Part 2

Kristóf csak most veté szemeit bátrabban a haramiára, mert, mivel ez magát borotválni óhajtá, mindjárt jobb embernek vélte őt szakállos társainál, kik e zajra előjövének a völgyből, öltözetre és vadságra mind hasonlók Lupuczhoz, számra huszan lehettek, részint magos, részint közép és alacson, de mind erős alakok. Valóban festői csoportozatot képeztek a két mohos szikla alatt, sűrű bokroktól és terepély fáktól árnyazva a haramiák; hátra vetett fekete vagy szürke gubáikkal a reggeli szél játszott; fegyvereik csövére dülve vadnál vadabb tekintetük figyelme kapitányokra, s a remegő borbélyra vala függesztve; s minden mozdulatokban vadság árulá el magát, s nem annyira fegyverkezetek, mely puska, pisztoly, balta, és némelyeknél nagy széles szablyából is állott, tevé őket rettenetessé, inkább borzasztó kinézésök; mert arczvonásaik főleg kegyetlenséget látszának kifejezni, mi többeknél valódi vérszomjjá változott; bár vérengző indulatok kitörni nem mert kapitányok tilalma ellen; de pillanataik eléggé mutaták, mily sorsot várhat a kezeikbe került utas. Csupán Pintye Gregor érdemle kivételt az egész csapatból, mint Kristófnak is észre kelle venni, ha félelme érzékeit s ezért használni engedte volna. Emberei felett legalább egy fél fővel tünt ki; a hús hiányát tagjain csontjai vastagsága pótolá, mi szokatlan erőt ada testének; ruházatja csak tisztábbsága által különbözött társaiétól, mert inge és gatyája fehérebb volt; övét tarka hímezés ékesíté, s gazdagon ezüstölt török pisztolyok és tőr nyugvának benne; vállait fekete guba takarta, s alóla egy gazdag damaszki cső fénylett, s nyakáról aranylánczon szent Miklós képét ábrázoló emlékpénz függött, egy szépen dolgozott vadászkürttel, és puskapor szarúval. Hosszú, kevéssé sötét vörösbe eső haja vastag fürtökben ömlött a nyest kalpag alól. Magas homlokán hosszú és kiálló redők vonultak által, ámbár a férfikor erejében élt; de nyilván a szenvedelmek vihara véste oda az öregség jeleit, melyek vad komorságokkal, a talán alattok rejtező szívjóságot egészen elnyomák. Világos barna szemei beszédét követék, szavaiban kifejezett indulatát majd lassabb, majd sebesebb forgással és villogással utánozva, sőt szenvedelmesebb perczenetekben még vadabbá téve. Ez s a fölvetett ajkain ülő durvaság adának némikép talán kegyetlenségnek nevezhető nyerseséget egész valójának, mely vonást azonban ő minden erejéből nevelni és kitüntetni látszott, alkalmasint életmódja következtében. Kos orra alatt barna vörös nagy bajusz borzasan terjedt el; míg széles állán s a naptól égett arczain szakálla tüskés állapotja mutatá, hogy ő azt, ha ideje engedi, borotválni szokta. Balja bársony és arany hüvelyű szablyája markolatján nyugodt, jobbjában egy ölnyi hosszaságú vasnyársot tarta, melynek tompa vége a földbe vala ütve. Jelenlétében társai alig mertek lélekzeni, s félelmök még nagyobbnak mutatá magát kapitányok előtt, mint vágyok a borbélyt kirabolni.

- Készülj,--folytatá beszédét, várván egy darabig a remegő borbélyra, míg parancsolt munkáját kezdené, de látá, hogy ezt a félelem semmihez sem hagyja fogni.--Készülj a dologhoz és ne reszkess mint egy zsidó a zsinagógában; mert csak így menekedhetsz kezemből.

