Part 3

Ezüst királyleány. Szép a szerelem.

Királyfi _a keze a rózsával babrál a királyleány mellén._ Te rózsa. Rózsám.

Ezüst királyleány. Violám.

Királyfi. Galambom.

Ezüst királyleány. Gyöngyöm, gyémántom.

Királyfi. Angyalom.

Ezüst királyleány. Csillagom.

Királyfi. Édesem. Kedvesem.

Ezüst királyleány. Lelkem.

Királyfi. Szememnek kegyesse.

Ezüst királyleány. Szívemnek szerelme.

Királyfi. Párom, szerelmes társam.

Ezüst királyleány. Életem. Boldogságom. Mindenem.

Királyfi. Szeretsz?

Ezüst királyleány. Szeretlek. _Összecsókolóznak._

Halál _előredugja a fejét a fa mögül_. Ó kedves kis bárányaim.

Királyfi. Szeretném orcádat hajnallal mosdatni, déllel szárogatni, alkonyattal takarni.

Ezüst királyleány _lehunyja a szemét_… Mint a galamb a tiszta búzát.

Királyfi. Szeretném a szivárványt pántlikának két ág hajadba.

Ezüst királyleány. Szeretlek…

Királyfi. Az égi csillagokat kalárisnak a nyakadra.

Ezüst királyleány… Mint a gerlice a párját.

Királyfi. A fényes holdat kis tükörnek a kezedbe.

Ezüst királyleány… Mint a galamb a tiszta búzát, mint a gerlice a párját.

Királyfi. Felűlnék a Göncöl szekerére véled, végtelen tejúton végig csókolózni…

Ezüst királyleány. Szeretlek, királyfi. Örökkön-örökké.

Halál _lábujjhegyre áll, a kaszájával lecéloz a fáról egy levelet, visszahúzódik. A levél letétovázik a királyfi elé._

Királyfi. Hallga… muzsika szól a szívemben. _Gyönge szép cimbalom kezdődik._

Ezüst királyleány. Az én szívem is muzsikál.

Királyfi. Hallgassuk a szívünket.

Ezüst királyleány. Hallgassuk a szerelmet. _A cimbalom édesen pattog, a fejük lassan, egyformán hintál egy darabig._

Királyfi _észreveszi az elébe hullott levelet_. _Felveszi, nézi, sohajt._

Ezüst királyleány. Miért sohajtottál, szívemnek szerelme?

Királyfi _a levelet nézi_.

Ezüst királyleány. Örömöd lehajlott?

Királyfi. Mint a darú tolla.

Ezüst királyleány. Szíved nem muzsikál?

Királyfi. Halál belédudál.

Ezüst királyleány. Halál belédudál?

Királyfi. Nézzed királyleány: falevele. Lesett. Meghalt. Jaj, te királyleány… itt a Halál! Utánam jött…_ felugrik._

Ezüst királyleány _nevet_. Hol a Halál, te bolond?

Királyfi _visszanéz befelé az erdőbe, amerről jött, azután hátra néz, azután jobbra, aztán a fa mögé néz._

Halál _a fa derekához búvik, jobbfelé, úgy hogy a királyfi nem látja meg._

Királyfi _átöleli a fát, jobbra-balra les, a Halál meg balra-jobbra kapkodja előle a fejét. Egy percig, mintha incselkedő gyerekek volnának._

Ezüst királyleány _felnyújtja a kezét, lehúzza maga mellé a királyfit._ Gyere már galambom, ne félj a Haláltól, gyere, gyere.

Királyfi _visszaül_. Nem látom… de félek, hogy jönni talál.

Ezüst királyleány. Elkergessük egy csókkal! _Megöleli a királyfit, megcsókolja. Míg a csók tart, a Halál visszahúzódott a fa mögé, mihelyt eleresztik egymás száját, a Halál megint elődugja a fejét. Ez háromszor-négyszer ismétlődik._

Királyfi _leereszti a fejét, hallgat_.

