Part 16

- Ne búsulj kedvesem,--viszonzá Szodoray--az alávalóság mindig hazugsággal jár; s atyád árnyéka nem fog neheztelni, ha becses ajándékát leánya szabadítására fordítom.--S most a forgót kalpagjáról levevén, Bogdanuhoz intézé erős, mély utálatot kifejező hangon beszédét.--Ha tudtam volna, hogy kegyelmed ily alávalóságot képes elkövetni, sohasem ajánlottam volna baráti jobbomat, s most vissza is vonom azt. Vegye tehát fösvény kivánata szerint ezen drága kócsagot, de tudja meg, hogy legforróbb óhajtásom: bár fejestül levághatnám azt ezen testről, mely viseléséhez gyalázatossága miatt oly kevéssé méltó.

- Uram, hát ez előbb oly bőven igért hálája?--kérdé boszúsan a bojár.

- A ki jótetteit pénzzel fizetteti meg, az egyéb hálára számot nem tarthat.--Felelé Szodoray, s míg pillanata lángolón meredt a kapitányra, jobbja a kardhoz nyúlt; ez összerémíté a félénk bojárt, s zavarodását elrejteni, hamar egy zacskóba söpré az asztalon heverő aranyokat, és szinte örömmel látá, hogy Szodoray menni készült.

Boldizsár karon fogá Ilkát, s menő félben vissza tekinte Bogdanura. - Uram, kivánságomat hallotta; de mindazonáltal óhajtom, áldja meg az Isten több emberséggel, mint eddig mutatott.--S kilépett kedvesével, szolgája pedig és Judith követék.

NEGYVENEGYEDIK SZAKASZ.

Az utasok Nagybányára érkeznek.--Mi illetlenül fogadtaték saját lakásában

Pióczáné asszony, mily véres csata támadt, s ki eszközlé a békeséget.

Homályos este érkeztek Szodoray és Ilka Nagybányára s egy régi ismerősüknél vettek szállást; de Judith férje lakát kereste föl, s mennyire csodálkozék, midőn a boltot zárva lelé? Az udvarba lépett s a konyhából egy szolgáló jött elébe.

- Mit csinálsz te itt?--kérdé Pióczáné nem legnyájasabban a leányt.

- Én ifjasszony, a mit egy becsületes szolgáló--vala a felelet.

- S ki szolgálója vagy?

- Piócza Kristóf kirugós úré--viszonozá majd oly hánykolódva, mint a kérdés történt, a leány.

- Hogy is ne!--még szolgáló is kell neki?--szépen gazdálkodott a jó madár--szolgáló!--majd kiverem én fejéből a világ minden szolgálóit. - Hol kószál az urad? S míg ezeket pattogtatá a fürge menyecske, bal kezét erősen csipejébe nyomta, s a jobbal bámulandó sebesen motólált a levegőben.

- A csapszékben van biz ő kelme, ha épen tudni akarja az asszony; de kérem, mi köze van hozzá?--Mondá a szolgáló állásában és pattogó sikoltó beszédében utánozva és gúnyolva ismeretlen asszonyát.

