Part 1

Produced by Tamás Róth and the Online Distributed Proofreading Team.

Vasárnapi Könyv

Kiadja az Országos Közművelődési Tanács

1914. Első félév 17. füzet

A szövetkezés

Az ember, ha többedmagával összeáll, szövetkezik, társul, egyesült erővel könnyebben érhet el bizonyos célokat, sőt olyan célokat is elérhet, amelyeket külön-külön egy-egy ember elérni nem is tudna.

Ha a csónakban többen eveznek, a csónak gyorsabban halad és hamarább jut el a célhoz, mintha csak egy ember evezne benne. Ha nagy, súlyos követ kell megmozdítani, hasztalan fog hozzá akárhány ember is külön-külön, a kő meg se mozdul. Ha azonban többen egyszerre emelik, könnyűszerrel megmozdíthatják.

De így van ez nemcsak azokkal a feladatokkal, amelyeknek a végrehajtásához nagy testi erőre van szükség, hanem azokkal is, amelyek nagy tőkét (pénzt) igényelnek. Különösen a gazdasági élet terén látjuk és tapasztaljuk, hogy az, akinek nagy tőkéje van, könnyebben boldogulhat, mint az, aki csak kis tőke felett rendelkezik.

Az az iparos, akinek több a pénze, gépeket állíthat be a műhelyébe és így több munkát gyorsabban végez el. Minthogy pedig a gépmunka olcsóbb, mint az emberi munka, a munkára kevesebb a költsége, mint a szegényebb iparosnak, aki gépeket nem vehet. A nagy tőke felett rendelkező nagyiparos már a nyersanyag beszerzésénél is előnyben van a szegényebb kisiparossal szemben, mert nagyban vásárolva olcsóbb áron vásárol.

A cipész olcsóbban vehetné a bőrt, az asztalos a fát, a lakatos a vasat a gyárostól, mint a kereskedőtől, ámde a gyáros nem árusít kicsinyben, csak nagyban, a kisebb iparos pedig--mert nincsen nagy tőkéje--csak kicsinyben vásárolhat. Kénytelen tehát a kereskedőtől venni, aki drágábban árusít, mint a gyáros, mert maga is a gyárostól veszi az árúkat és abból él, hogy olcsóbban vásárol és drágábban ad el.

De nemcsak az iparosaknál van ez így, hanem a kereskedőknél és a gazdáknál is. Mindenütt előnyben van a nagy tőke a kis tőke felett. A nagykereskedő olcsóbban vásárol, mint a kiskereskedő, a nagybirtokos aránylag kevesebb költséggel míveli a földet és többet termelhet, mint a kisgazda, akinek nincsen pénze arra, hogy vető-, arató-, kazalozó-és több efféle gazdasági gépet vásároljon. De nem is volna gazdaságos, ha megtenné, mert a maga kis birtokán ezeket a gépeket nem használhatná ki kellően.

Látjuk tehát, hogy a gazdasági életben a kisiparos hátrányban van a nagyiparossal, a kiskereskedő a nagykereskedővel, a kisgazda a nagybirtokossal, egyszóval a kis tőke a nagy tőkével szemben.

Ámde ha sok gyengébb ember összeáll, egyesült erővel el tudja végezni ugyanazt a munkát, amit az erős ember egymaga végez. Éppen így, ha több, kis tőkével rendelkező ember áll össze, együtt van a nagy tőke, megvan tehát a mód arra, hogy azt a hátrányt, amely a kisiparost a nagyiparossal, a kiskereskedőt a nagykereskedővel, a kisgazdát a nagybirtokossal szembeállítja, kiküszöböljük.

Ez a mód: a szövetkezés.

