Part 19
_Okt. 21._ Kinos eset tartja izgatottságban a szinházi köröket. Cherami Albin urat ugyanis, az ismert kitünő vigjáték- és vaudeville-irót, kinek legujabb bohózatára: _Az ideges rinoczerosz_-ra éppen most készül a _Palais Royal_-szinház, tegnap zsebtolvajláson érték. Egy tizenkét éves, beteg koldusleánykát fosztott ki, kilopván zsebéből ama filléreket, melyeket a gyermek pár perczczel azelőtt koldult össze. Az eset után Cheramit a rendőrségre kisérték, ahol az ügyeletes rendőrtisztviselő előtt sirva vallotta meg, hogy már gyermekkora óta kleptomaniában szenved, s épp ez okból lépett a vigjátékirói pályára. Érdekes, hogy Cherami azzal vádolja a rendőrt, aki őt bekisérte, hogy ez addig pofozta őt, mig ájultan rogyott össze.
_Okt. 29._ Cherami Albint, a kitünő fiatal mestert, akinek _Ideges rinoczerosz_-a a század legnagyobb kassza-sikerének kezd bizonyulni, ma ujra kihallgatta a vizsgálóbiró, ama kis kellemetlenség miatt, amelyről mi is megemlékeztünk. Cherami ur ez alkalommal azzal a meglepő vallomással állott elő, hogy az egész zsebtolvajlási jelenet csak komédia volt, s hogy az állitólagos koldus-leányka a _Cluny_-szinház egy fiatal hölgy-tagja, akivel hosszabb idő óta bizalmasabb ismeretségben van. Másrészt kijelentette, hogy a sergent kegyetlenkedéséből egy árva szó se igaz, s hogy a rendőr oly ártatlan, mint a ma született rinoczerosz. X. kisasszony, a _Cluny_ bájos tagja, hasonló vallomást tett, Cherami ur pedig a vizsgálóbiró ama kérdésére, hogy: „Akkor hát miért kompromittálta magát?“ – nevetve jegyezte meg, hogy: „Hja, uram, mikor az embernek uj darabját adják, valamivel foglalkoztatnunk kell a közönséget!“ A vizsgálóbiró szivből gratulált a sikerült csinyhez. Itt jegyezzük meg, hogy az _Ideges rinoczerosz_ előadásaira ebben az évben jegy már nem kapható.
A BUDAPESTI GRAND CAFÉ PARISIEN-BEN.
– Szezónkép több változatban. –
FŐ-SZEMÉLYEK:
_Montmorency_ herceg, ellen-admirál és a Grand Café Parisien vezér-pincére.
_Beaurepaire_ vicomte, borfiu ugyanott.
_Della Sedia_ őrgróf, étek-hordó a Grand Café Parisien-ben.
Mellék-személyek: vendégek, akik szeretnek ott lenni, ahová grófok járnak.
Történik: Budapesten, a Városligetben.
I.
_Délután_.
(Szin: A Grand Café Parisien pavillonja és kerti helyisége. A berendezés a franczia izlést kiabálja.)
_A vicomte_ (asztalkendővel a hóna alatt, czigarettázva jön): Ellen-tengernagy ur, a tizenkettős asztalhoz két nő ült le; narancsvizet kérnek. Adjak-e nekik?
_A herczeg_: Két nő? (Fölteszi monokliját, s kezét szeme elé tartva, élesen fixirozza a vendégeket.) Ismeretlenek, tehát nem tartoznak a jó társasághoz. Fel kell szólitani őket, hogy távozzanak.
_Vicomte_ (a hölgyekhez lépve): Azzal a köteles udvariassággal, melyet én magam még ismeretlen hölgyektől se szoktam megtagadni, felszólitom önöket, hogy távozzanak innen.
_Az idősebb nő_: Megbolondult? Hogy mer igy beszélni? Ön bizonyosan téved!
_A vicomte_ (felsőbbséggel és önérzettel): Jegyezze meg magának, asszonyom, hogy én sohase tévedek.
_Az őrgróf_ (megszólal az egyik sátorból): Nem kell velök sokat teketóriázni; láttam őket a váczi-utczán sétálni, s engem sohase csal meg a szemem. Na, vénasszony, uczczu, szaporán; el balfenéken!
