Part 1

AZ ÜVEGCIPŐ

VÍGJÁTÉK HÁROM FELVONÁSBAN

ÍRTA

MOLNÁR FERENC

BUDAPEST

FRANKLIN-TÁRSULAT

_magyar irod. intézet és könyvnyomda_

KIADÁSA

_Előadási és minden egyéb jog fenntartva._

*

_Copyright 1924 by Hans Bartsch. New-York._

Franklin-Társulat nyomdája.

SZEMÉLYEK.

Sipos _Hegedüs_ Adél _Varsányi Irén_ Irma _Darvas Lili_ Roticsné _G. Kertész Ella_ Császár Pál _Rajnai_ Rendőrtanácsos _Góth_ Őrmester _Szerémy_ Viola _Vaszary Piroska_ Házmester _Sarkadi_ Házmesterné _Gazsi Mariska_ Adél anya _Vágóné_ Keczeli Ilona _Sitkey Irén_ Stetner úr _Pataky_ Rendőrorvos _Dózsa_ Irnok _Bárdy_ Társalkodónő _Kende Paula_ Gál kapitány _Pártos_ Szakácsné _Kész Rózsi_ Fényképész _Győző_ Cigányprimás _Solymossy_ Julcsa _Hajnalné_ Rendőr _Szalay_ Ajtónálló _Perczel_ Lilike _Szendrey Ilonka_ Urasági inas _Radócz_

Lakodalmi vendégek. Két szegény ember.

Történik a külső Józsefvárosban.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

_Először adták a budapesti Vígszínházban 1924 november 15-én._

ELSŐ FELVONÁS.

_Kis hónapos szoba a külső Józsefvárosban, földszintes házban. Hátul fülkében egyszerű ágy. A hátfalon virágos ablak az udvarra, ahol kert is van. Az ablak mellett a hátfalon ajtó, amely erre az udvarra nyílik. Mosdó. Szekrény. Asztal. Székek. Balról elől ajtó. Déli tizenkét óra. Nyári vasárnap._

_Mikor a függöny felgördül, a szobában nincs senki. Delet harangoznak. Belép hátul Irma, tizenkilenc éves szegény kis cseléd, ebben a szegény házban. Körülbelül három-négy éves kis gyereket cipel, alig bírja._

Irma _a harangütéseket olvasva_. Bimm, kilenc. Bamm, tíz. Bimm, tizenegy. Bamm, tizenkettő. _Leteszi a gyereket._ Most ülj le ide szépen Lilike, maradj csöndben, mert az Irma meg fog teríteni a drága nagy embernek. A rongyos Irma fog teríteni az édes, drága, mérges embernek. Pont tizenkettő. _Kihúz egy fiókot._ Gyere, te lusta abrosz, ne aludj, kelj fel, gyere dolgozni. _Terít._ Tanuld meg Lilike, hogy kell teríteni. Ki lesz szépen simítva. Itt könyököl rá a drága mérges. Látod? Van rajta négy folt. Kettő spenót, kettő paradicsom. A szalvétát jobb kézhez tesszük. Ebbe törüli a száját, a drága mérges. _Megcsókolja a szalvétát._ Itt törüli bele a száját. Csóküzenés a szalvétapóstával. Dacára, hogy énrám mindig haragszik. Ez egy boldog szalvéta, és én vagyok a legrongyosabb muskátli Pesten. Tudod, Lilike? _Tányért, evőeszközt rak az asztalra. Szavalva:_ «Boldogságom himpora, Lenge szellő lengedez, Fájdalmamnak angyala, Könnyeimnek zápora!» Szép vers? Én csináltam. Ezt már hallottad sokszor Lilike. Tányér pont a középre lesz téve. Villa balra, kés jobbra, kanál elől keresztbe. _Poharat tesz._ Pohár ide, kézhez. Ebből iszik boldogságom angyala, drága mérges. Itt iszik belőle. _Megcsókolja a poharat._ Csóküzenés a pohárpóstával. _Szavalva:_ «Nem leszek én boldog soha, Nem lesz nekem gyönyöröm!» Ez a legújabb versem. Bor és szódavíz csak később jön. Pont a leves után, mert megmelegszik, érted, te tökfejű? Te vagy a legbutább tücsök a Józsefvárosban. Nem te, Lilike. Én, személyesen. Drága mérges gazdám, a legdrágább mérges egész Pesten. Só, paprika, fogpiszkáló. Szúrd át boldogtalan szívemet, te boldog fogpiszkáló. _Szavalva:_ «Boldogságom himpora, Lenge szellő lengedez, Fájdalmamnak angyala, Könnyeimnek zápora!» Kavics van a cipőmben. Gyere le cipő. _Lehúzza._ Van szerencsém, lábam, szerbusz kisujjam. Látod, én vagyok a legrongyosabb muskátli Pesten, de a lábam szebb, mint a gróf Guttmann kisasszonynak. Nézd, milyen rüsztöm van. Rüsztöm is van, rüsztöm is van, jaj de szép magas rüsztöm is van. Két kavics volt benne. Szép kis lábam van, de senkinek se kell. _Szavalva:_ «Boldogtalan lábam, gyönyör himpora, Szomorú kis rüsztöm, Édes angyala!» Mars vissza a rongyos cipőbe!

