Part 11

Ugyanazok a biztosítékok, amelyek megvédenek bennünket a balsorstól, szükségtől, ellenségeskedéstől, oltalomban részesítenek, ha akarjuk, az önzés és ámítás ellen. Lakatok és rudak nem a legjobb intézményeink; s a csalafintaság a kereskedelemben nem a bölcseség ismérve. Az emberek élethossziglan abban a balga babonában szenvednek, hogy meg lehet őket csalni. Azonban ép oly lehetetlen, hogy valaki más csaljon meg bennünket, mint enmagunk, amint lehetetlen, hogy egy dolog ugyanabban az időben meglegyen meg ne is legyen. Minden üzletkötésünknél jelen van egy csöndes harmadik. A dolgok természete és lényege maga veszi át a biztosítékot, hogy minden szerződés teljesítve lesz, úgyhogy a tisztességes eljárás nem járhat pórul. Ha háládatlan gazdát szolgálsz, szolgáld még jobban. Tedd Istent adósoddá. Minden róvás megfizettetik. S mentől tovább halasztódik a fizetség, annál jobb neked, mert ő kamatos kamattal szokott fizetni.

Az üldözések története az arra irányuló törekvéseknek a története, hogy a természetet megcsalják, hogy a vizet fölfelé folyassák, hogy homokból fonjanak kötelet. Mindegy, hogy ezt sokan cselekszik-e vagy csak egy; a zsarnok-e vagy a csőcselék. A csőcselék olyan tagok társasága, akik önmagukat fosztják meg a józan észtől és áthúzzák a munkáját. A csőcselék olyan ember, aki önként sülyed le a vadállat fokára. Legjobban szeret éjjel cselekedni. Tettei esztelenek, mint egész alkata. Üldözi az elvet, megkorbácsolná a jogot; az igazságot szeretné kátránnyal s tollúval bevonni, s szeretné felgyújtani a szidalmazott házakat és embereket, akik azoknak birtokában vannak. Hasonlít a játszó gyermekekhez, akik tüzifecskendővel rohangásznak és a csillagok felé fecskendeznek, hogy kioltsák a hajnal pírját. A sérthetetlen szellem azonban dühüket az erőszakot tevők ellen fordítják. A vértanú nem szenvedhet becstelenséget. Minden ostorcsapás lángnyelv; minden börtön egy annál dicsőbb hely; minden elégetett könyv vagy felgyújtott ház világraszóló fényesség; minden elfojtott szó a föld minden részéből visszhangzik. Mert elkövetkeznek a közösségek világos és gondolkozó órái, amikor meglátják az igazságot és igazságot szolgáltatnak a vértanúknak.

Így minden dolog a körülmények közönbösségét hirdeti. Az ember minden. Mindennek két oldala van: egy jó és egy rossz. Minden előnynek megvan az ára. Ekképen megtanulom, hogy elégedett legyek. Ámde a kiegyenlítés tana nem egyértelmű a közönbösség tanával. A nemgondolkozó emberek készek ezt mondani: «Minek tegyük a jót; egy az eredménye jónak, rossznak; ha jót nyerek, meg kell fizetnem érte; ha jót vesztek, nyerek érte a másik oldalon; minden cselekedet közömbös».

De van a lélekben valami mélyebb tény, mint a kiegyenlítés, t. i. a tulajdon természete. A lélek nem kiegyenlítés, hanem maga az élet. S lélek van! A körülményeknek rohanó tengere mélyén, amelyek vizei tökéletes egyensúllyal áradnak-apadnak, ott van a reális Lét őseredeti alapja. A Lényeg, az Isten: nem viszonylat, nem rész, hanem az egész. A Lét a roppant igenlés, amely kizárja a tagadást, önmagában bírja egyensúlyát, s magába szív föl minden viszonyt, részt, időt. Természet, Igazság, Erény mind onnan erednek. A Bűn a tőle való eltávolodás, vagy az ő elvesztése. A Semmi, a Hamisság csakugyan olyan mint a nagy Éj vagy árnyék, amelyen, mint háttéren rajzolódik az eleven világegyetem; de sohasem szül tettet; nem tud alkotni, mert ő nincs. Nem tehet semmi jót; nem tehet semmi rosszat. Magában véve persze rossz; mert nem lenni rosszabb, mint lenni.

