Part 4

– Jól teszi, ha megmondja, – szólt a törpe, – mert e közéleti férfiu, akinek egyik legszebb tulajdonsága az érett korban is egyre való fejlődés, az utóbbi időben gyakran tette azt a kijelentést, amit legutóbb az ujságokban is közreadott, hogy szomorusággal nézi a korrupció e rengetegét, amely az ő munkájának utját elállja. Ezt nem szabad melancholiával nézni, mert ez azt jelenti, hogy minden pillanatban az egészet látja, s ha az egészet nézi, akkor önmagát gyöngének kell tartania egy ekkora küzdelemre. Az érzésben, tapasztalatban, tudásban, emberismeretben való fejlődésnek nem szabad oda vezetnie, hogy e férfiut a minden dolgok és összefüggések egyszerre való látása önkritikára birja. Ez lehet a tudós vagy a költő fejlődése, de nem az agitátoré, a harcosé, a fölfedezőé. A harcos agitátornak, akinek végzete az, hogy soha tekintetét az ég felé nem emelheti, hanem mindig a földi dolgokkal: az emberekkel, viszonyokkal, a reálitás millió apróságával kell érintkeznie. Stanley ur módszerét kell követnie: a látkörét szükiteni, minden kis dolgot fontosnak tartani, lépésről-lépésre napról-napra haladni, egy kicsit iparrá sülyeszteni a gondolatot, mely heviti, egy kicsit bürokratizálni az erkölcsi eszmét, amelyért él. A modern harcosnak minden órában le kell ráznia magáról a mestersége költészetét, mert ez megöli, ábrándozóvá és lustává teszi. Valamint a modern háboruban sincs már semmi a régi csaták viharzó költészetéből, ugy a modern közéleti vitéznek is disztelen, száraz, poézismentes, majdnem robot a munkája. Az erkölcsi eszméért való küzdelem napjainkban unalmas, kicsinyes, de kitartó munka, amelynek hőse csak akkor emelje föl a fejét, ha visszanéz. Stanley ur az erdőben favágó, szakács, gyógyszerész, épitőmunkás, cipőtalpaló, szemétkotró, utmérő, csirkekergető, pék, orvos, evezős volt, minden volt, csak hős nem. De mikor aztán Londonba hazament és onnan nézett vissza Afrikára, akkor világosan láthatta, hogy az angol világhatalomnak egyik legnagyobb honfoglalója, az angol gazdagságnak és az angol nép boldogságának halhatatlan vitéze, az emberiségnek pedig különb fáklyahordozója volt, mint Kolumbusz Kristóf, aki végeredményben Amerikát is oly véletlenül fedezte föl, mint azt, hogy hogyan áll meg a hegyén a tojás. De ezt annak köszönhette, hogy belátta: nem született még ember, aki elégnek érezte volna magát a világ nagy erőivel szembeszállni. Azaz: valamikor született egy, de az a keresztfán halt meg, mert nem harcos volt, hanem gondolkozó. Az ő munkáját csak egy Szent Pál válthatta valósággá, mert az egyenkint és csoportonkint vette elő az embereket. Ha Szent Pál ugy látta volna a világot egyszerre a maga egészében, mint Jézus, akkor ő is bus és szelid életet végzett volna el a kereszten, ahonnan az Isten mellé vezet az ut. De Pál a részleteket nézte. Pál agitátor volt, Pált a császár katonái fejezték le. Pál ugy élt és ugy halt, mint katona és pártvezér és ő sohasem tudta, de mi most már tudjuk, hogy ő alapitotta meg a kereszténységet. És azóta ezen a földön mindenkinek, aki valaha elindult a Gonosz vagy az Ismeretlen ellen, be kellett látnia azt, hogy eredményt csak ugy ér el, ha folyton a földre néz. Az égre nézni az istenek dolga, de erre csak minden tizezer évben egyszer van szükség. Aztán tizezer évig lehet ezért az egy tekintetért harcolni becsülettel kinek-kinek a saját ereje szerint.

Ezeket mondván a törpe eltünt. Elnyelte a sötét erdő sürü bozótja. A rengeteg mélyéből pedig zugó, forró szél kerekedett.

