Part 8

Locke nagy alaptétele volt, okokkal meggyőzni a gyermeket; ennek van mostanában legnagyobb kelete: sikere azonban szerintem nem épen nagyon alkalmas, hogy becsületére váljék; a magam részéről nem tudok ostobább valamit elképzelni, mint azokat a gyermekeket, a kikkel oly sokat okoskodtak. Az ember összes tehetségei közül az okosság, mely úgyszólván nem egyéb, mint a többieknek összetétele, fejlődik ki legnehezebben és legkésőbben és ezt akarják arra használni, hogy az előbbi tehetségeket fejleszszék! A nevelés remekműve, ha okossá tette az embert: és okoskodással akarnak gyermeket nevelni! Ez annyi, mint a végén kezdeni és a műből eszközt csinálni. Ha a gyermek hallgatna az okoskodásra, nem volna szüksége a nevelésre; de ha kicsiny korától fogva olyan nyelven beszélnek neki, a melyet nem ért, hozzászoktatják, hogy érje be szavakkal, ellenőrizzen mindent, a mit mondanak neki, hogy ép olyan okosnak tartsa magát, mint a mestere, vagy vitatkozó és czivakodó legyen és mindent, a miről azt hiszik, észszerű okokból érik el nála, csak a sóvárság, a félelem vagy a hiúság okából érnek el.

Ime a formula, a melyre visszavezethető csaknem minden erkölcsi tanítás, melyben a gyermeket részesítik, vagy részesíthetik:

_A mester:_ Ezt nem szabad tenni.

_A gyermek:_ És miért nem szabad tenni?

_A mester:_ Mert ez rossz.

_A gyermek:_ Rossz? Mit tesz az, hogy rossz?

_A mester:_ A mi meg van tiltva.

_A gyermek:_ Hát mi baj van abból, ha megteszem, a mi meg van tiltva?

_A mester:_ Büntetést kapsz, mert engedetlen voltál.

_A gyermek:_ Megteszem úgy, hogy ne tudják meg.

_A mester:_ Csakhogy vigyáznak ám rád.

_A gyermek:_ De ha elbújok.

_A mester:_ Ki fognak kérdezni.

_A gyermek:_ Hazudni fogok.

_A mester:_ Hazudni nem szabad.

_A gyermek:_ Mért nem szabad hazudni?

_A mester:_ Mert az rossz stb. stb.

Ime a kikerülhetetlen körforgás. Ha kilépsz belőle, a gyermek már nem fog többé megérteni.

Nem nagyon hasznos oktatások-e ezek? Nagyon kiváncsi volnék tudni, hogy mit lehetne ennek a párbeszédnek helyébe tenni. Maga Locke is bizonyára nagy zavarban lett volna. Ismerni a jót és rosszat, érezni az ember kötelességeinek okát, nem a gyermek dolga.

A természet azt akarja, hogy a gyermekek legyenek gyermekek, mielőtt emberek lennének. Ha ezt a rendet föl akarjuk forgatni, idő előtt érleljük meg a gyümölcsöket, a melyeknek nem lesz sem a kellő érettsége, sem ize és hamarosan meg fognak romlani; fiatal tudósaink lesznek és öreg gyermekeink. A gyermekkornak megvan a látási, gondolkozási, érzési módja, a mely neki megfelel; nincs esztelenebb, mintha ennek helyébe a magunkét akarnók tenni és én hamarabb kivánnám, hogy egy gyermek öt láb magas legyen, mint hogy itélni tudjon tíz éves korában. Valóban, mire való volna neki ebben a korban az értelem? Az értelem az erő zabolája és a gyermeknek nincs erre a zabolára szüksége.

A mikor tanítványaitokat igyekeztek meggyőzni az engedelmesség kötelességéről, ehhez az állítólagos meggyőzéshez hozzá fűzitek az erőszakot és a fenyegetéseket; vagy a mi még rosszabb, a hizelgést és az igéreteket; így tehát csábítva az érdek, vagy kényszerítve az erőszak által, úgy fognak tenni, mintha az értelem győzte volna őket meg; jól látják, hogy az engedelmeskedés rájuk nézve előnyös és a lázadás ártalmas, a mint ti az egyiket, vagy a másikat észreveszitek.