Úgy érezzük, hogy a gonosz tettek megérdemelt megtorlása tekintetében csalódunk, mert, íme, a bűnös ragaszkodik bűnéhez és semmi jele, hogy válságba vagy itélőszék elé kerül. Esztelenségét se menny, se föld előtt nem cáfolja meg semmi. Így hát talán végkép kijátszotta a törvényt? Nem. Mert oly mértékben, amelyben rosszaságát és hazugságát keblében hordja, oly mértékben távolodik, hal el a természettől. Valamiképen az ő baja kifelé is észrevevődik majd, de ha nem is, ez a halálos életlefokozás kiegyenlíti az örök számadást.

Másrészt nem lehet azt állítani, hogy a becsületesség hasznát meg kell vásárolni valami veszteséggel. Az erényre nincs birság kiszabva, sem a bölcseségre; ők a Lét természetes járulékai. Csak erényes cselekedetben vagyok én tulajdonképen az, aki vagyok; erényes cselekedettel gazdagítom a világot; termékennyé teszek khaoszt és sivatagot, a sötétséget visszavonúlni látom a szemhatáron. A szeretetnek, tudásnak, szépségnek nincs határa, ha legtisztább értelmükben vesszük ezeket az attributumokat. A lélek nem akar tudni határokról és mindig az optimizmust igazolja, nem a pesszimizmust.

A lélek élete haladás, nem állomáson veszteglés. Ösztöne bizalom. Ösztönünk a lélekjelenlét foka szerint taksálja az embereket, nem a lélektávollét szerint. A bátor nagyobb ember, mint a gyáva; az igaz, a jóakaró, a bölcs férfiasabb, mint a bolond és gazfickó. Az erényre nincs adó kiszabva, mert az magának az Istennek bevételezése; föltétlen lét, fokozás lehetősége nélkül. Anyagi javakért adót kell fizetni, s ha érdem és verejték nélkül szereztem, nem vert bennem gyökeret s a legközelebbi szél elfújja majd tőlem. Ám a természet minden java a léleké és a mienk lehet, ha a természet törvényes pénzével fizetünk érte, azaz szívünk és eszünk által helyeselt munkával. Nem akarom, hogy olyan jószág kerüljön a kezembe, amelyet nem érdemeltem ki, így pl. valami elásott kincses fazék – mert tudom, hogy új terhek járnak vele. Nem kívánok magamnak külső javakat, sem birtokot, sem tisztségeket, sem hatalmat, sem embereket. A nyereség csak látszólagos, ellenben az adó biztos. De azért a tudásért nem fizetsz adót, hogy a kiegyenlítés létezik, s hogy nem jó kincs után ásni. Ez a tudás örök békével örvendezteti a lelkem. Összébb szorítom az engem érhető balsors korlátait. Megtanulom szent Bernát bölcseségét: «Nem árthat nekem más, mint enmagam; az igazságtalanságot, amit elviselek, magamban hordom s csak enhibámból szenvedhetek igazán.»