_Épp húzni kezdi a cipőt, mikor Adél belép az udvar felől._

Adél. Mit csinálsz itt?

Irma. Teritek a Sipos úrnak.

Adél. A lábaddal?

Irma. Kavics ment a cipőmbe.

Adél. Kivel kiabáltál itt?

Irma. Senkivel. A Lilikével beszélgettem, boldogtalanságomban.

Adél. Megint bolond vagy?

Irma. Mindig bolond vagyok, kezit csókolom. _Kezet akar csókolni._

Adél. Ne csókold a kezemet, hanem húzd fel a cipődet és csöndben végezd a munkádat. _Kinyitja az ajtót, kikiált az udvarra._ Kati! Mért nem tartja otthon a gyerekét!

_A házmesterné megjelenik az ajtóban._

Kati. Mit csináljak, kérem, folyton elcipeli tőlem. _Fölveszi a gyereket._

Adél. Mit cipeled mindig?

Irma. Imádom a Lilikét.

Kati. Tessék neki megmondani, nagysága kérem, ne mondja a gyereknek mindig, hogy Lilike, van annak becsületes neve: Jánoska, ő meg rászoktatja, hogy Lilike, még megszokja a gyerek.

Adél. Micsoda butaság ez? Hiszen nem is lány!

Irma. Én lánynak tekintem, olyan édes kis lányarca van. _A gyerekhez._ Ez az én barátnőm, úgy-e, Lilike?

Kati. Mindig cipeli, még leszoktatja a járásról, pedig milyen nehezen tanult meg. Azt hiszi, mert távoli rokon, neki mindent szabad.

Adél. Ő távolról rokonom, de itt közelről cseléd, és maga csak bátran parancsoljon neki.

Kati. Igenis, kezit csókolom.

Adél. Úgy látszik, már egészen bolond vagy. Nem férsz a bőrödbe, de ki foglak dobni, el foglak küldeni falura az anyámhoz, a tehenek mellé. Így nem lesz belőled rendes cseléd soha. Mi van veled?

Irma. Semmi.

Adél. Mit csináltál ma reggel?

Irma. Semmit.

Adél. A házmesterné azt mondja, hogy meztelenül járkáltál az udvarban reggel hat órakor.

Irma. Nem igaz.

Kati. De igaz, saját szememmel láttam.

Irma. Nem igaz, mert nem járkáltam.

Adél. De meztelen voltál.

Irma. Fürödtem.

Kati. Na, tetszik látni.

Adél. Mibe fürödtél?

Irma. Az esővizes hordóban. Ott hátul az udvarban, senki se látta, még mindenki aludt a házban. Megfürödtem és rögtön felöltöztem.

Adél. Jól van Kati, kimehet.

