Part 14

- Nem, míg boszút nem állottam.--E perczben emberek zaja hallatszék. Pintye Gregor tehát hirtelen a patak medrébe ereszkedék, és ennek hosszában hamar eltünt, minekelőtte a közeledők, kik Karácson hajdúi valának, észrevehették volna. Tivadar társaival a halottat Bagosy szállásába vitte s ott az írás következésében nyilván apjának vallotta, testvéréről azonban mélyen hallgatott. Az öreg másnap szokott szertartásokkal eltemetteték. Karácson iszonyú lélekháborúban követte őt a sírhoz, előtte mindig boldogtalan testvére lebegvén, ki iránt keble rejtekében inkább mély szánakozást, mint haragot, vagy épen azon szemébe mutatott utálatot érzett; de szokott durvasága ilyes valamit nyilvánítani gyengeségnek, s a haramia előtt gyávaságnak vélte.

HARMINCZNEGYEDIK SZAKASZ.

Utazás Krimbe.--Bakcsi Szerai--Khán Szerai.--Miként mulatnak ott a rabok.

Ilona szomorúsága, Judith boszankodása, s mindkettőjök bátor lelke.

El kell hagynunk eddigi nézhelyét történetünknek, hogy szerencsétlen hősnőnk, Szirmay Ilona lépéseit követhessük. A leányka útjában semmi panaszra nem lelt okot, mert Gerai Mahmud Abdul khán minden várakozás felett gyengéden bánt vele, sőt gyakor látogatások által sem bolygatta szomorú kedvesét, s a többi durvább tatárokat hasonló tiszteletre gerjeszté urok magaviselete. Mi itt a khánfi indító okait feszegetni nem akarjuk, és megengedjük, hogy ő Ilka vigasztalására mindent elkövetett; de mi lett volna képes egy gyenge, honjától, rokonitól, sőt kedvesétől is elragadott leánykát, rettegett ellenségei között vidámítani. Pióczáné ifjasszony, a pattogó nyelvű Judith, ugyan mindig körüle volt, s épen nem megvetendő szónoki tehetségeit egészen arra fordítá, hogy úrnője szomorúságát saját jó kedvének legalább egy kis részével könnyebbítse; mert ő oly hamar betanult állapotok kellemesebb oldalaiba, hogy tevéje hátán is azon örömet érzé, mely hajdan Piócza Kristóf boltjában lobogta által tűzkarika szemeit, midőn az ifjú bányásztiszt vagy más eféle ballagott el sóvárgó tekintettel ajtaja előtt. De a szegény végre mégis boszankodék, hogy az irgalmatlan tatár szíveket meg bírván lágyítani, egy leányka marad hideg vigasztalásaira. Ezen okból kettőzött iparral fordult a foganatosabb dologhoz, s úgy mint Pióczát Jezid Murza hamar elfelejteté, ezt is nem sokára más murzák és nem murzák megsemmisíték a nagybányai hősnő emlékezetében.

Mivel az úton valami nevezetes nem történt, elmulasztjuk annak egyidomúságát leírni, csak azt jegyezvén föl, hogy mindnyájok között Judith volt a legvígabb, mert Abdul khán és tatárai mélyen és boszúsan gyászolták nagy veszteségöket. Haza érkezvén, első gondja volt Abdulnak azon drága kincset, mely egyedül maradt meg a roppant zsákmányból, s mely előtte annál sokkal is drágább vala, biztos helyre hozni.

