Part 13

A növekvésben levő testnek tagjai kényelmesen kell, hogy mozogjanak a ruhában; semminek sem szabad feszélyezni mozgásukat, sem növekvésüket; semmi se legyen nagyon szűk, semmi se legyen testhez álló; semmi se legyen összefűzve. A franczia divatú ruha, a mely kényelmetlen és egészségtelen a felnőtteknek is, különösen veszedelmes a gyermekeknek. A test nedvei megrekedve, keringésökben föltartóztatva megposhadnak a mozdulatlanságban, melyet a tétlen és ülő életmód is fokoz, megromlanak és okozzák a skorbutot, azt a betegséget, a mely napról-napra gyakoribb közöttünk és a melyet a régiek alig ismertek, mert öltözködésük és életük módja megóvta őket tőle. A huszárruha a helyett, hogy segítene ezen a bajon, még fokozza és hogy megmentse a gyermeket néhány füzőzsinórtól, szorítja egész testén. Legjobb a gyermeket oly sokáig pendelyben hagyni, a míg csak lehet, aztán nagyon bő ruhát adni rá és nem törődni vele, hogy karcsú lesz-e a dereka, a mi csak arra való, hogy elformátlanítsa. Testi és szellemi hibái csaknem mind ugyanabból az okból erednek; időnekelőtte felnőtt emberré akarják tenni.

Vannak derült és szomorú szinek: az előbbiek inkább kedvére valók a gyermeknek és jobban is állnak neki; és én nem látom be, hogy miért ne fogadnók meg az ilyen természetes egyezéseket. De attól a pillanattól fogva, hogy jobban tetszik nekik egy szövet csak azért, mert pompás a szine, már ki van szolgáltatva a fényüzésnek és a képzelődés minden szeszélyének; ez az ízlés pedig bizonyára nem tőle magától ered. Ki sem lehet mondani, mekkora befolyással van a ruha megválogatása és ennek a megválogatásnak az okai a nevelésre. Nemcsak hogy elvakult anyák igérnek gyermekeiknek jutalmul piperét, még olyan esztelen nevelők is akadnak, a kik durvább és egyszerübb ruhával fenyegetik meg tanítványaikat, mint valami büntetéssel: ha nem tanulsz jobban, ha nem vigyázol jobban a holmidra, olyan ruhát kapsz, mint ez a parasztgyerek. Ez annyi, mintha ezt mondanák neki: tudd meg, hogy csak a ruha teszi az embert, hogy a te értéked csak a ruhádban van. Csudálni való-e, ha az ily bölcs tanítások azt eredményezik, hogy az ifjúság csak a díszes ruhát becsüli és az érdemet csak külseje szerint itéli meg?

Ha az így elrontott gyermeknek a fejét kellene helyreigazítanom, gondom lenne rá, hogy a legpazarabb ruhája legyen a legkényelmetlenebb, hogy mindig feszélyezve, mindenben akadályozva és ezerféle módon korlátozva legyen benne; a szabadságnak, a vidámságnak el kellene tünnie pompája előtt; ha bele akarna vegyülni más, egyszerüen öltözött gyermekek játékaiba, húzódjanak el, tünjenek el előle azonnal. Végre is annyira megunatnám, annyira megutáltatnám vele pompáját, annyira rabszolgájává tenném aranyos ruhájának, hogy ez életének ostorává lenne és hogy kevesebb borzadással nézné a legsötétebb börtönt, mint ruhájának díszeit. A míg nem vetettük alá a gyermeket előitéleteinknek, legelső vágya mindig, hogy könnyed és szabad legyen; a legegyszerübb, a legkényelmesebb ruha, a mely legkevésbbé feszélyezi, mindig a legbecsesebb neki.

