Part 1
AZ EGYSZERI KIRÁLYFI
MESE 9 KÉPBEN, 3 FELVONÁSBAN
IRTA
SZÉP ERNŐ
BUDAPEST
FRANKLIN-TÁRSULAT
_magyar irod. intézet és könyvnyomda_
1914
_Színpadokkal szemben kézirat._
*
_Copyright 1913 by Francis Bárd & Brother Budapest._
*
_Az előadás joga kizárólag a Bárd Ferenc és Testvére cégnél szerezhető meg._
*
_Fordítás joga minden nyelvre fentartva._
Franklin-Társulat nyomdája.
SZEMÉLYEK:
1-ső ⎫ Rózsahegyi K. 2-ik ⎬ pásztorfiú Mikovényi A. 3-ik ⎭ Oláh Z. Öreg juhász Pethes I. A király Gyenes L. A királyné Rákosi Szidi A királyfi Mészáros A. A királyleány Lánczy Margit 1-ső ⎫ Barcsai S. 2-ik ⎪ Német I. 3-ik ⎬ kis fiú Kalina M. 4-ik ⎪ Lányi S. 5-ik ⎭ Kovács J. 1-ső ⎫ Csepke Erzsi 2-ik ⎪ Börzsey Margit 3-ik ⎬ kis leány Füstös Annus 4-ik ⎪ Abday Etus 5-ik ⎭ Harang Mariska A halál Pethes I. Az ezüst királyleány Mátray Erzsi 1-ső ⎫ Földényi L. 2-ik ⎪ Ditrói J. 3-ik ⎪ Mészáros S. 4-ik ⎪ Hajdutska L. 5-ik ⎬ legény Lubinszky T. 6-ik ⎪ Koltai L. 7-ik ⎪ Oláh Z. 8-ik ⎪ Szőke S. 9-ik ⎭ Ónody A. Cigányfiú Radics J. 1-ső ⎫ Bayer Giza 2-ik ⎭ szolgáló leány Bánki Judit Juhász bojtár Rózsahegyi K. Betyár Bakó L. Öreg ember Bartos Gy. 1-ső ⎫ Izsó Kálmánné 2-ik ⎭ sántikáló asszony Iványi Irén Drótostót Szőke L. 1-ső ⎫ Fehér L. 2-ik ⎭ vándorlegény Petrán Gy. Paprika Jancsi Rajnai G. Gyűrűs zsidó Radnai J. Csikós Lugosi B. Cigányember Barna J. Dudás Gábányi L. Cigányasszony K. Demjén Mari Kocsmárosné Veszpréminé Vak koldus Gabányi L. Lerongyolt, cifra nőszemély Sz. Rosos Gizella 1-ső ⎫ Börzsey Terus 2-ik ⎬ árva Balogh Kató 3-ik ⎭ Balogh Etus Anya hangja Kálmán Mária Száz éves ember Kürti J. Öreg anyó Jászai Mari Garabonciás diák Lubinszky T. Pillangók fejedelme Bánki Judit Tündérkirályné D. Ligeti Juliska 1-ső ⎫ Kiss Anna 2-ik ⎪ Aghy Böske 3-ik ⎬ tündér Izsáky Margit 4-ik ⎪ Bartkó Elza 5-ik ⎭ Biró Irén Pici tündér Szakváry Vilma
Játszó gyermekek, táncoló legények, leányok, fiútündérek, leánytündérek, angyalok, kis bárányok, madarak.
*
Először játszották a budapesti _Nemzeti Szinházban_ 1913 december 19-én. Az előadást rendezte _Ivánfi_ Jenő. A díszleteket és jelmezeket _Kéméndy_ Jenő tervezte. A zenekiséretet összeállította és részben szerzette _Kun_ László.
ELSŐ KÉP.
_Este a Hortobágyon. Pásztortűz. Hátul a csillagos ég, csak a kútágas látszik. A tűz körül három pásztorfiú hasal, a tűz felett egy fejérbajuszú vén juhász pipál. Estharangszó, még mielőtt a függöny felmegy. Mikor a függöny felmegy, gyengül a harang, egy-két dudafúvás hallatszik, azután csendesen elkezdődik valamerről:_
Szeretnék szántani, Hat ökröt hajtani, Ha jönne a rózsám Az ekét tartani.