Ezüst királyleány _elveszi a falevelet a királyfi kezéből, elröpíti._ Nézzed csak királyfi, milyen vígan száll a levél, mint a pillangó. Nem nézed? _Megcsókolja._ Szemed elbágyadt, ajakad kiszikkadt. Fáradt vagy, szomjas vagy, mingyár megitatlak csecses kis korsómból _felszökik ültéből, leveszi a rózsát melléről, szirmait leszedi és a királyfi fejére szórja_, megyek kis korsómért, viszem a patakra, tiszta vízzel megmerítem, szikkadt ajkad megitatom… _arccal a királyfi felé indul, a maradék szirmot visszadobálja rá._

Királyfi _karját utána nyujtja_. Ó királyleány, messzire ne menj el, itt ne hagyj magamba, siess vissza hozzám, hozzad friss vizedet, csókos ajakat…

Ezüst királyleány. Szerelmes szívemet. _Kacagva, szökdösve szalad jobbfelé hátra._

Halál _utánanéz a királyleánynak és lassú lépésekkel balra indul, a hidacska felé, amelynek karfája a háttérben látszik. Ott megáll, rátámaszkodik a karfára._

Királyfi _csendesen danolni kezd_.

Minek a zöld levél, Sárguljon, lehulljon, Minek a boldogság, Minek, hogy elmuljon. Ifjú szép szerelem, Mikor visz el a szél, Szép ifjú szerelem, Falevél, falevél.

Ezüst királyleány _szökdösve szalad elő a karján gyönyörű kis korsó, a híd felé fut, a királyfi felé néz, csókot int neki._ Lallala, királyfi, lallala… _A hídon megáll, dúdolva lehajlik a korsóval._

Halál _a királyleány háta mögé lépked, s mikor a királyleány lehajlott, a kaszáját leveszi_ _a válláról, előveszi a bicskáját, s rovást vág a kasza nyelére._ No te szép ezüst királyleány, most vagy a legszebb. többé-többet ilyen szép nem lennél. Most vagy a legboldogabb, többé-többet ilyen boldog nem lennél: most halj meg te szép ezüst királyleány. _Felé suhint a kaszával. Csak éppen hogy megérinti vele._

Ezüst királyleány _hangos sikoltással beléesik a patakba._

Halál _utána hajol, aztán visszasétál a fa mögé._

Első ⎫ ⎬ szolgálóleány _jobbról-balról,_ Második ⎭

_kiki a maga fellejtárjával, beszaladnak, ijedten széjjelnéznek, a patakhoz rohannak._

Leányok, legények _jobbfelől, balfelől egymásután futnak be, a híd köré. Nagy sikoltozás._

Királyfi _feláll, a híd felé fordul_.

_Leányok, legények, sírva mint a szél és hajladozva mint a nád, hozzák a királyleány testét gallyakon, amelyekről nagy selyemkendők csüngenek. Legelől a két szolgálóleány_ _támolyog, utánok a két fellejtár levett sapkával, lehajlott fejjel._

Királyfi _ahogy a menet közeledik, hátrál előtte lassan, a két kezét a szemére, fülére tapasztja, nem akarja hinni, amit lát. Mikor aztán a királyleányt már ki akarják vinni a színpadról, odarohan._ Királyleány, királyleány, királyleány!

1. szolgálóleány. Meghalt a királyleány! _A menet megáll._

2. szolgálóleány. Halott a mi szépséges királykisasszonyunk!

Királyfi. Halott? Halott? Halott?

