Part 12

Megfigyeltem, hogy egyedül Európa az, ahol pénzért árulják a vendégszeretetet. Egész Ázsiában ingyen szállásolják el az embert. Belátom ugyan, hogy ott nem találunk fel oly jól minden kényelmet. De hát az semmi, ha magunkban elmondhatjuk: ember vagyok és embertársaim befogadtak? A tiszta humanitás az, amely hajlékot nyujt nekem. A kisded nélkülözések minden baj nélkül elviselhetők, ha a szív jobb bánásmódban részesül, mint a test.

Tizedik séta.

Ma, virágvasárnapján éppen ötven esztendeje annak, hogy először láttam Warensnét. Ő huszonnyolc éves volt akkor, mert egyszerre született a századdal. Én még nem voltam tizenhét, és ébredező véralkatom – de amelyet még nem ösmertem – új hévvel ruházta föl természettől fogva élettel-teljes szívemet. Ha nem volt csodálatos, hogy ő jóakarattal fordult egy élénk, de nyájas és és szerény, eléggé kellemes külsejű fiatalember felé, még kevésbbé volt az, hogy egy bájos, szellemmel és kellemmel telt asszony a hála mellett gyöngédebb érzelmeket is fakasztott bennem, amelyeket nem igen különböztettem meg amattól. De a legkülönösebb a dologban az volt, hogy ez az első pillanat egész életemre nézve döntő lett és az események kikerülhetetlen egymásbafűződésénél fogva hátralevő napjaim sorsát megszabta. Lelkemnek, amelynek organumaim nem fejlesztették ki legbecsesebb képességeit, még semmi határozott alkata nem volt. Az szinte türelmetlenül várta azt a pillanatot, amely ezt meg fogja neki adni, azonban ez a pillanat, bár ez a találkozás gyorsította azt, nem érkezett el oly hamar; s az erkölcsök azon egyszerűségében, amelyet a nevelés nyújtott nekem, sokáig messzire eltolódni láttam számomra azt a gyönyörűséges, de rohamos állapotot, amelyben a szerelem és az ártatlanság ugyanabban a szívben lakozik. Ő eltávolított magától; engem minden visszaszólított hozzá. Vissza kellett oda mennem. Ez a visszatérés eldöntötte sorsomat és már jóval előbb, mielőtt őt bírhattam volna, csupán ő benne és érette éltem. Óh ha egészen betölthettem volna a szívét, mint ahogy ő betöltötte az enyémet! Micsoda békés és gyönyörűséges napokat töltöttünk volna együtt! Hisz’ ilyeneket töltöttünk, de mily rövidek és gyorsan elfutók voltak azok, és micsoda sors követte őket! Nincsen nap, amelyen örömmel és meghatottsággal ne emlékezném életemnek erre az egyetlen és rövid idejére, amelyben énemet teljesen, zavartalanul és akadály nélkül megőriztem s a melyben igazán elmondhatom, hogy éltem. Elmondhatom körülbelül úgy, mint a Prætoriumnak az a præfektusa, aki Vespasianus alatt kegyvesztetté léve, napjait békében végezte falusi birtokán: _Hetven évet töltöttem a földön, de ebből csak hetet éltem._ E nélkül a rövid, de becses időköz nélkül talán bizonytalanságban maradtam volna önmagam felől, mert életem összes többi részében – könnyű és ellenállás nélküli lény lévén – annyira a mások szenvedélye által ide-oda hányatott, dobált, rángatott életet éltem, hogy mint úgyszólván passzív szereplő ebben a szörnyű viharos életben, nehezen tudnám megkülönböztetni, mi igazán az enyém a saját magamviseletében, a vaskényszerűség oly súlyosan nehezedett reám. De e kevés esztendő alatt, egy nyájas és kedves nőtől szerettetve, azt tehettem és az lehettem, amit tenni és ami lenni akartam, és szabadidőmnek okos felhasználásával, az ő tanácsaitól és példájától is erősíttetve, lelkemnek – amely ekkor még egyszerű és új volt – azt a formát adhattam, amely azt a legjobban megillette és a melyet az mindig meg is őrizett. A magány és a szemlélődés vágya azokkal az áradozó és gyöngéd érzelmekkel együtt született szívemben, amelyek azok táplálására voltak rendelve. A lárma és a zaj összeszorítja és elfojtja, a nyugalom és a béke életrekelti és megerősíti őket. Össze kell szednem magamat, hogy szerethessek. Rábeszéltem mamácskát, hogy falun éljünk. Egy magános ház egy völgy lejtőjén lőn a menedékhelyünk, s itt, négy-öt év alatt egy századra való életet és oly tiszta és teljes boldogságot élveztem, amely bájával mostani sorsom borzalmát is béragyogja. Szükségem volt egy szívem szerint való barátnőre, és megnyertem azt. Vágytam a falusi élet után, és megkaptam azt. Nem bírtam elviselni a leigáztatást, tökéletesen szabad, sőt több mint szabad voltam, mert csupán vonzalmaim bilincseltek le és csak azt műveltem, amit művelni akartam. Minden időmet édes gondok vagy mezei foglalatosságok töltötték be. Semmi egyebet nem kívántam, mint hogy ez a kellemes állapot sokáig tartson; egyedüli gyötrelmem az a félelem volt, hogy az nem sokáig fog tartani, s ez az aggodalom, amely helyzetünk kényes voltából fakadt, nem alap nélkül való volt. Ettől fogva azon járt az eszem, hogy e nyugtalansággal szemben némi szórakozást szerezzek elmémnek és segélyforrásokat arra, hogy következményét megelőzzem. Úgy gondoltam, hogy a tehetségek bő készlete a legbiztosabb segélyforrás a nyomorúság ellen, ezért elhatároztam, hogy üres időmet arra használom, hogy képessé tegyem magamat arra, mely szerint egykor lehetőleg megadhassam a legjobb asszonynak azt a támogatást, amelyet tőle nyertem vala.

