Part 8

Miklós anyja ment sétálni, Megtalálta őket látni; Vizi buvárt elhivatá, Mind a kettőt kiásatá. Az egyiknek csináltattak Fejér márványkő koporsót, A másiknak csináltattak Vörös márványkő koporsót. Az egyiket eltemették Az oltárnak eleibe, A másikat eltemették Az oltárnak háta mögé. Az egyikből nevelkedett Fejér márvány liliomszál, A másikból nevelkedett Vörös márvány liliomszál. Ott is addig nevelkedtek, Mig össze nem ölelkeztek.

Miklós anyja, hogy meglátá, Mind a kettőt leszakasztá, Talpa alá betapodá, S tövisbokorra rakatá. Ezt hogy látta Kádár Kata, Koporsóból feljajdula: »Éltünkben üldözőnk voltál, Békét holtunkban sem hagytál! Kiért Isten jót ne adjon, Szeretetlen társat adjon, Kenyeretlenség találjon, Mégis senki meg ne szánjon!«

Három árva.

Diófának három ága, Az alatt ül három árva. Hova mentek, három árva? »Hosszu utra, bujdosásra.« Jertek hozzám, három árva! Adok hárman három vesszőt, Verjétek meg a temetőt. »Kelj fel, kelj fel, édes anyánk, Mert elszakadt a gyászruhánk.« »Kelnék, kelnék, de nem tudok, Mert a föld moha béfogott. Vagyon nektek mostohátok, A ki fehért adjon rátok.« »Vagyon nekünk egy mostohánk, A ki fehért adjon reánk. Mikor fehért ad hátunkra, Vérrel virágzik az alja.« Tovább indult három árva, Hosszu utra, bujdosásra. Azt mondá a nagyobb árva: »Menjünk, menjünk bujdosásra, Hosszu utra, Moldovába.« Azt mondá a kisebb árva: »Ne menjünk el Moldovába, Hosszu utra, bujdosásra, Inkább öljetek meg engem! Vegyétek ki szivem, májam, Takarjátok gyenge gyolcsba, Tegyétek bé zöld ládába, Vigyétek bé Barassóba, Tegyétek ki vaskapura: Vegyen példát minden árva, Kinek nincsen édes anyja.«

A rab legény.

Véremmel irattam E kis czédulácskám, De nincs oly követem, Kitől elküldhessem. Méhemtől küldeném, Félek, mezőre száll, Kedve szerint való Virágjára talál. Szarkától küldeném, De igen cserregő, Titkos bánatimat. Félek, kicserregi. Készülj, édes fecském! Vidd el levelecském: Se nem olyan közel, Se nem olyan messze, Csak túl a tengeren Harmincz mérföldnyire, A hol nevelkedik Egy kerek dombocska, Egy kerek dombocska, Egy kicsi falucska. Tudom, megismered Az én rózsám házát. Ónos az ablaka, Üveg az ajtaja; Az ablak alatt van Egy édes almafa. Édes az almája, Hamis a gazdája, Adta vóna Isten, Ne ismertem volna, Fekete két szemem Ki nem sirtam volna, Gesztenyeszin hajam Meg nem őszült volna. Ha kérdi: hogy vagyok? Mondd meg: hogy rab vagyok, Magam egészségben, Szivem gyötrelemben.

A legszebb virág.

A buzamezőben háromféle virág. Szóval felfelelé a szép buzavirág: ‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál: Engemet leszednek s a templomba visznek; Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus teste!‘

Szóval felfelelé a szép szőlővirág: „Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál: Engemet leszednek s a templomba visznek, A templomba visznek s a pohárba töltnek! Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus vére!“

Szóval felfelelé a szép szegfűvirág: „‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál: Szüzek, szép leányok engemet leszednek, Bokrétába kötnek, a templomba visznek S a szeretőjöknek süvegébe tesznek!…‘“

Rákóczy kis urfi.

Rákóczi korcsmában Két krajczár ám a bor; Maga is ott iszik Rákóczy kis urfi.

