Part 11

Ez fökélyes testet kiben mast láttok, Ki azelőtt volt szép, ékes – tudjátok: Az sátánnak rostájában Istentül adatott Fojtós sárban heverni látjátok, – Nézzétek, szánjátok, fogjátok.

Tekénts én reám te ki halandó vagy, Nézz jól meg engemet ki elmuló vagy: Ezen sorsod – állapotod, por hamu és föld vagy, Csak óráig itt lakó ember vagy.

Siessen az halál utolsó órám! Temetésemre no készülj nyoszolyám! Mindenféle tagaimra – halálra hajlott rám Gyarló testbül elbucsuzik lölköm, Elmentem kivánom, már várom.

Jövetek, nézzétek kimulásom, Nagy gyötrelmekben én fohászkodásom; Jobb volt volna nem születni ily nagy sok kinokra Az halálban kiknek végét értem.

Pályafutásomban mert véget vetek: Az hitben halálig végig hű lészek, Koronámért az Chrisztusnak hű vitéze lészek, Mennyországban örökössé lészek, Ur lészek, nem félek.

Ragyogó fényesség kiben öltöztem, Örökös dicsősség, kit rám ruháztam, Illy jutalmat az Christustul bajvivásban vöttem – Mondhatatlan szép országban értem.

Ez ország szép ország, gyönyörü ország! Seraphim, Cherubim angyali ország; Hol az szentek, arkangyalok vigadnak, oly ország, És isteni dicsősséges ország, Új ország, szent ország: mennyország!

Drága szép dücsőült lélekben vagyok, Angyalok, szentekkel mind együtt vagyok, Dicsősséges seregekkel dicsősséges vagyok – Az báránnak széki előtt állok.

Isten báránnyának vélek udvarlok, Nagy szép új éneket ű vélek mondok; Kit azelőtt sem szem, sem fül soha nem láttanak Mast nagy nyilván nézek és szemlélek, Kit látok, mast hallok, csudállok.

Készítsed magadat ily boldogságra, Ne igérj sok időt jobbulásodra; Gyönge tested ne hizlaljad az földnek gyomrára – Az férgeknek az ő asztalára.

Asvérus királynak nagy lakodalma, Gazdagnak bársony és bíbor-ruhája Mit használa az halálban szép friss aranyláncza: Mast tüzes láncz forog ő nyakában – Nagy búra, sirásra, sok kinra.

Néked mint Eszternek szép ékességed? Valjon mit használhat szép gyöngeséged? Oly szép légy bár mint az Vénus, vagy szép Absolon: Ugyan bizony mégis meg köll halnod.

Olly okos, bölcs légy bár mint az bölcs Plátó Aristoteles, és az Cátó, Cúnó, Demosthenes, és Galenus, az bölcs Hipocrates: Ugyan bizony mégis meg köll halnod – Az halál olly biró, s gyors futó.

Az égben ezeknek angyali várnak Hol az sok szenteknek seregi vannak, Téged néznek ugy kivánnak szép társaságokban Mennyországban vígan haza várnak.

Dicséret dicsősség légyen Atyának Fiú és Szent Lélek szent háromságnak, Mind .......

(A többi ki van szakadva.)

* * *

Szencsey György dalos könyve. A versfejekben e név rejlik: „Istvan de Tsipredi.“ E költemény, mint ódon szóalakjaiból és verseléséből látszik: bizonyára a XVI-ik századból való, – ha tán nem régiebb. Szencsey ugy látszik már maga is valami szakadozott régi iratról másolta le, azért némely helyütt oly kuszált. A mi csonkaságát illeti: én azt hiszem, nem hiányzik belőle több két vagy három sornál, mert a régi hegedősök „Dicséret dicsősség légyen…“ kezdetü versszakaikkal szokták berekeszteni énekeiket, s e versszak közepénél van épen a jelen költemény kiszakadva. Lehet, hogy a hiányzó két-három sor a mű szerzésének évét tartalmazá, a „mindörökkén“ szón kívül, melylyel a hiányos harmadik sor kezdődött.

T. K.

SZERENCSÉVEL AZ KINEK VAN FRIGYE…

– A XVI-ik századból. –

Szerencsével az kinek van frigye: Szaporodik annak az irigye; Ezt én tülem bár minden elhigyje, Sőt megpróbált igaz gyanánt vegye, Minden megengedje – szivében föltegye, Ej-ej, szerencsének támad sok irigye!