Lajos most már nem habozott. Némán hajolt le, fölvette a kertészkést, a fürészt s neki kezdett az első gyökér eltávolitásának.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Fölébredt.

– Nyugtalanul aludtál, – mondta mellette halkan a felesége, – talán rosszat álmodtál?

– Hány óra? – kérdezte Lajos, miközben hálóinge ujjába törülte szemét.

– Most világosodik, – felelt az asszony, – négy óra lehet… aludj, papus.

– Igen – mondta Lajos, – a miatt a nyomorult hatvan korona miatt nem tudtam nyugodtan aludni.

– Hiszen már mondtad, hogy visszaviszed Braunauer urnak!

– Nem, nem, – kiáltott Lajos, – nem viszem, hanem küldöm. Reggel, amint a postát kinyitják, visszaküldöm egy utalványon. Nem akarom látni őket.

Mamus sóhajtott.

– Igen, – mondta Lajos, most már kissé megnyugodva, – én nem javithatom meg az egész világot, én csak annyit tehetek, amennyi tőlem telik. Én visszaküldöm a hatvan koronát és ezzel legalább elvágtam egy kicsinyke kis gyökérszálat.

– Gyökérszálat? – kérdezte meglepetten mamus.

– Te ezt nem érted, édesem, – mondta sóhajtva Tisztességes Lajos, – te ezt nem is értheted. Annyi sokan vagyunk, oly rengeteg sokan vagyunk… és ha mindenikünk csak egyetlen kis gyökeret vagy bokrot pusztit el, kivilágosodik az erdő és mi keresztüljutunk rajta… akik utánunk jönnek, utat találnak…

Mamus felült az ágyban:

– Összevissza beszélsz, Lajos. Rosszat álmodtál. Ha nem láttam volna, hogy az egész vacsorát szétosztottad a gyerekek közt, azt kellene hinnem, hogy megterhelted a gyomrodat, hogy sokat ettél.

Lajos mosolygott:

– Sokat ettem? Angyali mamus, mondd, mikor ettem én életemben sokat?

Mamus halkan felelt:

– Soha.

Künn derengett. Tejeskocsik zörögtek a ház előtt. Lajos megfordult és csöndesen, édesen elaludt. Mamus leszállt az ágyról, betakarta tizenkilenc gyermekét, a legkisebbiknek kivette az öklét a szájából, hogy meg ne fulladjon, aztán visszamászott az ágyába és még sokáig virrasztott Lajos fölött, hogy vajon most is nyugtalan lesz-e az álma. Mikor aztán látta, hogy az ura mozdulatlanul, mélyen alszik és rendesen lélegzik, megcsókolta őt és ő is lefeküdt. De mikor megcsókolta, érezte, hogy meleg és sós köny folyik végig az alvó ember arcán. Előbb egy pillanatig habozott, hogy fölébressze-e, de aztán nem bántotta.

– Mindegy no, – mondta magában, miközben a párna csücskét az arca alá hajtotta, – majd reggel nyolckor, mikor a postát kinyitják, visszatér a nyugalma, megint minden rendben lesz. Holnap már nem fog álmában sirni.

Azzal sóhajtott egyet és ő is elaludt a kék derengésben.

A BUDAPESTI PLETYKA KIS KÉZIKÖNYVE,

kezdők számára, rövid és áttekinthető összefoglalásban, példákkal illusztrálva. Első kiadás. Budapest, 1916.

BEVEZETÉS.

E rövid munkát azért bocsátom közre, hogy megbizható vezérfonalat adjak azok kezébe, akik még nem érzik magukat egészen biztosnak a pletyka terén. Szerénytelenség nélkül jegyzem meg, hogy egyikét birom Európa legteljesebb pletykagyüjteményinek s e gazdag gyüjtemény rendezése közben merült föl bennem a gondolat: egyszerü, népies nyelven megirt kis kézikönyvet szerkeszteni azok számára, akik hajlamot mutatnak e tudomány-ág iránt s egyéb elfoglaltságuk miatt nem tanulmányozhatják az e téren kiváló szakmunkákat.

_A szerző._

ELSŐ FEJEZET.

(A pletyka célja. – A pletyka főbb kellékei.)