JEGYZETEK.

Első séta.

_12. lap, 6. sor._ Furfangos gyűlöletük: Rousseau egykori barátaira: Diderotra, D’Alembertre, Holbachra, Humera Grimmre és D’Épinaynére gondol, akik ellenségeivé váltak és a föld hatalmasaival szövetkezve, az ő vesztére összeesküdtek.

_12. l. 22. s._ Tizenöt éve… Már a _Rousseau juge de Jean-Jacques_-ban is, amelyet pár évvel korábban írt, két helyen szintén 15 évet említ, amióta a szerencsétlenség rázúdult; sőt Moultou genfi lelkészhez intézett levelében már 1770 április 6-án ezt írja: «Tizenöt éve dolgoznak ellenem a föld alatt» (Oeuvres complètes, éd. Hachette, t. XII. p. 212), vagyis ő bizonyára 1756 április 9-étől, az Ermitage-ba való költözésétől – ami által kivonta magát barátai befolyása alól s lassankint egész világnézetében elfordult tőlük, nyers materializmusuktól, rideg atheismusuktól – számítja barátainak ellene való fordulását. 1762 január 26-án Malesherbeshez intézett levelében ezt írja: «Csak 1756 április 9-én kezdtem élni!» (Oeuvr. compl. t. X. p. 304.) Tényleg az Ermitageban és Montmorencyban töltött évekkel kezdődik Rousseau lángelméjének teljes kifejlődése, önálló írói és gondolkodói egyéniségének teljes és érett kivirulása és – barátaival való szakítása.

_13. l. 28. s._ Tíz év mulva… Rousseau üldözési mániája első, hevesebb kitörésre 1766 nyarán Woottonban jutott, midőn Hume-ot árulással vádolta; tetőpontját 1776 február 24-én a Notre Dame-székesegyházban lefolyt jelenettel érte el, – ettőlfogva baja fokozatosan enyhült.

_17. l. 13. s._ Dialogusait (Rousseau juge de Jean-Jacques) 1775–1776-ban írta.

_18. l. 7. s._ Rousseau nem nagyon bízott az orvosok tudományában, hanem a természet erejére bízta magát; az orvosok elleni kifakadásaival _Vallomásaiban_ is több helyt találkozunk (I. 226., 238. l.). Az oratoriánusok ellenséges magatartásáról szóló gyanúja, minden valószinűség szerint, nem egyéb, mint üldözési mániájának beteges jelensége, amelynek utónyomai még az _Álmodozások_ írásakor is visszamaradtak lelkében. _Vallomásai_ X.-ik könyvében nagy bizalmatlansággal nyilatkozik Berthier atyáról, aki mindenüvé betolakodik, akinek «mosolyában nem tudom miféle kajánságot láttam, a mi teljesen megváltoztatta arckifejezését előttem» (magy ford. II. k. 238. l.).

