Part 1

Note: Images of the original pages are available through HathiTrust Digital Library. See https://hdl.handle.net/2027/hvd.hnq686

A CIMLAPOT FALUS ELEK RAJZOLTA.

MÓRICZ ZSIGMOND

SÁRI BIRÓ

VIGJÁTÉK

BUDAPEST A „NYUGAT“ KIADÁSA 1910

A szinházakra nézve kézirat.

A fordítás jogát fenntartja a szerző.

SZEMÉLYEK:

=Sári biró= =A biróné= =Jóska=, a legkisebb fiuk =Terka=, egyik menyük =Pista=, ennek a gyereke =Pengő Kovács= =Lizi=, a lánya =Hajdók= sógor =Manczi= =Veróni= =Gedi= =Varju=

Történik ma, egy nyirségi faluban.

ELSŐ FELVONÁS.

(Nyirségi parasztház. Az u. n. „hátulsó ház“; a nappali, lakószoba, rendes, de túlzsufolt; butorokkal és házi lommal tele. A biróné ingvállban sürög-forog, takarit, Veróni egy széken ünneplő ruhában, idegenül megül magának, Pista kukoricza-csutkával játszik a boglyakemencze tövében. Valamennyien az erősen í-ző nyelvjárás szerint beszélnek, a mely itt főbb vonásaiban van jelezve.)

=Biróné=: Jaj, te Veróni, te Veróni, mi lett belőled Veróni.

=Veróni= (ijedten): Mi Sári?

=Biróné=: Hiszen te egész vín asszony lettél! Nem szígyelled magad így megvínűlni?

=Veróni= (bambán): Isz én nem akartam Sári.

=Biróné=: Ne busulj Veróni, mi is olyan hegyes kis jányok vótunk, mikor még csak egy bakaraszra látszottunk ki a fődbül, mint a maiak… Emlékszel, mikor az oskolát elvittem firidni? Aszontam a gyerekiknek, azt izente a rektor, ma vákáczió, ma firidni kell. Hiszen veled kijáttattam ki.

=Veróni=: Hö-hö. Oszt íngem vert el a rektor, mert te leesküdted, hogy te nem mondtad.

=Biróné=: Igazán Veróni? Ennek örülök, hogy mán akkor is vót magamhoz való eszem.

=Veróni=: Vót neked egy egész oskolának való… Hé be megvert akkor a mester. Ojan tenyereseket adott!…

=Biróné=: Nem baj Veróni! Rígen vót, mán nem fáj a helye. Mutasd a tenyered.

=Veróni= (megmutatja).

=Biróné=: No látod, nem is látszik. Azon busulj, hogy nem kapsz olyanokat többet!… Hallod-i, be jó vóna még ecczer iskolába járni.

=Veróni= (bólogat).

=Biróné=: Nem ilyen nagyanyám lenni… Pista te! Mit danolsz te? Mi? Mit kornyikálsz te?

=Pista=: Ezt most tanútam.

=Biróné=: Kitül te?

=Pista=: Geditűl.

=Biróné=: Ó, a kötélre termett. Mán megint nótába vett valakit. Hát danold el.

=Pista=: De nem tudom ám a versit. Aszonta Gedi, hogy a versit hónap reggelig nem mongya el még magának a jóistennek se.

=Biróné=: Fujd el hát a nótáját te.

=Pista= (dudol).

=Biróné= (utána dudolja): Jó kis csúfoló nóta. Ez megint valakire jár. Pedig ezek a mái fiatalok még danolni se tudnak mán. Hun vannak a mi időnkbéli nóták!… (Dudolja.) Vajon kit vett nótába a kutya!… Haj, haj Veróni, hogy már te is nagyanyó vagy, mint én. Sose néztem ki belőled ennyi tehetsíget. Hát persze, ehhez kell a legkisebb ész. Látod, nekem is három fiam van, meg két jányom.

=Veróni=: Hun vannak?

