Part 13

Az ilyen zavart helyzet tisztázást kiván, de csak akkor találhatja meg, ha kétféle dolog kerül össze: az örömteljes élethit biztosítása, mely a jelen hatalmas feladataira bátorságot és erőt ad, és teljes elismerése mind a homályosnak és ellenségesnek, a mit emberi helyzetünk mutat; az igazság árán megvásárolt élethit végül is csak káros lehet. Hogy azonban mindkét követelményt együtt betöltsük, abban előmozdításunkra lehet a meggyőződés az önálló és lényeget alkotó szellemi életről. Mert magas és mindent befoglaló czélt ad nekünk, mely megéri az élet fáradságát, de egyúttal teljes erővel érezteti az ellenállás súlyát, sőt fokozza ennek a nehézségnek az érzését. Az azonban az ellentmondás döntő megoldását adja, hogy a harczon át következhetik és következik is be az élet új mélységének megnyitása. Ha így fáradalmaink és szükségeink a mindenség továbbmozgásához tartoznak, akkor nincsenek elveszve, akkor a végleges győzelem az igené marad; csak az így nyert életigenlés, mely az örömteljességet és a komolyságot elválaszthatatlanul összeszövi, különbözik alapjában minden laposan vidám optimizmustól, mely már előre letompítja a problémákat.

5. Sehol másutt nem állanak a szellemek keményebb harczban, mint annál a kérdésnél, vajjon az emberi élet mint a természetnek merő továbbvitele értendő és alakítandó-e, vagy hogy a valóságnak új foka jelenik-e meg benne, melynek megjelölésére rég idők óta a szellem fogalma szolgált. Olyan átfordulás van itt szóban, a mely merevebb minden változásnál, melyet az emberi emlékezet ismer. Mert minden, a mit a történelmi hagyomány számunkra hoz, vallás és morál, nevelés és művészet, maga az ember összképe a személyiségben és az egyéniségben, mindez annak a meggyőződésnek az uralma alatt képződött, hogy az ember körében a természettel szemben valami lényegesen új tör keresztül és hogy ennek az újnak kell a gondolkodáson és életen uralkodni. Ezzel az egész hagyománynyal kellene szakítani, ha az ember most teljesen bele akarna illeszkedni a történelembe és hozzá akarná alkalmazni életét; az évszázadok teljesen eltévedtek volna, és minden hagyományos értéket újra kellene értékelni, szóval olyan felfordulás volna, melylyel szemben a legradikálisabb politikai és szocziális változások, melyeket az ember kieszelhet, kicsiségnek tünhetnek fel. Mindazonáltal nem térhetnénk ki az ilyen felfordulás elől, ha az igazság parancsa követelné; hogy azonban követeli-e, azt persze meg kell pontosan vizsgálni.

Fejtegetésünk arra a meggyőződésre támaszkodott és pontról-pontra ennek igazolásán fáradozott, hogy az emberben a valóság nagy fordulata kezdődik és az élet új módjára hajtja át; abban a kisérletben tehát, hogy merő természeti lénynyé változtassuk vissza, csak époly elhibázott, mint lehetetlen reakcziót, csak ártalmas tévedést láthat, melynek elharapózása súlyos veszteségekkel fenyegeti életünket. Mivel saját fogalma a szellemi életről élesebb elválasztást hoz magával az emberi léttől, teljesen elismerheti az ember szoros összefüggését a természettel, a lassú kialakulást az állati kezdetekből, még az elemi természeti erők és természeti ösztönök megmaradását is a magas fejlettségű kulturán belül; életünk valóság szerint sokkal több kötöttséget és merő ténylegességet tartalmaz, lelkünkbe is sokkal inkább belenyúlik a természet, mint a hogy a hagyományos nézet föltételezte, továbbá életünknek sokféle előbbrevitelt igér, ha természetes bázisa tisztábban ragadtatik meg és erőteljesebben fejlesztetik, ha a szellemi tevékenység szorosabb kapcsolatban marad vele; az ilyen nyereség nem merül ki egyes eredményekben, hanem az élet egészét emeli és lényeges jellemvonást visz bele. De minden együttvéve a legkevésbbé sem kényszerít arra, hogy feladja a szellemi élet fölényét. Ez nem a környezetnek merő szemléletéből és értelmezéséből alapozza meg jogát, hanem sokkal inkább abból, hogy a világtörténelem mozgalma szüntelen hatásban egy bensőséget hozott létre, a mely gazdag tartalmával és értékeivel biztosan és magasan fölötte áll a merő ember véleményének; hatalmas munkával és küzdelmekkel olyan fordulat ment végbe ebben az irányban, hogy az élet mindjobban belülről építi fel magát, mindjobban önmagán áll s a világot is mindjobban a belülről felhozott gondolkodási formákban látja. Csak az ilyen fordulattal válik lehetővé a tudomány is; mint merő darabjai egy természeti szerkezetnek és a gondolkodás önállóvá válása nélkül sohasem jutnánk túl a képzetek játékán; a ki a természetet mint egészet tekinti át, szétbontja és újra összefoglalja, az nem benne áll a természetben, hanem fölötte; a ki a merő eredményen nem felejti el a módot, a hogy létrejött s a szellemi vivmányt, annak számára nincs a naturalizmusnak meggyőzőbb czáfolata, mint a természettudomány ténye.

