Part 4

Évezred halt meg, nem csak ezredek S tőletek egy szent Világ elmaradt S benne Szépért-kóborló emberek.

Az élet él, újul, győz és szalad, És nektek hát tudhatni sem lehet: Milyen szép volt, milyen tágas, szabad.

Csak megvénült könyveinkből lehet, Csak őrködő emlékünkből szabad Kisejteni a volt szebb éveket.

A szenvedésnél többet.

Mikor az átkok átka zúg, Milyen hazug A szenvedés: S a szenvedés milyen kevés.

Óh, többre és sokabbra vár, Mint a Halál, Öreg hívünk: – Sokabbra vár beteg szivünk.

Mert most a Szó olyan legyen, Mint a Hegyen Krisztus Szava: Évezredek hője, hava.

Ki jót beszél, Krisztust beszél, Szörnyű a szél S vitorla nincs: Krisztus kell, ajtó és kilincs.

S Halálnál többet adjatok, Égi Nagyok: – Mert szenvedés, A szenvedés bután kevés.

A bűnök kertjében.

Bűneit egy csupa-vágyás, vén csontnak, Szeresd, sajnáld a bűneimet, Csak azt szeretem s annak hiszek, Ki a bűnöket sírva szereti.

Nagy bűnökben virágzik el az Élet És Jézus is szerette, szegény, Kezét tartani a bűnös fején, Mert illatos a bűn, mint a virág.

Hiszen a bűn mindig egy jajkiáltás A Sors felé, hogy mért nem marad Az ember mindig tiszta s szabad, Vadba beoltott, nemes rózsa-szem.

Óh, bűneim, bár csak megtartanátok Annak, aki megbocsátni tud, Ki csöndesen bízó, nem hazug S bűneim kertjét mélán járja be.

Nyögök s mind terhemmel.

Nyögök s mind terhemmel S aztán nagy, visszatért Élet-szerelmemmel Kivánkozok a tegnapba.

Óh, határtalanság: Nincs Mult, Jelen, Jövő: Egymásnak átadják Ó üzenetüket az évek.

Bátor jaj nélkül.

Büntetem magam egy kacagásért, Egy feledt óráért kinzom magam: Minden, amiért illett örülnöm, Oda van.

Emberségek s a javuló Holnap Hitébe ömlött nagy szerelem Tört-szédülten zuhant a mélységbe Le velem.

Együtt-fájok zúzott hitekkel, Reménytelenül roncsok alatt, Egy bátor jajjal tán megkönnyülnék S nem szabad.

Ugrani már: soha.

Megállok pihegve, űzetve, Ugrani nem fogok tüzekbe, Ugrani már: soha már.

Megállok s úgy állok, úgy állok, Miként a három szent királyok, Kik Krisztustól jöttenek.

Pokoltokból semmit se hoztam. S amim csak volt: szét-elosztoztam. S nem kell nekem semmi sem.

Állok egy kifosztott lélekkel, Drága, megrabolt emlékekkel, De siváran, savanyun.

Adjatok egy jobbik világot S akkor talán másképpen látok, De adjatok: de hamar.

És külömben mindennek vége, Megállni: sorsom tisztessége S ugrani már – soha már.

Távolról a Mostba.

Úgy ötven évről nézhetni a Mostra. Be boldog lesz, ki majd megmosolyogja Vergődő, zürös, mai életünket S úgy látja, ahogy látni kellene:

Föltörni indult, tébolyos zene, Lelkek nagy csődje, jövők szomjusága. Be boldog lesz, ki majd messziről látja S szól majd felőlük bölcsen, hidegen.

De ma szenvedünk mind-mind idelenn, Magyarul pláne még különösebben, Ki több jóságban, ki több őrületben, De élni semmiképpen sem vidám.

Hát eloldalak, béklyós paripám, Szaladj bele a meg nem ért Jövőbe: Úgy fáj a Most és én úgy fájok tőle. Be jó volna visszatekinteni

Úgy ötven évről nézhetni a Mostba.

A szamaras ember.

