Part 3

Bármily fontos is a pénz, mégis csak eszköz, nem pedig czél. Minek az eszköze? Egyrészt a termelő tevékenység, másrészt a termelt javak eloszlásának. Amint a termelési renden átmegy, a munkát, földet, tőkét, képességet különböző alakban és nagyságban odaviszi, ahol szükség van rá és a termelő erők birtokosai között felosztja a termékeket. Miután a termelés a fogyasztásnak az eszköze, az ipari termékek elosztását kell annak a főczélnak tekintenünk, amelynek elérésére a pénz szolgál. Láttuk, hogyan rendezi és ösztökéli különböző stádiumaiban a termelést a pénz. Be kell látnunk, hogy ez ösztönzés valóságban a termékek elosztásával történik. A pénz önmagában nem képes a termelést ösztönözni. Bárha a közbeszéd a pénzt tünteti fel végczélnak, önmagáért kivánatosnak, ez valójában csak képzelődés. A munkás nem pénzt akar, hanem a pénz értékét. Hasonlóképp a tőkés, mikor kamatot kiván és a földbirtokos, amikor a gabona árát kéri. Az a tényleges művelet, mely a pénzre hárul, amikor a kicsinyben fizetett árak eloszlanak és a termelési renden át forgalomban vannak, az ipar különböző termékeinek felosztása.

A czipőárusításban végződő eljárási sorozatnál az egyedüli termék a czipő és ha ma még a felosztásnak kezdetleges alakja élne, akkor a béreket, járadékot, kamatot és hasznot az egész vonalon czipővel fizetnék ki, amelyet mindenkinek hordania kellene, vagy kenyérért, ingért vagy más termelési ágban hasonlóképp bér fejében fizetett javak ellenében kicserélnie. Igy azután számtalan csere után a munkás munkája terméke fejében végül nem cipőt, hanem számos egyéb jószágot kapna, amire csak szüksége lenne. A pénzt ily cserék koczkázatai és bonyodalmai elkerülésére találták fel és hogy minden külön szakmabeli munkálkodót általános értékü jószággal fizethessenek. Mert a pénzben fizetett bér nem egyéb, mint általános utalvány, amely nem egy bizonyos iparág termékeire szól, hanem az egész termelési rendszeréire.

A czivilizáczió abban az irányban halad, hogy minden munkálkodót mindinkább egy bizonyos munkanemre szorít, egyetlen iparágban egyetlen eljárást téve feladatává. A pénzbeli bér, amelyet keres, megfordítja ezt a folyamatot és minden más iparág termékeinek egy darabját juttatja birtokába. Igy, noha saját iparágában csak egyetlen részmunkát végez, mégis egyben molnár, pék, szövő, fonómunkás és kárpitos is, azon lehetőség folytán, hogy mindezen iparágak termékeiben részesülhet.

Mint termelő speczializált, de általános fogyasztó. Fontos, hogy világosan megértsük, hogyan megy végbe a szakmunkás átalakulása általános fogyasztóvá. Hogy van az, hogy egy czipőgyári munkás szolgálatait kenyérré, inggé, székké, dohánnyá változtatja át? Az ő részmunkája magában értéktelen; a préselt bőrnek önmagában senki előtt sincs értéke. Csak ha a különféle egyéb eljárásokon megy keresztül és csipővé dolgozzák fel, majd eladják a fogyasztónak, akkor valósul meg munkája hasznos volta. Ekkor a pénzbeli fizetésből, amely az egész czipőgyártó eljárás társadalmi hasznosságának mértéke, megkapja részét. A szegecselés, varrás és simítás így a czipő eladása folytán pénzzé válik. A szegecselő, varró vagy simító-munkás e pénz egyes darabjait a kicsinyben árúsító üzletekben felválthatja kenyérre, ruhára, dohányra stb. amire csak szüksége van.

Amint kenyeret vesz, működésbe hozza a pénz ösztönző erejét a kenyérgyártó eljárások során; a pék és segédei, a molnár és legényei, a gazdálkodó és munkásai mind részesülnek abból a pénzből, amit a czipészmunkás a kenyérért fizetett és mindegyikük megveheti vele a kicsinyben árúsító üzletekben a maga különböző szükségleti tárgyait. Igy ugyanannak a pénznek egyrésze, amelyet a czipőüzletben lefizettek és kifizették a czipészmunkásnak bérben, az a pénz amellyel a czipészmunkás kenyeret vett. A czipészmunkásnak kenyér kell, a péknek és molnárnak czipő. Látjuk, hogyan tesz képessé mindenkit a pénz, a piaczi árúczikkek ára, arra, hogy szükségleteit másokkal való csere útján elégítse ki.

