Part 10

Leó úrnak le kellett térdelni a tündérnő elé. Ez azonban, tündérek szokása szerint, szánalommal viseltetett a halandókhoz s hogy megkönnyítse a munkáját: fölemelte a lábát Leó úr térdeig, úgy hogy az kényelmesen gombolhatta végig a topánkát. Tizenegy gomb volt azon. De Leó úrnak úgy tetszett, hogy a Jákob lajtorjáján halad végig, a míg azt elvégezte.

Dániel bég most zöld petrezselymet aprított a fatálon. Azért odanézett.

– No legénykém! Hát elaludtál vagy mi? Nem látod, hogy az asszonyság maga nem tudja a ruha derekát összekapcsolni hátul?

Hát még ezt is neki kellett elintézni? Kapocsról-kapocsra összeszorongatni a ropogó selyemderekat s a közben ég és pokol között lebegni egy czérnaszálon.

Dániel bég egy nagy fakanállal mindent összekevert a rézüstben.

– No hát jól illik-e minden? kérdezé Leó úrtól.

– Nagyon jól.

Dániel bég megkóstolta a piláfot egy főzőkanállal: még nem volt benne elég bors.

– Nem szorít sehol? Csipőben? Derékban? És egyébütt?

– Egészen ráillik.

– Jól van! De most már hadd látom: kiállja-e a próbát?

– A próbát?

– No igen! Hogy becsületesen van-e minden elkészítve? Nem valami férczmunka-e?

Ezzel valamit mondott idegen nyelven a bég a hölgynek.

Az megértve a parancsszót, elébb azt a próbát tette, hogy jobb térdét meghajtva, a bal lábát mindig messzebbre nyujtá el magától s ez alatt a derekát hátrahajtva, a két karját a feje fölé emelve, a sarkát érte a leomló hajával.

Jaj neked Leó! Ha most valami czérna elszakad, a te életfonaladat vágta keresztül a Párka ollója.

De hát nem szakadt semmi. A hölgy kecsesen talpraállt s azután a nagy álló tükör előtt foglalva állást, kecsteljes mozdulattal, fél lábát fölemelve, talppal az ég felé s a másikon körülfordulva, remekelt egy szabályszerü pirouetteben.

Ezt nevezik kosztüm-próbának.

– Meg vagyok elégedve! dörmögé Dániel bég.

– De még én is! sóhajtá magában Leó úr, s felhasználva a kedvező pillanatot, a midőn a szakácskodó főúr szenet rak a katlan tüzére, szépen az ajtó felé somfordált.

– Hohó! Legénykém! Hová szaladnál olyan sebtiben? kiáltá rá a bég. S egy ugrással utólérte és visszahozta a gallérjánál fogva. Hát nincs neked helyén az eszed?

– Nincs! rebegé az ártatlan, fogvaczogva.

– Hát a topánkákat kigombolni meg a ruhaderekat kikapcsolni, kinek a kötelessége?

Világos, hogy annak a kötelessége, a ki begombolta, bekapcsolta.

Még ennek is meg kellett történni.

Dániel bég ez alatt még egy pár zöld paprikát szeletelt karikákra s azt is a főzemény közé keverte.

Leó úr meg volt győződve, hogy egy ilyen megrablásáért a paradicsomnak mulhatlanul halál a vezeklés.

Elfutni nem lehet; kiabálni hasztalan; nobel ember megadja magát az elfordíthatlan veszedelem előtt.

Mikor az úrhölgy ismét eltünt a spanyol fal mögé, azt mondá egész rezignáczióval Dániel bégnek:

– Uram, tegyen velem, a mit akar. Csak arra kérem, hogy ne kinozzon soká. Vágja el egyszerre a torkomat.

Dániel bég nagyot nézett rá.

– Én? a te torkodat? Hát mi bajom nekem te veled?

– Az imént azzal tetszett fenyegetni, hogy ha megláttam volna ő nagyságának az arczát, hát akkor halál fia lettem volna.

– Hát az természetes. Az asszonyembernek csak a feje ember: azt nem szabad meglátni, csak a férjnek.

Leó úr ujjászületve érzé magát e vigasztaló felfedezésre.

– Szabad tehát bucsut vennem?