Be szép, ha nem is igaz, hogy ment: Virágosan, szamárháton és sirva. A Biblia irja, Hogy Nagypéntekre nem is gondolt, Csak ment, ment és a szive szomj volt.

Ilyen szomjas szivekkel járják Azóta is, és pálmák nélkül Gyorsult kálváriáját Az Életnek s mit tőle kapni, Szamárháton annyi, de annyi Vitéze a Jónak.

Be szép: pálmák napja holnap S e vén legenda megderül: Tán kerül Ezután is szamaras ember Másokért küzdő szerelemmel. Hiszen úgy kell, kell a szamárság.

Jézus, Tavasz és Jeruzsálem: Be régi-régi történet ez, Ámen, ámen.

A Mindegy átka.

Sorakoznak s elfutnak a hetek, Mintha kórház-szagtól futnának. Talán nem volt soha ilyen beteg Az Élet, mely szennyesen bukdos S nem tud eljutni tiszta kuthoz.

Máskor se volt itt élni jó dolog, De viharok sürübben jöttek És többen voltak zúgó bátorok. Most már a reménytelen Mindegy Tulságosan meggyőzött minket.

A Mindegy, mi ma mindent összetör, A lágy ujjakat összefonja, Hogy nem szorul össze az ököl. S hogy itt még valami teremjen, Gyertek, menjünk a Mindegy ellen.

Igenis: kell a bátor lobbanás S nem élet, hogyha nem kiáltjuk, Hogy minden vannál mindig jobb a más. Gyujtsuk ki jól a sziveinket: Csak azért se győzhet a Mindegy.

(1913.)

Megmaradok virágos mezőkön.

Virágosak bár ma is a mezők, Elmaradtak a híg gerjedezők S csak a gyűlölők dűhe gyűlt meg.

Lelkendezők hangos hadja szaladt Utánam a nevető Nap alatt, Jó voltam nekik: dicses és bátor.

S mégis és mégis ma vagyok: Magam: Olcsó szegődtek hadja odavan S gyönyörüen és sokan üldöznek.

Ez a királyi: a számüzetés, Ez a királyi: büszke megvetés, Mikor eliszkol az olcsó gárda.

Szeretem, hogy így majdnem egyedül, Bolond szivem még egyre hegedül S megsokasodtak vad üldözőim.

Igy jár az ember, aki valaki, Igy kell bátoran, szépen vallani: Egy ál-barátnál száz dühödt inkább.

Életem: vallás, gőg és szerelem S az üvöltőket jobban szeretem Hizelkedő s divatra jötteknél.

Barátok múltak s én megmaradok, Régi hibám és mégis csak adok; Van miből és az üldözés: áldás.

Királyi, dús és mindig ugyanaz, Megmaradtál s megmaradsz vén kamasz: Barát sem kell s nem ijjeszt ellenség.

Amit adtam: örökség s nem divat S addig is, míg a Halál elhivat, Magam vagyok: adó, jó s virágos.

A piros rózsa.

Piros rózsa, piros rózsa, Be másképpen Énekeltem volt én róla, Amikor még kertekben nyilt S gyönge szívekre hajbókolt.

Piros rózsa, piros rózsa, Be más lettél, Húnyó Napnak véres csókja, Vad dühöknek vad szerelme, Föld árnyéka fenn az Égen.

Piros rózsa, piros rózsa, Volt sziveknek Együgyű szép takarója, Hol most virítsz, ott viríts el, Hol most pusztítsz, ott pusztulj el.

Tovább a hajóval.

Sirjunk, mert csaltuk magunkat balul, Átkozzunk rettenetes jogunkban, De bizonyos, hogy mosolyog az Úr.

Jóbot s Nérót is látott eleget, Nióbét s Phrynét: ismeri fajtánk Az Úr, ki Úr egész világ felett.

Sorsa övé, lehetne boldog is, De egymás ellen él csak egymás közt: Szomorú faj, de utálatos is.

Ember-faj és gyász igyen igazul, Mégis sirjunk mi szörnyű jogunkban, De bizonyos, hogy mosolyog az Úr.

Ismeri Ő ezt a rossz gyermeket, Az Embert, az ős javíthatatlant, Ki holnapra már mindent elfeled.

