Part 2

=Varju=: Ammán igaz! Úgy is fogja a jó Isten… megáldani írte. No. Istennek ajállom kieteket, bíró uramat, biróné asszonyomat, egísz becses csalággyával. Az Isten íltesse sokájig, míg a Tisza ki nem szárad bokájig. Még ezt a csepp embert is lássam olyan szakállúnak, mint a hétsing szakállú törpét. No, eegyüvök ecczer, mesílek rúla, hogy máskor meg ne ijegygyen a lelkem, ha be tanálom dugni az kípes felemet. Hát ’stenágya biró uram, ’stenágya biróné asszonyom. (Kezet fognak.) Istennek mindenféle fajta jovai szájjanak err’ a kis emberkére is a! Hehehe. Hozzak-i egy czinkét dílután?

=Pista=: Hozzík!

=Varju=: Hehehe. Hozok ám. Annak osztán ki lehet típni a szárnyát. Meg madzagot a lábára, úgy ránczigálni, úgy ugrál igyesen. Meg a nyakát kitekerni, hehé, akkor szól czifrán.

=Pista=: Akkor hozzík!

=Varju=: Hí, de még miet hozok! Oan nem termett három gacsitojásba, kilencz nyúl árnyíkjába, tizenhárom tetű kukoríkolássába. (Megcsiklandozza a gyereket.)

=Pista= (kaczag): Másszor is elgyűjjík kend.

=Varju=: El én! El bizon. De most hipp-hopp! Sillom-topp! Disztószárnyam gyerelő! Most pedig kuss kifelé. Bakk! (El.)

=Biróné=: Vén pimasz szószátyár. Itt kell találkoznia Hajdók sógorral. Nem birta mán rígen elvinni a csuda.

=Hajdók= (bejön): Aggyisten! Jónapot aggyík az isten!

=Biró=: ’gyist’n! (Kezet fognak, mosolyogva.)

=Pista=: Jónapot Józsi bátyám.

=Hajdók=: Szerbusz öcskös. (Felkapja s felhajitja a levegőbe. Pista kaczag.) Jó vón madár lenni?

=Pista= (az ölében): Jó bizony. Asse bánnám, ha disznószárnyam vóna!

=Hajdók= (nevet): Micsoda? (Leteszi a gyereket.)

=Biróné=: Az a vén szamár Varnyu beszéli tele a fejét ilyen butaságokkal.

=Hajdók=: Ahá, mit keresett az itt?

=Biróné=: Azér hivattalak éppen. Baj van velük. A szegénység le akarja verni a birtokosságot.

=Hajdók=: Az árgyélussát. Csépet nekik. (Leülnek.)

=Biróné=: Nézd csak fiam, itt igazán baj van. Pengő Kovács ránk uszította a népet, hogy ha űtet választják meg bírónak, akkor ű ezt teszi, meg azt teszi. Mindent összeígírt nekik.

=Hajdók=: A ficzfán fütyölőjét. Az attul kitelik. Hej, de csak kapnám ecczer a berek alatt, ott a Taktaparton, mikor senki se láti!…

=Biróné=: Azt hirdeti, megszámoltat benneteket az erdőeladás felől.

=Hajdók=: Megszámoltatom én űtet a nemzetsíge felől.

=Biróné=: Fiam, itt nektek is engedni kell vala mit. Azzal uszítja legjobban a kúdúsokat, hogy azt hirdeti, ha űtet megválasszák, a legelőosztás elmarad. Hát Jóska fiam beszílj a komákkal, haggyák a fenébe azt az osztást, míg meg nincs a választás. Akkor újra elő lehet venni… Mert ha ez rátok teríti a nyelvit…

=Hajdók=: Nyőjjík rá a tokaji hegy.

=Biróné=: Egy kis porhintés! Hirdessétek mindenfelé, hogy a bíró visszavonatta veletek a legelőosztást. Mingyán nem bomlik a paraszt.