»Igyál a boromból, Igyál a boromból!«

»Nem jöttem borodért, Hanem a lányodért. Hol vagyon, hol vagyon Én jegybéli mátkám?«

»Ékes kamarában, Csinositja magát.«

»Jó napot, jó napot! Én jegybéli mátkám.«

»Hozta Isten, hozta, Rákóczy kis urfi.«

Azonnal felkapja, Kengyelbe szoritja, Tüskékről, tüskékre, Bokrokról, bokrokra.

»Ne vígy már oly nagyon, Rákóczy kis urfi! Szép fehér harisnyám Térdig vérben uszik.«

Annál jobban hajtja, Kengyelbe szoritja, Tüskékről, tüskékre, Bokrokról, bokrokra.

»Ne vigy már oly nagyon, Rákóczy kis urfi! Az én finom ruhám Derékig vérben már.«

Annál jobban hajtja, Kengyelbe szoritja, Tüskékről, tüskékre, Bokrokról, bokrokra.

»Ne vigy már oly nagyon, Rákóczy kis urfi! Szép piros pántlikám Nyakig vérben van már.«

Annál jobban hajtja, Kengyelbe szoritja, Tüskékről, tüskékre, Bokrokról, bokrokra.

»Ne vigy már oly nagyon, Én jegybéli mátkám!«

»Elébb szóltál volna, Sajnáltalak volna.«

Azonnal bevitte, Ágyára letette.

»Mit ennél, mit innál, Én jegybéli mátkám?«

»Nem enném egyebet, Csak egy sült verebet.«

Mire azt meghozta, Már halva találta.

Válás.

Elmégy, ugy-e? »El bizony én!« Itt hagysz ugy-e? »Itt bizony én!« Elmentedet nem kivánom, Visszajöttöd holtig várom.

De te elmégy, engem itt hagysz, Szivemre nagy bánatot hagysz. Ha elmégy, csendesen járjál, Csendes folyóvizet igyál.

Akkor jussak én eszedbe, Mikor kenyér a kezedbe: Akkor se jussak egyébről, Csak az igaz szeretetről!

Vagy ülj ide…

»Vagy ülj ide mellém, Vagy menj el előlem, Karcsu derekadat Ne ringasd előttem. Vagy meghalok érted, Vagy elmegyek tőled, Vagy piros véremmel Megfestem a földet.«

»Ne menj el, ne menj el, Ne hagyj itt engemet, Ne vidd el magaddal Minden jó kedvemet. Ne menj el, ne menj el, Ne hagyj engem árván, Szerelmetes szived Ne legyen kőbálvány. Ne menj el, ne menj el, Mert megöl a hideg; Csináltatok neked Búból köpenyeget: Fekete bársonyba Be is beszegetem, Sok sohajtásommal Meg is béleltetem; Hosszu utjaiddal Megzsinóroztatom, Sűrü könnyeimnel Meg is gomboztatom!…«

A gulyás szeretője.

Megégett a szegedi nagy cserény, Beleégett barna gulyáslegény, Beleégett három pár ruhája, Számadónak kivarrott subája.

Számadónak nincsen semmi kára, Másikat vesz szegedi vásárba’, De a szegény barna gulyáslegény, Hej! maga is beleégett szegény.

Barna kis lány kerüli a cserényt, Keresi a barna gulyáslegényt: Barna kis lány, hiába keresed, Beleégett, ki téged szeretett.

»Mutassátok, mutassátok sirját, Hadd öntözöm könyeimmel hantját, Hadd teremjen rózsát, ne töviset, Mert ő engem igazán szeretett!«

A párjavesztett gerlicze.

