Part 4

1. Az idegen szavak elleni küzdelem a tanítóképző intézetek egyik legfőbb feladata.

2. Ez a feladat nem abból áll, hogy a növendékek a kölcsönszavak elkerülésére illetőleg átírására vagy új szók alkotására oktatást nyerjenek. Teljesen elégséges, ha a növendékek komoly köteleségnek tartják, gondolataikat mindenütt német szóval kifejezni, ha csak valami kényszerítő ok nem követeli az idegen szó használatát.

3. Evégből a német nyelv gazdagságát és hajlékonyságát alkalmilag ki kell emelni és a nyelvoktatásnál, kivált a szóképzéstan előadásánál történjék rá utalás.

4. Azon idegen szavakra nézve, melyeket németekkel pótolni nem lehet, a melyek tárgyi okokból el nem kerülhetők – lehetőleg világos és szabatos fogalmi magyarázatokat kell adni és követelni. Hibáúl rovandó fel, ha olyan esetekben, amikor megfelelő német szavak rendelkezésre állnak s az ifjak azokat ismerik, mégis idegen szóval élnek, akár saját gyakorlataik elkészítésekor, akár a gyakorló iskola tanításai alatt. Olvasási példák alatt az előforduló idegen szó helyett ismétléskor a német szó olvastassék. Föltéve, hogy ez a szó a közgyakorlatban használtatik és a növendékek ismerik.

5. Abban a törekvésben, hogy a nyelv tisztasága megóvható legyen, az intézeti tanárok jó példával járjanak elől. Hogy a növendékeket tiszta németségre szoktassák, a német nyelv tanárának tanártársai segítségére legyenek.

6. A képző intézetekben használt könyvek és segédművek közül elsőségük van azoknak, amelyek az idegen szavakat lehetőleg kerülik.

(A német okosan és alaposan lát hozzá, legelébb az ifjúság oktatóit tanítják ki helyes irányban, hogy aztán tovább terjesszék a helyes felfogást az ifjúság közt. Beszéltem egy német gyárossal, aki megerősítette a nyelvtisztaság nagy haladását az új nemzedékben, fiai már sokkal tisztában beszélnek, mint ő meg az anyjuk. Nálunk is így lehetne megindítani a mozgalmat, természetesen felülről – a közoktatásügyi kormányzat részéről kellene a kezdésnek kiindúlni. Kiváltképen arra ügyelnének, hogy a mozgalom ne csapjon túl a medrén, mint minden mozgalomnál s kivált nálunk szokás. Meg kellene tartani az észszerüség határain belül s egyelőre csak arra szorítkoznék, amit folyton kiemeltem, hogy ok és szükség nélkül ne éljünk idegen szóval.)

A németországi igazgatói értekezleten, melyet Hannoverában tartottak, kimondták, hogy az iskola vezesse a harcot az idegen szavak ellen és az mutasson arra a kárra, melyet az idegen szavak a nemzeti méltóságon ejtenek, egyúttal mutasson az okokra, melyek a használat mögött rejlenek u. m. a hiúságra, felületességre, a kényelmeskedésre, a szépészeti érzék hiányára!…

A német legkiválóbb nyelvészek tankönyveiben a nyelvtisztaság mellett nyilatkoznak.

_Kleinpaul_. (Poetik 7. kiadás.) „Nem szabad a nyelvet nélkülözhető, meg nem honosodott idegen szavakkal lealázni.“

_Kappes_. (Leitfaden der Stilistik 4. kiadás.) „A nyelvtisztaságot nemcsak a styl szépsége kivánja meg, melyet a nyelvi zagyvaság megzavar, hanem a világosság és közérthetőség is.“

_Kiesel_. (Stilistik für Schulen.) „A gyakorlatból kizárandók azok az idegen szavak, melyek helyébe a fogalmakról való tiszta felfogás megnehezítése nélkül, közérthető és már a nyelvben valósággal létező szavak állíthatók.“

_Müller Frauenstein_ (Handbuch für den deutschen Sprachunterricht) ezeket írja: „Az idegen szavak elleni harc s az irott _nyelvnek felújítása a kincsek által, melyeket a szójárások és népies nyelv nyújtanak_, a jelenkornak jelszavai. Az iskolának kötelessége manapság a német nyelv tanitásában az idegen szavak eltávolítását sürgetni, és felvilágosítást adni, hogy ennek a kérdésnek megítélésében milyen helyes elvek szerint kell eljárni.“

Az iskolán kivül az irodalomhoz és sajtóhoz fordul a német nyelvtisztitó mozgalom és mindkettő részéről buzgó támogatásban részesül.