A pletyka, a magasabb művészi értelemben vett pletyka célja az, hogy valaki megkisebbittessék általa. Szem előtt kell tartanunk, hogy minél több embert nyomunk pletykával a viz alá, annál magasabb a mi értékünk. Minél több emberről terjesztünk rossz és megalázó hireket, annál kevesebben maradunk mi magunk s annál jobban emelkedünk ki a többi ember közül. Tehát minden olyan pletyka rossz pletyka, ami más emberre nézve hizelgő.

Példa: „A szép Burmányinénak viszonya van dr. Rakamazovits Edével.“ Ez rossz pletyka, mert bár a szép Burmányinét rágalmazza s bár férjét, Burmányit, megalázza, hizeleg dr Rakamazovits Edének. Ezzel szemben:

„A szép Burmányinénak viszonya van dr. Rakamazovits Edével, de Rakamazovits pénzt fogad el tőle“ – jó pletyka, mert mindenki a viz alá van nyomva benne. Ugyanez a pletyka megközeliti a tökéletességet a következő változatban:

„A szép Burmányinénak viszonya van dr. Rakamazovits Edével, de Rakamazovits pénzt fogad el tőle, Burmányi ezt tudja és visszapumpolja a pénzt Rakamazovitstól, de az egész pletyka Csákóbergertől ered, aki a szép Burmányinét pénzeli.“

Mint e példából is látható, a pletyka nem egyszerü rágalom, mint azt a tudatlanok hiszik, hanem a rágalomnak azon magasabb és összetett halmaza, amelynek tagjai egymásba fonódnak és egymást erősitik. Matematikai képlete, ha a pletykát P-vel, a rágalmat R-rel jelöljük:

P = R. (R+R) + R. (R+R)… ∞

Ahol a ∞ jel a végtelenséget jelenti.

De ez már a magasabb pletykatanhoz tartozik s idevonatkozó külön teóriámat adandó alkalommal a „derivált pletyka-függvények sajátságairól“ szóló értekezésemben fogom kifejteni.

Itt egyelőre az egyszerü pletyka főbb kellékeiről szóljunk. Az egyszerü pletyka:

1. Legyen gonosz. – Legyen benne az egyszerü rosszakaraton kivül valami ötlet, valami agyafurtság, szóval olyan elem, ami magasabb szellemi munkára vall. Rossz példa: A. ellopta B. óráját. Jó példa: A. ellopta B. óráját, amelyet az boldogult anyjától örökölt és A.-ra bizott megőrzés végett.

2. Legyen ragadós. – Legyen benne valami, ami miatt beleakadjon a másik emberbe, ráragadjon, ne legyen lerázható. Tehát csimpaszkodjék az embernek olyan tulajdonságába, amely feltünik, amelyről sokszor van szó, mert igy könnyen eszébe jut mindenkinek. Például adva van A., akinek szép felesége van és van egy sebhelye a homlokán. Most rossz pletyka volna A.-ról azt mondani, hogy azért lett cégvezető, mert neje odaadta magát a vezérigazgatónak. Jó pletyka ez esetben: „A.-nak a homlokán azért van sebhely, mert egyszer rajtakapta a feleségét a vezérigazgatóval, a vezérigazgató a fejéhez vágott egy poharat és kártéritésül cégvezetővé léptette elő.“ Az előbbi, rossz példa esetében az emberek könnyen elfelejtik a dolgot, hisz annyi férj köszönheti a karrierjét a feleségének. Az utóbbi esetben, ahányszor csak A. leveszi a kalapját, mindenkinek rögtön eszébe jut a sebhelyről a pletyka s ezt a pletykát szegény A. addig viseli, amig a sebhelyet, tehát élete végéig.

3. Legyen veszedelmes. – Már mint arra nézve, aki elmondja. Az olyan pletyka, amely visszakerülve az áldozathoz, nem okoz nagyobb bajt, nem izgatja az embereket. Az igazi jó pletyka azért imponál, mert az elmondója bizonyos rizikót vállal. Tehát az, hogy: „X. kisasszony ledér életet él“ – nem jó pletyka, mert ha X. kisasszony megtudja, hogy ezt mondták róla, legföljebb egész délután sir, más baj nem esik. Ellenben jó pletyka az, hogy: „X. huszárkapitánynak, a hires verekedőnek felesége ledér életet él.“ Mert aki ezt mondja, kiteszi magát X. huszárkapitánynak. Ez a kellék főként a pletyka elhihetőségének szempontjából fontos, mert az emberek ugy gondolkoznak, hogy: „kell, hogy legyen benne valami, mert egy harcias huszárkapitány nejéről nem szivesen mond ilyet valaki.“