De mivel ti mindig csak olyat követeltek tőlük, a mi nekik kellemetlen és mivel mindig kinos másnak az akarata szerint cselekedni, a gyermek elrejtőzik, hogy a maga akaratát megcselekedje, meg lévén győződve arról, hogy mindent jól tesz, csak ne vegyék észre engedetlenségét; de kész belenyugodni, hogy rosszat tett, a mint fölfödözik, attól féltében, hogy még nagyobb baj éri. A kötelesség oka nem felelvén meg korának, nincs az az ember a világon, a ki azt meg tudná vele értetni; de a büntetéstől való félelem, a bocsánat reménye, a szorultság, a zavarodottság, hogy nem tud felelni, kicsikar belőle minden vallomást, a mit csak követelnek; azt hittük, meggyőztük őket, pedig csak bosszantottuk és megfélemlítettük.

Mi következik ebből: először is azzal, hogy ráhárítunk olyan kötelességet, a melyet nem érez, fölingereljük őt a saját zsarnokságunk ellen és elfordítjuk magunktól a szeretetét; megtanítjuk őt arra, hogy szinlelő, hamis, hazug legyen azért, hogy jutalmakat csikarjon ki tőlünk és megmeneküljön a büntetéstől; végül hozzá szoktatva őt, hogy mindig egy nyilvánvaló indító okkal leplezzen el egy titkos indító okot, magunk adjuk meg neki az eszközt, hogy szüntelenül rászedjen minket, elleplezze előlünk igazi jellemét és alkalomadtán üres szavakkal fizessen ki minket és másokat.

A törvények, fogjátok mondani, ámbár kötelezők a lelkiismeretre nézve, mégis kényszert alkalmaznak a felnőtt emberre nézve. Megengedem, hogy így van. De egyebek-e ezek az emberek, mint a nevelés által megrontott gyermekek? Éppen ez az, a minek elejét kell venni. Alkalmazzátok a kényszert a gyermekre, az észszerüséget a felnőttre; ez a természet rendje: a bölcsnek nincs törvényre szüksége.

Bánjatok növendéketekkel korának megfelelően. Tegyétek kezdettől fogva a maga helyére és tartsátok ott oly erősen, hogy ne is próbáljon belőle kilépni; akkor még mielőtt tudná, hogy mi a bölcseség, már is gyakorolni fogja legfontosabb tanítását. Ne parancsoljatok neki soha semmit, bármi legyen is a világon, egyáltalán semmit. Ne engedjétek, hogy csak az eszébe is jusson, hogy valami hatalmat akartok gyakorolni fölötte. Ne tudjon egyebet semmit, csak azt, hogy ő gyönge és ti erősek vagytok, hogy az ő helyzeténél és a ti helyzeteteknél fogva szükségszerüen ki van szolgáltatva kényetekre, kedvetekre; ezt tudja, ezt értse meg, ezt érezze; érezze idején fennhéjázó fején a kemény jármot, a melybe a természet hajtja az embert, a szükségszerüség nehéz jármát, a mely alatt minden véges lénynek meg kell hajolnia; lássa ezt a szükségességet mindig a dolgokban, soha az emberek szeszélyében;[31] a zabola, a mely visszatartja, a kényszerüség legyen, nem pedig a tekintély. A mitől tartózkodnia kell, azt ne tiltsátok meg neki, hanem akadályozzátok meg, hogy megtegye, magyarázgatás és okoskodás nélkül; ha valamit megengedtek neki, engedjétek meg első szavára, kérések és könyörgések nélkül, de mindenekfelett föltételek nélkül. Az engedélyt adjátok meg szivesen, a tilalmat kedvetlenül; de legyen minden tilalmatok visszavonhatatlan, semmiféle alkalmatlanság ne ingasson meg, az egyszer kimondott _nem_ legyen érczfal, a mely ellen a gyermek ötször-hatszor is kimerítheti erejét, úgy hogy meg se próbálja többet megdönteni.

