Part 23

Nem volt ez épen egészen tréfa, színjáték vagy rögtönzött mulatság a Bogárdy Zoltán iskolájának modorában; de rideg, száraz komolyság annál kevesbbé. A báróra nézve a ledkedvezőtlenebb magyarázat szerint sem jelenthetett ez többet, mint hogy a család jogosan igényli, hogy a kérő, ha férj lesz, nem fog tétlenségbe merülni, hanem rangjához és vagyoni állapotához képest igyekezni fog a világban is oly állást elfoglalni, mely rá díszt, a hazára hasznot hozand.

De midőn meghallotta Pál báró, hogy hova kell ügyét felebbeznie? s hogy a harasztosi legfelsőbb biróságot karjára ragadhatja, viheti sétálni a kertbe s ott egész óráig informálhatja, capacitálhatja: többé nem tartóztathatá magát, hanem rohant a ház asszonyához, fél térdre hullott s úgy megölelé és össze-vissza csókolá, mint csak egy háladatos fiú teheti anyjával.

Szegény Dorozsmayné alig tudott kiszabadulni. Eléggé engedé át ugyan magát e heves szorítgatásoknak, de asszonyi szokás szerint, mégis csak fenyegetett öltözékének védelméről beszélt, mintha ez volna a legfontosabb.

– Ah, ön tönkre teszi ruhámat… már fodraim is szakadoznak… szeleburdi báró, ön miatt bizony még egyszer újra öltözködnöm kell.

Még egy csók az arczra s ezúttal befejezéskép oly csattanós, hogy a verandára is kihallatszott s azután Pál báró megértvén az idő becsét, értékét, kitántorgott az ajtón, bebotlott az elfogadó terembe, onnan ki a verandára, sietvén itt elvesztett ügyét appellálni.

A helybeli septemvirátus és cassatiószék ezalatt szelid türelemmel várta az alsóbb törvényszéknek végerővel biró itéletét s midőn Pál báró az idvezültek mosolyával kijött, karját ajánlta, sétára hivta őt a kertbe, mindketten három ugrással termettek lenn a kilenczfokú lépcsőn és indultak a felsőség engedelméből kijelölt sétára.

Magától érthető, hogy augusztusban, délután két órakor a nap perzselő sugarai miatt, nem a nyilt virágágyak, hanem a legmagasabb fák árnyai felé törekedtek.

Nem tudom, ki volt a vezető ezen utjokban? de tény, hogy keresve a hűvös tanyát, itt is mint Gencsen, láttak egy hatalmas diófát, melynek levéllel sűrűn benőtt galyai alatt még sokkal szebben faragott és fehérebbre festett padot találtak, a törvényszéki ülés és appelláta megkezdésére.

A fiatal báró azonban nem tartotta meg szavát, s annyira megfeledkezett helyzetéről és igéretéről, hogy mint vércse keze között tartván a pihegő galambot, mindjárt levetette az alázatosan könyörgő álarczot, s mintha semmi sem történt volna, újra csak tekintélyt követelő professzor kezdett lenni, szemben hű, engedelmes és tanulékony tanítványával.

Mindjárt is, szép csinosan elhelyezkedve a padon, hozzá kezdett leczkéjéhez:

– Diximus…

– Ah, diximus, – szakítá félbe a tudnivágyó leányka, – Gencsen hallottam e szép hangzású szót először, de nem tudom, mit jelent?

– Csak annyit: mint mondtuk. Így szokták a legtudósabb tanárok, hajdan, leczkéiket kezdeni, hogy jelen előadásukat szoros kapcsolatba hozzák a korábban eléterjesztett alapelvekkel.

– Értem.

– Tehát ott hagytuk el lélektani buvárlatainkat, hogy a férfi a szive mélyéből szeretett leánykát keblére szorította s aztán elkezdte csókolni: elébb a hajába füzött rózsabimbót, aztán a leomló hajfürtöt, a felhőtlen homlokot, végre a két szemet s azalatt a leányka hallgatott és tűrni tanult.

– Vagy boldog volt.

– Vagy boldog volt. Ezer köszönet érte, mert e kijavítás a végtelenségig szellemdús ötlet! Ámde most magasabb és fellengzőbb tanok következnek, mert elérkezett ama legédesebb percz, hogy az ajkak is érintkezzenek.

Esztike nem felelt, kissé tán vissza is húzódott.

A professzor pedig folytatá.