Fejtsük ki kissé részletesebben e cserefolyamatot. Vegyük az ember főszükségleteit, nevezetesen a kenyeret, czipőt, ruhát, fehérnemüt, széket, húst, czukrot, tejet, könyveket, porczellánt és alkalmazzuk mindezekre a termelési folyamatról alkotott képünket. Mindegyik termék négy előállítási sorozat folyamán jött létre. Képzeljük el, hogy csak a felsorolt tíz termék képez gazdasági szükségletet és hogy a közület minden tagjának egyenlő mértékben van rájuk szüksége. Egyszerüség kedvéért _A, B, C, D_ stb.-vel jelöljük e termékeket. A termelői fizetésük 1/10-ét fordítják az _A)_ vásárlására, azon használati tárgyakra, melyek előállításában közreműködnek, 1/10-ét, _B)_ vásárlására, 1/10-ét _C)_-ére és így tovább. Hasonlóképp fogják elkölteni fizetésüket _B)_, _C)_, vagy más termékek termelői, midegyikük azon termékekre, melyeknek előállításánál maga is közreműködik, fizetése tizedét fordítja, a többi 9/10-et a többi termékekből egyenlő részekre.

Nem fontos, hogy az egyén hol működik, _A3_, vagy _B4_, vagy _D_-nél, felveszi fizetését és a kicsinyben árúsítók mindegyikénél 1/10–1/10-ét elkölti és azt így egyenlő mértékben használja fel mindegyik iparág ösztökélésére. Ilymódon a termelési rend általános terméke a maga egészében felosztódik a szaktermelők különböző csoportja között. Az az eszköz, amellyel a felosztás történik, a pénz, amelyet a termelés mindegyik stádiumában kifizetnek a kész termékek kicsinybeni árából.

Bárha a csere és az elosztás a valóságban sokkal bonyolultabban megy végbe, az elmondottakban lényeges jellegéről hű képet ad. A maga különleges termékének a részeit mindenki minden más egyén sajátos terméke ellenében cseréli ki. Igy látjuk, hogy a fogyasztó pénzben kifizetett szükségletei és műveletei állandóan összekapcsolnak minden termelési eljárást. Igy a termelési rend eredetileg sem egyéb, mint a fogyasztók nagy termelőszövetkezete.

Mert a fogyasztóktól jövő pénzbeli ösztönzés tartja fenn minden ponton a termelés szervezetét és ösztönzi azt folytonos tevékenységre.

Az a termelőgépezet, melyet leírtunk, hasonlít egy nagy csokoládé- vagy gyufaautomatához. Ha bedobsz egy fillért a nyiláson, kapsz érte egy árúczikket, amelynek kiesése után minden árúczikk, mely a kijárattól kisebb-nagyobb távolságra van, közeledik a kiesett czikk eredeti helyéhez. Igy a mi gépezetünknél a kicsinyben árúsítónak fizetett pénz először az eljárások fővonalán idéz elő mozgást, azután az azon termelési ágat tápláló járulékos iparágakban. További hatása, hogy a termelők mindegyik osztálya elfogyasztja a nyert jövedelmet és minden más kicsinyben való árúsítóra ösztönzőleg hat, hasonlóképpen automatikus módon.

Igy a termelés megállapodott rendjéről azt a képet nyertük, hogy az termékeket őröl ki és oszt fel gépies pontossággal. A termelő erők mindegyik birtokosa, a munkás, földbirtokos, tőkés és a munkaadó részt kap azon kész termék árából, amelynél az ő termelési ereje közreműködött, a pénz az ő termelési ereje fentartásához és új termelő tevékenységéhez szükséges ösztönzést adván meg. Az egész termék a termelő közület «valódi jövedelmét» képezvén, valami mechanikailag szükségszerü törvény szerint felosztatnék az erők birtokosai között, épp úgy, mint ahogy a dinamógép által fejlesztett energia a gyárban ott nyer alkalmazást, ahol a végzendő munka arányának megfelelő mennyiségben szükség van rá.

Minden egyén «valódi jövedelme», azaz általában a javakból nyert része és pénzbeli jövedelme, azaz munkaereje, tőkéje, földje vagy képessége használatáért nyert fizetése épp annyi lenne, amennyi szükséges ahhoz, hogy erejét működésben tartsa. Nem léteznék a jövedelemelosztás problémája. A közület valódi jövedelme tisztán a kész javak és szolgálataik halmazában állana, amelyeket a termelőgépezet nap-nap után produkálna.

