Part 2

Ekként a munkás a maga iparáról határozott képet alkot. Később iparának a többihez való viszonyáról is fogalmat nyer. Meg fogja érteni iparának más iparágaktól való szoros függését, amelyek a feldolgozandó nyersanyaggal látják el és attól az ipartól vagy a piacztól, amely gyártmányát megveszi. Ha czipészmunkás, látni fogja, hogyan befolyásolja iparát minden, ami csak a cserző iparban történik, amely bőrrel látja el, vagy a kereskedelemben, amely a gyárostól a czipőket megveszi. Ha gyapjúfonó, meg fogja érteni ipara szoros függését egyrészt a nyers gyapjúkereskedelemtől, másrészt a szabóipartól. Mert egyik vagy másik irányból munkáját, vagy bérét befolyásoló fontos tényezőket lát majd közrehatni. Ha tovább kutat és következtet, ahhoz a fontos felfedezéshez jut, hogy az az ipar, amelyben dolgozik, csak egy lánczszeme azoknak az iparágaknak, melyek a nyers anyagot kész termékekké alakítják és a fogyasztókhoz juttatják.

Ha czipészmunkás, akkor a lánczolatot így fogja látni:

Állattenyésztő… cserző… czipész… czipőnagykereskedő… czipőüzletek.

Ha gépmunkás, akkor így:

Bányászat… kohászat… aczélművek… gépüzletek.

De minden iparág közvetlen kapcsolatban van másokkal, melyek ugyanazon czikk termelésére és szállítására irányulnak. Mindig valami mezőgazdasági vagy bányászati ág nyeri a nyers anyagot a természettől. Azután egy vagy több gyártási eljárás következik és ezután valami nagyban és kicsinyben forgalombahozó ipar.

III. FEJEZET. A termelési rendszer.

Czipész, szövő vagy más szakmabeli munkásunk, a maga iparágán túltekintve, azt egy csoport tagjának látja, amelyet a többivel egy közös érdek köt össze: bizonyos javak termelésének előmozdítása. Ha más iparokról keveset tud is, helyesen fog arra következtetni, hogy azok hasonlóképp termelő és szétosztó eljárások sorozatában állanak. Mint az étel-, ruhaneműeket és más használati tárgyakat vásárló fogyasztó felismeri, hogy hasonlóan alkotott ipari lánczolatok végén van. Igy az ipari termelés a képzetében eljárások folyamatainak vagy sorozatainak bizonyos számává kezd kiszélesedni és mindegyik sorozatnak, vagy folyamatnak az a különleges feladata, hogy bizonyos nyers anyagoknak a fogyasztók kapcsolati tárgyaivá való változását előbbre vigye. Nemcsak czipőiben, de a kenyérben, ingben, könyvben, dohányban és más czikkekben, melyeket vásárol, iparok bizonyos sorozatának czélját és tárgyát fogja látni. De hamar észre fogja venni, hogy a javak, kenyér, czipő, ing, stb. különfélesége alapján gyártási folyamataik elkülönültségéről nyert fogalma túlzott. Mert belátja, hogy nincs teljesen külön iparágsorozat a czipőknek a gyártására, forgalombahozatalára és eladására. Azok a gazdálkodók, akik a cserzőknek állati bőröket adnak el, a mészárosoknak állati testeket is árulnak, a molnároknak gabonát és így más meg más termelési sorozatokba lépnek. A cserző a czipőgyároson kivül más gyárosoknak is szállít bőrt. Sok kicsinyben eladó üzlet czipőn kívül más czikkeket is árúl. Hasonlót tapasztal más iparsorozatoknál. A termelési folyamatok egyes pontokon találkoznak, vagy keresztezik egymást. Bizonyos őstermelő és gyártó eljárások kezdetei sok sorozatnál szerepelnek. Gazdálkodók, bányászok és mások, akik a természettől a nyers anyagot nyerik, kezdenek meg minden nagy termelő sorozatot. Ha kitermelő munkájukat elvégezték, a nyert igen különféle nyersanyagot különbözőképp csoportosítják és különböző eljárásoknak vetik alá. A további gyártási eljárások számosabbak, speczializáltabbak, amíg a javakat szétosztó és forgalomba hozó művelet gyakran ugyanazon iparágban vagy üzletben összehoz számos jószágot, amely a gyártási eljárásnál különböző iparokhoz tartozott.