- Mi közöm van hozzá?--te konyhaféreg,--te még velem feleselsz? - mostad volna meg inkább azt a lábost, hogy ne lenne rajta újjnyi vastagságú a zsír, hát az a laskanyujtó olyan piszkos, mint egy szekér tengely,--iszen majd tisztaságra tanítlak én.--Várj.--De azonban a szolgálónak épen nem kellett várakozni, mert szélsebességgel csattant meg arczáján Pióczáné tenyere. Azonban tapasztalhatá most Judith, hogy elléte óta igen megtöretett házi hatalma, mert a szolgáló épen nem lustán, sőt talán nagyobb erővel adá vissza a pofont. Hősnőnket mérgében a guta környezé, s talán magát föltartani ragadt kezeivel a leány hajába, ez hasonló erőszakkal markolá meg a fejkötőn által Pióczáné kontyát, s a tűzhelyig hurczolta asszonyát, ki szemlátomást gyöngébb volt. Itt a lábost földönték, melyben a szegény borbély vacsorája melegült, s a forró lé Judith asszony lábaira önté dühét, kit az erősebb szolgáló is lenyomván, hátát hangos ütésekkel döngeté. A nevetséges csata zaját még inkább növelte mindkettejök szünetlen visítása. S ki tudja, mily halálossá válhatott volna ezen veszekedés, ha felesége szerencséjére, de saját szerencsétlenségére Piócza nem jött volna. Ő hitvesére csak akkor ismert, midőn nagy ügygyel-bajjal elválasztotta a csatázókat, de azon pillanatban reá is rohant gyöngéd felesége, talán csak házassági szerelemből vele is megosztani azon számos ütlegeket, melyekben őt a szolgáló súlyos keze oly bőven részesíté. A hű cseléd azonban nem tűrheté ura megbántását, s rohanva rohant Pióczánéra, ki nyakán függő fejkötőjével, borzas hajával, s a vértől, méregtől majd felcsattanó képével foganatosan paródiázhatott volna egy fúriát. De most csak egy czibálásra jutott ideje a szolgálónak, mert a jó Kristóf tudtára adá, hogy ezen idegen nem más, mint tulajdon felesége. A következő dolgokból pedig csak azt akarjuk megmondani, hogy, mint természetes, Pióczáné megsértett méltósága egy pillanatig sem tűrheté tovább a szolgálót, kinek is még azon este el kellett takarodni. Piócza pedig egy erős és fontos erkölcsi oktatást volt kénytelen eltűrni, a csapszékbe járás és szolgáló tartás végett, mely tanítás a leselkedő szomszédok állítása szerint, gyakran ékítteték föl holmi tettleges és ütleges phrasisokkal, melyeket a közönséges életben «pofon» névvel fejezünk ki; ezt alkalmasint csak csupa javítási czélból és nagyobb behatás végett tette Pióczáné.

Ily zengő öröm fogadá Judith ifjasszonyt házában. Térjünk mi azonban vissza Szodorayhoz és Ilkához, kik Nagybányán, megtudván, hogy a haramiák jó darab időtől fogva Szatmárba vonultak, és így Mármaroson által biztosabban térhetnek haza, erre vették másnap korán reggel útjokat.

NEGYVENKETTEDIK SZAKASZ.

Kik vártak az utasokra a hegyekben, és miképen fogadák el őket.

A hajnal fényes sugarai egy tiszta eget világítanak föl azon nap, melyen Szodoray kedvesével Máramaros felé indult. Az erdők, hegyek, rétek, már az őszi zöld mélyében tündököltek, s a szántóföldek sárgasága nyilván hirdete később évszakaszt, midőn azon borzasztó sziklaútra térünk, melyet beszélyünk második szakaszában írtunk le, s a melyen Bogdanu Gyurka kiraboltaték. Ezen útnak Nagybánya felé nyiló torkolatján tehát, azon reggel három férfi ült inkább szokásból, mint a hideg ellen gubáikba takarva, bárány süvegeik mélyen homlokukba nyomva. Az első mellett hosszú nyárs hevert, s kard villoga gubája alól, e felett mindnyájan fejszékkel és puskákkal voltak fegyverkezve.

- Marosán!--kiálta az első, egy felettük magasan tornyosuló oromra tekintve;--látsz-e már valamit?

- Most érkeznek a patakhoz, ők lesznek, öt-hat férfi, egy asszony is ül a kocsiban.--Rajta kapitány!--felelé egy negyedik a magasból, külsejére a többiekhez hasonló.

Pintye Gregor, mert ez vala a fölszólított, egyet füttyentett, ujjait szájába dugván, s a völgy mélyéből tiz vagy tizenkét szálas férfi mászott föl, mind egyenlő öltözetben a már leírtakkal, s Marosán is leereszkedék őrhelyéről.

- Oszoljatok el, ti jobbra, ti balra, a sűrűbe, mi négyen e szikla mellé vonulunk, lőni csak mi fogunk, ti nektek ölni nem szabad, azért mihelyt puskáink ropognak, rohanjatok elő s kötözzétek meg az élőket, de a ki gyilkol, azt vakszemével szegeztetem az első fára.