Bakcsi-Szerai Krim félsziget fővárosa s az uralkodó khánok lakhelye, meglehetős terjedésben lepe el egy konyulatot, egy alakú házai veres csúcsos fedeleikkel sűrűen magaslának a terraszokon; közibök magas falakkal záratott kertek tarkíták valamennyire a város ábrázatát, melyekben az éjszak növényei a szelídebb déliekkel párosulni kezdének, mert itt a roppant tölgy szomszédságában egy vastag fügebokrozat hajlongott, amott sudar szálas fenyő emelkedék egy halom tetején, oldalán egy bortő zöldelt, s aljában a narancs virult, bár leveleinek sárga beteges zöldje nyilván jelenté, hogy ezen kellemes éghajlat sem eléggé szende valódi hazájának. Az utczák tekergők, szűkek és homályosak voltak, s a keleti szokás csak kevés ablakot nyittata rájok a gyakran magasan elkerített házakból, s ezeket is sűrű fa rostélyozat védé, nehogy az elmenőre talán nyájasan pillanthasson egy pár tüzes szép tatár szem. Khánszerai az uralkodók fényes palotája, még akkor egész pompájában ragyogó melléképületeivel, udvaraival és kerteivel nagy részét foglalá el a városnak. Ide irányzá a khánfi lépéseit az érkezésekor már mély álomban fekvő városon által, Ilonát a kert tova fekvő részébe küldé, egy magányos, csinos épületet rendelvén neki lakásul; föltevé magában a herczeg, hogy kedvesét egy-két nap az utazás fárasztásából kinyugodni hagyja, mielőtt szerelmi ostromához kezdene.

Ilka, Judith s nehány krimi rabnő társaságában elfoglalá a kirendelt szállást; de az éjszaka az utazás hosszú nyugtalansága után sem hoza enyhítő álmot szemeire, melyeknek szelíd elevenségök homályos és bús epedéssé vált. Békétlen feküdt ágyán, melyre a kelet egész bája, kényelme volt pazarolva. Guszurate legfinomabb szövetei Sirasz legbájolóbb illatait gőzölögték; de épen maga az idegen kéj is hathatósan emlékezteté a leánykát mindarra, mit honjában vesztett, s drága rózsa cseppeket, melyeket szorgos kedvese vánkosaira locsoltatott, nem sokára könyei mosták ki. Most, midőn hazájától magát végkép elragadva tapasztalá, bár előre tudhatta sorsát, szaggatóbb lőn fájdalma, mint útján volt; nem azért ugyan, mintha utazását a remény kecsegtetőbb sugárokkal lengette volna által, mint pompás foghelyét Tauria rózsalugosai között, de képtelen volt azon érzet által okozott fájdalma, hogy talán örök tömlöczébe lép, s valóban ezen egyetlen éjszaka, mely nyugalmára szánatott, többet hervaszta el szépségéből, mint az egész kínos, bajos út. De ez mindazonáltal nem volt még a boldogtalan leányka szenvedéseinek legnagyobbika, mert másnap már talán az utált khánfi szerelmes unszolásainak, s ha önkényes szeszélye magával úgy hozná, talán kényszerítéseinek is lesz kitéve.

Nem is vala alaptalan Ilka félelme, mivel már másnap este készült a khánfi kedveséhez, őt elhatározólag szerelemre nyerni szándékozván s hosszú nélkülözés által fölingerlett szenvedélyei talán a kényszerítést sem vetették volna meg; de Ilka jó angyala ébren volt, s épen, midőn Abdul indulni akart, lépett be egy hirnök apjától, az uralkodó khántól, ki őt minden haladék nélkül magához hivatá, egy Konstantinápolyból érkezett követje a Padisának4 várván reá. Abdult boszantá ugyan a véletlen hátráltatás, de semmi roszat sem sejtvén, könnyen elnyomá kedvetlenségét, s ment apjához, mint gondolá, valami országos dolog feletti tanácskozásban részt venni. Annál nagyobb lőn és rettentőbb meglepése, midőn a török követség indító okát a khán szájából megtudá. A szultán tudni illik leányát nőül adá Abdul khánnak s ezen tudósítással érkezett a mostani követ Bakcsiszeraiba. Mohamed törvénye híveinek ugyan több feleség tartását engedi, de ha a török császár egy férfit leánya bírásával boldogít, az köteles tüstént egész háremét elbocsájtani, s ezt elmulasztani, vagy a nagy kegyelmet nem legnagyobb örömmel fogadni, vészthozó dolog lenne a leghatalmasabbra nézve is. Könnyen megfejthetik tehát olvasóink, mi kínozta leginkább Abdult ezen ajánlatban, főleg, midőn apja e szavakkal fordult a követhez:

- Menj tehát a Kizlár agával5 fiam háremébe és vigyétek ki onnan Cirkaszia és Georgia minden szépségeit, ő ezután azon egyetlen boldogságban fog élni, melyet a győzhetlen Padisa felséges leányának bírása egy nyári napként sugárzani fog.