_A nótát furulya kiséri, a furulya haloványan szól tovább, hébe-hóba duda is szól belé. A kis pásztorok a tüzet nézik, meg-megpiszkálják._
1. pásztorfiú. Nahát Gabri, ki tud nagyobbat hazudni? Hazudjál már valamit.
2. pásztorfiú. Te hazudjál először.
1. pásztorfiú. Én, hát én bementem a házba, nem fértem be az ajtón, besétáltam az ablakon, megköszörültem a ködmönömet, felvettem a hátamra egy nagy zsák ecetet, mondok viszem a malomba. Megyek ki a kéményen, mindenem kifért, csak a fejem nem fért ki. Ott a kuckóba a fejsze, felkapom a fejszét, úgy levágtam a fejemet, mindjárt hetet fiadzott a fejsze. Teszem a fejem a zsebembe, avval szaladok a malomba. Hát a malom nincs otthon. Hol a malom, kérdem a molnárt. Hát aszongya, elment a malom az erdőbe. Hát ott eprészik a malom az erdőbe az ugorkafa alatt, csak úgy hullott róla a dió meg a mogyoró, magam is úgy jóllaktam sárgaretekkel, feketerépával, csakúgy zörög bennem a korpacibere. Megettem egy tucat sütőtököt, egy mogyorót már nem bírtam megenni, felkaptam, kettéharaptam, egyik csónak, másik evező. Felszántottam a Tiszát, vetettem belé dudát, trombitát, lekaszáltam a búzát, lett belőle két véka árpa, eladtam a zabot, megittam az árát, olyan józan lettem mint az öklöm, de nem hiszi a könyököm.
2. pásztorfiú. Én elhiszem. Hanem az én apám, mikor még öreg ember volt, Bécsbe szolgált a magyar császár udvarába. Az mesélte, hogy früstököl a császár?
1. pásztorfiú. Hát hogy früstököl a császár?
2. pásztorfiú. Úgy früstököl a császár, hogy kijön az udvarba, ilyen karéj kenyérrel ni _kicsapja a karját, mellbevágja az 1. pásztorfiút_.
1. pásztorfiú _a fejébe vág a 3. pásztorfiúnak_. Nem én voltam te, Gabri volt.
3. pásztorfiú. Erigy mert úgy képennyallak…
Öreg juhász. Ejnye erre-arra huncut fattyai, nem maradhattok? Majd közibétek vágok!
2. pásztorfiú. Hát egy nagy arany hordó lekvár az udvar közepén. A hordó mellett két generális két nagy lapáttal. A császár odatartja a kenyerét, a két generális kétfelől hányja rá a lekvárt. Igy früstököl a császár.
3. pásztorfiú. Nahát nincs hazugság nélkül.
Öreg juhász. Jó lenne már aludni is fiaim.
1. pásztorfiú. Gabri te.
2. pásztorfiú. He?
1. pásztorfiú. Játsszunk verespecsenyét.
2. pásztorfiú. Gyere. _Az 1. és a 2. pásztorfiú csapkodnak egymás tenyerebe nevetve, kurjongatva, végre az 1. pásztorfiú pofonvágja a 2. pásztorfiút. Mind nevetnek._
2. pásztorfiú. Nézze már kelmed, hát nem pofonvág?
Öreg juhász. Nem baj fiam, elfelejted mire megházasodol.
2. pásztorfiú. Megállj…
3. pásztorfiú _a tűzre tesz_.
Öreg juhász. Ne tegyél már arra a tűzre, Jancsi. Jobb ha lefekszel.
3. pásztorfiú. Nem alhatnám. Olyan szép az éjszaka. _Felnéz az égre._
Öreg juhász. Mit nézel?
3. pásztorfiú. Az eget.
Öreg juhász. Mit nézel rajta!
3. pásztorfiú. A sok csillagot.
Öreg juhász. Mit nézel a csillagon?
3. pásztorfiú. Miből van, hogy úgy ragyog?
1. pásztorfiú. Miből van? Csillagból.
3. pásztorfiú. Én azt tudtam, a csillagok kis gyertyák, a jó isten ablakába világítanak éjszaka.
2. pásztorfiú. Inkább olyan az, mintha arany kutyatej nyitna kék mezőben.
1. pásztorfiú. Nem arany a csillag, ha ezüst. Hátha az ég az úristen gúnyája, akit telivarratott ezüst pitykével.
