Part 6

Bundás Geczi házasodni Régen akar már; Dudás Kati férjhez menni, Kivánt lenni pár; Elmentek az aratásra, Megismerkedtek, Mások előtt ártatlanul Szerelmeskedtek. Nem kellett más közbenjáró Az ő szívöknek, Tetszett Geczi a Katinak, Kati Geczinek.

Bundás Geczi az oromján Gyorsan aratgat, Látja Katit, hogy tömérdek Markot hajtogat. Ez ám, mondja, a serény lány, Nekem illyen kell. Hallja Kati, és mosolyog Hajol alá, s fel. Látja Geczi a Katinak Ina kásáját, Köszörűli a sarlóját, Áldja munkáját.

Bundás Geczi megszólitja, Teszi próbáját, Dudás Kati ellent nem áll, Köti a haját. Elmennek a plebánushoz, Kihirdettetnek, Kiket isten öszveszerzett, Meg is esküsznek. Megjelennek az aratók, Rakják tánczokat, Irigylik a több leányok Aratásukat.

273.

Hallgass meg barátom, Hozzád lesz szólásom; Halld mit mondok: Tegnap mint sétáltam, Egy kisasszonyt láttam; Jaj meghalok! Gyönyörű termete És szép tekintete, Hogyha eszembe jut: A vigság tőlem fut Csak ájulok.

El nem hallgathattam, Hogy meg ne szólitsam Kisasszonykát, Mert alig várhatom, Csak hogy megláthattam Ábrázatját. Édes kisasszonykám! Szépen megszólitám, Nem tudom, szerencsém, Kihöz legyen, kincsem, Hadd tudhatnám.

Szóla a kisasszony: Szerelmes barátom! Én ez vagyok. Meglepett unalom, Azért kell sétálnom, És járkálnom, Hogy az időm teljék, Bús napom hadd muljék; Bár csak estve lenne, S a nap úgy lemenne, Föl se kelne!

Lelkem, kisasszonykám! Kincsem, galambocskám, Hát mi lelte, Hogy a nap felköltit, Melly mindent megvidit Megvetette? Talán a szerelem Bántja, mély gyötrelem Szűzeket gyakorta Háborgatni szokta, Kisasszonykám?

Már nem titkolhatom, Igazán megvallom. Gyötrelmimet; Ugy is észrevette, Rajtam megszemlélte Nagy bibimet, Melly miatt nincs nyugtom, Éjjel sem alhatom, Hervad, busúl szívem, Nincsen semmi kedvem, Jaj életem!

Mert egy kedvesem volt, Minapában megholt, Azt fájlalom. Bár vele a sírba Lemehettem volna! Azt sajnálom. Oh kegyetlen halál! Mért ettől megfosztál? Elvetted kedvemet, Vedd el most éltemet S mindenemet.

Bús szívem megreped, Kegyesem! éretted. Hogyha látnád: Miként sohajtozik, Hozzád kivánkozik Kisasszonykád! Tudom, hogy megszánnál, Hozzád szorítanál. Elmegyek sirodhoz, Kérlek végy magadhoz. Már ne kínozz.

274.

A merre én járok, Még a fák is sirnak; S ej gyenge ágairól Levelek hullanak.

Csütörtökön estve, Csak azt vettem észre: Csetényi birónál, Vasra vagyok verve.

Oda jön angyalom, Sirat engem nagyon, S ej ne sirass, galambom, Fáj a szívem nagyon.

Mért ne siratnálak, Mikor vason látlak. S ej holnap tiz órára Beszperémbe látlak.

_Keszthely_.

275.

Sárosdi Ilusnak fekete a szeme, Jaj de szépen illik rá a szemöldöke; Szölke legény, hogyha aztat megláthatja; Jaj de gyengén mosolyog rá szája.

A földvári tömlöcz a dunaparton van, Siák Jancsi régen már abban fogva van, A Siák Jancsinak gyolcs ünge, gatyája, Gyöngén lobog, ha áll a tömlöczajtóba.

A Siák Jancsinak helyes a csizmája, Rá verték a vasat piczinyke lábára; A tömlöcz oldala vetett nyoszolyája, A tömlöcz teteje takaró párnája.

Kedden nyolcz órakor feláll az ur széke, A Siák Jancsinak jelen kell lennie; Sárosdi Ilusnak szive majd meghasad, Ha a Jancsi lábán meglátja a vasat.