=Biróné=: Hát bizony, ki erre, ki arra. Két fiam házas, két jányomat elvitték a falubul. Van még egy rossz suttyó fiam. Ha azt is megházasítjuk, akkor oszt elmondhassuk, hogy adjon isten jóícczakát. Mer az ember felneveli a sok fiút, a jó fiúkat, engedelmes, szófogadó, becsületes gyerekiket, de osztán mire? Arra, hogy ha egy asszonyszemély a nyakába akaszkodik, akkor mán annak lesz a cselédje örökös-örökre. Elfelejti apját, anyját. Itt van-e, ennyim van a nagy családombul mutatónak. Ez a gyerek még eljön níha játszani, az anyja, csak ha muszáj, az apja még akkor se… Hát te, hogy éltél miótátul elvittek tülünk. Haza se gyüttél a szülőfaludba ecczer se. Nagyon megállottad. Persze, most is a juss miatt gyüttél ugyi? Hogy meghótt az a vín apád valahára… be jól tette…

=Veróni= (nekifohászkodik a beszédnek): Jaj ídes jó Istenem, Sári! (Az orrát megtörülgeti.) Nem segít rajtam, csak a jó Isten, Sári! (A szemét is megdörgöli.) Csak legalább pártomat fogná a mennybéli jó Isten, Sári! (Az orrával trombitál.) Mer olyan igazi árva vagyok, nem tudja más, csak a jó Isten, Sári!

=Biróné= (mosolyog): Dehogy nem Veróni, ott vótam az apád temetésin; ojan göringyet hajítottam utána, majd betört a koporsója a vín kutyának… Most mán nem tudod, hogy vájod ki a jussodat a testvéred markábul.

=Veróni= (buzgón integet).

=Biróné=: No ne félj, majd eligazítsuk.

=Veróni=: Nincs is nekem másban bizodalmam, csak az uradban, meg a jó Istenben, Sári.

=Biróné=: Lehet is. Huszonhárom esztendeje biró az uram, de még nem volt olyan ügye-baja senkinek a faluban, hogy én el ne izgazítottam vóna.

=Veróni= (bámészan): Te, Sári?! (Egyet gondol.) Sári, te! Hallodi te! Mír híjják az uradat Sári birónak, Sári!

=Biróné= (mérgesen rákiált): Mert szamár az egész világ, mint te. Azír! De a legnagyobb szamár mégis te vagy. Azír! (Csönd.)… Pista! Hogy fujtad azt a nótát?

=Pista= (dudolja s a biróné utána zümmögi, Pista hozzá sündörög): Nagyanyám?

=Biróné=: Mi kell fiam?

=Pista=: Aggyík egy grajcárt!

=Biróné=: Frászt! Minek a?

=Pista=: Kék.

=Biróné=: Mingyán kitekerem a nyakad! Pízt! Majd megmondom, mit adok! Krajczárt! Nyavoját! Czukorra! Erigy a szemem elől, míg szípen vagy! Krajczár kén a kis büdösnek. Kitépem a nyelved, csak káromold az Istent! (Levesz a tékáról egy szép piros almát, megtörülgeti.) Ne. Ez a tied. De ha még egyszer krajczárt kérsz, kitekerem a nyakad.

=Varju= (vén toprongyos ember, bebújik az ajtón. Pista, a hogy meglátja, a nagyanyja szoknyája mögé húzódik.) Aggyon Isten szerencsés jó napot. Jaj, be kutya hideg van! (Pistához, tréfásan hízelegve.) Lefagyott a csikónak a szarva! (Pista, a ki eddig kikukucskált rá, görbe arczot vág s elbúvik.)

=Biróné=: Mit akar kend? Menjen a konyhába! Kifele, kifele! Nem látja, hogy fíl a gyerek!

=Varju=: Csakhogy izé…

=Biróné=: Semmi izé. Kap egy porczió pájinkát, csak várjon sorára. No! (Varju elmegy.) Nízze meg az ember. Mán csak az kell, hogy ide szokjék be. Pokol nyelje el a vín toprongyosát. Szegínyek kolomposa! Érzi mán, hogy hónap ű is valaki! Biróválasztás lesz hónap, hát árulja a voksát!… Szíp is vóna, ha a kilencedik választáson még korteskedni is kéne. Vagy egy szóval választják meg az uramat, vagy odavágom nekik a bírósüveget! De akkor puffan!

=Veróni=: Micsoda asszony vagy te Sári! Akar csak az oskolába, a hun együtt jártunk!

