Part 12

… Az álom nemcsak hamar asszociál, de furcsán is. Kolozsvárról hirtelen egy másik ódon városban találtam magamat, kápláros kisvárosban, mely idegen volt előttem, de mégis odavaló voltam. Az idő is idegen volt, de azt éreztem, hogy ebben élek. A tizennyolcadik század volt, s nem oláh ember voltam már, hanem porosz alattvaló, s kisfiu voltam, kis berlini utcagyerek, s az utca is, hol a többi kisfiuval gomboztam, az akkori Berlin volt. S éppen rémült szaladásnak kerekedtem, mert az egyik fiu hirtelen elkiáltotta volt magát: jön az öreg! S jött is: Frigyes Vilmos király volt, egy nagy darab csizmás, parókás ember, s furkósbotnak beillő sétabotját emelgetve, döngő léptekkel szaladt utánunk. Egyönket el is érte, fültövön csipte s furkósbotjával keservesen elhusángolta. A kölyök visitott, az öreg pedig magából kikelve orditozott: mit szaladtok előlem, – szeressetek, a teremtésteket!

Tristia

_1921 november 15._

Az itt következő panaszt eredetileg németül irtam, valamely cseh-szlovákországbeli német lapnak szánva, minek utána volt olvasóim egy része most ezeknek lett közönsége.

Aki e sorokat irja: az utóbbi harminc esztendőben szorgalmas munkása volt a magyar irodalomnak, de amit irni kiván, nem igyekszik irredentás hatásra. Csak számot akar adni, minden következtetés nélkül: az uj cseh-szlovák köztársaság irástudói előtt az olyan iró lélekállapotáról, kinek érzése egy dolgos férfiéleten át Ó-Magyarország épségében mint valamely természeti adottságban gyökeredzett, s ki most természetellenesnek érzi, ha kerités mögül és rácson át kell voltaképeni olvasóihoz áttekintgetnie.

Ez a különös a mai magyar tollforgató helyzetében, ki nem mától fogva az. A részek, mik a vesztett háboru után Magyarország testéről levétettek s a szomszédországokhoz függeszttettek, legfőbb tanyái voltak az addigi magyar müveltségnek. Kivált az irodalminak. Budapest, a nagyváros, nekilenditette ugyan a modernséget, ám ez uj irodalom igazi közönsége a vidéki városok voltak. A kiváltságosokat, kik lakósai lehetnek, a nagyváros mindenfajta benyomással izgatja, s nem szorulnak csakis az olvasásra, sőt alig érnek rá. S arra sem szorul a nagyvárosi ember, hogy mintegy megnyugtassa önérzetét – városainak szinvonalában meg van a kezessége az övének is. A vidéki müvelt ember inkább fél, hogy el talál maradni a világ mögött, s mentül árvábban teng a magának élő kispolgárság közt, annál jobban rá van utalva – hogy a világkulturával való összefüggést el ne veszitse – az olvasásra. A kisvárosi ember számára a betü pótolja a nagyvárost, s a költőkkel s publicistákkal való közönségi társalkodás a szalónt. Innen a hálás kiváncsiság, amivel például vidéki felolvasáson fogadják az irót, ki otthon az ő nagyvárosában az utcán tán fel sem tünik s észrevétlen élhet kávéházban s szerkesztőségben. A snob is, de az is, ki becsületesen eped magasabb után, éppen e magasabbnak kisugárzását sütteti belőle magára.

