Part 4

Olyan dajkát kellene választani, a ki lelkileg ép oly egészséges, mint testileg. A szenvedélyek mértéktelensége, épúgy, mint nedveié, megronthatja a tejét; sőt ha kizárólag a fizikumra nézünk, csak felét látjuk a tárgynak. A tej jó lehet, a dajka mégis rossz; a jó jellem ép oly fontos, mint a jó vérmérséklet. Ha bünös nőt fogadunk, nem mondom, hogy a csecsemő beszívja bűneit, de szenvedni fog általuk. Nem tartozik-e neki a tejjel együtt olyan gondoskodással, mely buzgalmat, türelmet, nyájasságot, tisztaságot kiván? Ha falánk, mértéktelen, hamarosan elrontja a tejét, ha hanyag vagy szenvedélyes, mi lesz a kényére bizott kis szerencsétlenből, a ki nem tud sem védekezni, sem panaszkodni? Soha, semmi néven nevezendő jó dologra nem valók a gonoszok.

A dajka megválasztása annál fontosabb, mert a csecsemőnek rajta kívül nincs más ápolója, ép úgy, a hogy nevelőjén kívül nincs más tanítója. Ez volt a régiek szokása, a kik kevesebbet okoskodtak, de bölcsebbek voltak, mint mi. A dajka, miután fölnevelte a neméből való gyermeket, nem hagyta el többé. Ezért szerepel szindarabjainkban többnyire a dajka, mint meghitt. Lehetetlen, hogy a gyermek, a ki annyi különböző kézen megy keresztül, jól legyen nevelve. Minden változáskor titokban összehasonlításokat tesz, a melyek arra irányulnak, hogy csökkentsék tiszteletét azok iránt, a kik nevelik és ebből folyólag csökkentsék reá való hatásukat is. Ha egyszer azt kezdi gondolni, hogy vannak felnőtt emberek, a kiknek nincs több eszük, mint a gyermekeknek, oda van az öregkor minden tekintélye és el van hibázva a nevelés. A gyermek ne ismerjen más feljebbvalót, mint az apja és anyja vagy ezek hiányában dajkája és nevelője; sőt még ez a kettő is sok: de ez a megosztás kikerülhetetlen s orvoslására nem lehet egyebet tenni, mint hogy a két nembeli egyén, a ki neveli, olyan egyetértésben legyen őt illetőleg, hogy a kettő egy legyen a szemében.

A dajkának kissé kényelmesebben kell élnie, kissé táplálóbb eledelt ennie, de egyáltalán ne változtassa meg élete módját; mert a hirtelen és teljes változás, még ha rosszabbról jobbra változik is, mindig veszedelmes az egészségre és ha rendes életmódjában egészséges volt és jól érezte magát, mire való volna megváltoztatni?

A paraszt nők kevesebb húst és több zöldségfélét esznek, mint a városiak és ez az életmód kedvezőbbnek látszik nekik és gyermekeiknek, mint az ellenkezője. Ha polgári csecsemőt táplálnak, erős leveseket adnak nekik, abban a meggyőződésben, hogy a zöldség- és húsleves táplálóbbá teszi és szaporítja a tejüket. Nem vagyok egyáltalán ezen a véleményen és magam megtettem a tapasztalatot, hogy az így táplált gyermekek jobban ki vannak téve a kólikának és a gilisztának, mint mások.

Ez nem is csoda, mert a rothadásban levő állati anyagok csak úgy hemzsegnek a gilisztától, a mi nem úgy van a növényi anyagokban. A tej állatnak testében fejlődik ugyan, de növényi anyag;[17] ezt mutatja vegyi elemzése is; könnyen válik savvá és a nélkül, hogy illó alkálinak csak nyomát is mutatná, mint az állati anyagok, a növények módjára tömény semleges sót képez.

A növényevő nőstény állatok teje édesebb és egészségesebb, mint a húsevőké. Önmagával egynemű anyagból fejlődve jobban megőrzi természetét és kevésbbé van alávetve a rothadásnak. A mennyiség tekintetében tudjuk, hogy a lisztes táplálék több vért fejleszt, mint a hús, tehát kell, hogy több tejet is fejleszszen. Nem birom elhinni, hogy az a gyermek, a kit nem választottak el nagyon korán vagy csupán növényi ételekkel választottak el és a kinek a dajkája is csupán növényi eledellel élt, valaha is gilisztákat kaphasson.