4. Legyen vakmerő. – Tudniillik kompozicióban vakmerő, váratlan, meglepő. Közismert panamistáról azt mondani, hogy tegnap megint elfogadott pénzt egy vizvezetéki cégtől, rossz pletyka. Jó pletyka ugyanezt olyan emberről mondani, akiről köztudomásu, hogy becsületes. Erre a kellékre azért van szüksége a pletykának, hogy egyáltalán végighallgassák, hogy beleharapjanak az emberek. Ugyanezt kifejezhetjük igy is: a jó pletyka lényeges kelléke, hogy ellentétben álljon a köztudomással.

5. Legyen mindig valami kis vonatkozása a büntető törvénykönyvhöz. – Ez adja meg a zamatját a pletykának, enélkül sótalan. Az áldozat mindig ugy legyen beállitva a pletykába, hogy valódiság esetén a törvény tegye rá a kezét, ha egyéb okból nem, a házasságtörési paragrafus okából.

6. Legyen exkluziv. – Ez azt jelenti, hogy ne jelenjen meg sok példányban. Az igazi jó pletykás nem járja be a kávéházakat egy és ugyanazon pletykával, mert ha ketten találkoznak, akik mind a ketten tőle hallották, egyszerre vége az érdekességnek és azt mondják: „X. szaladgál és terjeszti ezt a hirt.“ Ezt az emberek nem szeretik. Az igazi pletykás a pletykát legföljebb két vagy három embernek mondja el, és megvárja, mig az a három kilencnek az a kilenc huszonhétnek, az a huszonhét nyolcvanegynek adja tovább. Az igazi pletykás nem türelmetlen és nem szalad maga ehhez a nyolcvanegyhez, mert tudja, hogy a pletyka a maga szaporodási módja szerint ugyis elterjed és még hozzá kicsiszolódik, jobb, ügyesebb, ártalmasabb lesz a sok különböző kézen, sőt az utolsó kézen már ugy megváltozik, hogy erre bátran mondhatja az első: „ezt én nem mondtam, becsületszavamra, és csak azt mondtam, hogy… stb.“ Igazi, kiváló pletykások e téren az ugynevezett „egyke-rendszer“ hivei, ők csak egyvalakinek mondják el, de azt az egyvalakit persze jól megválasztják. Ez a pont azért fontos, mert kezdő pletykálók ebbe a hibába esnek legtöbbször s ezért elvesztik hitelüket. A pletyka e tekintetben olyan, mint a sport: az emberek csak az amatőrjeit szeretik és becsülik, a professzionátusait nem.

7. Legyen erkölcsi alapja. – Ez ugyan meglepően hangzik, de igy van. A leggonoszabb pletykát is ugy kell előadni, mintha az ember nagyon fel volna háborodva vagy magán a tényen, vagy azon, hogy „arról a derék, tisztességes asszonyról ilyeneket beszélnek.“ Az igazi, klasszikusan jó pletykás mindig a pletykautáló jelmezében jelenik meg, minden igazán komisz pletykát igy vezet be: „mégis csak hallatlan, milyen komiszak az emberek, képzelje, erről a derék, angyali, tisztességes Görredönyinéről azt merik mondani, hogy fogadásból egyszerre kilenc postatisztnek volt a szeretője.“ Itt az erkölcsi alap maga a felháborodás. Ha még utána teszi, azt hogy: „én a magam részéről egy szót se hiszek az egészből,“ akkor nemcsak erkölcsi alapja, hanem erkölcsi magaslata is van. Erkölcsi alapon állva kezdeni, erkölcsi magaslatra emelkedve végezni s az igazi komisz pletykának ez a leghatásosabb előadási technikája, amely mindig beválik, mert a pletyka ime olyan jó, hogy még az is ellöki magától, aki elmondja.

MÁSODIK FEJEZET.

(A pletyka különböző nemei.)