Búsan búgó bús gerlicze Kedves társát elvesztette. Elrepüle zöld erdőbe, De nem szálla a zöld ágra, Hanem szálla asszú ágra, Asszú ágat kopogtatja, Kedves társát siratgatja: »Társam, társam, édes társam! Sohasem lesz olyan társam, Mint te voltál édes társam!…«

Búsan búgó bús gerlicze Elrepüle messze földre, Messze földre, zöld buzába, De nem szálla zöld buzába, Hanem szálla konkoly ágra; Konkoly ágát kopogtatja, S kedves társát siratgatja: »Társam, társam, édes társam! Sohasem lesz olyan társam, Mint te voltál édes társam!…«

Búsan búgó bús gerlicze Elrepüle messze földre, Messze földre, folyóvizre, De nem iszik tiszta vizet, Ha iszik is, felzavarja, S kedves társát siratgatja: »Társam, társam, édes társam! Sohasem lesz olyan társam, Mint te voltál édes társam!…«

A királyfi.

Egyszer egy királyfi, Mit gondolt magában, Egy bohó királyfi Mit gondolt magában?

Lehányta magáról Királyi ruháját, Egy bohó királyfi Királyi ruháját.

Rávette helyette A kocsis gunyáját, A bohó királyfi A kocsis gunyáját.

Elindult megkérni Szegény ember lyányát, Szegény kocsislegény Szegény ember lyányát.

Adj’ Isten jó napot, Szegény ember lyánya, Be szabad-e gyünnöm, Szegény ember lyánya?

Fogadj Isten kendnek, Szegény kocsislegény, Hozta Isten, hozta, Szegény kocsislegény!

Üljön le minálunk, Nálunk kanapéra, Szegény kocsislegény Nálunk kanapéra.

Nem azért jöttem én, Hogy én itt leüljek, Nem érek én arra, Hogy én itt leüljek.

Hanem azért jöttem, Jössz-e hozzám, vagy sem, Szegény ember lyánya, Jössz-e hozzám, vagy sem?

Elmegyek én kendhez, Szegény kocsislegény, Illik kend énhozzám, Szegény kocsislegény.

* * *

Akkor a királyfi Mit gondolt magában Trallala, trallala, Mit gondolt magában?

Elindult megkérni Gazdag biró lyányát, Trallala, trallala, Gazdag biró lyányát.

Adj’ Isten jó napot, Gazdag biró lyánya, Trallala, trallala, Gazdag biró lyánya!

Fogadj Isten kendnek, Szegény kocsislegény, Trallala, trallala, Szegény kocsislegény.

Üljön le minálunk, Nálunk a – lóczára, Trallala, trallala, Nálunk a – lóczára!

De nem azért jöttem, Hogy én itt leüljek, Trallala, trallala, Hogy én itt leüljek;

Hanem azért jöttem, Jössz-e hozzám, vagy sem? Trallala, trallala, Jössz-e hozzám, vagy sem?

Gazdag leány vagyok, Gazdag legényt várok, Trallala, trallala, Gazgad legényt várok.

* * *

Akkor a királyfi, Mit gondolt magában, A bohó királyfi Mit gondolt magában?

Lehányta magáról A kocsisi gunyát, Rávette helyette A királyi pompát.

Elindult megkérni Gazdag biró lyányát, Királyi pompában Gazdag biró lyányát.

Adj’ Isten jó napot, Gazdag biró lyánya, Be szabad-e gyünnöm, Gazdag biró lyánya?

Hozta Isten, hozta, Fényes királyurfi, Trallala, trallala, Fényes királyurfi.

Üljön le hát nálunk Selyem kanapéra, Trallala, trallala, Selyem kanapéra.

De nem azért jöttem, Hogy én itt leüljek, Trallala, trallala, Hogy én itt leüljek,

Hanem azért jöttem, Jössz-e hozzám, vagy sem? Gazdag biró lyánya, Jössz-e hozzám, vagy sem?

Elmegyek én kendhez, Fényes királyurfi, Illik kend én hozzám, Gazdag királyurfi.

Nem kellesz én nekem, Gazdag biró lyánya, Kell nekem, kell nekem Szegény ember lyánya!

Világszép Erzsike.

Kiment a kisasszony arany székre ülni, Aranyszékre ülni, arany inget varrni. Feltette a lábát egy kis arany székre, S egy pár arany gyürü csördült az ölébe.