Így teszitek türelmessé, nyugodtá, lemondóvá, megelégülővé, még akkor is, ha nem kapja meg, a mit akart. Mert az ember természetében rejlik, hogy békésen eltűri a dolgokból folyó kényszerüséget, de más valakinek a rosszakaratát nem.

Ez ellen a szó ellen: _nincs már több_, még soha sem lázadt föl egy gyermek sem, hacsak azt nem hitte, hogy hazugság. Egyébiránt ebben nincs középút; vagy nem szabad tőle egyáltalán semmit követelni, vagy kezdettől fogva a legteljesebb engedelmességre kell szorítani. A legrosszabb nevelés, ha ingadozni engeditek a saját akarata és a tiétek között és ha folytonos vita tárgya köztetek és ő közte, hogy melyik az úr kettőtök közül: százszor inkább akarnám, hogy mindig a gyermek legyen az úr.

Bizonyára különös dolog, hogy a mióta foglalkoznak a gyermekek nevelésével, nem tudtak vezetésükre más eszközt kieszelni, mint a vetélkedést, a féltékenységet, az irigységet, a hiuságot, a kapzsiságot, a hitvány félelmet, mind a legveszedelmesebb szenvedélyeket, a melyek legkönyebben gerjednek fel és legalkalmasabbak a lélek megrontására, még mielőtt a test kialakult volna. Minden időelőtti tanítással, a melyet fejébe akarnak verni, egy bünt oltanak be szive mélyébe. Az esztelen nevelők azt hiszik, csodákat művelnek, a mikor gonoszokká teszik a gyermekeket, hogy megtanítsák őket arra, hogy mi a jóság és akkor aztán fontoskodva mondják: ime, ilyen az ember. Igen, ilyen az az ember, a kit ti csináltatok.

Megpróbáltak minden eszközt, kivéve egyet, éppen azt, a mely egyedül vezethet czélra: a helyesen szabályozott szabadságot. Nem kell a nevelésbe beleártani magunkat, ha nem tudjuk a gyermeket egyedül a lehetőség és lehetetlenség törvényei által odavezetni, a hova akarjuk. Az egyiknek és a másiknak köre egyaránt ismeretlen lévén előtte, kitágíthatjuk vagy összébb szoríthatjuk körülötte, a hogy akarjuk. Leköthetjük, előbbre tolhatjuk, visszatarthatjuk, csak csupán a szükségesség kötelékével, a nélkül, hogy zúgolódnék miatta. Hajlékonynyá és tanulékonynyá tehetjük, csupán a dolgokban rejlő kényszerüség által, a nélkül, hogy alkalma volna bármiféle bünnek kicsirázni benne; mert sohasem éled föl a szenvedély, ha nem lehet hatása.

Ne adjatok növendéketeknek semmiféle szóbeli oktatást, csak a tapasztalatból kapja tanítását; ne rójatok rá semminemű büntetést, mert ő még nem tudja, hogy mit tesz az: hibát elkövetni; ne kéressetek vele soha bocsánatot, mert hiszen nem tud sérteni. Tettei mentesek lévén minden erkölcsi jellegtől, nem tud semmi olyat tenni, a mi erkölcsileg rossz és a mi akár büntetést, akár dorgálást érdemelne.

Már látom, hogy az olvasó rémülettel itél erről a gyermekről, a megszokott gyermekekről véve a mintát, de csalódik. Az örökös feszélyezettség, a melyben növendékeiteket tartjátok, ingerli pajkosságukat; mennél jobban érzik a kényszert, ha szemeitek előtt vannak, annál pajkosabbak, a mint megszabadulnak tőle. Kárpótolniok kell magukat, a mikor tudják, a szigorú kényszerért, a melyben tartjátok őket.

Két városi diák nagyobb fölfordulást csinál a falun, mint az egész falu gyermekserege. Zárj egy kis úrfit és egy paraszt gyereket egy szobába; az előbbi fölforgat és összetör-zúz mindent, mielőtt a másik kimozdulna helyéből. Miért volna ez így, ha nem azért, hogy az egyik siet visszaélni a szabadság egy pillanatával, míg a másik, mindig biztos lévén szabadságáról, nem siet élni vele? Pedig a falusi gyermekek is, a kiknek gyakran hizelegnek vagy útjukat állják, még mindig távol vannak attól az állapottól, a melyben én szeretném őket tartatni.