Leányok, legények. Halott, halott, halott, halott. _Zokogó és egyre sűrűsödő hangon hallik: halott. Az egész erdő zúgja mindenfelől: halott._

Királyfi _a fiatalság hullámzó zokogása közben_. Királyleány! _Egy pillanatnyi csend._ Nem felelsz? Miért halott? Hisz itt a kék szeme, itt a rózsa szája, hajának ágai, karja koszorúja, madárka-lábai, pillangó-dereka. Királyleány! Nyissad kék szemedet, szól piros ajkaddal, ölelj jobb karoddal. Violám, gyémántom, csillagom, galambom. Mondjad, hogy szeretlek… szeretlek… szeretlek…

1. szolgálóleány. Ó, elszállt a lelke! _Hintálja derekát a fájdalomban._

2. szolgálóleány. Ó, jaj nekünk. _A zokogás új hullámai jönnek._

Királyfi. Elszállt a lelke? Hova szállt? Merre szállt? _Jabbra-balra futkos._ Hol a lelke? Még nem lehet messzire… Milyen a lelke, hogy lássam meg? Mint a pillangó? Mint a gilice szárnya? Mint a falevél? Mint a muzsika hangja? Mint a virág jószaga? Nem látom… nem látom… hogy fogjam meg? Hol van, hol a lelke? _Forog, mintha megháborodott volna._ Elment a lelked, ezüst király lánya? Elment a szíved, elment a szerelmed? Hangod, mosolyod, csókod? Nem szeretsz már? Mint a galamb a tiszta búzát, mint a gerlice a párját… _A holttesthez rohan, letérdel előtte._ Mondjad mégegyszer, mondjad… szeretlek. Mondjad… szeretlek szívemből, szívemből-lelkemből, örökkön-örökké… _a fiatalság zokogása el-elnyomja a hangját_ szívemnek szerelme… boldogságom… csókolj meg… Szeretsz?… Hogy szeretsz?… _A királyleány testét kezdik kifelé vinni, a gyásznép lassan húzódik jobbra a színfalak közé, zengő zokogással._ Nem… nem… nem… mondjad… _utánuk ájuldozik_ mint a galamb, mint a gerlice… mint a galamb… _A menet eltünik lassan a királyfival, a zokogás gyengül s a királyfi hangja halkabban jajong kívülről_ a párját… szeretlek… mint a galamb…

Halál _előjön a fa mögül, ott áll a megfehéredett szomorú világosságban, a kasza nyelére támaszkodva, mozdulatlanul néz a sírás-rívás után. Majd felnéz a fára, a kaszával lesuhint egy pár levelet, felveszi őket, a markában morzsolygatja, szagolja őket, s megint visszaszórja a földre. Csak egy levél marad a kezében, az különösen tetszik neki, nézi a holdsugárnál, forgatja, leveszi ócska kalapját, mellé tűzi a sárga levelet, s lassan indul kifelé ő is a gyásznép után._

_A függöny összemegy._

ÖTÖDIK KÉP.

_Fehérfalu csárdában, este. Hosszába egy nagy kecskelábú asztal, két kisebb kecskelábú asztal keresztbe jobbfelől-balfelől. Hátul a bal sarokban az ajtó, a jobb sarokban a rácsos söntés. Az ajtó mellett a falon óriási fokhagymakoszorú. Az ajtón nagy krétarovások. Jobboldalon az ablak. Az ajtó mellett, a bal sarokban való asztalnál ül a dudás, régi módi kutyabőrdudával az ölében, amellyel az egész képet végigkíséri. Mellette egy pipázó cigányasszony meg egy szép ezüstös sátoros-cigány. A cigányasszony kártyát rak ki, a cigányember a kártya fölé könyököl. A söntés előtt áll a korcsmárosné._

Juhászbojtár _bejön az ajtón, a nagy asztalhoz ül, lekönyököl:_

Korcsmárosné bort ide az asztalra, Itt iszik egy, itt iszik egy, itt iszik egy Tisza mellett, Duna mellett nevelkedett Pörge bajszú, kondor hajú Komiszgatyás juhászbojtár bújába.