Átkát ma még az égre szórja Jób, De szomszédi és gyermeki körülte Már fűttetik a vidámság-hajót.

Röpül, esik, föllendül és zuhan Kezébe tett sorsával az Ember Örömben is, vérben-háborúban.

Sirjunk azért, de átkaink vadul Őrülő, nagy rohamában értsük meg, Ha mosolyog s csak mosolyog az Úr.

S ha elmulnak az elmulnivalók, Holnap, Idő, örök élet-tenger, Táncoltasd majd csak tovább a hajót –

Szegény, csodás, véres Élethajód.

VALLOMÁS A SZERELEMRŐL

A Kalota partján.

Pompás magyarok, templomból jövet Mentek át a Kalota folyón S a hidat fényben majdnem fölemelte Az ölelő juniusi nap. Mennyi szín, mennyi szín, mennyi kedves És tarkaságban annyi nyugalom És fehér és piros és virító-sárga, Izgató kék és harcos barna szín S micsoda nyugodt, nagyságos arcok, Ékes párták, leesni áhítók. Papi-beszéd kemény fejükből csöndben Száll el s nyári illattal vegyül. Mily pompás vonulások a dombon. Oh, tempós vonulás, állandóság, Biztosság, nyár, szépség és nyugalom.

S reám nyilaz a nyugtalanság: Leány-szemek, Sorsom szemei, Szemek, melyekben rózsás, húsz éves, Vidám kamasznak látom magam, Szebb szemek minden volt szemeknél S bennük végkép megpecsételtetett Az én örök-bús ifjuságom: Vonzódás, drága üzetés, Csapongás a végső csapásig S imádkozva nézni e nagy szemekben Magamat és mint vagyok bennük. Csönd, június van a szívemben, Átalvonult templomi népség Belémköltözött áhitata S e percben a Kalota partján Biztosság, nyár, szépség és nyugalom.

(1914.)

És mégis megvártalak.

Te még nem indultál el útnak S engem űzött az unalom, Sok-biroknak e dühös láza, Száz iramú, vad utamon. Szeretők és cimborák hulltak, Vesztek mellőlem sorba ki, De nem tudtak eloltani Száz életet oltó fuvalmak. Lendületek és szünetek, Tivornyák, villámlások, lármák Vakok voltak és süketek. Nem volt soha oda-adásom, Valaki féltően fogott: Nem indultál, nem jöhettél még S valójában nem lobogott Életem még a poklokban sem, És eltemettek százszor is És száz életből vígan tör ki Egy teljes élet, mámor is. Újságos ízével a vágynak Pirulón és reszketegen Hajtom megérkezett, megérett, Drága öledbe a fejem.

És mégis megvártalak.

Az elhagyott kalóz-hajók.

Hajnalodik s végre: az én hajómon, Az igazin, szállok virág-fedetten. Nem ismerek a vén, elszánt kalózra, Hurrák, vágyak pompás legénye lettem S boldog hajóm fátyollal lobogózva Olyan, mint kék fátylas ég-darab. Tűz-szememen bekacag a Nap: Sohse látott csodábbat e hajónál, Sohse látott hajóst még hajnalibbat. Tengereket zudít elénk a vágyunk, Még Oceánunk is az enyém. Karunk ölelő ritmusára ringat, Himnuszt kürtöl a babonás hajó-kürt S zeng a csók a hajó fedelén. Árbócom: a váró diadal, Bódító és szűz-lyány adta csók, S üldözőim a kalóz-hajók, Kikkel rabolva, hajh, annyit bolyongtam Olcsó siker- s csók-portékára lesve.

