Part 5

Ismétlem: bizonyos történelmi eseményeket – és épen a legfontosabbakat – csak úgy érthetjük meg, ha számot vetünk azzal a vallásos formával, melyet a tömegmeggyőződések végre fölvesznek. Vannak társadalmi jelenségek, melyeket inkább pszichológus, mint természettudós módjára kell tanulmányoznunk. Nagy történetírónk, Taine a forradalmat természettudósként tanulmányozta, amiért is az események valódi forrása sokszor elkerülte figyelmét. Nagyon jól megfigyelte a tényeket, de mivel a tömegek lélektanát nem tanulmányozta, nem tudott mindig az okokhoz lejutni. Mivel a véres, anarchikus, vad tettek borzalommal töltötték el, a nagy hős költemény hőseiben nem látott mást, mint örjöngő vad hordát, mely szabad folyást engedett ösztöneinek. A forradalom erőszakosságait, a mészárlásokat, a propagandát, a hadüzenetet az összes királyoknak csak akkor értjük meg, ha meggondoljuk, hogy a tömegek lelkében új vallásos hiedelem szilárdult meg. A reformáció, a Szt.-Bertalan-éj, a vallásos háborúk, az inkvizició, a rémuralom egy fajta jelenségek, ezektől a vallásos érzelmektől lelkesült tömegek művei, kik szükségképen irgalom nélkül tűzzel-vassal irtanak ki mindent, ami az új vallás megszilárdításának útjában áll. Az inkvizíció eljárása azonos minden igaz meggyőződésű eljárásával. Nem lettek volna meggyőződve, ha máskép jártak volna el.

Az ilyen felfordulások csak akkor lehetségesek, ha a tömeglélek kelti életre. A legkorlátlanabb zsarnokok sem tudták volna felidézni. Mikor a történetírók a Stz.-Bertalan-éjt úgy adják elő, mint a király művét, ezzel azt mutatják, hogy a tömegek lélektanát ép úgy nem ismerik, mint a királyok lélektanát. Az ilyen tünetek csak a tömeglélekből eredhetnek. A legzsarnokabb monarchának korlátlan hatalma sem terjedhet tovább, mint hogy siettesse vagy késleltesse az alkalmas pillanatot. Nem a királyok okozták a Szt.-Bertalan-éjet és a vallásháborúkat és nem Robespierre, Danton, avagy Saint-Just csinálták a rémuralmat. Az ilyen események hátterében a tömeglelket találjuk mindig és nem a királyok hatalmát.

MÁSODIK KÖNYV. A TÖMEGEK NÉZETE ÉS MEGGYŐZŐDÉSE.

ELSŐ FEJEZET. A tömegek nézeteinek és meggyőződéseinek közvetett tényezői.

A tömegmeggyőződések előkészítő tényezői. – A tömegmeggyőződések föllépése egy bizonyos belső előkészületnek következménye. – A meggyőződések különböző tényezői. – 1. §. _A faj._ – A faji sajátságok túlnyomó befolyása. – Az ősök szuggesztióit fejezi ki. – 2. §. _A hagyományok._ – A hagyomány a faji lélek összetétele. – A hagyományok társadalmi jelentősége. – Kezdetben hasznosak, de azután ártalmasokká válnak. – A tömegek legmakacsabb fenntartói a hagyományoknak. – 3. §. _Az idő._ – Az idő készíti elő fokozatosan a nézetek megszilárdulását, azután lerombolását. – Ez teremt rendet a chaoszból. – 4. §. _A politikai és társadalmi intézmények._ – Jelentőségükről hamis fogalmak vannak. – Befolyásuk rendkívül gyenge. – Csak hatások és nem okok. – A népek nem tudják a nekik legjobban megfelelő intézményeket megválasztani. – Az intézmények olyanok, mint az etikett, egy címen bírálják el a legkülönbözőbb dolgokat. – Hogyan keletkeznek az alkotmányok. – Egyes népeknek szükségük van bizonyos, elméletileg rossz intézményekre, mint pl. a centralizáció. – 5. §. _A tanítás és nevelés._ – A mai felfogások a nevelésnek a tömegekre való hatásáról helytelenek. – Statisztikai bizonyítékok. – A latin nevelés demoralizáló hatása. – A nevelés befolyása. – Különböző népek köréből vett példák.