=Biróné= (elneveti magát): Ne boczi, ne! (Megveregeti a hátát.) Tüled ne!… Valahogy csak kell élni az embernek a sütnivalójával.

=Biró= (bejön, körültopog a szobában, szólna is, nem is; megvakarja a bajusza tövit): Anyjuk. Hé. Hallod.

=Biróné=: No.

=Biró=: Izé.

=Biróné=: Mi a?

=Biró=: Hát, hát, – hogy – izé –

=Biróné=: Mi a mán megint?

=Biró=: No, no, semmi baj.

=Biróné=: Baj?

=Biró=: Hun a fekete gyászba van mán a pípám?

=Biróné=: Kilöktem a konyhába, mert nagyon büdös vót. Mingyán kendet is kilököm, csak itt mólesztáljon. Az ember már egyet se szólhat a kedves, régi jánypajtásával, mán itt zavarkodik, mingyán bajrúl károg… Mán kell lenni valaminek! Ott az a bajvarnyu is, a se tolta be a kípit hiába… Mán baj van avval a bíróválasztással! Deiszen csak legyen valami baj, tudom istenem akkor igazán baj lesz!… Erigy, ott a pajtásod, beszíld meg vele…

=Biró=: Ki az?

=Biróné=: Az a szájatáti. Az a rásetudoknízni. Az a szegínyek kolomposa! Az még nem hozott jót a házamra. Nem tudom mi van a begyibe. Betolta a képit. Ide. Erre a szent helyre e! A gyereket majd kifogta a frász, almát kellett a szegínynek adnom. Úgy gyütt magához. (Hirtelen kitör.) De azt mondom kendnek, vagy egyhangu lesz a választás, vagy kötheti a batyut a hátára, de én velem egy fedél alatt nem hál meg!

=Biró=: Hájszen hát…

=Biróné=: Ennyit érdemeltem én huszonhárom esztendei keserves kinlódásomér, töredelmemér, sok sárbahányt garasomér, hogy mikor kilenczedszer kerűl választásra a bíróságban, – legyen valaki, a ki fel merje tátani a száját.

=Biró=: Hallottál valamit?

=Biróné=: No csak az van hátra, hogy még halljak is. Tán nem látom abbúl, hogy ide be mert tolakodni az a vín Varnyu. Kelleti magát. Kínálja a bocskort! Hiszen csak merjen valaki ellened szólani! Ott a sok kontraktus –

=Biró=: A komódba.

=Biróné=: Úgy kitekerem a nyakát ennek az egísz falunak, hogy mind kódusa lesz, – csak egyet merjenek nyikkanni. Csak egyhangú ne legyen a választás!

=Biró= (neki fohászkodik és feláll): Hát Sári! ha én rajtam állana, tudod, ha én rajtam fordulna, ha én választanék egymagam, – akkor tudom, hogy egyhangú lenne. (Elmegy.)

=Biróné=: Jó neked Veróni, semmi bajod, csak az a kis juss!

=Veróni=: Óh Uramistenem Sári, belehalok én abba, Sári.

=Terka= (jön s köszönésűl bicczent a fejével.)

=Biróné= (feszülten figyel a menyére, hosszan néznek egymás szemébe, mintha ki akarnák olvasni, mit tud a másik): Igaz jányom?

=Terka= (komolyan int): Igaz! Fellíp!

=Biróné= (izgatott): Várjál csak!… Veróni! Látod, mijen asszony menyem van? Hallod-e, most legjobb lesz, ha átmégy öcsédékhez. Délután én is benízek hozzátok. Majd eligazítjuk azt a jusst…

=Veróni= (sietve összeszedi magát, azután megáll): Jaj lelkem jó Istenem, Sári! Segíts rajtam veszendő árva bogaron, Sári! megáld az Uristen Sári!

=Biróné= (megveregeti a hátát s kitolja az ajtón): Ne félj Veróni, míg engem látsz. Isten megáldjon.

=Veróni=: Isten álgyon, Sári!

=Biróné= (megáll, szembenéz Terkával, egy ideig hallgatnak, egyik se akar szólni): Fellép!