Korcsmárosné _bort hoz neki, ahogy leült a juhászbojtár._

Királyfi _a juhászbojtár nótája alatt benyit, sírva, körülnéz, betétovázik s leül a jobb szélső kis asztal mellé, ott törülgeti a szemét._

Korcsmárosné _a királyfi elé is azonnal bort tesz._

Királyfi _iszik egy kortyot, a juhászbojtárra néz, félénken megszólal._ Te juhászbojtár, mit búsulsz?

Juhászbojtár.

A kalapom fekete, Bokréta van mellette, Egyik ága lehajlott, A szeretőm elhagyott. _Iszik._

Királyfi _megint iszik egy kortyot_.

Sír a szemem mindakettő, Hull a könyvem mint az eső, Ki a földre, ki ölembe, Ki szomorú kebelembe.

Betyár _danolva nyit be_.

Nagy fenn száll a darumadár, De magába jár a betyár…

_Leül a nagy asztalhoz, a korcsmárosné bort tesz elébe. A betyár a két tenyerébe hajtja a fejét._

Királyfi. Te betyárgyerek, mit gondolsz magadba?

Betyár _danol_.

Istenem, istenem Hol lesz a halálom, Erdőn-e vagy mezőn, Vagy pedig tengeren? Ha erdőn halok meg, Ki temet el engem, Ha tengeren veszek, Ki sirat meg engem? El is eltemetnek Az erdei vadak, Meg is megsiratnak Az égi madarak.

_Előveszi nagy tarka keszkenőjét, megtörüli a szemét._

Öreg ember _benyit, nagy bottal jön az asztalhoz, leül, bort hoz neki a korcsmárosné._

Királyfi. Hát te minek iszol te öreg ember.

Öreg ember _danol_.

Öreg ember vagyok, Én csak iszogatok, Még csak meg nem halok, Már csak iszogatok.

Két sántikáló asszony _jön be, egyik jobbra, másik balra sántikál, míg az asztalig jönnek, egy tempóra sántikálnak._

Első asszony _szaporán_. Tudtam, hogy így lesz, tudtam, hogy így lesz, tudtam, hogy így lesz…

Második asszony _egyszerre mondja az elsővel_. Hogyha tudtad, minek tetted. _Leülnek, bort hoz nekik a kocsmárosné._

Első asszony.

Meg ne mondja komámasszony az uramnak, Hogy eladtam buzámat a zsidónak, Majd azt hazudjuk neki, Hogy az egér rágta ki, Komámasszony.

_Összenevetnek, koccintanak, isznak._

Drótostót _bejön, leül, bort kap_.

Hej szegin tót legin, Mindig krumplit zabálnyi, Kaszálgatnyi, kapálgatnyi, Fazekakat drotoznyi, Mégis krumplit zabálnyi. _Iszik._

Két vándorlegény _benyitnak, az első énekelve jön az asztalig._

Nincs jobb élet a miénknél, A vándorló legényeknél, Masérozunk, énekelünk, A világgal nem törődünk.

_Leülnek, bort kapnak._

Második vándorlegény _danol_.

Megúntam én a vándorlást, Más tűzhelyen vacsorálást, Istállóba való hálást, Azt a soha meg nem nyugvást.

Gyűrűs zsidó _nagy cifra láda a nyakában, a karjáról szallagok csüngnek. Bejön, sorba mutogatja a portékáját, aztán leül az asztal szélére. Bort kap. Egy strimfliből rézpénzt önt maga elé, olvasni kezdi._ Zipcene, zakcene, drajcene, fircene… aj véj, aj véj. _Nagyot sohajt, s eltolja a borát._

_Egy darabig mind némán iddogálnak, csak a kutyabőrduda szól tovább_

A cigány ember. Hej dáré, dáré, vaskondáré… _felhajtja a borát._

Öreg ember _ráüt a második asszony vállára_.

Ángyom, ángyom, édes ángyom, Kell-i bunda másvilágon?

Második asszony:

Nem kell bunda, se köpenyeg, Mert a pokol úgyis meleg.

Mind _fölnevetnek_.