Eddig a tömegek lelki alkatát tanulmányoztuk. Ismerjük érzésüknek, gondolkozásuknak és következtetésüknek módját. Lássuk most már hogyan keletkeznek és szilárdulnak meg nézeteik és meggyőződéseik.

Ezeket a nézeteket és meggyőződéseket kétféle tényezők határozzák meg: ú. m. a közvetett és közvetlen tényezők.

A közvetett tényezők lehetővé teszik, hogy a tömegek bizonyos hiedelmeket magukévá tegyenek és meggátolják egyéb nézetek elfogadását. Előkészítik a talajt, melyből egyszerre új eszmék támadnak, meglepő erővel és hatással, de amelyek csak látszólag keletkeztek maguktól. Bizonyos gondolatok a tömegeknél néha villámgyorsan törnek elő és valósulnak meg. De ez a hatás csak felszínes, mögötte hosszantartó belső munkát kell keresnünk.

A közvetlen faktorok hozzájárulnak ehhez a hosszú munkához, nélküle nem lenne hatásuk; a tömegek meggyőződésének életet adnak, formát kölcsönözve tehát az eszmének, egybekapcsolják azt minden következményével.

Ezek a közvetlen tényezők tesznek lehetővé minden felbomlást, ami a sokaságot hirtelen felkelésbe sodorja; ezek csinálják a sztrájkot vagy lázadást, közreműködésük által juttatnak hatalomhoz egy embert vagy buktatják meg a kormányt.

Ennek a két tényezőnek szukcessziv működését minden nagy történelmi eseményben megállapíthatjuk. A francia forradalomban, hogy legszembetünőbb példát hozzak föl, közvetett tényezők voltak a filozófusok iratai, a kizsákmánylás a nemesség részéről, s a tudományos gondolat előhaladása. Az ily módon előkészített tömeglelket aztán a közvetlen tényezők, mint a szónokok beszédei, az udvar ellenállása a jelentéktelen reformokkal szemben, könnyen felingerelték.

A közvetett tényezők között vannak általánosak, melyeket minden tömegvélemény és tömegmeggyőződés alapjában megtalálunk. Ilyenek: a faj, hagyományok, az idő, intézmények és a nevelés.

Most e különböző tényezők jelentőségét fogjuk kutatni.

1. §. _A faj._

A fajt első helyen kell említenünk, mert jelentőség tekintetében egymaga jóval felülmúlja valamennyit. De már ezt egy másik munkámban kimerítően tárgyaltam, amiért is fölösleges rá visszatérni. Ebben a műben kimutattuk, hogy mi az a történelmi faj, és hogy amikor jellemvonásai kialakultak, az öröklődés törvénye folytán olyan hatalma van, hogy a hiedelmek, intézmények, művészet, egyszóval a művelődésnek minden eleme ennek a faji léleknek kifejezője. Kimutattuk, hogy ennek a faji léleknek hatalma olyan nagy, hogy egy néptől egyetlen elem sem juthat a másikhoz anélkül, hogy merőben át ne alakuljon.[9] A környezet, a körülmények, az események mint pillanatnyi társadalmi szuggesztiók jelentkeznek. Lehet, hogy hatásuk jelentékeny, de ez a hatás mindig pillanatnyi a faji szuggesztiókkal, vagyis a megrögzött ősi sajátságokkal szemben.

E műnek még több fejezetében lesz alkalmunk a faj befolyására visszatérni, s kimutatnunk, hogy ez a befolyás oly erős, hogy uralkodik a tömeglélek speciális sajátságain. Ebből az is következik, hogy a különböző országok tömegeinél jelentékeny különbség van meggyőződéseiket és magatartásukat illetőleg és nem lehet rájuk egyféleképen hatni.

2. §. _A hagyományok._

A hagyományok a multnak eszméit, érzelmeit és szükségleteit foglalják magukban. A hagyomány faji szinthezis és teljes súlyával nehezedik ránk.