Van a testnek oly állapota, a mely alkalmasabb a testgyakorlatokra és van olyan, a mely alkalmasabb a tétlenségre. Emez a test nedveinek egyenletes és szabályos keringést enged s biztosítja a levegő változásai ellen; a másik a testet szüntelenül a mozgásból nyugalomba, hidegből melegbe juttatja s ezzel hozzászoktatja ugyanazokhoz a változásokhoz. Ebből az következik, hogy a szobában élő és ülő életmódot folytató embereknek minden időben melegen kell öltözniök, hogy egyforma hőmérsékletben tartsák testüket csaknem minden évszakban és a nap minden órájában egyaránt. Azok ellenben, a kik jönnek-mennek szélben, napon, esőben, a kik sokat mozognak és idejük nagyobb részét szabad ég alatt töltik, mindig könnyen kell, hogy öltözve legyenek, hogy hozzászokjanak a levegő minden változásához és a hőmérséklet minden fokához, a nélkül, hogy ártana nekik.

Azt ajánlanám az egyiknek is és a másiknak is, hogy ne változtassa ruháját az évszakok szerint és az én Emilem így is fog tenni; ezalatt nem azt értjük, hogy nyáron is téli ruhában fog járni, mint az ülő életmódot folytató emberek, hanem hogy télen is nyári ruhában jár, mint a munkás emberek. Ez utóbbi mód szerint járt Sir Newton egész életén át és nyolczvan évig élt.

Kevés vagy semmi föveg ne legyen a fején bármely évszakban. A régi egyiptomiak mindig hajadonfőtt jártak, a perzsák vastag tiarával födték be fejüket s ma is nagy turbánnal födik, melynek használatát Chardin szerint országuk levegője teszi szükségessé. Más helyen[47] említettem, hogy különbözteti meg Herodotosz egy harczmezőn a perzsák és az egyiptomiak koponyáit. Mivel tehát fontos dolog, hogy a fej csontja keményebbé, tömörebbé, kevésbbé törékenynyé és kevésbbé likacsossá váljék, hogy jobban megvédje az agyat nem csupán a sérülések ellen, hanem a meghülés, folyások és a levegő mindenféle benyomásai ellen, szoktassátok hozzá gyermekeiteket, hogy télen-nyáron, éjjel-nappal, mindig hajadonfőtt maradjanak. Ha a tisztaság kedvéért s azért, hogy a hajuk rendben maradjon, éjszakára adtok is rájuk föveget, ez csak nagyon vékony, hálóból készült főkötő legyen, hasonló ahhoz a hálóhoz, melylyel a baszkok födik a hajukat. Jól tudom, hogy az anyák többsége, kikre inkább hat Chardin megfigyelése, mint az én okaim, azt hiszi, mindenütt Perzsia levegőjére talál a gyermek, de én nem azért kerestem növendékemül európait, hogy ázsiait csináljak belőle.

Általában tulságosan öltöztetik a gyermekeket és különösen első életkorukban. Pedig inkább meg kellene őket edzeni a hideg és meleg ellen: a nagy hideg nem okoz nekik soha bajt, ha idején teszszük ki neki őket; ellenben bőrük szövete, mely még nagyon gyöngéd és nagyon puha, túlságos szabad utat enged s az izzadásnak, a nagyon nagy meleg miatt a kikerülhetetlen elbágyadásnak teszi ki őket. Azt is meg lehet figyelni, hogy augusztusban több gyermek hal meg, mint bármely más hónapban. Máskülönben áll az, az északi és a déli népek összehasonlítása alapján, hogy az ember erősebbé válik, ha a túlságos hideget, mint ha a túlságos meleget viseli el. De a mint a gyermek növekszik és a rostjai megerősödnek, szoktassátok lassankint a nap sugarainak elviselésére: fokonkint haladva veszély nélkül hozzá edzitek a forró égöv perzseléséhez.

Locke, hathatós és okos szabályai közepette, olyan ellenmondásokba esik, melyeket nem várna az ember ilyen pontos gondolkodótól. Ugyanaz az ember, a ki azt kivánja, hogy a gyermekek nyáron jeges vizben fürödjenek, nem akarja, hogy friss vizet igyanak, ha ki vannak melegedve, sem hogy nedves helyen a földre feküdjenek.[48] De a mikor azt kivánja, hogy a gyermekek czipője mindig átereszsze a vizet, vajjon kevésbbé ereszti-e át, ha a gyermeknek melege van? És nem lehetne-e ugyanazt a következtetést, melyet ő a kézről a lábra, az arczról a testre vonatkozólag tesz, megtenni a lábról a testre vonatkozólag? Azt mondanám neki, hogy ha azt akarod, hogy az ember csupa arcz legyen, akkor miért itélsz el engem, ha azt akarom, hogy csupa láb legyen?

