Part 2

De nem tudjuk Istent megengesztelni: Mert azt ingyen sem[5] akarjuk érteni; Sok miséket tudunk csak szolgáltatni – Misék által akarunk szabadulni.

De nem használ miseszolgáltatásunk, Olvasásunk, processio-járásunk, Utálatos sok zsolozsmatartásunk, Egyházbeli sok szóval kiáltásunk.

Nem ekképen köll Istent engesztelni: Hittel szokott ő megengeszteltetni! Minden gonoszt hátra kell annak hagyni Bocsánatot ki akar tűle nyerni.

Megiratá nekünk az Szent-Írásban: Mit mitűlünk kiván ő szolgálatban; Különben ha cseleködünk dolgunkban: Mindörökre maradunk mi vakságban.

Szent-Irásból akarja hogy ezt értsük Mivel őtet ez világon tiszteljük, Egyébképen ha mi őtet keressük: Kétség nekül őtet meg nem lelhetjük!

Térjünk azért avvagy mi most Istenhez, Essünk hamar kegyes Idvezítőnkhöz: Jusson hamar mi elveszett lölkünkhöz Ez világon nyomorult életünkhöz.

Vegye rólunk az régi nagy vakságot Testünkbeli nagy- sok háborúságot; Oltalmazza ez nyomorult országot, És engedje az régi szabadságot!

Ezt Istentül mi hamar megnyerhetjük: Szent igéjét ha ő neki meghiszszük, Ő szolgáit ha mindenkor tiszteljük, Az mit mondnak örömest teljesitjük.

Kit engedjen nekünk az Szent Háromság: Ki egy Isten és örök hatalmasság, Kivel vagyon mindenkor irgalmasság – Mindörökké mennyei nagy boldogság. Amen. Finis.

* * *

A Csoma István által 1638-ban Pátyin összeirt codexből, mely határozottan protestáns jellegü s többnyire XVI-ik századi énekeket tartalmaz. Tisztán világi ének csak egy van benne: a szendrői névtelen által 1571-ben Szilágyiról és Hajmásiról irott hires regedal, melyet koszorús Vörösmartynk újból átdolgozott. A Csoma-codex jelenleg az akadémia könyvtárában van. – A jelen énektöredéket egy hosszabb vallásos ének elejéből s végéből állitám egybe; érdekes némely helyeiből látni, mennyire szivén hordta a magyar a haza ügyét akkor, miszerint még a vallási énekbe is belevegyült a honfifájdalom és az ősi szabadság utáni sóvárgás hangja:

„Oltalmazza ez nyomorult országot, És engedje az régi szabadságot!“

T. K.

THÚRY GYÖRGY ÉNEKE.

– 1548. –

Zöldítsétek egek hamar az erdőket: Hogy próbálhassuk már nyugodt fegyverünket!

Ellenségeinkre egyszer hogy kikeljünk, Török-pogányokkal vigan megütközzünk.

Deli Kortván béget kezünkbe kerítsük, Délczeg Mehemetet lovárul ökleljük.

Hiszem, az magyarok mikoron kiütnek: Pogány ellenségnek bátran szemben mennek,

Kik hamar előttök futnak, vagy elesnek – Magyar fegyverétül terétve feküsznek.

Adjad nagy Ur-Isten vitézi tettekkel Végházunk[6] kérkedjen sok pogány fejekkel!

Az végbelieknek tartsd meg erejeket: Hogy pogány vérében mártsák fegyvereket!

– Az ezer ötszázban és az negyven nyolczban Éneklé Thúry György vérszomjuzásában.

* * *

E költemény a nemz. múz. kézir. hung. quart. 236-ban van meg, de végsorában Jankovich másutt sem igen correct másolója 1548 helyett vétségből 1648-at irt, mert a híres Thúry György, Palotának 1552-ben hősi megmentője a „törökrém“, a páratlan személyes bajvívó, ki végre a kanizsai mezőn vagdaltatott össze a török által: a XVI-ik században, s nem a XVII-ikben élt; hogy pedig versünk szerzője csakugyan e hires és nem más Thúry György: – bizonyítja e sor:

„Az végbelieknek…“

e Thúry György volt ugyanis a dunántúli végek főkapitánya, ezért fohászkodik katonáiért. Fennmaradt e költemény az ő halála után is, és a hegedősök által énekeltetett, mindegyik toldván hozzá valamit; ilyen variatiót a következő századból láss alább, Szencsey codexéből közölve, „Végbéli vitézek éneke“ czím alatt.