Abdul némán és mélyen hajtá meg magát apja előtt, mind személye, mind magas ipa iránt forró tiszteletet jelentve; de szívében annál inkább égett a dúló fájdalom, mivel kitörni legkisebb szikrájának sem volt szabad, vérbe borult arczát a csekély emberismeretű khán öröm jelének vélte, és sok szerencsét kivánva fiának, távozott a követtel.

Abdul khán, mihelyt szabadon látta magát, Ilona lakja felé rohant; a leányka, egy sűrű facsoportban sétált, szemlátomást bújába mélyedve, mellette Pióczáné ifjasszony csevegett és fecsegett ugyan, de nyelvének éles pattogása lágyabb és talán epedőbb lett, s nem lehetett kevéssé már halaványulni kezdő arczáján bút észre nem venni.--A társaságos Jutka tudniillik tegnap óta senkit sem látott foghelyükön, a messzünnen leskelő fekete arczú herélteket kivévén, s e felett nyilván megérté, hogy Abdul khánon kívül errefelé férfinak csak lehelni sem szabad. Ez vala méltó oka Jutka asszony szívepesztő bajának.

A khánfi sebes léptekkel rohant kedvese felé, kezén ragadta a vonakodót s legnagyobb sietséggel szóla hozzá:

- El kell innen menned tüstént s e pillanatban távozzál, mert veszély fenyeget.

- Én maradok!--mondá Ilka határozottan, s arczain a bú haloványsága haragja pirosának engedett helyt.--Veszély csak ott fenyegethet, hol te vagy, s bármily gyászos eset várna is, ha tőled megment, egy nagy lépés boldogságomra.

- Nem, nem, szép leányka, te itt nem maradsz, habár erőszakkal ragadlak is el. De az idő rövid, jer!

- Nem megyek! bár tudom, hogy elég alávaló vagy másodszor is elrabolni.

Abdul, ki bajosnak vélte tovább folytatni a hosszas kérelmeket, erőszakosan karolá által Ilkát, s vinni akarta, de a leányka minden erejéből ellene feszíté magát és segedelemért kiálta, Jutka, eddig néma tanuja a történteknek, hasonlóan kiabálni kezdett, nem haragból ugyan Abdulra, mert szinte irigylette Ilka sorsát a szép tatár herczeg karjai között, inkább talán azért, mert hatalmas ösztönét a kiabálásra minden kis eset is felbuzdítá. De a hősnőnek, ki Nagybánya minden lakosi közül egyedül mert a tatárok szemébe nézni, nem volt elég a rikoltás, ő amazonként rohant Abdulra, mire Ilka megmentése, és a vágy a khánfi karolásában részesülni őt egyiránt ingerlék. A két hölgy egyesített ereje foganatlanná tevék a khánfi erőszakát, s nem sokára emberek hallatszának közeledni, min Abdul elcsodálkozott, mert ő még a herélteket is eltávoztatá, elbocsájtá a leánykát, s azon pillanatban lépett elő apja néhány kisérőkkel.

- Fiam!--kiáltá haragosan az öreg,--te itt idegen hölgyekkel mulatsz, midőn már tudod, hogy császári jegyesed van. Vigyétek el a rabnőket--szóla kiséretéhez, s többen teljesíteni akarák parancsát; de Ilka lábaihoz borulva esedezék.

- Légy irgalmas irántam, én egy elrabolt magyar leány vagyok, küldj vissza rokonimhoz, és kérj aranyat, a mennyit kivánsz.

- Félre!--viszonzá hideg boszúsággal a khán--vigyétek el, és sorsa az legyen, a mi fiam egész háreméjé.

A szolgák erőszakkal hurczolák Ilkát, kit Pióczáné erőszak nélkül is követett. A khán pedig pirongatásait folytatá fia ellen, ki szótalan és lesütött szemekkel hallgatá, míg magában átkozta az apja által annyira magasztalt szerencsét, és császári jegyesét mennybe és pokolba kivánta.