A Sárosdi Ilus piros czipellője, Nem sétál már többé a tömlöcz elébe; Mert a Siák Jancsit itélték fogságra, Csütörtökön viszik négy lovon Szegszárdra.

276.

Ki vagy, mi vagy? mit háborgatsz, Csendesen aludni miért nem hagysz? Alusznak mások, alhatnám én is, Ha tetszik, lefekhetsz ott künn te is.

Talán, talán nem is ösmersz, Gondolom, nem tudod, kivel beszélsz. Nyisd ki, rózsám, ablakidat, Hadd csókoljam gyönge ajakidat.

Mit jársz, mit jársz, illyen későn, Már túl van az óra tizenkettőn, Mért nem nyugszol csendességben, Hogy ne rontsd magadat egészségben.

Épen, épen hozzád jöttem, Hogy ma nem láttalak, drága kincsem. Nem nyughatom, nem alhatom, Mig kegyes személyed meg nem látom.

Estve, estve jer be hozzám, Készen lesz megvetve a nyoszolyám. Ott nyughatol, ott pihenhetsz, Ha tetszik, jó reggel el is mehetsz.

El kell, el kell nékem mennem, Mert holnap jó korán fel kell kelnem. Nincs maradni módom itten, Jó éjszakát neked adjon isten.

Adjon, adjon te neked is, Te hozzád hasonló hiveknek is. Jó éjszakát adjon isten! Jó reggel elvárlak szívem itten.

277.

Szegény Bíró Jancsi Be sokat szenvedett, Hej, mikor a ladikból A Dunába esett.

Eleget kajdászott, De senki nem hallá, Hej csak egy molnárlegény Malomból siratá. –

Engem, szőke habok, Csendesen vigyetek, S ej osztán oda alá, Oda kitegyetek.

278.

Zöld erdő zugása, Vad galamb búgása, Szegény Barna Péter Szája mosolygása.

Fujd el, szellő, fujd el Hosszu utnak porát, Hogy meg ne találják, Sárga csikóm nyomát. –

Leszállott a páva Vármegye házára, Szegény Barna Péter Szabadulására.

279.

Barna Pista felült a lovára, Beugratott Veszprém városába; Beugratott Veszprém városába, Galambjának látogatására.

Bár ne látta volna szeretőjét, Barna szemű csalfa szerelmesét! Barna szemű csalfa szerelmese, Gonosz módon bánt oda benn vele.

Gonosz a lány; hej, ne higy barátom, Jó barátom, kedves egy pajtásom, Jó barátom, kedves egy pajtásom, Hej, csak te vagy kedves jó barátom.

280.

Amott egy virágos kertben, Nyugszik puha pázsit székben Egy holt szin kisasszony, ülve, Virágokkal körülvéve.

Egy ifjú is ott halad el, Látásán illendő díszszel: Mondd meg nekem, szelidecske, Leány vagy-e vagy menyecske?

Én sem leány sem menyecske Nem vagyok, én szelidecske; Én egy kerti virág vagyok, Már lassan el is hervadok.

„Ha te virág vagy a kertben, Én meg harmat leszek ebben. Estve a virágra szállok, Reggelig rajta maradok.“

281.

Gyere haza, édes anyám, Betegen fekszik édes apám. Mindjár mindjár, édes lányom, Csak egy tánczot járok, Egy pohár bort felhörpentek, Egy szép legényt látok.

Gyere haza, édes anyám, Meghalt már az édes apám. Mindjár mindjár, édes lányom, Csak egy tánczot járok, Egy pohár bort felhörpentek, Lesz már más apátok.

Gyere haza, édes anyám, Temetik már édes apám. Mindjár mindjár, édes lányom, Csak egy tánczot járok, Egy pohár bort felhörpentek, Van már más apátok.

282.

Elment a vén ember, Leányt kérni ő magának; Ő magának, ő fiának, Ő magának, ő fiának.

Haza vitte a menyecskét, Kiment a menyecske az utczára. Játszodozni, mulatozni, Játszodozni, mulatozni.

Utána ment a vén ember, Haza, haza, te menyecske! Nem azért vettelek én el, Hogy az utczán játszadozzál.

Hanem azért vettelek el, Ringyem rongyom varrogassad, Rühes hátom vakargassad, Tüskés bajszom nyalogassad.

Elment, elment a vén ember Az erdőre tüzet rakni, Tűzet rakni, ludat sütni, Tüzet rakni, ludat sütni.