T. K.

PROTESTÁNS HEGEDŐS PANASZLÓ ÉNEKE.

– Tállya, 1549. –

Eredeti czime:

„Panasza Christusnak.“

Mind ez világnak már esze veszett, Az igazságtul eltévelyedett, Az gonoszságban el bémerülött, Az hitlenségben meggyökerezett.

Im föltámadott az igazságra Az nagy Istennek boszuságára Ő Szent Fiának káromlására – Szent igéjének nagy romlására.

Szent Dávid irta az zsoltár-könyvben – Az ő könyvének másodrészében – Mint tanácskoznak az népek egyben, Az kik nem hisznek az egy Istenben.

Nyilván tudjátok – ne csudáljátok: Ez világ bánja az igazságot, És oltalmazza az hamisságot, Dávid erről szól, meghallgassátok!

Mit agyarkodtok – ugymond – pogányok, És minden népek?… gonoszt gondoltok? Földi királyok mit tanácskoztok?… Az Isten ellen föltámadtatok!

Hatalmas urak és fejedelmek, Papok, püspökök, és szerzetesek Az Krisztus ellen mind öszvegyültek És az tanácsban illyet végeztek:

Rontsuk el – ugymond – minden kötelét, Vessük el rólunk minden erejét, És ne fogadjuk semmi beszédét, Semmivé tegyük minden törvényét!

– Itt az Szent Dávid ím megjelenti: Hogy az hitlen nép Krisztust nem veszi, Semmi beszédét hogy nem böcsülli – De mindenképen inkább üldözi.

Ez volt Krisztusnak ő szöröncséje: Ez világ őtet hogy nem kedvelte, Heródes király soká kergette, Annas Kaifás megölettette.

Nagy bátorsága ez ez világnak: Hogy az Ur Krisztust mondja csalárdnak, Jámbor szolgáit mind árulóknak – Kik Szent-Irásból igazat mondnak.

Álnok tanácsot de kik végeztek: Az igazságot ki nem vesztitek! Nagy szegénségben fejenként estek – Im az Szent Dávid megmondja nektek.

Mennyből Istentől megcsufoltattok: Tanácsotokban megbolondultok, Isten haragját ti meglátjátok – Röttenetes lesz nagy kinvallástok!

Simeon mondja az Krisztust jegynek Kit nagy-sokképen igen ellenznek, Kiben az hivek mind megépülnek, Az hitetlenek mind megtöretnek.

Óh te vak világ, Krisztust nem veszed[7] Az ő szent jegyét ím nem böcsüllöd, Lám üdvösséget hirdet tenéköd Kit az Szent Dávid ím megmond néked.

Sion hegyének adtam királyul, – Az Atya-Isten szól az Krisztusrul – Az én népemnek erős hadnagyul, Hogy ellenségtül legyen oltalmul.

Sionnak hegye az körösztyénség Az kit háborgat nagy-sok ellenség: Lelki és testi nagy hitetlenség, Kik ellen nekünk Krisztus segitség.

Az Atya-Isten királynak mondja: Mert ez világnak ő lőn oltalma, Ördög országa miatta romla; – Az kárhozatnak ellene álla.

Nagy méltóságát Dávid megmondja, Istennek Fia kezdettül fogván Miként Szent Atyja őt elbocsátá Ez világ ellen azt prédikálta:

Minden hatalmat az ő Szent Atyja. És ez világot kezében adta, És örökségül birnia hagyta – Mennyen és földön urrá vallotta.

Ily nagy Fölséget kik nem tisztelnek, Szent-igéjének kik nem engednek: Nagy vaspőrölylyel összetöretnek – Az Isten előtt sömmié[8] lesznek.

Miként az cserép összetöretik: Azképen minden megtörettetik Az igaz utról ki eltávozik, Az Krisztus ellen ki törekedik.

Im jól halljátok Isten haragját, Irgalmasságát, minden hatalmát, Ő Szent Fiának nagy méltóságát – Már fogadjátok Dávid tanácsát!

