Part 23

«Dominus vobiscum! hangzott a mellékszobából. Méltóságos uram, Napoleon öcsém! Soká tart-e még az a levélirás? Négy oldalt tele irhattál azóta verssel! Sok szónak sok lesz az alja. Én már az egész bibliát végignéztem az alatt. Segítsek-e bevégezni?

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Segített!

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Leon felriadt a megszólításra. Nagyot sóhajtott, felállt. Aztán állva irta meg a levelet Rafaelához.

Nem volt ez sok szó. Két sorból állt az egész.

«Feltaláltam Liviát…

Isten legyen irgalmas nyomorult lelkemnek…»

Azzal felszakítá a lepecsételt levelet, elolvasá, a mi benne volt.

És «végül» lepecsételte a herczegasszonyhoz irottat, s egy percz mulva derült arczczal lépett a főpap elé, átadva neki a választ.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Ez volt az utolsó levél, mely Zárkány Leonról hírt mondott.

Másnap nem találták őt sehol.

Ott hevertek asztalán érdemrendei, üdvözlő levelei, ő maga nem jött elő többé.

Hová tünt el? Mi érhette, hogy a boldogság küszöbén, a gazdagság, hatalom, dicsőség magaslatán, mint egy ködkép, úgy eltünt? Ezt a talányt nem tudta megoldani senki.

MI LETT A VÉGE?

Sokáig próbálgatták megoldani a talányt, mely Leon eltűnését fedezte. Mindenki más magyarázatot adott neki.

Nornenstein Octavián fejedelem bizalmas körökben elbeszélte, hogy Alienornak amerikai párbaja volt Leonnal. Alienor ugyan ezt nagyon ügyesen el tudta tagadni, de mégis bizonyos, hogy ez okozta Zárkány elveszését. Vagy elölte magát, vagy úgy kiszökött a világból, hogy rá ne találjanak.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Alienor pedig épen ellenkezőleg fogta fel a dolgot. Ő meg azt hitte, hogy Leon egyenesen őt játszotta ki, s azért hagyta ott Rafaelát és a főispánságot, hogy mégis csak Párisba szökjék Pompeiához. Most már erősen élt a gyanuperrel, hogy Pompeiának örvendetes levelei kettőjük között kicsinált cselszövény művei voltak, s tartott a kétségbeesés a háború végeig, a mikor aztán, a békekötés legelső hirére, ő volt a legelső, a ki a felszabadult Párisba rohant, azzal a szándékkal, hogy Pompeiát megöli. Ott azután a kétségbeesésből egyszerre megint az atyai örömök extasisába esett bele. Onnan írt apjának, hogy Pompeia mégis csak egy angyal! újszülöttét ma fogják keresztelni, nagyapja tiszteletére Octaviánnak. A mire Octavián fejedelem emez ismeretes mondatot válaszolta:

«A hajó útját a tengeren, a madár röptét a levegőben és a többit, és a többit ki ismerhetné fel! Egyébiránt miért ne hihetné a coeurkirály azt, hogy ő igazi ura a coeurdámának, holott jól tudja, hogy minden játékkártyában ott van a coeur-alsó?» (Gyönge példálózás Pompeia kártya-silhouettjeire, a mikről mindenki tudott, csak Alienor nem).

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Leon tehát itt sem került meg.

Dumka úr fejéből senki sem verhette ki, hogy Leont titkos ellenségei sikkasztották el, s minden módot megkisérlett feltalálására, jutalmakat tűzött ki annak, a ki nyomára tud vezetni, s a ki legalább hulláját megtalálja.

Kárba veszett nemes buzgalma. Leon halva sem jött elő.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Voltak, a kik titkos politikai vendetta áldozatát akarták látni benne, s éjjeli elraboltatásról beszéltek, s sürgették a kormányt, hogy járjon utána a követségek útján, nincs-e külföldön elzárva a keresett nevezetes férfi?

Aztán voltak megint, a kik megesküdtek rá, hogy látták őt majd itt, majd amott megjelenni; hanem aztán, mikor utána jártak, hallák, hogy az vagy valami kalandor volt, a ki Leon nevét bitorolta, vagy pedig valami jámbor utazó, a ki beleillett a személyleírásába.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Csak hárman voltak, a kiknek sejtelmük volt a valóról.

Az egyik Rafaela herczegnő.

A másik madame Corysande.

A harmadik a vas kakadu.

De ők egymást soha sem keresték fel, hogy gondolataikat kicseréljék.

Annyit megtudtak, hogy Leonnal együtt Livia is eltünt.

De hogy hova lettek aztán? az kideríthetetlen titoknak maradt.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

A FRANCZIA UTAZÓ VÁZLATA.