=Hajdók=: Bomojjík meg… E’ Sári néném! Ingem válasszanak meg bírónak. Majd én kifüstölöm a czondrát. Ide kék az ilyet bízni! A ki áldója! Hát mán kapások, meg marokköpők igazítsák a falu dógát? De meg is fordult a rígi jó világ. Hun vannak a rígi telkes gazdák? Szedi veszi magát a rugott cselídníp, átvádol Amérikába, teletajicskázza a hárompízes bugyellárisát dollárokval, hazagyün, megveszi a fejünkrül az ereszt. Ű az első! De a ki teremtísit, a mán semmi, ki vót? mi vót az embernek az apja, az öregapja? mán csak a degesz bugyilláris a becsület? Tegyenek engem bíróvá Sári néném, hadd szegjem nyakát ennek a sok sehonnainak. Hát mán még Pengő Kovács is közíjek áll? Egy ijen valóságos rígi telkesgazda nemzetsíg? Itt a világ víge!… De terem még csáti bot!

=Biróné=: Jaj fiam, nem birunk velük. Megöl a mi űket hízlalja: a kamat.

=Hajdók= (a fogát csikorítja): Meg a, meg. De csak megharaguggyak, azt a rézfityfiringóját! – kapom magam, dobra vetem ezt az elázott-úszott, nyavajatörte kis birtokot, a mi még megvan, osztán magam mék ki Amérikába (az asztalra üt), oszt’ oan szeker dolláros bankóval gyüvök haza, megveszem a báji kastélyt! De mind kihányom a rongyosokat, mind úrrá tészem a ki gyussal gyütt ez világra.

=Biróné=: Jól van fiam, de ha igazán kiméccz, tán csak inkább nekünk adod el a birtokodat, ha eladóvá teszed! nem azoknak a rongyongyülteknek. Azír hogy azok tulliczitálnak mindenkit… Csak leszel ránk tekintettel…

=Hajdók=: Lesz az isten. Az tekint miránk Sári néném csak.

=Biróné=: No, jó. Lesz a hogy lesz. Neked is píz, a píz. Csak ezt üssük nyélbe, a többire azután is ráírünk.

=Hajdók=: Meglesz Sári néném. Meg kell lenni. Mert mig biró bátyámuram azt nem mondja: netek, itt a süveg! Addig senki emberfia fel ne merje tátani a száját a bíróságra, a ki sárgacsutorás jebuzeusa van ennek a világnak! Dologra! Istennek ajállom kenteket! Hej de birócsinálló kedvembe vagyok! hogy mán a ganét kihántam az ólbul, nincs is ma más dógom. Ebbül a porontybul ne csináljak egy birót?! Mi? No, legalább egy kisbirót! ’gyisten! (El.)

=Biróné=: Pista, szaladj csak, hijd be Lizi nénédet. (Pista elszalad. Biró, biróné igen szórakozottak, a férfi pipáz, az asszony motoz, nem szólnak, mig Lizi be nem jön.)

=Lizi= (jön): Tessék, keresztanyám.

=Biróné=: Fiacskám, pettyem, majd hogy el nem felejtkeztem rólad. Szaladj haza gyerekem, jaj de összelisztezted magad, még azt hiszi apád, dógot adtam neked. (Leveregeti.) Hát csak mondd meg neki bogaram, hogy tisztejjük, ha átgyün, átgyün, ha nem gyün, nem gyün, de a két tinó eladó. Mentül elébb, antul jobb.

=Lizi=: Igenis keresztanyám. Mindenjót kivánok. (Elmegy.)

=Biróné= (leveri a tenyerét, mintha lisztes volna): Na. Ez is megvan. Hadd mennyen minden, a hogy az isten akarattya… (A biróhoz szeretettel:) Ha még most se lesz egyhangu a biróválasztás, ne legyen a neved –

=Biró=: Sári bíró!

=Biróné= (torkán akad a szó. Elhallgat, elkeseredik s csendesen leül félre, a kemencze padkájára.)

=Biró= (borzasztóan fújja a füstöt): Ajaj, mához egy hétre bucskai vásár… Azt a két tinót el lehetne hajtani… Abbul sose lesz jó ökör. Nincsen csontjuk. A szarva formáját se szeretem. Ha megadják a százast, meglehet emelni a kalapot.

=Biróné=: Száztíz ötven.

=Biró=: Tiz ötven?

=Biróné=: A hát. Tán a magam zsebjibül fizettem a pásztort. Meg ingyen adok kötelet a szarvára.