_19. l. 16. s._ Rousseau _Vallomásait_ 1765–1770-ben írta, azok 1765 őszig, Svájcból való távozásáig adják elő élete történetét.

_21. l. 28. s._ Montaigne _Essais_-i 1580-ban jelentek meg.

Második séta.

_25. l. ő. s._ Mint ez adatból látszik, Rousseau 1776 december havában vagy 1777 elején, a menilmonti baleset után írta az _Álmodozások_ I–II. könyvét.

_31. l. 27. s._ ***-né, Schneegans szerint, Mme la prèsidente d’Ormoy regényírónő; első regénye, amelyről itt szó van, «Les Malheurs de la jeune Emilie» (1777). (Les Rêveries du promeneur solitaire. Strasbourg, éd. Heitz, p. 153.).

_36. l. 4. s._ Célzás Szent Ágoston prædestinatio-tanára, amely az Isten kegyelmi kiválasztása mellett a bűnösök egy részének elvetését tanítja.

Harmadik séta.

_36. l._ Solon verse, található Plutarchos, _Párhuzamos életrajzok:_ Solon, XXXI. fejezetében; dr. Kacskovics Kálmán így fordítja a verssort: Vénülök, de azért folytonosan tanulok (I. köt. 211. l.).

_40. l. 19. s._ Rousseau becsületes iparos (órás) családból származott; szépapja jelentékeny vagyonát 10 gyermeke közt osztotta meg s így a Rousseau nagyapjára (R. Dávidra) már csekély vagyon jutott; Rousseau Dávidnak 3 fia és 3 leánya maradt; ami Rousseaunk atyja, Izsák, könnyelmű, veszekedő s gyermekeivel nem törődő ember volt, anyja (Bernard Zsuzsánna) szintén tekintélyes polgárcsaládból származott, de anyai nagyatyja (B. Jakab) parázna életmódja miatt a tanácstól és a consistoriumtól sokféle büntetésben részesült, kimerülés folytán korán, 33 éves korában meghalt; anyja, a «szép B. Zsuzsánna» (szül. 1663.) a kacérkodást és tetszelgést kizáró egyházi rendeletek meg nem tartása miatt konzisztoriumi megrovásban részesült; apja testvérének, R. Theodorának, anyja testvérével, B. Gáborral való házasságában már 8 nappal az esküvő után megszületett az első gyermek, ami szintén konzisztoriumi megrovást vont maga után. Rousseau kissé szebb színben tünteti föl atyját, mint a valóság mutatja.

_40. l. 20. s._ Lambercier lelkésznél Bosseyben.

_40. l. 28. s._ _Vallomásaiban_ (I. 61–71. l.) részletesen leírja a torinoi menedékhelyen az áttérésre történt előkészítését.

_42. l. 18. s._ E külső és belső átalakulásról, amelyen dijoni pályamunkájának megjelenése után, 1751-ben átment, részletesen szól a _Vallomásokban_ (II. 91–94).

_43. l. 6. s._ Forradalom… a párizsi laza erkölcsi felfogással és fényűzéssel szemben a puritán genfi erkölcsiség, egyszerűség, igazság, természetesség elvei emelkedtek már dijoni pályaművében érvényre.

_44. l. 10. s._ A modern filozófusok alatt Voltaire, La Mettrie, Diderot, D’Alembert, Helvétius és Holbach értendő.

_47. l. 1. s._ «Gyermekkorom előítéletei» alatt genfi neveltetésének emlékeit érti, azt a vallásos és erkölcsi szellemet, fölfogást, amelyet ott gyermekkorában magába szítt s amely szívének-lelkének soha el nem mosódó öröksége maradt.