A haramiák szó nélkül vonultak el, s csak Pintye Gregor maradt három társával előbbi helyén. Marosán, ki most Pintye Gregor kegyelmében a Husztnál elveszett Kosztán helyét foglalá el, töré meg a csendet.

- De nem jobb volna valamennyit mindjárt itt összeölni?

- Nem, ez kis boszú lenne. Én Szodorayt és Ilkát elevenen akarom elfogni, s tudja meg a vén Szirmay, hogy kezemben vannak, s csak azután haljanak el kínosabb halállal--felelé Gregor.

- De nem hinném, hogy annyi nyugtunk lenne itt, mert Karácson, ki egy hét óta oly keményen űzőbe vett, alkalmasint észrevette már hirtelen távozásunkat Szatmár vármegyéből, s hamar nyomunkba fog akadni - folytatá Marosán.

- Hirtelen távozásunkat!--s talán azt gondolod előle? Marosán, ne említsd többé azon embert, én nem futottam előle, megtudtam, hogy Szodoray haza viszi mátkáját, s a boszú intett ide--mondá Pintye Gregor fölemelkedve, s szemei iszonyú harag tüzében forogtak.

- Uram!--szóla ijedezve Marosán,--ki mondta, hogy Karácson előtt futottál?

- Nem,--de mégis,--ha azon embert halva terítnéd lábaimhoz Marosán, - ezer arany lenne jutalmad--viszonozá Pintye Gregor, s az előbbi iszonyúság haragjában fájdalommá változék.

- Miért nem lőtted hát agyon, midőn ma egy hete alig tiz lépésnyire ment el előttünk, s mi a sűrűben rejtve valánk? az én puskám nem volt töltve.--Kérdé Marosán.

- Én akkor gyenge voltam,--te okát nem is képzelheted, de csak máskor hozza őt az ördög nyársom hegyére.--De már ideje, vonuljunk el.--S a szikla mögé bújtak a haramiák, kiki alkalmas állást keresve, mely mind lövésre, mind elrejtésökre egyiránt alkalmas. Kevés ideig vártak e helyzetben, midőn Szodoray és Ilka öt szolga kiséretében az út magasán megjelentek. Az ifjú kedvesével, a kocsis, és egy szolgáló a kocsin ültek, négy szolga mellettök lovagolt. Ezekre irányzák csöveiket Pintye Gregor és társai, s egy durranásra mind a négy halva terült le lováról. A többi haramiák is elő rohantak, és Szodoray, mielőtt védelemről gondolhatott, megragadtaték s erősen megkötöztetett, - hasonló sorsra jutott Ilka is.

Pintye Gregor megfogatá őket, s egy tekervényes úton a völgybe vezetteté, gúnyolva Szodoray minden igéreteit, ha őket szabadon eresztené. A völgybe érvén, egy elrejtett barlang durván faragott, de erős ajtaját nyitá meg a haramia, s bele taszítá foglyait, kik az ő és Marosán vezérlése alatt egy tág szikla terembe értek, melybe a haramiáknak sokféle butyoraik valának rakva. Itt röhögő gúnykaczajjal hagyá el őket Pintye Gregor, gyakor látogatást igérve, s bezárá a terem ajtaját, innen pedig még egy hosszú tornáczon kellett végig menni a barlang nyilásáig, hol a második ajtó volt, semmi kiabálás sem hangozhaték ki a mély üregből, s így a boldogtalan foglyok kénytelenek voltak lemondani minden segedelemről, ha csak az isteni gondviselés egészen véletlen nem küldené azt. A haramiák eltávoztak a magas útról, eltakarítani rablások nyomait.

NEGYVENHARMADIK SZAKASZ.

A negyvenkettediknek folytatása.