– A mi az első csókot illeti, egyenesen és közvetlenül a két ajkon, annak sajátszerű természete van. Úgyis kimondhatlanul sokat ér, ha a férfi rabló módjára, kérés és engedelem nélkül, jut hozzá; hanem hogy már e földön érezhesse a menny minden gyönyörét, elkerülhetlenűl szükséges, hogy a lányka hasonló ellenállhatlan vágyat érezzen, ő maga is szomjazza az ajkak találkozását s aztán boldogságukban feledkezzenek el az egész világról.

Pál báró vas karjai közt tartá a sebzett galambot, de most egyik kezével az égő arcz melegéhez nyúlt s úgy vonszolá maga felé az ellenkedőt, hogy lassú és észrevétlen közeledés után, egyszerre csak összetalálkozott a két forró ajk s aztán meg nem számlált perczekig összeforradva maradt.

Nem lehetetlen, hogy az ily fellengző lélektani elmélet- és kisérletnek kellő felfogására, az ismétlés is szükségesnek mutatkozott. Tény azonban, hogy a midőn a boldog pár még csak perczeket vélt átélni, elmult az óra, s a kastélynak sivító hangon ebédre hívó csengetyűje felrázá őket álmaikból.

A veranda lépcsőin Dorozsmayné, Zoltán és kanonok bácsi fogadták az elésietőket.

– Nos, báró úr, – kérdé az anya vidám hangon, de szemében örömkönnyekkel telve, – megnyerte pörét?

– Asszonyom, – felelé, – a föld legszerencsésebb embere vagyok, most már semmi sem hiányzik boldogságomból.

– És hogy szól a végső itélet?

– Esztike kisasszony a jövőt feltétlenül rám és férfiúi becsületemre bízza; jelenben pedig szerényen megelégszik azzal, hogy képviselő s az én drága jó Zsuzsi nénémnek engedelmes fia vagyok.

– Akkor Isten áldása rajtatok, gyermekeim.

Az alatt pedig, hogy az anya karjai közé zárá gyermekét, Zoltán bácsi a főtisztelendő úr mellé lépett s mondá:

– Papom, hallottad a szép imádságot s mégsem mondtad rá: amen.

Kanonok bácsinak forgó karikákra nyilt a két szeme. Még csak most kezdé észrevenni, mi történik a házban és körülette? A jámbor lélek ezen utolsó pillanatig csakugyan hitte, hogy Pál báró egyszerűen átutazóban van Harasztoson s az özvegy őt, mint annyi más járó-kelő vendéget, ebédre marasztotta.

– Gyermekek, – szólt most teljes anyai és háziasszonyi tekintélylyel a kastély úrnője. – Halljátok megmásíthatlan határozatomat. E naptól fogva minden héten egyszer, szombaton, ide jöhet Pál báró s maradhat hétfőig. Mához hat hétre pedig, ha Isten is úgy rendelte, mint mi óhajtjuk, lakodalom lesz Harasztoson!

TARTALOM.

PÁLFFY ALBERT. Irta. _Mikszáth Kálmán_ V

ESZTIKE KISASSZONY PROFESSZORA 1

ELSŐ RÉSZ.

I. A család eredete, viszontagsága és felvirágzása 3

II. A kastély és vendégei 12

III. Ingadozás a sok pénzt igérő jövő s a jelenben kinálkozó rang között. Három remek lövés, mely azonban nem nyeri meg a hölgyek tetszését 22

IV. Van ebben egy párocskának igen vad-érzékeny eljegyzése; egy másiknak pedig rögtönzött és igen prózai egybekelése 29

V. Egy pár képviselő megy az országgyűlésre 34

VI. Megnézik a fővárost, meghallgatják a jövő zenéjét és látnak valakit a páholyban 41

VII. Odaviszik a fiatal embert, a hova nem várta. Hogy mi következik ily odavetett kérdésből: ön erdélyi? az csak a könyv végén derül ki 49

VIII. Aláirás egy tánczvigalomra, mely létre sem jő; a nagy világ hiú szédelgéseibe merült uracsot megemlékeztetik a csendes, egyszerű s boldog otthonra 59

IX. Szokatlan ünnepélyes szertartással végbement leánykérés; a roham sikert igér, de még semmi sem bizonyos 67

X. A díszruhás ünnepélyességet hasonló értékű aprópénzzel fizetik vissza; a házassági szerződés pontozatai pedig gondolkodóba ejtik ő méltóságát 76

XI. Azon fejezet, melyben az «első leczke» bölcseségeivel ismerkedünk meg 85

XII. Egy részről biztató szavak hangzanak, más részről akadályok merülnek elé. Még egy kis leczke 92

XIII. Két öreg úr pohár között összevesz. Az eddig vett leczke magva oly termékeny földbe esik, hogy a mama is megbámulja leánya tudományát 98