A szövetkezésnek nagy jelentőségét és óriási előnyeit már az egész világon felismerték. Szövetkeznek, egyesületbe lépnek, társulnak egymással az iparosok, a kereskedők, a termelők, a fogyasztók, igen sokféle cél érdekében. így létesülnek anyagbeszerző-, értékesítő-és termelőszövetkezetek, fogyasztási szövetkezetek, hitelszövetkezetek, valamint mezőgazdasági és ipari géptársulatok.

A cél mindig az, hogy a kis tőke felett rendelkező ember is élvezhesse a nagy tőke előnyeit.

Ha sok kisiparos együtt szerzi be a nyersanyagszükségletét, akkor nagyban, tehát olcsóbban vásárolhat. Ha több iparos együtt bérel raktárhelyiséget, jobb helyen és nagyobb raktárt tarthat, mert a költség megoszlik és egyre-egyre kis költség esik. Ugyancsak könnyebben értékesíthetik a gazdák mindenféle termékeiket, ha szövetkeznek, mert így aránylag kevés költséggel vehetnek helyiséget, az együttes szállítás is olcsóbb. A fogyasztási szövetkezetek is azt a célt szolgálják, hogy a szövetkezet tagjai együttesen, tehát nagyban és közvetlenül a termelőktől szerezzék be a szükségleteiket és így olcsóbban jussanak az árúkhoz és élelmiszerekhez, vagyis a fogyasztási cikkekhez. Az ipari géptársulatok is szövetkezéssel alakulnak, még pedig úgy, hogy több, egyazon ipart űző iparos összeáll, közös költségen vásárol és tart üzemben ipari gépeket, amelyeket azután közösen használnak.

A masszírozás

A masszírozás azt a kenést, gyúrást, nyomkodást jelenti, amit némely betegségek gyógyítására, fájdalmak csökkentésére már igen régóta szokás használni. Rendesen asszonyok foglalkoznak ezzel a mesterséggel--kivált faluhelyen--és nagyon sok vidéken az a szokás, hogyha valaki valamelyik tagjában fájdalmat érez, vagy egyszerre azt veszi észre, hogy a keze-lába, nyaka, dereka nehezebben hajlik, mint máskor: akkor mindjárt küld a kenőasszonyért. A kenőasszony egy kis spirituszt, pálinkát vagy valami zsiradékot ken a beteg testrészre, aztán nekiáll minden erejével jól összevissza gyúrni, nyomkodni, végül pedig a tenyerével vagy a tenyere élével megveregeti, míg kipirosodik a megkent hely. Az is szokás, hogy akinek nem fáj semmije, csak egy kicsit nehézkesebbnek érzi magát, mint rendesen, az ilyen módon meggyúratja az egész testét. A városi fürdőkben mindenhol szokott lenni ehhez értő ember és igen sokan vannak, akik időnkint megmasszíroztatják ott az egész testüket, ha semmi bajuk sincs is, mert a masszírozás után frissebbnek érzik magukat. A masszírozás nagyon jó dolog, kivált hogyha tudja az ember, mirevaló és hogyan kell jól csinálni, akkor nagyon sok hasznát veheti és sokat segíthet vele olyan dolgokon is, amiken a kenőasszonyok tudománya nem tud segíteni.

Meg kell mindenekelőtt érteni, hogy mi történik az emberrel, amikor masszírozzák?