Utána ment a menyecske, Belé taszitá a tüzbe. Mind elégett vén szakálla, Csak megmaradt csontja álla.

Átkozott légy, vörös hagyma! Keseritsd meg a szememet, Hogy sirassam vén uramat, De még jobban a ludamat.

Mert a ludam szép bubos volt, De az uram vén hunczut volt, De az uram vén hunczut volt.

_Fertővidék_.

283.

Oh én édes komám uram! Nem látta kend az én uram! Tegnap elment a vásárra, Nem jött haza vacsorára. Ej már nem tudhatom, El sem gondolhatom: Hová ment el, hová lett el, Talán csak a föld nyelte el.

Oh én édes komám asszony, Én kendnek csak azt mondhatom: Tegnap jókor regvel Házam előtt ment el. De igen sirt, és zokogott, Még jó regvelt sem mondhatott.

Oh én édes komám uram, Merre ment hát az én uram? Addig járok, kelek, Mig reá nem lelek, Megölelem, megcsókolom Soha többé meg nem bántom.

Oh én édes komám asszony, Én kendnek csak azt mondhatom: Tegnap viradtára, Egy cserfa ágára Felakasztá sugár nyakát, Ugy végezte házasságát.

Oh átkozott csunya mérgem! Hogy pokolba vivé férjem. Oh én nagy szemtelen, Helyemet sem lelem, Adjatok hát egy zsineget, Én is utána elmegyek.

Kend már roszul gondolkodik, Hogy zsinegért sohajtozik, De mivel kend azt fogadta, Hogy életét megjobbitja: Én már most kimondom, Többé nem titkolom, Ő van pipacsárdában Ott iszik, tánczol bujában.

_Fertővidék_.

284.

Bodó Maris patyolatja, Hábor Miska lobogtatja, De mind addig lobogtatja, A farsangon haza kapja, A farsangon haza kapja.

Harangoznak, harangoznak; De nem délre harangoznak, Szöke piros leányt hoznak, Az elébe harangoznak, Az elébe harangoznak.

VEGYES DALOK.

285.

Mikor én nőtelen voltam, A kapuba kiállottam: Egyet kettőt kurjantottam, Mindjárt tudták hogy én voltam.

De mióta házas vagyok, A kapuba kiállhatok: Akármennyit kurjanthatok, Még se tudják, hogy én vagyok.

286.

Megverek valakit, Vagy engem valaki, De az én rózsámat Ne szeresse senki.

Vagy levág valaki, Vagy én le valakit, Hej de galambomhoz Nem bocsátok senkit.

_Karancsvidék_.

287.

Kár a szép asszonyt megverni, Mert a szépen tud ölelni. Szalad az asszony ki felé, Ugrik a kontya le felé.

_Karancsvidék_.

288.

Utczu kis lány, de megnőttél, De kár, hogy férjhez nem mentél! Kértek engem, de nem mentem, Mert még akkor nem volt kedvem. Mentem volna, de nem vittek, Engem itthon felejtettek.

_Karancsvidék_.

289.

Félre tüdő a májtól! Félre legény a lánytól! Erre te, ide te! De szép legény vagy te, te.

_Karancsvidék_.

290.

Réz tepsiben sül a málé, Majd menyasszony leszek már én. Ma menyasszony, Holnap asszony, Holnapután komám asszony.

_Jászság_.

291.

Szeretőmnek szerettelek, De férjemnek nem szeretlek, De férjemnek nem szeretlek, Mert nagyon megösmertelek.

_Karancsvidék_.

292.

Tul a Dunán, nem messze Tarka szoknyás menyecske. Ugy szerette az urát, Hogy kirúgta két fogát.

293.

Hörcsök bujjon a mentédbe, Láttam, ki ült az öledbe. Akárki ült az ölembe, Mégis te voltál eszembe. Zsup!

Ördög bujjon magába, Mit válogat a lányba! Egyik ollyan, mint másik, Ha lefekszik, elalszik.

294.

Tedd le rózsám a szürödet, Hadd ugorjam veled egyet. Nem teszen le a szűrömet, Úgy is ugrom veled egyet.

295.

Ha érzed fogad fájását, Járd körűl az akasztófát, Szakits egy szálkát belőle, Piszkáld meg a fogad véle, Eszem adta!

296.

Szeretem én azt a pávát, Ki el nem hullatja tollát. De még jobban azt a lánykát, Ki szépen viseli magát.

