Part 11
Dániel bég aként gondoskodott a védenczéről, a hogy okos emberhez illik. Odaadta őt nevelőbe egy bécsi ezermesterhez, a ki bűvészettel és magasabb akrobácziával foglalkozik: azzal a föltétellel, hogy ő fizet a nevelőnek évenkint háromezer forintot, a mig a leány a tizenhat évet betölti, akkor pedig tizenötezer forint lefizetése után elhozza tőle. Szigoruan ki volt kötve, hogy a leány ez alatt mohamedán erkölcsökben neveltessék, beleértve a szigorú étrendet is, a mi nálunk férfiaknál a fődolog: a leányoknál azonban nem ez a fődolog.
Ezt a methodust ti gyaurok kissé furcsának fogjátok találni; de a mi viszonyaink közt ez egészen észszerü felfogása a női hivatásnak. S in thesi nincs is közöttünk semmi különbség. Ti gyaurok szintén nagy előszeretettel viseltettek azon női erények irányában, melyek a kötélen tánczolás, lovon nyargalás s egyéb testgyakorlatok közben kifejlődnek; csakhogy ti mindezt a házon kivül keresitek, mi pedig mindezt akklimatizáljuk és otthon tartjuk.
Dániel bég nagyon helyesen okoskodott. Az új asszony holmi kényes, finnyás szenvelgéssel, zongorajátszással, franczia fecsegéssel, aquarell-pingálással nem fog imponálni a másik két asszonynak: azok lenyelvelik, agyonvexálják; hanem ha ügyesen tud előttük eszkamotálni: egy üres kalapból száz bukétot kiszedni; egy palaczkból tizenkétféle likőrt töltögetni; s szükség esetén az ellene támadó vetélytársnéjának egy ördögi tánczfigurában a turbánt a fejéről a lábahegyével leütni: ezzel le lesznek főzve. Hogy ne is említsem azt a mindennapi kunststukkot, mikor az ember a pörlekedő madamenak egyszerre csak egy nagy lakatot akaszt a szájára, a mi azt rögtön megnémitja. A hypnotizálás, a double vue, a kisértetmegjelenés, a beszélő fej és a szíven keresztül szurt kard remeklései, mint tudjuk, még az erősebb nem érzékeit is képesek felizgatni.
Te, ki olyan szerencsés voltál, hogy Ajna asszonyság csodaszép termetét közelről láthattad, nem szorulsz az én muzsámnak a guszliczapengetésére (a miben mi bosnyákok külömben minden más nemzetek fölött állunk), hogy a harmadik feleség bájáról fogalmad legyen. Magát Kassári béget is meglepte ez a csodaszépség, mikor legelőször megpillantá.
Ez pedig akképen történt, hogy mikor Bécsbe felment a nemes bég, a nevelését befejezett aráját hazahozni: az ezermester, signore Spirifanti, egy teljesen sötét terembe vezette őt, melynek az előterében egy szinpadforma emelvény volt látható gyenge világítás mellett.
– Tessék leülni ide erre a székre! – mondá a boszorkánymester: – azonnal elő fogom idézni önnek a menyasszonyát.
Dániel bég szót fogadott, leült.
Ekkor a bűbájoló valami német varázsmondatot darált el, a mire rögtön egy kerek fénytányér támadt a szinpad hátulján, mely egyre tágult, úgy, hogy utoljára olyan volt, mint maga a csillagos ég. Lassankint egy nagy kék gömb ereszkedett alá e fénykörbe, mely maga volt a földgömb. Dániel bég ráismert, hogy ez ott Afrika, ez meg Európa! A földgömbön pedig állt egy gyönyörűséges szép női alak: ugyanabban a fentebb leirt jelmezben. Mikor egészen alászállt, akkor kirugta a lába alól a földtekét: az eltünt a világürben s a bájos tünemény ott maradt a semmiben lebegve.
– Nos, hát hogy tetszik önnek a szép ara? – kérdezé a szemfényvesztő.
– Nagyon szép! – mondá Dániel bég. – Hanem azért megölöm.
– Minő logikai causalis nexus nyomán?
– Azért, hogy az arczát megmutatta leplezetlenül egy idegen férfinak.
– S ez elég terhelő körülmény a bosnyák kriminálkodex szerint?