A biologiai tudományok átalakultak azóta, hogy az embriológia kimutatta a multnak befolyását a lények fejlődésében. A történettudományokkal ugyanígy lesz, ha ez a nézet jobban elterjed. Még nem nagyon terjedt el, s az államférfiak legnagyobb része megmaradt a múlt század theoretikusainak gondolatvilágában, kik azt hitték, hogy a társadalom szakíthat a múlttal és pusztán az ész erejével teljesen újra szerveződhetik.

A nép a múlt által teremtett organizmus és mint minden organizmust, csak lassan összegyülemlett, öröklött tulajdonságok módosíthatják.

Az embereket, különösen ha tömegben vannak, a hagyományok irányítják; és mint már többször ismételtem, csak a nevek, a külső formák változnak meg könnyű szerrel.

Nem baj, hogy így van. Hagyomány nélkül sem nemzeti lélek, sem civilizáció nem lehetséges. Az ember két nagy munkát végez, mióta létezik s ez abban áll, hogy megszövi a hagyományok hálóját, aztán szétbontja, mikor már nem veszi hasznát. Hagyomány nélkül nincs művelődés, és a hagyomány félretétele nélkül nincs haladás. A nehézség, megtalálni a helyes egyensúlyt az állandóság és változás között; ez a nehézség roppant nagy. Ha valamely nép sok nemzedéken keresztül nagyon megszilárdítja szokásait, nem tudja többé változtatni és mint Kina, nem tud tökéletesbülni. Erőszakos forradalommal mitsem lehet elérni, mert ekkor az történik, hogy vagy összeragasztják a széttört láncnak darabjait és a múlt változatlanul átveszi uralmát, vagy szétszórva maradnak a töredékek s az anarchiát nyomon követi a sülyedés.

Tehát az az eszményi állapot valamely népre, ha megőrzi a múlt intézményeit és észrevétlenül fokról-fokra változtat rajtuk. Ez az eszmény nehezen közelíthető meg. Az ókorban a rómaiak, az újkorban az angolok körülbelül az egyedüliek, kik megvalósították.

A hagyományos eszmék legmakacsabb fenntartói és megváltoztatásuk legkonokabb ellenzői természetesen a tömegek, nevezetesen azok a tömegosztályok, melyek a kasztokat alkotják. Már utaltam a tömegek konzervativ gondolkodására és kimutattam, hogy a legerőszakosabb forradalmak is csak azért törnek ki, hogy a szavakon változtassanak. A XVIII. század végén, mikor az egyházat lerombolták, a papokat kiűzték vagy leguillotinozták, a katolikus kultuszt egyetemleg üldözték, azt lehetett volna hinni, hogy a régi vallásos eszmék elvesztették minden hatalmukat. Mégis, alig néhány évre, általános kivánságra vissza kellett állítani az eltörölt kultuszt.[10] Egy pillanatra kialudtak a régi hagyományok, s ismét visszavették uralmukat.

Egy példa sem bizonyítja jobban a hagyományoknak a tömegek lelkére gyakorolt hatalmát. Nem templomban vannak a legborzasztóbb bálványok és nem palotákban vannak a legkorlátlanabb zsarnokok. Ezeket meg lehet semmisíteni egy időre; de a láthatatlan hatalmak, melyek lelkünkben laknak, kikerülnek minden forradalmat, csak századok tudják őket lassan megmorzsolni.

3. §. _Az idő._

Társadalmi kérdésekben épúgy, mint az élettani kérdésekben egyik leghatalmasabb tényező az idő. Ez az egyetlen igazi teremtő és egyetlen nagy romboló. Ez alkotta a hegyeket porszemekből és a geologiai kor parányi sejtjeit az emberi méltóságig emelte. Századok elmúlása elegendő, hogy valami megváltozzék. Jól mondták, hogy egy hangya el tudná hordani a Mont-Blanc-t, ha ideje volna. Az a bizonyos, akinek varázshatalma volna az időt tetszése szerint változtatni, olyan hatalommal rendelkeznék, mint amilyet a hívők Istennek tulajdonítanak.