=Terka=: Fel! Mán vót is a főszógabírónál.

=Biróné=: Hm.

=Terka=: Aszonta a főbíró: senki másnak nem tenném, Pengő Kovácsnak megteszem.

=Biróné= (fellélekzik): Hát Pengő Kovács!

=Terka= (gyanakodva): Anyám nem tudta?

=Biróné=: No csak beszélj!

=Terka= (mintha a fogát huznák): Hónap reggel a szógabiró a választáson megnevezi apám mellett Pengő Kovácsot is… Akkor pedig nem tudom mi lesz. A házasságbúl aligha lesz valami.

=Biróné=: Aligha.

=Terka=: Arra számit az álnok lélek, hogy maguk, anyámasszony inkább visszaállanak az egész biróságról, de a gyerekeket nem szakítják el egymástúl.

=Biróné=: No meglássuk.

=Terka=: Azt tudom, hogy a maguk Jóskája odáig van a Pengő Kovács jánya után.

=Biróné=: No, az hamarébb kutba ugrana a fiamér, mint az ű érte.

=Terka=: Hát azt mán csak a jó Isten tudja legjobban.

=Biróné=: Tudja azt más is!… Pista!

=Pista= (fölugrik a csutkák közül, előáll).

=Biróné=: Kell egy krajczár?

=Pista= (int a fejével.)

=Biróné=: Szalagy hát, keresd meg Jóska bátyádat, mondd meg neki, hogy kipukkant a hójag. Az ni! Látod! De szaladj! Mihent itt lesztek, megkapod a pízt! (Pista vidáman elszalad.)

=Biró= (befelé jön, a gyerek az ölébe szalad): Ne te né! még felöklel! (Felkapja az ölébe.) Ki ne menj, mer megfázol.

=Biróné=: Ereszti kend el rögtön azt a fiút! (Biró leteszi.) Mindig csak az utamba áll. A helyett, hogy segítségemre vóna, csak útba áll. Még véletlenségbül se tud jót tenni. Bikkfa ember! Ha én nem vónék…

=Biró= (kedélyesen az ajtóban áll): De megvagy lelkem, megvagy!

=Biróné=: Meg míg szít nem pukkadok mint az a hójag! (Biró el és menőben megcsipi a bejövő Lizi arczát, a ki mosolyogva kitér előle.)

=Biróné=: Ah kit látok itt! Ki jön itt! A Pengő Kovács ídes komám kisjánya jön itt!

=Lizi=: Egy kis pattintott kukoriczát hoztam keresztanyámnak, ha meg nem veti. Jónapot kívánok.

=Biróné=: Jézusom, – jónapot neked is, – hát jutok eszedbe? Drágaságom! Te csirke te! Hej beg alig is várom, hogy jányomnak mongyalak! No ne pirosodj te virág. Úgy-e jányom Terka, íppen errűl diskuráltunk.

=Terka=: Íppen errül.

=Biróné=: Mán még a móringot is megbeszéltük. Óh te, ne fordulj el te nebáncsvirág. Csak ípp azt nem tugyuk idáde apád? Mer mink, hogy öregek vagyunk, nagyon kék egy kis gazdasszony a házba. Oszt ez a mi fiunk mind olyan nyámnyila, egy se tud asszonyt hozni nekem segítségnek, mind maga megy el apjoka kocsisának. (Terkára mutat.) Ez is elvitt egyet. Ha még a legkisebb is itt hágy, bele kell őszülni. Eljönnél-e hozzám, menyemnek, te csitri?

=Lizi=: Hát akkor ki főzne ídes apámnak?

=Biróné=: Nincs gazdasszony?

=Lizi= (legyint, ártatlanul): Ó, nem ismeri űkelmét keresztanyám. Nagyon bakafántos! Nem eszi az meg akárkinek a főztjét.

=Biróné=: Hát gyűjjön ide ű is! (Megöleli.) Ó be szeretlek te ján te! Bizon ha a magamé vónál, nem szeretnélek így. De hát még az a bolond fiu. Az megháborodna utánad!…

=Lizi= (hálásan néz a bírónéra): Ó keresztanyám!

