Part 12

Antal programm nélkül ment tovább a pirosba, zöldbe, sárgába, lilába, fehérbe öltözött kövér oszloptól. A lámpák már égtek az Andrássy-uton, minden második lámpa. Antal megállott egy tulzottan kivilágitott üzlet előtt, egy különös helyiség előtt, a melyben a falnál végig ültek és könyököltek mozdulatlan nők és férfiak és két kagylót tartottak a két fülükön és a falat nézték, vagy pedig lesütött szemmel figyeltek maguk elé. Antal bement a zeneraktárba, mert még itt nem volt életében. Lefizette a hatost a kasszánál egy zeneszámért és kitapasztalta, hogy kell itt a fülébe huzatni a nótát az embernek. Felnyitotta a könyöklőre tett könyvet, a melyben a zenék és énekek meg vannak számozva s az első számot, a mit megpillantott, azt forgatta ki a falon a gépezetből: 2909. Coppélia-valczer. Aztán bedobta a nyilásba a plakkot és a füléhez tette a hallgatókat. A falat nézte. A fal mögül egy kis rekedt morgás jött, azután zenekar ébredt a falban és egy édes nyirettyü remegett és nyult fölfelé. Egy idegen, kéjencz és szomoru dallam sétált elő a sötétben kisért hegedün, finom és tiszta, szelid és hizelgő és nyugtalanitó s csüggesztő muzsika. Antal mellett jobbra is, balra is ültek és hallgatták, végtelen távolban egymás életétől, kiki a maga külön zenéjét. Antalnak olybá tünt, mintha ismerné ezt a valczert, honnan, honnan nem, mert a szive rögtön válaszolt a hangjegyeknek és a feje engedékenyen bókolni kezdett. A valczer ismétlődött és Antal sajnálta, mikor elhallgatott. A kagylót a fülén hagyta s szórakozottan nézte a valczer számát: 2909. Egy férfi odajött hozzá s kérdezte, parancsol-e még plakkot? Antal intett, hogy igen és a férfi hozott neki öt plakkot a tenyerén. Antal egy koronát adott át a férfinak és megint eljátszatta a 2909. számot. És mind az öt plakkot erre a számra dobta be s hallgatta és hallgatta a Coppélia-valczert. És mintha a fal mögött egy elzárt világ lett volna s őt az ismeretlennek és a távolinak fájdalma dajkálta ott ültében a fal előtt. Szalónt képzelt, álmositó mély illattal, sötét selyem kerevetekkel és párnákkal tele s cziprusokkal a szögletekben. És valami álomból öltöztetett delnőt, a ki a kerevetről emelkedik, karjával ölelni hiv és visszarogyik és zokogni kezd. Aztán nem is földi nő, hanem tünemény, démon vagy andalitó tündér, élettelen kép, vagy báb, a kire bolyongó holdsugár süt be a nyitott ablakon át a kék éji kertből és földöntuli mosolyt von el orczáin. Antal erős sóhajjal kelt föl a székből

XI.

Kilencz órakor már kinn volt Antal a pályaudvaron. Ott vacsorált a pályaudvar éttermében, nem volt kedve sehová menni. Csodálkozott, hogy az egész város itt marad ma este, mikor ő felül a vonatra s hogy senki az utczán nem vette észre most, hogy jött és hogy senki Pesten nem beszélt arról, hogy ő visszamegy ma este harcztérre. Kivette a noteszét a bluz zsebéből az étteremben. Ebben a noteszben az Antal naplója volt. Azt irta bele: „Szeptember 10, Pesten lógás. Ugy fájt a szivem.“

TARTALOM

A jázminok illata 5 Híd 16 Szoboszlai Gábor 27 Letünt a boldog óra már 32 A részegek 42 Őszi vásár 51 Az örmény isten 59 Jóska halála és élete 67 Párisi katona 77 A szinház 87 Jancsi, Béla, Csipcsala 95 A cukrosbolt 109 Lélegzet 113 Makao 121 Gute Nacht 128 Románia dicsősége 139 A nyulláb 147 A táncosnők 151 A szabómühely 160 Zsebkendő 171 A vak asszony 180 A holdhoz 191 Pest 195

BORITÉKRAJZOT KÉSZITETTE TEVAN ANDOR