Part 7

Ági. Vígabban kell búcsúzni. Nem így. Örülni kell. Most nem következik több történelemóra. Most már maga a történelem következik. _Meghajol és elmegy hátul. A fiúk utána mennek._

_Szünet_.

Albert. Na haragudjál Xaxa, ezzel tartoztam neki.

Alexandra. Neki?

Albert. Ki kellett engesztelni szegényt azért a csókért, amit tegnap tőled kapott.

Alexandra _gyanakodva néz Jácintra_.

Jácint _mosolyogva_. Igen-igen. Ez így van.

Alexandra. Nem voltam bűnös?

Jácint. Nem, lányom.

Alexandra. Még csak hős se voltam?

Jácint. Nem, lányom.

Alexandra. Hát mi voltam?

Jácint. Ne kérdezd, lányom.

Albert _ünnepélyesen_. Alexandra… te ma éjjel jóvátetted egy hibámat, amely az én emberi gyöngeségemből fakadt. Most arra akarlak megkérni, hogy maradj mellettem végig az életen és ha hibázom, mindig légy oly bátor, mint ebben az esetben voltál. Akarod? _A kezét nyujtja._

Alexandra _kezet ad neki_.

_Kis szünet._

Alexandra. Albert… nekem kötelességem az igazat megmondani. Ha én most becsületesen megmondom neked, hogy e pillanatban nem érzek irántad egyebet, mint becsülést és… szeretetet?

Albert. Akkor azt válaszolom Xaxa, hogy ez nekem most elég.

Alexandra _kedves szomorúsággal_. Nem mi találtuk fel a szerelmi házasságot.

Albert. Nem. Határozottan nem. _Mindenik «nem»-nél megrázza a kezét._

Alexandra. Nem.

Jácint. Nem.

Albert. Megengedsz ehhez egy pótlást?

Alexandra. Igen.

Albert. Mi feltaláltunk… valami szebbet. A házasság után következő szerelmet. Ezt a klasszikus és erős boldogságot, ami… ami…

Jácint. Később jön, de tovább tart.

Albert. Roppant érdekes, hogy te mindig ki tudod fejezni, amit az ember gondol. Kérlek, Württembergi Katalin volt a legboldogabb feleség a világon. Pedig ezt a házasságot erőszakkal csinálta Napole… _Körülnéz_. Napoleon. És mégis.

Alexandra. És mégis…

_Szünet. Dominika belép._

Dominika. Alexandrám! _Megöleli_.

Alexandra. Hozta Isten Dominika néni. _Kezet csókol, mély meghajlással._

Dominika. Mondjátok, nem jelentkezett még az a tanár úr, akit hivattunk.

Jácint. De itt volt.

Dominika. És?

Jácint. Elment.

_Csönd. Hosszú szünet._

Dominika. Mit jelent ez a csönd? Mért hallgattok?

_Ujabb szünet, mely alatt Beatrix belép._

Beatrix _nézi a hallgató csoportot_. _Megrémül, erőset sikolt._ Szent Isten… megint történt valami?

Jácint. Megcsókolta a tanárt.

Beatrix. Kicsoda?

Jácint. Albert.

Beatrix _fellélekzik_.

Dominika. Mi az, ti itt sorra csókoljátok ezt az embert? Úgy látszik, mégis csak valami kitünő férfiú.

Jácint. Bizony az.

Beatrix. Te is megcsókoltad?

Jácint. Még tegnap. De most megint meg fogom, mielőtt elmegy.

Dominika. Akkor nekem már nincs mit beszélnem vele. Meg van szegénykének az elégtétele.

Albert. Úgy gondoltam anyám, hogy aki ilyen nagy szolgálatot tett a családnak, annak ez kijár. Nemcsak a menyasszonytól, hanem a vőlegénytől is. _Dominika helyeslőleg bólogat._

Jácint. Sőt attól inkább.

Dominika. Nagyon helyes.

Beatrix. Esetleg, ha még nem ment el a házból… talán én is megcsókolhatnám… mi?

Alexandra. Én azt hiszem anyám, most már elég volt. Inkább engem csókolj meg… ha érdemesnek tartasz rá.

Beatrix _megcsókolja_.

Dominika _szintén megcsókolja_, És én is megcsókollak lányom, azzal a szerény tanáccsal, hogy most már jusson sokszor az eszedbe, hogy boldogult apád téged az ő fehér hattyújának szokott nevezni. Ez jusson sokszor az eszedbe. Hattyúnak lenni: mikor a hold fénylik a tavon, méltóságosan siklani, mint az álom… Fenségesen. Csak siklani a kék fényben, lányom… a partra nem menni. _Jácint, Beatrix és Albert bólogat._ Gyalog sose járni. Ott a szárazon, ahol az emberek járnak, ügyetlen a hattyú. Tán nevetséges is.

Albert _kérően_. Aber liebe Mama…

Dominika. A hattyú, ha gyalogol… ha a parton totyog… bizony valami más madárhoz hasonlít.

Alexandra. Liba?

Dominika. Majdnem, lányom. A természetrajz azt tanítja, hogy a hattyú csak egy fenséges kacsa. Ha a földre lép, ez ki is derül róla. Ezért kell neki a tó tükrén maradni, büszkén úszni, díszesnek lenni a néma fehér méltóságtól. Madárnak lenni és nem repülni. Egy dalt tudni, de mindhalálig el nem énekelni. Igen, lányom. _Alexandra a keblére hajol._ Vissza a kék tóra, édesem… és ott emelt fő, reprezentativ némaság… hűvös közöny azok iránt, akik a partról bámulnak… és dal: soha!

_Szünet._

Caesar _jobbról belép_. A reggeli.

_Jácint karját nyujtja Dominikának és indul vele jobb felé. Utánuk Beatrix megy egyedül. Albert Alexandrát fogja karon és követi őket. Kimennek. Caesar méltóságteljesen lépdel utánuk._

FÜGGÖNY.

MOLNÁR FERENC MŰVEI:

=Egy gazdátlan csónak története.= Regény.

=Egy haditudósító emlékei.=

=Az éhes város.= Regény. Két kötet.

=A farkas.= Vigjáték 3 felvonásban.

=Hétágú síp.= Tréfák, karcolatok, tárcák.

=Józsi= és egyéb kis komédiák.

=Ketten beszélnek.= Tárcák, rajzok.

=Kis Hármaskönyv.= Elbeszélések. Három kis kötet, tokban.

=Lillom.= Egy csirkefogó élete és halála. Külvárosi legenda 7 képben.

=Muzsika.= Elbeszélések.

=Az ördög.= Vigjáték 3 felvonásban.

=A Pál-utcai fiúk.= Diákregény.

=Rabok.= Regény.

=A testőr.= Vigjáték 3 felvonásban.

=A fehér felhő.= Mirákulum 5 változásban.

=Ismerősök.= Elbeszélések.

=Az óriás.= Elbeszélések.

=Égi és földi szerelem.= Dráma 5 felv.

=Szinház.= Három egyfelvonásos.

=A hattyú.= Vigjáték 3 felvonásban.