)
24. fok. A pragmatica sanctio ellen beszédek tartatnak.
Az emberek egymásra néznek s azt kérdik: ki az?
23. fok. A Felséges császár Bécsből elutazik, nem tudni hová.
A jó magyar nemzet kosztot, quartélyt ingyen kinál neki, csak jöjjön ide.
22. fok. Zágrábban valami krawall történik.
A táblabirók azt hiszik, hogy pipaszárral szét lehet verni az egészet.
21. fok. A kétfejű sasok repülni tanulnak.
Szerencsés utat kivánunk nekik.
20. fok. Az Ypsilonok ünnepélyesen kiküszöböltetnek.
Chyky táblabiró áldozatokat tesz a hazáért, de hisz örömest hagyja elvérezni ypsilonjait, mert ez a hon üdveért történik.
19. fok. Az egyenlőség elve polgári és vallási tekintetben kimondatik.
Melynek következtében miniszteri parancsnál fogva csakugyan be is záratnak – Kassán – a _zsidó boltok_.
18. fok. Pesten elhatároztatik: hogy házbér nem fog fizetődni.
A kormány nem egyez a petitióba. Ez kissé megingatja a bizalmat.
17. fok. A «Budapesti Hiradó» nem tudja hogy mit beszéljen?
Sokan azt hiszik, hogy megtért.
16. fok. A nemzetőrök kirendeltetnek fáklyászenékre fáklyát vinni.
Nemkülönben bizalmat szavazni a hatvani utczában. (A miniszterelnöknek. Ekkor még nagy barátságban voltunk a Martiussal. J. M.)
15. fok. A macskazenék divatba jönnek.
A magyar nép kezdi a nagy nemzetek czivilisált szokásait elsajátítani.
14. fok. Báró Lederer macskazenét kap. (Budai várkormányzó volt. Híres pöreset lett e macskazenéből. J. M.)
Báró Lederer egy pár macskazene-dilettanst agyonveret. A barricadok nem akarnak sikerülni.
13. fok. A katonaság felesküszik az alkotmányra.
Nagy ünnepély, mézeskalácsot árulnak, mindenki hiszi, hogy ezzel meg van mentve a haza.
12. fok. Ő Felsége hosszú levelet ír az ő horvátjaihoz. Jellasichot ünnepélyesen leteszi hivatalából s hazaárulónak nyilatkoztatja.
Magyarországon nincs ember, a ki ne hinné, hogy no most Jellasichnak vége, fejét veszik, felakasztják, a horvátok meg fognak ijedni.
11. fok. Neveztetnek ki számtalan tisztek számtalan zászlóaljakhoz.
Magyar ember szentül hiszi, hogy azok a zászlóaljak csakugyan léteznek valahol.
10. fok. A katonatiszteknek megengedtetik bajuszt ereszteni.
Ez hatalmas coup d’état volt, mondja magában a táblabiró.
9. fok. Magyar pénzek veretnek.
Lesz tehát a miről bennünket megemlegessen a maradék!
8. fok. A Közlöny csatahireket közöl.
Vidéken azt hiszik, a kik a Közlönyben hisznek, hogy a magyarok vasból, a ráczok pedig vajból vannak.
7. fok. Rettenetes sok magány hír kószál.
Elesett tízezer rácz, két annyi elfogatott, három annyi a Tiszába fulladt, Jellasich fogva van; a préda felszámíthatatlan; a magyarok közül a veszteség egy lovas, két gyalog, három sebesült. Egy kapitánynak keresztül lőtték a sisakját. Egyéb baj nem történt. A táblabiró hisz és üdvezül.
6. fok. Az országgyülés pedig összeül.
Könnyebken lélekzik az egész nemzet. Szép szavakban nem lesz fogyatkozás.
5. fok. «A kétszázezer katona és 42 millió adó hevenyében megszavaztatik.
Országos jubilæum. Magyarország boldogsága alá van irva; az édes kedves optimisták azt hiszik, hogy e kétszázezer vitéznek egyéb dolga sem lesz, mint Magyarországot megvédelmezni.
4. fok. A minoritás végképeni eltörpültetése.
A táblabiró mászodszor hisz és idvezül. A táblabiró harmadszor is hisz és idvezül.
3. fok. A király megigéri: hogy Budára jő lakni.
A jólelküek azt hiszik: hogy már építik is számára a királyi lakot.
2. fok. Mészáros Lázár le megy a ráczok ellen.
Mindenki hiszi: hogy addig vissza sem jő, míg őket szét nem veri.
1. fok. Az országgyűlés két nap disserál a pálinkafőzésről.
Ez már aztán a parlament, gondolja magában Bárány táblabiró.
0. fok. Rossz hirek és jó hirek.
A politika rendes kosztosai nem tudják: hogy mit higyjenek. Országos sem ide sem oda.
1. fok. Minus! Zágrábban leteszik a királyt.
Mi a tatár? nem akasztatja fel őket a miniszterium?
