Part 13

Helyi piacz és munkapiacz helyébe nagyobb területü piaczok lépnek: az egész országra kiterjed a modern iparvárosok munkafelszivása; a beruházás modern technikája a tőkét könyebben viszi át a nemzeti iparágak mindegyikébe. De ez a folyamat nem szorítkozik egy ország vagy nemzet határai közé. A letünt nemzedék legjellemzőbb vonása, a gazdasági nemzetköziség elterjedése a tőkét, munkát, javakat az egész világon szétosztotta és éppoly jellemző a vásárló erők növekedése, és evvel a föld kincseinek helyesebb kifejlesztése s a föld lakosai között előnyösebb módon való felosztása. Nagybritannia polgárai új megtakarításának körülbelül fele hasznosabb alkalmazást talál más államokban és Franczia-, Németország, Hollandia és más fejlett iparos nemzetek új tőkéje hasonló hajlamot mutat a külföldön való elhelyeződésre. E tőke nagy része vasutakba és más fejlesztő művekbe van befektetve, amelyek által Délamerikában és egyebütt nagy földterületek és népek lettek hozzáférhetőek a világ élelmiszerrel, nyers anyagokkal való ellátása czéljaira és ipari termékek piaczaiúl. Sok tőke idegen állami vagy községi kölcsönre fordíttatott és miután hátramaradt államok elsőrendü szükségletei fedezetet nyertek, a külföldi tőke belkereskedelmükbe folyt. E tőke beözönlésével párhuzamosan ment végbe a munka folyása a jobban kiaknázott, kevésbbé termékeny országokból a kevésbbé kiaknázottakba, termékenyebbekbe. Amint előrelátható volt, a tőke és munka forgalma általán egy irányú, minden európai államból Észak- és Délamerikába folyása tevén ki a gazdasági nemzetközi forgalom legnagyobb részét. Nem kevésbbé jelentőségteljes az üzleti képesség megfelelő eloszlása, vállalkozók, mérnökök, bankárok, kereskedők, gyárvezetők, ültetvényesek minél nagyobb számban oszolván szét a termelő világban. A közös czél és eredmény a világ egy szinvonalra emelése volt, az utak, városok szervezése s ellátása a főiparágak tekintetében, sőt a kormányzat és üzleti élet eljárásai tisztességességének és hatékonyságának egy szinvonal felé szorítása.

A külkereskedelem jelenlegi növekedése és e fejlődés növekvő fontossága minden államban a most tárgyalt külföldi beruházásokkal és bevándorlással szorosan összefüggő képét adják a gazdasági nemzetköziségnek. Bárha Nagybritannia és néhány szarázföldi állam e téren a többit megelőzi, a világ minden államának lakói, a venni és eladni kivánt javak tekintetében mind jobban függnek más államok lakóitól. Minden évben mind nagyobb jószágmennyiségek folynak keresztül a nemzeti határokon és a külföldi piaczon keresnek vevőket.

A javak javakkal való felcserélésének rendes folyamatán kivül a czélzott tőkeforgalom nagy beviteli és kiviteli kereskedelemmel jár. A külföldön elhelyezett tőke javak alakjában megy ki, mert nincs pénzünk, hogy azt küldjünk és mert nem a pénzt, hanem a pénz értékének megfelelő jószágokat kivánják a külföldi kölcsönkeresők. Igy a külföldi tőkeberuházás nagy részét teszi kivitelünknek, brit gépek, sinek, gépezet és más gyártmányok külföldön való eladásával járván, melyek vagy a kölcsönkeresők országába, vagy máshova küldetnek. A tőke kamatainak fizetése és esetleg visszafizetése behozatallal történik. E fizetések is főleg javak alakjában történnek. Nagybritannia külkereskedelmének igen nagy része és néhány más állam is a tőke kiözönlésében és viszontkamat fizetésében áll.