=Biróné=: De be ki is tudta választani szépekbül a szépet, jókból a jót. Pedig hogy bomlik utána az egész falu jánnépe, oszt csak te kellesz neki. Ma is mondta: Ídes anyám, ez a Manczi maj megöl, úgy esenkedik utánam. Ma is haját leltem a gatyámba varrva. De rajtam nem fog a vín boszorkány nagyanyja varázsolása, nekem nem kell, se testemnek, se lelkemnek. Énnékem csak egy kell, ha azt meg nem kapom, kútba ugrok, vagy elmék világgá.

=Lizi=: Manczi?… Haját? – belevarrva?

=Biróné=: Az a! Persze a nagyanyja vajákos, az avval hatalmas, hogy mindenkit abba szerelmesít, a kibe akar. De mán én azt mondom, nem tudom a praktikáját, de az igazi szeretettel nem bír. Én nem fíltem a fiamat. Adhat annak olyan szert, a mit csak akar, de tetűled nem fordítja el. Ki is kaparnám a szemit, ha úgy venném észre!… Ihon is van mán-e! Megérezte hogy itt vagy!

=Jóska= (beront s egyenesen a kemenczéhez siet, és leveszi a felfujt disznóhólyagot. Pista utána): Ó te poklos! Sz ennek semmi baja. Mingyár kitapodlak te! Beg elbolondítottál. Hát hun pukkant-e ki?

=Pista= (álnokul): Oszt én azt hittem, kipukkant, mer olyat szólt, mint a puska.

=Jóska= (morog): Szólt az anyád czifrája, az eszed csengése. Azt hallottad.

=Pista=: Nagyanyám is hallotta. Ugyi?

=Biróné= (kaczagva felkapja): Persze hogy hallottam. Ilyen kis gyerek, oszt annyi esze! Meglássátok, ebbül ember lesz ha megéri! Kapsz fiam egy krajczárt!

=Terka=: Krajczárt!… Mit kell mondani! Mi?

=Pista=: Köszönöm szípen.

=Lizi=: Ó be okos! Jaj te kis okos! (Felkapja és kiszalad vele.)

=Jóska=: Hogy még e kipukkant vóna.

=Biróné=: Hagyd mán azt a hójagot a fenébe. No. Mennyi baja van vele. Vigyázz, mert más hójag pukkan ki. Hogy vagy evvel a jánnyal? Mi? Aszongyák a Tass Mihály igen utána van.

=Jóska=: Keresztül is gázolok a lelkin.

=Biróné=: Hallod. Vedd csak körül szíp szerivel, osztán tudd ki, van-i a dologba valami. Mer nem akarnám, hogy elmuljon ez a házasság. Azt se bánom ha ma dülőre kerül.

=Jóska=: Igazán? Isz ott csak szólni kell! Három hétre meg lehet az esküvő. Ides anyámon fordul.

=Biróné=: Én rajtam nem fordul. Mikor mult el rajtam, a mi jó vót? Három hét! Olyan hamar igyse, úgyse lehet meg, hun a katonaságtúl az írás? Hiszen te pujanép, te még sor alatt se vótál. Nem is hiszem én hogy igazán szeressen tíged az a jány. Tass Miska katona vót…

=Jóska=: Lehetett az! ha én…

=Biróné=: Ajaj, nem ojan legény vagy te, a ki után halnak a jányok.

=Jóska=: Nem-i?

=Biróné=: Éj sokér nem adnám, te, ha ez a jány úgy szeretne tíged, te, hogy kutb’ ugrana, ha ott hagynád, te!

=Jóska= (pedri a bajuszát): Pég e bel’ugrana!

=Biróné=: Jó vón azt tudni. Lehet a’ csak oan szófiabeszéd is.

=Lizi= (jön): Ott fogta Pityut a nagyapja a konyhában. Úgy örűl a krajczárnak. Mindenkinek megmutogassa… Igaz is! Keresztanyám, azt izente ídesapám, – majd is elfelejtettem, – hogy átgyünne, ha most megalkudnának a két tinóra.

=Biróné=: Mingyán, mingyán. Ki kell mennem. Várjatok meg, rögtön begyövök. Gyere csak jányom, segíts annál a zsáknál. (Biróné és Terka kimennek.)