=Biró=: Jó, no. (Hallgatnak, az öreg füstöl s oda-oda pillant a feleségére. Többször szólna, végre nem állja.) Beléd mi bujt?

=Biróné= (megrántja a vállát, megtörüli szemét, orrát.)

=Biró= (feláll, odatopog az asszonyhoz, vállára teszi a kezét, szólna, de elhallgat s tovább füstöl.)

=Biróné= (megrángatja magát): Erigy mán, ne haragícs… Ne fujd az orromba azt a füstöt.

=Biró= (bölcsen): Füstölt hus tovább tart. (De azért elteszi a pipát s visszaül a helyére.) Mit pisszegsz?

=Biróné= (kitör): Ez az én íletem, ez! Megölöm magam; olyanokba ártom magam, amihez más asszony álmodni se tud. Oszt a vígin így fizetnek ki. Ezt érdemlettem én.

=Biró=: Nono.

=Biróné=: Mér nem szóltál elébb, míg be nem kolompoltam a falut.

=Biró=: Hogy szóltam vóna, mikor jól csináltad. Nem vagyok én máriás hunczut, hogy elrontsam a mi jó.

=Biróné= (kissé megjuhászodik): Hát mit nem csináltam jól?

=Biró=: Azt hékám, hogy engem meg se kérdeztél, eb vagy kutya, akarsz-i tovább bíró lenni?

=Biróné=: Hogyne akarna? Még a kék, hogy ne is akarjon.

=Biró=: Pég hát az könnyen megeshet. Hátha elíg vót mán nekem? Hatvanhét esztendős ember vagyok én… Csinálj birót valamék fiadbul.

=Biróné=: Csináljon a felesíge. Én ugyan nem fogok a Török Sándor jányábul, se a Tóti Máriébul bírónét csinálni. Nem érdemli aztat tülem egyik menyem se. Eleget kinlódtam magamnak, kinlódgyanak mán űk is.

=Biró=: No látod. Ezt mondom én is. Hagyjunk mán a fiatalabbaknak is.

=Biróné=: Vén szamár. Mindig is az vót. Hóttáig se hagyja el a szamárságát. Most, mikor pecsenye jön, feláll az asztaltúl. Nem tudom, hogy lehet jóllakni ebéd víge előtt… Megvót a tagosítás, nem vót jó, hogy biró vótál? Meg az erdőeladás. Sajnállod, hogy a tied lett, a mi a’ lett? Most jön a legelőosztás. Mán nincs étvágyod? Nem szígyelled magad?

=Biró=: De ha az osztást odaígéred a szegínysígnek.

=Biróné=: Ne tettesd mán magad! Ne tettesd! Szeretem az ilyeneket. Tán nem csínálják meg a nagy gazdák a te ellenedre! Biz én nekem nagyon fáj a fogam rá, hogy egy kicsit kikerekítsük a Rétekalját. Ó be gyönyörű egy táblát lehet lesz hozzá hasítani a közlegelőbül. Csak a jedzővel kell egyességbe lenni. De ha nem vagy biró, köpnek rád!

=Biró=: Jó van Sári, jó van. De meglásd, nagyobb legelőt veszítesz, mint a mit nyersz. Pengő Kováccsal nem lehet csak úgy kukoriczázni. A mit az ecczer a fejibe vett… Én ugyan szívembül-lelkembül utálom a czudar kutyát, a komisz garasos kupecczit, – de a Lizije, Sári, az fájn kis jány. Ha űtet nem szeretem is nászomnak, de aztat szeretném menyemnek.

=Biróné=: No bizony nincs is több jány a világon. De belehabarodtatok ebbe a mázas csuporba. Kap a mi fiúnk akár papkisasszonyt.

=Biró=: Nem kell nekem se papkisasszony, se más kisasszony, csak a Lizi. Mer a Jóskának se kell. Oszt Pengő Kovács nem Sári bíró. Ha az ecczer árát szabja, meg is veszi. Pedig én belelátok a veséjébe. Nagyon ráéhezett mán a biróságra.

=Biróné=: Vár, ha muszáj.

=Biró=: Nem vár a!

=Biróné=: Nem?

=Biró=: Aligha. Kiszámította az a maga idejit.

=Biróné=: No meglássuk.