De ettől eltekintve, a javak növekvő cseréje megy végbe a csere rendes folyamatában oly államok között, melyek természeti javai és termelései különböznek és amelyek így jutnak a legolcsóbban a nép szükségleteihez.

A termelő erőknek és termékeiknek a nemzeti határokon át való forgalma minél nagyobb mértékben történik és fontos politikai és gazdasági kihatásokkal jár. Tiszta üzleti érdekek kötelékeivel szorosabban füzi egymáshoz különböző politikai közületek tagjait. Az a meglepő tény, hogy Nagybritannia egész jövedelmének egy tizedénél nem kevesebbet a tengerentúli beruházások kamatai fejében szed be, nem válik jelentéktelenebbé annak folytán, hogy a vagyonos osztály igen kis része élvezi e jövedelem nagy részét. Mert az azt jelenti, hogy a gazdasági Anglia 1/10-e az angolok által birt tulajdon értelmében véve, e szigeteken kivül fekszik, a földgolyó lakható részeinek különböző pontjain. Ez azon idegen államok békéjében, rendjében, fejlődésében való nagyfokú érdekeltséget jelent, amelyet azon angogolok éreznek, akiknek ott birtokuk van és onnét jövedelmet húznak. Ha meggondoljuk, hogy a különböző nemzetek tagjainak ezen birtokkereszteződése növekvőben van mindenütt és amint az értesülés, könnyü forgalom és a kormányzás biztonsága fokozódik, nő ez és benne kell a nemzetköziség leghatalmasabb anyagi tényezőjét keresnünk. És miután közvetlen hatásában az államokat ismertebbekké és hozzáférhetőbbekké teszi egymás számára, nyilván a rendes kereskedelem nagyobb és rendszeresebb folyamatának medrét vájja ki.

E nagy irányzat a termelés elnemzetköziesedése felé nem hat akadálytalanul. Valódi vagy képzelt politikai érdekek sok ország kormányát az országok közötti szabad személy és jószágforgalom akadályozására birják. Részint társadalmi, részint gazdasági tekintetek sok államot a bevándorlás megszorítására és tilalmára birtak, hogy milétét és jellegét szabályozzák. Ez mint igen jelentékeny akadály hatott közre az ázsiai munkaerőnek az Egyesült-Államokba és a mi önkormányzatu gyarmatainkba folyásánál és kisebb mértékben az európai bevándorlásnál. E politikát részben a munkás osztályok elhatázása indokolta, hogy alacsonyabb szinvonalhoz szokott új jövevények versenyével szemben bér- és életszinvonalukat megakadályozzák. Bárha a nemzetgazdák kimutatják, hogy ily bevándorlók beengedésének rendesen nem a nemzeti munkaerő félretolása a következménye, hanem annak magasabb alkalmazásba emelése és hogy az olyan gyarmatok, mint Britt-Columbia és Északi-Queensland gazdag forrásainak korai kifejlesztése lehetetlen alacsonyabb fajok kizárása mellett, ez érvek rendesen nem hatnak. Politikai és erkölcsi érvekkel igazolják e megszorító politikát, hogy nehéz dolog a teljesen más faju és szokásu nagyszámu idegen asszimilálása és jó polgárrá átformálása. Ezen és más okoknál fogva jelentékeny akadályokat gördítettek a munka szabad áramlása elé, amely pedig a világtermelést fokozná.