Hogy a gyermekek ne igyanak, mikor melegük van, Locke azt ajánlja, szoktassuk hozzá őket, hogy egyenek meg egy darab kenyeret, mielőtt innának. Furcsa dolog az, hogy mikor a gyermek szomjas, enni adjunk neki. Én ennél jobban szeretném, hogy inkább adjunk neki inni, ha éhes. Soha sem fognak engem meggyőzni, hogy első étvágyaink olyan szabálytalanok, hogy ne lehetne őket kielégíteni a pusztulás veszedelme nélkül. Ha ez igaz volna, az emberi nem százszor elpusztította volna magát, mielőtt megtanulta volna, hogy mi szükséges a fentartására.

Azt akarom, hogy valahányszor Emil szomjas, adjanak neki inni; azt akarom, hogy adjanak neki tiszta vizet minden előkészület nélkül, a nélkül, hogy állottá tennék, akárha fürdik is a verejtékben, akár a leghidegebb télen. Az egyedüli gondoskodás, melyet ajánlok, hogy vigyázzunk a víz minőségére. Ha folyóvíz, adjátok neki azonnal, a hogy a folyóból jön; ha forrásvíz, kis ideig a levegőn kell hagyni, mielőtt megiszsza. A meleg időszakban a patak vize is meleg; de nem így áll a dolog a forrásvízzel, a mely nem érintkezik a levegővel; meg kell várni, míg a levegő hőmérsékletét eléri. Télen ellenben a forrásvíz kevésbbé veszedelmes, mint a patak vize. De se nem természetes, se nem gyakori dolog, hogy a gyermek télen megizzadjon, különösen szabad levegőn; mert a hideg levegő, szüntelenül hatva a bőrre, visszaszorítja a verejtéket a bőr alá és nem engedi a pórusokat eléggé megnyilni arra, hogy a verejték szabadon átjárhassa őket. Mert én nem azt tételezem fel, hogy Emil a jó meleg tűz mellett végez testgyakorlatokat, hanem kint, a szabadban, a jég közepén. A míg csak a hógolyók csinálásában és dobálásában melegszik meg, hagyjuk inni, a mikor szomjas; ivás után folytassa a testgyakorlatot és ne féljünk semmi bajtól. Ha valami más gyakorlatban izzad meg és megszomjazik, igyon még ebben az időben is hideg vizet. Csak arra ügyeljetek, hogy vezessétek messzire és lassú lépésben vizért. A hideg, melyet föltételezünk, eléggé lehűtötte, hogy mire odaér, veszedelem nélkül ihasson. Főképen pedig ezt az elővigyázatot gyakoroljátok úgy, hogy ő ne vegye észre. Jobb szeretem, ha néha megbetegszik is, mint hogy szüntelenül az egészségére vigyázzon.

A gyermeknek hosszú álomra van szüksége, mert nagyon sokat mozog. Az egyik a másiknak kiegyenlítőjéül szolgál; látjuk azt is, hogy szükség van mind a kettőre. A pihenés ideje az éjjel; ezt a természet jelölte ki. Folytonos tapasztalat, hogy nyugodtabb és édesebb az álom, mikor a nap a láthatár alatt van és hogy a napsugarak által fölmelegített levegő nem tartja érzékeinket oly nagy nyugalomban. Így tehát kétségkivül a legüdvösebb szokás a nappal együtt kelni és feküdni. Ebből az következik, hogy a mi éghajlatunk alatt az embereknek és az összes állatoknak általában hosszabb álomra van szükségük télen, mint nyáron.