A dolgok ily módon való feltüntetése két lényeges pontban tér el a modern termelés valódi rendjétől. Feltételezi a termelési szervezet teljes merevségét és feltételezi, hogy a termékből nem marad felesleg azonkivül, ami a rendszer fentartásához és rendes működéséhez feltétlenül szükséges. De mindkét feltevés helytelen. A termelési rend nem merev gépezet. Szerkezetében, összetételében, működésében nincs megkötve. Alkotó iparágai és üzemei nőnek és hanyatlanak, vagy megváltoztatják jellegüket. A gépezet, a munka és egyéb tényezők mennyisége, fajai változnak a termelési technika, vagy az üzemszervezet változásával és ezek a változások napirenden vannak. A mostani emberöltőn belül a kézimunka kiszorítása a gyári gépmunka által az ipar szervezetét egészen átalakította. Minden országban és minden iparágban hasonló változások mennek lassabban avagy gyorsabban végbe. A termelés fejlődésének korszakában mindenekfelett a termelés fejlődési törvényeit kell tanulmányoznunk, azt, hogy miként növekszik egy iparág, vagy üzem és hogyan javítja szervezetét és működését.

Épp ily téves az a másik feltevés, hogy a termékek mennyisége nem több, mint amennyi éppen elegendő a rend működésének fentartásához szükséges ösztön ébrentartására. Mikor a termelés különböző folyamaiból kikerülő czipőket, kenyeret, ruhát és más kész terméket aladják, a termelésükért fizetett jövedelmet nem emésztik fel teljesen a különböző szükségleti czikkekért teljesített fizetések.

A járadék, kamat, haszon, bér fejében fizetett pénz egyrésze nem fordíttatik fogyasztási czikkekre, mint eddig feltettük. Ez a pénz nem a termelés különböző sorainak végén nyert alkalmazást, hanem valamely közbeeső ponton a termelő tőke új alakjainak előállítására. Más szóval megtakarítják és nem költik el.

Oly fontos e helyütt a _megtakarítás és kiadás_ kifejezések világos megértése, hogy a termelési diagrammra itt újból visszatérünk.

Ha e rend működése olyan volna, nogy az _E_-nél előállított javak mennyisége éppen csak arra lenne elég, hogy az _A, B, C, D_ és _E_-t termelő eszközök különböző szükségleteit éppen csak kielégítse, valamint az _a, b, c_-t stb. előállító járulékos termelési folyamatokét, a rend növekedése kizárt volna. Minden jövedelem, vagy a különböző stádiumokban eszközölt pénzfizetés _E_-hez vitetnék, hogy azt fogyasztási javakra költsék el. De ha ez a rendszer nagyobb mennyiségü fogyasztási czikket volna képes előállítani, mint amennyi a szükségletek puszta kielégítésére szükséges, akkor lehetséges lenne az, hogy a termelési eszközök valamely részét nem fogyasztási javak, hanem nagyobb felszerelés és más álló tőke termelésére fordítsák és ezzel a megnagyobbodott termelési szervezettel nagyobb mennyiségü erőt és nyers anyagot szerezzenek. Bárha az eljárás _végső_ czélja természetesen az, hogy minél több fogyasztási jószágot állítsanak elő, _közvetlen_ hatásában mégis kevesebb fogyasztási czikk előállítását eredményezi. Más szóval a tőke, munka, ügyesség és föld jövedelme fejében tulajdonosaiknak fizetett pénz egy része ahelyett, hogy _E_-nél nagyobb minőségü fogyasztási jószág után támasztana keresletet, _a_, vagy _c_-nél stb. jön alkalmazásba. Igy alakult, hogy a pénzfizetések _E_-től _A_-ig a termelés egyenes vonalán lennének forgalomban és a járulékos termeléseken végig a pénz, _a, a2, a3_ vagy _c, c2, c3_-nál talál alkalmazást, mint arra szolgáló különleges ösztönző, hogy _A_-nál és _C_-nél több berendezés eszközöltessék.