Szodoray és Ilka lelkében a bú oly sötéten éjszakázott, mint körülök a barlang mély homálya. Elveszteni valamit, mielőtt az ember birtokának tökéletes reményében lett volna, már csak azért sem oly sajnos, mert ezen esetben mindig kétségek szoktak a lélekben támadni, a vágy teljesítése felől, s így a lélek megrokonul valamennyire az elvesztés gondolatával; de megfosztatni valamitől, minek bírására az ember minden kétség nélkül számolt, csak váratlansága miatt is véresebb fájdalom. Ily állapotban leljük a boldogtalan szeretőket egy dohos barlang mélyében, s hatalmában egy embernek, kinek ajkain az irgalom ismeretlen szó és szívében ismeretlen érzet vala, s ki e felett ellenök, különös boszú által hevítteték. Keményen hátrakötött kezeik még azon örömöt sem engedék, hogy egymás karjai közt sirathassák boldogtalanságukat. Ilka Szodoray mellére hajtá fejét, s ennek ruhája a haramiák erőszaka által fölszaggatva lévén, érzé kedvese forró könnyeit szívére gördülni.

- Ne sírj édes Ilkám, az Isten nem mentett meg ennyi bajból, hogy nyomorún veszítsen el egy haramia barlangjában,--vigasztalá Boldizsár kedvesét, ki csak hangos zokogással felelt.

De most egy zaj a barlang belső oldala felé vonta figyelmüket; úgy tetszett nekik, mintha lassan egy ajtó nyittatott volna meg, s nemsokára lassú léptek is hallatszának s midőn meredten és lélegzetüket elnyomva figyelmeztek foglyaink, egy «pszt, pszt» hangzott füleikbe.

- Ki bujkál itt a sötétben?--kérdé Szodoray,--még itt is haramiák leskelődnek.

- Kérem alázatosan, én sem vagyok itt sokkal jobb állapotban, mint kegyelmetek--suttogá egy szózat a barlang hátulsó szögletéből, s pisszegő hangjából czigányt lehetett gyanítani,--ha kegyelmetek el nem árulnának, talán segíthetnék.

- Hogy árulnók el azt, ki életünket megmenti--felelé Szodoray, - bőven megjutalmazlak, csak igéretedet teljesítsd.

- Hát várjanak egy kicsit--viszonzá a szózat. Nemsokára tüzet ütött ki, s a sűrűn pattogó szikrák, egyes pontokat világítva föl, még borzasztóbbá tevék a barlang homályát; hamar gyertya égett, s ennek világánál látá Ilka, hogy megmentőjök nem más, mint Pintye Gregornak hajdan Husztra küldött heroldja, Móre a czigány, kinek is első dolga volt most a foglyok kezeit föloldani.

- Hogy jutottál te e bűnfészekbe?--kérdé Szodoray a czigányt.

- Hát téns uram, én valaha czimborája voltam Pintye Gregornak, és becsült is ám a kapitány, a kisasszony látott is Huszton, hová mint követet küldött vezérem; de ott majd kikapták alólam a földet, vagy engemet a föld felől; a bástya bedűlése által ugyan kiszökhettem, de nem sokára láttam, milyen gyümölcsöket termettek a fák a huszti erdőben. Ez nagyon megijesztett, mert a vadalma állapotját soha sem irígylettem, oda hagytam tehát a zsiványságot; de hasznomra akartam fordítani azt, a mit itt mulatásomban tapasztaltam: Pintye Gregor minden kincseit e barlang egy rejtekébe rakta, s azt kívüle csak én tudtam, ugyanazon titkos üregen által, egy rejtett ajtó is vezet a barlangba s ezt is csak én tudom Pintyén kívül, arra lopóztam én be, hogy el vigyem egy részét Pintye Gregor pénzének, mert egy részéért én is fáradoztam, tehát igazságosan engem is illet. Épen kutatásom között háborgatott a haramiák bejövetele, s legottan elbújtam, de rejtekemből meghallottam, mily rettenetes bűnt forralnak ezen átkozott gonosztévők nagyságtok ellen; ha tehát bíznának egy becsületes czigány legénybe, én azon hátulsó ajtón kivezetném.