HARMINCZÖTÖDIK SZAKASZ.

A tatárok által elpusztított vidékek állapotja.--Szabadulási ünnep. - Miképen a

dragonyos kapitány ismét igen nagy pusztítást tőn.--Tudósítás Szirmay Ilonáról.

Ismét történetünk főnézhelyére megyünk vissza, hazánknak a tatárok által pusztított részeire. Egy-két hónap folyt el a tatárok elűzése óta, s már imitt-amott gyógyulni kezdettek az iszonyú pusztítás csapta sebek; de általánosan még igen láthatók valának gyászos következései: a szegény pórnép kalyibákban, sátorok vagy épen szabad ég alatt tanyázott, hamuba dűlt lakjai mellett, sok helyt a nemességnek sem vala kényelmesebb szállása, de szerencsére az önbizalom már mindenütt megtért, s ez legerősebb reményt adott gyors felüdülésre.

Fertős-Almáson Szirmay ismét rendbe hozott lakában jelenünk újra meg; nem voltak ugyan lakói az ijedtség azon rendkívül lázadó polczán, melyen a tatárrohanás alkalmával találtuk őket; de tartósabb és mélyebb bú látszék mindnyájokat epeszteni. Asztalnál ültek, mely gazdagon és terhesen volt megrakva minden ételekkel, melyeket mi még ma is nemzetieknek nevezünk, és vajha csak ezekből állana mind az, a mit nemzetit, hazait, életünkből kiküszöböltünk. Az ebédnél mind régi ismerősöket lelünk, Szirmay, Szirmayné, Bagosy, Babocsay, Szodoray Boldizsár, a tatár háború három hőse, más számos asszonyok- és urakkal valának jelen, de az ebéd, mely talán a szabadulás örömünnepéül adaték, inkább hasonlított halotti torhoz, mert minden örömzaj nélkül komoly beszédek közt folyt, a mulatság tárgya majd kizárólag Szirmay Ilona boldogtalan sorsa lévén, kinek elrabolása, mindnyájokat mélyebb vagy kisebb szomorúsággal illeté.

Olvasóink talán kegyetlenséggel fognak vádolni, hogy Donnersbaumbergi Türkenfrasz Gottlieb Konrád Friderik római szent birodalmi lovag és volt hollandiai dragonyos kapitány, kinek étvágyát a huszti vadászatkor dicséretesen említők, becses személyét a gazdag torból kihagytuk, hol ő mégis több pusztítást vinne véghez, mint a nagybányai és újvárosi csatákban.

- Az Isten éltesse bajnokainkat, kik vitézségükkel a tatároktól megmentettek!--kiálta Szirmay, poharát magasan emelve, s az egész társaság harsány kiáltással követé.

- Vivat! az Isten éltesse!--zúdula meg egy magos alak, ki épen most lépett be az ajtón,--mert igen nagy bravourral viaskodtak; csak kár, hogy egy regularis retirádában nem demonstrálhatták válorokat, mivel Montecuculi Rajnald a nagy generális mondja.

- Mi szél kergette vitéz kapitány urat, mert valami előtt csak kellett retirálnia ide?--kérdé Türkenfraszt kissé felindulva Bagosy.

- Engem a világ legnagyobb retiráltató generálisa, a kard rozsdásító békeség detachirozott ide,--vala a felelet.

- Mit, a békeség?--kérdék többen.

- Igen, a török háborúnak véget vetett a paszarovitzi tractatus; ezen hírt hallottam, s most ide jöttem azt communicálni és promulgálni.

- Hol lappangott kapitány úr az ujvárosi csata óta? már féltünk, hogy pokolba vagy mennyországba retirált,--kérdezé ismét Bagosy.