Ébrüljetek[9] föl – ugymond – királyok, Isten törvényit megtanuljátok! Urak, az földet az kik birjátok: Isten beszédjét megfogadjátok!

Nagy félelemben ti szolgáljátok, És szent életben ti vígadjatok, Az igazságot oltalmazzátok – Ő szentegyházát föltápláljátok!

Ő Szent Fiában gyönyörködjetek, Nagy szeretettel benne higyjetek, Szent igéjében ékeskedjetek, Az Isten népét ti őrizzétek!

– Hogyha ekképen nem cselekesztek, Az igaz utról eltévelyedtek, Isten haragját fölgörjesztitek: Megemésztettek, és mind elvesztek!

Boldogok lesztek, ha szót fogadtok: Hogyha Krisztusban ti megújultok; Minden gonosztul megszabadlutok: Hogyha Krisztusban igazán biztok.

Ez kiket[10] mondék, Szent Dávid mondá; Szent Lélek által mindennek mondá: Hogy az Istennek Fiát imádja – Az hitlenséget minden elhagyja!

Nagy hitlenségben mindazok élnek Az kik Rómátul, pápátul függnek: Mind bálványistent azok tisztelnek – Kik az Krisztusban meg nem épülnek.[11]

Pápa hatalma az mig regnála: Ördög asztaga meggazdagúla, Ez széles világ vakságban juta – Krisztus Jézustól mert elszakada.

Az bibliának nem vala hire Az breviárnak[12] nagy sok kenyere, Mind az papokat ez eléltette: Az Krisztus Jézust egy sem hirdette!

De Luther Márton kárt tén pápának: Hogy megjelenté vétkét Rómának, És elhirdeté mind ez világnak: Immár nincs haszna az sok bucsuknak!

– Az aranykaput mikor megnyitá: Mind ez világot hozzája hajtá, Kintul és büntül mind megoldozá, Sok ország kincsét ő bétakará.[13]

Már mint Heródes megháborodék Mikor Betlemben[14] Krisztus születék, Minden szerzése megtántorodék: Mert álnoksága mind kijelenék.[15]

Minden szerzését Isten megrontá: Ő Szent Fölsége mert nem plántálá, Mind gyökerestül el kiszakgatja – Mint Urunk Jézus régen megmondta.

Ez azért oka az nagy romlásnak El béjövése az pogánságnak, Nagy pusztulása az klastromoknak: Véget vet Isten az sok bálvánnak![16]

– De vegyük elő az szent bibliát, Reánk ne várjuk Isten ostorát; Abban[17] meglátjuk szent akaratját, Irgalmasságát, minden haragját.

Te magyar nemzet, ha fel nem ébrülsz, Az Ur Jézusban ha meg nem épülsz, Szent igéjével ha meg nem szépülsz: Maradásodnak, higyjed, nem örülsz!

Várad! nagy kárt téssz mind ez országnak Hogy véget nem vetsz az sok vakságnak! Csak zabot pállaszsz az nagy érczlónak: Hiszem az Istent állíttod vaknak![18]

Óh igen féltem, az török császár: Meg ne nyargalná Szent-László lovát![19] Fogva ne vinné sok kövér papját Az kik kerengik szép koporsóját![20]

Mit pironkodtok váradi papok? Az kövérségtül fénlik nyakatok! Nem kell Istennek ti zsolozsmátok, Misemondástok, és kiáltástok.

Szent László fejét ti imádjátok Szépen ezüstben befoglaltátok;[21] Olaj az teste, mind azt mondjátok – Ezzel az nép közt ti komplárkodtok.

Az Krisztus teste olajjá nem vált Idvösségünkre ki nekünk használt, De az körösztfán ugyan megszáradt – Ezzel fizeté mi bűnünk árát.

– Nyilván látjátok Isten haragját Mind ez világon boszuállását: Mert nem tiszteljük az Isten Fiát, Ő Szent Fiának vére hullását.

Az szerzetesek kik ezt nem tudják: Az Luther Mártont csak szidalmazzák, Az jámborokat csak háborgatják – Nagy vakságokat mert ők nem látják!

Az Jeruzsálem példátok volna: Tudós papokkal ki rakva vala, Isten törvénye kezekben vala – De az Krisztusért ám mind elromla!

