Part 18

– Talán ezuttal nem az. Még egy szót mondok önnek. Ha L’Aisne Alfred meg tudja azt, hogy mit köszönhet az ön közbenjárásának, az önnek halálos ellensége lesz.

– Máris az. De a míg ellenségem, addig nem félek tőle, hanem ha egyszer jó barátommá fog lenni, akkor elkezdek vigyázni magamra.

Ezzel átléptek a terembe.

Medea még mindig a zongoránál ült: a fiatal jegyző bal oldalán állt, s fordította a hangjegylapot; jobbján pedig Alfréd tehénkedett a zongorára. Közel hozzájuk egy kis kártyaasztalnál játszott béziguet a souspréfet az abbéval. Hármasban voltak a marquisval; a vesztes mindig pihent; ezuttal ő volt a vesztes, ráért Medeát mulattatni, míg rákerül a sor.

Ki is lehetett találni, hogy miről beszélgetnek, mert a mint Sidonia grófnő Lándoryval együtt előjött a téli kertből, egyszerre félbeszakíták a beszélgetést.

Lándory búcsút vett Sidonia grófnőtől, a kalapját a kezében tartá s egyenesen Medea grófnő felé ment, hogy attól is búcsút vegyen, egy szokásos udvarias bókkal.

Medea, a mint őt közelíteni látta, egész tüntetőleg elfordítá a fejét s a fiatal jegyzővel kezdett el társalogni.

Lándory aztán el is hagyta azt, hogy Medeának mondjon búcsúzó bókot, hanem a helyet concurrentiát csinált neki. Ő is a kis jegyzőhöz lépett és kezét annak a karja alá dugva, igen szárazon azt kérdezte tőle:

– Jegyző úr! Készen van a mai hivatalos ténykedésről szóló protocollum?

Erre a kis jegyző nem tehetett mást, mint hogy a szeme közé nevessen. Csodabogár! Ez azt hiszi, hogy a jegyzőnek egyéb dolga sincs, mint jegyzőkönyvet írni. – Medea kerek szemeket csinált rá; egy pár úr félrefordult kunczogni. Hisz ez egy barbár! A ki annyi neveléssel sem bir, hogy mikor a háziasszony diskursusban van egy vendégével, azt ne zavarja meg. Alfréd marquis egész impertinens gúnynyal kérdezé Lándorytól:

– Hát olyan igen nagyon sürgetős önre nézve az a mai protocollum?

– Rám nézve egy cseppet sem sürgetős, sőt ellenkezőleg. Nekem előnyös lesz az, ha a jegyzőkönyv holnapra marad. Azt bizonyosan tudni fogják önök, hogy holnap van az utolsó terminus a Traumhold-tömegnél bejelenteni a követeléseket!

– Ah! Ah! Kérem, kérem! Mi az?

Alfréd egyszerre megszünt impertinens lenni.

Medea bámulva látta, hogy a marquis nagyon nyájasan csatlakozik Lándoryhoz, karjába ölti a karját s aztán olyan közelről, hogy majd a szivaraikkal égetik ki egymásnak a szemét, beszélnek egymással, rövid mondatokban, melyeknek mindegyike mint a villanygép hozza mozgásba a marquis tagjait és arczvonásait. Halkan beszélnek, hogy a közelállók ne hallják.

Lándory mondá:

– A bécsi törvényszék két év előtt záridőt tűzött ki a lefoglalt Traumhold-féle tömeget illetőleg mindazokra nézve, a kik hitelezés, letéteményezés, vagy károsodás czímén követelnek a tömegen valamit.

– Nem hallottam róla, suttogá a marquis. A Lis Blancok tudom, hogy jelentkeztek.

– Igenis az ellopott ékszerek és a végrendelet miatt, de nem a félmillió frank értékpapirokért, a mikről nem volt tudomásuk. A marquis tudott felőlük; de ön megint nem jelenthetett be az iránt követelést, mert az első végrendelet e félmilliót nem hagyományozta önnek, és így az ügyvédje nem talált jogczímet igénytámasztásra.