Az 1872-ik nyár utólján egy franczia utazó: Beaulieu Gaston megkisérté a schweizi havasok egyik legmagasabb csúcsára, a Mont-Viergere feljutni. Uti naplójából közöljük ezt a részletet.

Augusztus huszadikán reggel tovább indultunk a pásztor gunyhóból, hol az éjszakát töltöttük, a Mont-Vierge csúcsa felé, melyet még egy veszedelmes jégmező választott el nyugpontunktól.

E jégmező egymásra düledező romtömegein keresztülhatolás közben, az egyik vezetőm oly szerencsétlenül csúszott el, hogy a fejét belevágta egy párkányba s eszméletlenűl terült el.

A másik vezető, ki emennek testvére volt, a balesettől úgy megrémült, hogy nem volt rábírható a továbbmenetelre. Azt mondá, hogy ő már előre tudta, hogy valami baleset ér bennünket, mert reggel, a mint kitekintett a gunyhóból, előtte ugrált el a fehér kőszáli kecske: a havasi vadászok rémkísértete; a kivel találkozni bizonyos veszedelmet jelent.

Miután a ficzkót semmi igérettel és biztatással nem bírtam rávenni, hogy a pompás hegycsúcsra feljöjjön velem, föltettem magamban, hogy neki indulok egyedül. A jégkúp, melyre még föl kellett mászni, kétszáz méter magasan meredt föl előttem, s én nem akartam magamon hagyni azt a szégyent, hogy ily közel a czéltól engedtem magamat visszariasztatni. A vezetőt utasítottam, hogy mit csináljon a bátyjával, hogy életrehozza, s azután várjanak ott rám, míg visszatérek, ha nem akarnak utánam jönni.

Három órai erőfeszítő fáradság után felkapaszkodtam a Mont-Vierge legmagasabb csúcsára, a honnan a világ legszebb panorámája látható be köröskörűl.

De nem a nagyszerű kép lepett meg első pillanatra, nem a napfénytől tündöklő jéghegyek csoportjai világoskék árnyékaikkal, nem a fehérrel fehérre rajzolt havasi tájképek, nem az egymásba folyó hegylánczok; hanem a mi közvetlen előttem volt: két holttest a szikla tetején.

Egy ifjú férfi és egy leány.

A leány halt meg elébb, mert feje oda volt téve az ifjú keblére, ki egyik karjával magához ölelte őt, míg más karján saját feje nyugodott. A leány arcza az ifjú mellét érinté, mig ennek az arcza ég felé volt fordítva, azon ég felé, mely örökké derült. E pontját a földnek felhő el nem éri soha.

Mellettük hevert a két kiürített üveg, melynek tartalma halálukat okozta.

A leány úgy feküdt ott, mintha aludnék: lecsukott szemekkel; az ifjú mintha virrasztana fölötte, felnyitott szemeivel az égbe nézve.

Mióta alhatnak itten?

Kővé fagyva az örök hidegtől; szobrok, a miket az idő el nem pusztít. Megörökítve a halálban. Eltemetve a szabad égbe!

Minő balsors üldözhette őket, hogy ezt a helyet, ezt a halált választották maguknak a világtól megválásra?

Semmi irás, semmi jel nem volt náluk található, mely kilétükről felvilágosítást adhatott volna. Régen itt lehetnek már.

A kőszáli sasok nem jöttek el értük. Talán nem járnak ily magasan prédát keresni? Talán nem bántják a halottakat? vagy talán azt hiszik, hogy él az a férfi, ki szemeivel folyvást az égbe néz s félnek hozzá közelíteni.

Köröskörül ünnepélyes csend van: a természet teljes, tökéletes hallgatása. A ritkult légbe a mély völgyből semmi zaj sem emelkedik föl. Háborítatlan alhatják álmukat: egyik, kedvese keblére borulva, másik, örökké nyitott szemmel nézve a kelő és lemenő napot, s a támadó és leáldozó csillagokat. Gyönyörű sírbolt!

Minő tragoedia előzhette meg ezt a végzetet?

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

A szerző *) alatt megjegyzi, hogy az eset tán összefüggésben van annak a magyar ifjúnak a rejtélyes eltünésével, ki pár év előtt a párisi diplomatiai körökben is feltűnt. Szerző is találkozott vele egyszer s a halott arczvonásaiban hasonlatosságokat hisz fölfedezhetni. A vezetőket azonban semmi áron nem bírta rávenni, hogy a holttesteket lehozzák a magasból. A mint azok meghallották, hogy ott halottak feküsznek, elfutottak onnan.