Azért nagy urak, ám meglátjátok: Az siketséggel ti mit használtok! Az Isten mit mond nem fogadjátok, Az Szent Dávidról ha nem tanultok.

Keresztyén nevet sokan viseltek: De ez világnak csak hizelkedtek, Az gazdagságért mindent mieltek,[22] Isten beszédét nem tisztelitek.

De meglátjátok miképen jártok, Itélet napján melly kárt vallotok, Az hivatalban kik el nem jártok – Az jámborokat háborgatjátok.

Az kiket mondék: senki ne bánja, De minden ember magát meglássa, Álnok tanácsát minden elhagyja Az ki az Krisztust Urának vallja!

– Tállyán ez kele új esztendőben Ezer ötszázban negyvenkilenczben, Hogy fölébrüljön minden Istenben – Senki ne éljen már tévölygésben!

* * *

A Csoma-codexből. Ez ének nemcsak vallási, de történeti is, korának hű képét adván; azonkivül a törökök bejöveteléről s Váradról és Szent-László szobráról, koporsójáról irt helyek – a melyek pedig fölötte érdekesek – majdnem tisztán csak történetiek: ezért sorozám a vitézi és történeti énekek közzé. – Nem érdektelen tudni, hogy a keresztyén (némelyek szerint keresztény) szó e költeményben úgy az egész régi Csoma-codexben, mindenütt „kerestien“-nek vagy „köröstien“-nek van irva, de sohasem „keresteni“-nek. Ez is élő bizonysága, miszerint őseink is a „keresztyén“ kiejtést használák.

T. K.

INTŐ ÉNEK A MAGYAROKHOZ.

– 1550. –

(Töredék „Moises és Jósue hadáról az Amalek ellen“ czimü hosszabb hegedős-énekből.)

. . . . . . . . . . . . . . . Az Moises mikoron hegyre följuta Kezde akkor szépen imádkoznia: Meddig az ő kezeit fenntarthatta Győzödelem addig zsidóké vala.

. . . . . . . . . . . . . . . Az ő karja mihelyt elfáradt vala, Imádsága mikor lassúdik vala: Győzödelem Amalechnek áll vala.

– Soha eddig nem akartuk érteni Könyörgéssel nem tudtunk elindulni, Viadalhoz ha akartunk készülni: Szitok, átok volt igyünknek kezdeti.

De nem ögyéb most is ennek az oka Hogy szöröncsénk nincsen soha az hadban: Mert nem tudunk akkor imádkoznia, Ugy indulunk: jer rá az bestiára!

Az szent Moisesnek könyörgése szerént Esedezzünk Istenhez szivünk szerént: Jó szerencsét engedné kedvünk szerént – Győzedelmet ellenségen vehetnénk!

. . . . . . . . . . . . . . . Az fogadást kit tőn Isten Moisesnek: Veszedelmére járna Amalechnek, Azt elvégezte akkor zsidó népnek Kit Moises ajánla Jósuvének.

Mennyi romlás mostani időben is Lészen az kit merre látunk, hallunk is! Isten hatalmából vagynak ezek is: De nem értjük, mert eltévedt eszünk is.

Ezen is vagyon Istennek hatalma: Egy országot más ellen föltámasztja, Benne való népet megsanyargatja – Őtet hogy megismérjék, azt akarja.

Oly igen megveré régen zsidókat, Elpusztítá az ő szép országokat, Tartja most is ugyan mint bujdosókat Nem hagy birni nekiek országokat.

Poklul[23] járának az szegény czigányok – Nem tudom ha Egyptom-e országok? – Tudom otthon voltanak hatalmasok; Isten veszté, – marada csak sátorok.

Ég alatt valának nagy nemes népek Kik neveztetének az görögöknek, Ez világon kedves vala ő nevek… Kérdenélek: ezek mind hova lőnek?

Romlának meg nagy hatalmasságokban Mikor négyszáz (után) ötvenháromban Irnak vala Úr születése után: Mahumetnek esék birodalmában.

De nem sok idővel ennekelőtte Kevély Szerecsenországnak lőn vége; Irnak vala akkor ennyi időben: Másfélezer tizenkét esztendőben.