Itt csak az időnek a tömegvélemények eredetére való befolyásával foglalkozunk. Működése e tekintetben rendkívüli. Ez tartja függőben a nagy erőket, mint aminő a faj, melyek nála nélkül nem képződhetnek ki. Ez hoz létre, ez növel és semmisít meg minden hiedelmet: ez ad nekik hatalmat és ez veszi el.

Főképen az idő készíti elő a tömegvéleményeket és hiedelmeket, vagyis azt a talajt, melybe gyökeret vernek. Innen van, hogy bizonyos gondolatok megvalósíthatók egyik korban és nem valósíthatók meg a másikban. Az idő halmozza föl a gondolatoknak és nézeteknek törmelékeit, melyben megszületnek egy korszak eszméi. Nem a véletlen vagy esetlegesség teremti meg őket; gyökereik nagy múltba nyúlnak vissza. Amikor virágjukban vannak, az idő készitette elő eljövetelüket; ezért kell mindig visszamennünk, hogy megérthessük eredetüket. A gondolat a múltnak leánya, a jövőnek anyja, az időnek mindig rabszolgája.

Az idő ami igazi tanítómesterünk, mindent átalakít, csak rá kell hagynunk. Manapság nagyon nyugtalanít bennünket a tömegek fenyegető aspirációja, s a rombolás és zavar, amit hangoztatnak. Csak az idő tudja majd az egyensúlyt helyreállítani. Jól mondja Lavisse, «hogy kormányforma még nem támadt egy nap alatt. A politikai és társadalmi szervezetek századokat igénylő művek. A hűbériség századokon keresztül kialakulatlan és chaotikus volt, mielőtt szabályait megtalálták volna. A korlátlan monarchia szintén átélt már századokat, mikor a kormányzás szabályszerű eszközeit meglelte és az átmeneti korszak nagy zavarokkal járt».

4. §. _A politikai és társadalmi intézmények._

Az a gondolat, hogy az intézmények elejét vehetik a társadalmi bajoknak, és hogy a népek haladása a tökéletes alkotmány és kormányzás következménye és a társadalmi átalakításokat intézményes úton lehet végezni, ez a gondolat – mondom – még általánosságban el van terjedve. A francia forradalomnak is ez volt kiinduló pontja és a mai társadalmi elméletek is erre támaszkodnak.

A folytonos tapasztalatoknak sem sikerült komolyan megingatni ezt a borzasztó agyrémet. Hasztalan próbálták bölcsészek és történetírók tarthatatlanságát igazolni. Ámbár nem volt nekik nehéz kimutatniok, hogy az intézmények, az eszmék, érzelmek és erkölcsök folyományai és hogy nem lehet eszméket, érzelmeket és erkölcsöket törvénykészítéssel teremteni. A nép nem tetszése szerint választja intézményeit, minthogy nem tetszése szerint választja hajának, szemének színét sem. Az intézmények és kormányformák faji produktumok. Korántsem teremtői, hanem teremtményie egy korszaknak. A népek nem úgy kormányoztatnak, mint pillanatnyi szeszélyük kivánja, hanem amint jellemük követeli. Századokra van szükség politikai rezsim alakítására és századokra van szükség annak megváltoztatására. Az intézményeknek nincs közvetlen értékük; sem jók, sem rosszak magukban véve. Azok, amelyek jók, adott esetben egy adott népre, kárhozatosak lehetnek egy másikra. Tehát egy népnek épenséggel nincs hatalmában intézményeit valóban megváltoztatni. Erőszakos forradalmak árán kétségkívül cserélheti a neveket, de alapjában mitsem módosított. A nevek pedig csak üres külsőségek és a történetíró, ha mélyére hatol egy kissé a dolgoknak, nem sokat ad rájuk. Innen van pl. hogy a világ legdemokratikusabb országa, Anglia,[11] pedig monarchikus kormányformája van, azok az országok pedig, hol a legsötétebb zsarnokság dühöng, az amerikai spanyol köztársaságok, ámbár republikánus alkotmányuk van. A népek sorsát jellemük végzi el és nem kormányformájuk. Ezt a nézetet előbbi munkámban kiséreltem meg megszilárdítani, biztos példákra hivatkozva.