297.

Járd meg, borzas, neked illik, Ott törjék el, a hol hajlik. Illik a táncz a borzasnak, Minden haja mozog annak.

298.

Hallod hallod, hogy eljártan! Az uramat borotváltam. A nyakába szalasztottam, Mert magam is ugy akartam.

299.

Fáj a kutyának a lába, Megütötte a szalmába. Ördög bujjék a lábába, Mért nem huzza topánkába.

300.

Ékes a Berencs városa, Ékes annak a határa. Ott terem a rima[12] sóska. Édes a szép lánynak csókja.

301.

Mindennek van szeretője, csak én nekem nincsen, Kinek kettő, kinek három, nekem egy csep sincsen. Ha az isten egyet adna, bizony megbecsülném, Kezét, lábát öszvekötném, a füstre feltenném.

302.

Vas a patkóm, réz a szege, Kedvesemnek kék a szeme, Ha a festőhöz vihetném, Talán barnára festetném.

_Jászság_.

303.

Mind bolond az a dáma, Kinek pap az mátkája. Lám az enyim gavallér, Takaros mint a tallér.

_Jászság_.

304.

Hej a szendi kis leányok Mind a templom előtt állnak; Szidják, átkozzák a papot, Mért hagyott rövid farsangot.

[12] Savanyú.

305.

Azt mondják: legény vagy; Az biz! isten nyila! Hej a te legénységed Elvitte a Tisza.

306.

Komám asszony, adjon nekem szállást, A kordémnak a félszerben állást. Akár merre legyen a kereke, Csak a rudjának legyen jó helye.

307.

A vasadi pusztaszélen Kész az akasztófa régen. A ki megunta világát, Akaszsza fel oda magát.

308.

Kinek vagyon öreg ura, Igazitsa országutra. Vessen tarisznyát nyakába, Menjen pokol kurvanyjába.

309.

A te ujjod üveg hintó, Hej az én gyürűm szolgabiró. Nyissuk fel az üveg hintót, Tegyük belé szolgabirót.

310.

Ha kicsiny is a legény, Lehet azért vőlegény. Széket tesznek alája, Úgy megy föl a kis ágyra.

311.

Az én bátyám eszét Zacskóba kötötte, A zacskó zsiros volt, A kutya megette. Már most János bátyámnak, Egy csep esze sincsen.

312.

Bécsből hoztam feleséget, Még sem kaptam nyereséget. Hej feleség, feleség! De nincs benned nyereség!

313.

Meghalt, meghalt a vén kalmár, Talán többé meg nem csal már, Mert a ki illy deszkát árul, Nem jön haza a vásárrul.

314.

Cserebogár, cserebogár! Mondd meg nekem, mikor lesz nyár? Mikor a tök virágozik, A vén asszony bogározik, Akkor lesz nyár.

315.

Mig a leány hajadon, hajadon, Viczkándozik szabadon, szabadon, De ha egyszer párja van, párja van, Dizzeg, duzzog magában, magában.

316.

Elvettem egy vén leányt, mit csináljak véle? Életemnek szűz virágát megkötöttem véle; Szűz Mária, szent József! szabadíts meg tőle, Isten engem úgy segéljen! elszököm mellőle.

317.

De jóra gondoltam, Hogy megházasodtam: Talán örömemben Felakasztom magam!

318.

Két menyecske szeretőm volt, Mind a kettő szabóné volt, Két vén asszony kerítőm volt, Mind a kettő boszorkány volt.

Az egyiket megégették, A másiknak fejét vették; Azt bizony jól cselekedték, Mert ők azt megérdemlették.

_Arad megye_.

319.

Én nem tudom, a világ Kinek szoros, kinek tág; Nekem ugyan a világ Se nem szoros, se nem tág.

_Arad megye_.

320.

Hallod-e, te batyus zsidó! Van-e nálad pirosító? Az én rózsám ollyan sárga, Rá megyen száz forint ára.

_Torontál_.

321.

A tárkányi biró lánya Férhe menne, de nincs ágya. Még a belé való tollut A réten hordozza a lúd.

_Egervölgy_.

322.

Csak azt mondják, hogy én korhely vagyok, Éjjel nappal a korcsmában lakok, Dolgozok én, mikor nekem tetszik, Mikor, rózsám, pénzed fogyatkozik.

_Egervölgy_.

323.