Öreg ember _felemeli az ujját, rákezdi:_

Két újja van, két újja van egy ködmönnek…

Mind:

Két újja van, két újja van egy ködmönnek, Négy újja van két ködmönnek, Hat újja három ködmönnek, Nyolc újja van négy ködmönnek…

Öreg ember _megint feláll, diktálja:_

Hej bunda, bunda, bunda…

Mind:

Hej bunda, bunda, bunda, Hej bunda, bunda, bunda, Bunda, bunda, bunda, bunda…

_ezt egyhanguan dünnyögik karban tovább, egy-egy kurjantás szaggatja csak az egyhanguságot._

Cigányasszony _összeszedi a kártyáit, s a királyfihoz somfordál, aki eddig némán bámészkodott s ivott._ Szép ifiúr, nem danol, baja-bánatja van, ne is tagadja, szive szándékát megmondom, hármat vegyen csak le a kártyából…

Királyfi _engedelmeskedik_.

Cigányasszony _szétteszi a három kártyát_ _az asztalon s éneklő hangon hadarja mondókáját, amely alatt a nagy asztalnál halkabban dünnyögik a bunda-nótát._ Jaj de nem szeretem a szivét, látom nagy gondba van. Köpjön rá erre a kettőre szép ifiúr, a harmadikra meg ezüstpénzt tegyen.

Királyfi _aranyakat vesz elő a tarisznyából s az asztalra dobálja._

Cigányasszony _megköpködi s elteszi az aranyakat._ Pű, pű, apád-anyád idejőjjön. Emelje csak meg az úrfi. _Megkeveri a kártyát s szétrakja az asztalon._ Jaj eszem a száját, de nyughatatlan lelke van magának. Ne is tagadja, megmondja a kártya. Útra gondol, ehen van ni, c, c, c, de nagy bánatba van barna személy végett… ugyi barna?

Királyfi _nem szól_.

Cigányasszony. Ha nem barna, szőke. Szőke személy. Itt van ni. Piros szerelem van nála. Szép csók, szép ölelkedés. Nagyon sajnálja maga aztat úrfi, de barna nőért elfelejti. Megmondja a kártya. Nagy szeretetbe lesz maga avval, örömágyra lép vele, nézze szép ifiúr, maga tartja örömágyát. _Keveri a kártyát._ Fél az ifiúr nagy irigyétől, nagy ellenségtől, pletykabeszédre ne hajtson, _rakosgatja a kártyát az asztalra._ Halott van a kártyába, halottja van, ne is tagadja. Nagy gondolkozásba van az úrfi, gondolja szerencsétlennek maga magát, megfordított szerencsével járt, de majd igazi szerencséje fog lenni, megájjon csak, lássa, benne van a kártyába, _megint kever_, amire gondol, rámegy szíve szándékára, jaj de gyönyörű szép szeme van, ifiúr _megint kirakja a kártyát_, nagy sokára fog meghalni, ehen van ni örömbe, boldogságba, egészségbe, jókedvibe… tegyen csak rá megint egy kis ezüstpénzt…

Királyfi _megint egy pár aranyat dob neki_. Jól van már te cigányasszony.

Cigányasszony _felkapkodja az aranyakat_. Ó kezit csókolom szép ifiúr. _Köpködi az aranyakat, visszaszalad a dudás asztalához._

Mind _hangosabbra emelik a dünnyögést_.

Hej bunda, bunda, bunda, Bunda, bunda, bunda, bunda…

_a fejükkel verik a taktust, s jobbra-balra hajladoznak._

Paprika jancsi _beugrik az ajtón_. _Piros csörgős süveg, piros magyar ruha van rajta. Az asztalig táncol, lekapja a sűvegét, az asztalra csap vele, mindenki figyelni kezdi._