– Elébb vedd át a pénzt az árjegyzékedért.

Dániel bég fizetett s a kontón felül egy huszfrankost nyomott Leó úr markába. A mit az büszkén utasított vissza.

– Uram! Én nem vagyok szolga. Nekem nem szokás ajándékokat adni.

– Ugy? Hát ebben az országban vannak emberek, a kiknek nem szokás ajándékot adni? Furcsa ország! No hát akkor ajánlok neked valami mást. Nekem van Szerajevóban egy üzlettársam. Nagykereskedő. Régi ház. Még a Kapetánovicsok idejéből való. A neve Hajdukovics Lója. Te derék, okos fiunak látszol. Én beajánlhatlak a barátomhoz üzletvezetőnek. Neki szüksége van egy tanult emberre. Ott egy ilyen ügyes ficzkó, mint te, még sok szerencsét csinálhat.

– Köszönöm, uram. Előbb beszélni fogok a főnökömmel, hogy mit tanácsol? S ha ő helyeselni fogja, akkor reflektálni fogok önnek a szives ajánlatára.

Azzal fölkereste az elgurult kalapját az uti dobozok közül és elzónázott.

Hanem ez a mai találkozás tüneménye nem ment ki a fejéből.

III. PRIMA ÉS SECUNDA ASSZONYSÁGOK.

Leó úr pedig nem volt fejére esett ember. Egy ilyen jó kilátást elszalasztani, egészen üzletellenes felfogás lett volna. Azonnal közölte a vele történteket a főnökével. A főnök felhatalmazta, hogy irjon tudakozódó levelet Szerajevóba Hajdukovics urnak, a kivel üzleti összeköttetésben áll a czég. Leó úr megirta a levelet: a főnök aláirta a nevét, ráütötte a stampigliát; a posta-portó feliratott Leó úr előlegszámlájára és nem telt bele nyolcz nap, a midőn a Hajdukovics-czég válasza visszaérkezett, melyet egész változatlan szövegében ide iktatunk, a dátum elhallgatásával.

«Szerajevó, a Hedzsira N. N. esztendejében, Ramadán hó XX. napján.

«Aleikum unallah!

«Szilva szilárd. Usancequalitás 100 darab per ½ kilogramm = 7 f. 75. Lekvár emelkedő. Gyapju ingadozó. Bab, görög bőjt miatt, vidám. Kukoricza kedvetlen. Kézműárukban kinálat serény, kereslet lanyha.

«A mi a tudakozott Alibegovich Kassári Dániel bég firmát illeti, arról a következő referencziákat közölhetem:

«A firma főnöke Alibegovich Kassári Dániel bég «jó» 2 millió 2 százezer – egész 2 millió ötszázezer forintig. Birtoka: jól elhelyezett tőkepénzek; nagy kiterjedésü erdők, melyek folyam és vasut mentében feküsznek, kitünő síntalpakat és dongákat szolgáltatnak; fürészmalmok; kőszénbánya, rendes fogyasztókkal; sófőző. Vállalatai szerencsések. Része van a dolnya-tuzlai vasut kiépítésében. A magas kormánynyal legjobb összeköttetésben áll: ezért legmagasabb kitüntetésben is részesült.

«Rangjára nézve legelőkelőbb «timár bég». Ősei kapetánok voltak. Apja «begler bég», Omér pasa kegyetlen uralma alatt kivándorolt Zimonyba; azalatt fekvő birtokai lefoglaltattak, csak pénzét vihette magával. Ez idő alatt a fiát, Dánielt, kereskedelmi pályára nevelte; taníttatta németül is, a minek most hasznát veszi.

«Üzleti jellemét illetőleg Dániel bég a legszigorubb becsületességü ember, a ki pénzről irást se nem vesz, se nem ád. Elégnek tartja, ha kiki a saját jegyzőkönyvébe felirja, hogy kinek mivel tartozik. Az adós dolga a fizetés napjára vigyázni.