Vidékek szerint a pletyka nemei változnak. Az összes lehető pletyka-nemeket adandó alkalommal „Összefoglaló nemzetközi pletykatanomban“ fogom ismertetni. E kézikönyv a budapesti viszonyokkal foglalkozván, csupán a budapesti pletyka négy fő-fajtájára szoritkozik. Ezek:

1. A családi pletyka.

2. A szerelmi pletyka.

3. Az üzleti pletyka.

4. A szinházi pletyka, (amely a családi, szerelmi és üzleti pletykát is magában foglalja, s ezért némely kutatók szerint törzs- vagy anya-pletykának is nevezhető.)

Rövid jellemzése az egyes fajtáknak:

1. A családi pletyka célja az, hogy kimutassa a család piszkos életét. Az apa veri a gyerekeit és a feleségét. A feleség hűtlen nő és rossz anya. A gyerekek romlottak. Az apa nem ad pénzt. Az anya tiltott uton keres pénzt. A gyerekek váltót hamisitanak. A szülők válnak.

2. A szerelmi pletyka célja az, hogy tiltott viszonyokat fedjen fel. Tehát a férjes nő megcsalja az urát. A házasember szeretőt tart. A házasember egy férjes nővel folytat viszonyt. Valaki azt, akivel viszonyt folytat, megcsalja azzal, akivel nem folytat viszonyt. A viszonyokat szerelmi pletyka csak a kezdetüknél és a végükön fogja meg. „Együtt vannak,“ ez nem pletyka. Összekerülnek és szakitottak. Csak ezen a ponton pletyka a pletyka.

3. Az üzleti pletyka kizárólag az áldozat hitelképességének csökkentésével foglalkozik, s ide tartozik a művészeti pletyka is, amely azért nevezi az áldozatot tehetségtelennek, hogy hitelét rontsa.

4. A szinházi, törzs- vagy anya-pletyka magában foglal mindent. Főbb elvei: A szinésznő ledér. A szinész tehetségtelen. A férjes szinésznő csalja az urát. A kisasszony-szinésznőnek titokban két gyermeke van. (Sohasem egy.) Az öreg szinész pumpol. A fiatal szinész pumpol. A szerzőnek viszonya van. A szerző tehetségtelen. Az igazgatónak rosszul megy. Az igazgató tehetségtelen. Az igazgató viszonyt folytat a szinésznővel. A nézőtér üres. A nézőtér tele van, de szabadjegyesekkel. A darab rossz. A darab jó, de nem adják elő. A szerző fizet, hogy előadják a darabját. A szinésznő viszonyt folytat, hogy szerepet kapjon. A zene lopva van. A rendező nem érti a darabot. A sugó be volt zárva. Az igazgató a csőd szélén áll. A darabot más irta. A szinész más szinésztől lopta a nüánszot. Az ügynök csal. A darab külföldön megbukott. A szinész válik. A szinésznő válik. A szerző válik. Az igazgató válik. A rendező válik. A titkár megnősül.

BEFEJEZÉS.

A tudományok népszerüsitésének az egész világon tapasztaható törekvése adta kezembe a tollat, hogy az elhanyagolt tudomány-ág terén az alapvető munkát elvégezzem. Aki az elmondottakat figyelemmel olvasgatja, hamarosan megérti és megkedveli ezt a szakmát. Különösen ajánlom kézikönyvemet a vidékről feljött lakosságnak, amely nem igen tudja a különbséget a vidéki és a fővárosi pletyka között. Természetes, azért senki se higyje, hogy e művel ki van meritve az egész anyag. Adandó alkalommal közrebocsátandó „Bevezető a magasabb pletykatanba“ és a „Teljes magasabb pletykatan“ cimü munkámhoz akart ez csupán szerény előhang lenni.

EGY ANEKDOTA ÉS EGY PÉLDÁZAT.

Mind a kettőt ajánlom annak az ismeretlen férfiunak a figyelmébe, aki száz év mulva a Nemzeti Muzeum könyvtárában böngészve véletlenül rányit e kötetnek erre az oldalára. Álljon meg a tekintete néhány percre ezen az akkor már barna papiroson és olvassa el e szerény sorokat. Ma talán nem is olyan mulatságosak és érdekesek, mint akkor lesznek. Fogadja innen, a messzi multból, ismeretlenül is szives és bánatos üdvözletemet.