A legtöbb modern állam, részben jövedelmi czélokból, részben mert honi termelőknek kivánja a honi piaczot fentartani és az országot amennyire csak lehet gazdaságilag függetleníteni, a külföldi javak szabad behozatalát megszorítja. Egyeseket ki akar zárni, másokat mennyiséget csökkentő, árt emelő vámokkal terhelni. A modern termelési viszonyok mellett megnyilvánuló tendenczia időszakonkénti elárasztására a piacznak a legtöbb nemzet részére nehézzé tette azt, hogy termékeinek piaczot találjon és azon feltevésre vezette, hogy ha piaczaikat, amennyire lehet, maguknak tartják fent, nemzeti ipara piaczát növeli. De ezt nem érhetik el. Mert az ország összvagyona vagy összpiacza növelésének nem alkalmas módja a forgalom szabadságának korlátozása. Ellenkezőleg, minden korlátozás csökkenti az átlagos termelékenységet és a tőke és munka díjazását a védett területen, amint ketté osztott falunknál láttuk. Csak ha egy időben csak egy iparágat veszünk, vagy egy időközben egy országgal való kereskedelmet vagy egy rövid időszak iparát, vagy valami más izolált és megtévesztő vizsgálatot alkalmazunk, csak akkor tüntethető fel egy nemzetre előnyös gazdasági politikának a védő politika. Egyes előnyben részesített osztály vagy termelési ág mások költségén nyerhet, de a nemzet vagyona a maga egészében csökken. E gazdasági szemléletet háttérbe szoríthatja természetesen más szemlélet, mint a nemzeti védelem, vagy a foglalkozások változatossága. De jó, ha világosan megértjük, hogy a védvámmal nyert minden katonai vagy más czélt az anyagiakkal kell megfizetni.

Erősen zavarja a fogalmakat az a szokás, hogy a nemzeteket kereskedő testületeknek veszik és a bevitel és kivitel adatait úgy tüntetik fel, mint nemzeti mérleget, mely a nemzetek vételét és eladását tünteti fel. A nemzetek nem kereskedő czégek. Németország, Nagybritannia, az Egyesült Államok nem egymással kereskednek és nem versenyeznek egymással a más nemzeteknek való eladásnál. Egyes angol czégek vagy személyek vesznek német czégektől, vagy eladnak azoknak és fordítva. Német czégek versenyeznek angolokkal Angliában és Németországban más czégektől való rendelésekért, de a német czégek egymással való és az angol czégek egymással való versenye sokkal élesebb és állandóbb, mint a különböző nemzetek czégei között való verseny. A Kent grófsági komlótermelők jobban félnek a Sussex grófságéitól, mint a német vagy franczia versenytől és többet nyernének azoknak a megelőzés útján kirekesztésével.

E «nemzeti» kereskedelem hamis fogalmát kiegészíti egy más hasonlóan hamis fogalom, hogy az u. n. nemzetközi kereskedelmi műveleteknél a különböző nemzetek érdekei ütköznek. E tévedés a kereskedelem azon téves fogalmából ered, amely az eladásra a vételnél nagyobb súlyt helyez. Minthogy üzletemberek egymásal versenyeznek a piaczon, helytelenül arra következtetnek, hogy a forgalom érdekellentétekből áll. De ez nyilván helytelen. Termelési rendünk elemzése szerint lényegében nem egyéb együtt működésnél, a verseny csak az együtt működés folyamatának eszköze. Az üzem vételi oldalának izolálásával vehető csak a kereskedelem lényegében ellenségesnek, mert a kereskedelem nem vételben vagy eladásban, hanem mind a kettőben áll; javak cseréjében áll, mely egyes javak vétele, mások eladása. Ha egy angol czég egy némettől vesz, kényszeríti azt angol javak vagy más külföldi javak vételére, melyeket különben nem venne. Hogy ez pontosan mikép megy végbe, nem érdekel bennünket, de nyilvánvaló, hogy miután a pénz jelentékenyebb mennyiségben nem megy egyik országból a másikba át, az egy országból jövő javak fizetése ellenkező irányú javakban vétetik fel. Miután egyaránt nyer mindenki, ha jól ad el vagy jól vesz, az nyer legtöbbet, aki mindkét téren a legnagyobb és legszabadabb piaczhoz juthat. És miután a nemzet egyének bizonyos számából áll, akiknek érdeke így a világpiaczon való szabad vételben és eladásban áll, nemzeti szempontból is az igazi gazdasági politika ez a politika. Az az állam tehát, amely megakadályozza polgárait, hogy a külföldön oly szabadon vehessen és adhasson, mint otthon, azok gazdasági jólétének árt, a nemzet átlagos vagyonát csökkentvén.