XIV. Pál báró hazulról kétségbeejtő levelet, utána mindjárt nem kedves vendégeket kap, kik hitelét épen ott rontják le, a hol építkezni szándékozott 106

XV. Szerencsétlen szemköztülés a szinházban, a mi azonban egy más férfinak reménytelen győzelmet szerez 113

XVI. A lovagias és nagyuri vőlegény, a ki semmitől sem irtózik inkább, mint nyomorú pénzről beszélni menyasszonyával 122

XVII. Új dráma a szinpadon, de a nézőtéren mégis érdekesebb némajáték foly, melynek tárgyát csak ketten értették meg 130

XVIII. A miről a doktor nem szokott «orvosi bizonyítvány»-t adni, de a szép honorárium csodákat művel 140

XIX. Rövid fejezet, mely mesés igérettel végződik 149

XX. Honnan kerül a segítség a végső szükségben? de ideje is volt, hogy az ezeregyéji mesék újra fölelevenüljenek 154

MÁSODIK RÉSZ.

I. Zsuzsi néni kibékülése, melyre újabb leczke következik. Bizonyos emberek elutaznak Pestről Fiuméig, s onnan még az egyenlítő vonaláig is elhatolnak 165

II. Az ezeregyéji meséknek olyan folytatása következik, hogy még Porczogh bárónak is megáll az esze 175

III. A professzor leczkéjéből a tanítvány megint plágiumot csinál, s ezzel elismert vőlegényét szörnyűkép elkedvetleníti 184

IV. Szól egy öreg nagy úrról, a ki nejének szép igéreteket tesz; de kérdés, megtartja-e végrendeletében? 194

V. Utazási terv, mely egy részről reményt ébreszt, más felől szörnyű boszúságot okoz. A grófi korona sem oly kulcs többé, mely minden lányszívet és minden pénzszekrényt megnyit 203

VI. Erdély fejedelme oly levelet küld Gencsre, hogy a báró kastélyának lakói rögtön fellázadnak 213

VII. Igen szerencsés nap, melyben egymás után két különös véletlen követi egymást 223

VIII. Két hűséges jó barátnak bizalmas levelezését foglalja magában 233

IX. A midőn az ember ismeretlennel utazik, vagy legalább csak az egyik ismeri a másikat 244

X. Bepillantunk a távirdai hivatal titkaiba 257

XI. A szorgalmas professzor még Gencsen sem hanyagolja el leczke-óráit 266

XII. Egy üres hang, mely az emberi nyelvben értelemmel sem bir 284

XIII. Melyben Spuller Jeannette saját személyében lép fel és rangjához méltó állásába visszavonul 296

XIV. Az illem még ma tiltja a szív hangján megszólalni, de megengedi, hogy üzleti ügyeket tisztába hozzunk 308

XV. Rövid leczke után a hosszú történet véget ér 319

KÉPJEGYZÉK.

1. Pálffy Albert arczképe II 2. Dorozsmay Tóbiás kínos halállal mult ki 3 3. A fogatból egy idősb s egy fiatal nő lépett le 14 4. Esztike kisasszony mindezt érdekkel hallgatta 55 5. – Először úgy fogtam fel a vállalatot 70 6. – A legkegyesb anyós is csak anyós marad 83 7. Esztike oly mozdulatot tett, melynek értelme, hogy nem tudja 104 8. Varjas Andoriás… megdermedve csodálkozik 123 9. Egy kisasszony épen most jutott a sok élvet igérő allegro-finale első ütemeihez 145 10. Karszékébe helyezkedvén, teljes kényelemmel olvashatá 167 11. Porczogh báró meghajlott 183 12. Egyedül áll egy ablak bemélyedésében 207 13. Legelől két kisasszony lépdelt 225 14. – Azt kiáltják, – felelé a gróf 247 15. Oda vitték, a hová leginkább vágyott, a konyhába 269 16. – Drága papom 284 17. – Isten vezérelje, Jeannette 307 18. – Diximus… 326

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

15 |ynelni |nyelni

27 |szaladgalás |szaladgálás

57 |eltalátjam |eltaláljam

82 |e ésorolt |elésorolt

127 |vern fogja |verni fogja

146 |legbeesesebb |legbecsesebb

165 |kiasszony |kisasszony

212 |polgokról |dolgokról

214 |írta, melyíe |írta, melyet

257 |hatralevő |hátralevő

280 |kisassozny |kisasszony

310 |rövin időn |rövid időn

322 |mogszorítja |megszorítja

322 |«táblaterítő«-t |«táblaterítő»-t]