AZ ANEKDOTA.

A Vázsonyi Vilmos ügyvédi praxisából való e történet, de méltó helye ama százkötetes nagy szakmunkában volna, amelynek cime: „Budapest erkölcsi története“ s amelyet soha sem fogok megirni. A szakmunkában elbeszélése három kötetre terjedne, itt azonban az idő rövidsége és a tér szüke miatt röviden iparkodom előadni.

Egy délelőtt vészes csöngetés zavarja fel Vázsonyit délelőtti olvasmányaiból. Egy üzletember névjegyét hozzák be, igen fontos és halaszthatatlan ügyben azonnal akar beszélni a képviselő urral. Bebocsátják. Bejön és utána tódul két hölgy: a felesége meg a leánya. A következő pillanatban mind a hárman térdelnek Vázsonyi előtt, amiből ő rögtön látja, hogy nem mint politikust, nem mint városi vezérférfiut, hanem mint kriminalista ügyvédet keresik. Ezt a ballet-mozdulatot a pesti büntető-ügyvédek már ismerik és megszokták. Minden nagy bünügy ezzel és „az istenért, ügyvéd ur, mentsen meg!“-kiáltással kezdődik.

Némi harc után fölkel a kétségbeesett család és helyet foglal a foteleken.

– Mivel szolgálhatok? – kérdi Vázsonyi.

– Az istenért, képviselő ur – mondja zokogva a feleség – mentse meg az uramat!

Ujabb rohamok után a sáppadt férfiu előadja a baját.

– Kérem, – mondja – engem a mult héten valami ügyben, amihez semmi közöm nem volt, mint tanut kihallgattak a rendőrségen. Elmondtam, ami keveset tudtam, s azzal hazamentem. Ma reggel aztán megjelenik nálam egy rendőr és ezt az idézést hozza.

Átnyujtja az idézést. Rendes rendőrségi idézőlevél volt, amelyben meg volt hagyva a cimzettnek, hogy ma délelőtt tizenegy órakor jelenjék meg Krecsányi detektivfőnöknél. Semmi egyéb nem volt rajta.

– Nos? – kérdi Vázsonyi.

– Hogyan? – mondja az üzletember. – Mi az a nos? Ma délelőtt tizenegyre a detektivfőnökhöz vagyok idézve!

– Az istenért – zokogja a hölgy – képviselő ur, mentse meg az uramat! Csak ön segithet rajta…

Vázsonyi egyikről a másikra néz, nem érti őket. Az üzletember dadogni kezd:

– Kérem – mondja – önnek el kell oda velem jönni. Mint ügyvédnek. Megfizetem az ügyvédi honoráriumát. Ha nem sértem meg vele, száz koronát adok ezért az utjáért.

– Száz koronát vagy tiz koronát – szól Vázsonyi – ez engem most nem érdekel, inkább mondja meg őszintén, mit követett el, hadd tudom miről van szó.

Az ember ötöl-hatol:

– Hiszen ha tudnám, miért idéztek be! De nem tudom. Nem követtem én el soha semmit, de tetszik tudni, pénzügynök vagyok, ügyleteket csinálok, közvetitek és… tetszik tudni… tudja isten… az ember sohse tudhatja…

Reszketett, mint a nyárfalevél.

– De hát akkor miért menjek önnel? – kérdi Vázsonyi.

Az asszony felel:

– Istenem, mert hátha ott tartják.

– Ő megmondta – szól megkönnyebbülten a férj és fellélekzik. A lány csöndesen sirt a kanapé sarkában az egész idő alatt.

Vázsonyi vállat von, elvégre ez ügyvédi kötelessége és utasitást ad a cselédnek, hogy hozzon egy fiakkert.

– Kettőt! – mondja a kliens.

– Miért?

– Az egyiket nekünk, a másikat a családomnak.

– Hát a hölgyek is jönnek?

– Igen.

– Miért?