Ez a megtakarítás igazi termelési jelentése; a pénzjövedelemnek nem fogyasztási czikkekre fordításában, hanem termelő javakra való fordításában áll, nem a fogyasztási czikkek termelésének egyenes vonalán a termelésnek az ösztönzése, hanem azon termelő iparágak termelési sorának buzdítása, melyek egy bizonyos stádiumhoz való felszerelést, vagy az álló tőke más alakját gyártják. A fogyasztási javak vételétől való ezen tartózkodás, hogy több felszerelést és más termelő javat vásároljon, nyilván az egyedüli eszköz az anyagi rend növelésére és javítására. Itt irányító erőül ismét a pénz jelentkezik. _L_ font sterling megtakarítása, vagy elköltése közvetlenül ugyanazt az ösztönzést nyújtja a termelésnek és a termelő erők alkalmazásának, de az ösztönzés a termelési rend különböző pontjain történik és hatásában különböző. Elköltéskor közvetlenül hat a termelési eljárások főfolyamára, energiát támasztván a fogyasztási javak termeléséhez, melyek azután a termelési rendből a fogyasztás czéljaira elvonatnak. Megtakarításkor a termelési eljárások egy oldalágán hat közvetlenül energiát fakasztóan több tőkejószág előállítására, melyek nem vonatnak el a rendből, hanem abban benn maradnak, mint a termelés további fokozásának eszközei. Az átlagos üzletember előtt a megtakarítás első pillanatra – nemleges tevékenységet jelent, azaz el nem költést és az el nem költött pénznek a bankban való elhelyezését. De a valóságban ez épp oly termelő cselekedet, mint az elköltés.

Valójában arra fordítják a megtakarítást, hogy fizesse az embereket azért, hogy több termelő tőkét állítottak elő, ahelyett hogy több fogyasztási jószág termeléséért fizetné őket.

Ez a jelentősége a megtakarításnak és elköltésnek a termelési rend és a társadalom szempontjából. Természetes, hogy az egyén másként is eszközölhet megtakarítást, megtakarított pénzét fogyasztási czélokra másoknak kölcsönözvén. Sok megtakarított pénz jut így pazarlók, vagy iparlovagok kezébe, akik elköltik azt a pénzt, amelyet így a takarékosok elmulasztanak megtakarítani. Az ilyen áltakarékoskodás a termelő tőkét nem növeli, csak azt jelenti, hogy nem ez az egyén, hanem egy másik vesz fogyasztási czikkeket. Az ekként eszközölt takarékoskodásnak termelő jelentősége nincs.

De a valódi megtakarítás az az eszköz, amely a tőkével való vonatkozásában a termelési rendet növeli. Mindíg velejár, hogy bizonyos egyének, ahelyett, hogy pénzbeli jövedelmük egy részét akként fordítanák a termelés ösztökélésére, hogy fogyasztási czikkeket vásárolnak, arra fordítják, hogy tőkejavakat vásároljanak azokhoz, melyek eddig a termelés folyamát kielégítették.

A fogyasztási javak bizonyos felhalmozása a megtakarítás fogalma alá vehető, de ettől a termelési tevékenység általános vázolásánál eltekinthetünk. A megtakarítás eredménye rendszerint az, hogy a termelési rendszer termékenységét fokozzuk, vagy termelőképességének minőségét javítjuk, képessé téve így bizonyos idő alatt nagyobb mennyiségü jószág előállítására, feltéve, hogy a jövő fogyasztás emelkedése elégséges lesz ahhoz, hogy fentartsa a megnövelt felszerelést működésében.

Termelési rendszerünkhöz visszatérve és azt ismét mint tíz használati czikk (kenyér, czipő, ing, stb.) előállításának mechanizmusát véve figyelembe s azokat úgy osztva fel, hogy minden fajta egy tizedét a termelők minden egyes osztálya szerzi meg, leírásunkat módosításnak kell alávetnünk. Ha az ily társadalom termelésének növekedéséről kell gondoskodnunk, fel kell tennünk, hogy a kenyér, czipő, stb. mennyiség, amelyet az ily rendszer termelni képes, több, mint amennyire a közület tagjainak szükségük van és hogy a termelő energiából valami, ami kenyér-, czipőgyártásra lett volna fordítható, malmok és czipőgyárak gépeinek a javítására lesz fordítható, vagy pedig a szükségletek elfogadott tíz fajában nem foglalt más javaknak az előállítására szükséges berendezések létesítésére. A termelő energia e megoszlását a megtakarításnak nevezett eljárás eredményezte, vagyis a vásárló erőnek a felhasználása a termelési rendszernek a fogyasztási czikkek kicsinyben árúsításától elütő pontjain. Miután a pénz felhasználása nemcsak a tőkét serkenti, de más termelő erőt is ösztönöz, a megtakarítás nemcsak több felszerelést, gépet és más tőkefajt létesít, hanem azt is eredményezi, hogy a többi termelő erő és a munka is máskép rendezkedik el, mintha megtakarítás nem történt volna.