Dániel bég nem keresett semmi paragrafust, hanem kirántotta az ezüstnyelű kését a csizmaszára mellől, egy ugrással ott termett a szinpadon s teljes erejével döfte a kését a tündérszép alaknak a szivébe.
Akkor látta, hogy a mit keresztül szurt, az a semmi.
A gyönyörü alak, a csillagos ég, a földgolyó mind egyszerre eltűnt előle, ő utána kapott, hogy megfogja; aztán a kezébe akadt egy sodrony, az olyan ütést adott a markába, hogy majd leszédült tőle.
Az ezermester lehuzta-vonta aztán a szinpadjáról. Dániel bég meg most azt akarta lekéselni; de a bűvész valamit fujt az arczába, a mitől a bég elkezdett prüszkölni, huszat is egymás után, a mig csak a bűvész el nem hagyatta vele.
– Legyen az urnak esze! – mondá a bűvész. – Hisz az, a mit most látott, az csak lelke volt a menyasszonyának.
– A lelke? Hisz nincs a mohamedán nőknek lelke.
– De van a bogumil nőknek. Hisz azt csak tudja az úr, hogy a bogumil nőknek a testét a sátán formálta agyagból (kitünő majolika-gyáros lehetett), azután a «második égből» való angyalt parancsolt bele léleknek.
– No ez igaz.
– Csak annyiban van meg a bogumil nőknél az inferioritás, hogy a férfialakú agyagmintába a «harmadik égben» lakó angyal van ideiglenesen bekaszárnyázva.
– Szeretem, hogy ezt Bécsben is tudják már. No hát hadd lássam azt az agyagból készült alakját az arámnak.
Ekkor a bűvész megint elmondott egy hosszú német ritmust, a mint az véget ért: ismét megjelent a világosság a szinpad hátterében s előlépett belőle a valóságos porczellánból készült menyasszony, kézzel megfogható minőségben. Csakugyan nagy ördög volt az az ördög, a ki a porczellánt olyan lágygyá tudta tenni!
Ez az alak aztán már a legszabályszerübben volt felöltöztetve; a hogy illik az ördögök remekművét az emberi szemek elől elrejteni: bő salavári, még bővebb feredzse s átláthatatlan fátyol burkai alá.
Igy már tetszett Dániel bégnek a menyasszony: föltéve, hogy a «lelke» is ott rejtőzik a szemérmes burkolat alatt.
A bég kifizette a kialkudott dijat signore Spirifantinak; a miért aztán az olasz olyan nagylelkű volt, hogy kiszolgáltatta az általa nevelt tanítvány művészetéhez szükséges mindenféle bűvészeti szerszámokat: betanított házi nyulakat, kanárimadarakat és három beszélő papagályt.
Viszont Dániel bég is kitüntette a nagylelkűségét az által, hogy nem kivánta a menyasszonyától, hogy az török burkolatban kövesse őt egész Boszniáig, hanem megengedte neki, hogy a mig a gyaurok földén járnak, európai öltönyöket viselhessen: csupán a kalapjához kötött fátyol legyen valamivel sűrübb, mint a hitetlenek asszonyai viselik.
A vasuton csalhatatlan jelét adta Ajna kisasszony (még ekkor kisasszony volt: Bécsben a hitetlenek hazájában nem kelhettek össze) az ő muzulmáni hitszigorának. Mikor az étkező kocsiban a pinczér sonkával kinálta meg: azt mondá neki, hogy «domusz-köpek», mely szép török szót egyedül a német nyelv képes visszaadni e kifejezésben: «Schweinehund». – Nem izlelt meg mást, mint halat és olajos salátát. Budapestre érkezve pedig maga segített az ő urának a piláfot elkészíteni. Itt aztán Dániel bég nőül vette Ajnát a hajdani «Dzsigerdilen» – Buda vára falai között. A bosnyák házassági szertartás abból áll, hogy a vőlegény ád a menyasszonyának egy arany kösöntyüt (annak a jeléül, hogy őt rabnőjéül fogadja), a menyasszony pedig ád a vőlegénynek egy jó hajlós nádpálczát (annak jeléül, hogy őt urának elismeri). Nagyon okos czeremónia. Végül meglátogatták Gül baba sirját. Ugy tértek haza Dolnya-Tuzlába: a magyarok hajdani «Só» tartományába.