Ha tehát a folyót vesszük jelképnek és beszélünk ipari folyamatokról, melyek a termelés különböző fokozatain viszik keresztül a nyersanyagot, amíg a kicsinyben való eladáson át a fogyasztók kezéhez jutnak, azt fogjuk találni, hogy a folyó néhány forrásból fakad, s amint a gyártáson átmegy, egyre számosabb ágra szakad és végül ismét aránylag csekély számú ágban egyesül, amint a kereskedelem fokozatain át a fogyasztóhoz jut.

De a termelés valóságos szervezete sokkal bonyolúltabb, mint e kép. Egyes bonyodalmainak aránylag korán jut a gyárban, bányájában, hivatalában megfigyeléseket tevő intelligens munkás a tudomására. Felismeri, hogy nem minden ipar foglalkozik közvetlenül azzal, hogy a nyersanyagot a termelés főfolyamán keresztül továbbítsa a fogyasztási jószággá válása felé. A czipészmunkás tudja, hogy egy-két ipart nem említettünk meg, amelyek majdnem oly fontosak a czipőgyártásban, mint maga a czipőipar, t. i. azok az iparok, amelyek a gyártáshoz szükséges gépeket és erőt szolgáltatják. E gépek és ez az erő természetesen magukban is a termelési folyamatok egész sorozatának végeredményei, amelyek a nyersanyagot a tőke ezen alakjaivá formálták. Ezek nem szerepelnek termelési rendünk végén fogyasztási jószágokul. Ezek czéljukat tőkévé válásukban érik el és nem használati jószágokul, hanem mint felszerelés és más termelési segédeszköz használják őket fel. Az üzem szervezetét vizsgálva úgy találtuk, hogy telepre és gépekre épp úgy van szükség, mint a nyersanyagra. Csak a nyersanyag tárgya a termelési eljárásnak és az megy le a fogyasztási jószággá válás folyamán. Épület, gépek és más felszerelés csak eszközök ehhez a czélhoz. De termelni kell őket és felhasználódnak a művelet előmozdításában, amivel az állati bőr, a bőr vagy a bőrczipő meglesz vagy felhasználódnak más hasznos munkálatnál.

A czipészmunkás így azt látja, hogy az iparok folyamatát, amellyel az állat czipővé lesz, számos mellékfolyamatnak kell előmozdítania, amelyek a termelés egyes stádiumaiban szükséges szerszámok, hajtóerő, épületek stb. szolgáltatására irányulnak.

A gépeket vevén egyedül figyelembe, képzetét akként igazítja ki, mint ahogy azt a 21. oldalon látjuk.

De látni fogja, hogy más iparágak is közreműködnek az épület és más gyári helyiségek, a világítás, hő és erő előállításán és fentartásán: ezeket is be kell illesztenie képzetébe. Miután nyilvánvaló, hogy az a gazdálkodó, cserző, kereskedő, akik a termelés közvetlen folyamatában állanak, szintén használnak felszerelést, gépeket és más munkájukat elősegítő gyártmányokat, következőleg minden műveletnél a főfolyót mellékfolyók táplálják, melyek nem a fogyasztókhoz folynak, hanem a termelés egyes stádiumaihoz és a termelőket a termelést elősegítő javakkal látják el.

Ha jobban tetszik, természetesen a gépet, épületet és más befektetést ugyis felfoghatjuk, hogy lassanként azokká a javakká válnak, amelyek termelését előmozdítják és így a fogyasztáshoz a főfolyamon át jutnak. De e nézettől itt eltekinthetünk.