A vámokat, kereskedelmi szerződéseket és más kereskedelmi politikát, melylyel az államok saját alattvalóik forgalmát szabályozzák külföldiekével, – mégis nagy fontosságuaknak tartják. Ha jelentékeny is befolyásuk egyes államokkal való bevitelre és kivitelre, nem hasonlíthatjuk az általunk leírt elnemzetköziesedési tendencziához kihatásukban. A beruházók, kereskedők, bérmunkások igazi érdeke a tőke és munka lehető legszabadabb folyása, a javak legszabadabb cseréje irányában fekszik és a különböző államok gazdasági érintkezéseinek nagysága és változatossága egyre nő.

A bevitel tekintetében egy szempont fontos; olykor azt állítjuk, hogy a beviteli vámok nem tekinthetők forgalmi akadályoknak, hanem eszközök, melyek utján a külföldiek a közjövedelemnek megadóztathatóak. Külföldi javakat úgy fognak behozni, mint azelőtt, a vám nem emeli az árakat, hanem a külföldi termelők, szállítók, kereskedők hasznából jön levonásba. E következtetés érvénye próbára tehető a költségek és nem termelékeny felesleg megkülönböztetésére vezetett általános adótörvénynyel. Tisztán a különböző javak megadóztatása hatásának kérdése. Vajjon a javak külföldi vagy honi termék-e, az közömbös. Ha a javak oly verseny mellett termeltetnek, hogy az árak csak a rendes termelési költségeket fedik, a termelők nem viselhetik a vámot. Mert a termelést gátolja, a javakkal való ellátást csökkenti, az árakat emeli, a fogyasztóra hárítván a terheket. Ez ugyanígy áll a honi, mint a külföldi javakra. Ha mégis az az eset, hogy a behozott javak oly áron kelnek el, amely a szükséges költségeken felül való felesleget tartalmaz, a külföldi fizetheti a vámot. Ha saját kormánya elmulasztotta megelőzőleg megadóztatni a felesleget, ezt az idegen kormány behozatali vám formájában teheti meg. De csak ily kivételes esetben birható fizetésre a külföldi.

XIII. FEJEZET. Emberi értékek.

A termelés szemlélete üzemek és iparágak részletes szervezetét mutatja, amelyekkel a természet termelő erőit működésbe hozzuk az emberi szükségletek fedezése érdekében. E rendszer sok alkalmazási és együttműködési képességet tüntet fel. A szervezet és működés egyöntetűsége egy rendes modern üzemben, gyárban, bányában, bankban, üzletben igen pontos. Bárha a különböző termelő erők birtokosait főleg a személyes nyereség, azaz bér, kamat, járadék, haszon mérlegelése irányítja, egy eléggé szoros és állandó harmonia van ez egyéni érdekek között, hogy egészséges üzleti gazdálkodás folylyék. Bárha a súrlódás nyilván fecsérléssel jár, és néha nagyobb zavarok következnek be, a rendes üzem többnyire harmonikusan és gazdaságosan működik.