V. HOGY VEZETIK BE AZ UJ ASSZONYT A RÉGIEK KÖZÉ?
Hát hiszen, az igazat megvallva, ha Dániel bég előre beterjeszti a határozati javaslatot Vukoszava és Sefika asszonyságnak, hogy mit szólnak hozzá: nem jó lenne-e, ha ő még egy harmadik asszonyt is hozna a házhoz? hát akkor Allah lett légyen kegyelmes az ő két szemének! Hanem hát Dániel bégnek több esze volt, mint annak a négernek, a ki belemarkolt a forróvizes fazékba, hogy megtudja, mi az, a mi abban ugy bugyborékol? Dehogy mondta volna, hogy az a közbenső palota háremnek készül; azt hitette el a két hitvessel, hogy ő azt «medresz»-nek építteti. (Kérem, ne tessék e szót félreérteni: ez törökül van, annyit jelent, hogy magasabb nevelő-intézet).
Tizenkét gyerek van a háznál: azok egész nap alláhtalankodnak (magyarul «istentelenkednek»); a két bászli hodzsa egyébre sem tanítja őket, mint az alkoránra; mert maguk sem tudnak egyebet. Már pedig az ujabb nemzedéknek tudományra van szüksége, külömben az lesz, hogy kiszorítja a jafet-nemzedék a semitát a világból. (Az arab is semita faj). Világra való tudományt pedig csak iskolában lehet szerezni. A Hajdúkovics sógor megpróbálta az Achmed fiával a külföldi akadémiát; no ugyan bele is nyert! A pribék ugy került haza, mint kicserzett mahomed-tagadó. Még bort is iszik s a sonkát is megeszi titokban; nem is mosdik naponta négyszer, sőt villával eszi a piláfot! De még a gyaur menyecskéknek is a szeme közé néz. Romlik a világ!
Azért Dániel bég a saját portáján épittet egy szép nagy medreszt s abba fog hozni egy minden világi tudományban jártas softát, a kit a gyaur nyelv ugy hi, hogy «gouvernant» s ez aztán majd megtanítja a leányokat finom erkölcsökre, a fiukat pedig sublimior mathesisra.
Ebben a két urnő egészen megnyugodott.
Az ugyan kissé szemet szurt náluk, hogy ennek a medresznek a bebutorozása a megszokottnál nagyobb pompával dicsekedik: székek, asztalok kerülnek bele; de Dániel bég arról is felvilágosítá őket, hogy a gyermekeknek meg kell tanulni a széken ülést: mert a jövő században már nem lehet a keresztbe vetett lábain ülni tisztességes muzulmánnak. A magyar országgyűlésen rossz néven vehetnék a bosnyák képviselőtől, ha az a terem közepén leguggolna, két kezét a két térde körül fonná, s ugy hallgatná, a mit a próféták beszélnek.
Végre eljött a kritikus nap, melyre az időjós nagy zivatart helyezett kilátásba, sürü könyzáporral, patvarjégesővel és findzsahullással vegyítve.
Megjött a bég a társzekérrel meg az üveges hintóval.
Nagy psycholog volt. A társzekeret bocsátá előre, mely a messze földről hozott ajándékokat szállitá: maga a hintóval jó hátul maradt. Helyesen kiszámítá, hogy a két asszony azonnal neki fog esni a málhás szekérnek: kinek mi vásárfia érkezett? A ládák tetejére fel van irva mindegyiknek a neve: az egyikre cyrill betükkel, a másikra arab irással. A melyiken német ákombák van: az a nevelő holmija. Ezeket felhordatják a medreszbe, a magukén pedig némi patvarkodás között megosztoznak s aztán czepeltetik fel a cselédekkel a málhákat maguk után a saját háremépületeikbe, követve a lármázó gyermekhad kiséretétől.
Dániel bég nagyon jól számított. A két asszonynak első dolga lesz az ajándékba kapott ruhákat felvenni. Olyat ők soha sem láttak. Az egyik szaladni fog a másikhoz a maga öltözetével eldicsekedni: azon aztán összefeleselnek. Ez alatt Dániel bég szépen becsempészheti a harmadik feleséget a számára épített uj hárembe.