Már most ezen járulékos iparágak, amelyek a főfolyamathoz az álló tőkét szolgáltatják, gyakran fontosabbak és nagyobbak, mint az általuk táplált iparágak, mivel némelyikük a termelés főfolyamának számos iparát látja el bizonyos állótőkével. A gyáriipar rendszerének minden pontjánál fontos segítség a vas, aczél és a gépgyári ipar, s az építőiparok is. A bányászat, a főbb fém- és építőiparok, annyi specziális ipar állandó főtámasztékai, hogy gyakran alapiparágaknak nevezik. Ha valami jelentékenyebb esemény fordul elő egyiküknél, a termelési rendszer minden ágában hamar jelentkezik hatása.

De ezen alapiparágakon kivül a termelés főfolyamában levő iparoknál a közös érdek más kötelékeket is teremt.

Ugyanazon fajta nyersanyag a termelés számos főágában mint fő- vagy segédanyag egyaránt használatos. A főbb gabonanemek, a textilgyártmányok, vas, szén, kő, agyag stb. számos különböző használati czikk gyártásánál nyersanyagok és a bármelyiküket használó különböző iparágakat a rokon- és ellenszenv hatalmas kötelékei fűzik egymáshoz. Ily viszonyban van pl. a czipőgyártás a nyereggyártással és bőröndészettel (a bőr útján), a befőttgyártás a kétszersült vagy édes italok készítésével (a czukor útján). Ahol a használt anyag közös, ott az iparok egymással rokonszenveznek, mivel mindaz, ami csak a közös anyag kinálatát javítja vagy rontja, egyaránt használ, vagy árt nekik. Ennyiben rokonszenveznek.

Ám ami az egyik iparágnak anyaggal jobban való ellátását előmozdítja, az a többinek árt. Ennyiben érdekellentét van közöttük. Az olaj és a ruggyanta elég példa lesz számos ipar életbevágó fontosságú nyersanyaga keletkezésére.

Némely iparág egymással tartós érdekközösségben áll, miután fontos segédanyagokat szolgáltat egy vagy több fontos iparnak. A vas- és szénipar a legnyilvánvalóbb példa erre. De az érdekközösség igen erős sok specziális iparágban is, mint a gyümölcstermelésnél és a czukorfinomításnál, vagy a bortermelés és az üvegfúvásnál, vagy számos, az építőiparoknak anyagot szolgáltató iparnál.

Másrészt éles ellentét van egyes iparok között annálfogva, hogy egymást helyettesíthetik. Ha ugyanazon szükségleteket különböző anyagok elégíthetik ki, az ellenségeskedés oka már megvan. A fa és a vas az építkezésnél és a bútoriparban, a gyapjú, pamut és vászon a ruházkodásnál, tea, kávé, kakao az italok között, stb. Igy a villanyosság, gáz, olaj és gőz mint ipari hajtóerő és háztartási energiaforrás versenyeznek egymással. Ez iparágak és segédiparaik egymással harczban állanak és ami az egyiknek a javára szolgál, az a többinek árt. Majd az anyagok, majd az eljárás, majd pedig a közvetlen használati czikkek helyettesíthetik egymást, a helyettesíthetőség pedig mindig ellentétet szül.

Azoknál az iparágaknál, amelyekről első pillanatra látszik, hogy a különálló nyersanyagokat használati czikké dolgozzák fel, ekként számos érdekközösség és ellentét van. Az ipari eljárások sorozatai keresztezik egymást, egybeolvadnak és elkülönülnek egymástól különböző pontokon: egyetlen sorozat sem áll teljesen elkülönülten.