_48. l. 14. s._ A 3 előző lap hangulata, fejtegetése sok részben rokon a _Szavojai Vikárius hitvallásának_ – az _Emil_ IV-ik könyvébe szőtt ezen becses valláserkölcsi vizsgálódásnak – hangjával és hangulatával (l. különösen a Sz. V. Hitvallásának [magy ford. Sárospatak, 1912.] 34., 52–53., 67., 83. lapjait).

Negyedik séta.

_57. l. 11. s._ R. *** abbé, Schneegans szerint (id. mű 153. l.), Thomas Marie Royou (szül. 1740 körül, meghalt 1792.), a Louis le Grand-kollégium tanára, a _L’année littéraire_ egyik szerkesztője. Vitam vero impendenti – célzás R. jelmondatára: _Vitam impendere vero_ (életét az igazság szolgálatába állítani), Juvenális mondása. (Sat. IV. 91.) 1758 márc. 20-án D’Alemberthez intézett híres levelében (Lettre sur le spectacle), ennek egyik jegyzetében találjuk először e jelmondatot (_Vitam impendero vero_ – ezt választottam jelmondatul s ehhez méltónak érzem magam). 1762-től fogva igen sokszor levelei élére illeszti; 1762 júl. 21-én Luxembourg tábornagynéhoz intézett levele végén már úgy szól róla, mint ismeretes dologról, ezt óhajtja arcképe alá, neve helyett tétetni, s ezt vésette pecsétnyomójára is.

_58. l. 22. s._ Rousseau torinói tartózkodása alatt, midőn gr. De Vercelliné házában inaskodott, úrnője halála után «ellopott egy kis régi, rózsaszínű, ezüstös szalagot.» Mivel nem igen rejtette el, megtalálták nála, a vallatásnál azt felelte, hogy Marion szolgáló adta neki; Marion sírva tiltakozott a vád ellen, de Rousseau állhatatosan megmaradt állítása mellett (Vallom. I. 85–86. l.).

_59. l. 15. s._ Jelszavát, mint föntebb láttuk, még Franciaországból való menekülése előtt fölvette.

_66. l. 24. s._ _Temple de Gnide_ (Cnidosi templom), Montesquieu érzéki és ízetlen regénye vagy idillje (1725), amelyet a párisi frivol és libertinus társaság mulattatására írt, különösen pedig a ma gyönyörhajhászó kis udvar számára, a melyben Bourbon herceg miniszterelnöknek a nővére uralkodott. Egy kortársa azt mondotta e műről: Cela sort de la tête de quelque libertin qui a voulu envelopper des ordures sous des allégories.

_75. l. 31. s._ Rousseau _Vallomásai_ írásakor 53–58 éves volt.

_77. l. 9. s._ Paquis-városrész Genfnek a Rhône jobbpartján fekvő északi és déli része.

_78. l. 5–6. s._ Tasso: Gerusalemme liberata, c. II. 22.

_78. l. 20. s._ Plainpalais, Genfnek a Rhône balpartján fekvő déli városrésze.

Ötödik séta.

_22. l. 4. s._ Rousseau a _Vallomások_ II. kötetének 373–392. lapjait szenteli a Szentpéter-szigetén való tartózkodása leírásának.

_82. l. 15. s. Regényesebbek_ (romantiques) – a romantikus szónak első használata.

_83. l. 24. s._ A môtiersi megkövezésről (lapidation), amely 1765 szept. 6 és 7 között éjjel folyt le s a melynek folytán R. kénytelen volt Môtierst odahagyni, l. a _Vallomások_ II. 371–378. lapjait.

_84. l. 9. s._ Csak két hónapot… tulajdonképen annyit sem, mert R. szept. 8-án érkezett a szigetre s okt. 16-án már kiűzte onnan a berni kormány rendelete.