Hát mégis hasztalan hajszolt az Este, Nem az ő ölébe jött vagyok, Hajnalok küldöttek, hajnalok S mégis eljött értem a hajóm. Óh, volt hajók, be elárnyultatok már, Óh, volt prédák, be nincs izetek. Szabadabb vagyok minden szabadoknál, Olyan teljesen nem magamé. Szemem melyik volt hajót vágyja vissza? Gyötrelmes, kérdő, kínzó ifjuságnak Zöld lobogójú, éhes kis hajóját? Vihar-hajómat, mely az ósdi nóták Kopott, kis bárdjait hagyta el? Avagy a száz-szoknya lobogót Lengető, unt, céda csók-hajót? Névnek, hírnek, mámornak, bölcsességnek Csúnya kalóz-hajóit talán? Im, itt van a szívemen a lyány, Itt van a szívemben a tenger-élet, Felörvendem, fölélem s boldog órák: Most vagyok Én és büszkén viszem Szent és ifjuságos, bolond viharokba Az egyetlen ölelnivalót:

S Életem új, legsorsosabb hajóját.

Vágtatás a Holdnak.

Holdnak, mint minden jó vitéz, Holdnak vágok és nyargalok tele Holdnak, Mögöttem ott-hagyott, vén, Unott és lusta éveim gyalogolnak.

Rabolón s vidáman viszem Utólért mámoros Jövőm bizodalmát A minden percnél szebb perc S minden kérdésre felelet szent hatalmát.

Arany-haja s gyöngy-szeme van, Pihegő, simuló Csoda az én lelkem, Azért viszem oly büszkén Istent és Időt megcsalón, érdemelten.

A Hold váró és biztató S mi ketten sokkal több vagyunk, mint az Élet, Sokkal hivőbb a lelkünk, Sokkal kacagóbb, remegőbb, sokkal mélyebb.

És félnek a kisértetek S hogy egyre jobban vágtatunk, elmaradnak S mi csodákként csodákba S a szabadságból rohanunk föl szabadnak.

Holdnak, mint minden jó vitéz, Holdnak vágok, nyargalok tele Holdnak, Mögöttem ott hagyott, vén, Unott és lusta éveim gyalogolnak.

Óh, fajtám vére.

Egyazon fajtánk, ősi viharok Harca és ölelése Váratta rám két fiatal karod.

Sok idegen, vad, csókos perzselés Csufitja el az arcom: Szépits, csókolj, az élet már kevés.

Bolond, új kor: minden megváltozik, De mi feledt nászunkban Szép úr-fajtánk megint találkozik.

Kiket edzettek százados kohók, Im, egymás ajkán késünk: Egymást karolók és nem loholók.

Idegen urak s asszonyok hona Oly hűs-halványan kisért, Mintha nem jártam volna ott soha.

Mintha régi bús-szerelmes titok Nyillott volna ki bennünk, Mely most már újra burkolódzni fog.

Óh, véremből véredzett büszke vér, Bora közös hitünknek, Lyánykóm, testem, urasztali kenyér.

Nagy szemed én nagy szememre terül, Pilláink multat ásnak S megindul szemem, mint rég, gyermekül.

Vallomás a szerelemről

Hetedhét országban Nem találtam mását, Szeretem szép, beteg, Csengő kacagását, De nagyon szeretem.

Szeretem, hogy elbujt Erős, nagy voltomban, Szeretem hibáit Jóságánál jobban, De nagyon szeretem.

Szeretem fölséges Voltomat e nászban S fényes biztonságom Valakiben, másban, De nagyon szeretem.

Minden nagy megujhodottságom.

Megvonom szépen büszke vállam És lehull rólam minden, ami volt S feléd sikolt Minden nagy megujhodottságom.

Minden asszonyom visszahoztad És te vagy a szép, fényes ráadás S az áradás Kicsap a virágos rétekre.

Kis csillagom, be jól szeretlek, Be megszerettem érted a Jövőt, Nagyra-törőt, Úgy szeretem most már magunkat.

Úgy szeretem, hogy benned élek S hogy te bennem vagy, úgy szeretem: Óh, szerelem, Be virágos vagy s véghetetlen.

Óh, szerelem, voltam és multam, Óh, szerelem, óh, jövendő idők, Kényszerítők, Hálát bókol ős ifjuságom.

Cifra szürömmel betakarva.

Szerettem volna, hogyha untat Bolondulása a földnek, Ez a nagy vér-lakodalom, Cifra szürömmel betakarni Vihar elől magunkat.