Öreg juhász _szipákol_. Kialudt a pipám. _A tenyerébe kap egy parazsat, a pipájába teszi, rácsattantja a kupakot, tovább szíjja. Messziről szól a duda egy kicsit._
2. pásztorfiú. Mért olyan keserves a dudának a szava?
Öreg juhász. Siratja a szarva az ökröt.
3. pásztorfiú. Csillag… Miért fényesebb egyik csillag a másiknál?
1. pásztorfiú. Hogy a bolondok csudálkozzanak rajta. _Nevet._
3. pásztorfiú. Samu bácsi, mért különb egyik csillag mint a másik?
Öreg juhász _köp egyet_. Hát alkalmasint a csillagok is, az egyik báró, a másik gróf, a harmadik herceg, a negyedik szolgabíró. Annál fényesebb, mennél nagyobb sarzsi.
2. pásztorfiú. A kis csillag parasztcsillag.
1. pásztorfiú. Samu bácsi.
Öreg juhász. Mit fiam.
1. pásztorfiú. Azt mondja meg kelmed, mért áll mindig egy helybe a Göncöl szekere?
Öreg juhász. Nem látod csacsi, hogy el van törve a rúdja?
2. pásztorfiú. Miska te.
1. pásztorfiú. He.
2. pásztorfiú. Azt mondd utánam, de szaporán: Itat a csetneki csikós a Tiszán, csorba cserép csengő cseng a csetneki csikós csikaja csikajának a csikaja nyakán.
1. pásztorfiú. Az semmi, hanem ezt próbáld meg: Pipa-kupak, pípa-kupak, pipa-kupak. De szilajon!
2. pásztorfiú. Pipa-kupak, pipa-kupak, pipa-kupak, pipak, puk, pik, pak. puk, pakuk, pik… hogy a fene egye meg. _Mind nevetnek, csak a 3. pásztorfiú néz komolyan az égre._
1. pásztorfiú. Hallga csak… _tücsök hallatszik._ Hallod a tücsköt?
2. pásztorfiú. Hallom. Cirip, cirip, cirip, azt mondja,
1. pásztorfiú. Merre szól vajon?
2. pásztorfiú. Nem tudom én. Sose tudja az ember, hol, merre, közel-e vagy messzi.
3. pásztorfiú. Én sokszor azt se tudom, a földön szól-e vagy az égen. Csak hallja az ember, nem látja. A csillagokat meg csak látom, nem hallom. Hátha az égen szól valami. Hátha egy csillag muzsikál… _Hallgatnak._
1. pásztorfiú. De nagy csend lett.
2. pásztorfiú. Angyal megy felettünk.
3. pásztorfiú. Én nem csudálnám, de igazán, ha most az angyalok a tejúton elkezdenének sétálni, osztán lesétálnának a földre, osztán ideülnének a tűzhöz. _Mind hallgatnak, felnéznek._
1. pásztorfiú. Milyen furcsa minden.
Öreg juhász _kiveri a tenyerébe a pipáját_. Alszik a tűz kifelé. Nyugodjatok már kis pásztorok.
3. pásztorfiú _a parázs elé tartja a kezét_. Nézzétek már a kezemet. Mintha gyertyalángból lenne az ujjaim.
2. pásztorfiú _szintén a parázs elé tartja a két kezét_. Igazán.
1. pásztorfiú _ő is odatartja a kezét_. Aj de szép. _Mindahárman némán mozgatják a kezüket a tűz előtt._
2. pásztorfiú. Egy kis lángja van még.
3. pásztorfiú. Olyan ez a láng, akar az őszi virágszál.
Öreg juhász. Hamar elhervad a tűzvirág.
1. pásztorfiú. De miből lehet a láng, hogy nem lehet megfogni?
2. pásztorfiú. Nem lehet megfogni, oszt ha megfogod, mégis megéget. _Egy kicsit hallgatnak._
3. pásztorfiú. Nini… _felmutat az égre_.
1. pásztorfiú. ⎫ ⎬ Mi a? 2. pásztorfiú. ⎭
3. pásztorfiú. Ahol ni, most szaladt le egy csillag.
1. pásztorfiú. Jaj de szép volt… olyan volt, mint mikor egy hegyeset köp az ember.
2. pásztorfiú. Milyen fényes volt. Legalább a gróf lehetett.
Öreg juhász. Csillaghullás van.
3. pásztorfiú. Samu bácsi, mondja kelmed, hová hull a csillag, aki lehull? Hová lesz a csillag?