Lehet, hogy a növényi eledelek olyan tejet adnak, a mely könnyebben megalszik, de távol legyen tőlem, hogy az aludt tejet egészségtelen tápláléknak tekintsem: egész népek, a melyek nem is élnek egyébbel, nagyon jól gyarapszanak; a felszivó szereket merő szemfényvesztésnek tartom. Vannak szervezetek, melyeknek a tej nem felel meg és akkor semmiféle felszivó szer nem teszi elviselhetőbbé, a többiek elviselik felszivó szerek nélkül is. Félnek az összefutott vagy aludt tejtől: ez bolondság, hisz tudjuk, hogy a tej mindig megalszik a gyomorban. Így válik elég erős táplálékká, hogy táplálja a gyermekeket és az állatok kölykeit; ha nem aludna meg, egyszerüen keresztül folyna rajtuk és nem táplálná őket.[18] Ezerféleképen tisztíthatják a tejet, használhatnak ezerféle fölszivó szert: a ki tejet eszik, sajtot emészt; ez alól nincs kivétel. A gyomor olyan alkalmas a tej megalvasztására, hogy a sajtkészítésnél borjugyomrot használnak oltónak.

Azt hiszem, hogy a helyett, hogy megváltoztatnák a dajkák rendes táplálkozását, elég, ha bővebb és jobban megválogatott táplálékot adnak nekik a maguk módja szerint. A táplálékoknak nem a természetéből folyik, hogy a soványa fölhevít; csak az elkészítésük módja teszi őket egészségtelenekké. Alakítsátok át konyhátok szabályait, ne éljetek se pörkölt, se sült hússal, a vaj, a só, a tej ne jusson a tűzre, vízben főtt zöldségteket csak akkor füszerezzétek, mikor egész forrón asztalotokra kerül; akkor a sovány táplálkozás a helyett, hogy fölhevítené a dajkát, bőséges és legjobb minőségű tejet fejleszt benne.[19] Lehetséges-e, hogy ha a növényi táplálkozást elismerjük a legjobbnak a gyermekre, az állati táplálkozás jobb legyen a dajkára? Ebben ellenmondás van.

Különösen az élet első éveiben hat a levegő erősen a gyermekek szervezetére. A gyöngéd és lágy bőrbe behatol minden póruson át, erősen hat a növekvő testre, olyan benyomást tesz rá, a mely nem törlődik el. Nem vagyok azon a véleményen, hogy egy falusi nőt kiragadjanak falujából és elzárják a városban egy szobába és ott tápláltassák vele a gyermeket; jobb szeretem, hogy inkább a gyermek szivja be a falusi jó levegőt, mint a rossz városi levegőt. Új anyjának életmódja szerint fog élni, falusi házában fog lakni s ide megy utána a nevelője. Az olvasó emlékezni fog, hogy ez a nevelő nem bérelt ember; az apának a barátja. De ha ilyen jó barát nem akad, ha a gyermeknek elszállítása nem megy könnyen, ha mindaz, a mit te tanácsolsz, nem vihető keresztül, mit kell akkor tenni? kérdezik tőlem… Megmondtam már, mit tegyetek; erre nem kell tanács.

Az emberek nem arra vannak teremtve, hogy felhalmozódjanak, mint a hangyaboly, hanem hogy elszórva éljenek a földön, melyet művelniök kell. Mennél jobban összezsufolódnak, annál romlottabbak lesznek. A test gyöngélkedései, ép úgy, mint a lélek bűnei az elmaradhatatlan következményei ennek a nagyon sűrű összezsúfolódásnak. Az összes állatok közt az ember az, a ki legkevésbbé tud nyájban élni. A birkák módjára összezsufolt emberek rövid idő alatt mind elpusztulnának. Az ember lélekzete halálos az embertársaira: ez ép úgy igaz szó szerint, mint képletesen.