Icakos, ficakos szerencsés jónapot, Fületekkel bámuljátok, Orrotokkal hallgassátok, Diktom-dikté-diktárom! Az okányi malom előtt való héten megesett: Szerda csütörtökre esett. Ipadom, napadom, Jöttek a tótok, olájok, Sátoros cigányok, Rothadt kalapu taliánok, Ócska gubernántok, Botos ispány, Vicispány, Sír a kis jány Kis Isvány. Ántom, tántom, tafatántom, Kilenc gallérom, Egy tallérom, Potya gavallérom, Zabolai Zebulon. Penészből pipa, Csirizből csutora, Ködből dohányzacskó, Vereben patkó, Holdvilágból bicska, Cselő-csálé-muzsikálé-málépulicka, Kukoricaderce perece, Recece. Szátok tátsátok, Vakapátok, Bekapátok, Varnyú vigyázzon rátok! Zimondom, zámondom Mán mondom, kimondom Eszem egy csepp se volt, Pókhálóba kötöttem, Szűröm sose volt, Az ujjába tettem, Hálistennek elvesztettem.

_A mulatók ezt a versezetet nevetéssel kisérik. Míg a vers mondódik, a Halál csendesen kinyitja az ajtót, bejön, egy darabig az ajtó mellett áll, úgy nézi a mulatozókat, aztán a söntéshez megy, egy üveg bort vesz el magának, avval a királyfi asztalához ül szembe vele. Senkise veszi észre, a királyfi se, ő is a verset hallgatta. A vers végén Paprika Jancsi nagyot ugrik s leül az asztalhoz a mulatók közé. Kocsmárosné bort hoz neki. Paprika Jancsi komédiázik, mindenféle grimászokkal mulattatja az embereket, a szájából végre hosszú pántlikákat húz elő._

Juhászbojtár:

Kocsmárosné már én többet nem iszok, Mer én kendnek, mer én kendnek, mer én kendnek Tizenhárom, huszonhárom, harminchárom, Negyvenhárom, ötvenhárom, Hatvanhárom pengőjével tartozok.

Öreg ember _holtrészegen felerőlködik az asztalról, megint rákezdi:_

Hej bunda, bunda, bunda…

Mind _egymásután felemelkednek, topognak, tapsolnak, kalapjaikat, üvegjeiket rázzák a levegőben, a derekukat illegetik, aztán a csizmaszárat, a nyakukat, a fejük búbját ütögetik, összevissza tempóznak a karjukkal. Egyre hangosabban, részegebben, mélyebben, vadabbúl szól a nóta. Egyik-másik nagyot rikolt belé._

Királyfi _eleinte még némán nézte, de a Halál többször egymásután telitöltötte a poharát, s ő kiitta. Már integet a fejével, már felállott, tapsol ő is, utánozza a nagy asztal tempóit._

Halál _ülve marad, ő is iszik, s poharát a királyfi poharához koccingatja. A fejét taktusra bólogatja s az ujjával dirigálja a bunda-bunda tempóját. A kalapját mélyen lehúzta volt a szemére._

Juhászbojtár _elrikoltja magát_. Sose halunk meg!

Halál _megcsóválja a fejét, felugrik az asztaltól, s felkapja a kaszáját, s ingadozó lépésekkel a juhászbojtár háta mögé megy._

Csikós _mikor a juhászbojtár elrikkantotta_ _magát, kivágja az ajtót, beugrik, megáll, az ajtó nyitva marad. Kék ingben-gatyában van, karikás a vállán, fokos a kezében. Bal csizmáján van csak sarkantyúja, sárgarézből. Nagyot kurjant s megüti a fokossal a mestergerendát._ Ki a legény a csárdába?

Mind _elhallgatnak, a duda szól csak fojtottan tovább._

Juhászbojtár _elébe ugrik a csikósnak_. _A Halál utána tántorog a magasra emelt kaszával._

Csikós. Ki a legény a csárdába?

Juhászbojtár. Vagyok olyan legény, mint te!

Csikós. Félre szekér, jön a kocsi!

Juhászbojtár. Állok elibe! _Gyürkőzik, köpi a markát._

Csikós. Nem térsz ki?