De a mi társadalmi életünk nem elég egyszerű, nem elég természetes, nem eléggé mentes a válságoktól és eshetőségektől, hogy az embert annyira hozzá lehessen szoktatni ehhez az egyformasághoz hogy ezt szükségessé tegyük számára. Kétségkivül alá kell vetni magát a szabályoknak, de az első az, hogy veszedelem nélkül tudjuk őket megszegni, mikor a szükség úgy kivánja. Ne puhítsátok tehát el oktalanul növendéketeket a folytonos nyugodt álommal, a mely soha sincs megszakítva. Szolgáltassátok ki kezdettől fogva feszélyezés nélkül a természet törvényének, de ne felejtsétek el, hogy köztünk e törvény fölött kell állnia. Hogy tudnia kell későn lefeküdni, korán fölkelni, hirtelen fölébredni, éjszakákat álmatlanul tölteni a nélkül, hogy baja lenne belőle. Ha idejekorán hozzá kezdünk, mindig vigyázva és fokonként haladva tovább, alkalmassá teszszük a temperamentumát ugyanazokhoz a dolgokhoz, a melyek elpusztítanák, ha már teljesen kiformált korában vetnők alá.

Fontos dolog kezdettől fogva hozzá szokni a kényelmetlen fekvéshez; ez a módja annak, hogy sohasem találjuk rossznak az ágyat. Általában az edzett életmód, ha egyszer szokássá vált, megsokszorozza a kellemes érzéseket; az elpuhult életmód ellenben a kellemetlen érzések végtelen sokaságát szerzi. A nagyon kényesen nevelt emberek csak pelyhes ágyon tudnak aludni; a kik hozzá szoktak, hogy deszkán aludjanak, megtalálják az álmot mindenütt; nincs rossz ágy annak számára, a ki elalszik, mihelyt lefeküdt.

A puha ágy, a melyen toll- vagy pehelydunnával takaródzunk, elpuhítja és úgyszólván feloldja a testet, a nagyon melegen beburkolt vesék kimelegszenek. Innen keletkezik gyakran a kő vagy más baj és elkerülhetetlenül az olyan kényes szervezet, a mely mindezeket táplálja. Az a legjobb ágy, a mely a legjobb álmot szerzi. Ime az, a melyet Emil és én napközben készítünk magunknak. Nekünk nincs arra szükségünk, hogy perzsa rabszolgákat hozzanak ágyunk elkészítésére; azzal, hogy fölássuk a földet, megfordítjuk derékaljunkat.

Tapasztalatból tudom, hogy mikor a gyermek egészséges, csaknem kedvünk szerint elaltathatjuk vagy ébrentarthatjuk. Mikor a gyermek lefeküdt és a dajkája megunta fecsegését és azt mondja neki: aludj már, ez annyi mintha azt mondaná: érezd magadat jól, – holott beteg. – A helyes mód elaltatására, ha ő maga unatkozik: beszélj neki annyit, hogy kénytelen legyen hallgatni és csakhamar el fog aludni. Valamire mégis csak jók a prédikácziók; prédikálni neki annyit ér, mint elringatni őt, de ha este alkalmazod ezt az altatószert, óvakodjál alkalmazásától nappal.

Néha fel fogom költeni Emilt. Nem annyira mintha attól félnék, hogy megszokja a nagyon hosszú alvást, mint inkább, hogy hozzászoktassam mindenhez, még ahhoz is, hogy hirtelen fölébreszszék. Ezen fölül még kevés tehetségem volna föladatomra, ha nem tudnám rászoktatni, hogy önmagától is fölébredjen és úgyszólván akaratom nélkül keljen fel a nélkül, hogy egy szót szóltam volna neki. Ha nem alszik eleget, másnapra unalmas reggelt helyezek neki kilátásba és ő maga fogja nyereségnek tekinteni, a mit belőle álomra fordíthat; ha nagyon sokat alszik, fölébredésekor valami kedvére való szórakozást mutatok neki; ha azt akarom, hogy pontos időben keljen föl, így szólok hozzá: holnap reggel hat órakor elmegyünk halászni, elmegyünk sétálni ide vagy oda, el akarsz jönni velem? Beleegyezik, megkér, hogy ébreszszem föl, én megigérem vagy nem igérem meg, a szükséghez képest; ha nagyon későn ébred föl, már nem talál engem otthon, baj volna, ha így hamarosan meg nem tanulna fölkelni.