Leveté batyuját a borbély, lassan fölcsatolá, egy borotva tokot, fenőt és törülközőt vett ki, s a rája kötött réztányért leoldá. Gregor vizet hozatott, s míg Kristóf a szappant haboztatá, ő gubáját, fegyvereit, s nyakfüggőit levetvén egy szikladarabra ült. Most midőn Piócza Kristóf a szappant hullámzani, és borotváját kezében villogni látá, halkkal visszatért bátorsága, s ajkát már fitogatón az előbbi bécsi népdal fütyölésére hegyesíté, de egy pillanat a haramiákra visszaijeszté ezen merénytől.

- Ha parancsolod uram, én hozzá foghatok.--Mondá magát Pintye Gregor előtt meghajtva.

- Gyorsan tehát, mert borbélyomnak oly gyorsnak mint ügyesnek kell lenni.--Beszappanyozá Kristóf a haramiát, és könnyű kézzel lebegett éles borotvája szakállán, alig hallható perczegés jelenté ennek pusztulását. A zsiványok feszesen nézék egész munkálatát, készen az első félrevágásra a borbélyt meggyilkolni; de mind ez nem zavarhatá meg Kristófot, annyira bátor vala mestersége üzésében. Minekelőtte Gregor a türelmetlenség legkisebb jelét adta volna, már álla és arcza sima volt, mint egy csecsemőé, fölálla, s megnézvén a borbélyt, derült arczczal mondá:

- Ficzkó, jól végezted dolgodat, meg vagyok veled elégedve.--Bal kezével megsimítá állát, s arczait.--Az irigység sem lelne szőrt arczomon, olyan sima, mint a csalfa leány beszédje, ha szerelmet esküszik.

- Én Bécsben herczegeket és grófokat...

- Hallgass azokkal!--Vága beszédébe a haramia öltözködve, minekutána Kristóf őt tisztán megmosta.--Ezután nagyobb urakat fogsz borotválni, mert az én borbélyom vagy.

- Csak nem az erdők között?--Kérdé az ajánlásra megrezzent borbély. - Hiszen itt oly éles lehet a szél, hogy csorbát fúj borotvám élébe.

- Ne félj!--Vigasztalá őt Pintye.--Menj Bányára, szembe a nagy templommal lakik az öreg Ablakosi, mutasd neki ezen irást, és mondd: én,--érted?--én--Pintye Gregor kéretem: adja neked bérbe a házában lévő boltot, a fizetés az én gondom. Azért te tartozol engem, a hányszor kivánom, akár boltodban, akár az erdőben borotválni. Ezen irást pedig gondosan tartsd meg, hogy első összejövetelünkkor visszaadhasd.--E szavai alatt előkerese egy írást övéből, s azt a borbélynak adá. Ez becsatolá batyuját, s hátára veté.

- Az isten áldja meg! hű szolgára akadt bennem kegyelmed.--Köszöne mély meghajtással Kristóf a haramiának.

- Szerencsés útat! de Ablakosin kívül senki se tudja a történteket. - Kiáltá a már haladó után Pintye Gregor.

Nem félelemből már, de legnagyobb vígsággal fütyörésze Kristóf lementében; nem képzelheté eddig ily nagy veszedelemből néhány borotvavonással megmenekedhetni, s nagyot kurjanta örömében, midőn a hegyoldali sima útra ért: már Ablakosi uram boltját látá, mint lógatá ajtaja előtt a szél réztányérait, mint függöttek falain a nedves törülközők, s miként a ki- és bejáró vendégeknek nem volt szünete. Eszébe jutott, mely közel legyen Ablakosi uram házához a korcsma, s már számlálá, innen hány betörött fejű és összezúzott oldalú ember hozattathatik boltjába a bekötés végett, mint fog ő ezekkel bajlódni, míg Juczija ebédre vagy estelire tésztát gyúr túróshaluskának. Házi boldogsága ezen álmaiból egy új kaland ébreszté föl. Vagy ötven-hatvan ember erősen fegyverkezve, részint a vármegyei hajdúk öltözetében, részint bányai katonák és polgárok közelgének feléje.