Juhászbojtár. Száz ilyen fattyúnak se! _A duda is elhallgat._

Csikós. Ejnye erre meg arra, hogy merted az anyám istenit szidni? _Megforgatja a fokost a feje fölött s a juhászbojtár felé sújt vele._

Halál _abban a pillanatban kapja fel a kaszát s a juhászbojtár nyaka felé sújt._

Juhászbojtár. Jaj! _Hanyatt esik._

Halál _a közönség felé fordul s rovást vág a kasza nyelére._

Kocsmárosné _sivalkodva szalad elő a söntés mögül._

Paprika jancsi. Meghótt,

Nem kell a fenekire fót! _Kacag._

Mind _mozdulatlanul és némán állanak még_.

Királyfi _felugrik az asztal mellől s iszonyodva kezdi nézni a juhászbojtár testét._

Mind _egymásután lehajolnak a juhászbojtárhoz, aki nem mozdul. Vad lárma és zürzavar támad, nekiesnek a csikósnak, aki a fokossal csapkod maga előtt, úgy hátrál kifelé._

Halál _a kasza nyelével nyomkodja, tereli kifelé a nyitott ajtón az egész népséget. A dudás is ki akar szaladni, de a Halál visszahuzza és becsapja az ajtót. A zaj elnémul._

Királyfi _eközben a juhászbojtárt bámulta, leguggolt hozzá, a halott karjait emelgette, a lábait, azután a fejét emelte fel s belenézett a szemébe. Eleresztette a fejét s felugrott._

Halál _a kaszáját a falnak támasztja_.

Királyfi. Halál! Halál! Halál! _Ki akar szaladni az ajtón._

Halál _egyik kezével még a dudást fogja, a másik kezével elkapja a királyfi karját._ Nininininini! Te vagy az öcskös? _Kacag s előre-hátra rángatja a királyfit meg a dudást._ Hát megint csak a szemem elé kerültél? Hehehe… hát a csárdába búttál? Hehehe… Az öreg Halál is bejött a csárdába… utánad jöttem… te… királyfi. Ugye az vagy? Hehehe… Nem felejtettem el… _részegek módjára dűlöng és nevetgél s erősen fogja őket._ Nézzétek már azt a juhászbojtárt, te, milyen szépen lefektettem. Semmi baja már annak. Hehehe.

Királyfi _a félkarjával eltakarja a szemét_.

Halál _nagyot ránt a dudás karján s rákiabál_. Fújjad dudás dudádat, mér nem fúvod dudádat? Fújjad ha mondom! _Jól megrázza._

Dudás _egy riadt hangot fúj a dudán_.

Halál _a királyfit rázza meg_. Hát te… kis királyfi, te… hát osztán elmentél a csárdába? _Nevet_. Hehehe. Búsulni, jó bort inni, danolni, vigadni? Hehehe. Jól van az, úgy is kell azt. _Megrázza a dudást._ Fújjad te!

Dudás _megint egy ijedt hangot hallat a dudából._

Halál. Nézzed már azt a szép fiatal bojtárt. Egy szót se szól. Azt mondta, sose halunk meg… hehehe. Ejnye, hát mit reszketsz a kezembe, mint a nyárfalevél? Részeg vagy?

Királyfi _nem szól_.

Halál. Nem vagy már részeg? Mer én az vagyok. Hehehe. Jó kis bor volt ez! Nagyon jó volt! Nagyon jó kis bor volt! Jó kedvem kerekedett tőle. Hehehe… Jó szokásotok van, hogy borítallal éltek. Az öreg Halál is megkivánta egyszer… No. Mi van abba? _A dudást megrántja._ Fujjad!

Dudás _nyöszörögteti a dudát_.