A városok az emberi nem örvényei. Néhány nemzedék alatt a nemzetségek elpusztulnak vagy elfajzanak, meg kell őket újítani és mindig a vidék szolgáltatja ezt a megújulást. Küldjétek gyermekeiteket, hogy úgyszólván megújhodjanak és visszanyerjék a mezőkön azt az erőt, a melyet az ember elveszít a nagyon népes helyek egészségtelen levegőjében. A várandós asszonyok, ha falun vannak, hazasietnek a városba szülni: ép az ellenkezőjét kellene tenniök, kivált azoknak, a kik maguk akarják táplálni gyermekeiket. Kevésbbé bánnák meg, semmint gondolják és fajuknak megfelelőbb tartózkodási helyen a természetes kötelességekkel kapcsolatos örömök hamar elvennék a kedvüket azoktól az örömöktől, melyek amazokkal nincsenek kapcsolatban.

Mindjárt a szülés után meg kell mosni a gyermeket egy kis langyos vízben, a melybe rendszerint bort szoktak keverni. A bornak ez a hozzátétele nekem kevéssé tünik szükségesnek. Miután a természet nem alkot semmi erjedtet, nem hihető, hogy egy mesterséges folyadék használata fontos legyen teremtményeinek.

Ugyanabból az okból nem mellőzhetetlen az az óvatosság sem, hogy a vizet megmelegítik s valóban a népek sokasága a patakban vagy a tengerben mossa meg az újszülött gyermeket minden czeremónia nélkül: de a mi gyermekeink, elpuhulva születésük előtt az apák és anyák elpuhultsága miatt, a világra jöttükkor már elfajult szervezetet hoznak magukkal, úgy hogy nem szabad mindjárt kezdetben kitenni mindazoknak a próbáknak, melyek megedzik. Csak fokozatosan lehet őket eredeti erejükbe visszavezetni. Kezdjétek tehát a szokásos mód követésével és csak lassankint távolodjatok el tőle. Mosdassátok gyakran a gyermekeket, tisztátalanságuk mutatja, hogy szükség van rá. Ha csak letörlik, felhorzsolódnak; de a mint megerősödnek, csökkentsétek fokonkint a víz langyosságát, míg végre télen és nyáron hideg, sőt jeges vízben mosdatjátok őket. Hogy veszélynek ne legyenek kitéve, fontos dolog, hogy ez a csökkentés lassankint menjen, fokozatosan és észrevétlenül. A pontos mérésre hőmérőt lehet használni.

A fürdésnek ezt a szokását, ha egyszer be van vezetve, nem szabad félbeszakítani s fontos dolog, hogy megtartsuk egész életünkön át. Nemcsak a tisztaság és egészség szempontjából tartom fontosnak, hanem üdvös elővigyázatnak is, hogy az idegek szövetei hajlékonyabbá váljanak, nehézség és koczkázat nélkül engedjenek a hideg és meleg különböző fokainak. Ezért szeretném, hogy későbbi korában a gyermek lassankint szokjon meg néha minden elviselhető fokú meleg vízben, néha pedig minden elviselhető fokú hideg vízben fürödni. Így, miután megszokta elviselni a víz különböző hőmérsékleteit, – a viz sürübb folyadék lévén, több ponton érinti testünket s jobban hat ránk, – majdnem érzéketlenekké lesz a levegő hőmérsékváltozásai iránt.

Attól a pillanattól fogva, hogy a gyermek a burokból kikerülve föllélegzik, nem szabad türni, hogy ujabb burkokba kerüljön, melyek még jobban összeszorítják. Szó se legyen főkötőről, fáslikról, párnákról, adjatok neki tág és nagy pólyákat, melyek összes tagjait szabadon hagyják és ne legyenek sem olyan súlyosak, hogy akadályozzák mozgásában, sem olyan melegek, hogy ne érezze tőlük a levegő benyomásait.[20] Tegyétek jól kipárnázott nagy bölcsőbe,[21] a melyben kedvére mozoghat, veszedelem nélkül. Mikor már kezd megerősödni, hadd mászkáljon a szobában, hadd fejleszsze, nyujtóztassa ki kis tagjait, látni fogjátok, hogy napról-napra megerősödik. Hasonlítsátok aztán össze ugyanolyan korú jól bebugyolált gyermekkel s csodálkozni fogtok, mekkora különbség van a haladásukban.[22]