De különösen két iparág érdemel figyelmet, mint amely egységesítő befolyást gyakorol. Ez a szállítási- és a pénzüzlet. Nem alapiparok, mint a bányászat és mezőgazdaság, hanem minden ipart áthatnak és összekapcsolnak. Ahol csak üzemet folytatnak, oda állandóan szállítanak anyagot és elviszik belőle a termékeket: minden adás-vétel bizonyos szállítást hoz magával. Az ily szállítással foglalkozó iparágak csoportjának a termelési rendszerben különös fontossága van. Egészben véve olyan ez a berendezés, mint az állati szervezetben a vasomotor rendszer. Egy bizonyos értelemben véve minden fizikai munka valójában anyagmozgás és minden üzemi műveletben része van ennek. De a modern termelőtársadalmakban a különleges értelemben vett szállítás, személyek, javak, hirek szállítása egyik helyről a másikra igen speczializálódott és fontos munkává vált. A vasútnak és hajónak szerepe van a termelő eljárásoknak úgyszólván minden egyes sorozatánál. Azt a fizikai lánczot adják, amely az egész folyamatnak hatékonyságot és folyamatosságot kölcsönöz. A vasútnak vagy hajózásnak minden forgalmi zavara egy egész iparvidéket bénít meg: még a távirósodronyok elvágása is megzavarja, késlelteti a termelést. Amint a termelés bonyolultabb lesz, távolabbi és több helyről szerzik be a nyersanyagot, hogy bonyolultabb, finomabb műveletekben használják fel és a rendszer kereskedelmi része a gyorsabb és megbízhatóbb értesülésen mulik. Ezért minden czivilizált országban a szállítás szerepe az iparban nagyobb és fontosabb, a tőke és munka mindnagyobb mennyiségét köti le és a legnehezebb kezelési feladatokat veti fel. Ha, amint ez számos nagy államban történik, a vasút a szállítás egyedüli hatékony eszköze, a népesség élete, boldogulása és termelése felett despotikus hatalomhoz jut, hacsak a kormány közbe nem lép. A szállítás minden javítása előmozdítja, minden rosszabbodása hátrányosan befolyásolja az anyagi javak előállításával foglalkozó összes iparágakat.

A pénzüzem hasonló módon átható, de általános befolyásában önkényesebb az egész modern iparban. Pénzüzem alatt értünk minden műveletet, mely a pénz, vagyis a vásárló-erő termelésében, védelmében és szállításában, tőke, részvények és más fogalomban levő értékek előállításában és kezelésében áll. Láttuk, hogy csak forgalmi értékkel bíró dolgokkal foglalkozik tudományunk és oly eljárásokkal, melyek mindegyike a vétel ügyletével jár. Igy nyilvánvaló, hogy a vásárló erő termelésével és alkalmazásával foglalkozó iparágak hatása ép oly átható és döntő, mint a fizikai szállítás. Az az ismert mondás, hogy «a pénz körül forog a világ», népies bizonyítéka a pénz erőttermelő és forgalmát szabályozó üzleti vállalkozások jelentőségének. Az egész termelési renden át mindenütt hatnak a pénzügyi erők. Egy nagy pénzügyi válság épp oly biztosan és még teljesebb mértékben megbénít minden termelő tevékenységet, mint a vasúti forgalom megszünése.

Igy, bárha egyes üzemekben, vagy iparágakban bizonyos függetlenséget és teljességet ismerünk is fel, tudjuk, hogy számos úton-módon állanak egymással kapcsolatban és függenek egymástól. Bizonyos anyagok vagy erőforrások közös használata, egyik anyagnak a másikkal való helyettesíthetősége egyes iparágakat egymáshoz fűz, vagy egymással ellentétbe hoz. Néhány mezőgazdasági őstermelő és gyári ipar igen sokféle későbbi eljárás kiinduló pontjává lesz. A közlekedési és pénzüzleti ipar azonban általános összekötő szervezet.