=Biró=: Iszen persze hogy meglássuk. De ujfent csak aszondom, hogy jól ismersz. Sári bíró vagyok a világ előtt, de előtted nem vagyok. Én neked ez világon mindent megcsináltam, amire csak szádat feltátottad. Emlékszel, milyen csufságokat vettem magamra a kedvedért. Bár azt az egyet ne tettem vóna, mikor a 87-iki rossz terméskor addig óbégattál a fülembe, hogy az aratók keresztjébül mindbül visszavettem egy kévét… Mindent megcsináltam, meg is csinálok, a mit akarsz. Hanem egyet nem. Ha a gyerekik bóldogsága van bajba, azt nem adom egy marhalegelőér. (Végigmegy a szobán, aztán megáll a biróné előtt, a ki elhallgatva, megszeppenve figyel rá.) Hanem addig se bú, se kár. Minden jól van, jól csináltad öregem. Anyjukom, vén csontom. (Megveregeti a hátát.) Szikkadt óldalbordám. Héj be elég vóna tíz asszonnak az eszed.

=Biróné= (boldogan hallgatja, egyszerre fölriad): Nono, csak még ne siess. Hallom már a krákogását annak a zsivánnak. De most már osztán te állj sarokra, mert Pengő Kováccsal nem asszonynak való perbe szállani.

=Biró=: Jójó, nem tanált ki még olyat Sári, a mit a biró meg nem tudott vóna csinálni. (Összenevetnek.)

=Pengő Kovács= (jön): Aggyon az isten áldást, bíkessíget.

=Biróné=: Aggyon isten. Isten hozta nálunk, kedves keresztkomám uram.

=Pengő Kovács=: Köszönöm, magam is igyekeztem kedves keresztkomám asszony. Hogy vannak ijenkor. Mi dógozódik, sütődik, főződik?

=Biróné=: Hát csak ípp hogy megvagyunk nagy csendessígbe, még a víz is megposhad nálunk, nincs a mi zavarja.

=Pengő Kovács=: Az a jó, az az egíssíges. Csak soha ne legyík háborúság.

=Biró=: Bolond beszéd, koma, ha háború nem vóna, mi lenne a világbul. Most is az a baj, hogy már rígen vót 48, nagyon elszaporodott az emberi fajzat, muszáj egymást enni, ha mán a muszka nem esz bennünket.

=Pengő Kovács=: Az is valóigaz, kedves biró komám uram! (Nevet.)

=Biróné=: Tegye le azt a gubát, kedves komám uram.

=Pengő Kovács=: Elbírja a birka is a gyapját kedves komámasszony.

=Biró=: Azt is megnyírik níha koma.

=Pengő Kovács=: Eleget is sajnájja, béget az ojankor.

=Biróné=: De nincs is itt elég meleg úgyi?

=Pengő Kovács=: De jó meleg van. (Leteszi a gubát.) Hej lehet melegsíg, szíp bogja fák vagynak az udvaron!

=Biró=: Másnak az udvarán is van!

=Biróné=: Egyformán tőtt az erdőbűl.

=Pengő Kovács=: Há’, ha egyformán tőtt vóna. Akkor jó vóna! Akkor tudom nem alkudnánk a két tinón, csak belenyulnék a lajblizsebbe, oszt azt kérdeném – hogy adik? (Leülnek.)

=Biró=: Kérdeni se kell azt, csak fizetni.

=Pengő Kovács=: Ha vón mibűl. De még nekem nem szógált a szerencse… Hát tán csak nem tartják magukat még most is a három ötvenesnél?

=Biró=: Egy hét óta mennyit hízott az a marha. Tán azír eresszük lejjebb az árát?

=Pengő Kovács=: Vín kutya kend bíró komám. Még a szárazmínkűt is meg akari fejni.

=Biró=: Meg biz én koma, ha hagyi magát.

=Pengő Kovács=: Jól teszi. De azír két ötvenes mindig elíg azír a két bocziír. Egy százas mán uras fizetsíg!

=Biró=: Hm. Az még a csordásnak is kicsi bér. Ojan csontú marhákír. Csak a szarva míjen lesz annak! Két esztendőt se adok neki, 500 pengőt ér darabja.