- Nem épen, ily nagy retiráda nem volt intentiom; de még is egy igen nagy retirádára készültem, mely nevemet ama hires görög generális Xenophon mellé tette volna, ki armadájával Babiloniából retirált néhány száz mértföldnyire Graeciába. Én is, mivel már az út Russiába el volt vágva, Steinville generálishoz akartam retirálni Fehérvárig vagy épen Eugenius herczeghez Belgrád alá az újvárosi batáliából elfutott infanteriával; bár cavalleriám és artilleriám nem is volt. Kár, hogy az urak profligálták a tatárokat és így destruálták gloriosus plánomat. Ezért már a Szilágyságban megállottam, s onnan jövök most a békeség nunciumával, s tovább megyek Russiába; előbb nem indulhattam, mert retirádám óta betegen feküdtem.

Szodoray nem unhatá tovább a kapitány csevegését, feléje fordult tehát s fölszólala:--Tessék leülni kapitány uram, egyék, igyék.

Türkenfrasznak az ételre hívás, s a trombita retiráda fúvása voltak a legkedvesebb hangok; hamar leült tehát, és erőszakos munkálkodása mutatá meg, mily nagy szerencse a tatárokra nézve, hogy az Isten őket nem kolbásznak és töltött káposztának, vagy épen érmelléki bornak teremté.

Szodoray, minekutána a kapitányt elnémítá, Szirmayhoz fordult.

- Most, urambátyám, meg fogja engedni, hogy szívem hő vágyának engedve, Tatárországba utazhassam a boldogtalan Ilka megszabadítására, hogy visszaadhassam egyetlen leányát annak, ki a másikat általam veszté el. A békeség kötve van, oltalma alatt bátor lesz utam, melynek czélját senki sem fogja oly szívvel-lélekkel teljesíteni, mint én.

- Bocsássátok őt!--kiáltá fel Szirmayné,--ő fogja leányomat megszabadítani.

Szirmay kezét nyujtá Szodoraynak s meleg, szívindító hangon szóla: - Menj derék öcsém, tudom mi nehéz volt a háború veszélyei között is gátolni utazásodat, ismerlek és tudom, hogy most a béke idején lehetetlen volna azt tenni. Féltelek ugyan, mert a Szodoray nevet gyűlölik a tatárok, mivel előbb rettegniök kelle, s az embertelen pogányok könnyen állanának boszút orozva is, s csak ezen okból kérlek, utazzál álnév alatt.

Az öröm sugárai deríték Szodoray komolyságát, hirtelen felugrott, s kezeit ragadva szomszédainak, bucsúzott tőlök, mintha e pillanatban távoznék; mivel lelke már valóban ott volt, hová késedelmes testét még hosszú uton kellett hurczolni. A társaság szomorultnak mutatá magát eltávozásán, csak Türkenfrasz kapitány nem, mert:

«Illi robur et aes triplex circa pectus erat.»

Tudniillik az előtte fölhalmozott sültek és más étkek háromszoros sánczolása, melyen által a sorsnak semmi csapásai, semmi bú és szomorúság sem hathattak.

Szodoray alig várhatá az ebéd végét, mely a régi szokás szerint épen délkor tartatott, s az egész délutánt készületekkel tölté el, két vagy három nap mulva elutazni szándékozván. Ifjúi hevében semmi veszélylyel sem gondolva, már régen akará ezen szándékát végrehajtani, de meggondoltabb barátai határozólag ellenzék, átlátván, hogy míg a török háború tart, egy magyar, s főleg ki oly nagy részt vett a tatárok kiűzésében, mint Szodoray, bizonyos veszedelembe menne a Krimbe, s főkép Szirmay eltökélve ellene veté magát az ifjú szándékának, tudván, hogy az saját kárával sem fogná hugát megszabadíthatni, így három kínos hónap folyt el, Boldizsárnak egy századnál is hosszabb idő, már alig türheté rokonai s barátai marasztásait, melyek neki kényszerítésnek látszottak, s nyugtalanságát nemhogy enyhítené, sőt inkább nevelte az idő. Most, midőn végre minden jelen volt, mi indulását előmozdíthatá, most váratlan egy más boldogság is lepé meg őt, és Szirmaynak minden barátit. Egy idegen jöve Szirmayhoz, ki önvallomása szerint Magyarországból származott, de sokáig raboskodék Krimben, s alkalma jutván urának életét megmenteni, általa szabadon bocsájtatott; ez találkozék Szirmay Ilonával, s a leányka megtudván, hogy földije s hazatérendő, egy levelet küldött általa, melyet most az idegen az örömtől reszkető öreg kezeibe nyújta.