«A mi a családi viszonyait illeti Dániel bégnek, erre a kérdésre sajnálattal kell kijelentenem, hogy választ nem adhatok; mi muzulmánok a feleségeinkről nem beszélünk soha. Hanem a fiam, az Achmed, a ki nagy naplopó, az megteheti, hogy ir erről a tárgyról az általad említett Leó urnak bővebben. Csak arra figyelmeztetem az illetőt, hogy válogatva higyje el neki, a mit előád, mert a fiam verseket is ir és igy szeret hazudni.

«Selim aleikum.

Hajdukovics Ibrahim Lója.»

Nyomban követte az üzleti exact tudósitást pár nap mulva Achmed effendi levele Leó úrhoz. Ez már egész opus volt: német nyelven irva.

«Schmollis! Fiducit!

Az üdvözlésből láthatod, Bruder in absentia, hogy univerzitást végzett couleurbursch vagyok, a ki a «pauken», «pumpen», «salamander-reiben», «kneipen» és «brummen» tudományait abszolválta, mint illik ifju törököknek, a kik a jövendő reményei vagyunk.

Magamról elég legyen annyit mondanom, hogy három univerzitásban relegáltak.

Nagy előnyömre volt, hogy nekem két mamám van. Egy «szép» mamám, meg egy «kis» mamám. Mind a kettő az apámnak a törvényes felesége. A szép mama nem szép már, s a kis mama nem kicsiny, hanem gömbölyü már. Hogy melyiknek köszönhetem e földi életben részesülésemet? azt nem voltam eddig kiváncsi megkérdezni. A míg kicsiny voltam, mind a kettőtől egyenlő mennyiségben kaptam csókokat és virgácsokat; hol az egyik mosdatott, öltöztetett, hol a másik. Kamasz éveimben szintén feltaláltam mind a kettőnél az édes anyák kiváló két főerényét: a zsémbelést és a pénzküldést. Az is nagy élvezet, ha az embert kétfelől szidják; de még nagyobb, ha kétfelől pénzelik. Magam vagyok az egész család fentartója: a többi mind elment Mahomedhez.

A szép mamámnak a neve Jelacsa, a kis mamámé Habiba.

Mind ezt az expoziczió kedvéért kellett elmondanom, mivelhogy a szép mama és a kis mama, az általad megtudakolt Alibegovich Kassári Dániel bég két feleségének a nővére, a kik közül a primát hiják Vukoszavának, a secundát pedig Sefikának. Ezeknek azonban van össze-vissza valami tizenkét porontyuk, apróbb, nagyobb.

Az én apám meg a Dániel bég együtt kerültek haza Boszniába számkivetésükből s egyszerre házasodtak meg fokozatos progresszióban. Először elvették a Sheik-ul-Izlam két leányát; azután pedig egy évre mindjárt a kormányzó kiajájának a két kisasszonyát. Amazok török hölgyek, emezek pedig arabok, a kik más nyelven nem tudnak; bosnyákul csak nagyon töredezve annyit, a mennyi a gyermekeik dajkáiról ragadt rájuk.

Ennélfogva a mi öregeink duplán sógorok.

Hát biz ez normális állapot, kedves barátom, s ehhez ti nektek ott a Duna mellett hozzá kell szoknotok. Mert ha ti egyszer minket annektálni fogtok, akkor a ti parlamentetek törvénybe fogja iktatni a mohamedán vallást is a hogy a Mózeshitet beiktatta. És akkor Alibegovich Kassári Dániel, kinek magyar nemessége felmegy a hős Dojtsin Petárig, ki Varadin bánja volt, Mátyás királynak kedves hű embere, a kiről a mi népdalaink azt éneklik, hogy egy éjjel beitta az arany buzogányát meg a fekete lovát is, a korcsmában s mikor ezért megszidta a király, azt felelte neki vissza: «hej, ha te látnád azt a szép csaplárnét: beinnád érte magát Buda várát!» No hát ez a Dániel bég okvetlenül felsőházi tag lesz tinálatok a mágnások táblájánál. Sőt bizonyosan föl fogjátok őt küldeni Bécsbe is a delegáczióba. Az pedig magával fogja vinni mind a két feleségét. Aztán vakarhatja majd a füle tövét a főudvarmester, hogy a császári és királyi bálokhoz hogyan állítsa ki a meghivót? Meg kell neki hivni mind a kettőt. És Dániel bég el fogja vinni mind a kettőt: egyiket a jobb karjára, másikat a bal karjára füzve, s úgy fogja őket bemutatni: ez a prima, ez a secunda! Ezzel az eszmével meg kell barátkoznotok. Tartok tőle, hogy nagyon is meg fogtok vele barátkozni.