A lélek természetében van meg az egyenlőtlen körülményeknek a kiegyenlítése. A természet radikális tragédiájául a «több» és «kevesebb» közti különbség jelentkezik. Hogyne érezne a «kevesebb» fájdalmat, fölháborodást vagy irigységet a «több» iránt? Ha olyanokat látunk, akiknek kevesebb a tehetségük, rosszúl érezzük magunkat és nem igen tudjuk, mit tegyünk velük. Szinte kerüljük a tekintetüket; félünk, hogy az Istent vádolják. Bizony, nagy igazságtalanságnak látszik. De ha a dolgokat közelebbről vesszük szemügyre, ezek a hegységnyi egyenlőtlenségek elenyésznek. A szeretet enyészteti, mint ahogy a nap elolvasztja a tenger jéghegyeit. Minden ember szíve és lelke egy lévén, az «Övé» és az «Enyém» közti keserűség megszünik. Az övé az enyém. Én vagyok a testvérem, s a testvérem az én. S ha nagy szomszédok árnyéka túlnő is rajtam, azért szerethetem, s az aki szeret, a magáévá teszi azok nagyságát, akiket szeret. Eközben fölfedezem, hogy testvérem az én gyámolom, aki a legbarátibb céllal működik az érdekemben s hogy az az állapot, amelyet úgy csodáltam és irigyeltem, az enyém. A lélek természete, hogy mindent eltulajdonítson: Jézus és Shakespeare a lélek töredékei s szeretettel meghódítom és bekebelezem őket a magam tudata birodalmába. A Jézus erénye nem az enyém? A Shakespeare szelleme sem az enyém? Ha nem tehető az enyémmé, akkor nem szellem.

Ilyen a balsors természetrajza is. A változások, amelyek az ember boldogulását rövid időközökben megszakítják, intései a természetnek, amelynek törvénye a növekedés. Minden lélek ennél a belső szükségszerűségnél fogva elhagyja a dolgok, barátai, otthona, a törvények, hitek egész rendszerét, amint a kagylós hal elhagyja csillogó szép házát, mert nem engedi tovább nőni, s lassankint új házat épít magának. Az egyén erejéhez képest ezek a forradalmak gyakoriak, míg néhány szerencsésebb lélekben szüntelenek. Ezeket egészen lazán fűzi minden világi kötelék, amely úgy veszi őket körül, mint valamely áttetsző, az eleven formát láttató folyékony hüvely, míg a legtöbb embert az sok dátumból összeverődött, határozatlan jellegű, megkeményedett héj módjára veszi körül és zárja börtönbe. Abban az esetben lehetséges a bővítés, s a mai ember alig ismeri meg a tegnapit. S ezentúl az ember külső életrajza az legyen, mint rázza le napról-napra a halottá vált körülményeket, amint naponta friss fehérneműt vált. Mi azonban esett állapotunkban, akik egy helyben maradunk s nem haladunk, s ellenállunk az isteni terjeszkedésnek, ahelyett, hogy együttműködnénk vele: mi csak lökésekben növekszünk.

Nem válhatunk meg barátainktól. Nem engedhetjük távozni angyalainkat. Nem látjuk, hogy csak azért távoznak, mert arkangyalok lépnek be helyettük. Bálványimádói vagyunk a réginek. Nem hiszünk a lélek gazdagságában, a saját örökkévalóságában és mindenütt jelenlétében. Nem hisszük, hogy az új nap új erőket hoz, amelyek túlszárnyalják vagy megújítják a szép tegnapot. Ott veszteglünk a régi sátor romjainál, amely egykor kenyeret, szállást, szerszámot adott s nem hisszük, hogy a lélek újra táplál, betakar, erősít majd minket. Nem merjük hinni, hogy virradnak-e még reánk olyan édes, szép napok. Pedig hiába ülünk és siránkozunk. A Mindenható szava azt mondja: «Kelj föl, s menj előre, örökké!» A romok közepette nem maradhatunk; az újban nem bízunk, s így hátrafordított szemekkel járunk-kelünk, mint a szörnyalakok.