Amiért gyerekes időtöltés, haszontalan retorikai gyakorlat az időt bármiféle alkotmánygyártással vesztegetni. A szükségesség és az idő vállalják ezt a munkát magukra, ha mi bölcsek vagyunk ezt a két tényezőt működni hagyni. Így volt ez az angol-szászoknál és amit nagy történészük, _Macaulay_ mond egy helyen, meg kellene könyv nélkül tanulni az összes latin országok politikusainak. Kimutatva, hogy mi minden jót eredményeztek a józan ész szempontjából abszurdumok és ellenmondások tömkelegének látszó törvények, összehasonlítja az európai és amerikai latin népek zavarokban kimúlt jó néhány alkotmányát Angolországéval. Ezután bebizonyította, hogy az angol alkotmány mindig lassan változott, részenként, mindig a közvetlen szükségesség és sohasem spekulativ okoskodások befolyása alatt. «Sohasem kell a szimmetriával törődni és sokat kell törődni a haszonnal; a szabálytalanságot nem kell kiküszöbölni azért mert szabálytalanság; csak akkor kell újítani, ha már a baj érezhető, de akkor olyan alaposan, hogy a baj megszünjék; a tétel felállítása sohase legyen tágabb körű, mint az egyes eset, amiről szó van. Ime, ezek azok a szabályok, amelyek János király kora óta 250 parlamentünk tanácskozásában irányadók voltak.»

Egymásután sorra kéne vennünk az összes népek törvényeit és intézményeit, hogy kimutassuk, hogy azok mennyiben faji szükségletek és hogy emiatt nem lehet őket erőszakkal megváltoztatni. Lehet pl. filozófiailag vitatkozni a centralizáció előnyeiről és hátrányairól. De mikor azt látjuk, hogy egy legkülönbözőbb elemekből álló nép ezredéves erőfeszitést fordított a központosítás fokozatos megvalósítására, amikor megállapítjuk, hogy egy nagy forradalom a múlt összes intézményeinek tönkretételét tűzve ki célul, kénytelen volt nemcsak tiszteletben tartani, hanem erősbíteni ezt a centralizációt, mondhatjuk, hogy ez a szükségesség parancsára történt, sőt létföltétel, és sajnálkozni lehet a rombolásról szónokló politikusok csekély belátásán. Ha ez véletlenül sikerülne nekik, ez a siker borzalmas polgárháború[12] rögtöni kitörését jelentené, ami különben újolag még nyomasztóbb központosításhoz vezetne, mint amilyen a régi volt.

Az előzményekből következik, hogy a tömeglélek huzamosabb befolyásolása az intézmények által nem érhető el. Mikor látjuk, hogy némely országok, mint az Egyesült Államok demokratikus intézményeik révén a jólétnek magas fokára emelkedtek, míg mások, mint az amerikai spanyol köztársaságok, a legborzasztóbb anarchiában leledzenek, elmondhatjuk, hogy az intézményeknek semmi közük sincs az egyiknél a nagysághoz, a másiknál a sülyedéshez. A népeket jellemük kormányozza és az összes intézmények, ha nem idomultak hozzá belsőleg ehhez a jellemhez, csak kölcsönzött ruhák és ideiglenes álöltözetek. Persze voltak véres háborúk és vad forradalmak és még lesznek is intézmények behozataláért és az emberek úgy mint a szent ereklyéknek természetfölötti erőt tulajdonítanak nekik és tőlük várják boldogságuk megteremtését. Bizonyos értelemben azt mondhatnók, hogy az intézmények hatással vannak a tömeglélekre, mert lázadásban törnek ki értük. De ilyenkor valóban nem az intézmények keltik a hatást, mert tudjuk, hogy akár győznek, akár buknak, semmiféle erejük nincsen. A tömegek lelkére csak az illuziók és szavak hatnak. A szavak főleg, ezek a semmitmondó hatalmas szavak, melyeknek csodás uralmát nemsokára kimutatjuk.