Mert, amint a fogyasztási javak után való kereslet vagy ilyen javak vétele úgy működik, mint munka és tőke alkalmazása a termelő eljárások egész során át, úgy több termelő tőke után való nagyobb kereslet a megtakarítás folytán is úgy hat, mint a gépiparban és más felszerelési iparban a tőke és munka fokozottab mérvü alkalmazása.

Az olyan termelési rendszerben, ahol megtakarítás útján így érik el a haladást, többé már nem pusztán egy adott időben való fogyasztásra termelt javak mennyisége a mértéke a valódi jövedelemnek. Az új gépezet és más tőke, mellyel a folyó évben a termelés az előző évhez képest gyarapodott, hozzászámítandó az illető esztendő jövedelméhez. Ha tehát elfogadjuk, hogy a brit nemzet évi jövedelme pénzben 1,800.000.000 font sterling, az ennek megfelelő valódi jövedelem részben a fogyasztók által fogyasztási czélokra az év folyamán elvont javakból és szolgálatokból fog állani, részben az álló és forgó tőke különböző fajainak egy év folyamán előállott gyarapodásából. Minden oly esetben, amikor valaki munkája, földje, tőkéje, vagy képessége használata fejében pénzbeli jövedelmet élvez, e kétfajta termékek valamelyikét állították elő megfelelő mértékben. Mert ily pénzbeli fizetés nyerése nem egyéb, mint pénzben való feljegyzése vagy a nyugtázó, vagy az annak tulajdonát képező termelő eszköz által végzett termelő tevékenységnek. Ez a tevékenység pedig, akár valamely fajta anyag alakjának vagy helyének változásában, vagy abban áll, hogy előmozdítja annak a kezéhez jutását, akinek arra szüksége van, – akár valamely hivatalos vagy személyes szolgálat nyujtásában áll, amelyet jószágnak vesznek: minden ily termékenység a nemzet valódi jövedelmét növeli, azaz azon értékelhető és nem értékelhető javak összegét, melyeknek piaczi értékük van és amelyek az illető év folyamán a nemzeti vagyon egészéhez járultak.

V. FEJEZET. Költségek és fölösleg.

Mint látjuk, a termelés eredménye, amely a közület valóságos jövedelmét képezi, teljesen szétoszlik azokra a fizetésekre, amelyek a munkának, földnek, tőkének, képességnek a birtokosai kezéhez az erők használata fejében folynak. A termelés különböző stádiumaiban eszközölt ilyen fizetések a _termelési költségek_.

E fizetésekkel fedezve kell lennie egy megállapodott termelési rendszerben a termelési szervezet fentartásának, vagyis a különböző erők jelen nagyságukban és hatékonyságukban való megtartásának. Egy fejlődő termelési rendszerben, amilyet eddig megismertünk, ezenkivül elő kell idéznünk a szervezet növekedését és javítását. Valamely megállapodott rendszernél a fizetések egész összegét, amely az erők birtokosainak pénzbeli jövedelmét képezi, használati czikkek beszerzésére fordítanák, a termelő eljárások különböző sorozatai által előállított javakra és szolgálatokra. Mihelyt megvennék e javakat és szolgálatokat, elvonnák őket a termelési rendtől és elhasználnák.

Fejlődő rendszernél az erők birtokosai jövedelmének egy része nem használati javakra, hanem új berendezésre és a termelő tőke más alakjaira fordíttatnék, amelyek megvásárlásuk után a termelési szervezetben állandóan megmaradnának és a termelő javak termelőségét növelnék.

De ha a termelési rend nagysága és hatékonysága növelendő, nemcsak a tőke nagysága és hatékonysága fokozásáról kell gondoskodni, hanem a munka és képesség megfelelő mérvű növeléséről is. Már pedig a munka és készpénz e növelése oly fogyasztási javak vételével érhető el, melyek fogyasztása előmozdítja a gazdasági termelékenységet, szemben az olyanokkal, melyek nem így hatnak; azaz produktiv kiadással érhető el, improduktiv helyett. Ha a pénzt megtakarító emberek több, vagy jobb termelő gépezetet adnak, tevékenységük csak úgy érvényesül teljesen, ha általában oly javakra költenek, amelyek nagyobb mennyiségü és jobb minőségü munkát és képességet hoznak létre.