Öreg juhász. Meghal. _A furulya elhallgat._ Holnap estére másik kis csillag születik a helyébe.
3. pásztorfiú. Hát a csillag is meghal?
2. pásztorfiú. Meg hát, te jószág, nem hallod?
3. pásztorfiú. Samu bácsi… azt mondja meg kend nékem, hogy hát mért kell meghalni?
Öreg juhász. Számadó juhász vagyok fiam, de erről nem tudok számot adni.
3. pásztorfiú _nagyot sóhajt_.
1. pásztorfiú. Én el se tudom hinni, hogy én is meghalok egyszer.
2. pásztorfiú. Én is…
3. pásztorfiú _riadtan, hangosabban_. Én is! _Mesziről a viszhang._ Én is…
Öreg juhász. Ne is higyjed kis bojtárom. Majd ráérsz elhinni, ha így megöregszel te is is. Már az én fejem kalásza nagyon érik az öreg kaszás keze alá.
2. pásztorfiú. Nem fél kend?
Öreg juhász. Én fiaim huszár voltam, majd csak megűlöm a Szent Mihály lovát is.
1. pásztorfiú. Ha meghal kend Samu bácsi… nem látjuk többet kendet.
Öreg juhász. Bajosan. _Egy kicsit hallgat._ Én se látlak tikteket. Se a birkát. Se a mezőt. Se a tornyot. Se az eget. Majd akad másik számadó a helyembe.
1. pásztorfiú. Én tudom ríni fogok, ha temetik kendet.
Öreg juhász. Nekem pedig hiába ríssz. _Megsimogatja a fiú fejét._
3. pásztorfiú. Halál, halál.
Öreg juhász. Aludjatok már. Nem tudtok jó hajnalba felkelni.
3. pásztorfiú. Nem alhatnám.
1. pásztorfiú. Nékem se akaródzik még. Ez meg már behúnyta a szemét, eltátotta a száját.
2. pásztorfiú _hortyog_.
3. pásztorfiú. Meséljen kend egy szépet Samu bácsi. Még máma nem is mesélt.
1. pásztorfiú. Igazán, meséljen kend.
Öreg juhász. Már megint mese kell?
3. pásztorfiú. Olyan szépeket tud kend.
Öreg juhász. Adjál csak egy kis parazsat Jancsi.
3. pásztorfiú egy darab parazsat tesz a pipájába az öregnek.
Öreg juhász _egy darabig hallgatagon szíjja a pipáját_. Na megálljatok hát no.
1. pásztorfiú _megrázza a 2. pásztorfiút_. Ne aludj Gabri.
2. pásztorfiú. He… ne izélj…
1. pásztorfiú. Ülj fel te, hallgasd a mesét.
2. pásztorfiú _felül, dörzsöli a szemét_. Mese… mese…
Öreg juhász. Hát volt egyszer, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl volt, de még azon is túl, ott ahol a kurtafarkú kis disznó túr, százesztendős öreganyám ezerráncú rokolyájának ezeregyedik ráncában lakott egy kis bolha. Annak a kis bolhának a bal hátulsó lábának a legkisebbik kisujjának a körme alatt volt egy nagy hatalmas ország. Annak a nagy hatalmas országnak volt egy nagy hatalmas öreg királya, annak az öreg királynak egy jóravaló takaros fia. Hát ez az egyszeri királyfi sok vitéz háborúba megfordult, sok törököt-tatárt muszkát, szerecsent levágott, sok országot, sok világot bejárt, mikor osztán megint hazakerült az öreg király házába, egyszerre csak elváltozott a természete. Hogy-hogy nem, eszébe jutott ennek a királyfinak, hogy hát meg kell halni. Hát ő osztán mindig csak ezt forgatta a fejébe, se éjjele, se nappala nem volt, hogy hát miért is kell az embernek meghalni. Lett belőle egy szomorú királyfi. Semmihez se volt már kedve, kivül se ment a pitarajtón, csak lekönyökölt ablakába, ott gunnyasztott, szomorkodott, bámészkodott kifelé…
_Mig az öreg juhász beszél, a csillagos ég elenyészik, lassankint egészen besötétedik a szinpad, az öreg juhász egyre halkabban mondja a szavakat, mire a végéhez ér, hátul látszani kezd a királyfi szobája, a juhászok eltünnek, a szoba felragyog, a királyfi ott könyököl az ablakban._
MÁSODIK KÉP.