_86. l. 1. s._ Neuchâtelnek első igazi modern botanikusa és természettudósa: Jean-Antoine _d’Ivernois_ (szül. 1703.) orvos volt, aki széleskörű orvosi gyakorlata mellett tudományos munkásságra is talált időt. Megírta Neuchâtel flóráját (Catalogue méthodique des plantes qui croissent naturellement dans la souveraineté de Neuchâtel et Valangin, 1745 – 1746). Testvére, Guillaume Pierre államügyész révén, aki nyaranta Môtiers-Traversben lakott, R. csakhamar megismerkedett vele, azonban már 1764–65 telén meghalt; R. tisztelt és csodált odaadó barátját vesztette el benne. «Elvesztése mind számunkra, mind a közre nézve nagy veszteség s én a szenvedésbeli türelem és erény mintaképét veszítém el benne, a melyre sokszor szükségem volt.» Ez a férfiú vezette őt be a botanikába, utalta Linnére és ismertette meg a sexualis rendszerrel. R. előtt Linné úgy tűnt föl, mint egy jóságos égi szellem, aki a három természeti ország legkedvesebbikét az eszelősség és önzés világából világosságra hozta, gyönyörűségünkké tette. Most már egészen más szinben látta a világot, mint midőn a Warensné tanítványa volt. Másik botanikustársa _Dupeyrou_ neuchâteli gazdag magánzó volt, aki a holland gyarmatokban nőtt fel s ott gazdag botanikai ismeretekre tett szert. A harmadik _Neuhaus_ neuchâteli orvos.

_86. l. 20. s._ A _Systema naturae_ alatt Linné műve értendő amelyet már az előző télen áttanulmányozott.

_90. l. 22. s._ Tizenöt év eltelte után… kissé túlzott számítás, mert ha 1778 elején írta is e sorokat, akkor is csak 12 és fél év telt el a Szentpéter-szigetén való tartózkodása óta.

Hatodik séta.

_107. l. 32. s._ Gyges gyűrűje láthatatlanná tette annak viselőjét.

Hetedik séta.

_112. l. 2. s._ Utazásaim közben… Angolországban (Woottonban), Normandiában s Délfranciaországban való tartózkodása alatt állandóan s nagy hévvel botanizált.

_112. l. 6. s._ Rousseau 1770 június havában (20-adika táján) tért vissza Párizsba és telepedett ismét meg a Platriére-utcában; ekkor 58 éves volt, – az évszámokat mindig csak nagyjában, hozzávetőleg állapítja meg.

_112. l. 15. s._ Párizsban eleinte nagy érdeklődéssel folytatta botanikai vizsgálódásait és tanulmányait; a szabadban tett sétái mind botanikai kirándulások voltak. 1771-ben lassankint visszavonult a párizsi társaságtól, 1772-ben a barátaival való érintkezést, 1773-ban a levelezést megszünteti; ezután a botanikáról is lemond és 1776-ban botanikai könyveit és rajzait, nagy herbariumát és maggyűjteményét eladta az angol Malthusnak.

_112. l. 24. s._ 1777–78. telén mohokat és zúzmókat gyűjtött Párizs környékén; a genfi Prévost, aki utolsó életévében többször meglátogatta híres honfitársát, beszéli, mily bámulatos gonddal és gyöngédséggel kezelte R. növénygyűjteményét. Szerette és tisztelte Linnét, az újabb növénytani műveket, pl. A Murray «Systema vegetabilium»-ját áttanulmányozta.

_116. l. 31. s._ R. korában a botanika igen elhanyagolt állapotban volt Franciaországban, azt a patikusok, gyógyművészek és kuruzslók kizárólagos ügyének tekintették és a trye-i kastélyban a Conti herceg emberei a botanizáló Rousseaut veszedelmes csalónak kiáltották ki, aki állítólag a bölcsek kövét, meg az életelixirt kereste és titkos tudományát az emberek mérgezésére használta fel. E tekintetben Rousseau végtelen sokkal megelőzte korát, a hazugság és babona elleni harc egyik előharcosa, a tudomány szabadságának apostola volt. Nemcsak teljes értéke szerint méltányolta Linné nagy jelentőségét, hanem tovább ment nála, mert fölismerte, hogy a növények strukturájának és organizációjának kipuhatolása a botanikai tudomány legfőbb feladata.

_117. I. 30. s._ Rousseau nagy hódolattal írt Linnének 1771 szept. 21-én; «nagyon tudatlan, de nagyon buzgó tanítványának» nevezi magát, aki nagy részben az ő iratai forgatásának köszönheti azt a nyugalmat, amit élvez. «Egyedül a természettel és önnel, mezei sétáimban gyönyörűséges órákat töltök és igazibb hasznot látok az ön _Botanikai filozófiájából_, mint az összes erkölcstani művekből. Örömmel hallom, hogy nem vagyok ön előtt teljesen ösmeretlen s hogy egyik-másik művét meg akarja nekem küldeni. Legyen meggyőződve Uram, hogy azok kedvenc olvasmányaim lesznek és az a gyönyörűség még nagyobbá lesz azáltal, hogy azokat öntől kaptam.»