Mert valakit víg örömben látnak: Ott az alá nagy mély vermet ásnak Irigylői az szépenjárásnak, De azért hogy ők úgy nem járhatnak: Mint ebek ugatnak, – újjal mutogatnak, Ej-ej, nincsen fullánkjok: ugyan nem árthatnak!

Mely dologban kinek nincsen módja: Úgy utálja, s mindjárást azt mondja, Ha mit tud, s hall, azt ő bőven toldja, Imitt-amott mindennek kiadja, Hazugsággal foldja – beszédét mert tudja… Ej-ej, mert kitetszik az lapátnak vége!

Hozzá zsugorodik az olyanhoz, Püssögetve, mint szokták az lóhoz; Kenyeret tész akkor az turóhoz, Igen köti ebet az karóhoz; Sok példát előhoz – hogy ő jól tud ahhoz, Ej-ej, mit vehet ki tűled: azon nyomoz.

Szép szint mutat hozzád mindenekben, Alázatos, mint farkas veremben; Azt gondolnád: nincs mása megyében – De belé öl csakhamar az vizben, Meggyőz két színében – árkot ás elődben, Ej-ej, megkötöz ellenség képében.

Gyökeret vert benne az ó kovász, Hálójával ember után halász; Tarisznyát ráz előtted mint lovász, Ha mit vehet tűled? azon horgász, Sűrü kassal csikász – te szürődön rákász… Ej-ej, jó hiredben mint mérges pók megmász.

Ilyent azért az ki vesz eszében: Kigyót tart az akkor kebelében; Ha kinál is mézzel jó kedvében: Méregnek tarts(d), ne vágj effélében! Megpróbáld elsőben – ha megéred egyben – Ej-ej, válogatva higyj el beszédében!

Rókahájjal kenték meg az farkát, Az hol fejért keressz: mutat tarkát, Bár meg ne ölj előtte egy szarkát, Vagy el ne vágd az ebednek farkát; Csak köpi az markát – de megássa árkát, Ej-ej, rizskásának mondja az tatárkát.

Életedben ki voltál ily ravasz Förgeteget hajtson rád az tavasz, Házad alul kidüljön az támasz, Valahol jársz: ugasson az kuvasz, Mint az tőke megaszsz – mert hamisat mondasz, Ej-ej, az mit nem tudsz azzal is rágalmazsz!

Csak tékozló az parasztból lött ur, Mint kötözött disznó gyökeret túr, Mint vakondok: ganéjos földet fúr, Mint az kigyó fullánkjával megszúr T...t illet az túr – hegedűsé az húr, – Ej-ej, rosz nyelvével, valamit lát, megfúr.

Nincs tanácsa, noha ő nagy agyú:[145] De mégis szól nyelve mint az ágyú, Azt tudja: ökör-ikra, rák-fadgyú, Az vén asszony, csak süsd ki pattantyú, Fejér madár hattyú – zabgyermek az fattyú… Ej-ej, nyalka legényt illet az sarkantyú!

Alattomban melléd szíjja magát, Azt gondolnád: erős mint egy kűgát, Ha eszedben nem veszed az módját: Utánad veti szekere rúdját, Szivednek fájdalmát – öregbíti gondját, Ej-ej, mind ellened rakja tüze lángját.

Effélétűl másszor megódd magad, Mit csacsogtál: azt mind vissza tagadd, Az szárodat másszor ugy meg ne csapd: Reám szólást ezután alább hagyd, Nyelved meg ne harapd – de hallgatáshoz szabd: Ej-ej, az mit tűlem vársz, te azt el ne kapd!

– Ez éneket homályosan irám, Haragomat mégegyszer megbirám; Ugyan sokat tudtál volt hazudni rám! Melyért szemeimet majd kisirám, De szólást elhagyd rám – mert nem szenvedem ám Ej-ej, ha rád költöm es[146] egynihány gyirám![147]

* * *

Ez érdekes régi ének még a hegedősök idejéből, igen valószinüleg a XVI-ik századból származik, oly sok benne az antik-szólam. Megvan teljes épségében Szencsey dalkönyvében, továbbá a nemz. muz. kézir. hung. oct. 74-nek több füzetkéjében pl. XXVI., XXV-ben is, de hibákkal telve.