Egészen a számítása szerint történt.
Mikor a hintó megérkezett az udvarra, egyik asszony sem volt odalenn. Ellenben a sok gyerek már ott zsivajgott s fujta, ütötte a vásárfiául kapott trombitát és dobot, ugy szaladt az apja elé. De a mint azt mondta nekik Dániel bég: «itt hozom az uj nevelőt!» arra ugy haza szaladt mind valamennyi, hogy vasfogóval sem lehetett őket többé előhuzni.
Eként minden akadály nélkül fölvezetheté az uj asszonyt a maga külön házába. Azt azután a szolgálatára rendelt cselédséggel magára hagyta, hogy ő is rendezkedjék az otthonában; annak igazán sok elrakni valója volt: a sok bűvészi apparatus. Dániel bég pedig ment fölkeresni a másik két asszonyt.
A vén dajka értesíté, hogy mind a ketten együtt vannak a Vukoszava asszonyság háremében. Dániel bég fellátogatott hozzájuk.
Azok alig vették észre a megérkeztét: olyan nagy vitában voltak.
Nevezetes kérdés volt az!
Hogyan kell viselni azt a csodálatos öltönyt, a minek olyan hosszu nyujtványa van alul: a gyaurok ugy nevezik, hogy «schlepp».
Ajánlok rá egy megfelelő magyar szót. («Uszály» nem jó, mert a bizony nem uszik). Ha «schleppen»-nek a gyöke «schlepp», akkor a «czepel»-nek a gyöke «czepp».
A Vukoszava asszony, a ki magas termetű volt, ugy találta, hogy annak a hosszu, paszományos nyujtványnak az a rendeltetése, hogy az elől legyen: mert ha hátul van, akkor a gyerekek rá fognak ülni s ugy szánkáztatják magukat; tehát azt okvetlenül elől kell viselni, a hol aztán a szélénél fogva fölemelve, igen diszesen beletüzhető a derékon levő övbe. S ebben van természetes ész. Persze, hogy elől kell viselni a czeppet.
De nagyon kinevette ezzel a felfogással a Vukoszavát a Sefika asszony. Óh, micsoda együgyüség! Hisz azt a hosszú ruhát nem ugy viselik, hogy a pántjánál fogva a derékra kössék. Mikor az a pánt nem öv, hanem gallér. Ez a ruha nem a csipőnél kezdődik: hanem a vállnál.
Sefika asszony ugy is vette azt fel, mint egy dominót: a nyakától elkezdve beleburkolta magát; még ugy is sepert a földön.
S valljuk meg az igazat, hogy neki is tökéletes igaza volt. Ez a legczélszerűbb methódusa a czeppviselésnek.
Mind a ketten Dániel béget hivták fel itélőbirónak. Ez volt a «hozott Isten!», a «Selim Aleikum!»
– Ugy-e, hogy én rajtam áll jól a kantus?
Dániel bég pedig mind a kettőnek megveregeté az orczáját a tenyere hegyével s azt mondá:
– Te is szép vagy benne, Vukoszava; te is szép vagy benne Sefika! Egyébiránt én nem tudom, hogyan viselik ezt a kantust. Majd megmondja nektek a guvernánt. Most pedig adjatok nekem iziben valami harapni valót, mert a vasuton Banyalukától Tuzláig csibuknál egyéb nem volt a számban. Aztán a guvernantnak is küldjetek ebédet, mert az is éhes.
A Vukoszava szolgálói e szóra hirtelen letették a földre a nagy bőrvánkost, a min a bég ebédelni szokott s arra felrakták a készen tartott szukbureket, jalani dalmát és szakz kabagit, a miről mai napság Asbóth János kitünő irótársunk hirhedett monografiája nyomán minden ember tudja, hogy azok «husos bélest», «töltött káposztát» és «fokhagymával főtt tököt» jelentenek. Ezek pedig Dániel bégnek kedves eledelei.
Étkezés kőzben tisztességes asszony békét hágy az urának s nem háborgatja kérdezősködéssel.
Ellenben a gyermekhad, mindkét fajzatból együtt lévén, egyre ott csivelgett a nyakán, unszolva az apát tökéletlen kérdezősködésekkel: hogy mire való ez meg az a furcsa játékszer, a mi neki vásárfiába jutott.