_Kati kimegy a gyerekkel._

Adél. Hogy mersz te megfürödni az esővizes hordóban? Miért fürödtél?

Irma. Mert piszkos voltam.

Adél. Most ez a legújabb mániád, a fürdés. A multkor belefürödtél a mosóteknőbe.

Irma. Akkor boldogtalan is voltam, mert sok kékítő volt benne és két napig kék voltam, mint az édes tündér, mikor a hold rásüt.

Adél. Hát majd adok én neked édes tündért, két pofont, hogy a szemed szikrázik. Kinek pucolod magadat?

Irma. Nem pucolom magamat, tetszik látni, milyen ronda vagyok.

Adél. Ronda vagy, de azért folyton cicomázod magadat. Hol van a Sipos úr bora meg a szódavize?

Irma. A jégen van, nem hozom be, mert megmelegszik addig és akkor ő ordít.

Adél. Micsoda beszéd az, hogy ordít? Hogy mersz a Sipos úrról ilyet mondani?

Irma. Hát összeszidja az embert nagyon hangosan.

Adél. Jól teszi.

Irma. Hát jól is teszi.

Adél. Ne feleselj. Hallgass.

Irma. Hát hallgatok.

Adél. Nem hallgatsz? Egy szót se. Nézd csak. Húzd fel a cipődet, mit állsz itt mezítláb?

Irma _felhúzza a cipőjét_.

Adél. Délután itthon maradsz és vasalni fogsz, értetted? Az összes harisnyákat át fogod nézni, amelyik rongyos, azt megstoppolod és aztán ki fogod mind vasalni. És ha azzal kész leszel, lehordod a padlásról a fehérneműt, lerakod a mángorló mellé. Ez lesz a vasárnapod. És egész héten nem mehetsz a Nemzetibe. Majd adok én neked. Az órásnál voltál?

Irma. Még nincs kész az óra.

Adél. Nem azt kérdeztem. Azt kérdeztem, hogy voltál-e az órásnál?

Irma. Voltam.

Adél. Mit mondott?

Irma. Hogy még nincs kész az óra.

Adél. Nahát. Így felelj, ha kérdezlek. Majd mondd meg Sipos úrnak, hogy ott voltál, de még nincs kész az óra. Nyolc év óta kínlódok veled és nem tudlak megtanítani tisztességes beszédre. Így sose lesz belőled rendes cseléd. Ki foglak küldeni Budaörsre, az istállóba, tehenet fejni, odavaló vagy.

Irma. Nem vagyok odavaló, tessék megbocsátani. _Kezet akar csókolni._

Adél. Hagyd a kezemet. Nekem itt a panzióban rendes cseléd kell. Négy szobaúrra takarítani, teríteni, mosni, ahhoz komolyabb munkát kell végezni. De te sose fogsz megkomolyodni, mert te bolond vagy. Tízéves korod óta tanítalak, mert szegény anyád hű rokonom volt és megígértem neki, hogy kinevellek. Azt hittem, hogy egyszer majd hasznodat veszem, de hiába minden, a fejedbe van a baj. Hátul van az eleje.

Irma. Nincs hátul az eleje, kezit csókolom, ne tessék rám haragudni, nem vagyok bolond, csak gyönge eszem van. De megjavulok. Most még boldogtalan vagyok.

Adél. Azért adtál tegnap este cicit a kis macskának?

Irma. Mit adtam a kis macskának?

Adél. Cicit adtál a kis macskának, meg akartad szoptatni a négynapos macskát, mert olyan buta vagy, mint a tök és nem férsz a bőrödbe. A Szász úr látta, ő mesélte. Szégyelem magam miattad a szobaurak előtt.

Irma. Olyan boldogtalan vagyok.

Adél. Azért mindjárt macskákat kell szoptatni?

Irma. Macskákat? Csak egy volt.

Adél. Te félbemaradt majom. Hol a kenyér? Mért nincs kenyér az asztalon?