5. §. _A tanítás és nevelés._

A kor csekélyszámú de nagy erejű uralkodóeszméi közt – ámbár merő illuziók, mint már kimutattuk – az első helyet ez foglalja el: a nevelés jelentékenyen meg tudja változtatni az embereket; megjavításukban és egyenlővé tételükben biztos eredményre vezet. Ez a tétel az ismétlés folytán végre a demokrácia legmegdönthetetlenebb dogmájává lett. Ezt megbolygatni ma már olyan nehéz volna, mint egykor az egyház dogmáit.

De ezen a ponton ép úgy, mint sok másban, a demokratikus eszmék legnagyobb összhangtalanságban vannak a lélektani és tapasztalati adatokkal. Több kiváló filozófusnak, köztük Herbert Spencernek, nem volt nehéz kimutatni, hogy a nevelés sem erkölcsösebbé, sem boldogabbá nem teszi az embert. Az öröklött szenvedélyeket és ösztönöket nem változtatja meg, sőt gyakran – kivált ha rosszul alkalmazzák – inkább veszedelmes, mint hasznos. A statisztikusok megszilárdították ezt az álláspontot, kimutatván, hogy a kriminálitás növekszik a tanítás vagy legalább is egy bizonyos tanítás általánosításával és hogy a társadalom leggonoszabb ellenségei, az anarchisták az iskolák babérkoszorúsai közül kerülnek ki. Egy kiváló hivatalnok, _Adolphe Guillot_, egy újabb munkájában közzé teszi, hogy 1000 iskolát nem végzett bűnösre 3000 iskolát végzett esik és hogy ötven év alatt a 100,000 lakosra eső bűnösök száma 223-ról 500-ra emelkedett, ami 133%, emelkedést jelent. Hivataltársaival egyértelműleg jegyzi meg, hogy a bűnözés a fiatalkorúaknál van növekvőben, kiknél mint tudjuk, az ingyenes és kötelező iskola helyettesíti a patronátust.

Azért nem biztos, – még senki sem állította – hogy a helyesen irányított nevelésnek nincsenek nagyon hasznos gyakorlati eredményei, ha nem is az erkölcsiség emelésében, hanem legalább is az élethivatásra való képesség fejlesztéséban. Sajnos, a latin népek, kivált huszonöt év óta, nevelési rendszerüket hamis elvekre alapítják és a legkiválóbb szellemek megfigyelései ellenére megmaradnak sajnálatraméltó tévedésükben. Én magam is kimutattam különböző munkáimban,[13] hogy a mi mai nevelésünk a társadalom ellenségévé teszi legnagyobbrészt azokat, kik belőle részesülnek és a szociálizmus félszeg formáinak számos következménye innen veszi eredetét.

Ennek a nevelésnek – melyet joggal neveztek latin nevelésnek – az első hibája egy lélektani alaptévedésből származik, nevezetesen, hogy a könyvek kivülről való tudása fejleszti az értelmet. Azóta tanulnak amennyit csak lehet. A fiatal ember az elemi iskolától a doktorátusig vagy az államvizsgáig egyebet sem csinál, mint kívülről tanul könyveket, anélkül hogy ítélő és kezdeményező képességét gyakorolta volna valaha. A nevelés nála leckefelmondást és engedelmességet jelent. «Megtanulni a leckéket, könyv nélkül tudni a nyelvtant vagy kivonatot, jól ismételni, jól utánozni különös egy nevelés, ahol az minden törekvés, hogy hinni kell a tanító csalhatatlanságában és nem eredményez mást, mint hogy gyöngébbekké és tehetetlenné tesz bennünket.» – írja Jules Simon a volt közoktatásügyi miniszter.