A naturalizmus csak azzal adhatja a siker látszatát vállalkozásának, melylyel az emberi élet összálladékát a természetből vezeti le, hogy ez egy idealizmussal átitatott atmoszférán belül van és szüntelen ebből egészíti ki saját nagyságait, arrafelé hajlítja őket, sokkal többet csinál belőlük, mint a mennyit a valóságban kitesznek. A szokásos összekeverésen keresztüllátni, a naturalizmustól elvenni mindent, a mit kölcsönvett, szigorúan a saját képességére állítani, ez annyit jelent mint belsőleg elrombolni a naturalizmust. Csak arra lehet veszedelmes, a ki az érzéki benyomással nem tud megfelelő gondolkodó-erőt szembeállítani. Ez azonban közel fekszik olyan korban, melynek szemléleti horizontja szüntelenül kitágul és a mely egyúttal könnyű szívvel lemond az alapos filozófiai műveltségről.

Ha ilyen belső gyöngeség daczára a naturalizmus annyi kortársunkat magával ragadja és nevezetesen a tömegeket mámorba ejti, annak különös okai kell hogy legyenek, a mint hogy vannak is. A szellem oldalán ma nincs szilárd összetartás és világos czél; a minek az életet irányítani kellene, az maga is súlyos bonyodalomban és veszedelmes bizonytalanságban van. Mindenekelőtt tekintetbe jön itt a kultura és vallás meghasonlása, mely azzal fenyeget, hogy az előbbit a laposságba, az utóbbit a korlátoltságba és merevségbe vezeti. Nem tudunk a kulturfogalomnak olyan mélységet adni, hogy az egész embert belsőleg megragadja és lényegesen továbbképezze; ha azonban a felszinen marad, akkor egyáltalán nem lehet elkerülni, hogy a kulturát túlnyomólag mint a megismerés merő fokozását fogjuk fel, hogy olyan intellektualizmus harapózzon el, a mely a körülöttünk levő világnak észszerű felderítéséből minden probléma megoldását, az egész emberiség fölemelését és megnemesítését várja, a mely nem ismeri és nem tiszteli az életnek semmi mélységét és titkát, a mely tehát az életnek semmi belső tartalmat és egyúttal semmi szilárd támaszt nem tud adni. Az ilyen üres életnek nincs védelme a környezetből való levezetés ellen; az ilyen intellektualizmus lesz a naturalizmusnak legjobb szövetséges társa, csak amannak támogatása révén tarthatja emez lehetségesnek, hogy a körülöttünk levő világról való belvilágítással urává lehet minden problémának. Az alapvető hiba abban áll, hogy a valósághoz való viszonyunk egyedül az exakt tudományra alapíttatik s az élet elviselhetetlen összezsugorítására félreismertetik, hogy más életterületek, mint művészet, morál, vallás is tartalmaznak őstapasztalatokat és az élet sajátos alakításával a valóságnak sajátos áttekintéseit is adják. Ha a filozófia végül a szellemi élet egészéből igyekszik összefoglalni ama tapasztalatokat és világáttekintéseket, akkor ez lényegesen más dolog, mint az egész életnek a merő tudomány vagyis inkább természettudomány alá hajtása.