_Az idősebb hölgy_: Micsoda szemtelenség! Hivják elő a gazdát!…
_A fiatalabb hölgy_: Mama az istenért!… Nem volt még elég?… A sétálók mind ide néznek!… Menjünk inkább, menjünk hamar, hamar!…
_Vicomte_ (az idősebb hölgyhöz): Szégyelje magát, hogy ilyen mesterséget folytat! (A fiatalabbikhoz:) No, muczuskám, előre! (A hölgyek rémülten menekülnek.) Lám, lám, narancsviz kellene nekik!
_Az őrgróf_: Nini, mégse ezek voltak, a kiket láttam! Mindegy. Minden vénasszony gyanus, a ki él.
_Vicomte_: Mennydörgettét! Most meg egy ifju párocska akar letelepedni a lombok között! Hohó, lelkem, itt nem játszunk bujócskát!
_Őrgróf_: Küldd őket Budára. De itt a herczeg. Ő majd intézkedik.
_A herczeg_ (a fiatal párhoz lépve): Mi tetszik? (Fölteszi monokliját; szemléli a hölgy kalapját, czipőit és ékszereit, s egy szánó tekintetet vet a hölgy kisérőjére.)
_A kisérő_: Egy fagylaltot és egy jeges kávét kérek.
_A herczeg_ (fagyos mosolylyal): Bocsánat, de ön be fogja látni, hogy egy fagylaltért meg egy jeges kávéért nem nyujthatunk buvóhelyet szerelmes pároknak. Önök rossz helyt kereskednek. Nekünk ügyelnünk kell arra, hogy itt illetlenségek ne történhessenek.
_Az asszonyka_ (fellobbanva): Mit beszél itt össze-vissza? Elment az esze? De hisz mi férj és feleség vagyunk! Nem látja a jegygyürüinket?
_Herczeg_ (szánakozó mosolylyal): Azt mindenki mondhatja, édes asszonyom. Nekem három jegygyürüm van, s egyszer se vagyok megesküdve. De hagyjuk ezt. (Szigoruan): Szóval, uram, legyen szives felmutatni a házasság-levelét, vagy pedig sürgősen elhagyni a helyiséget.
_A férj_: Engem ön nem hoz zavarba. Hallottam már uraságodról…
_Herczeg_: Nevezzen egyszerüen ellen-admirálisnak.
_A férj_:… és okultam a történtekből. Ime a kivánt házasság-levél!
_A herczeg_ (megszemléli az okiratot): S ki biztosit róla, hogy ez a házasság-levél csakugyan az öné? Hogy ez a hölgy valóban az, a kit ez az okirat emlit? S végre, hogy ez a házasság-levél nem hamisitvány? Eh, végre is elvesztettem a türelmemet! Nincs időm ily hosszan foglalkozni az önök ügyével. Jó, maradjanak itt, ha annyira ragaszkodnak hozzá, de megjegyzem, hogy nem fogják kiszolgálni önöket. (Bólint, s gunyosan int a kezével. A fiatal pár dühösen távozik.) Hallatlan! Alig lehet megszabadulni tőlük!… Nini, megint egy! De hát ma egész nap nem leszünk békességben?
_Egy magános fiatal ember_ (leül a terrasszon): Egy pohár cognacot kérek!
_A vicomte_: Ugyan? Hát aztán van-e pénzünk, uracskám?
_A fiatal ur_: Mi köze hozzá? Egy pohár cognacot kértem; hozza el!
_Vicomte_: Jó, de megjegyzem, hogy nálunk egy pohárka legolcsóbb cognac három forint.
_A fiatal ur_: Egy pohár cognacot mondtam!
_Vicomte_: A legolcsóbból?
_A fiatal ur_ (sértődötten): Nem, a legdrágábból!
_Vicomte_: Egy pohár másfél font sterling! Gondolja meg a dolgot!
_A fiatal ur_: Tartsa meg a tanácsait, s hozza a cognacot!
_Vicomte_: A mint akarja. De ön érteni fogja, ha felhivom, hogy sziveskedjék előre fizetni. (A fiatal ur a tárczájába nyul.) Megjegyzem, hogy a cognac nem jó.
_A fiatal ur_: Másfél font sterling? És nem jó?
_Vicomte_: Különben izlés dolga. Én nem tartom jónak. Másutt huszonöt krajczár, nálunk másfél font sterling.