- Ha azt teszed--felelé Szodoray,--nem lesz szükséged a lopott pénzekből gazdagulnod, én életed fogytáig eltartlak.--De egyszersmind szorosan vizsgálni kezdé a czigányt; mindazon által kétségei hamar eloszlottak, mert ez őket a mostaninál gonoszabb helyzetbe nem vezetheté, Szodoray széttekinte a barlangban, fegyvereket kerestek szemei, hogy védelme lehessen valami véletlen támadás ellen, de Pintye Gregor alkalmasint, igen őrzé egy darab idő óta haramiái előtt e barlangot, mert épen semmi sem találkozék benne, a mi nekik szükségesebb szer lett volna, így tehát fegyver sem, és Szodoray kénytelen volt puszta kezekkel követni szabadítóját. Ez azért a gyertyával elő ment, s védenczét a rejtek ajtón át, melyet maguk után ismét bezárt, egy alacsony tornáczba vezeté, ezen keresztül egy kis üregbe értek, hol több teli zacskó hevert a földön, ezek közül a legnagyobbikat bal hóna alá vette Móre, és némán tovább ballagott. Az üreg másik végén ismét egy szikla torkolat mutatkozék, ez annyira alacson volt, hogy a bemenőknek csak erősen hajolva lehetett tovább haladniok. A tornácz fölfelé tekergett, s végre egy erős durva ajtó előtt megszűnt. Móre letevé zacskóját, a gyertyát baljába fogta, s jobb kezével gubája alól egy kulcsot húza ki, melynek otromba idoma nyilván vallá, hogy vagy ő maga, vagy nembelieinek egyike volt készítője.

- Tekintetes nagyságos úr, ha az ajtón kívül senki sem áll, meg vagyunk mentve--suttogá a czigány. Ilka, kit az egész úton kedvese vezetett, lihegni sem mert, és keményen simult Szodoray oldalára. Móre már föl akará nyitni az ajtót, de azon pillanatban kívülről lépések és beszéd hallatszott, a czigány hirtelen eloltá a gyertyát és védenczeit kezüknél ragadván, az ajtó sarkánál egy a sziklába kissé benyúló üregbe húzta. Itt lélegzet elnyomva vonultak meg, és szívök sűrű dobogását kivéve a zajos élet minden jele eltávozék tőlök, csak Ilka reszketett minden tagjaiban, alig tartva föl magát kedvese vállain.

- Az átkozott hajdúk hamar nyomunkba akadtak; de a rabokat magammal hurczolom, míg csak lehet,--föl a hegyekbe futunk Máramaros felé. - Zúga egy hang az ajtón kívül s könnyen ismerhető vala Pintye Gregor szava.

- Már pedig Nagybánya felől is közelít üldözésünkre egy csapat. - Mondá egy másik hang, s egyszerre vele a kulcs is nyikorgott, az ajtó egészen kinyílt, és Pintye Gregor belépett, utána Marosán, a haramia hirtelen becsapta az ajtót, és ismét bezárá, s haladék nélkül tovább ment kisérőjével együtt, a sötétben nem is gyaníthatva foglyai oly közellétét, annál kevésbbé, mert a napvilág betörő fénye ellen árnyékot vetett rájok a benyitott ajtó is. Rabjaink, mély csendben maradtak, míg a haramiákat elég messze nem gondolák, ekkor Szodoray az ajtóhoz ugrott, elvevén Móretól a kulcsot, halkan felnyitá az ajtót, s épen oly csendesen kiléptek mind a hárman. Szodoray ismét bezárá az ajtót s a kulcsot benne hagyá kívülről, hogy akadály lehessen Pintye Gregornak a felnyitásban. És minden sebességgel Nagybánya felé siettek, hogy az onnan jövő csapattal találkozhassanak.

Pintye Gregor és Marosán foglyaikra nem akadván, annál inkább elhültek, mert épen megfoghatlan vala előttök, hogy szabadulhattak meg, erőszakos kitörésnek semmi nyoma sem látszott, az ajtók zárva valának s a barlang titkos járásait Pintye Gregor véleménye szerint csak ő maga és új beavatottja Marosán tudák, mert Mórét a huszti követség óta holtnak vélte. Lámpással kezdék tehát a barlangot vizsgálni s legelőbb is rejthelyeit, most vevé csak észre a kapitány, hogy kincstárából a legkövérebb zacskó hibázik, ez tovább vezeté, s a dugott nyilás ajtajánál, az itt-ott kőporral fedett földön lábnyomokra talált.