– És így senki sem jelentkezett?

– Senki. A határidő holnap déli 12 órakor lejár s ha addig önök, a kik között a codicillus azt a félmilliót felosztja, megfelelő lépést nem tesznek, a törvényszék az uratlan ötszázezer frankot odacsapja az «árvalányok» intézetének pénzalapjához, melynek a boldogúlt feleségem az apja örökét hagyományozta. Én jobb szeretem, ha ez a jótékony intézet gyarapodik vele. És így, ha önöknek nem sürgetős az a protocollum, nekem nem az.

Medeának a bámulata fokozódott, mikor Afrédet Lándorytól gyorsan elszaladni s egy ugrással a souspréfèt háta mögött teremni látta. Annak épen tele volt a keze négy «ass»-al és sext majorral. De a mint az első mondatot a fülébe súgta a marquis, lecsapta a «match»-nak igérkező kártyát az asztalra, feldöntötte a bezigue-jelző táblát, felugrott a székéről, s mint a vad oroszlán rohant a kis jegyzőre, szikrázó szemekkel ordítva a szeme közé:

– Hát ön még sem készítette el a protocollumot?

Aztán az abbé is felugrik a kártyaasztaltól, az is oda fut a kis jegyzőhöz:

– Jöjjön, jöjjön, barátocskám. Majd én segítek önnek purisálni!

Purisálni! Kártyaasztal helyett! – Bűvészet megy itten végbe. Biz a kis jegyzőt elvitték a zongora mellől, nem bánták, akárki forgassa a kótát a grófnőnek.

Lándory végre hozzá jutott, hogy egyedül maradt Medea előtt.

– Madame! meghajtá magát búcsúvételül s aztán indúlt kifelé.

Medea azt látta, hogy az egész társaság felkavarodik. Alfréd odafut Sidonia grófnőhöz, azzal is abba hagyatja az érdekes epizódot, melyet a colonel bocsát közre az issy-i erőd ostromáról. Másfelől pedig a maire reménykedve siet bevágni az útját a távozni készülő Lándorynak, visszatartva őt erőhatalommal. Nem szokás ez művelt társaságban.

– Ah, uram, ön már el akar bennünket hagyni? Épen most akartam önt felszólítani, hogy üljön le velem egy partie sakkra.

– Nem tudok sakkozni.

– Ah. Pedig az ön hazafiai híresek arról, hogy mind sakkoznak.

– Azok az arabok.

– Aztán a lábaikat keresztbe szedik maguk alá, mikor leülnek.

– De most már hozzá szoktak a székenüléshez is.

– És a próféta szakállára esküsznek?

– Hja, az régen volt. Most már a próféta borotválkozik.

Ez a sok bohóság szándékosan volt kifundálva, abból a czélból, hogy a távozni készülőt valami vitába keverje.

Végre még az öreg inas is beavatkozott a szövetségbe. Egy nagy ezüst tálcza volt a két kezében, tele fehér, piros és sárga folyadék tartalmú poharakkal. A lehető legvigyoribb nyájassággal ejté ki az édes hangot a «kedves» vendéghez:

– Sorbeth!

Lándory nem állhatta meg, hogy erre a mosolygó arczra el ne nevesse magát. (Az inasnak is úszott kétezer frankja a félmillió közt: ez is tudta már, hogy miért mosolyog.)

– A próféta szakállára esküszöm, hogy soha sem iszom sorbethet.

De nem tudott tőle megszabadulni, kénytelen volt egy pohár sorbethet magába diktáltatni.

Medea el nem tudta képzelni, hogy miféle villám csapott ide most be?

Jött a souspréfet. Az is elfogta Lándoryt. Most már valósággal cernirozva volt.

Boisgoberry úr egész protektori minával mazurkázott oda a vendég urhoz, mintha ő követne el rajta valami nagy szivességet.