Ha ugyanegy iparágat alkotó üzemet veszünk figyelembe és bizonyos fogyasztási javak előállításához szükséges iparágakat, még mindig meglehetős összeműködést találunk. Ha azt a számtalan, aprólékosan megosztó működést veszszük figyelembe, mely Londonnak valamely élelmiszerrel való ellátásához szükséges, a termelési rend működése bámulatosnak tünik fel. De itt a közelebbi szemlélet sokkal nagyobb szabálytalanságokat és jószágfecsérlést fog mutatni, gyakran 20 üzem végzi azt, amit 10 vagy 5 ugyanúgy elvégezhetne; meglehetős felesleg és időnkénti hiány fordul elő; helytelen számításra és elfecsérelt energiára számos eset van. Az iparág szervezetének gazdaságossága nyilván kevésbbé fontos, mint az üzemé. Az emberiség szükségletei megkivánják, hogy számos fajta iparág termeljen, szállítson és felosszon 10 ezer különböző helyen egyidőben és folytonosan megfelelő arányban számtalan jószágot. Láttuk, hogyan éri el ezt egy termelési rend előállása, amely a megkivánt földet, tőkét, munkát, képességet hozza működésbe a termelés minden pontján és odahat, hogy a tőke és munka új folyama pótolja az elfecsérelteket és gondoskodjék a növelésről. Az ily munkában tevékenykedő milliók közül kevesen tudják és törődnek avval, hogy munkájuk mily nagyobb czélokat szolgál. Az argentinai vagy albertai farmer, aki a manchesteri vagy a drezdai családnak termel kenyeret, nem törődik avval, mi történik búzájának az elevátornál vagy a legközelebbi vasútnál való beszolgáltatásán túl.

Amint az egyes üzemről a nagyobb rendszerre térünk át, mindkevésbbé mutatkozik a rendszerben tudatos czélszerűség. És mégis – mint látjuk – az egész működésében meglehetős rend nyilvánul meg. De e rendet nagyfokú zavar útján érik el. A modern termelési rend egészében távolról sem találunk oly harmoniát vagy gazdaságosságot, mint az egyes üzemekben. Ez eléggé természetes, mert láttuk, hogy az üzemben egynél van az irányítás és egy czél uralkodik, a haszonnyerés. Ugyanis a finánczia a tőke és munkamegosztásnál bizonyos központi erő forrást képez. De hatása nagyon egyoldalú, módszerei nem fedezik pontosan a fogyasztók szükségleteinek ellátását. A főczél – mint látjuk – a fogyasztók szükségleteinek rendszeres ellátása. És ez az a czél, amely a termelési rendben észlelt harmoniát fentartja. De azok a részletes, körülményes utak, amelyeken a fogyasztók érdekei a termelés erein át hatnak igen szeszélyesen helyettesítik a haszonnyerés élénk érdekét az üzemsejt szervezésében. A társadalmi haszonnyerésnek tudatos motivuma nem hatja át az egészet.

E harmonia és ellentét természete és terjedelme némileg jelezve volt az elemzésünk által feltárt költségek és felesleg külömbözetének tárgyalásánál. A termelő erők fentartási költségei tekintetében a termelési rendnek majdnem automatikus és fontos működését ismertük fel. A növekedési költségeket illetőleg azonban, noha a tényezők harmoniája végeredményben adva van, az aktuális nyereségi esélyek figyelembevétele ellentétekre vezetett, a ritkább és erősebb tényező valamely más tényező növekedési alapját vonván el magának keresletfölösleget szerezve. Az állami szükségletek és igények valamely hatalmas termelő erő részéről hasonló zsákmányolásnak vannak kitéve.

Az így okozott viszály és fecsérlés nem volt megadva csupán az ekként elvont jószágfelesleg mennyiségével. Mert az egész termék megfelelő felosztása és használása nagyobb termelésre vezetne, nemcsak a meglevő termelő szervezetet működtetvén, teljesen rendszeresen, hanem az egyes részek megfelelőbb táplálása folytán megnövelt szervezetet is.

Az ily analizis egy társadalmi gazdasági reform kiinduló pontját adja meg. Az egész fölösleg felszivása és társadalmi felhasználása az improduktiv feleslegnek az állam és munka számára termelékeny szolgálattá való változtatásával, a termelés egészének egyes üzeméhez hasonló, a jól szervezett harmoniáját adván meg. Bárha a különböző termelő erők birtokosai és a különböző üzemek és iparágak mindegyike iparkodnék a legnagyobb fizetést biztosítani magának, a felosztás gazdaságossága gazdaságos és harmonikus együttműködésre bírná őket. Ez az eszmény, amelyet az egyenlőtlen alkalmak hamis alapján működő «laissez faire» gyakran hangoztatott, de sohasem biztosított.