Azt hiszem a magyar közoktatásügynek is ezen a nyomon kellene haladni. Nagy szerep jutna ebben a mozgalomban nyelvtudományi folyóiratainknak, melyek figyelme kissé a gyakorlati élet felé fordulna. Most inkább nyelvkutatással foglalkoznak – pedig a nagy közönségben fokozná az érdeklődést, ha az irodalmi, tudományos és kivált a köznyelvvel is foglalkoznának. A német „Sprachverein“ közlönye nem állapodik meg a tudományos kutatásnál, hanem leszáll a közélet porondjára és megtárgyalja annak nyelvi jelenségeit. Izgatva, piszkálva, buzditva, lelkesitve. Bevonja a nagy közönséget is és közzéteszi a hozzá érkező okos és helyes javaslatokat. A német „Sprachverein“ müködése nemzeti jellegü mozgalom és mivel ugy van szervezve, hogy fiókokkal elárasztotta egész Németországot – ezeknek felolvasásai és gyülései gondoskodnak róla, hogy a tanok széles rétegekben elterjedjenek. Nálunk külön nyelvtudományi országos szervezetet megteremteni fölösleges. A meglevő közmüvelődési egyesületek igen alkalmasak volnának arra, hogy előadásaik és felolvasásaik keretébe a nyelvtisztasági kérdést is bevonják.

Irodalmi tudományos tanári köreinek ne feledjék, hogy amely nyelv nem fejleszthető, az nem is életre való – azt meghaladják, megelőzik mások és lassanként leszorúl a néppel együtt, mely beszéli.

A magyar nyelvről ezt nem lehet mondani. Igenis fejleszthető és nagyon alkalmas mindenre. Nem is kell újat teremteni csak ki kellene aknázni azt ami a tájnyelvben él, de nincs kellőkép elhelyezve, a köz és irodalmi nyelvbe felvéve.

Minden nyelv fejlődése titokzatos és szinte láthatatlan – ellenőrizhetetlen hatások, befolyások és tényezők eredménye. A nemzet maga – annak minden tagja öntudatlanúl mindennapi beszédével járúl hozzá. Egyes nagy lánglelkü írók és költők ismeretlen kincseket aknáznak ki és ismeretlen magasságba ragadják a nyelvet. Ezekből világosan következik, hogy a nyelvet – mely nő, alakúl, fejlődik, milliók lelkében és ajkáról, megrendszabályozni képtelenség. Nagy merészség, sőt kivihetetlen volna a magyar nyelvnek természetes fejlődésének szárnyait megnyirbálni. – De irányítani minden fejlődést lehetséges. Ami nyelvújításunk mutatja, hogy az ilyen vállalkozás nem eredménytelen.