Irma. Jézus Mária! _Kenyérért rohan a szekrényhez, kiveszi a kendőből, az asztalra teszi._

Adél. Úgy-e, erre nincs gondod? Fürdőre van gondod! Macskára van gondod! Szalagra van gondod!

Irma. Szalagra nincs is gondom.

Adél. Ne járjon a szád. A kasznidban egész csomó szalagot találtam. Hol vetted?

Irma _sír_.

Adél. Ne bőgj! Hol vetted a szalagokat?

Irma. A Sugár és Eisnernál.

Adél. Miből?

Irma _sír_.

Adél. Miből vetted a szalagot?

Irma. A Császár úr adott rá pénzt.

Adél. Te pénzt fogadsz el a Császár úrtól? Te cifra!

Irma. Nem vagyok cifra, ne tessék ilyet mondani, isten bizony nem vagyok cifra, a Császár úrnak elvittem egy csomagot Budára az üzletbe, azért adott külön borravalót, a felit eltettem karzatjegyre a Nemzetibe, a másik feliből vettem a Sugár és Eisnernál három szalagot, tessék megkérdezni, ha nem tetszik hinni!

Adél. Ha még egyszer pénzt mersz elfogadni a Császár úrtól, meglátod, mit csinálok veled! Nézze meg az ember!

Irma _sír_.

_Császár belép az udvar felől._

Adél. Mi tetszik?

Császár. Semmi.

Adél. Mit akar itt? Ez a Sipos szobája.

Császár. Hallottam, hogy veszekszik, hát bejöttem, mert épp a nevemet mondta, mondok, éppen mérges, hátha én is kapok valamit.

Adél. Ne viccelődjön, ma nincs kedvem viccelni. Maguk is azért mernek velem ilyen hangon beszélni, mert lány vagyok. De legyen nyugodt, ha most asszony leszek, majd magától is több tiszteletet kapok.

Császár. Most asszony lesz? Mikor?

Adél. Ma.

Császár. Micsoda?

Adél. Ha nagyon érdekli, ma. Asszony leszek.

Császár. Még ma férjhezmegy?

Adél. Ha akarom, azt is. De csak a jövő héten akarom.

Császár. Micsoda kérem… ez komoly?

Adél _Irmához_. Eridj ki innen.

Irma. Még oda kell készíteni a mosdóvizet és a papucsot.

Adél. Ne feleselj, menj ki, ha mondom. Majd odakészítsz aztán. Már nem bírok vele, ez is olyan idegessé tesz, ez a taknyos, máma meztelenül fürdött az esővizes hordóban, és a kasznijában egy vagon szalagot találtam, maga adja rá neki a pénzt, – mit akar tőle, nem szégyenli magát, egy tizenkilenc éves piszkos cselédet szuteniroz, nem sül ki a szeme, maga szépfiú, nem talál szoanyirtabb hölgyet a környéken?

Császár. Nagyon ideges, nagyon ideges.

Adél. Maga adta neki a pénzt?

Császár. Én adtam neki, egy útért, mert Óbudára küldtem. De téged meg, ha sokat jár a szád, légy nyugodt, hátbaváglak, ha úgy tüntetsz fel, hogy így, meg úgy.

Irma. Én nem tüntettem fel Császár urat, esküszöm boldogságomra, nekem nem kell a Császár úr se így, se úgy.

Császár. Én nem akarok neked kelleni, de te ne csinálj nekem pletykákat.

Irma. Nem én csinálom a pletykákat, én dolgozok mint egy kutya, de mindenki ellenem van, a Szász úr is azért árulta el, hogy a macskát szoptatni akartam, mert ő is gyűlöl, mert szájazni akart velem és én nem hagytam.

Adél. Mit akart veled?

Irma. Félcseresznyét akart velem szájazni, hogy ő majd a szájába veszi a cseresznyét és én harapjam le a felét, hogy cseresznyepuszit adjunk egymásnak. Egy félóráig nyúzott, hogy hát akkor vegyem én az ajkamba a cseresznyét és majd ő harapja, de én utáltam őtet, pedig színházjegyet ígért, mert tudja, hogy rajongok, és mégse kellett, és ő most ezért gyűlöl és ellenem izgatja a nagysádot, – én már nem is tudom mit csináljak, én belegyugom a fejemet az esővizes hordóba és addig tartom benne, amíg meg nem fulladok! Én nem bírom… Hagyjanak engem békibe!