Anyám, anyám, anyám, mi annak a jele, Egy pár arany gyürü csördült az ölembe? »Lányom, édes lányom, az annak a jele, Örökös urfinak adtalak kezébe.«

Anyám, anyám, anyám, minek adott annak, Inkább adott volna egy pujkapásztornak!… Inasom, inasom, kezem táplálója, Eredj föl a hegyre, ama nagy toronyba!

Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi pusztába, Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit!? »Kisasszony, kisasszony, nem látok én senkit, Nem látok én senkit, nem látok én semmit.«

Pujkáim, pujkáim, kezem nevelési, Földre boruljatok, engem sirassatok, Ruháim, ruháim, testem táplálói, Szegről lehulljatok, engem sirassatok!

Inasom, inasom, kezem táplálója, Eredj fel a hegyre, ama nagy toronyba; Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi pusztába’, Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit?

»Kisasszony, kisasszony, látok már valakit, Tizenkét kocsival, negyven szolgáival.« Bárcsak Isten adná, mig ide jönnének, Mig ide jönnének, ki is teritnének!

– Jó napot, jó napot, ismeretlen anyám! Hol vagyon, hol vagyon Erzsébet szép mátkám? »Elment ő a kertbe virágot szaggatni, Bokrétát kötözni, urfiaknak adni.«

– Nincsen ott sehol se, ismeretlen anyám, Hol van hát, hol van hát Erzsébet szép mátkám? »Mit türöm, tagadom, már ki kell vallanom, A nagy ebédlőben ki is van teritve…«

Csináltatsz-e nekem valami koporsót? – Csináltatok, rózsám, márványkő koporsót, Behuzatod-e majd valami vászonnal? – Behuzatom, rózsám, fekete fátyollal!

Kivereted-e hát valami szögekkel? – Kiveretem, rózsám, aranynyal, ezüsttel! Kivitetsz-e vajjon valami czigánynyal? – Kivitetlek, rózsám, királyurfiakkal!

Meghuzatod-e majd a hármas harangot? – Meghuzatom, rózsám, mind a tizenhatot! Kikisérsz-e, rózsám, hacsak a kapuig? – Kikisérlek, rózsám, a nyugodalomig!

A molnár inasa.

Este guzsalyosba’, Reggel a malomba’ Játszadozni kezdtem Molnár inasával. Bárcsak hajnal lenne, Meg se is virradna, S a mi szerelmünknek Vége ne szakadna Molnár inasával.

Széles e világon Mennyi malom vagyon, Ha külső kereke Fehér ezüst lenne, Béla-gyöngyöt járna, Apró pénzt hullatna: Mégsem cserélném el Molnár inasával.

A tenger mélysége Kalamáris volna, Tengereknek habja, Ha mint tenta volna, Földön mennyi fűszál, Ha mind penna volna, Égen mennyi csillag, Iródeák volna, Nem tudná leirni A mi szerelmünket Molnár inasával.

„Árgyélus.“

Kimenék egy hegyre, Benézék egy kertbe, Ott láték egy házat: Árgyélus a neve. Abba’ van egy asztal Bánattal befestve, Azon van egy pohár, Erdélyi bor benne. Köszöntsd reám, rózsám, Hadd igyam belőle. »Mintsem rád köszönném, Inkább elönteném, Régi szeretetből Nagyot cselekedném: A tengernek habját Kalánynyal kimerném, Annak fenekéről Kláris-gyöngyöt szednék, Azt is a rózsámnak Bokrétának tenném!«

Szállj le holló, szállj le…

Szállj le holló, szállj le, Szállj alább egy ágra, Hadd irjak levelet Mind a két szárnyadra!

Hadd irjak levelet Apámnak, anyámnak, Apámnak, anyámnak, Jegybéli mátkámnak!

Ha kérdik: hogy vagyok, Mondd meg, hogy rab vagyok, Kolozsvár piaczán Térdig vasba’ vagyok!

Az én derékaljam A tömlöcz feneke, Az én égő gyertyám Kigyók, békák szeme.