A francia „Institut,“ a német „Sprachverein“ és más népek nyelvtisztító és nyelvművelő mozgalmai is mutatják, hogy bizonyos fokig lehet és kell a nyelv fejlődésére nemcsak az írónak, hanem a nyelvésznek is hatnia. Én a nyelvtisztasági mozgalmat menten minden vakbuzgóságtól – a józanság határai közt megtarthatónak gondolom, ha a fattyúhajtások lebotolására szorítkozik és rajta vagyunk, hogy amennyire lehetséges – helyesen képzett és nyelvünk szellemével nem ellenkező szavak kerüljenek forgalomba. Nyelvtudományi köreink kötelessége is közreműködni ebben a mozgalomban, új szavak teremtésével és ajánlásával, vagy legalább is azzal, hogy egy fórum legyen, melyhez ilyen kérdésekben fordulni lehessen. Két nyelvtudományi folyóiratunk s az akadémia nyelvtudományi osztályának támogatása igen hasznos és becses volna. A nyelv mindennapi szükségleteinek kielégitését teljesen csakis a közönségre bízni nem lehet. Részben az író, kivált a nagy írók teremtik és fejlesztik a nyelvet – részben a napi élet, a nagy közönség, a műkifejezéseket az illető szakkörök alkotják. De nehogy a nyelv tisztán avatatlanok és műkedvelők hatása alá kerüljön, kell, hogy a magyar nyelvtudomány vezető férfiai is érzéket mutassanak az élet, az élőnyelv igényei iránt. Ne csak birálgassanak s itéljenek, hanem javaslatokkal is iparkodjanak a nyelv ügyének vezetésébe és irányításába befolyni. Tartok tőle, hogy ha ez meg nem valósúl, nyelvünk el fog vadúlni, mint a felsorolt példák aggasztólag mutatják, mert hogy a virsli – vursli – féle nyelv se diszünkre se becsületünkre nem válik, azt bővebben bizonyitani fölösleges volna. Hogy ha a generáció az ivadékot és nemzedéket kiszoritja, az bizony haladásnak nem mondható!… És hogy már egyik nagy állásu és népszerü szónokunk igy ir: „egyik _kuncsaftja_ a leánykereskedőnek“, ez már olyan pongyolaság, mely ellen a jóizlés nevében tiltakoznunk kell. Bossuet nem igy irt franciául!

Nem fejezhetem be találóban könyvemet, mintha egy német tudós nyilatkozatát idézem a magyar nyelvről.

Dr. Hans Jensen a német „Sprachverein“ folyóiratában cikket irt: „Was kann uns die madjarische Sprache lehren“ cimmel.

Dr. Jensen igy kezdi cikkét: „A német nyelv tisztaságának ellenfeleitől folyton azt hallani, hogy idegen szavak nélkül nem képzelhető művelt nyelv és hogy ez idegen szavak fölvétele valamely nyelvnek szókincsébe, ennek a nyelvnek a gazdagitását jelenti.

„_A magyar nyelv kitünik azzal, hogy egyrészt szóbőségével, másrészt rendkivüli hajlékonyságával_ (Bildungsfähigkeit) _képes arra, hogy úgyszólván minden idegen szót nélkülözhessen és minden gondolatot – akármilyen tudományos vagy különleges legyen, a saját eszközeivel kifejezhessen_. Ha a következőkben a példák egész sorozatát és pedig a legkülönfélébb eszmekörökből a mondottak bizonyitására bemutatom, nem szándékszom a magyar nyelv felsőségét a német fölött bizonyitani, hanem csak rá akarok utalni, milyen módon lehetne a németben is megfelelő összetételek, leszármaztatások stb. utján a műszaki kifejezések s az általános értelmü uj szavak szükségletét sajátunkból fedezni ahelyett, hogy nyomoruságos elfogultságunkban és nevetséges idegenimádásunkban más nyelvekből kölcsönözgessünk és lopogassunk.“

A cikkiró aztán előveszi: a német-magyar szótárt és példákat hoz fel u. m. gyógyszertár, gyógyszerész, néprajz, rendőrfőnök, okság, oksuly, vegytan, elemző vegytan, gyülés, lény, szinház, szinképelemezés, (Spektralaenalyse) stb.

* * *

Nincs több mondani valóm!

Lesz-e hatása annak, amit elmondtam?

Lesz! Ha nem mindjárt – később. Mert a magyar nyelv lejtőre jutott s előbb utóbb be fogják nálunk is látni, amit mindenütt beláttak, hogy a nyelvet nem szabad vadon tenyészni hagyni – kell azt gondozni is.

TARTALOM.

Bevezetés 5 A nyelvtisztaság más nemzeteknél 13 A nyelvtisztaság nálunk 29 Mi az idegen szó és mikor használhatunk idegen szót 39 A germanizmus 53 Mit cselekedjünk a nyelvtisztaság érdekében 67