Óh mennyi országok mostan is vannak Régtül fogván mely népek kit birtanak: Más idegen nép előtt elfuttanak – Gonoszul lett vége ő országoknak.

Mely országnak most veszedelmét mondjuk, Végezeti lett az miképen halljuk; Istennek hatalmának ezt mi valljuk – Nem emberi akaratból ezt várjuk.

Istennek hatalma – ezt minden higyje – Magyarország hogy esék mi kezünkben; Pogányok valánk az régi időben, De az Isten hoza ily szerencsére.

Nekünk ez országot megszabadítá Csudaképen, ha ki ezt megmondhatná, Magyar krónikában ezt megtalálná – Hogy Istentül vagyon, ingyen sem[24] mondja.

Urnak mennyben menésének utánna Négyszáz egy esztendő mikoron vala Jó Magyarországban magyar nép szálla…[25] Kit elhagyok – erről sok beszéd volna!

Mely nagy veszedelmet reánk ereszte Ur Isten, ezalatt oly embert szerze Nagy romlásokat hogy ő megjelentse – Háladatlanságot bennünk megfeddje.

Igen félek keresztyének én azon: Az szüketség[26] hogy valamit ne hozzon! Mint Amalech: országunk ugy ne járjon, – Jól látjátok az pogány köztünk vagyon.

Elein valánk bálványimádásban: Most Istennek nagy irgalmasságában;[27] Törökök vagynak noha most vakságban: Az Szent Lélek hozhatja igazságban!

Sőt ha mostan vannak nagy gonoszságban: Fordithatja Isten jó gondolatban, Lehetnek ők isteni imádásban, Ezt igy értem: Krisztustul ez mondásban.

Vaj mely nagy hatalmas Embernek Fia: Kövekből is hogy ő fölállathatja Ábrahámnak fiait, támaszthatja Istennek hatalma, – minden azt tudja.

– Megveted magyar nép Isten mondását? Nem kedvelled az ő jóakarását? Elveted-e miként egy rothadt almát?… Lesz oly ember ki érti ennek hasznát!

Kérlek én tiktöket hív keresztyének: Az egy állhatatosságban legyetök, Gondját Istennek rólatok higyjétök – Mint ez históriából megértétek.

Rátok törnek most is az hitetlenek Boszut felőlök[28] nagy-sokat szenvedtek, Igazságban nem hagynak békét nektek – Békességgel vajha azt eltürnétek!

Istennek hatalma őket megrontja, Boszuállást csak ő reá hagyhatna: Mind az Amalech népe ám mint jára Igaz utban zsidókat mert bolygatá.

Sok népeket megrontott az Ur Isten Boszuságot kik töttek az híveken, Meghigyjétek, most is azon[29] az Isten – Csak hínátok mellétek igaz hitben!

Távoztassa kérjük ő szent Fölségét, Ellenségnek ő gonosz dühösségét; Dicsérhessük ebben ő szent Fölségét, Tanulhassuk békével szent igéjét.

Viselje gondunkat mi életünkben, Országunkat tekintse szükségünkben, Oltalmazzon ez földön életünkben, Mondhassuk ő neki: úgy légyen! Ámen.

– Messzebb nem viheté ennek értelmét Az időnek hogy látá rövidségét; Igyen jegyzé mostan ennek idejét: Ezerötszáz ötvenben végeztetett.

* * *

Csoma István codexéből. Az ének szerzője, mint a versfejekből kitünik, Kádas György. Szép azon lángoló hazaszeretet, mely szent-irási példákból kiindulva, inti és serkenti a magyar nemzetet, mig másrészről ugyanazon példákból határtalan Istenben való bizodalom tanát fejti ki az énekszerző. Az ének első bevezető versszaka is jellemző:

Gondom nagy volt az elkezdett dolgomra: Kit[30] mondhatnék nektek most hasznotokra? De talám csak szükségtek sincsen arra… Annak mondom ottan[31] az ki meghallja!

SZEGEDI VESZEDELEM.

– Vitézi ének 1552-ből. –

Boldog vala az az idő Tamásin Mikor voltunk az köveknek hányásin, – Örvendett ott kiki fegyverfogásin: De még jobban az vadaknak hullásin. Ettünk, ittunk, csak danultunk, Vigadtunk.