El kell készülve lennünk a dajkák részéről a heves ellenzésre, mert nekik a jól összekötözött gyermek kevesebb vesződséget szerez, mint az, a kire szüntelenül vigyázni kell. Aztán meg ha ruhája nyitva van, a piszkossága feltünőbb lesz s így gyakrabban kell tisztogatni. Végül a szokás oly argumentum, melyet a minden rendű nép megelégedésére némely országban sohasem lehet megczáfolni.

A dajkával nem kell vitába bocsátkozni; meg kell neki parancsolni és utána nézni, megteszi-e és nem szabad semmit sem elmulasztani, a mivel meg lehet könnyebbíteni azt a gondoskodást, a melyet előírtunk. Miért ne vennél benne magad is részt? A szokásos táplálásban, a mikor csak a fizikumot tekintik, beérik azzal, ha a gyermek élve marad és nem pusztul el, a többi mellékes. Itt azonban, mikor a nevelés az élettel együtt kezdődik meg, a gyermek már születésekor tanítványa nem a nevelőnek, hanem a természetnek. A nevelőnek nincs egyéb dolga, mint tanulmányozni ezt az első mestert és megakadályozni, hogy gondoskodását keresztezzék. Felügyel a növendékre, megfigyeli, utána jár, éberen kilesi gyönge értelmének első felvillanását, mint a hogy az első negyed közeledtekor lesik a hold fölkelését.

Tanulásra képeseknek születünk, de nem tudunk s nem ismerünk semmit. A lélek, tökéletlen és félig kifejlődött szervekhez lánczolva, nincs még tudatában saját létének. Az újszülött gyermek mozdulatai, kiáltásai merőben mechanikai effektusok, a tudattól és akarattól függetlenek.

Tegyük föl, hogy egy gyermeknek már születésekor megvolna a meglett ember növése és ereje, hogy úgyszólván teljes fegyverzetben lépne ki anyja méhéből, a hogy Pallas lépett ki Jupiter homlokából; ez a felnőtt gyermek tökéletes buta volna, automata, mozdulatlan és csaknem érzéketlen kőbálvány; nem látna semmit, nem hallana semmit, nem ismerne fel senkit, nem tudná a szemét arra fordítani, a mit látnia kell: nemcsak hogy nem venne észre semmi önmagán kívül eső tárgyat, még kapcsolatba se hozná azzal az érzékszervvel, a melylyel észre kellene vennie; a szinek nem tünnének a szemébe, a hangok nem ütnék meg a fülét, a testek, melyeket megérint, nem érintkeznének az övével, nem is tudná, hogy van teste; kezeinek érintése az agyában történnék, minden érzéklet egy pontban egyesülne, csak a közös sensoriuma léteznék; csak egy fogalma lenne, a melyet tud, az _én_, erre vezetné vissza minden érzékletét és ez a fogalom, jobban mondva ez az érzés volna az egyetlen dolog, a mivel többje volna a rendes gyermeknél.

Ez a hirtelen készült ember fel se tudna állni lábaira; hosszú időbe telnék, a míg megtanulná fenntartani egyensúlyát, talán kisérletet se tenne rá s ezt a nagy, erős, tagbaszakadt testet egy helyben maradva látnók mint valami követ, vagy ődöngve és vánszorogva, mint egy fiatal kutyát.

Érezné a szükségletek kellemetlenségét, a nélkül, hogy tudná, mire van szüksége és a nélkül, hogy csak sejtené is kielégítésük módját. Nincs semmiféle oly közvetlen közlekedés a gyomor és a karok és lábak izmai között, a mely, még ha körül volna is halmozva tápszerekkel, csak egy lépést is tétetne vele, hogy közeledjék hozzájuk vagy kinyujtsa kezét, hogy hozzájuk nyúljon. Miután a teste teljesen ki volna nőve, tagjai teljesen ki volnának fejlődve, következőleg nem volnának meg benne a gyermeknek sem nyugtalanságai, sem folytonos mozgolódása, – meghalhatna éhen, mielőtt meg tudna mozdulni, hogy megkeresse táplálékát. Csak egy kicsit kell gondolkozni ismereteink rendjéről és haladásáról és lehetetlen tagadni, hogy körülbelül ilyen volt az ember tudatlanságának és butaságának természetes kora, mielőtt tapasztalatból vagy a hozzá hasonlóktól megtanult egyet-mást.