RAFAELA KISÉRLETE.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Rafaela herczegnő, a mint az úti vázlatott olvasta, rögtön elutazott személyesen Saint-Croixba, a mi a Mont-Viergehez legközelebb eső falu s ott legelébb arra akart vállalkozni, hogy maga fölmenjen a Mont-Vierge csúcsára. Nem talált rá vállalkozót, a ki őt oda felvezesse. Nőre nézve ez a lehetetlenség erőszakolása volna.

«De ha az a nő felmehetett oda, a ki ott halva fekszik».

Azután nagy jutalmakat igért azoknak, kik a Mont-Vierge ormán fekvő halottakat onnan lehozzák.

Senki se vállalkozott rá.

Kinevették vele. Azt mondták, hogy nem ment oda még fel senki: azért is Mont-Vierge a neve. Nem feküsznek ott halottak. Az útleírás szerzője csak úgy gondolta ki az egész történetét, hogy a könyvét érdekesebbé tegye vele. Ő maga sem ment fel arra a csúcsra.

Mesének állíták az egészet.

Vagy talán erősebb volt náluk a babonás félelem, mint a pénzvágy? s nem mertek közelíteni ahhoz a helyhez többé, a mit két elenyészhetlen halott választott magának örök nyughelyéül?…

A NÉMET UTAZÓ VÁZLATA.

1874 végével pedig egy porosz útleírásban, a mit Frohman tanár szerkesztett, ki Japánban füvészeti tanulmányokat tett azzal az expeditióval, mely nemzetközi szerződés végett volt odaküldve a német kormánytól, ez a részlet olvasható:

«Dezimában találkoztunk egy telepítvényessel, kinek ott a megszokott japáni fa- és papirházak között szép, kényelmes kőháza van s abban jól rendezett theaüzlete. Mynheer Ruysdalenak nevezik. Európai műveltségű férfi, a harminczas években, arczán hollandi nyugalom és figyelmesség. Mindenféle európai nyelven beszél, s azért a japáni hatóságoknak nélkülözhetlen embere.

A Mynheer, megtudva füvészi szakküldetésemet, meghitt magához a Mogi falu mellett fekvő nyári lakába, hol családja lakott.

Márczius vége volt az idő, Japánban a virágok évszaka. Mind az a növényzet, a mit nálunk Európában üvegházban ápolnak, itt erdőszámra borítja a hegyoldalakat, s a fűszerillat erdőről-erdőre változik.

A gazdag föld, az áldott éghajlat mellett nem ismerik itt a mostoha évet: inség, rossz aratás nincs. A nép szorgalma csodákat tesz. A hegyoldalakat escarpeokra metszi, s a vizet felvezeti a hegytetőre és rizst termeszt ott, a hol nálunk kecskék legelnének. A lapályokon épen akkor szántottak rizs alá: eke és szántó két lábnyi mély vízben jártak. A fiatal thea-ültetvényekről akkor szedték a legdrágább theát, a tavaszi első sarjat.

A Mynheer nyári laka egy pompás völgyben fekszik, a két hegyoldal közűl az északit örökzöld japáni cedrusok és tiszafák fedik, a déli nagylevelű fejedelmi pawlowniaerdőket mutat, miket datolyapálmák sorai szegélyeznek.

S e völgy egy tengeröbölre nyílik, melynek hátterét egy távolban füstölgő vulkán foglalja el. Gyönyörűbb látványt képzelni nem lehet.

Kedélyes házi gazdám nyári lakása egészen a Nangasakiban otthonos modorban épült, tágas verendával, hol a lakomát elköltöttük.

A házi gazda neje, kinek bemutatott, csak japáni nyelven beszélt; ámbár feltünően szép kék szemei meghazudtolni látszottak japáni eredetét; nemes vonásai európai typusra emlékeztettek, a mi azonban mind a german, mind a latin, mind a szláv fajoktól elüt.

A férj tolmácsolása mellett mégis csak megértettük egymást valahogy.

A kedves háziasszony megmutogatta nekem szobakertjeit: azokat a csodálatos japáni műkertecskéket, a hol egy arasznyi magas skatulyában eleven fenyőfák, cseresznyefák zöldülnek, virágoznak és még gyümölcsöt is teremnek, akkorákat, mint egy mustármag; s egy terebély diófa, a minek a kerülete akkora, mint egy zsebóra, rakva diókkal, míg egy lúdtoll nagyságú élő kókuspálma valósággal görnyedezik a borsószemnyi kókusdiók terhe alatt. Ez a japániak ártatlan mulatsága.