=Jóska= (a hólyagot tapogatja, csóválja a fejét; Lizi leül egy székre s összetett kézzel, kiváncsian nézi a legényt): Hogy ez még kipukkanna!

=Lizi=: H.

=Jóska= (a pipát úgy szárazon az agyara közé veszi): Eggye meg… a bides köjkit, hogy tud hazudni… Hogy lehet ijen kis tökmag ijen nagy marha… E la! Hogy még e pukkanna ki! Ez a hójog e!… Oan zsacskó lesz ebbűl, de olyan zsacskó, hogy a kiskirisztus se pípált ojan acskóbul. A mijen acskó ebbűl lesz. Mi? Lizi! Mit mondasz he? (A vállára üt.)

=Lizi=: Nyughass mán.

=Jóska=: Hogy nyughatnék, mikor ebbűl a hójogbul oan zsacskó lesz, mint a Poncziuspilátusé. He? (Újra válloncsapja.)

=Lizi=: Legyen má eszed! Ne bolondulj.

=Jóska= (megrázza): Lizi te!

=Lizi=: No!

=Jóska=: Te!

=Lizi=: Mi a no.

=Jóska=: Hehe. Te bogár te! Eggyen meg a… (Újra megrázza.)

=Lizi=: Haccz békén? Kezedre ütök.

=Jóska= (szemébe nevet): Kell egy pípa dohán te?

=Lizi= (elfordul): Oóh.

=Jóska=: Azír ne haragugy te nagymáju! (Fütyűlni kezdi az elébbi nótát s a dohányzacskóját rázogatja.) Ennél is külömb acskó lesz ebbűl, pég e se kutya… Lizi! Kútba ugranál te én írtem?

=Lizi=: Íppen… Van eszembe.

=Jóska= (hallgat egyet): Hát gyufát innál értem?

=Lizi=: Rossz nehéssíget.

=Jóska=: Mi? Ismerlek, macska. Megenne a fene, ha ott hagynálak.

=Lizi=: Nagyon!… Sokat tudnék búsulni egy ijen bajusztalan fattyú után.

=Jóska= (a zacskóját a tenyerébe veregeti, tekeri): Hát – hogy hát jobban kedvedre való az olyanféle kiszógált, kiagyusztált boka, mi?

=Lizi=: Nincs nekem semmiféle bakám. Nem kell nekem senki, csak a halál. (Olyan érzékenyen találta mondani, hogy csaknem sirva fakad.)

=Jóska=: De aki megváltója! hallom a mit hallok!

=Lizi=: Mit ugyan?

=Jóska=: Hummi nagybajuszu korhely tekereg mán a portátok táján.

=Lizi=: H.

=Jóska=: De a ki csillaga! semmi hö, meg öhö! hanem ki a szóval! Hát azír kutb’ ugranál?

=Lizi= (végignézi.)

=Jóska=: De od’is utánad ugranék hé! hogy ott is én fojcsalak meg, hé!… Hanem legislegelébb abbul a zsivánbul nyomom ki a szuszt! Mer nekem oan Tass Miskák! (Nagyot üt ököllel az asztalra) nekem ojan himmi-hummi Tass Miskák! (Ujra nagyot vág az asztalra s öklét a lány arcza elé tartja) nem zavarognak a vizembe… Érted? He? Megértetted! A ki szabta, varrta, kaptafa varga! (Rémesen forgatja a szemét.)

=Lizi= (feláll, elfordul s konokul hallgat.)

=Jóska= (szintén hallgat kis ideig): Csak ezt akartam mondani.

=Lizi=: Ugyi. Hátha én azt akarom mondani, hogy hallom miféle jóféle bájitalokat tud kotyvasztani valakinek a nagymámija. De tán nem is igen kell fáradni még avval se, hogy a gatyaszárba hajat varrogassanak, – elvígezi azt más is könnyebben, az igézést avval a két pislákoló kancsi szemével.

=Jóska= (megrőkönyödve): Mit petyegsz?