– Egy óra mulva készen lesz a jegyzőkönyv s hitelesített másolatban rendelkezésére álland önnek.

– Fölöttébb lekötelezve érzendem magamat, s egy óra mulva a szolgámat érte fogom küldeni.

– De hisz itt is megvárhatná ön.

– Sürgetős leveleket kell még ma irnom és postára adnom.

– Ah, haha! Kár fárasztani magát. Seigniersben nincs éjszakai postaszolgálat, sem távirati állomás.

– Azon majd segítek én. Az inasom lóra ül, s elviszi a sürgönyömet a legközelebbi táviró-állomásig.

Erre a szóra odakerült Alfréd is. Voltak már négyen, a kik Lándoryt fogták. Az utolsó szó kapta meg a figyelmét.

– Ah! Akkor az a derék fiú elvihetné a mi sürgönyünket is a – izéhez? Hova kell nekünk azt a bejelentést czímezni?

Lándory mély deferentiával hajtotta meg magát, a souspréfet úr felé fordulva.

– Monsieur mindent jól tud.

Monsieur nem akarta elérteni a sarcasmust, hátraveté a fejét, négy ujját a mellényébe dugta, s a zsinóron függő lorgnettejével szélmalmot csinálva, tiszteletparancsoló önérzettel tárta fel ismereteinek lajstromát.

– Igen is. Jól tudok mindent, a mi az administrativ közegek internationális correlatiójára tartozik; csakhogy az önök dualistikus államformája mellett nagy specziál studium kell hozzá, eltalálni, hogy vajjon a szőnyegen forgó esetben az inhibitiót melyik forumhoz kell adressálni; a bécsi lordmayorhoz-e, vagy a budai palatinushoz.

– Az tökéletesen mindegy. Biztosítá őt Lándory.

A marquis boszusan toppantott a lábával. Ő neki már közvetlenebb ismeretei voltak a budai palatinusról a kinek a neve «herczeg Czernovicz». A leánya pénztárosnő volt a Café Anglaisban: elragadó szépség, ki fölségesen tudta vegyíteni a sorbet marasquinot, s egynehány jó embertől valami kétszázezer frankot szedett fel kölcsön, a mit az atyja, a palatinus fog egykor kifizetni. A dologból cause celébre lett: s végre kisült, hogy Budán nincs palatinus, s ha van, nem híják herczeg Czernovicznak. Ezért a marquisnak fölöttébb nagy kétségei voltak a souspréfet ur jól értesültségében. Egész könyörgőre fogott hangon dadogá Lándoryhoz:

– Uram! Ha már eddig részt vett ön a «családunk» jelen ügyében: most a kapuzárás előtt ne hagyjon bennünket az utcza közepén. – E közben mindenféle arczjátékkal igyekezett a helyzet kritikus voltát megértetni, s sikeres beavatkozásra buzdítani valakit, Lándory vállán keresztül mimikázva.

Lándory tudta jól, hogy kinek integet a marquis. Sidonia grófnőnek. – Csak azért sem nézett hátra.

Medea élesen figyelt a jelenetre. Látta azt a sokféle, megszeppenését elmosolyogni törekvő arczot: azt a protegáló instálást annyi nagy és kicsiny ember részéről, egy idegen, ma látott ember irányában.

Nem érté, hogy mi bajuk lehet, de azt kitalálta, hogy azoknak nagy szükségük van erre az emberre. Ez pedig tudja azt, és paczkázik velük. Ezek el nem fogják ezt a vadat.

Úgy ült ott Medea, karcsu nyakát előrehajlítva, mint a lesben ülő panthera, – látta, hogy most az anyja is közeledik Lándory felé. Még az is meg fogja magát alázni.

– Hiszen itt is dolgozhatik ön – marasztalá a vendéget a marquis. – Nekem van itt egy igen kedves dolgozó szobám az emeleten. Azaz, hogy volt az enyém, a míg én voltam itt az úr. Az egészen önnek való hely. Ott megirhatja a leveleit.