Ha valakit megmasszíroztak, akkor látni, hogy a megkent bőr pirosabb, mint a kenés előtt volt. Ez már elárulja, hogy mi történt. A bőr azért pirosabb, mert több benne a vér, a vér pedig azért több, mert a bőrben levő erek kitágultak. A bőrünk tele van igen vékony, szabad szemmel meg se látszó erecskékkel, ezért van az, hogy akárhol esik a bőrön a legkisebb sérülés is, rögtön vérzik, mert nem lehet a legfinomabb tű szúrása se olyan vékony, hogy egy-egy ilyen vékony erecske az útjába ne essen. Ezeknek az erecskéknek az a tulajdonságuk van, hogy ki tudnak tágulni és össze is tudnak húzódni. Ha összehúzódnak, akkor persze kevesebb vér fér beléjük és akkor az a bőr halavány,--például ha hideg éri a bőrt, akkor ez történik. Ha a bőrt olyan éri, amitől az erek kitágulnak,--például nagy meleg, vagy dörzsölés, vagy ütés--akkor a tág erekbe több vér fér és ezt mindjárt észrevenni arról, hogy az ilyen bőr kipirul. Mindenki tudja, hogy a testünk minden részébe, tehát a bőrbe is a vér viszi a friss táplálékot és a vér is hordja el az elhasználtat. Ha pedig a bőr erei kitágulnak, akkor az történik, hogy több vér van egyszerre a bőrben. Ennek pedig kétféle következménye van. Vagy az, hogy több vér folyik oda, mint máskor, tehát több friss táplálékot kap a bőrünk. Vagy pedig az, hogy nem folyik oda több vér, csak ami már ott van, az ott megreked, lassabban folyik el onnan. Vagyis: az ilyen bőr nem kap több friss táplálékot, csak az elhasznált táplálék megy ki belőle lassabban, az ilyen kipirulás tehát nem hasznos, hanem ártalmas. Ez a különbség az egészséges emberek piros színe és az iszákos emberek pirossága között. Az egészséges ember piros színe a bőrének friss vérkeringését jelenti, az iszákos ember pedig attól piros, mert a bőrének erei nem tudnak már összehúzódni, tehát megreked bennük az elhasznált vér. Ezt a különbséget a pirosság színe is elárulja: az egészséges pirosság friss rózsás színű, az iszákos ember pirossága pedig kékes színű és nem az egészséget jelenti. A masszírozás arra való, hogy az egészséges pirosságot idézze elő és elő is idézi, ha jól csinálják.

A pirosság csak a bőrön látszik, de azért a testünk többi részeiben is éppen olyan a vérkeringés, mint a bőrünkben. Azokkal a láthatatlanul vékony erekkel az egész testünk tele van és mindenhol ugyanaz történhetik, amit az előbb a bőrről mondtunk: kitágulhatnak azok az erek, amelyek friss vért visznek, vagy pedig azok, amelyek az elhasznált vért megint elviszik. Mind a kettőre szüksége lehet az egészséges testnek vagy a betegnek is, de a masszírozás főképen azt tudja megtenni, hogy meggyorsítsa a vérkeringést, hogy tehát a megkent testrészt alaposan keresztülöblögesse a friss vér.

Ennek sokszor lehet jó haszna, például, ha az egészséges ember tagjai egy kicsit meggémberednek hosszú mozdulatlanságtól, vagy hidegtől, vagy mástól, akkor ilyen módon jól helyre lehet állítani a rendes mozgékonyságukat. Kisebbfajta csúzos fájásokon, meghűléses derékfájáson, hátfájáson, nyakfájáson is segíthet--az orvosság mellett--a kenés is. Csak tudni kell, hogy nem érdemes drága kenőszerekért adni a pénzt, mert a kenőszer csak arra való, hogy az erős dörzsölés meg ne ártson a bőrnek. Gyógyítani nem a kenőszer gyógyít, hanem maga a kenegetés, a masszírozás. Tehát akár sósborszeszt használunk, akár közönséges spirituszt, vagy akár csak égetésre való spirituszt, az mindegy. A legjobb pedig--kivált hogyha nagyobb darabot kell masszírozni--a vazelin nevű olcsó patikai zsiradék.