Ha különben megesnék, a mi ritkaság, hogy valamely rest gyermeknek hajlama volna elmerülni a lustálkodásban, nem kell átengedni ennek a hajlamnak, a melyben teljesen elrenyhésedne, hanem valami ösztönzést kell neki adni, a mi fölébreszti. Könnyen megérthető, hogy nem arról van szó, hogy erőszakkal kényszerítsük tevékenységre, hanem valami olyan ingerrel hassunk rá, a mely erre irányul és ez az inger, melyet a természet rendjéből kell kiválogatni, egyszerre két czélra vezet rá.

Nem tudok elképzelni semmit, a mire egy kis ügyességgel ne lehetne kedvet csinálni a gyermeknek, sőt a mit szenvedélyévé ne lehetne tenni, hiúság nélkül, vetélkedés nélkül, féltékenység nélkül. Élénksége, utánzó ösztöne teljesen elegendő, mindenekfölött pedig természetes vidámsága, a mely olyan eszköz, melynek hatásossága bizonyos és melyet a tanítók soha sem tudnak fölhasználni. Minden olyan játékba, a melyről meg van győződve, hogy semmi más, csak játék, panasz nélkül belenyugszik a gyermek, sőt nevetve viseli el, a mit máskülönben soha sem viselne el könnypatakok ontása nélkül. A hosszas böjtölés, a verés, égési seb, mindenféle fáradság mulatságot szerez a fiatal vadembereknek; bizonysága ez annak, hogy még a fájdalomnak is megvan a varázsa, a mely megfosztja keserűségétől; de nem minden mester ért hozzá, hogy el tudja készíteni a csemegét és talán nem is minden növendék, hogy arczfintorítás nélkül élvezze. Ime, ha nem vigyázok magamra, már megint a kivételek között kalandozom.

Mindazáltal nem tűr kivételt az ember alávetettsége a fájdalomnak, neme bajainak, az eshetőségeknek, az élet veszedelmeinek, végül a halálnak: mennél inkább megbarátkoztatjuk ezekkel az eszmékkel, annál inkább kigyógyítjuk a káros érzékenységből, a mely a bajt szaporítja a tűrésében való türelmetlenséggel; mennél inkább hozzászoktatjuk a szenvedésekhez, a melyek érhetik, annál inkább megfosztjuk azokat – mint Montaigne már megmondotta, – a szokatlanság szúrósságától s annál sebezhetetlenebbé és edzettebbé tesszük lelkét; teste lesz az a vért, a melyről visszapattan minden ütés, a mely érheti. A halál közeledése még nem lévén maga a halál, alig fogja annak érezni; hogy úgy mondjam meg se hal; eleven lesz vagy halott, ennyi az egész. Róla mondhatta volna Montaigne, a mit egy marokkói királyról mondott, hogy senkinek az élete nem nyúlt annyira bele a halálába. Az állhatatosság és a szilárdság, mint a többi erények, a gyermek mesterleveléhez tartoznak: de nem azzal tanítjuk meg rájuk a gyermekeket, hogy megtaníttatjuk velük a neveiket, hanem meg kell velük izleltetni, a nélkül, hogy tudnák, mi az.

De éppen a halálról lévén szó, hogy viselkedünk növendékünkkel szemben a himlőveszedelemre vonatkozólag? Bele oltsuk már kicsiny korában, vagy várjunk, míg magától megkapja? Az első eshetőség, a mely inkább megfelel szokásainknak, megóvja a veszedelemtől azt az életkort, a mikor az élet legértékesebb, annak az életkornak rovására, a mikor az élet legcsekélyebb értékű; ha ugyan egyáltalában szó lehet veszedelemről a jól kezelt beoltásnál. A második módszer azonban jobban felel meg általános elveinknek, hogy hagyjuk mindenben a természetet működni, azokban a gondoskodásokban, melyeket maga akar gyakorolni és a melyekkel azonnal fölhagy, ha az ember beleelegyedik. A természetes ember mindig el van készülve: hadd oltsa be tehát a tanító, jobban fogja megválasztani a pillanatot, mint mi.