Adél. Mars ki! Nézd csak! Azonnal menj ki dolgodra!

_Irma sírva kimegy._

Császár. Mi baja magának, mondja! Egy órája vagyok itthon, azóta csak pörölni hallom ezen a szép vasárnapon, a szakácsnét öli, ezt a kis bogarat kihozza, férjhezmegy, mi baja van?

Adél. Épp az, hogy férjhezmegyek.

Császár. Kihez?

Adél. Siposhoz.

Császár. Megbolondult?

Adél. Meg.

_Szünet._

Császár. Üljön le kérem. Borzasztó, hogy milyen ideges. Most nem tudom hamarjában, hogy tényleg megbolondult-e. Mi az? Meg mi az evvel a szalaggal?… meg hogy én főzöm a cselédet… _Szenvedélyesen megöleli._ Bolond vagy? Féltékeny vagy? _Megcsókolja_. Te buta… te… te…

Adél _kibontakozik_. Eressz el. Hagyj békén. Micsoda ostobaság ez, a Sipos minden percben jöhet. Hallgass meg komolyan. Ennek vége van. Mit nézel? Ennek vége. Nem érted?

Császár. Minek van vége?

Adél. Annak, hogy a szeretőd voltam.

Császár. Hogyan… Most egyszerre vége van, minden ok nélkül, pont negyed egykor?

Adél. Pont negyed egykor. Hagyjon békében egy és mindenkorra.

Császár. De még tegnap este… és éjjel…

Adél. És máma már nem. És többé soha. Esküszöm az anyám életére.

Császár. Miért? Miért?

Adél. Mert szerelmes vagyok magába. Utálatos, kikent, hencegő boltoslegény, szerelmes vagyok magába, mint egy kutya, és most vége, mert nekem van eszem és erőm. Én magát megvetem és lenézem és gyűlölöm, – és addig még csak ment a dolog, amíg csak tetszett, de én már öreg vagyok és most beleszerettem magába és most meg akarok szabadulni magától és kilököm magát és férjhezmegyek a Siposhoz, még pedig rögtön és egy napot se várok, mert különben elzüllök maga miatt. Nekem van egy kis pénzem és ez a házam és ez a panzióm, és harminchat éves vagyok és magának egy vasa sincs és komisz és huszonhárom éves és szemtelen és csinos, és feleségül akar venni egy gazdag majmot. És minden hiába, ha én meg nem mentem magamat, én ismerem magamat, én csupa temperamentum vagyok: az lesz a vége, hogy könyörögni fogok, hogy ne nősüljön meg, és beleharapok a nyakába és leöntöm vitriollal és megszúrom a konyhakéssel, de mégse engedem nősülni, és akkor itt állok és vagyok egy jómódú vén majdmitmondtammicsoda, akinek vagy egy fiatal szeretője és akkor maga minden nap meg fog engem verni és én akkor fel fogom akasztani magamat. Ez az egész, édes fiam, semmivel se több, se kevesebb.

Császár. Rettenetes, amiket beszél.

Adél. Fáj?

Császár. Nagyon.