– Hogyan kell ezen a hárfán muzsikálni, Dani baba? kérdezé a pisze Amhát. Nézd csak, tiz hurja van, azután mindegyiken tiz fehér, meg tiz fekete dió.
– Nem hárfa az, te csirkincsirlek; hanem számoló gép. Majd megtanit arra téged a guvernánt, csak várj!
Majd meg a pajkos Feridun csimpajkozott a nyakába.
– Nézd csak, Dani baba, de bolond nagy golyóbis ez itt! Hogyan kell ezzel gurigázni?
– Meg ne próbálj gurigázni vele, joldás! Ez nem kuglizó golyó, hanem földglobus. Erről tanulsz te majd geográfiát. Majd beléd veri ezt a guvernánt!
Az a guvernánt kezdett boszorkánymesei alakká megnőni.
Ebéd után hozták a fekete kávét. Dániel baba (apa) rágyujtott az illatos bogcsa tütünre (dohány) s miután a kávé is eléje lett téve ezüst findzsában, most már az asszonyoknak is lehetett vele beszélni.
Azok nagy kinban voltak. Sehogy sem tudták kitalálni, hogy annak az átkozott kalodának, a minek vállfüző a neve, merre van a bejárata. Már pedig olyat is készíttetett mind a kettő számára Dániel bég, miután megértette Leó urtól, hogy lehet azt halcsont nélkül is előállítani, gutta percha-lemezekkel.
– Hogy kell ebbe a pánczélba belebujni? kérdezé Vukoszava, odatartva a bég elé a miedert.
– Nem tudom én, édes mézem, mert én soha sem tanultam a szabómesterséget; hanem beleszorít ebbe titeket a guvernánt; mert az érti.
– A guvernánt? kiáltá egyszerre mind a két asszony elförmedve. Már hogy öltöztetne bennünket a guvernánt?
– Hát mért ne öltöztethetne titeket a guvernánt?
– Hisz az egy softa.
– Igen. De nem férfi-softa; hanem asszony-softa.
– Asszony-softa? kiálta, összecsapva a kezeit Vukoszava. Allah buffáj! Ilyet sem hallottam, hogy asszony-softák legyenek a világon.
– De hát akkor hogy lesz, mint lesz a világ sorja? kelepelt Sefika asszony. Ha a guvernánt asszony-softa, akkor hogy tanitsa az a fiugyermekeket? Ezek ő rá nézve idegen férfiak.
– Hum! Dörmögé Dániel baba. De furcsa beszéd! Hát Amhátnak nem Vukoszava az anyja? azért mégis hányszor az öledbe veszed, megfésülöd, megmosdatod; pedig az rád nézve idegen férfi; viszont a Vukoszava nem minden nap sajátkezűleg felfenekeli-e a Feridunt? pedig az a te fiad, s igy rá nézve idegen férfi.
– De ők azért mégis a mi gyermekeink, mert mi ketten az ő apjuknak a feleségei vagyunk.
– No hát azon módon majd a guvernántnak is gyermekeivé lesznek az Amhát is, meg a Feridun is.
A két asszonynak csak erre a szóra esett ki a kezéből a kávés ibrik meg a csésze.
– Hiszen te egy uj asszonyt hoztál a házhoz; te Allahtól elrugaszkodott vén gonosztevő?
Akkor aztán volt drága dolga a Dániel baba üstökének!
Az pedig azzal a nekidurálással fogadta azt a tépászást és dögönyözést, a minővel szokta kiállani az igazhitű müzülmán a török fürdőben a fürdőlegény dömöczkölését. Fáj az; de használ.
A mig az asszony pofoz, addig jó a dolog!
Hanem mikor már a szakállát is kezdték tépni, akkor ő is azt mondá, hogy: «térjünk már most át más matériára!»
S azzal kihuzott a kabátzsebéből valami összecsavargatottat.
– Kedveskéim, angyalkáim, még egy ajándékot hoztam a számotokra. Látjátok, mi ez? Egy korbács: szarvorrunak a bőréből. Most szereztem Bécsben. Csalhatatlan gyógyszer minden asszonyi bajok ellen. Hát már most én azt meg nem magyarázhatom nektek, hogyan kell viselni az uj szalüppöt; hanem hogy hogyan kell elszakgatni: azt majd megmutatom, ha ugy kivánjátok.