- Honnan s ki vagy?--Kérdé egy magas férfi, a csapat vezére, és szava, bár abban tagadhatatlanul jóság hangzott, még rettentőbb vala, mint a haramiáé. Azon emberek közé tartozott, kik első tekintetre bizodalmat; de félelmet is gerjesztenek a látó szívében, nem ugyan vonásai szelidsége vagy barátisága; de azon csudálás miatt, melyet tekintete támaszta, s mely össze vala kötve roppant testi erő és nagy bátorság képzeletével, s ha alacsonyabb foglalatosságok azt, mi képében nagyobb lelki tehetséget mutatott, eltörlötték is, első tekintetre lehete látni, hogy testi ereje és bátorsága munkálatait lelke nem fogja hátramaradással gátolni. Széles vállai közt emelkedék feje majdnem iránytalan nagyságban, mit sűrű nyakát elborító fekete haja még inkább nevelt. Erősen domborodott homlokának vastag erei, kéken dagadozva, hirtelen kitörő indulatokat jóslottak, minek sötét szemei nem annyira villogó, mint égő tekintete állandóságot adott, szája körül és ajkain igen kitünt volna egy bizonyos jószivűség, ha azt bajusz és sűrű szakáll nem fednék. Éles vizsgálatból könnyen kitetszik czélja, kinézését rettenetessé tenni, hogy általa nagyobbaknál tekintetet, kisebbeknél tiszteletet, s azoknál, kikkel főleg dolgai lenni szoktak, félelmet gerjeszthessen maga iránt; mely szándék kivitelét sötét piros barnasága, vastag, bár nem hosszú szakálla, igen nagy bajusza, s kivált egész valójának kimondhatatlan ereje nagyon könnyíték. Melle szélességét domborúsága nagyítá. Czombig érő vörös zsinoros zöld dolmánya alól vörös mellény csillámlott, nadrága zöld posztóból a dolmányéhoz hasonló sujtással, s vörös bakancs volt öltözete, s fején czifrázott fekete szőr kalpag. Kezében súlyos csákány mozgott, s a medve bőr hátán karabélyt takart, s töltéstokot; oldalán hosszú tenyérnyi széles szablyája lógott. Társai több vagy kevesebb változásokkal hozzá hasonlóan valának öltözve és fegyverkezve.

Kristóf azok osztályába tartozott, kik ilyen emberek előtt tisztelettel teljes félelmet érzének; azért ha nem reszkető is, de igen alázatos vala felelete.

- Miszt--Bécsből akarám mondani; de keresztül Misztótfalun.

- Olyan igaz, mintha a leomló bor gyomromnak azt felelné: az Érmellékről, de a torkon keresztül. S kit hoztak ezen vékony lábak Bécstől idáig?--Kérdé tovább a vándor gyenge lábait megvetőleg vizsgálva.

- Piócza Kristófot, ki chirurgus és borbély szándékozik lenni Nagybányán.

- Az elsőt még szükségessé teheti Pintye Gregor golyója. Nem találkoztál-e vele?

- Nem, uram.--Felelé a borbély, s most javára lett félelme, mert miatta a kérdező észre nem vevé habozását, és elsápadtát, vagy ön személye által okozott rettegésnek tulajdonítá.

- Menj hát békén, s ha összetalálkozol a haramiával, mondd meg neki, hogy Karácson Tivadar van nyomában, s egy nyakravalót hoz ajándékba a kötélverőtől.--Mondá a hajdúk vezére, s tovább a vándorra sem tekintve indult a hegynek.