Ha az egész nevelés haszontalan volt, nem tehetünk mást, mint hogy sajnálkozunk a szerencsétlen gyermekeken, kiknek, ahelyett, hogy hasznos dolgokra tanították volna őket az elemiben, Clotaire fiainak genealogiáját, Neustria és Austrasia harcait és az állattani osztályokat verték a fejükbe. De még sokkal komolyabb veszedelmet is rejt ez magában. Ez okozza, hogy akik ebben a nevelésben részesültek, undort éreznek az iránt az állapot iránt, melyben születtek és kikivánkoznak belőle. A munkás nem akar tovább munkás maradni, a paraszt nem akar többé paraszt lenni és a legutolsó nyárspolgár sem képzel fiai számára más pályát, mint valami államilag javadalmazott hivatalt. Az iskolák, ahelyett, hogy az élet számára készítenék elő az embert, államhivatalnokokat nevelnek, hol sikert lehet aratni anélkül, hogy az illető megerőltetné magát vagy egy szemernyi kezdeményezőképességnek is tanújelét adná. A létra alsó fokán a sorsával elégedetlen mindig lázadásra kész proletár-hadsereget szaporítja; fent pedig, ami frivol, egyszerre kételkedő és hiszékeny nyárspolgárságunkat, mely babonás hittel az állami tekintély iránt, melyet közben folyton gyaláz, a kormányra kenve mindig saját hibáit, semmihez sem tud kezdeni a tekintély közbenjárása nélkül.

A diplomásokat mind az állam kreálja tankönyveivel, de csak kevésnek tudja hasznát venni és a többit szükségképen állás nélkül hagyja. Az egyik részt táplálnia kell a többit ellenségévé teszi. A társadalmi pirámis tetejétől a csúcsáig, a kis hivatalnoktól a professzorig és préfet-ig, a diplomások roppant tömege szállta meg a hivatalokat. Míg a kereskedő alig talál ügynököt, ki őt a gyarmatokban képviselje, addig a legszerényebb hivatalt ezer pályázó ostromolja. Csak magában a Seine-departement-ban 20,000 tanító és tanítónő van állás nélkül, kik megvetve a mezei munkát és műhelyt, az államra számítanak megélhetésükért. A kinevezettek száma korlátolt, tehát az elégedetleneknek roppant számban kell lenni. Ez utóbbiak mindennemű forradalomra készek, bárki legyen a vezér és bármi legyen a cél, amiért küzdjenek. Az ismeretszerzés, ha nem talál az illető alkalmazást, biztos mód arra, hogy az ember forradalmár legyen.[14]

Bizonyos, hogy ezzel az árral szembeszállni már nagyon késő. Csak a tapasztalat, a népek e végső tanítómestere lesz hivatva megmutatni tévedésünket. Ez maga elég hatalmas lesz bebizonyítani a mi gyűlölt tankönyveink és siralmas vizsgáink pótlásának szükségességét olyan hivatásos oktatással, mely az ifjúságot a mezőkre, műhelyekbe, a gyarmatok vállalataiba tudja majd terelni, amit ma minden áron kerülni igyekszik.

Ebben a tervszerű nevelésben, amit ma minden fölvilágosodott ember óhajt, részesítették egykor apáinkat, és ezt azok a népek, kik ma akaratukkal, kezedeményezésükkel, vállalkozó szellemükkel uralkodnak a világon, fenn tudták tartani. Egy nagy gondolkodó, Taine, azokon a figyelemre méltó lapokon, melyeket majd idézni fogok, világosan kimutatta, hogy a mi nevelésünk egykor csaknem az volt, ami a mai angol vagy amerikai nevelés. A latin és angol-szász nevelés közt vont figyelemreméltó párhuzamban világosan kimutatja a két módszer következményeit.

Végső szükségben még talán hajlandó volna az ember a mi klasszikus nevelésünk minden hibáját elszívelni, még azt is, hogy elégedetleneket és kitaszítottakat teremtett, ha az a sok felületes ismeret, az a sok kívülről tudott könyv emelné az értelmi színvonalat. De emeli-e valóban? Sajnos, nem! Ítélőképesség, tapasztalat, kezdeményezés, jellem, ezek a siker föltételei az életben és ezt a könyvek nem adják meg. A könyv jó arra, hogy belenézzünk, de teljesen hiábavaló hosszú töredékeket megtartani a fejben belőlük. Taine nagyon szépen kimutatja, hogy a hivatásos nevelés hogyan fejlesztheti az értelmet és ez homlokegyenest ellenkezik a klasszikus neveléssel.