Ezzel nem azt mondjuk, hogy minden olyan fogyasztási kiadás, mely a szórakozási vagy kényelmi kiadások közé tartozik és mely közvetlenül nem mozdítja elő a gazdasági termelékenységet, feltétlenül pazarlást jelent és kárt okoz. Mert az életnek nemcsak gazdasági czéljai vannak. De benne foglaltatik előbbi állításunkban, hogy az ily kiadással gondoskodás történjék a munka és képesség javításáról és növeléséről, úgy hogy az lépést tartson a tőkeszervezet növekedésével és javulásával. (A föld nagyobb mérvü használata, mivel új tőkebefektetéssel érik el pl. útépítéssel, nem igényli azt, hogy külön vegyük szemügyre.) Fejlődő termelési rendszerben tehát a jövedelmet háromféleképp használják fel. Egy részt a különböző erők fentartási költségeire, a másikat a fejlesztésre és a harmadikat a terméketlen kiadásokra fordítják. Minden termelő erőnek külön fentartási költsége van. Először is a munkát vegyük szemügyre. A fentartási költség jelenti az életszükségletekről való gondoskodást a különböző rangu munkásoknál és további kiadásokat a munkának a jelen termékenység szinvonalán való megtartására. Ezt rendesen megélhetési bérnek hivják és éppen csak arra elég, hogy a munkást képessé tegye és rábirja a munkára és arra, hogy elég nagyszámu családot neveljen fel ahhoz, hogy ha kidől, helyettesítető legyen. A munka különböző fajainál és minőségénél a létfentartási alap különböző. Bizonyos egyéni különbségek is vannak minden foglalkozásnál, a munkások fizikuma és egyéb körülményeik szerint. Ez a gondoskodás fel- és elhasználási alapnak vehető, és nem egyéb annál a minimumnál, amely felé való állandó tendencziát véltek fenforogni a «vasbértörvény» szerint.

Ahol a munka nagyobbfoku ügyességet és értelmet kiván meg, e puszta létfentartás jóval a fizikai lét fentartásán felül emelkedhetik és mellette gondoskodás történik a nevelésről, üdülésről és másfajta kiadásokról is, amennyiben a fizikai és szellemi erő meglevő tőkepénzének fentartására szükségesek. Az igazgatási vagy hivatásbeli képesség, még ha az életnívó bevett szerepétől el is tekintünk, létfentartó fizetésül aránylag magas bért igényelhet.

Az emberi erők létfentartó béréhez hozzáadandó a tőkéről és a földről való megfelelő gondoskodás. Itt egy fontos megkülönböztetést kell tennünk. A munka fentartásáról való gondoskodás rendesen a bér legnagyobb részét teszi. De a tőke fentartásáért való fizetés nem foglaltatik benn a kamatban, sem a föld fentartásáért való járadékban. A tőke fentartása egy törlesztési alapból történik, amelyet a berendezés elhasznált, vagy amelyet régi alakjainak stb. pótlására fordítanak. A kamat nem egyéb, mint e törlesztés eszközlésén felül történő fizetés a tőke birtokosai javára. Hasonlóképp áll a dolog a földdel; itt a földből kivont termelő erők helyettesítéséről való gondoskodás nem járadék s a bérlő köteles a föld termelő erejét fentartani és járadékot is fizetni. A gazdasági járadék épp úgy, mint a kamat, a termelő erő fentartásáról való gondoskodáson kivül és felül való fokozott fizetés.

A termelési rend fentartási költségei tehát 1. azon létfentartó bérekből és fizetésekből állanak, amelyek a munka és képesség különböző fajaiért teljesíttetnek, 2. a tőke és föld különböző fajainak fentartására szolgáló különféle fel- és elhasználási alapokból állanak. Ezek vehetők a termék első megterhelésének. Ha megfelelő gondoskodás nincs róluk, a rendszer elpusztul, szervezete felbomlik, termelő ereje csökken. Ily pusztulás előfordul néha még oly országokban is, ahol a termelés fejlettsége igen nagyfoku. Rossz bérleti rendszer mellett a gazdálkodók leronthatják a földet. A részvényesek nyomása folytán a vasút vagy vállalat nem gondoskodhatik megfelelően törlesztési és biztosítási alapról; vagy egy telefon, vagy közúti vasúti üzem, mikor arról van szó, hogy köztulajdonba menjen át, elmulaszthatja berendezését teljes hatékonyságában fentartani. Ily esetek azonban abnormálisak. Általában a termelés vezetőinek és urainak nyilvánvaló érdeke biztosítja a fentartási költségek megfizetését.