Olyan birodalmakra, melyek több hajdani országból álltak össze s igy több a nagyvárosuk, mindez talán kevésbbé áll, mint olyan centralizált országra, aminő Ó-Magyarország volt, hol ugy a politika, mint a gazdaság száz éven át a közép, a főváros felé hajtotta mind a nedveket. A maguk is fejlődő vidéki városok a fenségesen fellendült Budapesthez képest egyrészt ugy is álltak, mint ahogy a francia vidéki város vonul meg egy Páris árnyékában. Másfelől azonban nem egy olyan vidéki városunk volt, mely e mai fejlettségében mindössze nyolcvan éves Budapesttel szemben régibb kulturkezdetek, visszanyulóbb hagyományok, gyökeresebb müveltség jogcimére hivatkozhatott. Budapest bizonyára egyike a világ legintelligensebb városainak, de nem ugy a legintellektuálisabb, mint ahogy Páris teszi, ősidők óta, első sorban a francia közönséget, a francia olvasót. Az ujabb s az ujra értékelt régi magyar irodalom igazi, mert ájtatos, mert olvasásra utaltabb olvasója a vidék volt, a városok s a városkák, melyeknek maguknak is megvoltak kisebb vagy nagyobb ujságjaik, komolyabb vagy játékosabb irodalmi társaságaik, orvosaik, ügyvédeik, biráik s kereskedőik, kiknek – nem is olyan rég volt – ellátottságukból, olyikuknál jómódjukból lelkiekre is jutott. Ami lelki szomjuságot a kereskedelemmel, iparral és pénzzel való foglalkozás nevel: Ó-Magyarország vidéki városaiban égett – ezek tették a magyar iró igazi közönségét, s ezeknek érzi most hiját.

Mert Ó-Magyarország városai a felvidéken találtattak, a földrajzian végzetes félkörben, ahogy a hegyek a magyar alföldet bekoszoruzták. S épp e koszorut veszitette el, s országa a sikságra, népe a parasztira csökkent össze. Hatvannál több került Ó-Magyarországbeli jelentékenyebb város idegen fennhatóság alá, s bennük a magyar irónak tulajdonképpeni olvasói. Egy régi magyar versben a hőse szétnéz: „Szertenézett s nem lelé Honját a hazában.“ A mai magyarországi költő is igy él. A paraszti nép, mely Uj-Magyarországnak java lakosságát teszi, legalább egyelőre, mig az elhanyagoltság félálmát ki nem dörgölte szeméből, aligha találja meg ugy, mint az ipari munkásság megtalálta volt, ahhoz a tulfinomultsághoz való közét, mely az utóbbi évtizedek magyar irodalmát oly becsessé tette. Maguk a költők is, ha személyük végső szálaival még ugy a talajban gyökeredzenek is: a fejlettség lombsudaráról aligha találnak már le a paraszti gondolkodás szükebb földszintjére. Ha a magyar iró, a magyar nyelv különösségeinél fogva, még ugy csakis olyan olvasóra számithat, kinek e nyelv félig-meddig anyanyelve: intellektuálitásában szinte közelebb áll az idegen intellektuálishoz, mint paraszti atyjafiához. S annál forróbban vágyódik azok után az uj országokban élő atyjafiai után, kik lelkiekben is egy atyának fiai ővele, s együtt teszik a költő s az olvasó atyafiságát. Ezekből elszakitva tönkremegy, mint a tintahal, ki körül az apály elszitta a vizet.

S volnának bár a politikai állapotok egyenletesebbek, s a magyarországi iró s az ő volt közönsége közt a közlekedő lehetőségek szabadabbak, mint aminőek ma még: ez az uj helyzet még igy is szokatlan volna számára. A csehnémet iró régtől fogva megszokta, hogy irásközben gyepün tulra nézzen, más országbeli atyafiságához. Elméletben még világpolgárnak is el lehet képzelni valamely világnyelvü költőt, ki, tollal a kezében, az egész földtekére gondol. Ám igy, egyik szemével a világpiacon, nálunk eddig csak a budapesti szindarab-export dolgozott, különben a magyar költészet magában termékenyült a költő szülőföldjén, melyen kivül csak Bukovinában akadt két-három falu s Amerikában tetemesebb kivándorló-gyarmat, ki magyarul tudott, de csak ujabban számit a magyar könyv számára. Igy szokta meg a magyar iró, jobban, mint más, hogy olvasóját szóból értesse, bonyolultabb dolgokat is csak futtában ujjheggyel érintsen, mint a pap, ki ugy ismeri hivőjét, hogy önkéntelen tudja, melyik egy szóval lehet megmozgatni egész lelki tartományait. A magyar iró megszokta, hogy tekintetek nélkül irjon, – olyan élesen, vagy olyan gyengéden, mint ahogy otthon szokás, idegen fülekre, jogokra, igényekre nem gondolva. Szabadkőmivesi meghittség a földivel szemben, nemtörődés másokkal: ebben a hagyományban nevekedett a magyar iró.