De az egyes tényezők puszta önérdeke bármennyire felvilágosult volna is – soha sem eredményezné a termelés harmoniáját. Mert láttuk, hogy az egyéni érdekek e harmoniája számításon kivül hagyja a társadalomnak, mint egésznek igényét, amelyet az állam juttat kifejezésre. Beláttuk, hogy a társadalmat mindenütt a föld, a munka, tőke és képesség egyéni birtokosaival együttműködőnek kell felfogni és mint ilyennek a termelés szabályozásához és a termékhez joga van. Ez igazság mindenütt kifejezésre jut a modern államok növekvő gazdasági tevékenységében. Bárha nincs olyan általános tendenczia vagy tudatos politika, amely minden ipar birtokát és működését az államra ruházná, minden czivilizált államban az állam szabályozó hatalma növekvőben van a magántermeléssel szemben – elsősorban tagjainak, mint munkásoknak, fogyasztóknak vagy polgároknak védelmére a hasznothajtó eljárásokkal járó koczkázatok, vagy sérelmekkel szemben, másodsorban a közönségnek a vagyonban való részesedésére, amelynek termelését a társadalmi energiák épp úgy előmozdították, mint az egyéniek.

Az államszocziálizmust teljes mértékben csak oly gazdasági eljárásokra alkalmazzák rendesen, amelyek magánosok kezén monopoliumokká válnának vagy oly veszélyeket, zavarokat okoznának, amelyeket pusztán szabályozással nem lehet kirekeszteni. Ezekhez járulnak némely államban a közjövedelemnek alkalmas eszközül szolgáló iparágak. Bárha a modern kapitalista termelés gazdaságossága és a nagy üzemek szövetkezésével könnyebb lehetőségei mind több iparágat ily egyedárúság felé hajtanak vagy a versenyt csökkentik és így azok közvállalatokúl alkalmasakká válnak, nem lehet mégsem állítani, hogy ez összpontosító erők egyetemes vagy általános érvényüek. Továbbá még olyankor is, midőn teljesen hatnak, az állam velük szemben követett politikáját abbeli képessége fogja meghatározni, vajjon a köz érdekében ez iparokat üzheti-e. Amidőn az állam képesnek érzi magát az ipar átvállalására, vagy ahol a puszta szabályozás igen nagy nehézségbe ütközik, a teljes szoczializáczió fog bekövetkezni. De ha az államnak nincs meg ahhoz a szükséges ereje, ügyessége, vagy becsületessége, a közérdekeket a szabályozás és a feleslegben való részesedés jobban szolgálja. Az egyik vagy másik eljárás alá eső egyes iparok a különböző államokban elért gazdasági és politikai haladás fokával és jellegével változnak. De az állam, mint társadalmi szerv, mint az ipar szabályozója és igazgatója és jövedelmének osztályrészese mindenütt egyre nagyobb gazdasági szerepet játszik.

Ez eljárások lényege és értéke a vagyon nagyobbá, emberiebbé tevésének előmozdításában rejlik. A vagyon e fajtáját két módon mozdítják elő. A magány-védelemből a meg nem szolgált túlságos elemek elvonásával, amelyek fizetése és elköltése veszteség és ily jövedelemnek társadalmilag hasznos szolgálatokra fordításával a termelési rendet egészségesebbé és hatékonyabbá teszik és növelik a fogyasztással nyujtott kielégülés átlagát. A termelés alkalmasabb bonyolultságához már növekvő központi ellenőrzésének megteremtésével az egyének és csoportjaik e közötti érdekellentétekből fakadó veszteségeket lenyomják és minimális emberi költségekkel maximális emberi hasznok termelését érik el.