A masszírozást is tanulni kell, mert óvatosság nélkül csak kárunkra lehet. Különösen arra kell vigyázni, hogy ahol valami gyuladás vagy kelés van,--ahol tehát a bőr úgyis nagyon meleg, piros és akkor is fáj, ha gyöngébben hozzányúlnak--ott a világért se próbáljunk kenegetni, mert nagy bajt csinálhatunk. Lázas beteget sem szabad masszírozni. Ahol az érintés nem fáj és a bőr halavány, ott lehet, ha az ember nem lázas, még pedig elegendő erővel. A masszírozás azzal kezdődik, hogy bekenjük a kennivaló testrészt, aztán hozzáfogunk a dörzsöléshez, először gyöngébben, azután erősebben és mindig úgy, hogy az egyik irányban erősebben nyomjuk, aztán gyöngébb nyomással visszük a kezünket vissza. Tehát tulajdonképen mindig egyfelé nyomjuk a vért. Ez öt-tíz percig tartson, aztán abba kell hagyni a dörzsölést. Ha mélyebben van a fájás, aminek a kedvéért masszírozunk, akkor erősebben lehet dörzsölni, nyomkodni is lehet félig ökölbe fogott kézzel.

Ahol jól meg is lehet fogni a fájdalmas részt,--például a kézen, lábon--ottan meg is markolászhatjuk, de mindig arra figyeljünk, hogy az egyik irányban erősen kell masszírozni, visszafelé pedig vagy sehogyan, vagy csak gyöngén. És mindig, akár dörzsölünk, akár gyúrunk, akár markolászunk, mindig a test közepe felé csináljuk erősebben, tehát a test alsó felén felfelé, a felső felén lefelé, a kézen pedig mindig a váll felé. Azzal mindig törődni kell, hogy a zsiradék vagy a spiritusz el ne fogyjon a masszírozó kéz alul, mert akkor könnyen kisebesedik a megdörzsölt bőr. Ha a bőr maga fájdalmas vagy gyulladt, vagy fel van dörzsölve, akkor nem is szabad maszszírozni.

Mivel a helyes masszírozás friss vért tud juttatni a megmasszírozott testrészekbe, azért nemcsak betegségek ellen hasznos, hanem minden állapotban, ami abból származik, hogy valamelyik testrész kevés vért kap. Igy például az idősebb embereknek az állkapcsa nem kap elég vért, azért szokott a foguk kipotyogni, ha nincs is semmi fogfájásuk. Jó tehát, ha akinek a fogai lazulni kezdenek, mindennap megmasszírozza a foghusát. Ehhez persze nem kell se zsiradék, se szesz, mert a foghús úgyis csúszós. Az ember mossa tisztára a kezét, aztán a mutatóujjával dörgölje meg a foghusát alul, felül, kívül és belül mindennap néhány percig. Ezzel nagyon sokszor meg lehet menteni a kihullófélben levő fogakat.

A székszorulás ellen is jó a hasat mindennap öt-tíz percig megmaszszírozni, csakhogy természetesen a hasat nem szabad olyan erővel nyomkodni, mint a derekat. A has masszírozására elég, ha két kézzel egy kicsit meggyúrogatjuk és körbe megdörzsöljük az előbb jól megzsírozott hasat. Akinek sokszor van szorulása, azon jobban segít ez a gyógyítás, mint akármilyen hashajtó orvosság.

Ezek a tudnivalók és tanácsok nem arravalók, hogy minden betegségben az orvos megkérdezése nélkül csak mindenki nekiálljon masszírozni. Ha valaki igazán betegnek érzi magát, akkor először is orvoshoz menjen. Ha azután masszírozás kell a bajának, azt majd megmondja az orvos.

Sótermelés Afrikában

A só az egész föld kerekségén mindenütt fellelhető és pedig különböző körülmények között. Megtaláljuk a levegőben, a vizekben, a kőzetekben és a föld gyomrában is. A só szabályos, színtelen, ritkábban kékes, néha pedig a vastartalomtól sárgára festett jegeceket alkot. Rendesen nagyobb tömegekben, áttetsző alakban fordul elő és olyankor bányát nyitnak, hogy kiaknázzák. A legtöbb sótermő helyen főleg konyhasó található.