_Fejérre meszelt parasztszoba. Boglyakemence, magosra vetett tornyos nyoszolya, három tulipántos láda, alacsony asztal, körülötte magoshátú kis székek. A falon aranyos kis tükör, aládugva két barkaág. Cifra sublát. Az ajtó felett virágos tányérok. Az ajtó mellett kulacs lóg a falon. Az egész egy nagy gazda tiszta szobája, csakhogy minden duplán szép és diszes benne. Az ajtó – a sugólyukkal szemben – nyitva van, kilátni rajta az udvarba. A kerítés arany léceire csudaszép szilkék vannak borítva. Gyönyörű kis kert, tulipántos vályú, aranyos kútágas. Kétfelől az udvaron fák, amelyeken óriási ragyogó almák, szilvák, barackok csüngenek. A fák alatt pici virágágyak. Az egész udvaron valami dicsőséges világosság. A kis kertben guggol a királyleány_ _egy virágágy előtt, locsolgat arany locsolójából s halkan énekel:_
Rózsa, rózsa, szarkaláb, Teljes szegfű, gyöngyvirág, Bazsalyikom zsályával, Viola virágjával.
A királyfi _az ablak előtt ül, lekönyököl a párkányra, néz kifelé a virágos cserepek fölött az elhúzott firhangok között. Egyszer-másszor sóhajt. A királyleány a kertben tovább dudolja a melódiát. Egyszer csak beszalad a nyitott ajtón egy kis csirke. Utána nagy csetepatéval jön a királyné, aranyos nyelű meszelőt ráz a kezében. A királyné parasztasszony, de korona van a fejében._
A királyné. Ssss… ssss… ejnye erre-arra macskanadrág! Hol az a kutya csirke! Mán megint beszaladt a tiszta szobába! Tán leesne a gyémántos gyűrű az ujjatokról, ha betennétek egyszer a házajtót! Ssss… ssss… _űzi a csirkét_. Hogy nem tudtok vigyázni te! Ssss… ssss… _csapkod a meszelővel a csirke felé,_ _azután csalogatni kezdi_. Pipipipi kis csibém, pipipipi… _a királyfihoz fordul_, te meg mit bámulsz, te, mikor a csirke a házba szaladgál? He! Pipipipi kis csibém… ssss… ejnye, hogy a forgószél kergesse meg! pipipipi… Hát hol a szemed, nem láttad, hogy bejött a csirke?
Királyfi. Nem láttam édes.
Királyné. Ssss, te betyár csirke! Nem láttad? Hát hol jár mindig az eszed, mit nézel mindétig kifelé azon az ablakon?
Királyfi. Csak nézek édes.
Királyné _nem bir a csirkével_. Gyere be már édes egyetlen lányom, hajtsuk ki ezt a lator csirkét, ssss… ssss…
Királyleány _beszalad a királynéval együtt kihajtják a csirkét._
Királyné. Seperd ki a palotát aranyos kis seprüddel, lelkem gyermekem.
Királyleány _a sarokból előveszi a seprüt, seperni kezd._
Királyné _csipőre rakja a két kezét, odaáll a némán bámészkodó királyfi elé._ Hát te hamvadba hótt vitéz, te málékirályfi, te sete-suta, te tedd ide-tedd oda te!
Királyleány. Ne bántsa édes.
Királyné. Nem bántom én, dehogy bántom, szépséges fiam, legszebb pávatollam, szagos tulipántom, legnagyobb gyémántom! Mi kell gyenge kis magzatom, lefektesselek a kuckóba, betakarjalak a subába? Tentéljél, ha álmos vagy kis pulyám.
Királyfi. Nem alhatnám édes.
Királyné. Hát mi kéne? Kell aranygaluska, kell gyémánttal töltött káposzta, kell pattogatott igazgyöngy?
Királyfi. Se ehetném, se ihatnám, édes.
Királyné. Hát mit ülsz egész nap abba az ablakba?
Királyleány _leteszi a seprüt, kimegy, megint locsolni kezd._
Királyfi. Én csak űlök, űldögélek kis ablakomba, nézem, nézegetem ég domborúlását, felhő fordúlását, csillag ragyogását, napnak pirulását, holdnak sápadását, tél-nyár bujdosását, madár útazását, szeleknek fúvását, virág száradását, levelek hullását, életnek múlását.