T. K.

HÁZASSÁGRA JAJ MAGAM…

– Lakodalmi ének a XVI. vagy a XVII-ik századból. –

Házasságra jaj magam Ideje már hogy adjam: Mert naponként aggom, Ideje most vagyon – Jól látom, jól látom.

Házasság tisztessége: Szeretők egyessége – Nem gondolok véle Mert Isten szerzette Jó végre, jó végre.

Hogy egyedül ne lenne, Férfi mellett társ lenne Asszonyember lenne, Magzatokat szülne – Nevelne, nevelne.

Azért jöttem jó uram Kérlek, hogy légy násznagyom; Tanácsod megtartom Elmémbe béirom, Javallom, javallom.

Édes fiam, én hallom, Szándékodat javallom, Magamat ajánlom, Kérésed megadom – Ezt mondom, ezt mondom.

Bölcs Salamon mondása: Istennek nagy áldása Nincsen annak mássa Kinek eszes társa Házában, házában.

Arany, ezüst, tisztesség Atyátul száll örökség, Istentül üdvösség, – Értelmes feleség: Segitség, segitség.

Legyen első regulád: Isten, ki minden jót ád; Segitségül híjjad: Jó társat melléd ad – Ezt meglátd, ezt meglátd!

Hozzád légyen illendő, Ne légyen vén, és meddő; Ha gazdag: csak feddő; Ha szép is – veszendő Mást néző, mást néző.

Igen szegént ha lehet Ne végy, mert ilyent terhet Veled nem viselhet Szégyent rajtad tehet – Elveszthet, elveszthet.

Ha leány vészsz: oktathatd, Kezeidhez taníthatd; Az ki mástul marad, Özvegységre marad – Hozzád vágy, hozzád vágy.

Téged légyen böcsülő Hátad mögül jót mondó, Ne légyen gunyoló, Szemben is csak morgó, Dadogó, dadogó.

Az jó hirnév, jámborság, Hűség, légyen az jóság, Nem leszen itt mordság, Sem az rút bujaság, Hazugság, hazugság.

Jól megnézzed szemeddel, Szeressed igaz szivvel, Azután jó renddel Szüléid hirével Kezd ugy el, kezd ugy el.

Az Istennek törvénye Hitöt kötött melléje, Házasság kötele: Esküdjél meg vele, Élj véle, élj véle.

Bizzad jó követidre, Megkéressed hetfűre; Országunk törvénye Gyűrüt kiván tűle – Az jele, az jele.

Gondot viselj mátkádra Ha siet gonoszságra; Ha látod: akarja – Ne halaszd sokára, Hozd haza, hozd haza.

Böcsületnek okáért, Menjünk el egy kevéssé Mátkádnak kedvéért Ládaemelésért Adj lépért, adj lépért. (?)

Menyegzőnek napjára Hogy készülj órájára, Az szentek példája, Jámborok szokása Kivánja, kivánja.

Erszényed megmutatja: Elég ebéd, vacsora, Fölöstököm, uzsonna Jó lesz másszor torra Számodra, számodra.

Böcsületes személyek Legyenek az vendégek: Jámbor, kegyes vének Tisztességes ifjak És szentek, és szentek.

Jó bort hozz vendégeknek Kik hozzád gyülekeznek, Mert ha kedvet vesznek: Szégyent rajtad tesznek – Elvesztnek, elvesznek.

Az vőfények józanak Gyorsak, és igazmondók, Asztalra vigyázók, Tál- tányér béadók, Béadók, béadók.

Az fönnszolgáló ifjak Ne légyenek csacsogók; Szüntelen vigyázók, Csak bornak szolgálók, Tékozlók, tékozlók.

Szakácsod is jó főző, Étke legyen jóiző: Mert az csömör-szerző Hidegen tálaló – Nem köllő, nem köllő.

Az éneklő személyek Kérlek, jelen legyenek, Mondjanak éneket És dicséreteket Szépeket, szépeket.

Szűkölködő szegények Ki ne rekesztessenek, Megelégedjenek: Eleget egyenek, Igyanak, igyanak.

Az muzsikás van hátra, Ennek ő regulája Hegedű-nótája, Czimbalmi hárfája – Ezt vonja, ezt vonja.

Sokáig az vőlegény Éljen, és az menyasszony! Áldás rájuk jőjjön Mennyégbül nagy bővön, Gazdagon, gazdagon.