Halál. Hol van csak az a jó bor… _Odamegy velük tántorogva az asztalhoz, elereszti _ _a dudás kezét, felhajt egy kis bort, földhöz vágja az üveget._ Tyuhaj la! Na ne ereszd el úgy az orrod királyfi… Te meg dudás fújjad, mert… mindjárt odafektetlek amellé a másik mellé, ni!

Dudás _ríkatni kezdi a dudát_. _Alig áll a lábán a reszketéstől._

Halál _elereszti a dudást_. Na te királyfi, gyere táncoljunk egyet. Énvelem még úgyse táncolt senkise. _Erőszakkal megforgatja a királyfit, aki rémülten húzódik tőle._

Királyfi. Nem, nem, nem, eressz…

Halál _elereszti a királyfit_, Ejnye ebadta, hát nem táncolsz? _A duda rívására fütyülni kezd, illegeti a derekát, megveregeti a csizmaszárát, kurjongat._

Királyfi _reszketve áll előtte_.

Halál. Na gyere már nem bántalak. _Nyújtja feléje a kezét._

Királyfi. Nem, Halál, nem… Eressz… eressz el…

Halál. Itt maradsz! Mulatunk… máma mulatunk… hehehe… _A dudáshoz._ Ugyi? He?

Dudás _ijedtében nagyot jajgat a dudán_.

Királyfi. Eressz… _El akar futni, a Halál utána ugrik, a királyfi jajgatva, visongva szalad előtte, a Halál támolyogva utána. Egy darabig az asztalok körűl kergetőznek._

Halál. Te! Megállj te! Megállj már! No! Nem hallod! Ejnye… Hol a kaszám? Megállj csak! _Felkapja a kaszát, avval kergeti tovább a királyfit._

Királyfi _kergetőzés közben gyerekes hangon siránkozik._ Ne bánts… jaj istenem… eressz el… hadd megyek… ne bánts… mit akarsz…

_A jobb szélső asztalnál a Halál egész közel éri a királyfit, a királyfi hamar lebúvik az asztal alá előle. A halál utána akar hajolni, de meglátja az asztalon a boros poharat, felkapja, nevet, felhajtja._

Királyfi _kibúvik az asztal alól s az ajtó felé iramodik lelkendezve._ Eressz, messzire, messzire, meszire… _Kinyitja az ajtót, nagyot sikolt, becsapja maga után, eltűnik._

Halál _utána dülöngőzik_. Ni. Ni csak. Hol vagy már. Te. Izé… Hogy is hínak… _Az ajtót fenyegeti az öklével._ Megállj csak, majd adok én neked! Nem akar táncolni… hehehe… elszökik… na megállj. Dudás!

Dudás _nagyot jajdít a dudán_.

Halál _átöleli a dudást_. Te dudás, te. Itt vagy? Gyere dudás, gyere. Most mán magam mulatok… hehehe… _Leül a nagy asztalhoz._ Ide gyere. Ide az öreg Halál ölébe. Az ölembe ülj dudás. _Az ölébe ülteti, átöleli, megcsókolja._ Oszt most nekem dudálsz. Az én nótám dudáld el…

Dudás _reszketve acsarkodtatja a dudát_.

Halál. Megállj te dudás… _Felemeli a mutatóujját, fejét jobbra-balra ingatja._ Aztat hogy, aztat hogy, hát aszongya hogy… _Kinyílik az ajtó, a sötét éjszakából messziről kutyák ugatnak, vonítanak._

Mikor mentem haza felé, Kinyílt az ég három felé, Ragyogtak rám a csillagok, Mert tudták hogy árva vagyok.

_A függöny összemegy._

HATODIK KÉP.

_Balról erdő széle, a színpad közepéig. Azontúl szép zöld mező. Az erdőből az előtérben szekérút jön ki, szeliden csavarog át a színpadon. Egy kis domb van az erdő szélén, a dombocska fölött fakereszt. A királyfi a földön alszik, fejét a dombon nyugtatja. Hajnalodik. Kakas szól, s utána madár csicsereg, világosodik a mező, ragyogni kezd a reggel._