Lábjegyzetek.

[Footnote 1: A termelés egyes tényezőit négy csoportba osztják: föld vagy természet, munka, képesség és tőke. E négy tényező különvalóságát gyakran vitatják és az logikailag gyakran nem is tartható fenn. Különösen hangsulyozták már egyes irók azt, hogy a föld a tőke egy nemének vehető, mert a legtöbb föld, amelynek «értéke» van, javítva van és az eszközölt beruházások nyilván tőkét képeznek. Sőt könyvelési és pénzügyi czélokra a földértéket a tőkébe foglalják bele. De a mi jelen elemzésünkben fontos e megkülönböztetés megtartása. Eredetileg és természetileg ugyanis a föld a tőke minden fajától különbözik és az egyes tényezők használatának megérthető értékeléséhez szükség van e megkülönböztetésre.

A konkrét tőke áll 1. épületből és más helyiségekből, 2. gépekből és szerszámokból, 3. nyersanyagból és készletből, 4. pénzből. A két elsőt gyakran fix (álló) tőkének nevezik, miután az ipari folyamatban egy bizonyos helyhez vannak kötve, hogy a nyersanyagok vagy javak végső rendeltetésükhöz jutását: a termelők vagy fogyasztók használati tárgyává válását elősegítsék. A két utolsót rendesen forgótőkének hívják, mert a termelési rendben állandóan egyik helyről a másikra sodródnak.

A tényezők különvalósága nem azt jelenti, hogy tulajdonosaik különböző személyek. A legtöbb kisebb vagy egyszerűbb üzemben a munkásnak vagy legalább némelyik munkásnak van valami tőkéje vagy földje és az üzem vezetésénél a szükséges képességet is kifejti.]

[Footnote 2: Ebből azonban nem következik, hogy a kamatfizetés törvénytelen, vagy meg nem engedhető. Sőt ellenkezőleg, törvényes és czélszerű. Mert ha a meglevő tőke után a kamat fizetését megszüntetni akarnók, valószinű, hogy annak birtokosai az elértéktelenedés pótlásáról nem gondoskodnának és ez alapot használnák fel a kamat helyett s igy a berendezés leromlanék.]

[Footnote 3: Egy szoczialista társadalomban, ha az egyébként lehetséges lesz, bár szükség lenne önmegtartóztatásra és megtakarításra a tőke növeléséhez, kamatot mégsem kellene fizetni. «Valódi kamatot» fizetne ez önmagának a közös tőke megnagyobbodásából eredő nyereséggel.]

[Footnote 4: Ez persze nem azt jelenti, hogy ha egy hold 30 bushel-t hoz, két akkora járadékot jövedelmez, mint az a hold, amelyen csak 15 bushel terem. Ez csak abban az esetben állana fenn, ha a buza emberi munka vagy tőke hozzájárulása nélkül nőne. Ha tiz bushel elegendő ahhoz, hogy kifizesse a munka és a tőke költségeit, akkor 5 bushel fenmarad a többletként járadékra, a legrosszabb holdon és 20 bushel a jobbikon, mely ez esetben négyszer oly jó mint az előbbi.]

TARTALOM.

I. fejezet: A vagyon jelentése 1 II. fejezet: Az üzem és az ipar 8 III. fejezet: A termelési rendszer 18 IV. fejezet: Hogyan működik a termelési rendszer 28 V. fejezet: Költségek és fölösleg 46 VI. fejezet: Az improduktiv fölösleg 65 Függelék: Az improduktiv többlettel járó társadalomgazdasági pazarlás 91 VII. fejezet: A munkabér 94 VIII. fejezet: A haszon 112 IX. fejezet: A forgalom és az árak 132 X. fejezet: Kereslet és kinálat 147 XI. fejezet: A külkereskedelem és az államszocializmus 165 XII. fejezet: A külkereskedelem 182 XIII. fejezet: Emberi értékek 196