Királyné. Ni csak ni! Hát osztán szépséges egy fiam, mi van ezen annyi bámulni való?
Királyfi. Nem tudom én magam se, édes, csak nézek, nézegetek, osztán csak szeretnék utána eredni a szélnek…
Királyné. Mit szeretnél, te?
Királyfi. Utána eredni a szélnek, szeretném ha sóhajtásom túlszállana az operenciákon, szeretnék elmenni megkeresni a tavalyi virágok elveszett jó szagát, szeretnék olyan messzire látni, ahová a darumadár elrepül…
Királyné. Ne te ne!
Királyfi. Szeretnék vándorfelhő lenni az égen, napnyugattól-napkeletig meg vissza, örökkön-örökké odafenn uszkálni, soha széjjel nem szakadni…
Királyné. Hallga csak!…
Királyfi. Szeretnék esthajnalcsillag lenni, mindég-mindétig az égen ragyogni, szeretnék ifjú víg tündér lenni, soha, soha, soha meg nem halni.
Királyné _összecsapja a kezét_. Lelkem, édes fiam, mi bajod, mi lelt tégedet? Elment a szép eszed?
Királyfi _a két tenyerével eltemeti a szemét_. Halál, halál, halál, halálnak országa. Édes kedves szülém, minek is szült engem erre a világra?
Király _belép_. Adjon isten. _Ékes szeredását felakasztja a szegre, aranyos kapáját a sarokba támasztja. A király paraszt gazda, de korona van a fejében._
Királyné. Adjon isten magának is, felséges férjem királyom.
Királyfi _halkan_. Adjon isten felséges atyám királyom.
Királyné. Jó hogy jön kelmed felséges férjem, királyom…
Király. Mi bajod kedves feleségem? _Arany kupakos tajtékpipát húz elő a dereka mellől._
Királyné. Hallgassa már maga is, milyen zöldeket beszél ez a gyermek. Szaladni akar ő, aszongya, az égen a felhővel, meg a széllel, tavalyi virágot akarna szedni…
Király. No, no.
Királyné. Meg tündérekkel komázna, meg darumadár aszongya, meg csillag, meg-meg a jó isten csudája, oszt halál, halál, halál, azt hajtja.
Király. Micsinál?
Királyné. Hogyhát ő csak itt ül az ablakba, oszt nem akar semmitse. Óperencia, meg tündér, meg ördög, meg halál.
Király _előveszi a derekáról sallangos dohányzacskóját, kezdi megtömni a pipáját._ Hát mi bajod van néked fiam? Reggeltől-estig itthon kuksolsz, semmit se csinálsz. Mire nézed a napot? Aranyos ekéddel nem szántod a földet, ezüstös kaszáddal nem vágod a füvet, micsoda király leszel te, hogy nem dolgozol? Mit mond majd a föld népe, ha a király se dolgozik?
Királyfi _sóhajt_.
Királyné. Azt mondom én kelmednek, felséges férjem királyom, hogy ördög bútt ebbe a mi fiúnkba.
Királyfi. Nem bútt énbelém.
Királyné. Vagy a cigányasszony verte meg szemmel, aki a minap az arany tekenőt megfoldozta. Boszorkányfüst használna tán neki.
Királyfi. Nem a cigányasszony szeme vert meg, a halál nézett énrám, édes.
Király _megsimogatja a királyfi fejét_. Mit csináljak véled, mi kell néked, szépséges egy fiam?
Királyfi. Semmi kivánságom, felséges atyám királyom, csak az a bajom, hogy minek kell meghalni.
Királyné. Ehen van ni!
Király. Már aki anyától lett, fiam, annak bizony mindenek meg kell halni.
Királyfi. Meg az a bajom, hogy minek kell élni, mikor úgyis meg kell halni. Felséges atyám királyom azt gondolja, hogy uralkodni kell a népen, édes anyám a háztájat takarítja, kis testvérem a virágot ápolja; én meg nem tudom, én mit csináljak ezen a világon.
Királyné. Jaj de nagyon szomorítod a szívemet.
Király _a három tulipántos ládára mutat_. Három kincses ládám, egyik teli ezüsttel, másik teli aranynyal, harmadik teli gyémánttal, mindahármat neked adom, csak jobb kedvedet lássam.
Királyfi. Se ezüsttől, se aranytól, se gyémánttól jobb kedvem nem lenne.