=Pengő Kovács=: No. Párjáír is sok lesz. Nincs nekem olyan szerencsém, mint másnak. Megírem, hogy 500 helyett ötöt kapok írtek. Ha ötön el nem viszik… Peig csak ezután gyün velek a baj, eddig a pásztor meg a jó isten vót a gondviselője.

=Biró=: Iszen ha a debreczeni kollégyiumot is kijárta vóna, nem ennyi vón az ára.

=Pengő Kovács=: Hehehe. Vagy ennyi se.

=Biróné= (Az asztalon levő tál pattogatott kukoriczát elébe tolja): Tessék komám uram.

=Pengő Kovács=: Köszönöm, nem ílek vele. Én mán csak úgy vagyok, hogy „jó nekem a hús is.“

=Biróné=: Peig e jó helyrűl kőtt. A kied jánya hozta. Ej istenem, be drága jó kis jáncseléd. Úgy szeretem mint a magamét. Hát még a fiam!

=Pengő Kovács=: Az én jányom is jó szívvel van a Jóska gyerekhez.

=Biróné=: Vettem észre. A genge jószág tán még utána is halna, ha ez a bolond fiu másra kacsintana vagy egyet.

=Pengő Kovács=: Nagyon összeszoktak. A Jóska is hamarébb elmenne a burkusháborúba, minthogy más jánhoz kínszerítsík.

=Biró=: Hát, mán az én fiam azt teszi, a mit én akarok.

=Pengő Kovács=: Az én jányom is. Magam nevelése… Na. Avval a tinókkal mi lesz hát?

=Biró=: Megmondom. Látom, azt a harmadik bankót nagyon nehezelled. Isten neki, szakasszuk ketté. Fele essen ide, fele essen oda, – fene essen bele.

=Pengő Kovács=: Nem úgy lesz a bátyámuram. Mer nem ugy mírik az igasságot, nem arasszal, se nem réffel, se nem víkával. Nem igassággal mírik az igasságot. Hanem ököllel. Mámost nízzük csak össze a mi két öklünket. Láti kend az enyimet, mien csontos, kemíny, – a kendé meg mien puha, erőtelen. Huszonhárom esztendeje ül kend a husos tálnál, csak kanalaz. Kend mán el is puhult, mer ídes bor kell kendnek, ha bemegy a városba az urakkal, pukkanós bor! De nekem a ríti viz is jó vót eddig, mint a bíkának, meg a bikának. Azír vagyok én ilyen fene bika, mer én minden garasír megverekettem, hát drága nekem a garas. Kend meg csak ípp hatta, hogy hadd gyűljön ott a komótba… He, he, he. Drágább nekem a píz, mint kendnek. Azír ne lelketlenkedjék velem. Aggya ide a százasír azt a két kis sovány boczit.

=Biró=: Tán hogy igy papolsz. Stólának hagyjak egy ötvenest.

=Pengő Kovács=: Felit mán lehatta! Jó, no. Isten neki fakereszt. Hogy öröme legyen benne, hogyha mán ennyire nőttek azok a boczik, isten irgalmábul, ingyen pásztor kezin, falu gulyájába, – hát mondok, hogy mégis öröme legyen maguknak is bennek: ráadok még egy tizest! (Kezet nyújt, parolára. A biró belecsap.)

=Biróné=: Levágom, de rádást kell adnod öcsém! Hun a kötél ára? Ötven grajczár!

=Pengő Kovács=: Ihol e. (Kiszámolja a pénzt. Elébb az ötven krajczárt a biróné markába.)

=Biróné= (megköpködi a pénzt): Fí, fí, apád, anyád ide jöjjön.

=Pengő Kovács= (leszámolja a bankókat): Na. Dicsértessék az Uristen ő szent felségének a neve. Szóljon ki néném az ablakon, hajtsák át azt a két tinót hozzám.

=Biróné=: Elébb áldomást kell rá inni. (Tölt a dióléből, aztán kimegy.)

=Biró=: Jó két ökörborjut kaptál, öcsém.

=Pengő Kovács=: Gyenge csontja van, úgy nízem.

=Biróné= (visszajön): No, ha már ez megvan, egyuttal megalkudhatnánk a másik boczira is! Ugye kedves komám, arra a drága szíp kis üszőboczira! arra az én kedves lelkem keresztjányomra. (Vállára vereget.)