Egy asztalka vagyon, Gyászszal be van festve, Azon van egy pohár, Bánattal van tele.

Akárkié legyen Az a tele pohár, Csak az enyim legyen A megváltó halál!

Tera.

»Isten jó nap’, Isten, Szegedi biróné! Add nekem a lányod, Szép eladó lányod: Egy pár pohár borért, Szép köszönetemért!«

»Nincsen nekem lányom Bölcsőben ringázom!« »Van teneked lányod, Piros bodor lányod: Szegedi piaczon Piros almát árult; Vettem is már tőle, Ettem is belőle, Nagyon megszerettem A te Tera lányod.«

»Lányom, édes lányom, Eladtalak, lányom, Egy pár pohár borért, Egy szép köszönetért!«

»Anyám, édes anyám! Kinek adtál, engem?« »Jó Török Jánosnak Adtalak én téged!« Átkozott az apa, Százszorta az anya, A ki a gyerekit Korcsmában beiszsza!

»Leány pajtásaim, Kérjétek az Istent: Mikor értem jönnek, Hideg borzongasson; Ha fél utra visznek, Ugyan ki is rázzon; Hogyha haza visznek, Ki is terítsenek!«

Kitekintett Tera Az üveg ablakon: »Nézz ki, anyám, nézz ki! Mit látok odaki! Amott látok, anyám, Egy fekete felhőt, Közepében látok Sárga lábu hollót!«

»A fekete felhő, A fekete holló, Sárga lábu holló: Az az arany hintó; Talán érted jönnek?!«

Mikor oda értek: A hideg kirázta; Hogy fél utra vitték: Halál hideg rázta. Kiáltja, kiáltja A nyoszolyó asszony: »Lassulj meg, lassulj meg, Ifjú Török János, Mert már elhanyatlik A mi menyasszonyunk!«

Másodszor kiáltja A nyoszolyó asszony: »Lassulj meg, lassulj meg, Ifjú Török János, Mert már mindjárt meghal A mi menyasszonyunk!«

Harmadszor kiáltja A nyoszolyó asszony: »Lassulj meg, lassulj meg, Ifjú Török János, Mert már úgy is meghalt A mi menyasszonyunk.«

»Kocsisom, kocsisom, Fogd ki a lovamat, Legfutósabbikat. Mondjad az anyámnak: Ne úgy készüljenek, Mint lakodalomra, Hanem csak úgy jöjjön, Mint szomorú torba!«

Mikor haza érnek, Elkezdé siratni: »Menyem, édes menyem, Ha jó lettél volna, Mézet adtam volna; Ha rossz lettél volna, Mérget adtam volna!«

Odamén az anyja, Az ő édes anyja. Elkezdé siratni: »Vejem, édes vejem, Csináltatsz-e néki Diófa koporsót?« »Csináltatok, szülém, Márvány kő koporsót!«

»Meghuzatod-é hát Azt a hat harangot?« »Meghuzatom, szülém, Mind a tizenhatot!«

»Eltemeted-e hát Temető árkába?« »Eltemetem, szülém, Rózsás kert sarkába!«

»Megsiratod-e hát, A hol senki sem lát?« »Megsiratom, szülém, Mindenek láttára!«

»Kikiséred-e hát A pitvar ajtóig!« »Kikisérem, szülém, A sirja halmáig!«

Rózsa Sándor.

Szegény Rózsa Sándor Fölült a lovára, Arany szélü gatyaszára – Sej, haj! – Ugy lebeg utána.

Csillagok, csillagok Szépen ragyogjatok! Hires magyar betyároknak – Sej haj! – Útat mutassatok!

Mennek a pusztába Szegednek környékén, Utánuk mén a vármegye – Sej, haj! – Rádainak élén.

El is fogták őket, Viszik a tömlöczbe, Ott van köztük Rózsa Sándor – Sej, haj! – Talpig vasba verve.