A négy asszonyság gyakran szokott egymásnál látogatásokat tenni, minden héten hol az egyik, hol a másik rándul át. Most már vasut van közöttünk s családaink szabadjegyet élveznek.

Együtt szoktak járni mind a prima, mind a secunda asszonyságok. Pörölni szoktak ugyan utközben is: ez hölgyekre nézve életkérdés; csak hogy az egyik nem tud törökül, a másik meg nem tud arabul és így csak hanglejtésből és az arczkifejezésekből sejthetik, hogy a másik mit mondott?

Hanem aztán mikor mind a négyen együtt vannak: akkor Jelacsa a Vukoszavával, a Habiba a Sefikával megnyitják az ékesszólás zsilipeit: a két nővér egymást megérti s aztán a másik két nővért szive szerint lepocsékolja; a mellett pedig töltögetik egymásnak a kávét s rakják egymás tányérjára a «halvá»-t. S mikor elválnak, mind a négyen összecsókolóznak s azt mondják, hogy igen jól mulattak.

Nekem aztán mind a két mama elmondja azon frissiben, hogy mit beszélt a nővére a Jalaparti kastélyban történtekről.

Ez az én tölténytartóm, a miből puskázok.

E nélkül soha egy teremtett lélek sem tudhat meg semmit azokról a dolgokról, a mik egy muzulmán háremében történnek.

Az én apámnak csak egy külön kastélya van (szép kert közepén), a miben a háremét tartja; hanem a Dániel bég két külön kastélyt tart a két neje számára. Ő teheti, mert nagyon hatalmas úr.

Jól lehet látni a Jala partjáról, mikor az ember a vasuton végighalad, a hajdani beglerbég fejedelmi lakását. Az a tulsó parton van. Török úr országut mentében nem építkezik. A paraszt még kevésbbé. Azok meg épen a hegyhátakon, az erdők között laknak.

Három épületet látni egymás közelében. A középső, a legnagyobb, a főúr lakása, a hol idegeneket fogad s dolgait végzi. Ez tekintélyes nagy épület, oszlopos verandákkal s nagy ablakokkal, a mik a Jalára nyilnak. A másik két épület a két asszonyság lakása. Ott van a hárem. Azok a keskeny végükkel vannak az Unna felé fordulva, a homlokzatuk egymással szemben. A házak magas tetőire köröskörül hatalmas, igaz gesztenyefák terebélyes koronái borulnak, a mik végtelen folytatást találnak egész fel a magas hegytetőig az ős tölgyfák rengetegében.

A három épület köröskörül van fogva magas kőfallal, mely lőréseivel védelemre is van számítva.

A két háremépület között van egy terjedelmes kert, a miben gyümölcsöt, főzeléket és virágot termesztenek. A kert kétfelé van osztva, rácscsal, hogy az egyik asszonynak a tyukjai a másiknak a kertjébe át ne járhassanak. Ajtó azonban van rajta s miután tizenkét gyermek van a háznál, az első mindennapi veszekedés azon kezdődik, hogy ki hagyta nyitva a kertajtót? Az egyik asszony pulykát tart, a másik pávát: vajjon pulykanyom avagy pávanyom-e az, mely a salátás ágyat megbecsteleníté?

Mind a két asszonynak van három fia meg három leánya. Olyanok, mint valamennyi gyerek; pajkos, kényeskedő, pákosztos, árulkodó, hazudozó, czivakodó. Azok egész nap egymást ütik, verik, dobálják, csipkedik, csufolják s aztán szaladgálnak az anyjukhoz panaszra. Van mindenik családnak egy nevelő hodzsája, a kitől a gyerekeknek irni-olvasni kellene tanulni; de a kik a helyett, hogy a gyerekeket mivelnék üdvös nádpálczákkal, folyvást egymással feleselnek a próféta feleségeinek az elsőbbsége fölött s a kiknek leczke alatt a tanítványaik telerakják a kaftánjukat koldusdióval. A szomszéd almája természetesen mindig édesebb, mint az otthon termő: a kölykek átmászkálnak a közös kerítésen, s van aztán patália, mikor a megharapott almát megtalálják a fa alatt s nagy kriminalis inquisitio, hogy melyiknek a foga helye vall a gonosz tett elkövetőjére.