=Pengő Kovács=: Hát iszen eladó. He-he-he.

=Biróné=: Mit akarsz vele öcsém?

=Pengő Kovács=: Mit? Jókedvembe vagyok. Megmondom… Hát én ugyan vele adom minden rétyenruttyomat, fődeimet, kaszálóstul, legelőstül, házamat, butoromat, még akar a fehérgunyámat, meg az ócska szeredásomat is. He-he-he. Hozzám gyün lakni a vejem, mindenem az övé.

=Biró=: Sok lesz az nekünk.

=Pengő Kovács=: Sok?

=Biróné=: Ajaj, nagyon sok!

=Pengő Kovács=: No hát akkor kedves ídes komámasszony, kend is adhat rádást, egy ökörvezető kötelet.

=Biróné=: Mi lenne az?

=Pengő Kovács=: Mi?… A bíróság!

=Biróné= (dühbe jön): Bolond kend Pengő Kovács.

=Biró= (ráförmed feleségére): Hogy vón bolond! Nem látod, hogy csakúgy füstöl belőle az ész.

=Pengő Kovács= (vörösen): He-he-he. Pég itt csak egy ész füstöl biróbátyám, de ott, (rámutat a biró fejére) kettő!

=Biróné= (mézédesen): Öregem, apjukom, ugyi elfelejtettem neked mondani, hogy Zsuzsi néni azt suttogta ma reggel a filembe, hogy hallja, a mi fiúnk igen utána vetette magát az ő Manczi unokájának. Hát hogy neki nincs ellenére a dolog; de még inkább azt fogadta, az esküvőkor testámentumot tesz, mindenét rájuk örökíti.

=Biró=: Rajtam nem mulik, csak a gyerekiken. Én nem szólok bele, ha ők így akarják, hónap is megeshet a kézfogó.

=Biróné=: Persze, a bíróválasztás után, a lagzin egy füst alatt ellakhatjuk a jegyváltást. Már az csak biztos, hogy egyhangu lesz a választás.

=Pengő Kovács=: Hát én mondtam-é, kedves biróné komámasszony, hogy ha a falu, a hogy suttogják, hónap rám tukmálja a bíróságot, egyúttal a Liszkát a lakzin elkendőzzük Tass Mihály öcsémmel.

=Biróné=: Úgy? Jó egészséget hozzá.

=Pengő Kovács=: Hasonlókíppen… Hát akkor mehessünk.

=Biró=: Isten hírivel.

=Pengő Kovács= (míg a gubát veszi felfelé, az ablakon kinéz): Hé, be jó két tinó. Hogy lípnek hozzámfele. Nígy esztendős korára, – biz igaza van kedves komám, – eggye-eggye megíri az 500 pengőt.

=Biró=: Gyenge biz annak a csontja. Sose lesz belőle embersíges marha. Tán bolond lettem vóna máskíp eladni.

=Pengő Kovács=: Majd elválik. Ha sajnáli kelmed, visszaadhati a pízt.

=Biró=: Ha sajnálod, te is itthagyhatod.

=Pengő Kovács=: He. He. He. (Kezet nyújt.) Azír nincs harag.

=Biró=: Mír vóna? Láttam én mán karón varnyut.

=Pengő Kovács=: Sz’ippa!

=Biróné=: Rádfül a guba!

=Pengő Kovács=: Biz itt jó melegsíg van. Ej jó kis erdő vót a Gyertyámos. Szeretném megszámoltatni a ki eladta!

=Biró=: Hát az ídesapádat, ebadta.

=Pengő Kovács=: He. He. He. Jóegíssíget. (Elmegy. Biró, biróné összenéznek. Igen dühösek, az asszony toporzékol.)

=Pengő Kovács= (bekopogtat az ablakon. A biróné kelletlenül kinyitja.) Igaz a! Nem gyünnek el hónap hozzám a bírólagziba? Meg a kézfogóra? Kedves bátyám, Sári bíró?

=Biró=: El én. El én! Ha te is elgyüsz arra, hozzánk. Ídes öcsém, pakfonkovács!

(Függöny.)

MÁSODIK FELVONÁS.