S a balsors kiegyenlítődései bizonyos hosszabb időközökben az értelem számára is nyilvánvalóakká válnak. Láz, csonkítás, kegyetlen csalódás, vagyonbukás, barátok elvesztése abban a percben kárpótolatlan és kárpótolhatatlan veszteségnek látszanak. Ám a biztosan ható évek sora megmutatja azt a mély gyógyító erőt, amelynek mindezek a jelenségek alá vannak vetve. Egy drága barát, feleség, testvér, szerelmes halála, amelyet akkor megfosztásnak éreztünk, kissé később a vezérlő vagy géniusz képét veszi föl, mert rendesen forradalmat idéz elő életpályánkon, lezárja a gyermekség vagy ifjúság egy lezárásra váró korszakát, megszakít egy régi foglalkozást, háztartást, életformát, s lehetővé teszi, hogy a jellem fejlődésének kedvezőbb új útra térjünk át. Megengedi vagy gátolja új összeköttetések szerzését, új befolyások befogadását, amik a legközelebbi években főfontosságúaknak bizonyúlnak s a férfi, vagy nő, aki amúgy napos kerti virág maradt volna, amelynek nem volt helye gyökerei számára s amelynek fejét túlsok nap sütötte, a falak bedőlése s a kertész hanyagsága következtében az erdő szent fájává válik, amely széles körben árnyékozik és gyümölcsözik a szomszédos embertársak sokaságának örömére!

Lábjegyzetek.

[Footnote 1: Az eredetiben: «these halcyons» = ilyen halcyoni napokat. Halcyon = jégmadár. «Halcyoni napok» = szélcsendes, derüs napok, amikor a hitrege szerint téli napfordulatkor a jégmadár tojásait kikölti. – «Vénasszonyok nyara», az eredetiben «indiai nyár» = «Indian summer».]

[Footnote 2: L. erről a thémáról Emerson két gyönyörű essay-ját, mely fordításomban a «_Szerelem, Barátság, A Költő_» cimű füzetben jelent meg. (Rózsavölgyi és társa, 1920.)]

[Footnote 3: Magyarúl az az értelme: «takarítsd be, szedd rendbe a szénádat idején».]

[Footnote 4: Persze az angol nyelv szavait érti; a mi zárójeles magyarázataink még kevésbbé tarthatnak igényt pontosságra, hisz a fogalmak, amelyeknek megjelölésére szolgálnak, társadalmunkban s nyelvhasználatunkban kevésbbé alakultak ki. (Fordító.)]

[Footnote 5: Itt a fordító – s bizonyára az olvasó is – ingert érez, hogy kérdőjelet tegyen Emerson e mondata szélére, azzal a jámbor óhajjal, «vajha úgy lenne!» Mert az erő érvényesülését még valahogy elfogadhatjuk általános tételnek, de a szeretetét? Az igazi gentlemanét? Ehhez oly eszményi társadalom volna szükséges, a milyenről csak álmodozni lehet. (Ford.)]

[Footnote 6: Itt kuriosumkép jut eszünkbe Voltaire finnyás kifakadása a bárdolatlan, vadember Shakespeare ellen. (Ford.)]

[Footnote 7: Ez a bevezetés a fordításban meg van rövidítve. Az eredeti hosszabb theológiai polémiát folytat ezen a helyen. (Ford.)]

[Footnote 8: Persze ez az Emerson-féle «dualisztikus», nem egészen fedi a közkeletű filozófiai műszó értelmét, mert itt inkább csak a sarkítást jelenti. Emerson végeredményében monista, még pedig idealista-monista. (Ford.)]

TARTALOM.

A fordító előszava 5 Természet (Nature) 12 Önbizalom (Self-Reliance) 37 Személyiség (Character) 72 Életbölcseség (Prudence) 96 Jó modor (Manners) 114 Kiegyenlítődés (Compensation) 147

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

10 |kötetében |kötetében)

45 |m gattatnak |mozgattatnak

45 |fintort orzítják |fintort torzítják

45 |emnnyire taksáljon |mennyire taksáljon

45 |újság ditkál |újság diktál

58 |családomet |családomat

71 |kogy magad |hogy magad

77 |fény vagy a hó |fény vagy a hő

104 |sem szab ad |sem szabad

110 |álljaank |álljanak

114 |ha boldogságról |«ha boldogságról

117 |előkelő divat» |«előkelő divat»

138 |egyéne e |egyéneket

141 |helyettesí,tik |helyettesítik

141 |Sibyllákat- |Sibyllákat,

142 |őke térzéseivel |őket érzéseivel

144 |dologbel ső |dolog belső

155 |rátamadnak |rátámadnak]