Ismerjük vagy ismerhetjük tehát azt az első pontot, a honnan mindegyikünk elindul, hogy eljusson a tudás közös fokához; de ki ismeri a másik végletet? Mindenki többé-kevésbbé elméje, izlése, szükségletei, tehetségei, buzgalma vagy az alkalmak szerint halad, melyek nyilnak neki. Nem tudok róla, hogy valaha is akadt volna olyan vakmerő filozófus, a ki azt merte volna mondani: ime, a végpont, a meddig az ember el tud jutni és melyen túl nem juthat soha. Nem tudjuk, mivé enged lenni a természetünk, senki közülünk nem mérte fel a távolságot, a mely egy ember és egy másik ember közt lehet. Hol az az alacsony lélek, melyet ez az eszme nem lelkesített soha és a mely nem mondja néha magának nagybüszkén: mennyit meghaladtam már! mennyit elérhetek még! mért jutna embertársam tovább, mint én?

Ismétlem, az ember nevelése születésekor kezdődik; mielőtt beszélni tudna, mielőtt eszmélne, máris tanul. A tapasztalás előtte jár a tanulásnak; abban a pillanatban, mikor megismeri dajkáját, már sokat tanult. Csodálkoznánk a legfaragatlanabb ember ismeretein, ha végig kisérnők haladását attól a pillanattól fogva, a mikor született, addig, a míg eljutott. Ha az összes emberi tudást két részre osztanók s az egyik az volna, a mely közös minden emberrel, a másik, a mely csak a tudósoké, az utóbbi nagyon kicsi volna az előbbihez képest. De a megszerzett általános ismereteket nem veszszük számba, mert csak úgy szerezzük, a nélkül, hogy gondolnánk rájuk és pedig az ész kora előtt; másrészt a tudás csakis a különbözőségek révén vevődik észre s a közös mennyiségek, akár az algebrai egyenletekben, nem jönnek számításba.

Még az állatok is sokat tanulnak. Vannak érzékeik, meg kell tanulniok hasznukat venni; vannak szükségleteik, meg kell tanulniok gondoskodni róluk; meg kell hogy tanuljanak enni, járni, repülni. A négylábuak, melyek lábra állnak születésüktől fogva, azért még nem tudnak járni; első lépéseiken meglátszik, hogy bizonytalan kisérletek. A kalitkájából kiszabadult kanári madár nem tud repülni, mert még sohasem repült. Eleven és érző lényekre nézve minden tanítás. Ha a növények helyüket tudnák változtatni, érzékeiknek is kellene lenniök és ismereteket kellene szerezniök, különben a fajtájuk hamarosan kiveszne.

A gyermek első érzékletei merőben érzésbeli benyomások; csak az élvezetet vagy a fájdalmat tudja észrevenni. Nem tudván sem járni, sem fogni, hosszú időre van szüksége, hogy lassanként megalkossa magának azokat az érzéki képzeteket, melyek a rajta kívül levő tárgyakat észrevétetik vele; de míg ezalatt ezek a tárgyak kiterjeszkednek, úgyszólván szeme láttára eltávolodnak s dimenziókat és formákat öltenek számára, az érzésbeli képzetek ismétlődése kezdi őt alávetni a szokás uralma alá; látjuk, hogy szemét folyton a fény felé fordítja és ha a fény oldalról jön, öntudatlanul abba az irányba fordul, úgy, hogy gondot kell rá fordítani, hogy arczát a nap felé fordítsa, hogy kancsallá ne váljon vagy meg ne szokjon keresztbe nézni. Hozzá kell hogy szokjanak idejében a sötétséghez is, különben sírnak és kiabálnak, ha egyszerre sötétben találják magukat. A táplálékra és az álomra, ha ideje pontosan ki van mérve, ugyanazokban az időközökben lesz szükségük s csakhamar a kivánság nem a szükségből, hanem a szokásból folyik, vagyis jobban mondva a szokás új szükségletet csatol a természetadta szükséglethez, – épen ennek kell elejébe vágni.