Odamén az anyja, Hogy őtet sirassa. »Ne sirasson édes anyám, – Sej, haj! – Nem vagyok meghalva!«

»Hogyne siratnálak, Mikor vasban látlak! Holnapután nyolcz órakor – Sej, haj! – Fölakasztva látlak!«

Falu végén…

Falu végén Van egy kis házikó. Abba nézék S rengő bölcsőt láték.

Egy kis leány Rengetgeti vala, S a szájával Fujdogálja vala:

»Aludjál el Istennek bárányja, Szeretetből Jöttél a világra.«

Siroki erdőben.

Siroki erdőben Nyilik a gyöngyvirág, Gyere ki, galambom, Itt vagyon a világ!

»Ki is mentem hozzád, Vissza is eljöttem, Tudom, hogy meglestek, Szóba hoztak engem.

Azt mondják, hogy rossz vagy, Soh’se kerülsz elő; Minap is tilosban Kapott a kerülő.

Vert volna meg Isten, Mikor neked hittem; Téged áldott volna, Vert volna meg engem.

Meg is vert engemet A világ csufjára, Rá se merek nézni Az édes anyámra.«

Madárka…

Madárka, madárka, Csácsogó madárka! Vidd el az én levelemet Szép Magyarországba!

Ha kérdik: ki küldte? Mondjad, hogy az küldte, A kinek a szerelembe’ Meghasad a szíve.

Ha kérdik: hogy vagyok? Mondd meg, hogy rab vagyok, A Radeczky táborában Közkatona vagyok!

Kicsi nemes legény.

Nagy Törökországban kicsi nemes legény, Ártatlan s ok nélkül raboskodik szegény! Szóval azt kiáltja: »Anyám, édes anyám, Három kővárad van, válts meg az egyikkel!« »Nem váltlak, nem váltlak, lelkem, kedves fiam, Mert fiú helyébe fiat ád az Isten, De kőváram helyett nem ád mást az Isten!«

»Nem bánom, nem bánom, lelkem édes anyám! Mert koporsóm leszem tengernek két martja, Szemfödelem leszen tenger sürü habja, Harangszóm is leszem tengernek zúgása; Eltemetnek engem tengerbe a halak, Megsiratnak engem az égi madarak, Az égi madarak s az erdei vadak!«

Dancsuj Dávid.

Bodok felett vagyon egy kis sürü berek, Szegény Dancsuj Dávid a között kesereg. Nem jó, Dávid, nem jó, sirni, keseregni, Ha meglát valaki, hová tudsz ellenni?… Az a fekete föld ketté hasadhatna, Szegény Dancsuj Dávid belé borúlhatna; De a fekete föld ketté nem hasadhat, Szegény Dancsuj Dávid belé sem borúlhat. »Adjon Isten annak ezernyi ezer jót, Ki az én bölcsőmet megrenditette vót; Köszönöm apámnak s az édes anyámnak, Mert jó fiat nevelt bolygó katonának, Az ország rabjának. Mennyi égen csillag, iró deák vóna, Mennyi réten füszál, mind pennaszár vóna, Mennyi erdő-lapi, mind papiros vóna, Veres tenger habja, mind tentalé vóna, Az én sok bánatim még se’ férne reá, Még se’ férne reá.«

Az ispánné leánya.

Csendes este szállott le a pusztára, Elnémult a bodor tinó kolompja, Csak egyedül sirdogál a furulya, A kisasszony az ablakból hallgatja.

»Kinn a pusztán gulyás bojtár vagyok én, Ezer darab marhát, lovat őrzök én, A kisasszony, ha kijön a pusztára, Mosolyogva néz a gulyás bojtárra!«

Szépen legel a Péterné gulyája, A kisasszony maga sétál utánna, Már messziről kiáltja a gulyásnak: »Jancsi szivem, terítsd le a subádat!«

»Hogy teriteném le én a subámat, Ha elalszom, elhajtják a gulyámat.« »Már te azzal, szivem gulyás, ne gondolj, Kiváltja az édes anyám, ha mondom!«

Még a búza ki sem hányta a fejét, Már a veréb mind kiette a szemét. »Édes anyám, jaj Istenem, Istenem! Jaj, mire vitt engemet a szerelem!«

»Lányom, lányom, lányomnak sem mondalak, Inkább, mintsem egy gulyásnak adjalak.« »Édes anyám, nem bánom én, tagadj meg, De a szivem csak Jancsiért szakad meg!«

A megölt legény.