A só fekvése szerint kétféle: rétegezett vagy rétegezetlen. A rétegezett sótelepek évgyürűs képződései a világtenger sólerakódásának; a víz ugyanis az idők folyamán elpárolgott és a réteges sóképződések, amelyek gyakran néhány száz négyzetmértföldön feküsznek, így létesültek. A rétegezetlen sót termő helyeket pedig a sivatagok sómedreiben találjuk. A sivatagok sótartalmú folyói kisebbnagyobb tengerekbe ömlenek. Ezeknek a sótartalma a hosszú idők során mindinkább telített lett, míg a víz az állandó nagy forróságban teljesen elpárolgott és a só a medrekben visszamaradt. Afrikában az elpárolgást a levegő nagy vízhiánya is sietteti, azért ott számos sómeder, sóstó és sótartalmú folyó található.

Európában a sóbányák termése szolgáltatja az emberi és állati fogyasztás számára való sót. Afrikában és Amerika némely részén a sót nem a föld mélyén levő bányákból, hanem a sótartalmú víznek lepárolásával nyerik. A sós folyók és patakok vizét edényekben vagy más alkalmas tartókban, vagy árkokban, vermekben felfogják és a nap hevének teszik ki. Az ottani igen erős napsütés a vizet hamarosan elpárologtatja és a só a tartók fenekén visszamarad. Aztán vízzel újból feltöltik és ezt az eljárást mindaddig ismétlik, amíg meglehetősen vastag sóréteget nem nyernek; amelyet a szükséghez képest megtisztítanak. A tengeröblök mellett a sekélyebb vízállásokból a szelek a tenger-öblök beözönlött vizét hamar elpárologtatják és a nap izzó hevétől az öblök alját csakhamar hófehér sóréteg vonja be. Ezt a sót a benlakók összegyűjtik és elraktározzák. A szállítást nagyobb karavánok végzik. A sót nagy gömbalakú háncsfonatba csomagolják. Egy-egy ilyen gömb húsz kilogram súlyú és az ára a mi pénzünkben 4 korona 20 fillér. Ez az ár azonban az eladási hely távolsága szerint bő, úgy hogy az ország belsejében a háromszorosát is eléri.

A só Afrikában igen fontos kereskedelmi cikk. Egyes helyeken még fizetési eszközül is használják, ami szintén azt mutatja, hogy a só értékét milyen nagyra tartják. A karavánok a sót a fekete világrész legtávolabbi helyeire is elszállítják, mert a só még a félvad népeknél is nélkülözhetetlen termék. És ennek a szükségletnek a kielégítése az Afrika belsejében kezdődő kereskedelemnek és művelődésnek első lépcsőfoka.

A drótszövés

A kertek, gyümölcsösök és ketrecek dróthálóit, a malmokban a liszt szitálására való rostákat és a kézi rosták drótszövetét, nemkülönben a cséplőgépek drótszitáját ma már éppen úgy gépen szövik, mint a posztót. A különbség az, hogy a drótszövőgép nem olyan bonyolult, mint a gyapjúszövő, mert a drótszövőgyárakból kikerült árúcikkeket nem kell olyan sűrűre szőni, mint a posztót, még azokat a drótszöveteket sem, amelyeket vékony rézdrótszálakból készítenek és villamos gépekben használnak. Ezeket pedig többnyire nem gépi erővel, hanem kézi szövőszéken készítik.