Az egyedüli szokás, melyet meg lehet engedni, hogy a gyermek fölvegyen, az, hogy ne vegyen föl semmilyen szokást. Nem kell az egyik karon többször vinni, mint a másikon, nem kell hozzászoktatni, hogy egyik kezét gyakrabban nyújtsa, mint a másikat vagy az egyiket többször használja, hogy mindig ugyanabban az órában akarjon enni, aludni, mozogni, hogy ne tudjon sem éjjel, sem nappal egyedül maradni. Eleve elő kell készíteni számára a szabadság uralmát és erőinek szabad használatát, meghagyva testének a természetes szokást, abba a helyzetbe hozva őt, hogy mindig a maga ura lehessen és mindenkor megtegye a maga akaratát, a mint van akarata.

A mint a gyermek elkezdi megkülönböztetni a tárgyakat, fontos dolog megválogatni, hogy mit mutassunk meg neki. Természetesen minden új tárgy érdekli az embert. Oly gyöngének érzi magát, hogy fél mindentől, a mit nem ismer: az a megszokás, hogy új tárgyakat lásson a nélkül, hogy felizgassák, eloszlatja ezt a félelmet. Az olyan tiszta házakban nevelt gyermekek, a hol nem tűrik a pókot, félnek a póktól s ez a félelem megmarad bennük még akkor is, ha felnőnek. Sohasem láttam parasztot, sem férfit, sem asszonyt, sem gyermeket, a ki félt a póktól.

Mért ne kezdődnék a gyermek nevelése, mielőtt beszél és ért, mikor már a neki megmutatott tárgyak kiválogatása is alkalmas arra, hogy félénkké vagy bátorrá tegye? Azt akarom, hogy szoktassák hozzá új dolgok, csunya, utálatos, bizarr állatok látásához, de lassanként, távolról, addig, a míg meg nem szokja, hogy látva, hogy mások hozzájuk nyúlnak, hozzájuk merjen nyúlni maga is. Ha gyermekkorától fogva rémület nélkül látott békákat, kigyókat, rákokat, felnőve borzalom nélkül fog nézni akármiféle állatot. A ki mindennap látja, annak számára nem borzalmas semmi tárgy.

Minden gyermek fél az álarczosoktól. Én azon kezdem, hogy Emilnek kellemes formájú álarczot mutatok, aztán valaki a szeme láttára arczára ölti ezt az álarczot, elkezdek rajta nevetni, mindenki nevet rajta, a gyermek is nevet, mint a többiek. Lassan-lassan hozzászoktatom kevésbbé kellemes álarczokhoz és végül a förtelmes figurákhoz. Ha jól csináltam ezt fokról-fokra, eszébe sem jut az utolsótól megijedni, nevetni fog rajta, mint az előbbin. Attól fogva nem félek, hogy meg lehessen rémíteni álarczokkal.

Mikor a kis Astyanax, Andromache és Hektor bucsujában megrémülve az apja sisakjáról lecsüngő forgótól, nem ismeri meg apját, sírva veti magát dajkája keblére és könnyekkel vegyes mosolyra indítja anyját, – mit kell tenni ennek a rémületnek a meggyógyítására? Szó szerint azt, a mit Hektor tesz: letenni a sisakot a földre és aztán megcsókolni a gyermeket. Nyugalmasabb pillanatban nem állanánk meg ennél, odalépnénk a sisakhoz, játszanánk a tollakkal, kezébe adnók a gyermeknek, végül a dajka fogná a sisakot s nevetve föltenné a maga fejére, ha ugyan egy női kéz hozzá merne nyúlni Hektor fegyverzetéhez.