Állapítsuk meg kétségbevonhatatlan alapelvül, hogy a természet első zsendülései mindig helyesek. Az emberi szívben nincs eredendő visszásság, nem találni benne egyetlen bünt sem, a melyről ne lehetne megmondani, hogyan és mi által hatolt bele. Az egyedüli természetes szenvedély az emberben az önmaga iránt való szeretet, vagyis a tágabb értelemben fölfogott önszeretet. Ez az önszeretet magában véve vagy miránk vonatkoztatva jó és hasznos, és mivel nincs benne másokra való szükségszerű vonatkozás, e tekintetben természetszerűen közömbös: csak az által lesz jóvá vagy roszszá, a hogy alkalmazzuk; és azok által a vonatkozások által, a melyeket adunk neki.

Egész addig, a míg az önszeretet irányítója, az ész ki fejlődhetik, fontos dolog, hogy a gyermek ne tegyen semmit azért, mert ezt így látta vagy hallotta, szóval semmit másokra való tekintetből, hanem csupán azt tegye, a mit a természet kiván tőle és akkor mindig csak jót fog tenni.

Nem úgy értem ezt, hogy soha nem fog bajt csinálni hogy nem fogja magát megsérteni, hogy nem tör el valami értékes holmit, ha a keze ügyébe akad. Sok bajt csinálhat, a nélkül, hogy rosszat tenne, mert a rossz tett az ártás szándékától függ és ez a szándék soha sincs meg a gyermekben. Ha csak egyszer is megvolna benne, már minden el volna veszve, csaknem menthetetlenül gonoszszá lenne.

Nem egy dolog rossz a kapzsiság szemében, a mi nem rossz az ész szemében. A mikor a gyermekeket szabadjukra hagyjuk, hogy gyakorolják pajkosságukat, tanácsos távoltartani tőlük mindent, a mi ezt a pajkosságot költségessé tehetné és nem hagyni kezük ügyében semmit, a mi törékeny és értékes. Szobájuk legyen egyszerű és tartós butorokkal berendezve, ne legyenek benne tükrök, porczellán tárgyak, csecsebecsék.

A mi az én Emilemet illeti, a kit falun nevelek föl, a szobájában nem lesz semmi, a mi egy paraszt szobától megkülönbözteti. Mire való volna annyi gonddal földiszíteni, mikor olyan keveset fog benne tartózkodni? De csalódom, ő maga fogja földiszíteni és pedig meg fogjuk látni, mivel.

Ha a gyermek minden elővigyázatosságotok daczára valami rendellenességet csinál, összetör valami hasznos tárgyat, ne büntessétek saját hanyagságtok miatt, ne dorgáljátok; ne halljon egyetlen szemrehányó szót sem, még azt se mutassátok előtte, hogy bánatot okozott nektek; tegyetek egészen úgy, mintha az a tárgy önmagától törött volna össze; higyjétek végre is, hogy sokat tettetek, ha meg tudtátok állni, hogy ne szóljatok semmit.

Ki merjem-e itt fejteni minden nevelés legnagyobb, legfontosabb, leghasznosabb szabályát? Azt t. i., hogy nem kell időt nyerni, hanem vesztegetni kell az időt. Közönséges olvasóm, bocsásd meg nekem paradoxonaimat: az ember kénytelen paradoxonokat csinálni, ha gondolkodik és mondhattok bármit, inkább vagyok a paradoxonok, mint az előitéletek embere. Az emberi élet legveszedelmesebb ideje a születéstől a tizenkét éves korig való idő. Ez az az idő, a mikor a hibák és a bünök csiráznak, a nélkül, hogy volna eszköz kiirtásukra s mire az eszköz előkerül, a gyökerek már oly mélyre hatoltak, hogy nincs idő kitépésükre. Ha a gyermek egyszerre ugorna át anyja emlőjéről az értelmes korba, a nevelés, melyben részesítik, megfelelhetne neki, de a természetes haladás szerint teljesen ellenkező nevelésre van szüksége. Az kellene, hogy semmit se tegyen lelkéből addig, a míg minden képessége nincs kifejlődve, mert lehetetlen, hogy észrevegye a fáklyát, a melyet mutattok neki, addig, a míg vak és hogy az eszmék végtelen mezején olyan utat kövessen, a melyet az ész a legjobb szemeknek is olyan nehezen észrevehetően jelöl ki.