Az táncz légyen tilalmas: Mely léleknek ártalmas, Disztelen forgódás, Éktelen tapodás, Tombolás, tombolás.

Prédikátor uram is Jól tudja tisztit ő is; Légyen könyörgés is És hálaadás is Ő tűle, ő tűle,

Ezeket bésommálva: Gazdát bizzuk az Urra, Ki-ki szállására, Magát nyugovásra Így adja, így adja.

* * *

Ez igen érdekes költeményt, melynek rythmusa is sajátságos bájjal bir, Szencsey György dalkönyve tartá fenn a XVII-ik, vagy még a XVI-ik századból.

T. K.

HÁZASSÁGI ÉNEK.

(„Cantio matrimonialis.“)

– A XVI-ik vagy a XVII-ik századból. –

Jövendő dolgaimrul Addig gondolkodám, Példát vévén másokrul Én megházasodám; Immár napjában egyszer Avvagy két hétben egyszer Lészen zsiros konyhám. Kevés gondom másszorra – Elég nekem holnapra, Hogy mellettem mátkám.

Ugyan talám megérem Ím ez hordó liszttel, Kit hogyha meg nem észem Jeles vendégimmel: Jó lészen az egy részrül Mindennapi éhségrül Disznópecsenyével. Az mellett több is lészen: Csak mast lásson meg Isten Jámbor feleséggel!

Az nőszésben ha nyertem: Helyén vagyon dolgom; De ha abban vesztettem: Megöregbül gondom. Mert az gonosz házastárs Éltig való nyavalygás – Ördög, pokol tudom. De talám jómra adja Az seregeknek ura – Kiért őtet áldom!

Hallod-e mit beszélek Kedves-édes társom? Azért tégedet kérlek Tündöklő gyémántom: Ne szégyeljed, se bánjad, Sőt vidám kedvvel halljad Ez rövid tanácsom: Az sereg vendég előtt Étel és ital között Mastan hozzád nyujtom.

Te lészesz ez világon Nékem minden kincsem, Segítőm nyavalyámban, Édes könnyebbségem. Minden gyönyörüségem, Hasznom és ékességem, Koronám, szépségem; Ha szómat megfogadod Intésemet megtartod: Te lész merészségem.

Kivánok azért tűled, Hogy az tisztaságot Igen-igen szeressed Az szép jámborságot; Gyülöljed igen-igen Az hires kurvaságot: Mintegy poklosságot; Utáljad mindenekben Sőt penig temagadban Azért csélcsapságot.

Nincs ocsmámb éktelenség Sem télben sem nyárban: Mint az kurva feleség Az férfi házában. Nem lehet ott békesség Sohasem gyönyörüség Az hol az asszonyban Feslettség és az csunya Csömört szerző nagy inség Van benne valóban.

Rusnyább az lator asszony Az franczos embernél, Ártalmasabb is bizony Az fujtó méregnél. Az szegény férfi megholt Noha még világban él. Amaz utálatos, Az hol az lélekvesztő Csömört szerző nagy inség Azokkal latrul él.

Ha kilépik házábul Az ilyetén ember Ne féljen olyan igen Hogy addig ő néki Sok rendbéli vendégi Háza oltalmazói, Kölletlen baráti, Asszonyfeleségével Ne volnának bőséggel Fogas komondori.

Szép pogácsákat sütnek Gyakran – de nem néki, Drága étkeket főznek Melyeknek az férfi Ha fáradva haza jön Semmi belőle nem jut – Csak az szagát érzi; Asszonyfeleségének Mint komondor-ördögnek Szavát sem veheti.

Távul légyen tetűled Édes feleségem, Avvagy tiszta élethez Hajló édes kincsem; Te éretted véremet Kibocsátni lölkömet Soha nem kéméllem: Ha tiszta életedet Hozzám is hűségedet Eszembe vehetem.

Meggyülölt, meggyalázott Élte az kurvának, Bár szóljon is igazat: Nincs helye szavának. Ha az utczán elmégyen Mindenfelől sokképen Utána kiáltnak, Kiváltképen az ifjak – Minthogy igen vásottak – Felőle igy szólnak:

Ez asszony az sótartót Balfelől kötötte, És az rézdobosságot Tegezben fölvette, Jeles jó szitakötő, Gyapjuval kereskedő, Parittyát hord Bécsbe, Mikor kedve van neki: Még sörrel is keresi, Kobzot hordoz véle.