Ha arról van szó, hogy lövőfegyver dörrenéséhez kell szoktatni Emilt, előbb elsütném egy pisztolyban a gyujtóport. Ez a hirtelen és ellobbanó láng, a fénynek ez a fajtája örömet szerez neki. Ekkor több puskaporral ismétlem ugyanazt, lassankint egy kis töltést teszek a pisztolyba fojtás nélkül, majd valamivel nagyobbat: végül hozzászoktatom a puskalövéshez, mozsarakhoz, ágyúkhoz, a legszörnyűbb dörrenésekhez.

Észrevettem, hogy a gyermekek ritkán félnek a mennydörgéstől, legalább ha a dörrenések nem nagyon hevesek és nem sértik igazán a hallóérzéket; máskülönben ez a félelem csak akkor jön rájuk, mikor megtudták, hogy a mennydörgés olykor sebesít vagy öl is. Ha az ész elkezdi őket rémíteni, hadd nyugtassa meg a megszokás. Lassú és tervszerű fokozással az embert és a gyermeket minden félelemtől mentessé lehet tenni.

Az élet kezdetén, mikor az emlékezet és a képzelet még tétlen, a gyermek csak arra figyel, a mi épen hat az érzékeire; az érzékletei lévén ismereteinek első anyaga, ezeket megfelelő rendben nyujtani nekik annyit tesz, mint előkészíteni emlékezetét, hogy egy napon ugyanolyan rendben adja át az érzékleteket értelmének; de miután csak érzékleteire figyel, kezdetben elég megmutatni neki világosan a kapcsolatot ezek közt az érzékletek és a tárgyak között, melyek azokat előidézik. Mindent meg akar érinteni, mindent meg akar fogni; nem szabad ellenkezni ezzel a nyugtalanságával, ez nagyon szükséges leczkével szolgál neki. Úgy tanulja meg érezni a meleget, a hideget, a keménységet, a lágyságot, a testek súlyát és könnyűségét, megítélni nagyságukat, alakjukat és minden érzékeinkkel felfogható tulajdonságukat, ha megnézegeti, megtapogatja,[23] meghallgatja őket, mindenek felett ha összehasonlítja a látási képzetet a tapintási képzettel és szemével értékeli meg azt a benyomást, a melyet újjaira tesznek.

Csak mozgás utján tanuljuk meg, hogy vannak olyan tárgyak, melyek nem tartoznak énünkhöz és csak saját mozgásunk által szerezzük meg a kiterjedés fogalmát. A gyermek, mert ez a fogalom nincs meg benne, azért nyújtja ki ép úgy a kezét, ha olyan tárgyat akar megragadni, a mely közvetlen közelében van, mint azt a tárgyat, a mely száz lépésnyire van tőle. Ez a mozdulat úgy tünik fel, mint az uralkodás jele, mint parancs, melyet a tárgynak ad, hogy közeledjék vagy hogy hozzátok közelebb hozzája, pedig erről szó sincs, csak épen hogy ugyanazokat a tárgyakat, melyeket kezdetben agyában, aztán szemében látott, most karjai végén látja és nem is tud elképzelni csak olyan kiterjedést, melyet el tud érni. Legyen gondotok rá, hogy gyakran járjanak vele, hordozzátok egyik helyről a másikra, éreztessék vele a helyváltozást, hogy megtanulja megítélni a távolságokat. Mikor elkezdi ismerni őket, akkor változtatni kell a módszeren és csak úgy vinni ide vagy oda, a hogy nektek tetszik és nem a hogy neki tetszik, mert mihelyt nem vezetik már félre az érzékei, erőlködésének megváltozik az oka. Ez a változás figyelemreméltó és magyarázatot kíván.

A szükséglet kellemetlen érzése jelek utján nyilvánul, mikor másnak segítségére van szükség, hogy kielégíthesse. Innen ered a gyermekek sírása; sokat sírnak; ennek úgy is kell lenni. Miután minden érzékletük affektiv természetű, ha ezek kellemesek, csöndben élvezik őket, ha ellenben kellemetlenek, a maguk nyelvén mondják ki ezt és megkönnyebbülést kívánnak. A míg tehát ébren van a gyermek, alig tud megmaradni közömbös állapotban; alszik vagy fel van indulva.