A kliens hallgat. Megint az asszony felel helyette:

– Hogyha… isten tudja… isten ne adja… esetleg mégis ott kell neki maradni… hogy mindjárt küldhessünk neki éjjelre ágynemüt… meg ami szükséges…

Általános zokogás. A kocsik megérkeznek és a menet megindul a főkapitányság épülete felé. Az első kocsiban halotthalványan, reszketve a kliens, mellette némán szivarozva, szótlanul, Vázsonyi. A másik kocsiban a két hölgy, kisirt szemmel, mintha temetésről jönnének. A Zrinyi-utcában a hölgyek lenn maradnak, a kocsiban. A papa elbucsuzik tőlük, férfias elszántsággal csókolja meg őket és megy fel Vázsonyival a második emeletre, a detektivfőnök vésztjósló irodájába. A kapuban álló rendőr egykedvüen nézi a siró dámákat. Ilyet ő naponta eleget lát.

Fenn az előszobában azt mondja a kliens:

– Kérem, képviselő ur, jobb lesz, ha nem megyünk be együtt. Talán tessék előbb egyedül bemenni és megtudni, hogy mit akarnak tőlem. Én majd csak azután megyek be, ha már tudom, miről van szó.

Jól van. Vázsonyi bemegy egyedül. Krecsányi szeretetreméltóan fogadja s Vázsonyi azonnal a tárgyra tér.

– Kérem, – mondja – ez és ez a kliensem tizenegyre be van idézve tanácsos urhoz. Mint ügyvédje, tisztelettel érdeklődöm, hogy miért.

– Ő is itt van? – kérdi a detektivfőnök.

– Igen. Kint vár.

– Önt, mint ügyvédjét hozta magával?

– Igen.

– Hát kérem – mondja Krecsányi és felhuzza szemöldökét – mielőtt megmondanám ügyvéd urnak az idézés okát s azt, hogy mi a szándéka a rendőrségnek azzal az urral, engedje meg, hogy előbb egy kis magánügyemről diskuráljak önnel…

És nagy meglepetésre elkezd Vázsonyinak beszélni egy környékbeli nyaralótelepről, amelynek nincs csatornázása, rossz a világitása, kövezetlenek az utcái.

– De kérem…

– Kérem, kérem – szól mosolyogva Krecsányi – nekem annyi a dolgom, hogy nem érek rá a főváros urait felkeresni ebben az ügyben és örülök, hogy a véletlen most elém hozza Vázsonyi Vilmost, aki méltányolni fogja nyaralótelepünk panaszait.

– De a kliensem, aki künn vár!

– Hadd várjon…

És diskurál tovább a nyaralótelepről. Eltelik tiz perc, husz perc, egy félóra. A kliens az előszobában felváltva hideget és meleget izzad, Vázsonyi pedig feszeng a helyén, idegesen. Végre bevégzi Krecsányi az előadást. Vázsonyi megszólal:

– De most, ha megengedi, térjünk rá az én kliensemre. Miért idéztette be?

Krecsányi elmosolyodik.

– Kérem – mondja – én nem ok nélkül beszéltem itt képviselő urnak egy félóráig másról. Azt akartam, hogy a kliense üljön, várjon az előszobában legalább egy félóráig. Az ön kliensét ugyanis a mult héten mint tanut hallgattam itt ki. Akkor az az ur itt felejtette az esernyőjét. Megtartani nem óhajtom, arra pedig nem vagyok kötelezve, hogy az esernyőjét a lakására szállitsam. Hát egyszerüen megidéztem mára, hogy vigye el az esernyőjét.

– …

– És az az üzletember, aki ugy megijed egy idézéstől, hogy nem mer egyedül jönni a rendőrségre, hanem az ország első ügyvédjét hozza magával, az az erkölcsi világrend nevében megérdemel legalább annyit, hogy egy félóráig reszkessen a detektivfőnök előszobájában.

Vázsonyi kivitte neki az esernyőjét.

– Itt van – mondta –, ön itt felejtette az esernyőjét, ezért idézték ide. Ha egyéb baja lett volna, a szokásos ügyvédi honoráriumot fizette volna. De igy, kérem, délután pontosan küldje be az irodámba az igért száz koronát. Isten áldja meg.

És ott hagyta a faképnél. Mikor lement, a hölgyek még mindig sirtak a kocsiban. Észre sem vették, mikor Vázsonyi óvatosan elkerülve őket, felkapaszkodott egy villanyosra.

Egyéb semmi sem történt.

A PÉLDÁZAT.