Uj aggodalom kelt Piócza szivében, ha tudniillik ezen emberek Pintye Gregort elfognák, kész lesz-e Ablakosi úr, kire mint egy vén zsugorira emlékezett, boltot adni. Könnyen átlátá ő, hogy erre csak félelem a haramiától kényszerítheti, mely okot Karácson keskeny nyakravalója megsemmisíthetné. Ily szívbeli küzdések között nézegeté az üldözőket, s úgy rémle, mintha azon szikla ormáról, melynek töve neki előbb borbély mühelyül szolgált, egy ember alak csúszott volna le, mire a hajdúk lépéseiket gyorsíták, hamar az erdőben eltünők. Még inkább nőtt most Kristóf aggodalma, és alig haladhatott sok hátrafordulása miatt, midőn az ismerős tájról puskalövések visszhangzának. A durrogásnak Kristóf soha sem volt barátja, s ez most sem téveszté foganatját, mert a harmadszor megrémült borbély futott mint Lóth Szodomából, hátranézni sem merve, míg csak Nagybányára be nem ért; mi azonban a misztótfalusi csapláros jövendölése szerint épen a templom bezárásakor történt.

MÁSODIK SZAKASZ.

A haramiák rejthelye és pihenése, miként pihenésök megzavartatik. -

Egy személy, ki keveset jelenik meg, de sokat cselekszik.

A puskaropogás, mely Piócza Kristófot oly sebesen üzé Nagybánya felé, Karácson Tivadar és Pintye Gregor haramiái között váltott lövésekből származott. A rablók jobban ismerve a vidéket, mint üldözőjök, ki legderekabb embereivel a vármegye alsó részéről küldetett Pintye Gregor elfogására, hamar eltüntek az erdő sürűjében, s Karácson minden gyorsasága foganatlan volt a bérczi utakat megszokottak ellen, csupán egy ujoncz haramia terhesen megsebesítve a hajdúk lövéseitől jutott kezébe. Késő estig folytatá mindazonáltal nyomozásait az üldöző csapat, de már déltájban minden nyomát a zsiványoknak elveszté, csak annyit lehete hitelesen több körülményekből kitudni, hogy ezek Mármaros határbérczeibe vonták magokat; ezt izené Karácson Nagybányára: javalván Mármaros vármegyét megkérni, hogy szokott dughelyökből kergesse ki a neki leginkább rettenetes gonosztévöket. Az éjszakát Tivadar s csapatja szabad erdőben tölték, másnap fáradságos hivatalukat folytatandók.

Pintye Gregor valóban azon havasokba vonta magát, melyek Nagybánya felől Mármaros és Szatmár vármegyék között tornyosulnak, roppant nagyságú bük- és fenyő erdőkkel gazdagon azon pontig, melyet az év nagyobb részén által hó takar. Az éj egy regényes völgyben borult a haramiákra, melyet mint kalandos életük egyik legszokottabb nyughelyét kapitányuk eleve, ha szét üzetnének, gyülő pontnak rendelt. Kis csapatokban, melyekre Karácson embereit annál inkább eltéveszthetni feloszlának, érkeztek a haramiák. Három jöve legelőbb egy szédelgő sziklaösvényen alá a völgy déli oldalán.

- Hála istennek!--Mondá az első még a szikla magosán, s lehajítá gubáját és báránybőr sapkáját könnyíteni terhét izzadságban fürdött testének.--Uj kopókat küldtek az avasi medvékre; ha oly szaglások lett volna mint hevesen űztek, alkalmasint magasabb helyen éjszakáznánk, mint e völgy mélyében.

- Ugyan Kosztán, ki lehetett azon fekete szakállú kopó, ki a csapatot vezeté? egyik válla a másikához legalább is oly messze volt, mint lelkem az üdvösséghez.--Kérdé a második.

- Nem tudom biz én,--felelé a kérdezett,--de láttam, hogy kapitányunk is elborzadt tekintetén.

- Rettenetes erős is lehet; vága közbe a harmadik,--mert puskáját elsütvén, midőn Klusán pajtásunkat magára czélozni látá, egy fej nagyságú követ hajíta rája, úgy hogy puskája közepén ketté tört, s orrán száján kibuggyant a vér, a mint ágya mellébe csapódott.