Haragszik rám a maklári bíró, De még jobban a főszolgabíró; Csak azt írja nekem a levelbe: Megállj hunczut! kerülj a kezembe!

_Egervölgy_.

324.

Ha felülök a lovamra, Keresztet vetek magamra; Én nem tudom, melly órába Kitörik a lovam lába.

_Egervölgy_.

325.

Szeretnélek, szeretnélek: De elvenni nem mernélek. Mert azt hallom te felőled, Hogy rosz asszony lesz belőled.

326.

Szüret után egy hétre, Rá üzenek szülédre: Vegyen engem vejének, Téged apám menyének. A pap adja az áldást, Megigyuk az áldomást.

327.

Meghalt a juhász, oda a juhász! Ki mondja majd a kutyának: Kadarcs ne! füty! Meghalt a kocsis, oda a kocsis! Ki mondja majd a lovának: Sárga ne! hih!

328.

Vörös korsó, égettbor, Kályhába bújt a rektor. Jöjjön ki rektor uram, Nincs már itthon az uram.

329.

Ha azt mondják a gazdagok, Miből élnek a parasztok: Eladják a gazdag lovát, Úgy fizetik a bor árát.

330.

Dunna, dunna, be puha! Kimaradtam alóla. Ám a legény azt mondja, Alá jutok valaha.

331.

Oh átkozott kalamajka! Ki a szüzet földhöz vágta. A szoknyáját fölhajtotta, Fehér lábát kimutatta. Oh átkozott kalamajka! Mért a szüzet földhöz vágta.

332.

Oh be édes, oh be jó A csongrádi mogyoró. Abból bizony nem eszel, Mig menyasszony nem leszel. Akkor is csak úgy eszel, Hogyha velem lefekszel.

333.

Hála legyen az istennek, Hogy nincs szarva az egérnek, Mert ha neki szarva volna, Minden kazalt széjjelszórna.

334.

Jaj istenem! mit csináljak, Férjhez menjek, vagy szolgáljak? Férjhez megyek, csókot kapok, Szolgálatban ruhát varrok.

335.

Borsos-győri kirifántos menyecske, Ki volt nálad látóba a mult este? Gyertyavilág ablakodba, Juhász legény az ágyadba.

336.

Sötét van az erdőn éjtszaka; Este felé, héj, ne menj oda. Hej nem jó ott járni a lánynak, Ki szeretőt keres magának.

337.

Megiszom a jó bort Csutora nélkül is, Lefekszem az ágyba Szép asszony nélkül is.

338.

A kazai útcza csupa fa, Tetejében virit a rózsa; Barna legény sétál alatta, Kalapjára hull a virága.

339.

Mikor pénz van a zsebemben, Nem iszom akkor a hitelben; Tajtékpipa kevélységem, Istenben van reménységem.

340.

Szép a fekete bárány, A fekete szemű lány. A legény, is ha barna, Kinek göndör a haja.

_Ung_.

341.

A ki szép búzát akar aratni, Háromszor kell az alá szántani. A ki szép asszonyt akar tartani, Nem kell azt a mezőre hajtani.

342.

Kis lány vagyok én, Majd meg nőlök én. Kell-e rózsa vagy ibolya? Azt is adok én.

343.

Kicsin vagyok én, Majd megnövök én, Mint a tüdő a fazékbul, Kidagadok én.

344.

Hej galambom, szép barna galambom! Zsebemben van két bankó forintom. Bánja meg bár mind a két forintom: Kimulatom magamat, galambom.

Haj! mi haszna, haj mi haszna járom, Galambomat csak hiába várom; Mind hiába várom galambomat, Kivel kimulathassam magamat.

345.

Kicsapott a Sajó a partjára, Isten veled, rózsám, utoljára. Lemenek a Tisza mellé lakni, Ott fogok szép szeretőt tartani.

Böszörményben töltöttem a nyarat, Kedves rózsám, be rég nem láttalak. De minek is sietnék én hozzád, Mikor az egész világ rám kiált.

346.

Elhagyott szeretőm, Egy hétre, kettőre; De ha én elhagyom, Elhagyom örökre.

347.

Csizmadia legényeknek Nincs nadrágjok, szegényeknek; Akár micsa időtájban Járhatnak ők egy gatyában.

348.

Jól meggondold, rózsám, házasságod dolgát, Hogy kivel kötöd be két szemed világát. Mert nem tarka kendő, hogy megfordithatnád, Se nem kölcsön kenyér, hogy visszaadhatnád.