A két szultánának ez állandó themát szolgáltat pro és contra véleménycserékre.

Azután következik a cselédek fölötti veszekedés. Azok a kutnál megcsinálják minden nap a friss pletykát s aztán hordják haza az asszonyaiknak: mi történt tegnap a szomszéd háremben. Ennek sűrü izenetváltás a következése.

Legnagyobb parlamenti vitákat idéz elő a konyha.

Dániel bég ugyan nagyon egyszerü életmódhoz szokott: naponkint maga készíti el a rizskásás piláfját; de egy héten egyszer, török vasárnapon, mégis a háremben kell neki ebédelni. Olyankor felváltva, hol az egyik, hol a másik felesége hivja meg vendégül a kollegaasszonyságot. Beszélni ugyan nem tudnak egymással, de azért egymást boszantani tudják. Vannak bizonyos fitymálások, orrfintorgatások, foghegyen izlelgetések, a mikkel egyik háziasszony a másikat vérig tudja boszantani. A vendéglátó asszony aztán dühében marokkal tömi a kedvencz ételét, az «ekmek kadaif»-ot (tejfeles laska) a jámbor Dániel bég szájába. Az nyeli, a hogy birja. Ezért meg aztán a vendégasszony lesz dühös: «ugy-e, mikor nálam voltál ebéden, akkor csak szálankint eszegetted, pedig «szel kadaif» (mézes csikmák) volt.» Utoljára mind a kettő duzzogni kezd s görcsöket kap, ájuldozik. A bég azt sem tudja, melyiket emelgesse, istápolja. A gyerekhad, felhasználva ezt az intermezzót, marokkal kap a czukorsütemények közé s ennek következtében egymás hajába. Csak a két hodzsa ül komolyan a «janje» mellett (sült bárány töltve), serényen falva, mint két éhes farkas.

Mind a két asszony muzsikális. Az egyiknek van egy kintornája, mely walzereket nyekerget, a másiknak meg egy fiszharmónikája, mely Verdi-áriákat fuvoláz: természetesen, ha csavargatják. Hát ez külön-külön mind igen szép mulatság; de mikor mind a két asszony egyszerre neki ereszti a maga zeneokádó pokolgépét s az egyik a Kornevillei harangokat kalapálja, a másik a Trovatorét fütyöli egyszerre: akkor képzeld a szegény közbeszorult Dániel bégnek a pokolbeli gyönyörűségét! Azt pedig két törvényes feleségnek nem lehet megparancsolni, hogy egyszerre csak egyik muzsikáljon.

Aztán jön a legkényesebb pont: a pipere. Ebben mind a két asszony felülmulja maga-magát. Divatlapokat persze nem járatnak. Igazhivő müzülmánnak festett emberi képet nem szabad a házába beereszteni. A két hölgy fantáziája azonban kifogyhatatlan az öltözetek formáinak és feldiszítésének változatos csodáiban: a miknek már a ti boltotokban is szolgáltatta Dániel bég némi próbáját.

Hát hiszen a szép ruhában büszkélkedni igen ártatlan öröm s ez bizonyára Allahnak is tetszik, a ki a mezők liliomait ruházza. Csakhogy ez az öröm nem tökéletes addig, a mig ki nem egészítik azzal a kellemetes érzéssel, hogy az ember a szomszéd asszonynak az öltözetét csúfnak és nevetségesnek találja. S erre tág tért nyitott nekik a természet.

A Vukoszava asszonyság olyan termetes, hogy Hafiz a «fehér elefánt»-hoz hasonlítaná; a Sefika ellenben olyan sovány, hogy a Gulisztán nem találna a számára más hasonlatot, mint az ibis madárét. Egyiknél a bájak fogyatkozása, másiknál a kecsek túlbősége a szembeötlő jelleg. Ezt azután mind a kettő kellőképen igyekszik felhasználni. A jó Dániel bégnek folyvást hallani kell a pikáns észrevételeket innen is, túl is.