Be jónak indult ez a játék, De közben szinte mi kedvünkért Kitört az égi háború, Fájva, sivítva és cikkázva: Átok ez, vagy ajándék?

Küldöm a szívemet szívedre Óráiban borzalomnak, Hátha mégis odatalál, Ahol egyetlen helyet kaphat, Hol tán mégis pihenne.

Be nagyon rettent ez a várás, Be méltatlan is a mi sorsunk: Tépett és véres milliók, Két szép ember, kiket rosszkor vett Elő a megkívánás.

Az idők kedveltjei.

Mi nem fogunk másba húnyni, Mert riasztóan szépek az Idők, S az Idők kedveltjei vagyunk mi.

Szivemben minden százszor ujhodt, Mert vakítóbb örömtüzeket Még másnak a Sors sohase gyujtott.

Mi parádénk a szörnyű minden S kéjes Vitus-táncuk az Idők Itt ropják most a mi szívünkben,

Fölséges a háboruzásunk, Fölséges a világ kórusa: Mi-kettőnknek nem lesz soha másunk.

A Halál szent parfüme terjeng Forró, zaklatott ölünk körül: Nincs oly isten, ki ellenünk merjen.

Óh, mi, boldog kiválasztottak, Kik magunkban minden életet Cipelünk elébe a Gonosznak.

Óh, Gonosz, ki legnagyobb lettél, Két szép embert összekerítő Nagyobb hiddal a kis szerelemnél.

Mi nem fogunk unásba húnyni, Mert riasztóan szépek az idők, S az Idők kedveltjei vagyunk Mi.

Őrizem a szemed.

Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán Ősi vad, kit rettenet Űz, érkeztem meg hozzád S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig Maradok meg még neked, De a kezedet fogom S őrizem a szemedet.

Beteg szívemet hallgatod.

Téged keresve útján, harcán, Milyen bátor, erős szívem volt, Milyen muzsikás, milyen harsány.

Milyen beteg most, milyen vásott: Dobbanását nem tartja más, csak Te nagy, szerelmes akarásod.

Ha még egyszer vadul fölzengne, Himnusza a kíné, s a kéjé, Himnusza a himnuszod lenne.

Himnusz, hogy mégis rád találtam, Nagy vétkekkel, nagy kerülőkkel, De élve és nem a halálban.

S mindent megér, ha csak egy óra Dalolta el dalát melletted S nem nyílhat a szám átok-szóra.

Beteg szívvel, istenes ember, Vallok neked, im, kicsi párom, Áhitatos, bús szerelemmel:

Ne hallgasd rossz, beteg zenéjét, Jó a szívem, mert benne vagy te S sziveink az órákat éljék.

De ha mégis?

Gondoltam: drága, kicsi társam, Próbáljunk mégis megmaradni Ebben a gyilkos, vad dulásban.

Mikor mindenek vesznek, tűnnek, Tarts meg tegnapnak, tanuságnak, Tarts meg csodának avagy bűnnek.

Mikor mindenek futnak, hullnak, Gondoltam: drága, kicsi társam, Tarts meg engem igérő Multnak.

Tarts meg engem míg szögek vernek, Véres szivemmel, megbénultan, Mégis csak tegnapi embernek.

Karolsz még, drága, kicsi társam? Jaj nekem, jaj ezerszer is jaj Ebben a véres ájulásban.

De ha megyek, sorsom te vedd el, Kinek az orkán oda-adta, A te tűrő, igaz kezeddel.

Nézz, Drágám, kincseimre.

Nézz, Drágám, kincseimre, Lázáros, szomorú nincseimre, Nézz egy hű, igaz élet sorsára S őszülő tincseimre.

Nem mentem erre-arra, Búsan büszke voltam a magyarra S ezért is, hajh, sokszor kerültem Sok hajhra, jajra, bajra.

Jó voltam szerelemben: Egy Isten sem gondolhatná szebben, Ahogy én gyermekűl elgondoltam S nézz lázban, vérben, sebben.

Ha te nem jöttél vóna, Ma már tán panaszló szám se szólna S gunyolói hivő életeknek Raknak a koporsóba.