Végül megjegyzendő, hogy van egy általánosabb rokonszenv és ellentét minden iparág között annak folytán, hogy közös forrásokból merítik életerejüket. Állandóan újabb tőke- és munkafolyamok szakadnak a termelésbe, hogy fentartsák, élénkítsék, nagyobbítsák szervezetét és életerejét. Mint rendelkezésre álló termelő energia, keletkezésekor a tőke és munkaerő emez újabb készlete, a fiatal munkások újabb nemzedéke és újabb megtakarítások, egy «szabad» államban mind bármely iparágra vethetik magukat és minden iparágnak a maga szükségletei czéljára ebből a közös és állandó készletből kell merítenie. Tehát legfőbb közös érdekük e készlet nagysága, minősége, igénybevehetősége és megszerzésének feltételei. Igy minden olyan ok, mely a közület új tőkéje és munkája tömegét, folyékonyságát és hatékonyságát érinti, befolyással lesz minden más iparágra. Amint a termelési rend részleteinek vizsgálatába hatolunk, látjuk, hogy számos korlátja és akadálya van a tőke és munka szabad folyásának. De amennyire a munka és tőke különböző iparágak között szabadon választhat, vagy egyikből a másikba szabadon átmehet, a termelő energia közös alapjának veendő, amely a termelés egészét átjárja, amint a vér a test különböző szervein és sejtjein átfolyik, szervezeti egységet kölcsönözve az egész rendszernek.

IV. FEJEZET. Hogyan működik a termelési rendszer?

I. RÉSZ.

Most már összefoglaló képzetünk van a termelési rendszerről, melyben az üzemek sok raja iparágakba van csoportosítva, ezek pedig sorozatokba, hogy a természet nyersanyagait és erőit az ember használatára szolgáló tárgyakká alakítsák át és szolgálatainkat véghezvigyék. A 29 oldalon levő ábra a kép egyes vonásait tünteti fel.

Az ipari gépezet újabb és újabb anyagot vonván el a természettől a kitermelő műveletekkel, ezeket gyártási, szállítási és kereskedelmi eljárások egész során viszi végig, amelyek alakjukat, összetételüket vagy helyüket megváltoztathatják, amíg végül a kicsiben való kereskedésből mint fogyasztási czikkek kerülnek ki.

Az eljárás minden pontján a termelési tényezők, ú. m. a föld, munka, állótőke és képesség a termelés előmozdítására közrehatnak és amint ezen tényezők elhasználódnak vagy kimerülnek a termelés munkájában, helyükbe új tényezők lépnek, melyek maguk is a természettől nyert anyagokból állanak és a termelő eljárások egész sorozata készítette őket elő, amíg e helyre jutottak. Igy a termelési rend sok szivattyúja a természetből vonja ki a nyersanyagokat és erőket, hogy részben fogyasztási czikké, részben új termelési eszközökké dolgozza fel azokat.

De bármily bonyolult is a rend, munkálkodásában mi titokzatos sincs. Mindenki tudja, vagy kitalálhatja, hogy az anyagok főfajait, gabonát, gyümölcsöt, állatokat, fát, szöveteket, szenet, agyagot, fémeket a különböző iparágak hogyan dolgozzák fel a végtelen sok használati tárggyá. Termelési pályafutásuk rendes folyása néha egy folyó, néha egy gép, néha pedig egy szervezet benyomását teszi ránk. A szervezeti metafora a leghasználhatóbb, mert az ipart úgy tünteti fel, mint tápanyag felvételét, megemésztését, áthasonulását működő erővé és új szövetté képződését s az emészthetetlen kiküszöbölését. De e képek egyike sem pontos. Mindegyik nagyobb szabályosságot, simább lefolyást tüntet fel, mint ahogy a valóságban van. Egyik sem vesz kellően figyelembe egy lényeges tényt, hogy t. i. minden termelő működés bármely eljárásnál öntudatos tényezők közrehatását kivánja meg: a különböző használt termelő erők tulajdonosaiét. A műhelyben, gyárban, bányában, vasúton, árúházban számtalan kis üzemcsoport testi- és szellemi erejét kell újból és újból működésbe hozni, hogy az anyagoknak a termelés folyamán való továbbviteléhez szükséges számtalan művelet végrehajtassék.