Azok a gépek, amelyek a dróthálókat szövik, leginkább egyforma szélességű és egyforma nagyságú szemekkel ellátott dróthálókat szőnek. Vannak gépek, amelyeken csak olyan dróthálót szőhetnek, amin a háló szeme négy-négy centiméteres, vannak azután olyanok, amelyek hat és olyanok, amelyek nyolc centiméteres szemekre szövik a dróthálót. A gép szerkezete olyan, hogy a tekercsekről legombolyodó drótszálakat az orsók vashengeren szövik hálóvá. A négyzetalakú szemek úgy alakulnak rajta, hogy a henger hosszában és széltében, körülbelül két miliméter mélyen rovátkolt, egyforma négyzetekre (kockákra) van osztva. Az előlről és jobbról-balról futó drótszálakból olyan szemek képződnek, amilyen nagyságúak a henger rovátkáiból kiemelkedő kockák. Van olyan henger is, amelyen nem négyszögletes, hanem téglaalakú, vagyis hosszúkás a minta, de mindenik egyforma erőssé szövi a hálót. A szövés úgy történik, hogy a gépben előlről két drótszál együtt fut a henger rovátkáiba, egy forgókészülék egymásköré fonja és ez az egymáskörül fonódás a henger kockáinak felső és alsó sarkán egy pillanatig, tehát addig szünetel, amíg az oldalról futó drótszál szorosan a fonadék közé kerül és ott úgy megerősödik, hogy szét sem választható. Ilyen hengeren egy sorban körülbelül száz kocka van, mivel pedig húsz kockasor is ráfér, egy hengeren kétezer négyzetet is kirovátkolhatnak. Mennél nagyobb a négyzet, annál kevesebb fér belőle a hengerre. A szövőgépen nagyságában különböző szemű dróthálót lehet szőni, de csak úgy, ha a kisebb kockájú hengert nagyobbal, vagy ha a nagyobb kockájut kisebb kockájú hengerrel cserélik ki. Az apróbb szemű hálóhoz vékonyabb, a nagyobbszeműhöz vastagabb drótot használnak. A dróttekercsek a gép hátsó részén, rendszerint erős fali állványra vannak felszerelve és a gépben négy irányban futó orsók onnan gombolyítják le a drótszálakat. A henger vasból van és kockáinak nagysága mindig egyforma marad.

Azokon a gépeken, amelyeken a malmok szitáló-szekrényeihez és a cséplőgépek rostáihoz való dróthálót szövik, nincsenek ilyen hengerek. Az ilyen gépet külön kell beigazítani például a gabonarosta vagy külön a cséplőrosta gyártására, mert ezeknek nagyobb a szeme és külön a lisztszitálóra, amelyhez tudvalévően igen apró és sűrűszemű rosta szükséges. Majdnem olyan sűrűszemü, mint a kézi szitához, amelyen tésztadagasztás előtt otthon szitálják át a lisztet. A legtöbb drótfonatgyárban villamoserő hajtja a szövőgépeket, de némelyik gyárban még kézi szövőgépek is működnek, amelyeken igen finom drótszöveteket fonnak. Rendszerint tíz-tizenötszörös fonású rézdrótszöveteket, afféle szűrőket, amelyeket a villamosgépekben használnak vagy egyszeres fonású sodronyszöveteket, amelyek tejszűrésre valók.

Igen egyszerű szerkezetű gépen készülnek azok a sodronyhálók, amelyeket kertkerítésekre és kapukra vagy ajtókra alkalmaznak. Ezeknek a hálóknak a szemei nem kockaalakúak, hanem inkább gömbölyűek vagy olyan az alakjuk, mint a hegyére állított kockának. Az ilyen sodronyhálók állványon készülnek, amelyen egy forgókészülék egy kinyúló, tompa kést forgat. A forgókészülék a késre csavarja a sodronyt, melyet a kés hullámvonalassá vagy hegyesszögű cikk-cakkossá görbít, azután a sodronyt az előtte álló asztalra kitolva, a következő szál hullámvonalas sodronyt a másikba illeszti és így egymásba fonja.