Hiszem rút gyalázat ez, Megódd magad ettül, De még mást mondok ehhez Hallhatdsza, ezentül Nemcsak az feslettségnek Köll távul lenni bezzeg Az jó feleségtül: Hanem az tékozlás is Szükség hogy távol légyen Az tiszta élettül!

Feneketlen kas nyilván Az tékozló asszony Az ki mindenkor urán Mind csak vetten vészen; Az mit az férfi keres – Avvagy sok, avvagy keves – Másfelől az asszony Kémélletlen tékozolja, Mint bitangját ugy osztja – Nem fáj szive rajta.

Az férfi esztendeig Annyit nem kereshet: Az asszony egy hónapig Mennyit ki nem hinthet; Soha előmeneti Semmi szerencséjében Szegénnek nem lehet. Az férfi tiz volna is: Mégis egy tolvaj asszonyt Nyilván be nem tölthet.

Lopás az asszonyokban: Gondviseletlenség, Mikor minden dolgokban Vagyon csak kevélység; Nem bánkódik az káron, Nem fáj szivek urokon – Óh nagy hitetlenség! Az sok pénzes csömöge És gyakor kis pintőke Agyon-vér valaha.

Ezt se kövesd életben Én szerelmes társom, Gyors légy inkább mindenben – Tanácsul azt adom. Meggondold, hogy az tied Hát igen megkémélljed; Hogy valaha tégedet Egyszer mikor nem vélnéd Az torkon ne ragadjon Soha az szegénység.

Hogy te jámbor asszonynak Méltán mondattassál: Házban lévő gyémántnak Lenni találtassál: Ne járj kérlek szurkosan, Viseld magad csinosan – Meg ne utáltassál, Minden te dolgaidban Mind kicsinyben s mind nagyban Tisztának láttassál.

Az penész meg ne esse Pad alatt az tálat, Rozsda ne környékezze Mosott fazokadat. Hiszem napjában egyszer – Avvagy két hétben egyszer Kisöpörhetd házadat, Tisztán tarthatd konyhádat. Orsó, rokka, matola Gyakran légyen nálad.

Ha jó reggel kilépöl Rabotás házadbul: Nem bánom ámbár menj el, – El is járj dolgodban, – De idején megsiess, Estvére haza siess Az fársángjárásbul. Hirharang kérlek ne légy, Hallgató és tűrő légy – Ne szólj boszuságot.

Kérlek, az egyességet Fölötte szeressed; Az templomnak küszöbét Gyakorta nyomdozzad. Szitoktul és átoktul, Undok rágalmazástul Magad megőrizzed. Ha mikoron szegént látsz: Adj néki az mit adhatsz – Örömest segéljed!

Hozzám jó kedvet mutass, Szépen szólj ha hílak; Rút szemmel ne hunyorgass, Igy szólj ha kiáltlak: Hallom én édes uram! Mit parancsolsz hadd tudjam? Mit akarsz hogy hozzak? Olyankor én is téged Megfogván mind két kézzel – Szépen megcsókollak.

Ha mondom, hogy ehetném Kérek tűled ennem: Ne szólj kérlek ugy nekem – Vagy ennél eleget, Hogy immár bé nem tölti Isten egyszer béledet, – Edd meg az ebet! – Mert azféle dolgodért Durczás akaratodért Megrontom testedet.

Ha Isten magzatokkal Végre meglátogat: Szépen bánjál azokkal, Ne szólj annak gonoszt; Ugy oktassad is őket, Hogy tűled hallhassanak Csak jót, de nem gonoszt. Ne tanítsad szitokra Őket sem hazugságra – Szeressed azokat.

Ne szidd őket ha rínak, Ne nevezd porontynak, Ne mondjad bitangoknak, Se disznófiaknak. Ne szidd kurva fattyának, Kurafi csináltának, Se ördög tagjának Se ne mondjad préczkónak: Mert ebet hínak annak, – Ne mondjad békának.

Meg ne átkozzad őket Mikor enni kérnek; Ne kivánd veszedelmét, Se ne add ördögnek; Halál-himlő mérgét is Se nehéz betegséget Ne kérj szegényeknek. Vagy: Isten vesztene el! Vagy: ördög szaggatna el! Ne mondjad nékiek.