349.

Be haragszom a szememre, Mért kacsingat a legényre, De még jobban a szivemre, Mért vágyik a szerelemre.

350.

Cseresznyefa levelestül, ágastul; Hogy válunk el, kedves rózsám, egymástul? Ugy válunk el, kedves rózsám, egymástul, Mint a fényes csillag a holdvilágtul.

351.

Végy el engem, kincsem, Kilencz ingem készen. Ujja hía, válla likas, Egy csep alja sincsen.

352.

Aranyosi kis leány! Gyere által a Dunán. Mindjárt megyek, angyalom, Fehér szoknyám fodrozom.

353.

Kis kertemben rózsa nyilik, Barna rózsám hozzám illik; Mi haszna, ha hozzám illik: Ha nem lehet velem mindig.

354.

Te kis leány, ne bízd el magadat, Rojtos kendő veri a farodat. Ha az isten azt engedi érni, Esztendőre selyem is verheti.

Te kis leány, ne bízd el magadat, A legények verekesznek rajtad. Mert az neked nem igen becsület, Faluházán forog a leveled.

_Keszthely_.

355.

Azért rózsám, ne bizd el magadat, Hogy patyolat ing nyomja válladat. Ha az isten nekem talál adni, Tudok még én neked ollyat varrni.

_Nyirség_.

356.

Esik eső ki felé, Hajt a juhász be felé. A Nánika udvarán Szaporodik a bárány.

357.

Eltemették már az öreget, Lábához tették a keresztet. Azt sem tudják merre a feje, A pap is a lábát szentelte. Majd nehéz lesz a feltámadás, Nem ér oda akkor, mikor más.

_Veszprém_.

358.

Esik eső, csepereg, Az én rózsám kesereg! De mi haszna kesereg, Kötény alatt a gyerek.

359.

Szép a pávának a tolla, aranyos, Nem vagyok én a rózsámmal szabados. Megérem én azt az időt, de nem most, Leszek még én a rózsámmal szabados.

360.

A legénynek ha van uj subája, Uton, kocsmán csak a lányt vizsgálja. A leánynak ha van gyolcs viklája,[13] Bátran mehet a kérő hozzája.

361.

Mikor az árvát fésülik, Két orczáját pofon verik; Mikor az ételt beviszik, A kis árvát kirekesztik.

362.

De haragszom a szemedre, Minek kacsint a szemembe, De még jobban a szívedre, Minek gerjeszt szerelemre.

363.

A kinek mostoha anyja vagyon, Az a két szemeit sírja agyon. A kinek hív szeretője vagyon, Annak az élete kedves nagyon.

364.

Már mi nálunk azt kapták szokásba: Nem lakhatnak az alacsony házba. A kisasszony, nagyra vágy a szive, Letörik a bodros fejkötője.

[13] Baranyai tájszó: pendel.

365.

Kocsmárosné! ejnye, ejnye, De kicsiny a kend üvege! Furja kend ki az üvegét, Ne csalja kend a vendégét.

Korcsmárosné! ejnye, ejnye, De piszkos a kend kendője. Mossa ki kend a kendőjét, Ugy várja kend a vendégét.

366.

Éjtszaka huhogat a bagoly, Mert nem lehet annak mindenkor. Éjtszaka virad a legénynek, A hol ágyat vetnek szegénynek.

367.

Lágy a kenyér, pirítani nem lehet; Kicsiny a lány, férjhez adni nem lehet Meg kell előbb kérdeni a leánytól: Ad-e csókot a legénynek magától.

368.

Édes szívem, kisasszony, Ki fekszik az ágyadon? Tarka macska, egerész, Barna legény heverész.

369.

Apró fának apró a virága, Barna legény fekete subába; Szőke kis lány alá huzta magát, Még is kilátszik a karton kabát.

370.

Ritka búza, ritka, Kiben konkoly nincsen, Ritka a szerető, Kiben hiba nincsen. Mit ér a nagy erdő Zöld levele nélkül, Mit ér a szerelem Jó reménység nélkül!

371.

Hová tegyem a subámat, Hogy megleljem reggel? Reggel rózsám, reggel, Mikor a nap felkel.

Hová tegyem a kalapom, Hogy megleljem reggel? Reggel rózsám, reggel, Mikor a nap felkel.

Hová tegyem tarisznyámat, Hogy megleljem reggel? Reggel rózsám, reggel, Mikor a nap felkel.