Most a völgyben voltak, Kosztán legelőbb, már lent fekvő gubájára veté magát; társai követék, kényökre nyujtva fáradt tagjaikat a puha gyepen, s legeltették szemeiket a völgyön, melynek borzasztón regényes szépségét, bár régen ismerve a durva lelkü haramiák is, ha mindjárt tudtok és szándékok nélkül érezék. Délről és éjszakról magos erdős hegyek zárták, melyeknek feljebb szende konyulatok a völgy felé bokrokkal benőtt sziklafallá egyesült; csupán ezeken vitt mind a két oldalról egy-egy nyaktörő ösvény a völgybe. Keletről még magasabb és meredekebb sziklarakás határozá legkeskenyebb részét; ez simaságára és ónsulyos egyenességére bármely vár-bástyával vetekedheték, s magassága felől az adhat képzetet, hogy az alant gyökerező százados fenyők csúcsai még távol sem érék el a szikla tetejét, melyen át az út felhőmagasban vonul egyik oldalán a szédítő mély, másikán egy elég meredek hegy által szűkítve, Szatmárból Mármarosba, alig járható egy kocsitól bátorságosan keskenysége miatt. Nyugotról egy tengerszem (havasi vizek által képezett tó) mosá a völgy oldalait; s csak a legjáratosabb szem vehete észre a jobb part szikláin nehány csúcsokat kiállani, alig tenyérnyi terjedésűeket némely helyt, míg másutt több lépésnyire kényelmesebb ösvényt igértek, de a legvakmerőbb ember is borzadott volna, a tetszőleg mély tó felett ily veszedelmes úton áthágni, hol a legkisebb félrelépés vagy sikamlás elkerülhetetlen halállal fenyegetett. Alsó szélén a tengerszem egy patakba folyt ki, mely a meredek sziklákon vízomlássá változott, miután a bérczek között mint egy félórányi távolságra folyván, egy fürészmalmot hajtott. Ennek kevés lakóit kivévén, kiknek elvált tartózkodásuk miatt a haramiák barátságát keresni kellett, mértföldnyire a völgytől nem vala emberi lak.

Mindezen okok kedves helylyé tevék a völgyet Pintye Gregor s csapatja előtt. A három már megérkezetthez lassankint többek is érkeztek, s nem soká mind kényökre hevertek a puha pázsitra terített gubákon, az üldözésben fáradt tagjaikat pihentetve, kapitányokat és két vagy három kisérőit kivévén; addig is Kosztán, ki közöttök alvezéri hivatalt viselni látszott, őröket rendele körül a sziklák csúcsaira, kora jelt adni minden veszélyről, s netalán akadandó zsákmányról. Már több kulacs a fűbe vetve mutatá, hogy tartalma szomjú torkokba folyt, s a kovákból kiütött szikrák, melyek a lombok sötétében lidérczekként szökdöstek, míg a könnyebb felgyúlás végett a kő és ujjak között csóvált taplótűz kigyóként tetszék rajta átrepülni, sűrű dohányzást jóslának; midőn egy őr jelenté Pintye Gregor közeledését.

- Itt vagytok-e mind?--Kezdé a haramia még a szikla magosán.

- Itt, uram!--Felele az őr.

A haramiák hallván vezérök szavát, hirtelen fölugrának, és inkább félelem, mint tisztelet által zabolázott zsibongó örömmel tódultak elejébe. Ő még három kisérővel jött, kik a szétoszláskor mellette maradtak. Szótalan veté magát gubájára, s egy az ágakon áttörő holdsugár épen arczáját világítá; boszús vala tekintete, s majdnem megvetéssel határos elégedetlenséget fejezének társaira vetett pillanatai, mi rájok varázserővel hatott, mert néma lett egyszerre a csoport, és csak halkan és titokban mert a kulacshoz nyúlni itt-ott egy szomjasabb, s az előbb sűrű karikákban tekergő dohányfüstöt csak ritkán eresztgeték.