De minden te dolgodban Légy szelid jó kedvű; Szódban, gondolatodban Igaz Istenfélő. Igy lészesz az Istennél Mennyben ő Fölségénél, Míg itt lészesz kedves; Halálod óráján is – Sőt halálod után is Mindörökkén fénlő.

Ez legyen mastan elég Első tanácsomban; Ez nékem szintén elég Az új házasságban: Ha ezeket cselekszed – Szeretetemet veszed Mig élsz ez világban. Ha penig általhágod: Igy ez jutalmát várod Még idő jártában.

– Igy tanítá mátkáját Egy korban egy ifjú Újonnand hozott társát, De vége lőn csak bú; Mert az hitet megszegé És csak tréfának vélé. Az szél már rosszul fú! Házasságot megunta, Sok izben megsiratta – Még most is szomorú.

* * *

Szencsey György dalkönyvéből.

JAJ NEKEM SZEGÉNYNEK…

– A XVI-ik vagy XVII-ik századból. –

Jaj nekem szegénynek Idegen legénynek Ki mast utra indulok; Szokatlan helyekre, Hegyekre völgyekre Immár ma s holnap jutok, Az én asszonkámnak Szép palotájának Füstire csak vigyázok.

Szüzek szép virágok Én vagyok példátok – Istennek szolgáljatok, Hogy itt ez világon Az szerelem miatt Tőrben ne akadjatok, Bánat keserüség És siralom miatt Ti el ne hervadjatok.

Nohát édes lölköm Kihez hajtsam fejem? Mert nincs nékem szerelmem, – Sok irigyek miatt, Gonosz nyelvek miatt Elhagyattaték tűlem; Kegyetlen vadakkal Avvagy farkasokkal Együtt hagyott már engem.

Siralmas életem, Szomorú én lölköm, Nincs semmi keservesem: Mert még az vadak is Az oroszlánok is Még ők is szánnak engem. Szép szavú rigócskák Csácsogó szajkócskák Együtt siratnak engem.

Adta volna Isten Az te szépségedet Hogy ne láthattam volna, Vagy anyád méhében Soha ez világra Ne születtettél volna. Adta volna Isten: Az te szépségedben Ne részesültem volna.

Lölköm szép asszonyom Mondd meg szolgálatom: Hogy ha köllök-é, vagy nem? Mert az hajnalcsillag Mikoron el-föl jün: Fülemüle akkor szól, Az ő szép szavával És szép énekével Hasogatja ő szivét.

* * *

E gyönyörű – bár ugy látszik csonka végü – dalt Szencsey György daloskönyve tartotta fenn. Egész modora, versmértéke, a „csácsogó“, „el-föl-jün“ stb. régiesb kifejezések a Balassa idejébe: a XVI-ik század második felébe, vagy tám legkésőbben a XVII-ik első éveibe helyezik keletét.

T. K.

BÁTOR BÁR UGY LÉGYEN…

– A XVI-ik vagy XVII-ik századból. –

Bátor bár ugy légyen mint hozza szerencse: Megnyugodtam rajta – teljék kedve benne!

Engedek mindenben csak legyen érdemem, Holtig rabod lészek, mert vettél kedvedben.

Óh melly nehéz dolog sokat várakozni – Várakodásának jutalmát nem venni!

De csoda az idő: attól is kell várni: Ha magának ember nem akar ártani.

Az szerencse ollyan mint az forgó kerek – De vakot ne vessen, mert az koczka megdül.

Mert mind éjjel nappal szivem téged óhajt: Kedvedben ez világ most néked nem adhat!

Tartson meg az Isten tégedet sokáig, Hogy vígasztalj engem mindenkoron szívem!

Ajánlom magamat holtiglan hűséggel: Mert feljegyzettelek tégedet szivemben.

Nálad minden kedvem vagyon elrejtetve – Kérlek jóakaróm, ne legyen elvesztve!

Adja meg az Isten rövidnap azt érnem: Hogy teveled legyen nékem minden kedvem.

Éltessen az Isten téged szép Katuskám Kláris ajakiddal zöngő szép madarkám.

Se téged, se engem búra ne taszítson – Mint rózsát harmattal szépen megújítson.

Irám ez verseket szeretőm kedvéért Az én hozzám való kedves hűségéért.