Szirmayné és Szodoray leírhatlan indulattal, öröm és aggó, kínos várakozás között gyötörtetve hallgaták az olvasó öreget.

Szirmay Ilona levele.

Édes jó anyám!

Ha édes jó anyám veszi-e ezen levelemet, vagy nem, azt nem tudom, de arról sem vagyok bizonyos, akkor én hol és hogy leszek. Már majd két hónapot töltök itt, Mingyer falujában, hová a khán eladatott, siralmas rabságban egy vén tatárnál, ki csak nagy díjért akar szabadon bocsátani, s mindennap gyötör és kínoz, mikor fognának már rokonaim kiváltani? mert én ezt igértem neki, és azzal fenyeget, ha hamar ki nem váltanak, el fog adni túl a tengereken Isten tudja, milyen messze országokba. Azért könyörgöm, küldjön édes jó anyám vagy akárki rokonaim közül, ki ezen levelemet olvasni fogja, valakit, ki engem megszabadítson a pogányok kezéből, különben a sírás és szomorúság megölnek engemet, mert már jókor hajnalban kimegyek a tengerhez és zokogok, és éjszaka is csak úgy bírok elaludni, ha a sok sírástól elfáradtam. Már gyakran gondoltam, hogy a bú és szomorúság miatt szívem megszakad, de a jó Isten megtartott eddig, s reménylem, hogy ki is fog a kínokból menteni, azért is életem itt csak sírásból és imádságból áll. Kérem édes anyám, könyörüljön rajtam, de siessen a segedelemmel. Én csókolom a kezeit, tisztelem minden ismerőseimet és vagyok

Mingyer... boldogtalan leánya

Ilona.

A levél foglalatja épen nem volt vigasztaló, de mégis bizonyságot adott, hogy Ilona él, s hogy menthetésére csak pénz és sietés kivántatnak, s ez valamennyire mindnyájokat vidítá, de főleg Szodorayt magán kívül ragadta az öröm. Hiszen ő szeretett, s a szerelem egy gyenge homályos reménysugárnál is fényes világban látja hajnallani jövő boldogságát. Igy Boldizsár is, midőn a levelet ajkaihoz, szivéhez nyomta, oly boldogságban érzé magát, mintha azon sorokat nem elolvastatni, hanem kedvese édes ajkairól hallotta volna elzengeni s úgy tekinté a levelet, mint égtől küldött előjelét igyekezetei boldogulásának, és kettőzött szorgalommal végzé az előkészületeket. Gróf Károlyi Sándor, ki nagy részt vett a Szirmay család szerencsétlenségében, minden szükségesben elősegíté Szodorayt, úti levelet ada neki és ajánlólevelet Rakovicza Mihály moldovai vajdához. Igy mindennel ellátva indult meg Boldizsár Jászvásárba, honnan a Vajda megnyerendő pártfogása alatt, könnyebben reménylé a Krimbe érkezni és ott sikerrel munkálódhatni.

HARMINCZHATODIK SZAKASZ.

Pintye Gregor.--A nagybányai tanács bölcs végzése a haramia elvesztésére.