=Lizi=: Azt, hogy nem kötöttelek kötéllel a nyakamba. Mehetsz, ha akarsz, csak rajta! Mit bánom én. Ha te a Manczi kisasszonyos miskuláncziáiba bele háborodtál, szabad az ut, szaladj utána. Tisztelem a gusztusodat! (Sirva fakad.) Én nem vagyok utadba. Tudok én még hova lenni. Tizenhatöles a mi kutunk! Gyufát is kapok én a bótba a pénzeheheméhért. (Sír. A bíróné benéz az ablakon.)

=Jóska= (nagy szemet mereszt, kurtán füttyent, megvakarja a haja tövit): Hászen akkor jó van no. Akkor mit beszílsz. Hásze csak ezt akartam. Csak diskuráltatja itt az embert, a hejett, hogy mingyán magyarúl szólna… No. Még mit nem fognának rám. Éj kutya nyelve van ennek a sok vín asszonynak. Mán még a Manczival fognának hámba. Ne rücskölj mán. (Leül az asztalhoz egy másik székre.) Szaladjon görcsre a nyelve, a ki rám uszított.

=Lizi=: De azé is, a ki tígedet én rám!

=Jóska=: Lizi.

=Lizi=: No!

=Jóska=: Nem igaz?

=Lizi=: Mi?

=Jóska=: Az a Tass Miska.

=Lizi= (felugrik): Ne menjek haza, ha egy szó igaz belőle. Ne menjek többet haza az apámhoz.

=Jóska=: A jó vóna.

=Lizi=: Hát te?

=Jóska=: Mi?

=Lizi=: A se igaz? a Manczi?

=Jóska=: Leesküszöm!

=Lizi=: Hát igazán nem igaz?

=Jóska=: Jó is vóna.

=Lizi=: Úgy látszik, sajnállod, hogy nem igaz.

=Jóska=: Én?

=Lizi=: Sajnállod!

=Jóska=: Jó isten, te jány! Hát ne mírgesíccs mán no! Hát csak nízz mán ecczer tükörbe mán no! Oszt akkor te is megmondhatod, hogy sajnállom-i?… No. Ihun a tükör e! Na. Ne fordídd el aztat a két ragyogó csillagot, mert ojat vágok a lapockádra, te!… Jaj kis pondró! Egyem meg azt a… Pislancs mán ide no! (Átöleli s erővel belenézeti a szeme elé tartott kis bádog zsebtükörbe.)

=Lizi= (belepillant, kényesen): No ugyan. Akár csak a vasórú bábát látnám!

=Jóska=: Ó! Te sárgarigó, te! (Zsebredugja a tükröt és átöleli, összecsókolja a lányt.)

=Lizi=: Nyughaccz? – Haccz békén? – Olyat sikótok.

=Jóska= (kis ideig szótlan, boldogan öleli; aztán elnéz a hólyagra az asztalon): Ugyi micsoda egy acskó lesz abbul a hójogbul! Mit szólsz hozzá, no, szójj mán egyet. (Otthagyja a lányt s felveszi a hólyagot. Összenevetnek.)

=Biróné= (belép, velejön Pista, ki egy nagy karéj lekváros kenyeret majszol): Ó a szentek! Ezek még most is azt a ronda disznóhójogot nízik. Lökd mán a szemetre. Ha rálípek, kitaposom, mint a pukkantót. Erigy dógodra. Ott vár a munka az ólba. Lizi, lányom, te meg segíthetnél egy kicsit a menyemnek a komorába.

=Lizi=: Igenis keresztanyám. (Elsietnek. Lizi visszaszól.) De ídesapám vár…

=Biróné=: Hadd várjon az apád, az ebugatta. Ugyis az a férfi minden dóga, hogy az asszonyokra várjon. (Jóska és Lizi el.) Mit csinálsz, Pista? Ne szeleskedj. (Pista megczélozott egy legyet a padláson, balkeze mutatóujjával s a jobban egy almacsutkát tart dobásra készen. Mire elhajitaná, nagyanyja elkapja a kezét.)

=Pista=: Ó csak azt a pőcsiket akartam eltrafálni!

=Biróné=: Majd eltrafállak én, te kis trafálós fittyfiritty, csak itt nekem sokat trafálgass.

=Varju= (félénken bejön, utána a biró is jön).

=Biróné=: Jöjjön csak beljebb Gábor, jöjjön.