S ha még csak a szóbeli sértegetéseknél maradnának.

De mit gondoltak ki egyszer!

Vukoszava asszonyság a borsóágyai közepett egy madárijesztő vázat állított fel, mely öltözetében meglepően hasonlított Sefika asszonysághoz; még keztyü is volt huzva két kezére. Azt mondta, hogy ő ezzel a verebeket akarja elijeszteni a borsójáról. – Nosza Sefika sem volt rest; ő meg szintén a maga kertjében egy roppant bálványt rakatott össze tökökből. A két lábat és a törzsököt óriási portiron tökök képezték; a két karját két hosszú jurgita-tök; a fejet pedig egy vörös, bibircsós képü, zöld turbános cucurbita verrucosa. A megtestesült Vukoszava asszonyság! Ez meg a nyulakat elijeszteni való a káposztás kertből.

Az embernek meg kell pukkadni mérgében az ilyen becsmérlésekre.

Dániel béget majd széttépte a két asszony e halálos megsértés következtében.

«Megálljatok! Majd teszek én közöttetek igazságot!» monda erre Dániel bég, s azonnal hozatott magának Szerajevóból egy építészt. A két kert közepébe a két háremépület közé fölemeltetett egy harmadik házat. Attól aztán a két asszony nem láthatott be többet egymásnak az ablakába, kertjébe, udvarába; nem pörölhetett, nem muzsikálhatott egymásnak a fülébe. Hogy pedig az uj ház üresen ne álljon, azt mondá Dániel bég: «majd hozok én hát ti közétek egy harmadik feleséget, akkor tudom, hogy kettőtök között békesség lesz!»

És úgy tőn, a hogy mondá.

IV. HOGYAN JUTOTT KASSÁRI DÁNIEL BÉG A «HARMADIKHOZ».

Leó úr közölte a fiatal mahomedán diák levelét a főnökével.

A főnök praktikus eszű kereskedő volt.

– Hja, fiatal barátom, én ebből a két levélből nem lettem okosabb, mint akkor voltam, mikor ön azt a nevezetes ruhafelpróbálást közölte velem. Reménylem, hogy nem szándéka önnek holmi ezeregyéjszakai kalandokba keveredni; hanem inkább hasznos üzletet kezdeni. Mert ha azt látnám, hogy ön ebből az incidensből valami regényt akar penderíteni, hát azt mondanám, hogy hagyja abba: vannak önnél nagyobb tökfilkók, a kik azt önnél jobban elvégzik. Mert nem kell azt hinni, hogy minden bolond ember irhat regényt; – ahhoz specziális bolondság kell: – épen úgy, megfordítva: nem lehet minden okos ember kereskedő; mert ahhoz specziális okosság kell. A vén Hajdukovics effendi nekem küld üzleti értesítést aszalt szilváról, gyapjuról meg kukoriczáról. Azt gondolja, hogy Budapesten is úgy megy, mint Szerajevóban hogy ugyanazon boltban árulnak fügét, selyemruhát, sót, mézet, cserépedényt, sőt még cserekereskedést is űznek s zálogra is adnak. Nem értett meg bennünket. – Azt kell önnek kipuhatolni, hogy lehet-e a bosnyák földön abban a brancheban dolgozni – jó sikerrel, a melyet mi kultiválunk? a divatczikkekben? Eddig nem igen lehetett. A bosnyák hölgyek a maguk szőttét viselték; azt maguk himezték ki s megvarrták olyan divat szerint, mely azóta, hogy Szokolovics bég Szerajevót megalapította, nem változott. – Most azonban, a hogy Kassári Dániel bég bevásárlásaiból sejteni lehet, beütött az európai divat a boszniai hölgyvilágba. Azt kellene hát megtudni, hogy vajjon ragályos-e ez a betegség? Vannak-e bacillusai? – Egy olyan delnő, a milyennek ön ezt a bizonyos harmadik feleséget leirta: nagy hódításokat tehetne ezen a téren. – Ön tudni fogja, hogy állandóan vannak a divat történetében meghaladott álláspontok. Ma az egész hölgyvilág lelkesül a zöldszinü kelmékért, tavaly a tarka-virágos járta: az idén a tarka-virágos senkinek sem kell; jövő évben a zöldet fogják eldobni. Az ilyen divatból kimaradt czikkeknek milyen áldás volna, ha új piaczot lehetne a számukra találni! Barátom! A ki ezt a világrészt fölfedezné, az nagyobb volna, mint Kolumbus Kristóf. – De hát az a kérdés, hogy miféle qualitásu hölgy ez a Dániel bég harmadik felesége? – Mert ha ez csak egy aféle Ronacher-birodalombeli cserkesznő, hát akkor az elég jó Dániel bégnek; de nem elég jó nekünk; mert a bosnyák asszonyságok nagy arisztokraták és még fanatikusabb mohamedánok; pedig ezeknél van a gazdagság, ezek a bégek és agák feleségei. Ezek be nem fogadják az importált új asszonyt, akármilyen czifrán legyen is az öltözve s nem csinálják utána a mi divatunkat. Tehát ezen pont felett szerezzen ön magának teljes körülményes értesítést: akkor fogjuk azután megitélhetni, hogy mennyiben léphetünk az akczió terére az «új hazában».