Az első nevelésnek tehát tisztára negativnak kell lennie. Nem abban áll, hogy tanítsuk az erkölcsöt, vagy az igazságot, hanem csak abban, hogy megóvjuk a szívet a büntől és a tévedés szellemétől. Ha képesek volnátok nem tenni semmit és nem engedni semmit, hogy történjék, ha egészségesen és erősen tudnátok vezetni növendéketeket tizenkét éves koráig a nélkül, hogy meg tudná különböztetni, melyik a jobb keze s melyik a bal, az első leczkétől fogva megnyilnának megértésének szemei az ész számára; előitéletek nélkül, szokások nélkül lévén, nem volna benne semmi, a mi ellensúlyozza gondoskodásotok hatását. Hamar a legbölcsebb emberré lenne kezetekben és miután azon kezdtétek, hogy nem műveltetek semmit, a nevelés csodáját művelnétek.

Tegyétek a szokásnak visszáját és csaknem mindig jól fogtok cselekedni. Az apák és a tanítók, mivel nem gyermeket akarnak a gyermekből csinálni, hanem tudóst, sohasem dorgálnak, rendreutasítanak, korholnak, hitegetnek, fenyegetnek, igérgetnek, oktatnak, okoskodnak elég korán. Tegyetek okosabban: legyetek okosak és ne okoskodjatok tanítványotokkal, különösen ne azért, hogy helyeselje azt, a mi nem tetszik neki, mert ha így mindig beleviszitek az okosságot a kellemetlen dolgokba, csak azt éritek el vele, hogy unalmassá teszitek előtte és már korán elveszitek hitelét egy olyan lélekben, a mely még nincs a megértés állapotában. Gyakoroljátok testét, szerveit, érzékeit, erőit, de hagyjátok a lelkét tétlenül, a míg csak lehet. Óvakodjatok minden korai véleménytől, a melyet itélete még nem tud felfogni. Tartsátok vissza, távolítsátok el tőle az idegen benyomásokat és ne siessetek a rossz megakadályozása végett tenni a jót, mert úgyis csak akkor jó, a mikor az értelem megvilágítja. Tekintsetek minden halasztást előnynek; máris nagy nyereség, minden veszteség nélkül haladni a czél felé; engedjétek megérni a gyermekséget a gyermekben. Végül, a mi leczke szükségessé válik számára, ne részesítsétek benne ma, ha veszély nélkül tudjátok holnapra halasztani.

Egy másik megfontolás, a mely megerősíti ennek a módszernek a hasznosságát, a gyermek sajátos géniuszának megfontolása, a melyet jól kell ismerni, hogy tudjuk, milyen erkölcsi vezetés felel meg neki. Minden szellemnek megvan a maga sajátos formája, a mely szerint irányítani kell és fontos dolog gondjaink sikerére, hogy e szerint a forma szerint irányoztassék, nem pedig más forma szerint. Okos ember lévén, lesd ki sokáig a természetet, figyeld meg jól növendékedet, mielőtt kimondod neki az első szót; engedd, hogy jellemének csirája kezdettől fogva teljes szabadsággal mutatkozzék, ne kényszerítsd semmire sem, hogy annál jobban láthasd a maga teljes valóságában. Azt hiszed, a szabadságnak ez az ideje el van veszve számára? Ellenkezőleg, a legjobban felhasznált idő lesz, mert így tanulod meg, hogy ne veszíts el egyetlen pillanatot sem egy becsesebb időben; e helyett, ha elkezdesz cselekedni, mielőtt tudnád, mit kell tenni, vaktában fogsz cselekedni, tévedéseknek leszel kitéve, minduntalan vissza kell fordulnod, messzebb leszel a czéltól, mintha kevésbbé siettél volna elérni. Ne tégy úgy, mint a fösvény, a ki sokat veszít azáltal, hogy nem akar semmit veszíteni. Áldozd fel az első életkorban azt az időt, a melyet kamatostul fogsz visszanyerni előbbrehaladott életkorban. A bölcs orvos nem rendel vaktában a beteg első láttára, hanem előbb tanulmányozza a beteg temperamentumát, mielőtt rendel neki; később fog bele gyógyításába, de meggyógyítja, míg a nagyon siető orvos megöli.