_128. l. 5. s._ Rousseau 1765 augusztus havában mászta meg az 1449 méter magas Robaila-hegyet, vagyis a Chasseron-hegy északi lejtőjén levő Robaila-majorságot.

_129. l. 27. s._ Montmollin motiersi lelkész, a ki eleinte jó barátságban állott Rousseauval, de aztán – a _Hegyi Levelek_ megjelenése után (1764) – a neuchâteli papság ösztönzésére, fellázította ellene a motiersi lakosságot.

_130. l. 9. s._ Louis Comte _d’Escherny_ (1733–1814) egy lelkes francia fiatal ember; Pury ezredes Rousseau szomszédja Motiersben. 1764 júl. 25-én indultak el a kirándulásra és Noirvaux községből hágtak fel az 1611 m. magas Chasseron-hegyre. Ennek csúcsa egészen alpesi jellemet mutat és nagyszerű kilátás nyílik róla az Alpok láncolatára, a svájci fennsíkra és a Jura-hegységre.

_130. l. 16. s._ Rousseaut itt a névhasonlatosság megtévesztette, mert a könyvkereskedő boltja a Chasseral-hegyen, Neuchâtel egy másik magas hegyén állott.

_130. l. 21. s._ Rousseau 1768 július havában időzött Grenoble-ban. 1768 jún. 18-án ért szökve Normandiából Lyonba s itt Boy de la Tournénál töltött pár hetet; júl. 7–10. napján több botanikus társaságban kirándulást tett a Grande-Chartreuse hegyvidékére; innen, társaitól elválva, a Sapey-hegyen át Grenoble-ba ereszkedett le; innen júl. 25-én Chambérybe rándult, hogy egykori barátnőjének és imádottjának, Warensnénak (✝ 1762) sírját fölkeresse. Grenoble-ból aug. 17-én utazott Bourgoinbe.

_131. l. 30. s._ Bovier ügyvéd később, mikor nyomtatásban olvasta R.-nak ezt az előadását és róla szóló jellemzését, a leghatározottabban tagadta, hogy ez a jelenet megtörtént volna.

Nyolcadik séta.

_148. l. 29. s._ Az ötödik álmodozásban.

Kilencedik séta.

_150. l. 7. s._ D’Alembertnek Geoffrin-néről írt emlékbeszédéről van szó. Geoffrinné (1699–1777) nagyhírű, keresett szalont tartott, ízlése, szívjósága magasra kiemelte őt a társaságban. Háza csaknem 30 évig az összes államférfiak, írók és művészek találkozó helye volt; D’Alembert, Raynal, Helvétius. Galiani, Marmontel, olykor Diderot, vendégei közé tartoztak.

_160. l. 1. s._ Az Ermitage-ban való tartózkodása idején (1756 ápr. 9-től 1757 dec. 15.) történt, amely egynegyed órányira volt a Chevrette-től, D’Épinayné kastélyától.

_162. l. 19. s._ Rousseau, midőn 1754 nyarán pár hónapot töltött Genfben, többször részt vett ilyen népies mulatságokon, de gyermekkorából is emlékezett azokra.

_165. l. 12. s._ Az invalidusok palotája, a Szajna balpartján, 1844 óta dómjában I. Napoleon felséges síremlékével.

_165. l. 17–18. s._ Plutarchos, Párhuzamos életrajzok: Lykurgos, XXI. fejezetében ez olvasható: A spártaiak ünnepén az öregek kara így kezdte az éneket:

Mi hajdanában mind erős ifjak valánk.

Erre az ifjak kara így válaszolt:

Mi meg leszünk, de még vitézebbek, mint ti most.

(Dr. Kacskovics K., Plutarchos párhuzamos életrajzai, Budapest, 1894. I. k. 120. l.).

Tizedik séta.