* * *

Mátray-codex. Ez ének rythmusa szabatos, de rímelése oly kezdetleges, a minőt a XVI. századon innen már nem igen találunk. Az első sorban előjövő „Bátor bár“ sajátságos együtthasználása két egy jelentésü szónak.

T. K.

SÖRKENJ FÖL ÉN LÖLKÖM…

– A XVI-ik vagy XVII-ik századból. –

Sörkenj föl én lölköm, Kiálts Istenedhez Illyen nagy szükségedben; Minden kétség nélkül Bizzál csak ő benne – Meghallgat kérésedben.

Imé Uram Isten Mely nagy sokan vannak. Kik ellenem támadnak; Nincsen nyugodalmam, Minden felől látom Én reám támadtanak.

Gyakorta búsulok Ezt mondván óhajtok: Hogy az Isten engemet Szinte elfelejtett Előle elvetett – Hová hajtsam fejemet?

Siralmas lefektem, Siralmas felköltöm – Megyek immár Istenem! Vagy ülök vagy állok: Búbánatban vagyok… Jaj már az én életem!

Régi ismerőim Sok jó akaróim Engemet megvetettek; Már szegény fejemre Mintegy ellenségre Szintén ugy támadtanak.

Ne hagyj én Istenem! Hallgasd meg kérésem, Tekénts reám árvádra; Nyisd meg az egeket, Hajts(d) le füleidet Az én imádságomra!

Mastani igyemben Keserüségemben Kérlek, vigasztalj engem! Mert tebenned vagyon Én édes Istenem, Hitem és reménségem!

Vedd el bánatimat Fordíts(d) siralmimat Kérlek, boldog örömben; Vigságos napokon Engedd hogy láthasson Ez földön életemben!

Hallgasd meg kérésem Én édes Istenem Az te áldott Fiadért! Az egy idvőzitő Szép Jézus Christusért, Mi áldott egy Urunkért. Ámen.

* * *

Szencsey dalkönyvéből.

VAGYON-É SZIVEM SZÁNDÉKODBAN…

– Igen régi. –

Vagyon-é szivem szándékodban Hogy béfogadsz engem?

Igen is vagyon szivem, lelkem – Csak legyen jó kedved!

Add kezemben jobb kezedet – Okossan forgassad én édes violám!

Lám megholdult, lám megholdult Én árva fejem néked!

De sőt inkább ápolgatnám Ragyogó villogós két szép szemed!

* * *

E dalocskán, melyet a XVII-ik századbeli Mátray-codexben találtam, oly ódon szinezet ömlik el, a rimelésnek úgy szólva még csak sejtelme mutatkozik, s a rythmus alakja oly ószerü: miszerint bizton merném állítani, hogy a XVI-ik, vagy talán még a XV-ik századból való, s egykorú lehet a maig is élő gyermekdallal: „Lengyel László jó királyunk…“, a melynek rythmusához a jelen dalocska rythmusa helylyel-közzel sokat hasonlít.

T. K.

Lábjegyzetek.

[Footnote 1: Még ma, Biró Márton veszprémi püspök ideje után is túlnyomólag protestáns helység a Bakonyban, Veszprémhez nem messze.

T. K.]

[Footnote 2: Azaz: engedelmet adó, engedelemmel teljes.]

[Footnote 3: I. János és I. Ferdinánd között.]

[Footnote 4: Ugy látszik a töröknek a Zápolya-párt által segitségül hivására czéloz.

T. K.]

[Footnote 5: Korántsem, távulról sem.]

[Footnote 6: Végház, végvár: a törökök ellen fennállott határvár; innét végbeliek: azon vitézek, kik e várak őrségét képezvén, folytonos csatározásban voltak, s a legjobb hősökké fejlődének. A vég-szó akkortájban az illető várak neve elé iratott, igy találjuk például gyakorta: Vég-Szendrő, Vég-Ónad, Vég-Veszprém, Vég-Ujvár, Vég-Simontornya stb. vára. –

T. K.]

[Footnote 7: Az az nem veszed Krisztus testének jegyeit: a kenyeret és bort az úrvacsorában.

T. K.]

[Footnote 8: Semmivé.

T. K.]

[Footnote 9: Ébredjetek helyett, ódon.

T. K.]

[Footnote 10: A miket helyett, ószerü.]