Nézz, Drágám, rám szeretve, Téged találtalak menekedve S ha van még kedv az aljas világban: Te vagy a szívem kedve.

Nézz, Drágám, kincseimre, Lázáros, szomorú nincseimre S legyenek neked sötétek, ifjak: Őszülő tincseimre.

Akkor sincsen vége.

Te vagy ma mámnak legjobb kedve És olyan gazdag ez a ma, Hogy, ha egy életet akarsz, Ma nézz jól a szemembe.

Végig-nézhetsz a vágyak boltján, Láthatsz ezer kirakatot. Neked én vagyok egyedül Gazdagon és mogorván.

Neked én vagyok neked-szántan És hogyha nincsen örömöd És hogyha nem érted a mát, Mindegy: én meg nem bántam.

Az adhatás gyönyörüsége És a ma öröme telit És hogyha véget mondanál, Hát – akkor sincsen vége.

TARTALOMMUTATÓ.

Oldal

Ember az embertelenségben.

Emlékezés egy nyár-éjszakára 9 Az akarat cselédjei 11 A fekete Husvét 12 Csak rosszabb volnék 14 Nótázó vén bakák 15 Ember az embertelenségben 16 A Föld ébresztése 18 Véresre zúzott homlokkal 19 A rémnek hangja 21 Tegnapi tegnap siratása 22 E nagy tivornyán 24 Mai próféta átka 26

Mag hó alatt.

A sirató siralma 29 Intés az őrzőkhöz 30 Várnak a táborozók 31 A tábor-tűz mellett 33 Levél a Végekről 34 Elhanyagolt, véres szívünk 36 Mag hó alatt 38 Kurucok így beszélnek 40 Az igazi szó 41 A mosti március 42 Az ütések alatt 43 Egyszer volt csak 44 Krónikás ének 1918-ból 46

Az eltévedt lovas.

Ház jegenyék között 51 A fajtám sorsa 53 Elmenni távolra, pusztulni 54 Fáradtan biztatjuk egymást 55 A mesebeli János 57 Az eltévedt lovas 59 A régi sereglések 61 A harcok kényszerültje 62 Élünk vagy nem? 63 A nagy hinta-játék 65 Több bizodalom vágya 66 Elfáraszt a várás 67 Kétkedő, magyar lelkem 69 Két kuruc beszélget 70

A halottak élén.

Obsitot se kapok 75 Új arató ének 76 Hulla a búza-földön 77 Az Ősz muzsikája 78 A halottak élén 79 Torony az éjszakában 81 Halottan és idegenen 83 Szomorú hitvallás magamhoz 84 Emlékezés nagy halottra 85 Az utolsó hidfő 87 Szegény Zuboly emlékére 88 Kincs Gyula emlékének 89 Nóták piros ősszel 90 A «dies irae» 92 Ásít a tükör 93 Bóbiskálván lehajtott kardomon 94

A megnőtt élet.

Ifjú szivekben élek 97 A hivalkodó ember 98 Az öreg Árvaság 99 Láttam rejted törvényed 101 Himnusz a Tavasznak 103 A megnőtt élet 104 A szép Husvét 105 A rabbiság sorsa 106 A Hold megbocsájt 107 Dal a boldogtalanságról 108 Az ősz dicsérete 109 A Kraszna völgyén 111 Készülés tavaszi utazásra 112

Ésaiás könyvének margójára.

Ésaiás könyvének margójára 117 Hozsánna bízó siróknak 119 Menekülés az Úrhoz 120 Adja az Isten 122 «Te előtted volt» 123 A nagy Hitető 125 Kicsoda büntet bennünket? 127 A Titok arat 128 Virágos karácsonyi ének 129 A csodák föntjén 131 Volt egy Jézus 133 Nem csinálsz házat 134 A szétszóródás előtt 136 És most már 138

Ceruza-sorok Petrarca könyvén.

A nagy Hid 143 Vörös tele-Hold emléke 144 Ceruza-sorok Petrarca könyvén 145 Még fájóbb könnyek 146 Ki várni tud 147 Uzsorás kölcsönök váltója 148 A fogyó Hold 149 Kár volna érted 150 Én bús ibolya-vetésem 151 A tavaszi szív 152 Összebuvó félelem órái 153 Talán Hellász küldött 155 Vándor, téli Hold 156

Tovább a hajóval.