E műveletek különálló termelő aktusok és mindegyiket külön kell ösztönözni. Ez állandó ösztökélést hogyan érjük el? Ebben sincs semmi titokzatosság. A termelési rendet folytonosan pénzfolyam járja át, amely egész nyiltan végzi a különböző termelő erők tulajdonosainak termelő tevékenységre ösztökélését. Az anyagok és javak folyamával ellenkező irányban áramlik a pénzfolyam. Azok a kitermelő eljárástól a gyártási és szétosztó eljárásokon át folynak, amíg a kicsinybeni eladásból kikerülnek. Emez főleg a kiskereskedelmen keresztül jut be a rendbe és a rendes sorrendben a szétosztó, gyártó és kitermelő eljárásokhoz jut.

Vegyük például a czipőgyártással foglalkozó iparágakat.

A czipőipar szabályos művelése megkivánja, hogy minden stádiumban megfelelő számú gyár és más helyiség, gép, szerszám, munkaadó, munkás álljon rendelkezésre a bőrök czipővé feldolgozásánál és a czipőknek viselőikhez juttatásánál. Az egész szerkezetet a fizetések folytonos sora tartja fenn és működteti, amely fizetések a munkások, munkaadók, tőkések, földbirtokosok kezéhez történnek a termelés különböző fokaiban. A termelő erők fejében történő e fizetések alkotják a munkabért, hasznot, kamatot, járadékot. Miből erednek ezek és hogyan fizetik? Ezt gyakorlatilag megérteti, ha egy olyan czipőüzletbe megyünk, amely csak készpénzfizetés mellett árúsít és amely mondjuk, hetenkint 100 font sterlingnyi forgalmat csinál. A vevők megveszik és elviszik a czipőket készpénzfizetés ellenében. Mit tesz az üzlettulajdonos a 100 font bevétellel? Ebből fizeti alkalmazottai hetifizetését, valamint félretesz az üzlet bérére és a kikölcsönzött tőke kamataira, új készletet szerez be és a maradékot mint igazgatási díjat, vagy hasznot zsebre teszi. A czipészetben mind e fizetések a kicsinybeni eladáshoz szükséges ösztönzések. Rábírják valamely termelő erő birtokosát, hogy azt az új termelő művelethez adja oda, ami a kicsinybeni eladás útján a közönség czipővel való ellátásának zavartalan menetét biztosítja.

De a kicsinyben való árúsítás költségei – mondjuk – nem haladják meg a 20 fontot. A többi 80 fontért a nagybani eladónál újabb «rendelést» eszközölnek, hogy az eladott czipők pótolva legyenek. A nagyban árúsító viszont e 80 fontból részint béreket, járadékot, kamatot és az üzleti nyereséget fizeti, a többiért, mondjuk 60 fontért a kiskereskedőnek eladott czipők pótlása végett a gyárosnál újabb vásárlást eszközöl. A gyáros hasonlóképpen 60 fontjából a termelés folyó költségeit, mondjuk 30 fontot, a bért, járadékot, kamatot, hasznot fedezi, a többi 30 fontot a bőr és más anyagok újabb bevásárlására fordítja. A cserző a gyárostól kapott 30 fontot hasonlóképp osztja meg az ő termelésénél, 15 fontot fizetvén új bőrökért a gazdálkodónak, amely összeget a gazdálkodó viszont az állattenyésztéshez szükséges kiadások fedezésére fordítja.