Pintye Gregor, apja holttetemétől és gyűlölt testvérétől elválván, Máramaros vadonaiba húzta magát vissza, és a zavaros időkben bandája számra hamar oly félelmes lett ismét, mint valaha csak volt a huszti veszedelem előtt. Nagybánya vidéke, melyet a tatárok nem pusztíthattak el, lett fészke s nézhelye rablásainak, s ha útonállása kevés keresettel látá el őt, a tehetősebb polgárokat zsarolta, kik neki élelmet, sőt gyakran pénzt is kényteleníttettek adni, s e mellett nyilván és bátran bejárt a haramia Nagybányára, főleg Piócza Kristóf műhelyébe, hol magát rendszerint egy héten kétszer-háromszor borotváltatá. A vármegyék nagyobb bajok elhárításával lévén elfoglalva, nem fejthetének elegendő erőt ki a rabló vakmerősége ellen, a város pedig gyenge volt és félénk az irtózatos haramiát megsérteni; mert ha őt falaik közepén megölnék is, előre ijesztve valának, hogy bandája az egész várost hamuvá égeti; ismeré Pintye polgár uraimék félelmét, s azért járt oly bátran Nagybánya utczáin. Mindazonáltal a város is érzé, hogy méltósága föltartására köteles valamit tenni a haramia elvesztésére; s ezért a bölcs tanács, hogy magát veszedelemnek ki ne tegye, egy jámbor és engedelmes alattvalóját választá a nagy műre, ez pedig nem vala más, mint Piócza Kristóf régi barátunk, kit is most a városházán látunk ezen merény felett tanácsbeli uraimékkal alkudozni.

- Lássa kend borbély uram!--kezdé Stiffelbauer Tóbiász, a városbíró, kiemelve fejét mentéje magos préméből, melynek melegében ő bölcs beszédein előbb kotlani szokott,--lássa kend, mily nagy dicsőség fog hárulni kendre, ha a világszerte híres haramiát egy borotva vonással lenyakazza.

- Ha lenyakazza,--zúgá utána az egész tanács, csak Hundeshagen Jónás, az ifjú jegyző, ki oly merész volt oppositiót képezni városbíró és polgármester uraimék ellen, hallgatott és gúnymosolyra vonultak ajkai.

- Severissime inhibeálok a bölcs magistratus nevében minden efféle calumniosus injuriákat, melyek a competens respectust megsértik. - Mondá városbíró uram, a merész fiatal embert keményen vizsgálva, s a szavak syllabákként pattogtak szájából alkalmasint, hogy minden betű mennykő gyanánt csapjon az ellenkező lelkébe.--Gondolja meg notárius uram, hogy midőn kegyelmed még in incunabulis csecset szopott, mi akkor már itt ezen asztalnál tollat rágtunk, s azért ne legyen a tojás okosabb a tyuknál.

- Soha nem is fogom kétségbe hozni, hogy főbíró uram régen rágja a tollat. De úgy vélem, inkább becsületünkre válnék, ha mi Pintye Gregort megfogatván, fölakasztatnók, mintsem orozva gyilkoltassuk meg. - Felele mindig gúnyoló arczczal Hundeshagen Jónás, a főnotarius.

- A bölcs magistrátus nem óhajt hiú dicsőséget, ebben bölcs rendelései által mindig kimutatta és ki is mutatja magát.

- Ki is mutatja magát.--Vala a visszhang.

- Mint nem régiben a tatárok ellen.--Jegyzé meg a gonosz szívű notarius.

- De kérem alázatosan, ott ki is mutattuk magunkat, saját kalpagomat is keresztül lőtték a pogányok,--mondá egy tanácsbeli.

- Majd eljövök senator uramhoz csizmát méretni, akkor megnézem. - Viszonzá Hundeshagen, s Kordován János elpirult; mert alkalmasint reá ismertek olvasóink a lyukas kalpag hősére, ki azóta nem tudni vitézségéért-e senator uram lett Nagybányán.

- Notarius uram, vége legyen a calumniának, mondtam, elég dicsőséget aratott már a bölcs magistrátus, és egyes civisek is participálhatnak abban; így tehát annál maradunk, hogy Piócza Kristóf borbély és chirurgus Pintye Gregort borotválás közben lenyakazza.--Mondá Stiffelbauer félig fölállva és mentéje prémét egészen hátra vetve.

- Lenyakazza.--Zúgá ismét a visszhang, s végre a főszemély Piócza Kristóf is szóhoz juthatott, ki itt talán épen oly szorult állapotban érzé magát, mint Pintye Gregor első borotválásakor a nagybányai hegyekben; teste már nem vala oly árnyékvilági, mint a tatár fogságban, ámbár többé nem táplálák felesége túróshaluskái, de nem is emészté a sok perlekedés és így talán kényelmesebben hízhatott. Most tehát rebegő hanggal intézé beszédét a nagybányai tanácshoz.