_A fiatal ur_: No de ez igazán sok!
_Vicomte_: Én is ugy találom. De nálunk ez az ára. A kinek nem tetszik: le is ut, fel is ut. Ez a Grand Café Parisien!
_A fiatal ur_: És ha uraságod maga volna az angol királynő, még akkor is…
_Vicomte_: Önnek igaza lehet, de figyelmeztetem, hogy ön itt tulajdonképpen Párisban van, s minthogy Budapesttől Párisig a legolcsóbb mentdij száznegyvenhét forint ötven krajczár, ön még mindig megtakarit százhusz és egynehány forintot…
_A fiatal ur_: Köszönöm a szivességét. Kár, hogy az ördög nem olyan szives, elvinni uraságodat. (Mérgesen el.)
_A vicomte_ (utána kiált): Szelber áner!
_Az őrgróf_: Végre magunk maradtunk.
_A vicomte_: Enfin seuls! (Előveszi a _Vie parisienne_-t, leül s olvasni kezd. Majd félreteszi olvasmányát s még egyszer utána kiált a fiatal urnak): Szelber áner, szi Lump!…
II.
_Este_.
(Szin: Az ebédlő; berendezés mint fentebb.)
_Egy vendég_: Pinczér!… Pinczér ur, kérem!… Garçon!… Kérem… Izé… Kérem, legyen olyan szives!…
_Az őrgróf_ (nem mozdul; ugy áll az oleander-fa mellett, mint egy kerti szobor).
_A vendég_ (oda megy érte): Kérem, jőjjön csak ide!…
_Az őrgróf_: Mi az? Mit óhajt? (Oda fárad a vendég asztalához.)
_A vendég_: Mondja, kérem, mi ez?
_Az őrgróf_ (lenéző tekintetet vetve az ételre, a melyre a vendég mutatott): Ez? Filets de baleine à la Brahmaputra. Czethal-szelet Brahmaputra módra. Ön couvert-t óhajtott, nem?
_A vendég_: De hisz ennek szaga van!
_Az őrgróf_: Parbleu! Meghiszem azt.
_A vendég_: A czethal kissé idős lehetett.
_Az őrgróf_: Mintegy ötezerkétszáz éves. Ez az a czethal, a mely annak idején Jónást lenyelte.
_A vendég_: E szerint történelmi nevezetességü czethal? Ó, az már más, egészen más!…
_Az őrgróf_: Már kevés van belőle, s azért meglehetősen drága.
_A vendég_: Akkor hát vigye vissza ezt is, hogy el ne fogyjon végképp a kiváló őslény! Tisztelem őt, mint történelmi relikviát, de enni nem eszem belőle.
_Az őrgróf_: Egyéb megjegyzése nincs? Igazán nincs? No, hála istennek! (Boszuból csak egy félóra mulva hozza a sültet.)
_A vendég_ (ki a késével és villájával egy egész Wagner operát dobolt végig az asztalon, pihent erővel esik neki a sültnek. De ezt kés nem vágja): Kérem! kegyeskedjék csak ide fáradni!…
_Az őrgróf_ (előkerül): Már megint?…
_A vendég_: Mi ez?
_Az őrgróf_ (fagyosan): Czipőtalp őzmártással.
_A vendég_: S ezt itt megeszik?
_Az őrgróf_: Hja, más nem igen van; minden elfogyott.
_A vendég_: De hisz ezt el se lehet vágni!
_Az őrgróf_: A sült egy kissé kemény, de a mártás párisi. Különben, nem beszélem rá, hogy megegye. Én nem enném meg, de ez izlés dolga. Vannak emberek, a kik akármit megesznek.
_A vendég_: Mondja, kérem, ön oly egészségesnek látszik!… Csak nem szokott itt étkezni?!…
_Az őrgróf_: Nem vagyok beteg, hogy itt étkezzem! S ha akar egy jó tanácsot, azt ajánlom, hogy ha egészséges akar lenni, vacsoráljon otthon.
_A vendég_: Köszönöm, barátom.
_Az őrgróf_: Azért semmi konfidenczia! (Boszuból csak egy óra mulva jelentkezik ismét.)
_A vendég_: Hogyan, ön már a fagylaltot hozza?