Erre semmi sem természetesebb, mint hogy mind a két feleség egyszerre leveté magáról a most kapott uj ruhát s oda dobta a férj lábaihoz: «no hát itt van! Süsd meg! Add ezt is a guvernántnak!»
Vukoszava asszony kiölté rá a nyelvét. Sefika pedig fujt rá, mint a macska a kutyára.
A bég pedig kedélyesen pattogott a korbácscsal.
– No no! Asszonyok! Eszeteken járjatok!
Erre aztán megindult a záporeső. Mind a kettő el kezdett sirni, jajveszékelni.
– Ha mi neked nem tetszünk többet, akkor küldj bennünket haza az apáinkhoz! zokogá Sefika.
– Nekem add ki a hozományomat. Én megyek a bátyámhoz Szerajevóba! mondá fuldokló szóval Vukoszava.
– Hát aztán ezt a tizenkét gyermeket én fésüljem naponkint? förmedt fel Dániel baba.
– Fésülje őket a guvernánt! – Mosdassa is a guvernánt! kiabált egyszerre mind a két asszony.
– De bizony minket ne fésüljön, ne mosdasson a guvernánt! visított egyértelműen a gyermekhad s mindannyi belekapaszkodott az anyja sokránczu bugyogójába (török nők viselete ez) s lehetetlenné tette rájuk nézve az elfutást. Mind a ketten sirva ölelték nyalábra a nyakukba csimpajkodó gyermekeket; elsiratva őket: «óh ti szegény elhagyatott árvák!»
«No már micsoda ostoba beszéd ez? Eddig volt nekik két anyjuk; most lesz nekik három.»
Tudja jól Dániel baba, hogy a záporesőre következik a szivárvány. Csak egy kis napsugár kell hozzá. Az is készletben volt. Mikor már az egész familia belefáradt a sirásba, akkor elővett a két oldalzsebéből két ékszerdobozt. Azokat felnyitotta.
– No nézzétek; mit hoztam még nektek?
Egy-egy széles arany karperecz volt, gyémántos patkóval a közepén.
Erre rögtön megjelent a szivárvány: még a könycseppeken keresztül.
– Hadd lám! Hadd lám! Melyik az enyém?
Dániel baba aztán sajátkezüleg kapcsolta a kösöntyüket az egyiknek is, a másiknak is a kézcsuklójára.
– No hát nem feledkeztem meg rólatok, ugy-e?
Ezek csakugyan «élő» tanubizonyságok voltak.
– Már most hát mondjunk egymásnak egy «csok ja sá»-t! Aztán ma estére eljövök hozzád sakkozni, kecsteljes Vukoszavám, holnap este pedig te nálad ostáblázok, bájos Sefikám!
Azzal egyiknek is, másiknak is odanyujtott egy selyem zsebkendőt, a hitvesi szeretet jelvényét.
Igy már aztán minden jól van.
Becsületes müzülmán férjnek az a jelszava hogy «ne csalj igazán!» És azt meg is tartja.
Azzal aztán a békecsókokat kiváltva, eltávozott Dániel bég a dolgára.
Mikor visszanézett az elhagyott háremre, mind a két asszonyt ott látta az ablakban. De nem azért, hogy Dániel baba után üdvcsókot hányjanak, hanem hogy az ablaküvegen megpróbálják, hogy csakugyan igazi gyémánt-e az a kapott karpereczen? Mert holmi talmi aranynyal, strassburgi gyémánttal még a bosnyák hölgyeket sem lehet már rászedni. Tartanak próbakövet is otthon.
*
Ezeket tartalmazá Achmed effendi harmadik levele Leó úrhoz.
VI. A BŰVÉSZNŐ LAKOMÁJA.
– Vajjon milyen lehet az uj asszony? Mondá Vukoszava.
– Bizonyosan csuf kövér debella. Véleményezé Sefika.
– Inkább azt hiszem, hogy utálatos sovány törpe. – Ellenzé meg Vukoszava.