_168. l. 1. s._ Rousseau e tizedik sétát 1778 virágvasárnapján (ápr. 12.-én) írta, mert ekkor volt 50 esztendeje, hogy Genfet elhagyva, Szavojába szökött s Annecyben Warensnéval találkozott. E találkozás 1728 március 21-én, virágvasárnapján történt. Szökésére a közvetlen okot az adta, hogy március 14-én este 6 órakor, midőn mezei sétájából a városba visszaigyekezett, a város kapuját éppen az orra előtt csapták be; minthogy kimaradásáért durva mesterétől kétízben már kemény fenyítésben részesült, a második után, mint _Vallomásai_ban mondja (I. 42–43.), elhatározta, hogy nem teszi ki magát többé ennek s nem tér többé vissza a városba. Nehány napi kóborlás után Confignonba érkezett s ennek plébánosa (Pontverre) szívesen fogadja őt, azonnal áttérítésére gondol s ennek előkészítésére egy előkelő és jótékony úri hölgyhöz Annecybe küldi. Ez az úrihölgy báró Warensné, aki maga is 1726-ban tért át a kath. vallásra s Rousseaut pár nap mulva Torinoba küldi a katechumenusok intézetébe, hogy ott a kath. vallásra előkészülve, áttérjen. E találkozás hosszú évekre eldönti Rousseau életének és szívének sorsát.

_168. l. 3. s._ Rousseau itt mind a Warensné, mind a saját életkorára vonatkozólag kissé téved: Warensné (Françoise-Louise de La Tour) 1699 május 31-én született Veveyben s így 1728 tavaszán már 29-ik évében volt, ellenben R. még nem volt 16 éves.

_169. l. 21. s._ Rousseaut már március 24-én Torinoba küldte; innen R., miután április 23-án ref. vallását levetkezte, különböző szolgálatok végzése és kalandok átélése után 1729 tavaszán ismét visszatért Warensnéhoz, aki őt szivesen fogadta és végleg magánál tartotta.

_170. l. 2. s._ Másutt (X. 304.) mint Spartianus mondását idézi, hogy Similis, Trajanus udvaronca, miután minden keserűség nélkül elhagyta az udvart és minden hivatalos állását, hogy békésen falusi jószágán éljen, e szavakat vésette sírkövére: _Hetvenhat évig időztem e földön, de csak hét évet éltem belőle!_ Ámde nem Spartianus, hanem Dionysos Cassius idézi e mondást.

_170. l. 15. s._ Rousseau 1729-től, olykor hosszabb megszakításokkal 1740-ig élt Warensné közelében; 1733 őszén lesz Warensné kedvese, de szivén Claude Anet-vel, majd Winzenried-del kénytelen osztozni.

_170. l. 30. s._ E magános lak alatt a Charmettes-et érti (Chambéry közelében), amelyben 1738–1740-ben éltek, részint (télen) R. egyedül, részint (nyáron) együtt Warensnéval és Winzenried-del. R. itt költőileg idealizálja a Charmettesben Warensnéval töltött szép éveket. Az bizonyos, hogy szíve itt nyílt ki s lett fogékonnyá a szerelem és a természet szépségei iránt s az is bizonyos, hogy irodalmi és tudományos képzettségének alapjait itt vetette meg.

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

10 |E kérdésésekre |E kérdésekre

15 |pokol midnen |pokol minden

18 |kollektrv |kollektiv

20 |sem tehetnk |sem tehetek

24 |köszönhetten |köszönhettem

25 |ritbább |ritkább

27 |így csakem |így csaknem

30 |hangon bezséltek |hangon beszéltek

41 |tisztességkez |tisztességhez

51 |köveztkezik |következik

56 |együt tazt |együtt azt

60 |ítéletnak |ítéletnek

73 |ha csupan |ha csupán

73 |mentségémre |mentségemre

74 |amely ben |amelyben

75 |hazugság nak |hazugságnak

105 |megggyőződtem |meggyőződtem

117 |Fra ciaországban |Franciaországban

123 |füstban |füstben

141 |ekkkor újra |ekkor újra

142 |annak szamára |annak számára

148 |álmodozásomben |álmodozásomban

156 |körülmeny |körülmény

172 |élni! |élni!»

175 |szentetli |szenteli]