Csupán egy tett kivételt a köznyugalomból, nem oly magas talán, mint sokan társai közül, hanem tömöttebb alakú; arcza és lángoló fekete szemei elevenségével mindnyájokat fölülhaladó, bár ellenben vonásai inkább jó szívet s bátortalanságot, mint élte módjához illő vadságot mutattak, és senki sem lett volna hajlandó őt haramiának vélni, ha szorosabb vizsgálat egy félénk ravaszság jeleire nem akadhatott volna arczain, melynek homályszíne és keleti idoma czigánynak lenni árulá el a tulajdonost. Ez, a mint mondók, kivétel a közcsendben, olyképen, mint egy középkori zsarnok haragja előtt az egy udvari bolond mert vidám lenni. Ugyanis két pipát véve elő tarisznyájából, megtölté, s az égő taplót reájok tévén, a fényesebbet urának nyújtá. Ez előbbi vad komorságával fogadta el, és lassan ámbár, de sűrű s vastag tömegekben bocsájtá a füstöt. Ezen első hivatalát teljesítvén, a másodikhoz fordult, s a legöblösebb kulacsot, mely bornyúbőrbe takart, és ezüst czifrázattal fénylő vala, e szavakkal Pintyének nyújtá:

- Mosd el uram a tekintetes vármegye átkát e kulacs vérével, míg azt a mai fekete kopóéval nem teheted, kit addig is áldjon meg az isten egynehány tüzes mennykővel!

- Czigány!--Riaszta reá Pintye Gregor félig fölemelkedve, s az elfogadott kulacsot a nélkül, hogy innék, kezében tartá, s a hangján, de főleg tekintetében uralkodó rettenet összereszketteték a faluvégek koromszemű gyermekét, mindazonáltal e nemzetnél a bátorság hiányát szemtelenség pótolja, s ez készteté a megijedt czigányt új tréfával kedvezővé tenni ura válaszát.

- Igyál uram!--Kezdé ismét.--Vagy torkodra forrt a mai üldözés, és összehúzta gégédet?

Mérgesen tekinte reá a kapitány, de nem szólott. Nemsokára ajkaihoz emelé a kulacsot, s a hosszú idő, melyen által ez ott maradt, nem csekély képzetet gerjeszthete ivó tehetségéről; mert ezen ma még haramiái is elbámultak. Alig tevé azonban a boredényt félre, s már a terhétől nagyrészt megkönnyebbültet magasan tartá a czigány, kiáltva:

- Sokáig éljen az avasi király! hozzon az isten elébe erős erszényeket, s utána gyenge üldözőket, s a vármegye magasztalja föl azt, ki velem nem iszik!

- Megállj, czigány!--Kiáltá Pintye Gregor a legvadabb harag hangján, - büntetésül csevegésedért, ha reggelig csak a kulacsra mersz is tekinteni, holnap csap helyett üttetlek egy borhordóba.

Remegve támasztá kulacsát egy fához a megrémült czigány, s mint a tyúkól nyilt ajtajától elijesztett róka lopódzék a sűrűbe, alvásba temetni szomját, s a mit ébren izlelni tilos vala, álmodni a teli kulacs édességiről.

Ezalatt Pintye Gregor gyakran folyamodék a kulacs tartalmához, és mint a történet följegyezte, mindannyiszor hatalmas sóhajtással rezegteté a bokor leveleit czigányunk.--Tüzet!--kiáltá végre a bortól valamennyire vidámabban a kapitány--tüzet! Süssetek és főzzetek! vigadni akarok valamennyi hajdú daczára.