Király. Ezer legszebb katonámat rendelem alád, menj hatalmas seregeddel, hódítsd meg kutyafejű tatár szultán országát. _Két szál masinát vesz elő, végighuzza a nadrágszárán._
Királyfi. Minek nékem kutyafejű tatár szultán országa?
Király _rágyújt_. Fele királyságom, fele hatalmam a tied.
Királyfi. Nem kell nékem hatalom, királyság.
Király. Ejnye ebadta!
Királyné. Hátha házasodhatnék a gyermek, apjok?
Király _az első füst után sercent egyet_. Tizenkét aranyszőrű paripán küldöm tizenkét legszebb grófomat, száz ezüstszörű paripán száz fellejtáromat török császár udvarába, török császár leányáért.
Királyné. Papot-hóhért hivatunk, hétországra szóló nagy lagzit csapunk.
Királyfi. Nem óhajtom török császár leányát.
Királyné. Bolond ez a mi fiúnk, hallja már, mit csináljunk véle?
Király. Nohát kedves feleségem, adok neki egypár pofont, hátha attól megjön az esze. _Megköpi a markát._
Királyné _megfogja a király kezét_. Meg ne üsse kelmed, felséges férjem királyom, bánatja van a szegénynek, bánatról nem jó a verés
Király _megvakarja a fejét_. Ejnye… igyál egy kis pálinkát te. _Felveszi a kulacsot, nyujtja a királyfinak._
Királyfi _lassan megcsóválja a fejét_.
Király. Jó kisüstön főtt pálinka te.
Királyfi _csóválja a fejét, néz kifelé az ablakon._
Királyleány _énekel a kertben_.
Szedem szép rózsáját, Kötöm bokrétáját, A fejére tűzöm Gyöngyös koszorúját
_dúdolja tovább halkan._
Királyfi _elmerülve tekint kifelé az ablakon_. Halál, halál, halál, halálnak országa. Halál szánt a mezőn, halál fürészel az erdőn, halálfelleg megy az égen, halál zúg a víz alatt…
Király. Ne gondoskodj már a halálon, aranyos egy fiam, nézd meg atyádat-királyodat, öreg-rend ember vagyok, mégis csak megvagyok.
Királyné. Beszélhet annak, akar a falnak.
Királyfi _feláll_. Hát én többet nem is gondoskodok, felséges atyám királyom, hanem csak annyit gondoltam, van-e olyan ország a földkerekségén, a hol a halálnak hatalma nincsen. Én hát egy életem egy halálom, én már tovább nem maradok, én elmegyek felséges atyám királyom, meg nem állok addig, mig azt az örök országot meg nem találom.
Király. Hogy mondod, te? _Megvakarja a fejét._
Királyné _összecsapja a kezét_. Jaj egyetlen fiam, gyöngyházam, rubintom, ragyogó gyémántom, hát te elmennél hetedhét ország ellen?
Királyfi. El én, édes, hetvenhetedhét ország ellen is, túl az üveg hegyeken, térgyig kopik a lábom, de az örökszép országot megtalálom.
Királyné. Ó, ó. _Kiszól a királyleányhoz._ Hallod-e már leányom, gyenge virágszálom, el akar menni a te testvéred, elvándorolna, azt se tudja, merre, ó istenem, istenem.
Királyleány _beszalad, némán átöleli a_ _királyfit. Királyfi megsímogatja a királyleány haját._
Király. Hát ha már olyan nagyon mehetnél, fiam, nem bánom, eredj el szerencsét próbálni, csak azt várd meg legalább, míg egy tarisznya aranyat töltök neked az útra. _Kimegy._
Királyné _siránkozva_. Várjál lelkem legszebb jószágom, szaladok kis udvaromba, elvágom gavallér kakasom nyakát, kakastéjjel sütök néked az útra pogácsát. _Indul kifelé sírva._
Királyfi. Jó lesz nekem hamuba sült pogácsa is, édes, mert sietek.
Királyleány. Én meg megyek kis kertembe, bokrétámat megkötöm. _Kimegy._
Királyfi _az ablak mellett csüngő kardját felövezi._ Isten hozzád palota, isten hozzád kis kert, isten hozzád gémeskút, isten hozzád galambdúc, isten hozzád kis ablakom, isten hozzád édes apám, isten hozzád anyám, isten hozzád húgocskám.