Megölték a legényt Hatvan forintjáért, Bevetették a Tiszába. Pej paripájáért.

Tisza be nem vette, Partra kivetette, Arra ment egy halász legény, Csónakjába tette.

Oda ment az apja, Költi, de nem hallja: »Kelj fel, kelj, fel, édes fiam, Gyere velem haza!«

Költi, de nem hallja, Meg van az már halva, Sárga sarkantyús csizmája Lábára van fagyva.

Oda ment az anyja, Költi, de nem hallja: »Kelj fel, kelj fel, én magzatom, Hogy vigyelek haza!«

Költi, de nem hallja, Meg van az már halva, Szép fekete göndör haja Vállára van fagyva.

Oda ment rózsája, Költi, azt már hallja: »Kelj fel, kelj fel, édes rózsám, Borúlj a nyakamba!«

»Csináltatsz-e nekem Diófa koporsót?« »Csináltatok, édes rózsám, Márványkő koporsót!«

»Eltemetsz-e engem A temető kertbe?« »Eltemetlek, édes rózsám, Virágos kertembe!

Virágos kertembe, Kertem közepébe, Ott siratlak, édes rózsám, Téged mindörökre.«

Elvesztettem…

Elvesztettem lovam’ A bükkös erdőben, Elszakadt a csizmám A nagy keresésben.

Ismerem a lovam Csengője szaváról, Ismerem a babám, Kevély járásáról.

»Ne keresd a lovat, Be van az már hajtva, A székház udvarán Szól a csengő rajta!

Ne keresd a babád, Szavát már nem tartja, A biró fiával Lakodalmát lakja!«

Hej, huj! Sobri pajtás!

Hej, huj! Sobri pajtás! De régen nem láttuk egymást. Hej, huj! ha nem láttuk, Csakhogy jó hirét hallottuk!

Hej, huj! Sobri pajtás! Hogyan tetszik a vándorlás? Hej, huj! nem jól tetszik, Mert kedvesem halva fekszik!

Hej, huj! Sobri pajtás! Endöréden mi a szokás? Hej, huj az a szokás, Diszlik a szeretőtartás!

Hej, huj! Sobri pajtás! Micsoda ott az a nagy ház? Hej, huj! Sümeg város: Ott lakik a komiszáros…

Sorozáskor.

Esik eső az árpatarlóra; »Jere, rózsám, üljünk fel a lóra!« »Gyenge vagyok, nem tudok felülni, Kis pej lovad nem akar megállni.«

Esik eső, nagy sár van az uton, Barna kis lány sírva mos az Olton. Sírva mondja az édes anyjának: Szeretőjét viszik katonának.

»Ne sirj, lányom, ne sirj, a faluba’ Maradt legény még a te számodra!« »Maradt, anyám, maradt, nem szeretem, Gyász lesz vele az egész életem!«

Rácz-Keresztur felől…

Rácz-Keresztúr felől Fúj a hideg szellő, Jaj, de rossz hírt hallottam Kedves babám felől!

Azt a hírt hallottam, Hogy megházasodtál; Áldjon meg az Isten, Ha jobbra találtál.

»Jobbra nem találtam, Csak szebbre akadtam. Verje meg az isten, Jaj! de megcsalódtam!«

Bogár Imre.

Zavaros a Tisza, Nem akar higgadni, Még az éjjel Bogár Imre Által akar menni.

Által akar menni, Lovat akar lopni, A szegedi nagyvásárban El akarja adni.

»Nézz ki, babám, nézz ki, Ablakod firhangján, Amoda jön Bogár Imre Sötét pej paripán.

Arany a zablája, Réz a kantárszára, Szabadkai szép leányok Bámulnak utána.«

»Korcsmárosné, hallja! Talán nem is hallja! Nyissa ki hát a kapuját, Hadd menjek be rajta!