- Itt kellett szabadulniok--ez leány-nyom,--kiáltá a haramia, nyitni akará az ajtót, de midőn a kulcsot bele dugá, vevé csak észre, hogy egy más kívülről van a zárban,--csak most szökhettek el, mióta itt vagyunk, vágjuk be az ajtót--s fejszéjét ragadá.

- Menjünk ki a másik úton, így eláruljuk magunkat, s dugott járásunkat.--Mondá Marosán.

- Az nagy kerület lenne, s ha már annyian tudják titkunkat, egy ajtó roszul fogja védeni.--Felelé vezére, de az alatt már be is dűlt az ajtó, még erősebb csapásai alatt. S most a kijátszott boszú, s önbátorságának veszedelme egyiránt tüzelvén, majd öntudat nélküli dühösségben rohant a haramia a magos sziklaút felé, hová csapatját rendelé.

NEGYVENNEGYEDIK SZAKASZ.

Pintye Gregor iszonyú vakmerősége s annak foganatja. -

Az egész dolog vége felé megy.

Az országúttal határos erdő szélén állott a haramia csapat, midőn Pintye Gregor hozzá érkezék. Boszúvágya még önbátorsága iránti gondoskodásán is győzött, és szét akará embereit küldeni a szökevények felkeresésére, de őrei jelenték, hogy a szoros út mindkét oldala felől erős csapatok közelgenek, s további mulatás veszedelmes lehetne. Boszankodva engede tehát a szükségnek, s parancsolatjára indult fel csapatja a hegyekbe Máramaros felé. Alig haladtak azonban néhány száz lépésnyire, midőn egy síkabb nyilt helyre érkezvén, egészen váratlanul egy fegyveres csapat akadt elébök; ez a haramiáknál kétszer, sőt háromszor is számosabb lehetett s jól fegyverkezett emberekből állott, kik Máramaros vármegyétől valának küldve a haramiák üldözésére. Ezen veszedelmes helyzetben a kétségbeesés is nevelé Pintye Gregor természetes merészségét, nem tekintve az ellen nagyobb számát, hirtelen rendbe szedé haramiáit, s egy vakmerő rohanást parancsolt, de ellensége tudósítva lévén a zsiványok közellétéről, jobban vala elkészülve, s minekelőtte ezek puskáikat elsüthetnék, már azok jól irányzott lövésekkel legalább is felével csekélyebbé tevék Pintye Gregor csapatát, s a rohanást megelőzve, maguk támadták meg az elgyengülteket. A csata heves, de rövid volt, mert az élő haramiák mindenik több ellenségtől vétetvén körül, csak hamar részint elfogattak, részint megölettek, egyedül Pintye Gregor volt képes, magát ereje és ügyessége által kimenteni a közveszedelemből, természeti gyorsaságát igen növelvén megkeményült kóbor élete, nem csuda, hogy üldözői közül egyik sem érheté utól, s így sérv nélkül jutott a magos útra. Ennek azonban minden torkolata már hajduk által volt elfoglalva, így jobbról és balról bizonyos volt a fogság, hátulról nyomában az üldözők, s előtte a meredek sziklafal, melynek szédítő magasságát és simaságát már említettük, de mégis csupán erre lehetett szabadulást reményleni, idő legkisebb kétkedésre sem vala. Pintye Gregor egy pillanattal átlátá az egész veszedelmet, oly gyors volt elhatározása is; puskáját vállára veté s vasnyársát lábai közé szorítva, mint a gyermekek pálczalovaikat, ennek hegyét keményen a sziklafal párkányába nyomá, s hátát is hozzá szorítván, villámsebességgel és minden sérv nélkül ereszkedék le a borzasztó magasról, mert karjainak ereje által a hegyes nyárs bevéste magát a sziklafalba, s tetejétől aljáig egy karczolatot képezvén, a rohanás minden sebessége mellett is akadályoztatá az erőszakos elesést. Üldözői, kik az út két végén tanui voltak a haramia képtelen vakmerőségének, nem győzték azt eléggé bámulni, sok talán inkább borzadtak a hallatlan tett látásán, mint maga Pintye Gregor véghez vitelén. A haramia lent a fák közé vonta magát, s innen két út nyilt szabadulására, egyik keresztül a barlangon, a hegy másik oldalára, de ez többé nem vala bátorságos, mert Szodoray, annak tulsó oldalát már könnyen elállhatá. A másik, mint már említettük, a tengerszem szélein a fürészmalomhoz vitt, ezt választotta Pintye Gregor csak azért is, mivel nem vélte, hogy ezen oldalt is elfoglalták volna már a hajdúk. Ezen reménytől kecsegtetve sietett kitűzött czélja felé, hol bizonyos szabadulását várta, s képzelhetlen gyorsasággal haladott a tó melletti veszedelmes úton, s azon sziklához érkezék, melyen a tengerszem árjai egy vízomlásban zúgtak alá, ennek közvetlen tövében feküdt a malom, üldözői minden oldalról a hegy magosában követték, s tőlök végképen megmenekedni, leereszkedni akart azon ösvényen, mely szorosan a vízomlás szélén a fürészmalomhoz kanyarodott, s alól az erdő sűrűjében mentve volt nagy kerületet tevő üldözői előtt. Azonban alkalmasint a kergetők kurjongása által fölijesztve, az épületből hajdúk léptek ki, előttök Karácson Tivadar.