(A színben. Egyik oldalon az istálló vályog oldalfala, rajta ajtó. Két oszlop tartja a szín tetejét, a hóborította kertre, távol havas háztetőkre látni, zuzmarás ákáczok közt. Szép napsütéses délután. A hó becsapott a színben szélen levő tárgyakra, szekerek, ekék, gazdasági szerszámok élére. Galyfa van felhalmozva, felvágni való. Gedi az aprító tőkénél épen galyfát apróz. Jóska egy tőkén ül, búsúl.)

=Jóska=: Éjjajaj!

=Gedi=: Háj, háj!

=Jóska=: Héjjajajajj!

=Gedi=: Hájaháj! (Libagágogás hallatszik az ólból.)

=Jóska=: Egyen meg a fene benneteket.

=Gedi=: Kit te?

=Jóska=: Ezt a libát e! Ütte vón meg a gutta, mikor az első kibújt a tojásbul.

=Gedi=: Mír?

=Jóska=: Hullott vón le a körme, a ki az első tallát kiczibálta.

=Gedi=: Nono!

=Jóska=: Még a porába is dög essen, a ki kalamust faragott belőle! A ki az első betűt kipingálta vele! A fúrt eszű! Nem vót jobb dóga, csakhogy engem keserítsen!

=Gedi=: Há mi bajod neked vele?

=Jóska=: Azír kell biró a faluba, kénkű vesse fel, hogy a sok buta helyett irkáljon.

=Gedi=: Hát osztán?

=Jóska=: Hát’sz ha bíró nem vóna, akkor nem tiltottak vón el engem a szeretőmtűl.

=Gedi=: Áhá, pedzem má.

=Jóska=: Éjjajaj.

=Gedi=: Háj, háj!

=Jóska=: Héjjajajajj!

=Gedi=: Hájaháj! (Bemegy az ólba s visszaszól.) Jóska!… Te… Ugrál a szived? Gyün Manczi. A mennyasszonyod!

=Jóska=: Mennyasszonya a czempéternek. (Jóska leül a Gedi helyére a tőkéhez s szórakozottan vagdalja az ágakat a kis baltával.)

=Manczi= (bejön s egy ideig nevetve, hallgatva néz Jóskára.) Én is itt vagyok.

=Jóska= (felnéz): Jó van. Te bajod.

=Manczi=: Ez jó szívvel lát! Ez módis! Így kell fogadni a menyasszonyt?

=Jóska=: A’ vagy? Oszt ki a vőlegíny, a bóldogtalan?

=Manczi= (nevet): Te vónál tán.

=Jóska=: Én?

=Manczi=: Hát!

=Jóska=: Ühöm.

=Manczi=: Egy kicsit szaporábban is pisloghatnál rám. Melegebben ebbe a hidegbe.

=Jóska=: Hé Manczi szógám, nem értek én az ilyesmihez. Belefagyott mán én belém a lílek.

=Manczi= (leül szemben egy tőkére): Tudják, ha nem mondják. Vóna csak itt Lizi.

=Jóska=: Lizi? A más.

=Manczi=: Más?

=Jóska=: Más.

=Manczi=: Mír?

=Jóska=: Azír.

=Manczi=: Nem vagyok ojan jó?

=Jóska=: Nem hát.

=Manczi=: Hát ojan kedves?

=Jóska=: Asse.

=Manczi=: Hát ojan szíp?

=Jóska=: Ojan?… ojan nincs is több.

=Manczi=: Jó gusztusod van.

=Jóska=: A van.

=Manczi=: Rossz vagyok?

=Jóska=: Nem vagy.

=Manczi=: Kiállhatatlan vagyok?

=Jóska=: Mír vónál?

=Manczi=: Csufság vagyok?

=Jóska=: Hagyj mán nekem bíkít. Én felőlem az isten angyala is lehetsz.

=Manczi=: Azelőtt mégis jobban tudtál hozzám szólani.

=Jóska=: Manczi fiam, annak is megvan a maga oka-foka. Mióta a gatyám korczába egy szál hajat tanáltam belevarrva, azótátul óta rád se tudok gondolni. Annak te vagy a szerzője. Az a vín boszorkány nagyanyád komendálta neked biztossan. Ti akartatok avval megkötni. De rajtam nem fog az öreganyád praktikája. Visszájára sült el.