De hol helyezzük el ezt a gyermeket, hogy így nevelhessük föl, mint érzéketlen lényt, mint valami automatát? A hold gömbjében tartsuk, vagy egy elhagyott szigeten? Távolítsuk el minden emberi lénytől? Nem lesz-e állandóan előtte a világban a mások szenvedélyeinek látványa és példája? Nem fog-e soha látni korabeli más gyermekeket? Nem fogja-e soha látni szüleit, szomszédjait, dajkáját, nevelőnőjét, inasát, sőt nevelőjét sem, a ki elvégre mégsem angyal?

Ez az ellenvetés nyomós és alapos. De mondtam-e én, hogy ez a természetes nevelés könnyű vállalkozás? Oh, emberek! az én hibám-e, hogy ti nehézzé tettetek mindent, a mi jó? Érzem ezeket a nehézségeket, meg is vallom őket: talán leküzdhetetlenek is, de az mindig bizonyos, hogy ha ráadjuk magunkat megelőzésükre, legalább egy bizonyos pontig elejüket vehetjük. Én megmutatom a czélt, a melyet ki kell tüzni magának; nem mondom, hogy el is lehet érni, de azt mondom, hogy a ki leginkább megközelíti, az éri el a legnagyobb sikert.

Emlékezzetek meg arról, hogy mielőtt el mernők vállalni egy ember formálását, előbb embert kell csinálnunk önmagunkból, önmagunkban kell megtalálunk a példát, a melyet az, a kit nevelünk, maga elé tüzzön. A míg a gyermek még ismeret nélkül való, van elég idő úgy előkészíteni mindent, a mi a közelébe jut, hogy első tekintetébe csak olyan tárgyak ötöljenek, a melyek látása neki való. Légy tiszteletreméltó mindenki előtt, első sorban szerettesd meg magadat, hogy mindenki igyekezzék kedvedre lenni. Nem válhatsz a gyermek mesterévé, ha nem vagy mestere mindannak, a mi őt körülveszi és ez a tekintély sohasem lesz elegendő, ha nem alapszik az erény megbecsülésén. Nem arról van szó, hogy fordítsd ki az erszényedet és szórd tele marokkal a pénzt; sohasem láttam, hogy a pénz megszerettetett valakit. Nem kell fösvénynek vagy ridegnek lenni, sem panaszkodni a nyomor miatt, melyet enyhíteni tudsz, de akárhogy kitárod a szekrényedet, ha nem tárod ki a szívedet is, a többieké mindig zárva marad előtted. Az idődet, a gondoskodásodat, a vonzalmadat, önmagadat kell odaadnod, mert tehetsz, a mit akarsz, mindig meg fogják érezni, hogy a pénzed nem te vagy. Vannak az érdeklődésnek és a jóakaratnak olyan tanujelei, a melyek nagyobb hatást tesznek és több valódi haszonnal járnak, mint minden ajándék: hány szerencsétlennek, betegnek van több szüksége vigaszra, mint alamizsnára! hány elnyomott van, kinek a pártfogás többet használ, mint a pénz! Békítsd ki azokat, a kik meghasonlottak egymással, vedd elejét a pörösködésnek, vezesd a gyermeket kötelessége tudatára, az apát az elnézésre, mozdítsd elő a boldog házasságokat, akadályozd meg az üldözést, használd fel, pazarold növendéked szüleinek befolyását a gyöngék érdekében, a kik sehol sem kapnak igazságot és a kiket a hatalmasok elnyomnak. Jelentsd ki magadat fenkölten a szerencsétlenek pártfogójának. Légy igazságos, emberséges, jótékony. Ne csak az alamizsnát gyakorold, hanem a felebaráti szeretetet is; a könyörület munkái több bajt enyhítenek, mint a pénz; szeresd a többieket és ők is szeretni fognak, légy szolgálatukra és ők is szolgálatodra lesznek, légy a testvérük és ők a gyermekeid lesznek.