Nem szabad ebből azt következtetni, hogy én rosszalom a beoltást; mert a szempont, a melynél fogva én kivonom alóla az én növendékemet, nagyon rosszul felelne meg a tiéteknek. A ti neveléstek módja arra készíti elő, hogy ne kerülje el a himlőt, a mikor az megtámadja; ha rábizzátok a véletlenre, valószinüleg belepusztul. Látom, hogy a különböző országokban annál jobban ellenállnak az oltásnak, mennél szükségesebbé válik és ennek oka könnyen érthető. Alig tartom érdemesnek, hogy ezt a kérdést Emilemre vonatkozólag fejtegessem; be fogom oltatni vagy nem, az időnek, helynek, a körülményeknek megfelelően; rá nézve ez csaknem egyre megy. Ha beleoltjuk a himlőt, meglesz az az előnyünk, hogy előre látjuk és előre ismerjük a baját s már ez is valami. De ha természetes úton kapja meg, akkor megóvjuk az orvostól és ez még több.

A zárkózott nevelés, a mely csak arra irányul, hogy megkülönböztesse a néptől azokat, a kik részesültek benne, mindig többre becsüli a drága tanításokat a könnyebben elérhetőknél és éppen ezáltal hasznosabbaknál. Így a gondosan nevelt fiatal emberek mind megtanulnak lovagolni, mert ez sokba kerül, de alig egy is tanul meg közülük úszni, mert ez nem kerül semmibe és egy mesterember is éppen olyan jól tudhat úszni, mint akárki más. Pedig az utas ember, a nélkül hogy lovardában tanulta volna, lóhátra ül, rajta tud maradni és hasznát tudja venni, a mennyire szüksége van; ellenben a vízbe belefullad, a ki nem tud úszni; úszni pedig nem tud, a ki nem tanult. Végül nem kénytelen az ember élete koczkáztatásával is lovagolni, holott senki sem biztos benne, hogy kikerül egy veszélyt, a melynek az ember oly gyakran van kitéve. Emil oly biztos lesz a vízben, mint a földön. Vajha élni tudna minden elemben! Ha meg lehetne tanítani repülni, sast csinálnék belőle és szalamandert csinálnék belőle, ha hozzá lehetne edzeni a tűzhöz.

Attól szoktak félni, hogy a gyermek megfulladhat, mikor úszni tanul; akár tanulás közben fullad meg, akár azért, mert nem tanult meg úszni, ez mindig a ti hibátok lesz. Csak a hiúság tesz minket vakmerőkké; az ember nem vakmerősködik, a mikor senki se látja. Emil nem lesz vakmerő, akár ha az egész világ nézi is, mivel a gyakorlás nem függ a veszedelemtől; apja parkjának egy csatornájában megtanulja átúszni a Hellespontust; de meg kell barátkoznia magával a veszedelemmel is, hogy megtanulja megőrizni benne lélekjelenlétét; ez egyik lényeges pontja annak a mesterlevélnek, melyről az imént beszéltem. Egyébiránt miután vigyázok rá, hogy a veszedelmet hozzámérjem erőihöz és mindig megoszszam vele, soha sem kell vigyázatlanságtó félnem, ha az ő megóvására való gondosságot ahhoz mérem a melylyel a magaménak tartozom.

A gyermek kisebb mint a felnőtt, nincsen sem annyi ereje, sem annyi esze; de épp oly jól vagy csaknem épp jól lát és hall, izlése épp oly érzékeny, habár kevésbbé kényes is és épp oly jól megkülönbözteti a szagokat, habár nem olyan érzékeny is irántuk. Az első képességek, a melyek kialakulnak és tökéletesednek bennünk: az érzékek. Ezeket kell tehát először ápolni és épen ezekről szoktak leginkább megfeledkezni vagy el szokták őket hanyagolni.

Az érzékek gyakorlása tehát nemcsak abban áll, hogy használjuk őket, hanem abban is, hogy megtanuljunk segítségökkel helyesen itélni, hogy úgyszólván megtanuljunk érezni, mert nem tudunk sem tapintani, sem látni, sem hallani, csak úgy a hogy megtanultuk.