Tedd emide, tedd amoda, Tedd az ablakomba. Ott megleled reggel, Mikor a nap felkel.

MONDÁK.

1. A világ szép asszonya.

Ázsia legszebb földén, hol Ádám és Éva lakhattak, hol minden állat, még a tehén is vadon él, a gabona vadon nő, a kenyér fán terem, élt egy gyönyörű leány, kinek palotája egy nagyon de nagyon szép völgy felett egy kis dombocskára volt építve, honnan az egész világot be lehete látni. Ugyan azon országban élt egy ifju király, ki elhatározta hogy addig meg nem házasodik, mig a legszebb asszonyt vagy leányt fel nem találja. – A szép kisasszony csak két szobaleányával és öreg apjával lakott. – Az ifjú király a legszebb gavallérok közt élt és mulatozott.

Egyszer az ifjú királynak eszébe jut, hogy jó lenne neki megházasodni. – Felszólította tehát gavallér barátait: mennének el széles országába, s menjenek mind addig, mig a legszebb leányt fel nem találják. – Azzal ne gondoljanak semmit, hogy a leány szegény-e vagy gazdag, csak hogy legszebb legyen. – Mindenik szálljon meg abban a városban, mellyikben azt a leányt megtalálja, a mellyik neki legszebbnek látszik, és onnan irjanak neki levelet, hogy ő osztán mindenüvé elmenvén, a sok szép közül a legszebbiket válaszsza ki, a mellyik neki leginkább tetszik. Egy esztendő alatt mind a hetvenhét barátjától levelet kapott, még pedig mind a hetvenhéttől egy helyről, onnan, hol egy igen szép völgy felett egy kis dombocskán egy arany palota látszik, melly palotában egy kisasszony, két szoba leány és egy szép öreg ember lakik, melly palotának négy ablakából az egész világra be lehet látni.

A királyfi nagy násznéppel indult a világ legszebb leányához. – Ott találta hetvenhét barátját, kik mind szerelemhideglelésben sínlődtek, s a palota pagyimentomán, selyem fűnek a szalmáján, mind egy szálig sóban feküdtek.

Mihelyt a gyönyörüséges leányt meglátta az ifju király, elkiáltotta magát: téged teremtett nekem az isten, te az enyim, én a tied, egy sirban akarok nyugodni veled. –

A kisasszony is erősen belé szeretett a szép királyfiba, egy szót sem birt hozzá szólani szerelmetességében; csak megölelte sugár derekát, s atyjához vezette. – Öreg atyja sirt örömében, hogy valahára akadt ember, kit az ő leánya szeret, ki eddig minden férfiút rútnak talált. Rövidesen túlestek kézfogón és esketésen. – A király szép felesége kivánatára, a szép helyre jött lakni, mellynél szebbet az egész világon nem találni.

Volt a palota mellett egy föld kunyhó is, mellyben egy öreg boszorkány lakott, ki a kisasszonynak minden titkát tudta, ki a kisasszonynak, mikor kellett, tanácsot adott, ki a kisasszony szépségét az egész világnak eldicsérte, s a hetvenhét gavallért az egész világról a palotába gyüjtötte. Ez a lakodalom estvéjén a világ szép kisasszonyához ment, dicsérte a királyt, annak szépségét és gazdagságát s mikor már vagy két óráig dicsérte, egy nagyot sohajtott.

A szép kisasszony kérdte, miért busúl, ha az ő férjét olly szépnek, gazdagnak és deréknek mondja. Csak azért világ szép asszonya, gyönyörűséges királyném, hogy ha ti sokáig együtt éltek, úgy te nem fogsz legszebb lenni a világon; mert te is igen szép vagy, férjed is legszebb a férfiak közt, ha nektek leányotok talál születni, az szebb lesz náladnál, szebb lesz a hajnalcsillagnál. – Ezért szomorkodom én, világ szép asszonya!

Igazságod van, jó néni! én tanácsodat követem, mit mondasz? – mondj akármit, én megcselekszem, csak hogy én maradjak legszebb asszony e világon. Ezt mondta a szép kisasszony a vén boszorkánynak.

Adok én neked egy csomó pamutot; mikor férjed melléd fekszik, tedd ajakadra a pamutot, de vigyázz, hogy meg ne nedvesítsd, mert méreg lesz rajta, ha férjed a tánczból izzadtan megy hozzád s megcsókol, egyszerre szörnyü halált fog halni.