Adél. Nekem még jobban fáj. Sose fogod megtudni, hogy nekem hogy fáj. Nem is érdemled meg, hogy megtudjad. Mi vagy te? Egy senki. Van jellemed? Nincs. Van pénzed? Nincs. Komoly vagy? Nem. Becsületes vagy? Nem is tudom. Szép fiú vagy és szemtelen voltál és én tíz éve vagyok a szeretője egy mérges vén embernek, – és minden, amit te értem tettél, az volt, hogy szemtelen voltál velem, szemtelen voltál a Balázsyéknál, mikor megismerkedtünk, aztán szemtelen voltál a Sohöja-kávéházban, – kétszer voltál szemtelen és én ettől megvadultam és szobát adtam neked bérbe és te nem is álltál velem szóba, és én ruhákat vettem miattad, én vagyok itt a legtiszteltebb nő a környéken és te nem köszöntél nekem, és csipkét varrtam az ingemre és lakkcipőt vettem, és te nem köszöntél nekem, rám se néztél, csak szemtelen voltál, nem is fizettél, csak csinos voltál és én mérges voltam és te megint nem köszöntél, és én beleharaptam a kezembe dühömben, és te a szemembe nevettél, – és akkor, mikor a legszemtelenebb voltál és megrikattál, akkor bevittél a szobádba, és a Sipos Budaörsön volt az anyámnál és én nálad aludtam és megint nálad aludtam és tetszettél nekem és sírtam miattad, de csak dühömben, és mégis megcsaltam veled a Sipost, folyton, folyton, te senki, te üres, te szívtelen. Csak mert szemtelen vagy és koldus vagy és csinos vagy és mert most már köszönsz, azért kelljen nekem elzülleni és meghalni?

Császár. Szent isten, de hát ez borzasztó, hogy milyen ideges. Mit akar? Minden a legnagyobb rendben van, boldogan élünk, én szeretlek, mint egy őrült, a Sipos nem is sejt semmit, eszeágában sincs téged feleségül venni, ez a kis panziód jól megy, a Sipos nem fizet, én se fizetek, de a többiek mind fizetnek, egészséges vagy, szép vagy, fiatal vagy, mit akarsz, minek rugsz fel mindent egyszerre?

Adél. El akarod venni a Balázsynak a lányát. A Balázsy asztalosnak a lányát el akarod venni.

Császár. Az nem igaz.

Adél. Mi az neked egyet hazudni? Persze, hogy azt mondod: nem igaz. El akarod venni a Balázsy asztalosnak a lányát.

Császár. Nem igaz, nem igaz.

Adél. Mult vasárnap a Hüvösvölgyben voltál velük, igen vagy nem?

Császár. Igen. De akkor előre megmondtam, hogy…

Adél. Ne dadogj. Szerdán moziban voltál a lánnyal igen, vagy nem?

Császár. Nem kérdeztem meg tőled előre?

Adél. Voltál-e vele moziban, igen vagy nem?

Császár. Igen.

Adél. Miket beszéltél neki a fülébe a sötétben? Mért mentél az apjával a Schöja-kávéházba? Mért vitted el a gyűrűjét és a karperecét átalakítani?

Császár. Mert ékszerész vagyok és az a mesterségem.

Adél. Csaló, partivadász vagy, az a mesterséged!

Császár. De Adél!

Adél. Ma reggel egy óra hosszat könyörögtél a Brausz hentesnek, hogy adja kölcsön a kocsiját ma délutánra. Azt mondtad, hogy ki akarod vinni a menyasszonyodat Máriaremetére.

Császár. Én mondtam, hogy a menyasszonyomat? Azt mondtam: ismerőseimet szeretném…

Adél. Ne hazudj, azt mondtad, hogy a menyasszonyodat. Csaló vagy, csaló vagy, csaló vagy. El akarod venni a Balázsy asztalosnak a lányát, mert tele van dollárral az apja. Te csaló!

Császár. Adél, te engem… te… engem…

Adél. Csaló!!! Csaló!!!

Császár. Adél, én megfeledkezem magamról!

Adél. Na, üss meg!

Császár _leint a levegőbe, otthagyja_. Meg van bolondulva. Ha így folytatja, elmegyek innen.

Adél. Én megakadályozhatnám még most ezt az egészet. Legyen nyugodt, egy szavamba kerülne. De van eszem és erőm. Vegye el a Balázsy asztalosnak a lányát. Én a Siposhoz menekülök. A Sipos el fog engem venni. A Sipos egy tisztességes, komoly ember. És ha én Siposné leszek, nem nyul hozzám más férfi soha többé, erre megesküszöm, ezt tudhatja, ha ismer. És akkor fellélegzem és megszabadulok tőled… mert te vagy az én szerencsétlenségem.