Van egy tisztára természetes és mechanikus mozgás, a mely arra szolgál, hogy erőteljessé tegye a testet, a nélkül, hogy az itélőképességet foglalkoztatná: úszni, futni, ugrálni, búgó csigát hajtani, köveket dobálni. Mindez nagyon jó, de vajjon csak karjaink és czombjaink vannak-e? Nincs-e szemünk is, fülünk is? és ezek a szervek fölöslegesek-e az előbbiek használatánál? Ne gyakoroljátok tehát csupán az erőket, gyakoroljátok az összes érzékeket, melyek azokat irányítják; vegyétek mindegyiküknek minden lehetséges hasznát, azután igazoljátok az egyiknek benyomásait a másikéi által. Mérjetek, számláljatok, mérlegeljetek, hasonlítsatok össze. Csak akkor alkalmazzátok az erőt, a mikor az ellenállást már előbb megbecsültétek; rendezzétek úgy, hogy az eredmény megitélése előtte járjon az eszközök használatának. Szoktassátok a gyermeket arra, hogy soha se fejtsen ki elégtelen vagy fölösleges erőfeszítést. Ha hozzászoktatjátok, hogy így előre megfontolja, minden mozdulatának eredményét és a tapasztalat segítségével helyreigazítsa tévedését; nem magától értetődik-e akkor, hogy mennél tevékenyebb, annál biztosabb itéletű lesz.

Tegyük föl, hogy arról van szó, hogy elmozdítson helyéből valami tömeget. Ha túlságosan hosszú emeltyűt használ, túlságos erőfeszítést pazarol el. Ha túlságosan rövidet használ, nem lesz elég ereje: a tapasztalat megtaníthatja, hogy pontosan válaszsza meg az emelőrudat, a melyre szüksége van. Ez a bölcsesség tehát nem haladja meg korát. Ha arról van szó, hogy elvigyen egy batyut s oly sulyosat akar vinni, a mekkorát elbir, de súlyosabbal próbálkozni sem akar, nem lesz-e kényszerülve szemmérték szerint megbecsülni a súlyát? Ha már össze tud hasonlítani ugyanazon anyagból való és különböző nagyságú tömegeket, válogasson egyforma nagyságú és különböző anyagú tömegek között: akkor igyekeznie kell mindegyiknek a külön súlyát összehasonlítani. Láttam egy nagyon jól nevelt fiatalembert, a ki csak akkor akarta elhinni, a mikor megpróbálta, hogy vastag tölgyfaforgácsokkal tele dézsa kevésbbé nehéz, mint ugyanaz a dézsa vízzel megtöltve.

Nincs egyformán hatalmunkban összes érzékeink használata. Van köztük egy, t. i. a tapintás, melynek tevékenysége soha sem szünetel, a míg ébren vagyunk. El van terjedve testünk egész fölületén, mint egy állandó őr, a ki figyelmeztet mindenre, a mi ártalmunkra lehet. Ez az érzék az, a melynek használatát akár akarjuk, akár nem, leghamarabb szerezzük meg, és pedig folytonos gyakorlása által és a melyet következőleg kevésbbé szükséges különösképen gyakorolni. Mindazáltal azt tapasztaljuk, hogy a vakoknak biztosabb és finomabb a tapintása, mint a miénk; mivel nem vezeti őket a látás, kénytelenek kizárólag az előbbi érzék segítségével megalkotni azokat az itéleteket, melyeket nekünk az utóbbi szolgáltat. Miért nem gyakorolnak minket abban, hogy úgy tudjunk járni a sötétben, mint ők, hogy megismerjük a testeket, a melyekkel érintkezésbe jutunk, hogy meg tudjuk itélni a tárgyakat, a melyek környeznek minket, szóval, hogy éjszaka világítás nélkül meg tudjuk tenni azt, a mit ők megtesznek nappal szem nélkül? A míg a nap világít, előnyben vagyunk fölöttük, a sötétben azonban ők lesznek vezetőinkké. Életünk felén át vakok vagyunk azzal a különbséggel, hogy az igazi vakok mindig tudják, hogy kell viselkedniök, mi pedig egy lépést sem tudunk tenni az éjszaka sötétjében. Arra való a világítás, fogják mondani. Ugyan! mindig gépek! Ki biztosít arról, hogy veled lesznek mindenütt, a hol szükséged van rájuk. A mi engem illet, jobb szeretem, hogy Emilnek az ujja hegyén legyen szeme, mint a gyertyamártó boltjában.