Korcsmárosné, hallja! Van-e paprikása?« »Vagyon bizony egy bográcscsal Vendégim számára.«

»Korcsmárosné, hallja! Van-e vörös bora?« »Söröm is van, borom is van, Vendégim számára.«

»Korcsmárosné, hallja! Van-e szép leánya?« »Van leányom, szép leányom, Betyárok számára.«

»Korcsmárosné, hallja! Száz itcze bort hozna! Megkinálom a vármegyét, Hogy ne legyek rabja…

Hunczut a vármegye, Nem iszik belőle; Látom, hogy már azt akarja: Holtig legyek rabja.

Hunczut a vármegye, Meglesett bennünket, Tiszahajlási csárdába’ Elfogott bennünket!«

* * *

Repülj madár, repülj, Hej, Szabadka felől, Az a hires Bogár Imre Maga van egyedül…

A hű leány.

Barna kis lány megy az utczán nevetve, Kapitány ur megy utána sietve. »Megállj, megállj, barna kis lány, egy szóra, Hisz te vagy a szivem vigasztalója.«

»Nevetnem kell kapitány úr szavára, Mért állit meg egy magyar lányt hiába? Van már nékem szép szeretőm, közlegény, Kit nem adnék százezer kapitányért.«

»Meghalt már a kedvesed a csatába, Borulhatsz már kapitány úr karjába!« »Hogyha meghalt, szálljon áldás sirjára, Nem borulok kapitány úr karjába!«

Lóra, csikós, lóra!

»Lóra, csikós, lóra! elszaladt a ménes, Csak egyedül maradt a pányván a nyerges.« Nem tehetek róla, mert meg vagyok fogva, Ott az öreg bojtár, adjon számot róla. A tömlöcz feneke az én vetett ágyam, Annak két oldala az én hálótársam, A tömlöcz teteje takarodzó párnám, Kigyók, békák szeme, világitó gyertyám. Nyujtsd be rózsám, nyujtsd be, fehér keszkenődet, Hadd törülgessem le sürü könyeimet!

Angyal Bandi.

Lám megmondtam, Angyal Bandi, ne menj az Alföldre, Csikósoknak, gulyásoknak közibe, Közibe.

Mert megtanulsz lovat lopni izibe, Izibe, Majd ugy kerülsz a vármegye kezibe, Kezibe.

Mikor kezdi Angyal Bandi a lovát Nyergelni, Czifra csikos kantárjával fékelni, Fékelni:

Kurta süveg a fejében módosan, Módosan, Fejér fátyol a nyakában, bokrosan, Bokrosan.

Czifra bunda válla hegyit nyomitja, Nyomitja, A sallangja lába fejét boritja, Boritja.

Rajta van az aranyrojtu gatyája, Gatyája, Slézsiából van a matériája, Riája.

Alabástrom a homloka, nem márvány, Nem márvány, Fekete két szemöldöke szivárvány, Szivárvány.

Mikor mene Angyal Bandi tanyára, Tanyára, Ama gyönge borjuhús vacsorára, Csorára.

Rajta üte Göncz városa megfogni, Megfogni, A két kezét kötéllel is megkötni, Megkötni.

Akkor kezde Angyal Bandi bámulni, Bámulni, A szinében egészen megváltozni, Változni.

Megkötözik Angyal Bandit kötéllel, Kötéllel, Ugy kisérik fel Kassára, fegyverrel, Fegyverrel.

Egy itcze viz, egy font kenyér a Bandi Számára, Harminczhárom fontos vasat kezére, Lábára!

A megcsalt leány.

»Óh Istenem, be’ megbántam, Gyöngykoszorúm’ elhullattam, Keservesen megsirattam!«

»Ne sirasd, rózsám, koszorúd, Kötök virágból koszorút!«

»Éjjel-nappal kössed, rózsám, Mégsem leszek többet leány!«

Szálló dalok.

Mi magasabb…