Mégsem, mégsem, mégsem 159 Áldozás piros kedvvel 160 Már előre rendeltettem 161 Sajnálom szegény fiukat 162 A szenvedésnél többet 163 A bűnök kertjében 164 Nyögök s mind terhemmel 165 Bátor jaj nélkül 166 Ugrani már: soha 167 Távolról a Mostba 168 A szamaras ember 169 A Mindegy átka 170 Megmaradok virágos mezőkön 171 A piros rózsa 173 Tovább a hajóval 174

Vallomás a szerelemről.

A Kalota partján 179 És mégis megvártalak 181 Az elhagyott kalóz-hajók 182 Vágtatás a Holdnak 184 Óh, fajtám vére 186 Vallomás a szerelemről 188 Minden nagy megujhodottságom 189 Cifra szürömmel betakarva 190 Az idők kedveltjei 191 Őrizem a szemed 193 Beteg szívemet hallgatod 194 De ha mégis? 195 Nézz, Drágám, kincseimre 196 Akkor sincsen vége 197

* * * * *

List of corrected typographical errors:

Page 5, "Edes anyám halott nénjének." changed to "Édes anyám halott nénjének."

Page 5, "O tudta, látta, vélte, hitte," changed to "Ő tudta, látta, vélte, hitte,"

Page 34, "(Ermindszent, 1914. junius.)" changed to "(Érmindszent, 1914. junius.)"

Page 47, "Os, szép kemencék sorjukban elhűlnek" changed to "Ős, szép kemencék sorjukban elhűlnek"

Page 49, "AZ ELTEVEDT LOVAS" changed to "AZ ELTÉVEDT LOVAS"

Page 71, "No meg zsebrákoknak, úgy-e, koldus társam?‘" changed to "‚No meg zsebrákoknak, úgy-e, koldus társam?‘"

Page 91, "Piros Osz, piros Föld, piros Ég," changed to "Piros Ősz, piros Föld, piros Ég,"

Page 100, "Es mégis-mégis, öreg Árvaságom," changed to "És mégis-mégis, öreg Árvaságom,"

Page 105, "Miért tudjon O az embervérről." changed to "Miért tudjon Ő az embervérről."

Page 109, "Ma, mosoly-csokrát szórom szét a számnak’" changed to "Ma, mosoly-csokrát szórom szét a számnak,"

Page 131, "Ulnek bennem viziók és valók" changed to "Ülnek bennem viziók és valók"

Page 133, "O mondta: fegyvert a fegyverrel" changed to "Ő mondta: fegyvert a fegyverrel"

Page 134, "Úr szövetsége ládájájának" changed to "Úr szövetsége ládájának"

List of corrected inconsistencies in the Table of Contents:

Page 199, "Elhanyagolt, véres szivünk 36" changed to "Elhanyagolt, véres szívünk 36"

Page 199, "Egyszer voltunk 44" changed to "Egyszer volt csak 44"

Page 200, "A halottak élen." changed to "A halottak élén."

Page 200, "Ásit a tükör 93" changed to "Ásít a tükör 93"

Page 200, "Himnusz a tavasznak 103" changed to "Himnusz a Tavasznak 103"

Page 201, "A Hold megbocsát 107" changed to "A Hold megbocsájt 107"

Page 201, "Összebúvó félelem órái 153" changed to "Összebuvó félelem órái 153"

Page 202, "Mégsem, mégsem mégsem 159" changed to "Mégsem, mégsem, mégsem 159"

Page 202, "Minden nagy megújhodottságom 189" changed to "Minden nagy megujhodottságom 189"

Page 202, "Cifra szűrömmel betakarva 190" changed to "Cifra szürömmel betakarva 190"

Page 202, "Beteg szivemet hallgatod 194" changed to "Beteg szívemet hallgatod 194"

Page 202, "Nézz, drágám, kincseimre 196" changed to "Nézz, Drágám, kincseimre 196"]