2. fok. Megégetik a nádor arczképét.
Ezeket sem akasztatja fel a miniszterium?
3. fok. A ráczok pusztítnak mindenfelé.
Hát már senkit sem akasztat fel a miniszterium? A táblabiró restelkedni kezd.
4. fok. Az olasz ügyben veszt a baloldal.
A jobboldal sem igen látszik dicsekedni a győzelemmel.
5. fok. A katonaság nem akar engedelmeskedni a magyar kormánynak.
A táblabiró nép leereszti fülét farkát, s gondolkodóba esik.
6. fok. A katonaügy nem úgy üt ki, a mint hittük. A fekete-sárga zászlók, a kétfejű sasok, a rexum-linxum, a fehér frakk és mogyoró-pálcza visszajönnek.
A táblabiró kiveri pipáját s azt mondja: hogy de már ez furcsa.
7. fok. A szent-tamási ütközetet elvesztjük, a katonák a nemzetőröket szídják, a nemzetőrök a katonákat: az ujságirók mind a kettőt.
A táblabiró haragszik, de nem meri magának megvallani, hogy kire?
8. fok. A statusadósságok elfogadtatnak.
Országos káromkodás, a nemzet csóválja a fejét. A táblabiró nyugodtan várja: hogy csakugyan teremt-e az Isten semmiből valamit? Magyarország üres ládájából kétszáz millió forintot?
9. fok. A kormány odaengedi a horvátoknak Horvátországot, a ráczoknak a Bánátot, az oláhoknak Erdélyt, a tótoknak Felső-Magyarországot, a németeknek a királyi városokat.
A táblabiró félni kezd: hogy ha ez így megy, egyszer majd előkerülnek a Marahánok és Dákok utódai, s úgy visszakövetelik Kecskemétet és a Kunságot, hogy jobban sem kell.
9. fok. Radeczky minden ujságirót felakasztat, az ártatlan Közlönyét kivéve.
Patrona Hungariæ ora pro nobis!
10. fok. Magyarország alkotmány helyett kap kancsukát, a hivatalok németekkel töltetnek be. Az ország adó alá vettetik, a kaputos emberek fejeire díj szabatik.
Vannak, kik gyanakodni kezdenek, hogy aligha mennek igen jól a dolgok. Azonban még ez csak sejtelem.
11. fok. Kimondatik: hogy ezentul Magyarországot Colonia Sclavának fogják nevezni; Jellasich kineveztetik propreatornak.[28]
A táblabiró szeme egyszerre felnyilik, káromkodnék, de nem ér rá. Bújában az egész nemzet elkezd verseket írni, keservesnél keservesebbeket.
12. fok. Következik Sziberia.
Ott pedig hideg van.
94.
Próbáljátok csak az alföldi emberrel elhitetni: hogy jön a rácz; azt fogja rá mondani, hogy ő azt a sipkájával leborítja.
Próbáljátok a kunokkal, hajdukkal elhitetni, hogy bizony bátor legények azok a ráczok is, hogy egy nap alatt sánczot hánynak maguk előtt: hogy igen jól lőnek, s esőt és zivatart és napszurást ki tudnak állani, ti se legyetek hát lusták, hanem keljetek föl; mert az ellenséget nem győzi le a megvetés; meg sem merem mondani, hogy mit kapnátok érte?
Mit tettünk a legveszélyesebb időkben?
Mindig kibeszéltük, a mit tenni akartunk.
S soha sem tettük azt, a mit kibeszéltünk.
Ez aztán nem vers, hanem igaz.
Ha még e philosophiának soká lesz kelete, megérjük, mitől isten és saját jó voltunk őrizzen meg bennünket: hogy
Intra Hungariam non est vita.
95.
Variatiók e théma fölött: _a király beteg_.[29]
A király az Isten képe. Hát az Isten képe beteg?
Ha az Isten beteg volna, a nap elvesztené fényét, a csillagok megfagynának, a föld nem hozna virágot, az ég kék helyett zöld lenne, a hegyek tüzet okádnának, a holdból piros vér folyna, a tejut megfeketülne s égő üstökös csillagok járnák keresztül-kasul a világot. Akkor volna a pokolban drága dolog!
Hátha a földi Isten megbetegszik; ne legyen az is nagyszerű?
Ne érezzék-e a népek keservesen: hogy a király beteg?
Ne folyjon-e a népek szivéből piros vér, szemeikből égő könny? ne legyen-e szabadságok letiporva; mert a király beteg?
Ne érezze-e meg egy egész ország fogcsikorgatással: hogy a király beteg?
Ha egy embernek feje fáj, nyakára tesznek flastromot.
Ha egy nemzetnek feje beteg, a nemzet nyakára tesznek érte jármot.
Ha az embernek a feje fáj, nadályokat raknak keblére, s karján eresztenek vért?
Ha egy nemzetnek a feje fáj, a nemzet keblére kell rakni a nadályokat, a nemzet karján kell eret vágni?