Ezt már Sidonia grófnő is hallhatta, s gyors előrelépéséből sejteni lehetett, hogy a marquis ajánlatát háziasszonyi meghivásával szentesíteni siet.

Medea látta a férfi arczából, hogy még a grófnő meghivására sem fog itt maradni szálló vendégül. Azt is tudta, hogy miért «nem?» Minden bizonynyal «nem». – Valamire határozta magát.

Meg akarta talán kimélni az anyját? vagy megszánta a publikumot? vagy meg akarta mutatni az erejét? – Hirtelen fölállt a zongora mellől s odasietett Lándoryhoz.

– Uram! Én is kérem önt, hogy legyen a mi vendégünk.

S ezzel eléje nyujtá a jobb kezét. – S midőn Bertalan elfogadta ezt a jobbot, akkor a balkezét is tetejébe tette.

És Bertalannak volt elég vakmerősége, mind a két párducz-kacsót egyszerre a kezében tartani.

– Köszönöm, grófnő, itt maradok.

Ekkor aztán nagy lett az öröm Izraelben. Rögtön futtattak a vendéglőbe, elhozatni Lándory utiszereit, Péter urat, meg a készen tartott lovát nagy diadallal hozták fel a kastélyba.

Lándory aztán magával vitte a dolgozó szobába a munkabiró urakat, s maga mondta nekik tollba a nyilatkozatokat, a melyek irásban, s azokat, a melyek távirat utján intézendők az osztrák első folyamodásu birósághoz. Ha nem érkezik is meg napjára a levél, de a távirat és a postabélyeg kelete megőrzi az igényt és jogot. Még aztán az érdekeltek megnyugtatására a saját nyilatkozatát is megismerteté velük. Jól indokolt lemondás az, a netaláni elkésésből származható minden formális előnyökről.

Az urak, kik a dolgozó szobából a salonba visszaszállingóztak, kifogyhatatlanok voltak Lándory becsületességének magasztalásában, a miért aztán Medea kezdte őt tökéletesen meggyülölni.

Hiszen legyen ő becsületes ember, nemeslelkü «bolond»; toronymagasságig: – de ne kerüljön az ő légkörébe!

A hivatalos munka tökéletesen be lett fejezve, Péternek a nyakába akaszták a táskát az iratokkal, felsegíték a nyeregbe, ellátták revolverrel és certifikáttal, meg pálinkás kulacscsal s áldást kiáltottak utána, mikor elrobogott.

Aztán a vendég urak is kocsijaikra ültek s megnyugtatott kebellel távozának. Legutolsónak maradt De L’Aisne Alfréd. Atyafiságosan vett búcsút a hölgyektől, «megölelve» a kezeiket, (a hogy a franczia szokta szemérmesen kifejezni a «csókot»). Végül aztán Lándorytól is meleg búcsut vett; azt már formaliter megölelte, biztosítva őt őszinte barátsága felől.

Már is!

TARTALOM.

I. KÖTET.

A czím alak 1 A végzetes személycsere 2 A rémpör hőse 18 A nevető leány 23 Monterosso és Kolaczin 40 Egy mesés jellem 53 Nem nevet már 62 A karácsonyfa alatt 79 A világon kívül 91 Egy csepp vér. – Egy csepp méreg 116 A két hajó 130 A méregkeverő 138 Az elrabolt kincs 153 A Lis-Blanc szekrény 168 A mi a két irás között van 194 Monsieur de L’ane doré 207

FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

52 |érte. |érte».

52 |bagnóban is!« «s |bagnóban is!» s

58 |Iit van |Itt van

74 |Uljön le |Üljön le

129 |jó kikerülni.» |jó kikerülni.

136 |e szép |«e szép

166 |On ezt |Ön ezt

177 |iranti |iránti

189 |kíadott |kiadott]