Az ebéd japáni izlés szerint készült s ebéd alatt japáni énekesnő mulattatott bennünket gottojátékával az ott divatos sokhúru zongorán, valami legendát énekelve hozzá, a mi a háziasszony tetszését nagyon meglátszott nyerni; anynyira, hogy szinte elvonta a figyelmét kis leányáról, a ki szüntelen a nyakán csüggött, s keresztül-kasul mászkált az ölén. Egy kedves kis három esztendős gyermek, épen olyan kék szemekkel, mint az anyjáé. Ez sem beszélt más nyelven, csak a japánin.

Hanem mikor vége volt az ebédnek, s az énekesnő egy perczre elhallgatott, hogy legendakönyvében új dalt keressen: a kis gyermek egyszerre letérdelt az anyja mellé s két kis kezét összetéve, elkezdett imádkozni egy előttem ismeretes európai nyelven: magyarúl.

Gyakran utaztam Magyarországon füvészi búvárlataim végett, a vendégszerető magyar nép asztalánál sokszor hallottam ezt az asztaláldást a kis gyermekek ajakáról:

«A ki ételt italt adott, Annak neve legyen áldott! Ámen!»

Bámulva tekinték gazdámra és nejére: azok zavarodottan vissza én rám. Ők nem adtak nekem magyarázatot, s én láttam, hogy a kérdezősködés őket kellemetlenűl fogja érinteni s nem tettem a miatt szót.

Hanem most már kezdek rá emlékezni, hogy láttam én egyszer ennek a férfinak az arczát valamikor Berlinben, egy nagy ünnepélyes tánczvigalom alkalmával: akkor meg is mondták a nevét; de már elfeledtem. Úgy hasonlít hozzá.

S a többi!

* * *

A tisztelt olvasó és olvasónő tetszésére bízzuk, hogy válaszsza a két változat közűl azt, a melyik kedélyéhez jobban illik.

TARTALOM.

II. KÖTET.

NEGYEDIK RÉSZ: POMPEIA.

Az elkészült zászló 3 Livia feladata 14 Csatavesztés után 23 A jótékony bazárban 32 A rózsa csipkebogyói 39 A megtalált könyek 48 Magyarország Bécsben 59 A vas kakadú 64

ÖTÖDIK RÉSZ: LIVIA.

A Loreley 86 Ragyogó veszély 102 Az oroszlán, a kit megütnek 117 Most jövök én 123 Táncz a vulkán felett 132 A «schwarze Péter» 146 A tűzakna fellobban 162

HATODIK RÉSZ.

A vadonban 167 Az Isten szolgája és az istentagadó 186 A harmadik nyom 198 Bolond szerencse 206 Niobe parasztruhában 217 Az utolsó szívdobbanások 227 A herczegnő gyászfátyola 233 Az én atyám 247 A gúla magasán 266 Mindenféle auspiciumok 273 A rejtély kulcsa 281 A kinn rekedt férj 282 Vigasztalás 287 Bűbájos éjek 292 Töprengés 297 Légy üdvöz 300 Mi lett a vége? 316 A franczia utazó vázlata 318 Rafaela kisérlete 320 A német utazó vázlata 321

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

41 |Miért ímádkozott? |Miért imádkozott?

56 |tartotta beszeddel |tartotta beszéddel

63 |nemesi czímereben |nemesi czímerében

81 |Rossz godolat |Rossz gondolat

98 |kereszül rontani |keresztül rontani

100 |altabornagy maga |altábornagy maga

113 |tojáshéjából kipittanhatott |tojáshéjából kipattanhatott

130 |atyai elérzékcnyülése |atyai elérzékenyülése

141 |vege lesz |vége lesz

181 |és hajlékom!« |és hajlékom!»

200 |On nem lakik |Ön nem lakik

212 |apró penze» |apró pénze»

212 |tarthat örökkké |tarthat örökké

213 |jatszottad a szerepet |játszottad a szerepet

219 |a kí «halandó» |a ki «halandó»

233 |szádat megütn |szádat megütni

250 |közötti külöbséget |közötti különbséget

281 |gyásszertartás után |gyászszertartás után

281 |rendezte valámi |rendezte valami

287 |azt modod neki |azt mondod neki

291 |mindnféle üdvözleteket |mindenféle üdvözleteket

292 |mínden büszkeség |minden büszkeség

295 |most nindent |most mindent

299 |nem tudomany |nem tudomány

300 |a mít saját |a mit saját

300 |hagyhatta csukódní |hagyhatta csukódni

309 |keresi többbé |keresi többé

317 |tűzött kí |tűzött ki

321 |Eurúpai műveltségű |Európai műveltségű

323 |gyermekek ajakáról; |gyermekek ajakáról:

326 |Loreley 88 |Loreley 86]

End of Project Gutenberg's Az élet komédiásai (2. rész), by Mór Jókai