A mi felfogásunk a szellemi életről megengedi az energikus harczot az ilyen összezsugorítás ellen. Mert valamint az emberi lét egészében egy nagy problémát ismer fel, ép úgy fölébe törekszik minden egyoldalú életalakításnak és áttekintésnek, akár a művészet, akár a vallás, akár a tudomány irányából jön is és teljes tudatossággal egy lényeg-kultura egésze felé tör, teljes biztonságot nyújt a naturalizmus ellen is és nem kell a vallással megoldhatatlan konfliktusba kerülnie, mert a vallás jelentőségét helyesen tudja méltatni anélkül, hogy az egész életet alárendelné neki.

Ezt pedig annál inkább, mert a mi alapmeggyőződésünkből hathatósan ellene lehet dolgozni a vallás fentebb kifejtett bonyodalmainak. Mert ha az a meggyőződés, mint mindenütt, itt is azt az ösztönzést adja, hogy a merő fogalmakon és érzéseken túl teljes tevékenységű életre hatoljunk elő és ennek fejlődését előtérbe helyezzük, akkor aggodalom nélkül tehet különbséget ez élet szellemi tartalma és ennek az ember által való elsajátítása közt, egyúttal a szellemi tartalmat mint az idők felett állót vitathatja és elsajátítását mint történeti mozgalomban levőt értheti. Ez megengedi a vallásnak nyilt és becsületes megegyezését a szellemi evolutió világtörténeti állapotával és alapos kiválasztását annak, a mi elaggott és fonnyadt lett benne, a nélkül, hogy a vallás elvesztené önállóságát és készséges szolgálójává lenne a merő korbeli felszinnek. A megegyezés nélkülözhetetlen a vallás saját érdekében. Mert a hogy ma a dolgok állanak, könnyen jut a félvalóság állapotába és ha most ezt az állapotot még állami vagy társadalmi tekintélylyel kényszerítik rá az egyénekre, akkor ebből elkerülhetetlenül elkedvetlenedésnek, sőt elkeseredésnek kell kikelnie, a mely szintén a naturalizmus szövetséges társa. A leglaposabb támadások is a vallás ellen reliefet kapnak, ha a vallás olyan tanításokat vagy érzéseket akar fentartani, a melyekben számunkra már nincs igazság és ha tarthatatlan dolgokért való küzdésben emészti fel legjobb erejét.

A vallás tényálladékának nagyon is szükséges reviziója azonban kritikájával és sok hagyományos és kedvelt dolgoknak elejtésével, szükségszerűen a vallás csökkentését eredményezné, ha a kritikának a mérlegét nem tartaná positiv fölépítés; épen erre szorítanak a modern élet tapasztalatai. A szellemi gyökereitől elválasztott ember mind kisebbnek tünik fel előttünk mozgásaiban, mind fájdalmasabban érezzük belső ürességét, teljes értelmetlenségét egy merő létkulturának, mely önmagára alapítva elkerülhetetlenül merő kulturkomédiává válik; egyre hevesebb lesz a kivánság a lélek megmentésére mindaz ellen, a mi összezsugorítja és elnyomja, egyre kényszerítőbben van szükségünk szemben a mindennapi élet alacsonyságaiba való elmerüléssel a fölemelő és megnemesítő hatalmakra. Ilyen megmentésre és fölemelésre azonban nincs lehetőség egy önálló szellemi világ elismerése és megelevenülése nélkül. Már most a vallás az egyedüli életterület, a mely a szellemi életet teljesen és tisztán érvényre juttatja; ezt azonban csak akkor teheti, ha megfelelő szellemi életkört, saját szellemi atmoszférát teremt; ennek meg szüksége van egy különös életközösség alakítására, az állammal szemben is, a mely minden szellemi tartalma mellett is elkerülhetetlenül belevonatik az időleges és emberi ügyekbe és a mely a szabadság veszélyeztetése nélkül nem vállalhatja fel azt a legbensőbb feladatot. A mai egyházaknak minden hiánya és kára mellett nem szabad szem előtt tévesztenünk, hogy vallási közösség nélkül nincs erőteljes vallás és enélkül nincs számunkra önálló szellemi élet. Mennél nyilvánvalóbban állnak szem előtt az emberi lét roppant bonyodalmai, annál kevésbbé elégíthet ki egy érzelmi vallás a maga bizonytalanságában.