Magyarország feloszlatása ez adottságokat egy csapásra megváltoztatta. Amig az uj birodalmak s Uj-Magyarország közt a békeállapot végkép helyre nem áll, a magyarországi iró egyáltalában el van szakitva megszokott olvasóitól, – mikor szive csordultig tele van, nincs ki előtt kiöntenie, s lelke kiszárad, mint a kinálat, kereslet hián. De ha majd jobb is lesz közlekedésben és igazgatásban, s az uj birodalmak uj alattvalóikkal s a határokon átszóló idegenekkel szemben maguk lesznek a türelem s a megértés: már a türelem ténye is kötöttség, s bilincs, amibe nem vernek, gondolást jelent e bilincsre, tehát tekintetet, tehát megriadtságot. Ma olyan a magyarországi iró sorsa, mint a férjé, kitől elvették a feleségét, s ő kinn a gyaloguton, az asszony benn a rács mögött ha válthatnak egymással egy pillantást. Idővel e szigoruság nyilván enyhülni fog. De még akkor is ugy lesz majd a magyarországi iró az ő idegen országbeli atyafiságánál, mint akinek el kellett adnia a birtokát, s most az uj gazda meghija a kastélyba. A ház uj ura lehet tökéletes uri ember, és lehet meghatóan rajta, hogy a vendég az ő szokott szobáiba kerüljön, s szokott emberei törődjenek szokott szokásaival – de vendégnek lenni valahol, hol máskor otthon voltak, már magában leveri az embert, s fojtogatja nyeldeklőjét, a gazdának tán még jobban, mint a vendégnek…

Mindez, mégegyszer mondom, nem kiván lenni sem rekriminálás, sem captatio benevolentiae – a magyar iró természetesnek véli, hogy a szomszéd országokban nemsokára oly teljes lesz a lelki s a közeledő szabadság, hogy semmit sem kell megadni, mert már meg is van. Ám még ily feltétlen szabadság közepett is a változás ránehezedik majd lelkére. Mert e szabadság közepett és éppen következtében, maguk az elszakadt atyafiak is megváltoznak majd, – uj környezet és uj viszonyok halk állandósággal halkan átformálják őket, – a további magyar fejlődés más rythmusban s s más interferenciákban folytatódik határokon innen és tul, – régi törekvések elhalaványodnak, uj hagyományok alakulnak, megmásul a rezonancia s felüti fejét a diskrepancia… elidegenedés ereszkedik a lelkekre, s lefogja a közlékenységet… A magyar költő mint politikus a magyar épség ügyével ugy állhat szemben, ahogy az ész parancsolja, s szivében is leszámolhat a valósággal, ahogy tud: maga a magyar irodalom, mely az utóbbi évtizedekben ugy egeknek lendült, sulyosan megérzi majd Magyarország sorsát.

Lábjegyzetek.

[Footnote 1: Tudniillik: épp a Kraus akkori budapesti felolvasása napjaiban a magyar sajtó ellenséges törvényhozással szemben állt védekezésben.

Szerző jegyzete.]

TARTALOM

Előszó 5 De senectute 7 Duperdussin 13 Még egyszer Duperdussin 22 Az őrült tanitó 28 A piros pizsama 34 Nők és jogok 39 Szerelmes rajzok 46 A millenniumi emlék 52 Stílus 59 Filmek 64 Levelek 70 Karl Kraus 75 Anatole France 81 Az utolsó király 86 Üvegház 91 Görgey 96 Arany 101 Arany s a politika 109 Kérdések 115 Doctrinairek 118 Nemzetiségi álom 121 Tristia 123

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

25 |legmeggyőzőbbben |legmeggyőzőbben

26 |varrróleányt |varróleányt

60 |királvsirokról |királysirokról

92 |le egymásssl |le egymással

94 |engedhet:ük, hogy Nagy-Szerbia |engedhetjük, hogy Nagy-Szerbia

99 |érzi, hngy |érzi, hogy

111 |Kemény Zzigmondok |Kemény Zsigmondok]