Menj el tehát Benedek szomorú császárhoz, Mondd szolgálatunkat, borúlj lábaihoz, – Hogy küldjön követet Szolimán császárhoz: Küldjön segitséget bús Szeged várához!

* * *

E homályos daltöredék Jankovich gyüjteményében létezik (nemz. múz. kézir. hung. quart. 173. VI.). Korát a Szolimán név s a Nagy Ambrús, Horváth Ferencz és Tóth Mihály hajduinak 1552-iki évben történt szegedi veszedelme fejti meg, melyet Tinódi Sebestyén még azon évben hosszasan megénekelt. (Lásd Tinódinak 1554-iki kolozsvári kiadását.)

T. K.

HEGEDŐS-ÉNEK A KENYÉRMEZEI DIADALRÓL.

Irta 1569-ben

Temesvári István deák, Telegden.

Eredeti czíme: „Históriás ének az jeles győzedelemről, mint verte meg Mátyás király üdöjében Báthori István erdéli vajda a király hadával és az erdéli és magyarországi hadával az Alibéget hatvanezer törökkel Erdélbe a Kenyérmezőjén, mikoron irnának 1479. Szent Kálmán napján.“

„Az Cyrusnak nótájára.“

Jó Magyarországnak multa napjáról És ő benne való hatalmas urakról, Tudom hallottatok gyakran királyokról: De ím én is szóllok két urakról!

Azért hallgassátok, ím én megbeszélem Jó Báthori István a Kenyérmezőjén Az ő szomszédjával jó Kinizsi Pállal Mely jó szerencsével vítt meg Alibéggel!

Hogy irnának ezer négyszáz és nyolczvanban Az Úr Jézus Krisztus születése után Jó Báthori István az Erdélyországban Vajda vala akkor oly nagy jámborságban.

Ugyan azon üdő folyásában vala Vitéz Kinizsi Pál az Vég-Temesvárba, Király után vala ott az ispánságban[32] Hire vala neki nagy-sok tartományban.

Ezen esztendőben Szenderő várában Számtalan sok török gyülni kezdett vala, De ez gyülésének oka hogy mi volna: Sem magyar sem egyébféle nem tudja vala.

De hogy lassan-lassan ennek az ő hire Nevekedni kezde, a királyhoz ére: Ottan Mátyás király alföldre izene – A Kinizsi Pálnak hadja készen lönne!

Azon követektől az Erdélyországnak Főkapitányának: Báthori Istvánnak Király parancsolá mint hív szolgájának, Hogy mind éjjel-nappal erőssen vigyázna.

Nyughatatlan király ez hirnek hallásán, Jó Báthori Istvánt a Kinizsi Pállal Inti és oktatja sok követek által: Hogy készen lönnének minden bátorságban!

Mert a török – ugymond – nagy-sok néppel vagyon, Rövid idő mulván jó Magyarországon Dúlást, rablást akar tenni várasinkon – Kinek tü ellene álljatok jó móddal!

Gyakor helyen nektek ő közettek legyen Egy kém haza jöjjen, másik ottan menjen, Kik meglássák török szándékát: mi legyen? Hogy álnokságtól a nép ne röttegjen!…

Az két jeles urak a király beszédét Mihelyen meghallák az ő izenését: Mindenfelé ottan küldének kémeket Kik megkémlenéjek[33] jól a törökeket.

Mindketten az urak nagy szép seregeket Kezdenek azonban gyűjteni sok népet, Kikkel az rablástól ő birodalmokat Megtarthatnák épen a szegény községet.

Íme azonközben kémek megjutának Az Erdélyországban Báthori Istvánnak, És Vég-Temesvárban jó Kinizsi Pálnak Megbeszéllék török szándéka mi volna…

Most – ugymond – Alibég ékes seregével Által kezdett kelni Dunán ő népével, Az Erdélyországnak nagy veszedelmére, Hatvanezer néppel – indult sietséggel!

Ez hir már mindkét ur tudtára vala; Jó Báthori István az Erdélyországban Oly nagy sietséggel ő tartományában Zsoldot kiáltata az Erdélyországban.

A kéncses Erdélynek ő tartományában[34] Székel, magyar, szász, és oláh lakik abban, Kikből nagy szép hadat jó Báthori István A törökek ellen nagy-hamar támaszta.