A mit az ilyen helyzet feladatul és törekvésül létrehoz, azt belső összeszövődöttségében mutatja az összkultura. Csak a meglévő nehézségek alábecsülése tarthatja vallási helyzetünk egészségessé válását lehetségesnek az összes kultura elmélyítése nélkül, sőt mondhatjuk, szellemi reformáczió nélkül. Ez azonban nem juthat szerencsés fejlődésre a vallásnak újraélesztése és helyzetének újra való megerősítése nélkül. Így a feladatok szorosan egymásba kapcsolódnak és a munkát a közös czélra különböző oldalakról kell megragadni.

E szerint az emberiség maradandó életproblémája a mi korunkban sajátságosan kihegyeződik s a kor e mellett nagyon is készületlennek mutatkozik. Ez a készületlenség azonban csak azt riaszthatja el a munkától, a ki belsőleg gyöngének érzi magát és a kinek nincs bizalma az emberi életen uralkodó hatalmakban. A mennyiben van erő és bizalom, épen a készületlenség válik erős ösztönzővé minden képesség megfeszítésére. A ki az emberi életet egy világot átfoglaló szellemi életben alapítja meg, annak számára egyáltalán nincsenek az élet lehetőségei kimerítve, az az őt körülvevő életnek minden bonyolultságából és mesterkéltségéből visszamehet az eredeti forrásokhoz és belőlük egyszerűvé és lényegszerűvé igyekezhetik alakítani az életet, a mi felé a jelenkor fokozódó vágya visz. Csak ezzel válik lehetővé, hogy az expanziónak konczentrácziót és a szélességbe való kiterjedésnek mélységre való törekvést állítsunk szembe és ezzel az életet megint egyensúlyba hozzuk. A feladatok minden sokaságában megmutatkozott nekünk egy általános probléma, de egyúttal a lényeg-alkotó szellemi életben szilárd alap is jelent meg, a melyből a munkába bizvást bele lehet fogni, a hol az erők összegyűlnek és elutasítva az ellaposodást és megmerevedést egyaránt, közös harczra egyesülhetnek az élet lényegszerű egészeért. Semmi sem hoz több feszültséget és több nagyságot életünkbe, mint ez a harcz, melynél semmi esetre sincs csak az egyesnek jólléte kérdésben, hanem a szellemi élet fentartása az emberiség körében. Csak ebben a kapcsolatban nyer életünk értelmet és értéket.

TARTALOM.

Bevezetés 1 _A kor válaszai_ 7 A régebbi életrendek. A vallásos életrend 9 Az immanens idealismus életrendje 15 Az újabb életrendek. A közös alapvetés 22 A naturalismus életrendje 24 Az ember önmagához fordulása. A szocziális és individuális kultura 35 Megfontolások és előkészítések 52 _Kisérlet egy felépítésre_ 65 A szellemi élet alaptermészete. Uj élet megjelenése az ember számára 67 Ember és mindenség 80 Az új élet feladata és nagysága 90 Ellenállások és leküzdések 105 Szellemi élet és emberi lét 105 A szellemi élet készületlensége és látszólagos bizonytalansága 117 A szellemi élet látszólagos tehetetlensége a mindenségben 130 Visszatekintés és összefoglalás 151 Következések az egyén életére 169 Következmények a jelen helyzetére 184

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

13 |mindinkáhb |mindinkább

22 |meggyőződesekben |meggyőződésekben

25 |)1561–1626) |(1561–1626)

30 |vilégnézetet |világnézetet

38 |súlypontjá-… erőtsebb |súlypontját… erősebb

94 |forsulatot… legvilágodabban |fordulatot… legvilágosabban

97 |kapscolódik |kapcsolódik

109 |fentatrása |fentartása

142 |vissszatérésben |visszatérésben

128 |közvetlen lelk |közvetlen lelki

162 |maga ís |maga is

166 |ertékét |értékét

172 |termeszetet |természetet

175 |gongolkodás |gondolkodás

182 |esupán |csupán

183 |világegyeten |világegyetem]