Part 16

– Tévedés azt hinni, hogy a parasztban nincs úriság. A szertartás nem a nagyok kiváltsága, sőt mentül mélyebbre szállunk, annál több a szertartásosság, s ahogy mi a mi kávés csészénket ajakunkhoz emeltük: rikító szabadosság ahhoz képest, mint emeli szájához, szent cselekedetül, a kannibál a megölt ellenség húsdarabjait. Tudom, mylady ősanyái hosszú fölfelé menő sorban, évszázadokon át udvari hölgyek valának, mylord apái pedig már Hódító Vilmos idejében urai voltak földnek, erdőnek, vadnak és parasztnak. De az uraság s a királyság magában nem teszi; a zuluknak is vannak királyaik és nemeseik, teméntelen idők óta. Ő ladységük, mylady ősanyái, a szűz királynő udvaránál füstölt odalast reggeliztek, s megittak utána tea helyett egy pint sört; mylordnak pedig csak ő lordsága, az ő dicső emlékezetű dédapja kezdte meg a szokást, hogy ne csak palástot, köntöst és ujjast váltson, de inget is. Igaz, a mai nemzedék lázas igyekvéssel igyekszik jóvá tenni az ősök ebbeli mulasztásait – de nem teheti jóvá; natura non fecit saltum; nemcsak az udvarképesség: a fürdőképesség is őspróbát kiván. S maga a fürdő sem teszi; XIV. Lajos akkor fürdött nemcsak először, de utoljára is, mikor a tudós nő megfürösztötte. A műveltségben való élés ősi volta teszi – s ebben egész Európa, mindenestül, messze elmaradt a Kelet népei mögött. Itt Európában is: francziák, olaszok, spanyolok és oláhok – igen, még az oláh pásztornép is – továbbá a magyarok is előtte járnak a germánságnak s a szlávságnak, mert ereikben sok van a régi római, etruszk, görög, arab és török vérből. De, kivált önök angolszászok, roppant fiatalok. Az önök ősei még maguk is fákon élhettek, mikor az indusok már kimélni kezdték a lombok közt kergetődző majmokat. Ez roppant különbség a radzsák javára, s az angol alkirályok rovására…

Elfelejtettem megmondani, hogy mylady széke karjára gyönyörű indus shawl volt vetve. Csak angol tudja figyelmét oly művészien megosztani, ahogy mylady s mylord félszemmel a shawlt kereste, de szemüket mégse vették le rólam. Én tovább beszéltem:

– Sehol sem láttam annyira e különbséget, mint New-Yorkban, a kínai fertályban. Ha egyenest a Waldorf-Astoriából vagy a Holland-Houseból mentem volna oda, az még nem tenné; elvégre az amerikai urak és hölgyek valóban kocsisok s fejőleányok, nemcsak képletesen. De volt szerencsém kevéssel azelőtt Brüsszelben az odavaló Metropole-fogadóban éppolyan előkelő s szeretetreméltó angol társasággal együtt lehetnem, mint most myladyé s mylordé, s egyre erre kellett gondolnom a fojtó bűzű kinai boltokban, az alacsony menyezetű kinai vendéglőben. Mennyire pinczérek az európai gentlemenek a kinai pinczérhez, mennyire boltoslegények a kinai boltoshoz képest! Mily finom ezeknek a kezük, mily előkelő az alázkodásuk, mily értelmes a mosolyuk, mily lágyak a mozdulataik! Természetes: a kegyetek ősei csak az eke szarvát fogták vagy a fegyver agyát, míg e pinczérek s kalmárok apái, úgylehet, már tízezer éve elkerültek a gorombább s nehézkesebb foglalkozások mellől, s a finomabb mesterségek vagy az elmebeli munka fürgébb s megkülönböztetett mozdulataiban iparkodtak. Még ma is: az önök sportja a teljes erőnek kiszámított kifejtése, de nem a finom munka pepecselésében való kényszerű mérséklése, visszafojtása, forgatása s alkalmazása. Értelmüket mindössze néhány száz esztendeje, hogy tudva dolgoztatják, míg ezeknek már a testét is úgy átitta az értelem, mint ahogy a világ legcsúfabb embere, Voltaire, vénségére szinte kiszépült, annyi emlékbélyeggel alakította a maga formájára e rút ábrázatot a gyönyörű elme. Myladytől éppen ma az ebédnél hallottam a kétségbeejtő megjegyzést, hogy enni eszik, mert éhes, sőt sokat eszik, mert nagyon éhes, de igen mindegy számára, hogy mit eszik. Ez különben nem elég; Amerikában nem is illik törődni étellel – nemcsak, hogy nem nőies, mint még százötven év előtt európaszerte volt, de nem is férfias. Azt hiszem: önök egy hiányosságukat emelik erénynyé, egy fogyatkozásukat parancscsá. Igaz, hogy az önök étele nem érdemli meg e nevet. Sótalan és sületlen húst nyakonöntenek sóval, eczettel, paradicsommal mustárral s méntával – s ha a jó isten maga nem adta volna, hogy külön-külön a húsnak, eczetnek, paradicsomnak s méntának tűrhető legyen az íze, az önök étele semmiben sem különböznék attól, mintha kavicsot ebédelnének. A sajtjuk fagygyú, amit vörös borral öntenek le, a boruk szesz, amit megczukroztak. A franczia, de még az olasz is, óriási magasságban áll önök felett, mert főz, mert megszerkeszti az ételeket, mert árnyalatait ismeri az ízeknek, s ezerféle fogással kényszeríti ki a vegyületekből. Az önök ételében vér, eczet, fagygyú, czukor oly rikítóan kerül egymás mellé, mint katonáik kabátján a lángoló vörös s a vakító arany. S mi európaiak mind, még a francziák is, kiknek crêmejei, párolt húsai és pástétomai, még az én magyar honfitársaim is, kiknek rétesei vagy paprikásai annyira finom árnyalatúak, hogy az önök ínye követni sem tudná: mind eltörpülünk a kinaiak főztje mellett, melynek csak bolond anekdotákból hallottuk hírét, de bele nem kóstoltunk – holott ezek az anekdoták is mit bizonyítanak egyebet, mint azt, hogy a kinai égen, földön, lombok közt s tenger mélyén, madárfészekben s czápa uszonyán, születésben s rothadásban, tűzben s jégben, lüktető testben s lomha agyagban keresi s hajszolja az ízeket, melyek külön talán rosszak, de együtt mennyeiek. A new-yorki Oriental Restaurantban, 3. Pell-Street, _csau-méin_t ettem, ami metélt tészta, csontjáról lefejtett csibehússal. De micsoda metélt volt az, s micsoda csibehús! A tészta kisült palacsintatészta, melynek minden egyes, vékonyra metélt szála különálló volt, püffedt és olvadékony, mint a pomme paille. Mégis az egész egy eledel volt, a szemcsésen porhanyó hússal egybepárolt; ízük egymásba hatott, s gyömbér, sáfrány, bors, fagygyú, só s egyéb ilyen, külön-külön borzasztó izek, együttvéve s az ő kiszámított keverésükben, hihetetlenül, szinte légiesen finom egységes zamattá alakultak ez ételben. A nekem idegennek adott nehéz késsel-villával szinte vandálság volt feldúlni e remek halmot; a szomszéd asztalnál egy japán fiatalember két fapálczikával ette, s tanítgatta e művészetre mellette ülő amerikai barátnőjét. Hiába tanítgatta – ehhez a művészethez tízezer esztendősnek kell lenni! Megtanulhatjuk, hogy e két pálczikát szögben kell egymáshoz illeszteni, s az így alakult csúcsra rája, rajta pedig szájukhoz lehet kapni akár a vizet is, de ahogy a japán azokat a pálczikákat fogta, forgatta, szögbe döfte s szájához kapta: azt, mondom, a nyugati parasztkéz csak nyolczezer év múlva fogja megtanulni…

Csak angol tud oly mozdulatlanul megmozdulni, ahogy mylady az ő félkeztyüs kezét mylordéra nyugtatta. Én meg igy végeztem:

– Mert, viszont, nemcsak a tartózkodásban van finomság; néha a merészségben is. A mi asszonyaink sohasem tudnák eljárni a keleti nők vakmerő tánczait – de ne is tegyék, nem illenék nekik; nem részegitőek volnának, hanem nevetségesek. Mikor ebéd után való ivásra egyszer mylordnak egy pár kiváló honfitársával együtt maradtam, ezek az urak – a hölgyek természetesen visszavonultak – széles jókedvükben tánczra kerekedtek. Micsoda táncz volt ez! Mint mikor az ember leszáll a lóról, s rúg egypárat, hogy a zsibbadtságot kiüzze térdéből. A pánczélos ősök ereszkedhettek igy térdre, vasvértezetükben, mozdulatlan felső testtel, a sirboltokban, mint ahogy e gentlemenek mulattak. Pedig mégis groteszkek voltak; nem férfiasak, hanem nevetségesek. Látnák csak a mi magyar urainkat tánczolni! Tánczolni, kurjogatni, öklüket rázni, kabátjukat elhajitani, s mégsem lenni nevetségesnek! De ez mind semmi a messzebb kelethez képpest. Mylady bizonyára volt már Konstantinápolyban, áthajózott Skutariba, s megnézte a tánczoló derviseket. Én is láttam őket. Nem csodálkozott azon, hogy nem nevetségesek, s nem is tartanak attól, hogy nevetségesek lehetnek? Pedig tarthatnának tőle, mert ezek a dervisek nem holmi alja-népség; vannak köztük előkelő kalmárok, sőt katonák is; azt a hórihorgas szerecsen-őrnagyot bizonyára mylady is ott látta már köztük, kire minden konstantinápolyi utas emlékszik. Teremtő isten: hogy’ járt ennek az óriásnak a feje; hogy’ csavarodott a nyaka, a dereka; hogy’ topogott a lába, hogy’ himbálódzott a karja, hogy’ egybeszaladt homloka meg a szemöldöke, miközben szemehéja lecsukódott s orralyika tágult és melle zihált, mint a beteg lóé! És mégsem volt nevetséges, hanem rettenetes volt és szép volt, igen: szép és férfias; a velünk volt nyugati menyecskék kipirult rámeredésén, mélázó hazasétálásán láttam, hogy szép és férfias volt. S vették észre a perzsa formáju egyházfit, ki a dervisek körül szorgoskodik? Mikor a tánczba belemelegszenek, egymásután oldják le s nyujtják oda a szolgának kábultan, behunyt szemmel, bizonytalan mozdulattal, turbánbéllelő süvegjüket, zekéjüket, minden fölösleges ruhadarabjukat; ő meg lábujjhegyen megy oda, fejedelmi fejbicczentéssel áll meg előttük; megértő, rajongó, hódoló, de magára is tartó szemöldökkel, szemmel s ajakkal néz föl rájuk; szelid biztossággal veszi el a süveget vagy a zekét, behunyt szemmel ajkához éreti, s lábujjhegyen viszi egy sarokba. Hol az a marquise és hol az az abbé, hol az a nyugati előkelőség vagy akár kényeskedés, mely külön vagy együtt csak távolról is meg tudná közeliteni azt a bájos méltóságot, azt a férfias lágyságot, amivel ez az utolsó ember ezeket a szennyes rongyokat ezekről az átizzadt állatokról leszedte!…

Mylady és mylord mélázva bicczentett a fejével, én pedig elhallgattam. A zsarátnok összeomlott, a hall kiüresedett, a pinczérek ásitottak. Mylady és mylord felállott; reggel utazni készültek, és bucsuzóra kezüket nyujtották. Csak angol tud oly jólesően kezet rázni, mint ők shakehandeztek velem.

VÉGE.

TÁRGYMUTATÓ.

Emberi dolgokról 9–33 TEMETŐJÁRÁS 34–42 KILENCZ ÓRA TÁJT 42–48 Társadalmi dolgokról 49–97 A MALTHUS EVANGYÉLIOMÁBÓL 98–104 SZERELMI TÖRTÉNET 105–114 Irói dolgokról 115–161 HOLUBÁR 162–172 Művészi dolgokról 173–227 MEUNIER CONSTANTIN VÉGRENDELETE 228–229 MADAME RÉCAMIER 230–233 L’ART POUR L’ART 234–244 Tudásbeli dolgokról 245–306 A SZAMÁRSÁG DICSÉRETE 307–318 Politikai dolgokról 318–363 MAGYAR MESE ÉS LEGENDA 364–373 CSAU MÉIN 372–383

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

24 |kadaszkodni a hegyre |kapaszkodni a hegyre

27 |férfi-sem |férfi sem

34 |TEMETŐJARÁS |TEMETŐJÁRÁS

48 |ezikázott végig |czikázott végig

70 |Vilmos csúszár |Vilmos császár

84 |kénysze-szerűségétől |kényszerűségétől

84 |fordítanunk, kogy |fordítanunk, hogy

128 |a zemberek |az emberek

136 |származá-ásban |származásban

147 |Errre a |Erre a

180 |fesztészetben |festészetben

220 |kölcsönkönytárra |kölcsönkönyvtárra

244 |nemesak versnél |nemcsak versnél

259 |h rdárra |hordárra

262 |saját maguuk |saját magunk

262 |felődéssel |fejlődéssel

269 |annyi-tesz |annyit tesz

269 |let het-e |lehet-e

284 |tulajponkép |tulajdonkép

290 |Zolánek |Zolának

309 |Körülbalül |Körülbelül

312 |tndományos értelem |tudományos értelem

313 |haj-hajlandóságaik |hajlandóságaik

345 |rnhájának |ruhájának

354 |megvagadásával |megtagadásával

354 |kötetel |követel]