Bővséges éléssel táborát megtölteté, És hadi szörszámmal megerősiteté, Ellenség jövését semminek nem vélé – A szegény községet nagy rablástól félté.

Ime azonközben tevék neki hirré: Az ő birtokára hogy Alibég jönne, Oly nagyszámu néppel, Erdélyre sietne – Ingyen[35] majd Erdélynek határára érne.

Azért gyorsasággal, és nagy-bátor szűvel Török eleibe vajda ő népével Indula táborból, mégyen sietséggel: Mert hallja, hogy török jőne sebességgel.

Azonközben pedig az Vég-Temesvárnak Az ő ispánjának: jó Kinizsi Pálnak Izene Báthori mint jó szomszédjának: Oltalmára jőne az Erdélyországnak!

„Siess – ugymond – kérlek, mint jó szomszédomat, Szomorú rabságtól én birodalmamat Oltalmazzuk (hüven) mü tartományunkat, Földre mind levágjuk itt a pogánokat!

Ime béindultak most a mü földünkbe, A mi ellenségünk oly nagy kövélységben, Kiket az Ur Isten ada mü kezünkben – És leveri őket itt a mü földünkben.

Én innét népemmel, oly nagy sebességgel Eleikbe megyek én minden örömmel; Kérlek, te is indulj utánnok népeddel: Közbe vegyük őket a mü seregünkkel.

Erre igen kérlek, hogy nagy gondod légyen: A mi viadalmunk ilyenmódon légyen, A pogán-ellenség mü kezünkben essen – Hogy mü seregünktől igy ő megröttenjen.

Ezt ha művelendjük: én bizonynyal hiszem, Hogy a diadalom mü kezünkben leszen, Ez fertelmes népben[36] haza egy sem megyen – Koporsójok nekik a mü földünk legyen!“

– Vitéz Kinizsi Pál hogy e dolgot érté: Az ő szép seregét ottan elkészítté; Ezt Alibég ingyen eszébe sem vövé, Hátul hogy ellenség volna, azt nem vélé.

Azért az Kinizsi népe távoly földen Igen szép sereggel török után mégyen, Azonközben török az erdéli földen Égetést, dúlást, és nagy rabolást tészen.

Röttenetességgel a szép várasokat Dulják és égetik mind a szép falukat, Nagy-bizvást rabolják a bennevalókat: Mert nem látnak sehol ellenek-állókat:

Gyula-Fejérvárig mind felgyargalának,[37] Mindent eldulának és elpusztítának, Nagy-sok nyereséggel hogy megrakodának – Legottan nagy-bizvást visszafordulának.

Jó Báthori István az ő seregével Hátol ő utánok mégyen merészséggel, De nem akar élni vakmerőséggel: Azért Kinizsi Pált várja ő népével.

Azonközben török egy falura ére Mely a mező középen áll: Kenyérre, Melytől neveztetik Kenyérmezőnek – Ott lőn szállások mind a törökeknek.

Egy egész méföldet mező szélessége Tart, kit jobbkéz felől az Marosnak vize Mos, és balkéz felöl vagyon magas hegye; – És igen szép sík, mezőnek földe.

Itt megérté török, hogy Báthori volna Igen szép sereggel csak közel hallgatna Egy szép váraskában, kinek neve vala Szász-Sebes; hozzájok két mélföldnyi volna.

Azért ezt végezte Alibég urakkal: Hogy el ne menjenek mindjárást prédával, Hanem ők előszer Báthori Istvánnal Megvínának szömbe ott a magyarokkal.

Ugyanezen dolgot jó Báthori István Megértötte vala az ő kémnek által; Azért mind a két fél ott közakarattal Reggel a mezőre szállának nagy haddal.

A mezőn egymástól nem távoly ülének, Három óráiglan táborokban lőnek, Ott egymás seregét elnőzék[38] szemlélék, Az ő seregeket szépen elrendelék.

Seregekben vajda rendelvén ő népét Mindennek meghagyja, hogy az Isten nevét Térden állván minden kérné segitségét: Hogy a pogán-kézből mentené ki népét!

Sőt azt is meghagyja vajda ő népének, Hogy minden[39] valami keveset önnének, Kivel ő testeket erősíthetnéjek – Hogy vigabban onthatnák ellenség vérét.