- Itt a zsiványok királya, most el nem kerüli az akasztófát,--kiáltá egy hajdú.

- Az akasztófát?--dörgé Karácson, és szemei a szólóra s a haramiára villogtak, egy gondolat lobbana által fején: mi szégyen lenne, ha Pintye Gregor az akasztófa alatt testvérének vallaná magát? Ezt meg kellett előzni, a haramia halála úgy is elkerülhetlen volt, ne történjék tehát hóhér kéz által. Hirtelen előragadá puskáját a hajdú, testvérére irányzá s elsüté, a golyó azon pillanatban találta homlokba a haramiát, midőn ez, puskája töltetlen lévén, baltáját veté testvérére, de a lövés elgyengíté kezét s így a balta fáradtan csapta vállba Karácsont, alig okozva egy kis daganatot. A haramia halva rogyott a szikláról a zúgó patak mélyébe, s az esők által magasra dagadt örvény hatalma ismét fölveté tetemét, s az első sziklához zúzta, innen villám csavargásokban vitte tovább, s erőszakkal veté a malomkerékhez, hol egy darabig fölakadt, míg a rohanó habok ismét tovább hurczolák. Teste másnap lent a völgy mélyében találtatott egy szikla aljában, de úgy összezúzva és töretve, hogy alig ismert reá Karácson Tivadar, ki saját kezével ásott a patak mellett számára sírt, és ő egyedül is temeté el, minden segéd és tanu nélkül.

S a mint fölhányva volt a sír, reá borult a vad hajdú, s átkozta a benne nyugvót, de átka inkább fájdalmából, mint gyűlölségből származott, s talán csak azért tevé ezt, hogy az átok haragjával nyomhassa el azon szelidebb érzetet, mely a teremtés gyászos munkája között fájdalmat és bút gerjeszte szívében; szégyenlé ezt a durva lelkű, a fájdalom minden jelét férfiatlan gyengeségnek tartván, s képesebb lett volna, míg hatalmában állott, inkább mindent elkövetni, mintsem könyezni. Vannak pillanatok, melyek a legelkeményültebb emberben is kitöretik a lágyabb érzelmeket. Tivadar ezen állapotban volt most, meg-meg akadozott átkozódásaiban, végre elnémult,--szíve szorongott,--keble dagadt,--s a mi talán életében alig történt, - könyei megeredtek. Visszavoná most előbbi átkait, és szánni kezdé boldogtalan testvérét, kit zabolátlan indulatai kitaszítottak az emberi társaságból, s ki ezt megboszúlni akarván, magát annak ostorává és gyalázatává tette. Búsongásából a hajdút, őt keresni jövő emberei verék föl, hirtelen letörlé könyeit, megrázá magát s közönséges komolyságát ismét föl vevé, tovább ment velök; de sokáig marczangolá még azon gondolat: ily gyászos végre jutott az én testvérem,--a híres haramia Pintye Gregor!!!

UTOLSÓ SZAKASZ.

Mely az utóbbiak után következik.