Egy percz alatt talpon álla az egész csoport, és eloszlának kiki dolga után. Legtöbben száraz fenyőgalyakat szedtek össze s nemsokára magasan lobogott a láng; mások egy rejtett barlangból üstöt és egyéb főzőeszközöket hoztak, s ketten ugyanonnan egy fiatal, már megnyúzott, és bőrébe takart szarvast hoztak elő, s a földre vetett sima deszkákon darabolni kezdék, a földbe vert izmos ágon függött az üst; és nemsokára apróra vagdalt szarvashússal, szalonnával, vöröshagyma- szeletekkel és tépett paprika darabjaival megtelék. Két vagy három haramia hosszú fakanalakkal kavart az üst mérhetetlen öblében; míg sokaknak főgondjok vala a tüzet új galyakkal folyton nevelni; két nyárson a szarvas hatalmas czombjai forogtak, előbb a tűz által halaványodva, később sült színűvé pirulva és barnulva. A lángok magosan csaptak föl, világosítva a közelt, mi a távolabb erdő homályát még mélyebbé és rémesebbé tette, a részint heverő, részint forgolódó haramiák arczait barna pirossággal önté el, a szurkos fenyőfa ropogva s pattogva égett, ezzel a forró hús szürcsölése s a haramiák zaja emelék a látvány különségét. A füst folyvást szélesedő oszlopban szállá föl, míg a magosban lengő széltől megtöretvén, hosszú felleget képzett a fenyők ormain. A sokfélekép csoportozott haramiák, s fákhoz támasztott fegyvereik igen festőivé tevék az egészet. A rablókat vidámítá várandó vacsorájok, melyet az üstnek mindig erősülő illata már közel lenni igért. Maga a kapitány is, bár még szótalan, de tetszőleg olvadó komorsággal nyugvék. Csak az egy czigány volt kizárva ezen örömökből, mint Ádám ősünk a paradicsomból, s oly érzelmekkel tekintgete az üstre, annak szájingerlő szaga orrát megütvén, - milyekkel hajdan a pusztákból kivánkozott Izrael nemzete vissza Egyiptom húsfazokai felé. Végre a kész eledel levéteték, a haramiák helyet foglalának üstjök körül, s a hozzá nem férők fatányérokba meríték részöket. Vízzel telt e szomorú látványon a czigány szája; de hol volt még egy felei közül, kit a szükségben leleményes esze elhagyott volna? Bajnokunk is hamar módra akadt, hogy juttassa magát boszús urának eszébe. Szólani nehéz büntetés alatt tiltva lévén, hegedűjét vette elő, minden valódi czigány elválhatatlan eszközét, s rövid hangoztatás után kezdé a nagyidai keserves nótát zengetni. Pintye Gregor ajkai megvető mosolygásra vonultak, s a barna hangászra nem is tekintve, e szavakkal vigasztalá annak már az illatozó üst felett lebegő lelkét:

- Kelj föl, moré! s ne czinczogj, mint az éhes egér lyukában, mert hegedűd után még az étel is tánczra kerekednék gyomrunkban. Jösz te, ragadj kanalat a vonó helyett.

Nem vala szükséges ismételni a parancsot; a hegedű, mintha minden húrai lepattantak volna, egyszerre elnémult, s már a jövő pillanatban Moré kanala teli tányéron kopogott. «Moré» ugyan közös neve a czigány nemzet minden férfitagjainak; de czigányunk, mint felei majd mindenike, semmit sem tudott családja nevéről, sőt, különös szerencsétlenség! még keresztnevét, s a templomot is, hol az anyaszentegyház keblébe fogadtaték, elfelejté, már az sem vala többé világos előtte, melyik büszkélkedjék a három azon tájon uralkodó vallás között, őt nyájába számlálhatni. Így a «Moré» köznevezet tulajdonnevévé vált, de ő túl ily csekélységeken, abban semmi csúfolást sem gyanított. Alig vala elköltve a vacsora, mivel hőseink éhségök épen nem késett, a haramiák egymásután elterültek, s nemsokára mély szuszogás és itt-ott hortyogás árulá a fáradtság és bor által elnyomottakat mély alvásban lenni. Tüzök elalvék; a holdat hegyormok boríták, egyik csillag a másik után tűnt a sötét égről, s már a hajnali szürkület első derűje tört elő, midőn az eddig békén alvó haramiákat a magas úton álló őr jele ébreszté föl; tüstént fegyvert ragadtak, indulván a zaj felé, de ennek okát és következéseit a jövő szakaszban fogjuk elbeszélni.

HARMADIK SZAKASZ.

Rablás, békülés, szövetség, új tervek.--Igazulása ezen közmondásnak: «zsák megleli foltját».

- Egy személy, ki sokszor jelenik meg, de keveset cselekszik.