Leó úr követte a jó tanácsot s rövid időn megkapta a második levelet a fiatal effenditől.

«Kamerád!

Minden a legjobb rendben van. Alibegovics Kassári bég installálta az új háremépületében a harmadik asszonyt, a ki felől az én kis mamám, Habiba asszonyság, a következő értesítéseket nyerte a nővérétől, Dániel bég második feleségétől.

A harmadik feleség neve «Ajna», a mi törökül annyit jelent, hogy «szemfény». Eredetére nézve se nem gyaur, se nem spanyol.[4] De a hogy a mi asszonyaink állítják, még azoknál is gyülöletesebb: «bogumil» családból való.

Azt tudni fogod bizonyosan Bosznia történetéből (ugyan ki ne ismerné a mi birodalmunk történetét, a ki csak iskolába járt?), hogy a bogumilok egy istentagadó szekta hivei voltak, a kik még azt sem akarták megengedni, hogy ezt a világot az Isten teremtette: szerintük ezt az ördög teremtette; tudniillik mindazt, a mi ezen a földön «él»; az Isten csak azt teremtette, a mi «nem él». Azért a bogumilok nem ettek hust: mert az állatokat is az ördög alkotta. Ezt az istentelen fajt pusztította is aztán minden istenfélő nemzet: magyarok, törökök, bosnyákok egyformán. Most már csak az óriási nagy sirköveik mutogatják, hogy milyen nagy urak lehettek néha napján. – Hébe-hóba megesik, hogy itt-amott a Narenta szakadékai között, uttalan, hozzájárulhatlan sziklavölgyek fenekén fölfedeznek egy névtelen falut, a melyben még egy pár száz bogumil lakik, a kiknél az ősi «amenet» firól-fira megmaradt. Templomuk nincsen: ő nekik a torony, a minaret mind egyformán a pokol kéménye, a harangszó, az imám éneklése, mind az «ördögök trombitája». Ezeket is a mi apáink gondosan kiirtogatták. Minálunk a mohamedán, pápista, rácz, zsidó élhet egymás mellett; de a bogumil üldözött fenevad: annak a számára nincs más törvény, mint a kard.

Az okkupáczió előtti esztendőkben bukkantunk ismét ilyen titkos bogumilokra egy narentavölgyi rejtekben. Kassári Dániel akkoriban szandzsák bég volt ebben a kapitányságban. Ő lett megbizva a helytartó basa által, hogy az eretnek fajzatot kiirtsa. Hogy miként bánt el a bég a férfiakkal: azt nem firtatom; hanem annyit szabad róla elmondanom, hogy a nőnemen levő részét nem vágatta le. Azok között találtatott egy csodaszépségű nyolczesztendős leányka. Ezt Dániel bég maga fogadta örökbe. Ez a mi Ajnánk.

Dániel bégnek mind a két felesége tiltakozott az ellen, hogy egy bogumil leányt odahozzon a bég az ő háremükbe. Nálunk törököknél pedig nincsenek apáczakolostorok, a hol előkelő török kisasszonyokat geografiára tanítsanak.