=Varju=: Alássan megköszönöm gazdasszonyom, isz oda ki is jó.

=Biróné=: Jöjjön csak bátran. (Pista ellenségesen elhúzódik.) Ne félj fiam, bácsi a’! Üljön le.

=Varju= (kis széket vesz és a sarokba ül): Így ni.

=Biróné=: Közelebb, Gábor.

=Varju=: Jó nekem itt is.

=Biróné=: Tőccs egy pohárral abbul a diólébül. Megájj, majd én, reszket a kezed, még kilöttyinted. (Tölt.) Hát mit mondott Pengő Kovács? Gábor!

=Varju=: Hát gazdasszonyom, – hé be jó ez! Khm, khm, fájintos kis itaóka.

=Biróné=: Ebbül csak a kedves emberünk kap. Kell egy harapás kenyír?

=Varju=: Ó dehogy kell! Ha a számba vón is kiköpném. Dehogy is surolnám le a torkomról ezt a mennybéli jó ízt… Hát mondok, aszonta Pengő Kovács gazduram, hogy a legelőt, mán hogy a falu legelőjét, a hova minden szegíny kihajthatja a bocziját, nem osszák fel, – ű nem engedi.

=Biróné=: Ű? Hát ki ű, Gábor? Hát ű is valaki? Kend ismeri űtet is, a bírót is, mongya meg, ki ű? Olyan nagy valaki ű? Osztán ha már ű valamit mond, az szentírás? Kenteknek ű hozzá kell járni? Ej Gábor, Gábor, nagy dolog ez!… Hanem bezzeg ugyi ide senki se tette be a lábát? Mi! Hanem hozzá járnak susogni! Hisz e’ valóságos forradalom! No! Úgy is veszik hasznát. Egye meg a fene azt a legelőt. Hát kinek a haszna az, ha felosztják? A szegíny ember haszna? Ugyi nem.

=Varju=: Nem bizony! Bizony nem!

=Biróné=: No hát. Azír mégis vót valaki a szegíny emberek közt, a ki eljött vóna? oszt aszonta vóna: Biró uram, nízzen ránk is. Ne oszszák fel azt a legelőt… Mit gondol kend, mit mondott vón a bíró?

=Varju=: Én csak azt gondolom: jó vón azt tudni!

=Biróné=: Hát tudja meg Varju Gábor. Tudja meg az egísz falu szegínysíge. A biró azt mongya: jól van! A legelőt nem fogják felosztani! Én nem engedem:… Ő nem engedi! Érti kend? Mindent megteszek, – aszongya a bíró – hogy a legelőt ne oszszák fel, mert a szegínynek is ílni kell. Ezt mondta az én uram. Az én tulajdon uram. Íppen az elébb mondta az én filem hallatára. Úgyi te ezt mondtad?

=Biró=: Persze hogy azt. Hogy is mondtam vóna máskípp?

=Biróné=: No hát. Jól mondta?

=Varju=: Bizony jól. (Feláll.) Jól mondta bíró uram. Ha ezt meghallja a közsíg, másik harmincz esztendeig lesz bíró űkeeme.

=Biróné=: A’ semmi, Gábor. Mindegy az, akárki a bíró. Az a fő, hogy a szegíny embernek legyen benne gondviselője. Mán pég akarki, akarmit mondhat az uramra. Meg Pengő Kovácsra. De aztat nem mondhassa, hogy az én uram nem szereti a szegínt. Meg aztat se, hogy Pengő Kovács szereti.

=Varju= (mindig közbe akart szólani s most, hogy a biróné elhallgatott, ő is hallgat, mintha most várná a javát.)

=Biróné=: Oszt’ asse utósó, hogy míg bíró az uram, addig nincs rá szüksíge, hogy megkapja azt, a mirűl itt az írás. –

=Biró=: A komótba.

=Biróné=: De bizony, ha csak afféle szegíny ember lesz ű is, akkor bizony sietni kell a kontraktusokat pízzé tenni. A pedig keserves vóna majcsak az egísz falu szegínysígínek. Mer kevesen vannak, a kihez jó ne lett vón az uram, vagy pízzel, vagy más ílelemmel…

=Biró=: Úgy a.