Császár. A Siposhoz menekül. Egy vén asztaloslegényhez.

Adél. Nem asztaloslegény. Bútortervező rajzoló.

Császár. Szép kis parti.

Adél. Ha tíz évig jó volt szeretőnek, most jó lesz férjnek is.

Császár. Egy vasa sincs.

Adél. Van nekem.

Császár. Öreg.

Adél. Az a jó. Még egy-két év, én is öreg vagyok.

Császár. Sose szeretted.

Adél. Az a jó. Szép csöndes, komoly dolog.

Császár. Utáltad.

Adél. Nem úgy, mint téged.

Császár. És nem is fog elvenni.

Adél. Azt majd én megmutatom neked. Fáj?

Császár. Adél… drága Adél… _Közeledik hozzá._

Adél _eltolja_. Fáj?

Császár. Én ki se tudom mondani, hogy mit érzek most.

Adél. Én ki tudom mondani. Szégyent érzesz, mert a hiúságod kapott egy nyaklevest. Én tudom, hogy ez fáj, te szép ékszerész. Éppen ez elől bujok én a Siposhoz. Én löklek ki téged, mert különben te löksz ki engem és én akkor felakasztom magamat.

_Az ajtó nyílik. Irma lép be. Megint hozza a gyereket._

Adél. Mit akarsz? Mért jöttél be?

Irma. Odakészíteni.

Adél. Nem igaz. Hallgatózni jöttél be.

Irma _kifelé indul_.

Adél. Hová mégysz?

Irma. Kimegyek.

Adél. Mért mégysz ki?

Irma. Azt tetszett mondani, hogy azért jöttem be, mert…

Adél. Ne feleselj. Hallgass és végezd a dolgodat. Készíts a Sipos úrnak kabátot, párnát, mosdóvizet, egy-kettő. És megint cipeled azt a gyereket?

Irma. Kérem, most az anyja adta ide, hogy vigyázzak rá, mert ő elment sörért a Morbitzerhez. Már igazán nem tudom, mit csináljak.

Adél. Mért nem mégysz te a sörért?

Irma. Mert nekem a Sipos urat kell kiszolgálni, nem mehetek, már itthon van, az utcán beszél a Szász úrral.

_Adél indul kifelé._

Császár. Adél kérem…

Adél _hirtelen megfordul_. Mit akar?

Császár. Beszélni szeretnék magával… de nyugodtan… csak öt percet… Meg akarom magyarázni magának…

Adél. Nekem ne magyarázzon semmit. _Kimegy az udvarba, nyitvahagyja az ajtót._

Császár. De Adél kérem, az istenért… hát így nem lehet ezt elintézni… _Beszéd közben utánasiet, kimegy ő is._

_Az ajtó nyitva marad._

Irma _becsukja az ajtót_. Kezüket csókolom. Gyere Lilike, odakészítjük a Sipos bácsinak a kabátot, meg a párnát. Addig ülj ide, de meg ne mozdulj, maradj szép csöndesen. _Az asztalra ülteti._ Adj egy puszit az Irma néninek, jó erőset. Úgy. Na látod, ez az a kabát, ez a házikabát. Ezt veszi föl a drága mérges a testire. _Megszagolja_. Dohányszaga van. Az Irmának nem szabad az esővízben megfürödni. Az Irma csak legyen piszkos. Jól van. Az Irmának nem szabad kéknek lenni, mint a holdvilágos tündérnek, akiért elgyön a felhőkből a szép pilóta és letérdel előtte boldogsága gyönyörében, édes csókért, igaz fájdalomért, szívem gyönyöréből. Jól van. Adj egy puszit, Lilike. Cicit adtam a macskának. Olyan puhán feküdt a mejjemen. Négynapos macska, bársonymacska, tiszta selyembársony. Azt se szabad. Jól van. A Nemzetibe se szabad menni egy hétig. Jól van. Majd délután fölgyössz velem a falépcsőn a padlásra, Lilike, megstoppoljuk az összes harisnyákat és aztán legyössz velem és nézed a vasalást. Jó? Gyere párna, megszagollak tégedet is. Az én édes drágám alszik rajtad. Ez is dohányszagú. Drága mérgest megcsalja a kedvese a Császár Pállal. Kérlek párna, mondd meg neki, mikor a fülivel rádfekszik, súgd bele a fülibe, hogy ne a hűtlen Adélt szeresse, inkább az én hű szívemet szeresse, ne szidjon engem mindig! Drága mérgest megcsalják… Úgy fáj a szívem érte. Mondd, Lilike: fáj.