Miért van hát az embernek feje? Azért: hogy legyen a kalapját hová tenni?
Imádkozzatok: hogy a király ne legyen beteg!
Doctor camarilla elkészítette a reczipét: imádkozzatok.
Kétszáz millió statusadósság ezüstben, aranyban, az első orvosság: adjátok meg és imádkozzatok!
Kétszáz ezer katona, frakkban, német lábon, a második orvosság. Adjátok meg és imádkozzatok!
Kétszázezer pecsovics és jezsuita, mint magyar hivatalnok, harmadik orvosság: vegyétek be és imádkozzatok!
Pénz és hadügyi tárczák; negyedik orvosság. Adjátok vissza és imádkozzatok!
Pragmatica sanctio, ötödik orvosság; higyjetek benne és imádkozzatok!
Alkotmányos szabadság, porrá törve és elpárolgatva: felejtsétek és imádkozzatok!
Háromszáz democrata feje, mint hideglelést üző labdacs. Hetedik orvosság. Vágjátok le és imádkozzatok.
Hogy a király gyógyuljon meg! Hogy az Isten képe ne legyen beteg, hogy a nemzet feje ne gyöngélkedjék.
96.
Ezennel közhirré teszszük: hogy ha mi egy tarokkártyát ketté vágunk s arra ráirjuk: hogy _egy forint_, az azonnal pénz. A ki el nem fogadja, azt felakasztatjuk.
Gaymüller financ.
Báró Jellachich, ia Pannonia királya. (P. H.)
97.
A legelső magyar proclamatiókat a katonasághoz _Hajdu János_ huszár osztotta ki Lembergben.
Ő egy lengyel utastól kapta azokat, oly utasítással: hogy csak magyar katonáknak adjon belőle.
A jó huszárok aztán elvitték egy ősz öreg strázsamesterükhöz a kapott nyomtatványt s kérték, hogy olvassa el nekik; két nap alatt megtanulta mindegyik a mi benne volt könyv nélkül; s harmadnap megszökött Lembergből valamennyi.
Hanem szegény Hajdu Jánost elcsipték, hadi törvényszék elé állították s elitélték tizesztendei fogságra.
Történt azonban, hogy egy transport katonaságnak olasz tisztje meglátta a kezébe adott foglyot s őt maga elé rendelvén kérdezé: hogy hova maradt a regementjétől?
Ő felelé: hogy ezrede Magyarországra ment.
«Hát kend ilyen amolyan adta szedte vette, káromkodék a tiszt, mért nem ment vele? mit eszi kend itt hiába a lengyel kenyeret? takarodjék mindjárt haza! erre amarra teringette!»
Hajdu János uram alig akart hinni s füleinek, s azt felelte: hogy köszöni.
Hát a lova hol van kendnek?
Hát megkövetem, lovon mehetek haza?
Enyje hát még kend azt sem tudja felérni ököllel, hogy a ki huszár, az lovon jár?
Szegény Hajdu János alig tudta magát tartóztatni, hogy kezet ne csókoljon az áldott tisztnek, az pedig még egyszer összeteremtettézte katonái előtt, adott neki egy pár forintot s fegyveres erővel kisértette a határszélig, megparancsolva, hogy vissza ne merjen jönni!
Nem is állt meg a jó ember, míg az ezredéhez nem ért.
Hanem azt az olasz tisztet a hányszor említi, mindannyiszor megemeli a süvegét.
98.
Fiam, ha háborúba mégy, e következendő dolgokra figyelmezz:
Soha se számláld meg az ellenséget, mert az æquatiókat nem a háboru számára találták föl.
Soha se fuss az ellenség elől, mert kimelegedel s tüdőgyuladást kapsz s abban halsz meg.
Soha se fordulj meg a golyóbis előtt, mert annak mindegy, akár hátul talál, akár elől.
Soha se vigy pénzt magaddal a csatába, mert mindig azon lesz az eszed.
Soha se zörgess, ha be van zárva az ajtó, hanem menj be az ablakon.
Soha se kérdezd, hogy miért? ha neked parancsolnak; soha se felelj, hogy miért? ha te parancsolsz másnak.
Soha se egyél magad elébb, mint a lovad; mert te ülsz rajta, nem az te rajtad.
Soha se kérj és soha se adj pardont. Nem vagy te császár, hogy kegyelmet osztogass, ellenfeled sem az.
Soha se bántsd a közkatonát, míg tisztet látsz magad előtt. Csak az arany paszomántra czélozz.
Néma légy, ha sebet kapsz; süket légy, ha sebet adsz.
Így aztán csak megélsz.
99.
Bécsből írják: hogy nagyszombati veszteségünk örömére Jellasics a Burgban tánczestélyt adott.
Ugyanezen levelezőnk megjegyzi, hogy a horvát tisztek igen jól tánczolnak s Jellasics maga nemcsak a walzerben ritkítja párját, de még a hegedűben is virtuoz.