Ime a fent leírt folyamat:

Nem lényeges, hogy a 100 font elosztásánál itt jelzett arányok a tényleges ipari viszonyoknak megfelelnek-e. Annyi bizonyos, hogy a leírt módon forog az iparágak során végig a kiskereskedőnek fizetett 100 font és hogy a belőle eszközölt fizetések mindegyike új termelő tevékenységet létesít és hogy ezzel tartják működésben a termelési rendet. A kész árúért fizetett árak részekre bomlanak és a termelő eljárásokon át forgalomban vannak úgy, hogy minden stádiumban fentartják a szükséglet ellátásához megkivánt tevékenységet.

Ha a czipő helyett kenyeret, inget, könyvet, kerékpárt vagy bármely más czikket veszünk, ugyanez az elemzés alkalmazható. A kész árúért fizetett kicsinybeni árak felbomlanak számos fizetésre, melyeket a termelés különböző stádiumaiban eszközölnek.

Kétségkívül vannak, akik észreveszik, hogy még normális körülmények között sem megy ily egyszerüen végbe az ipari tevékenység. Pl. a hitelrendszer mellett az üzlettulajdonos, vagy nagykereskedő nem kénytelen mindig várni a vevő pénzére, hogy fizethessen. A gyáros nem mindig vár a nagykereskedőre, hogy rendeljen és rendelését megfizesse. Gyakran előre termel és iparkodik keresletet támasztani.

De az alapvető tények leírásánál a kereskedelemnek az aprólékosságait nem kell figyelembe vennünk. Nyilvánvalóan helyesen mondhatjuk, hogy a termelési rend rendes menetébe a pénz, ez az általános ösztökélő, az árúkereslet útján jut be. Ez a kereslet nyilván úgy működik, mint a munka, tőke, föld, készpénz után való «kereslet» a különböző eljárások mindegyikénél.

Példánk egyszerűsége mellett azonban egy irányban módosításra szorul. A termelési rendről alkotott képünk feltüntette, hogy minden stádiumban járulékos eljárások hatottak közre épületek, gépezet és más állótőke szolgáltatásával. Nyilvánvaló, hogy e tőke el- és felhasználódása is az egyetlen rendelkezésre álló forrásból, t. i. a czikkek kicsinybeni árából kell, hogy megtérüljön. Ha tehát a kicsinyben való árúsításnál 100 fontból 20 fontot fordítunk költségre, melynek egy része a tőkének fizetendő, e fizetésben benn kell foglalva lennie az elértéktelenedésnek, vagy az el- és felhasználódás törlesztésének. Hasonló az eset a raktárban, gyárban, cserzőnél, gazdaságban a tőkéért fizetett összegnél. Ahol csak állótőke használtatik, a fizetéshez valamit hozzá kell adni azon járulékos iparágak ösztökélésére, melyek a szükséges és folyton elhasználódó épületeket, gépeket és más berendezést állítják elő.

Ha tehát a gazdasági rendre, mint egészre, a czipőgyártást és eladást eszközlő iparágak sorozatából nyert mintaképet alkalmazzuk, úgy látszik, mint termelő-rendszerről és mint pénzrendszerről egyaránt világos képet nyertünk. Mindenféle nyers anyag állandó, szabályszerű folyamata a különböző őstermelő, gyártó és megosztó eljárásokon át, melyek mindegyike üzemekké és iparágakká szervezett megfelelő mennyiségű termelő erővel van ellátva, kellő képét adja a termelési rendnek. Ennek pedig pénzügyi pendantja a pénz hasonló, de ellenkező irányú folyása, amely a kicsinyben való árúsításnál veszi kezdetét és felfelé megy a folyón, haladtában a termelő erők mindegyikét újabb tervékenységre ösztönözve.

II. RÉSZ.

A javaknak és a pénznek e forgalmáról alkotott képünk e két tényezőnek egyenlő jelentőséget tulajdonít. De ezzel a pénz szerepét a termelési rendben indokolatlanúl túloznánk. Bárha a beruházásait és hasznát mérlegelő iparos előtt a pénz jelenik meg tevékenysége eredményeként és czéljaként, a valóságban a dolog nem így áll.