Ez is egyik oka annak, a miért Emilt falun akarom nevelni, távol a szolgák csürhéjétől, a kik a legaljasabb emberek gazdáik után, távol a város fekete erkölcseitől, a melyeket a máz, melylyel be vannak vonva, csábítókká és ragályosakká tesz a gyermekre nézve, holott a falusi ember bünei leplezetlenek és durvák lévén, inkább visszariasztják, mint csábítják, ha nincs valami érdeke benne, hogy utánozza őket.

Falun a nevelő sokkal inkább ura a tárgyaknak, melyeket a gyermeknek meg akar mutatni; hirnevének, beszédének, példájának olyan tekintélye van, a milyet a városban nem birna szerezni; hasznos lévén az egész világnak, mindenki igyekezni fog, hogy lekötelezze magának, hogy megbecsültessék általa, hogy olyannak mutassa magát a növendék előtt, a milyennek a mester szeretné, hogy valóban legyen és ha a bünből nem javulnak is meg, tartózkodni fognak a botránytól; ez mindaz, a mire szükségünk van czélunk érdekében.

Tegyetek le róla, hogy másokat felelőssé tegyetek a saját hibáitokért; a rossz, a mit a gyermek lát, kevésbbé rontja meg, mint az, a melyre ti tanítjátok őt. Ha mindig prédikáltok, mindig erkölcsi leczkékkel tartjátok, mindig pedánskodtok, minden eszméért, melyet azon hiszemben adtok a gyermeknek, hogy jó, egyszerre húsz mást adtok neki, a mely nem ér semmit: eltelve azzal, a mi a ti fejetekben történik, nem látjátok a hatást, melyet az ő fejében idéztek elő. Azt hiszitek, a szavak hosszú áradatában, a melylyel a gyermeket szüntelenül elárasztjátok, nincs egy sem, melyet tévesen fog fel? Azt hiszitek, hogy nem magyarázza a maga módja szerint zavaros magyarázataitokat és hogy nem talál bennük semmit, a miből rendszert csináljon a maga szája íze szerint, a melyet aztán alkalom adtán szembeállíthat veletek?

Hallgassátok meg a kis emberkét, a kit így megoktattak, hagyjátok kedve szerint fecsegni, kérdezősködni, nagyzolni és el fogtok csodálkozni azon a különös fordulaton, melyet okoskodásaitok eszében vettek: összezavar mindent, fölforgat mindent, kihoz béketüréstekből, néha kihoz a sodrotokból váratlan ellenvetéseivel, kényszerít, hogy elhallgassatok vagy hogy őt hallgattassátok el; vajjon akkor mit gondolhat arról a hallgatásról, a melybe az az ember merül, a ki olyan sokat szeret beszélni? Ha egyszer megnyeri ezt az előnyt fölöttetek és ezt észreveszi, oda a nevelés, mindennek vége ettől a pillanattól fogva, nem igyekszik többé tanulni, hanem igyekszik titeket megczáfolni.

Buzgó mesterek, legyetek egyszerűek, óvatosak, tartózkodók; csak akkor tegyetek valamit, ha mások cselekedeteinek megakadályozásáról van szó: ezt ismétlem szüntelenül. Inkább halaszszatok el, ha lehet, egy jó tanítást, attól féltetekben, hogy rossz tanítást adhattok. Ezen a földön, a melyet a természet az ember első paradicsomává tett, ne merjétek a kisértő tisztét teljesíteni, fel akarva világosítani az ártatlanságot a jóról és gonoszról: úgysem tudjátok megakadályozni, hogy a gyermek felvilágosodjék kívülről, példák útján, korlátozzátok tehát egész őrködésteket arra, hogy ezeket a példákat a neki megfelelő alakban véssétek be lelkébe.