Lilike. Fáj.

Irma. Jó. _Leteszi a párnát, széket hoz._ Most idetesszük a széket, látod, ideállítjuk a helyire, mingyárt itt lesz a gazdája és ráül és mindenkire mérges, mert nem tudja, hogy olyan édes nekem, mint a méz, mert ő a legszebb pilóta ezen a szép Budapesten, repülőpilóta, felhőpilóta, és nincs szebb fénysugár, mint ő, még ha mérges is, az én egyetlen szerelmem és rózsaláncom, örök nefelejts és gyönyörű pilóta. Mondd azt Lilike, hogy: pilóta.

Lilike. Pilóta.

Irma. Nagyon jó. Megint kavics van a cipőmben. Nem veszem ki. Már késő. Inkább szenvedek, hogy boldogtalan legyek. _Figyel_. Meggyött a mérges. Jaj, titkos szerelmem.

_Sipos belép._

Sipos. Nem veszed le azt a gyereket az asztalról?

Irma _lekapja a gyereket_. Jaj… kezitcsókolom.

Sipos. A terített asztalon van a gyereknek a helye? Hallottak már ilyet!

Irma _elveszi Sipos kalapját, elteszi_. Kezitcsókolom, bocsánat, tévedés volt. Hogy tetszik lenni?

Sipos. Ebéd előtt rossz kedvem van, ne kérdezz. Vidd ki azt a gyereket. _Leveti a kabátját._

Irma. Viszem. Gyere Lilike. _Felkapja, kiviszi, visszarohan._ A Sipos bácsi mérges.

Sipos. Kabát.

Irma _szalad, veszi, elteszi_.

Sipos _leveti a nyakkendőjét_. Nyakkendő. Pfü.

Irma _szalad, veszi, elteszi_. Meleg van.

Sipos _levetve gallérját_. Nem kérdeztem. Gallér.

Irma. Gallér. _Veszi, szalad, teszi, visszaszalad, hozva a házikabátot._

Sipos. Nem kell.

Irma. Vissza?

Sipos. Vissza.

Irma. Ingujj?

Sipos. Ingujj. _Felgyűri karján az inget._ Kézvíz.

Irma _a mosdóhoz rohan_. Kézvíz. Friss. _Beönti._

Sipos. Szappan.

Irma _átadja_. Szappan.

Sipos _kezét mosva_. Törülköző.

Irma. Törülköző. _Átadja_. Tiszta.

Sipos _törülközve_. Papucs.

Irma _lihegve hozza, letérdel_. Papucs.

Sipos _kezét törölve, leül_. Cipő.

Irma _lehúzva egyik cipőjét_. Egyik cipő.

Sipos _törülközve, nyujtja a másik lábát_. Másik cipő.

Irma _lehúzza azt is_. Másik cipő.

Sipos. Egyik papucs.

Irma _ráadja_. Egyik papucs. És…

Sipos. Másik papucs.

Irma. És másik papucs. _Azt is ráadta._

Sipos _feláll, a levegőben tartja a törülközőt_. Kendő vissza.

Irma. Kendő vissza. _Veszi és viszi a kendőt, a lavórból a vödörbe önti a vizet._ Kiöntés, lavór visszatevés.

Sipos _ezalatt az asztalhoz ül_. Ujság.

Irma _az ablakból hozza_. Ujság.

Sipos _ujságot olvasva_. Leves.