Ezekben a sodronyszövőgyárakban készítik a tüskés sodronyokat is. A tüskés sodrony igen alkalmas kerítés a szőlők, gyümölcsösök és vadaskertek bekerítésére. Ha valaki tüskés sodronyt rendel a gyárból, fatekercsre gombolyitva kapja meg. A sodronyt a földbe jól beerősített első oszlopnál erre való behajlított, kéthegyű szeggel a felső részen kell gyöngén az oszlopra szegezni és az utolsó oszlopig kell a tekercsről legombolyítani. Azután minden oszlopnál külön felszegezve, feszitővassal vagy erős fadoronggal jól ki kell feszíteni a sodronyt. Miután ez megtörtént, a kéthegyű szegeket véglegesen be kell verni az oszlopokba. A sodrony a túlságos feszítés következtében sem szakad el, mert a két drótszálból font acéltüskés sodronynak nagy a ruganyossága és a hőmérséklet változásához képest kitágul vagy összehúzódik. Elég, ha a kerítés négy sor tüskés sodronyból áll és a sodronyszálak egymástól olyan távolságra vannak beverve az oszlopokba, hogy se ember, se állat át nem bujhat a kifeszített sodronyszálak közén. A felszegezést mindig felülről kell kezdeni.

Kopernikusz Miklós

(2) Egy híres csillagász élete

Kopernikusz hét évet töltött Olaszországban és 1502-ben tért vissza hazájába. A magány és a csendes munka után kívánkozott: ennek a vágynak engedett, mikor visszatért hazájába és pappá lett. 1510-ben érsek nagybátyja ajánlatára kanonokká nevezték ki Frauenburgba, egy kis lengyel--ma német--városkába. Szabad idejét legkedveltebb tanulmányának, a csillagászatnak és az orvosi tudományokban való búvárkodásnak szentelte. Kopernikusz tehát egyszerre három hivatást is teljesített: a kanonokét, csillagászét és orvosét.

Orvosi tudományával a jótékonyságot szolgálta: lakásán mindennap fogadott szegénysorsú betegeket, kiket nemcsak jótanáccsal látott el, hanem ingyen orvossággal is, melyet ő maga készített. Sikeres, gyakran szinte csodás gyógyításai olyan hírnevet szereztek neki, hogy közelről-távolról sereglettek hozzá a betegek, veszélyes betegségek alkalmával pedig a királyi udvarba is meghívták.

Lakóhelyének egyéb tekintetben is jóltevője volt. Frauenburg ugyanis hegyen fekszik és a lakósok vízért a folyóra jártak, amely messze volt a várostól. Ezen a kényelmetlen helyzeten Kopernikusz segített. A folyó vizét zsilipek segítségével felemeltette és a hegy aljához vezette, ahol malmot építtetett. Innen ügyesen szerkesztett készülék segítségével felvezette a vizet a hegyoldalra, ahonnan már könnyű volt csövekben minden irányba elvezetni. Igy a város lakossága a tudós Kopernikusz jóvoltából valóságos vízvezetékhez jutott.

Kopernikusz már ekkor megvolt győződve arról, hogy a Föld nem áll mozdulatlanul, hanem forog. Nyilvánosan ugyan még nem közölte, de barátai ismerték meggyőződését; általuk terjedt el a hír, hogy van egy lengyel csillagász, aki életét annak szenteli, hogy bebizonyítsa a Föld forgását. Sokan várva-várták a bizonyítékokat, mások kinevették. Akadtak urak--az úgynevezett »német lovagrendből« valók--, akik vándorkomédiásokat béreltek fel, hogy a vásárokon bohóckodva, tréfálkozva adják elő Kopernikusz tanításait, gúnyolják ki és tegyék nevetségessé. A nép csak úgy tódúlt az előadásokra, a bohócok pedig városról városra jártak, mindenütt búsás jövedelemre tettek szert. Ámbár Kopernikusz barátai mindent elkövettek, hogy ezeket az előadásokat megakadályozzák, magát a tudóst nem bántotta a dolog és lankadatlanul foglalkozott tovább is a csillagászat tudományával.

Kopernikusz be akarta bizonyítani, hogy nem a Föld áll a világ középpontjában, hanem a Nap és e körül forognak az égitestek és velük együtt a Föld is.