(Csodálatos, hogy egyik sem tudott a másiknak a nyelvén, hanem azért mikor egy harmadikat meg kellett szólni, akkor megértették egymást. Ez külömben könnyen is ment. Vukoszava kövér és magas volt, Sefika sovány és nyápicz termetű; csak egymásra kellett mutatniok.)
«De hátha fertelmes szép az átkozott? Aféle bajrám-ünnepi odalik? No majd meglátjuk, ha ő rá kerül a sor a lakomaadásban!» Ezt mind a kettő mondá.
– Én kikaparom a szemét, ha szebb az enyémnél! szólt az egyik.
– Én levágom a haját, ha dusabb, mint az enyém! mondá a másik.
«Azt még se tegyük», mondák ismét mind a ketten, «mert akkor majd nagy szerepe lesz a rinoczerószkorbácsnak».
– Én «dur»-port keverek a kávéjába, a mitől megdühödik! fenyegetőzék Vukoszava.
– Én szerecsikát keverek a sorbethjébe, a mitől utóléri a Mohamed áldása estétől reggelig! böstörködék Sefika.
«Ilyet ne tegyünk még se!» mondának mind a ketten, «mert akkor zsákba kötnek bennünket, ugy dobnak a Jalába.»
– Hanem azt megteszem, fogadkozék Vukoszava, hogy mikor legelőször összetalálkozunk s kezet nyujtunk egymásnak, ugy összeszorítom ezzel az én hatalmas tenyeremmel a pratzliját, hogy a vér kijön a körme alól.
– Én pedig az összecsókolózáskor olyat harapok az orczájába, hogy ott marad a fogam helye.
Mind a két hölgynek meg voltak az eszközei a fenyegetés végrehajtásához. Vukoszava asszonynak a Nro 8½ keztyühöz termett öklei, Sefika asszonynak pedig hosszú fogai, a mik fölött soha sem tudta az ajkait összehuzni, annyira előre álltak.
Ebben állapodának meg egyelőre. A többi majd jön magától. Hogy két asszony hogyan folytasson egy boszantásból, vekszálásból, szekirozásból álló hangversenyt egy harmadikkal: ahhoz nem kell programm. Megy az próba nélkül.
A hazaérkezés utáni harmadnap estéjén csakugyan elkövetkezett a bemutatási lakoma, melyre az új asszony hívta meg a saját háremébe a másik két asszonyságot: még pedig előkelő szokás szerint franczia meghivó-jegyekkel. A két hodzsa ugyan nem tudott a meghivón eligazodni; hanem Dániel bég megmagyarázá azt az asszonyoknak. «Avec famille» annyit jelent, hogy egész családostól.
Így még jobb lesz. A gyermekhad is informálva lett, hogy mentől több gonosz incselkedést kövessen el az új mamánál. Ha hozzáférnek, csipjenek egyet rajta.
A látogatáshoz mind a két hölgy az új ruháját vette fel; még pedig mindegyik a saját meggyőződése szerint: egyik az öltöny hosszú nyujtványát elől az övébe feltüzve, a másik az egészet dominónak felöltve. Eként vonulának be, követve a gyerekek Siserahadától, az új hárembe.
Ajna asszonyság az elfogadó teremben várt a vendégeire.
Azok csakugyan utálatosan szépnek találták! Micsoda mosolygó fehér-piros arcz! Minő karcsú derék! Milyen csipők! Hát még ezek a vállak! Gyalázat!
No de majd a kézszorítás után lássuk, hogy milyen lesz a mosolygó arcz?
A mint azonban Vukoszava asszony izmos tenyerét Ajna szép fehér kezével érintkezésbe hozta, valami olyan titokzatos ütést kapott az egész karjába, mint mikor az embernek a könyökén találták el a sajgató ideget. Az egész teste összerezzent bele. Sietett félreállni.
Ekkor a Sefika járult a fenyegető csókkal üdvözölni az új asszonyhoz; de a mint annak az arczához ért, úgy megégette a száját, mintha tüzes vasat csókolt volna meg. A két fiucska meg, a ki meg akarta csipni az új mamát, a hol csak hozzá ért, mindenütt szikrák pattogtak az újja hegyére. Nem asszony ez, hanem tündér.
Hej, de elkotródtak mellőle.