=Manczi= (a tenyeréből felemeli égő arczát): Mondtam én nagyanyámnak előre. Nem fog mán a babonaság. Kiment divatbul.

=Jóska=: Alighanem… Különben hogy vagy hé?

=Manczi=: Köszönöm, maradhatósan. Hát te?

=Jóska=: Én is megvagyok. (Csönd.)

=Manczi=: De nincs hideg.

=Jóska=: Nincs. Jó genge üdő van. (Csönd.)

=Manczi=: Mán mennyek?

=Jóska=: Felőlem maradhaccz. (Csönd.)

=Manczi= (a favágásra int): Szaporátlan munka.

=Jóska=: Ráér. (Csönd.)

=Manczi=: Jóska.

=Jóska=: No.

=Manczi=: Isten álgyon.

=Jóska=: Tíged is. (Manczi tovább ül. Csönd.)

=Manczi=: Te.

=Jóska=: No.

=Manczi=: Szójj mán valamit.

=Jóska=: Szalagy csak, híjd át ide Lizit.

=Manczi= (felugrik): Lizit?

=Jóska=: Aztat.

=Manczi= (megáll): A Lizit?

=Jóska=: Hánszor monygyam még?

=Manczi=: Szaladok. (Kimegy a kert felé s visszajön.) Minek?

=Jóska=: Csak. Szeretném látni.

=Manczi=: Megyek. (Elmegy.)

=Jóska= (utánakiált): Manczi!

=Manczi= (visszajön): Na.

=Jóska=: Te!

=Manczi=: No.

=Jóska=: Monygyad csak lelkedre. Szeretsz te éngem?

=Manczi=: Szeretlek hát.

=Jóska=: Kis Ferit is szereted?

=Manczi=: Mír ne? Azt is.

=Jóska=: Kovács Lajost is?

=Manczi=: Aztat is.

=Jóska=: Az ördög sámfázzon ki. Hát mír szereted űket?

=Manczi=: Mír ne szeretném? Mindenik fiú a.

=Jóska=: Akarméknek lennél felesége?

=Manczi=: Mír ne? Ha megkírne.

=Jóska=: Jó van! Hát csak szaladj, hallodi. Mondd meg Lizinek, hogyha Istent ösmér, szökjön át ide egy kicsit, beszílni akarok vele. No. Egy-kettő. Ugorgy hát. A fáját a bokádnak…

=Manczi=: Jó van na. (Vidáman, frissen elszalad.)

=Gedi= (kijön az ól ajtaján): Jóska. Mondanék valamit.

=Jóska= (feláll s átadja a helyét a legénynek): Ki vele.

=Gedi=: Hátha jó talu vón az a liba tolla.

=Jóska=: Mi?

=Gedi=: Hallodi. Csináltam én pennával egy nótát, ha azt kidanolnám a faluba, nem lenne mír tiltani tűled a szeretődet.

=Jóska=: Mír ugyan?

=Gedi=: Nem lenne többet biró az apád.

=Jóska=: Oan mester vagy. Hát csak danold ki.

=Gedi=: Nem lehet ám. Lakat alá títet az anyád.

=Jóska=: Az is baj?

=Gedi=: Neked nem. (Fütyöli a nótát.)

=Jóska=: E vón a?

=Gedi=: E.

=Jóska=: Jól szól.

=Gedi=: Ugyi? (Elevenen.) Hát még a verse!

=Jóska=: Fujd el.

=Gedi=: Ha vóna kurázsim.

=Jóska=: Majd megrázlak, akkor lesz. (Fütyöli.)

=Gedi=: Tudod?

=Jóska=: A filembe ragadt.

=Gedi= (dalolni kezdi):

Sári bíró hum, hum, hum…

Az apádrul van e!

=Jóska=: Antul jobb!

=Gedi= (halkan dalol):

Sári bíró hum, hum, hum, Az a bíró hum, hum, hum. Komótba tartják az eszit, Hogyha kell, csak előveszik, Sári bíró hum, hum, hum.

=Jóska= (nevet, oldalba döfi Gedit egy ággal): Egyen meg a fene te csámpás.

=Gedi= (buzgón dalolja a másik verset):