_Az őrgróf_: Hallja, én türelmes ember vagyok, de ennyi faggatás idegessé teszi az embert. Van még egyéb kérdezni valója is? Igen? Nos, én azért vagyok itt, hogy önök a konyhában ne igen lábatlankodjanak, de nem azért, hogy tudatlan felnőtteket oktassak… Végre is, egy bolond többet tud kérdezni, mint a mennyire száz bölcs…
_A vendég_: Hogy őszinte legyek, ön kissé szókimondó. Mondja, kérem, mennyivel tartozom?
_Az őrgróf_: Öt és fél mázsa sterling az egész.
_A vendég_: Igazán csekélység.
_Az őrgróf_: A népkonyhában olcsóbb.
_A vendég_: Egy félesztendeig oda fogok járni; meg kell bőjtölnöm ezt a lakomát. (Édes mosolylyal el. Az ajtóból még egyszer, hosszan, visszanéz s félhalkan ezt a szót suttogja): Adieu! Adieu! Adieu!…
III.
_Éjjel_.
(Ugyanott. A helyiség üres; már csak a herczeg, az őrgróf és a vicomte látható a szinen.)
_A herczeg_: Az óra már éjfélt ütött s a föld már néma lőn… de mi még most sem pihentünk. Grossmutter hat keinen Feiertag. Őrgróf, ön panaszkodó levelet fog irni egy pesti ujsághoz egy vendég nevében, amelyben a _Grand Café Parisien_-ben uralkodó drágaság ellen kel ki. Vicomte, ön egy estilaphoz ir s több vendég nevében bosszusan beszéli el, hogy hanyagul, botrányosan szolgálták ki önöket. Én magam két czikket is irok; az egyikben tüzetes kritika tárgyává teszem ételeinket; a másikban arról panaszkodom, hogy kiutasitottak a helyiségből.
_A vicomte_: Én még most se értem, miért irjuk ezeket a panaszkodó leveleket? Mire jó mindez?
_A herczeg_: Vicomte, ön még igen fiatal. Ezekkel a felszólamlásokkal kitünő szolgálatot teszünk az üzletnek. Mert nincs jobb reklám, mint az efféle panaszok. A publikum is olyan, mint az asszony; ha azt akarod, hogy imponálj neki, hogy meghóditsd örökre: bánj vele roszul!…
_A vicomte_ (tisztelettel): Ó, ellen-admirál, micsoda elme lakik önben!
_A herczeg_: Nézzen körül itt egy kicsit: meg fogja tanulni ön is, amit a tudomány a nagyvárosok pszihologiájának nevez. És rá fog jönni erre a három alapigazságra: 1. Add drágán, amit kérnek tőled: ha nagyon drágának találják, azt fogják hinni, hogy jó. 2. Nézd le a közönségedet, fumigáld őt, bánj vele megvetően. Azt fogja hinni, hogy: terhedre van, hogy más közönségre számitasz, s boldog lesz, ha ott lehet, ahol a nála nagyobb urakat várják. 3. Egy-kettőt pedig dobj ki közülök, hogy hosszu életed legyen a földön. Egy helyett, akit kilöksz az ablakon, száz fog berohanni az ajtón.
_Vicomte_: Óh, ellen-admirál, mily ember, mily zseni, mily diplomata ön!
_A herczeg_: Ma tiportunk rajtok, ugy-e? Még ez a pár mérges czikk, s holnap verekedni fognak érte, hogy bejuthassanak, ahogy hajdan meghaltak érte, hogy a Szent Földet megláthassák!… Mit mondok: holnap? Még nem virrad, s a nép már zug ablakaink alatt!
_A nép_ (kivül, a _Panem et circenses_ nótájára): Fagylaltot s grófokat! A grófokkal akarunk enni! A grófokkal akarunk fagylaltozni!
_A herczeg_ (czézári arczczal): Miért zúg a tömeg? Kivánja eskümet?! (Felriad hadvezéri borongásából.) Fegyverre, vicomte! Vissza, kinek kedves az élete! (A herczeg, az őrgróf és a vicomte előre rohannak s csatába bocsátkoznak az ostromlókkal. A csata még most is tart.)
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: Le is égett nemsokára.]
TARTALOM
Lóversenyen 1 Kis fiuk, kis leányok 9 Aszfalt Betti 18 Az elátkozott fü 27 Becsületének orvosa 40 Őszi kontemplácziók 44 Twistek 53 Nagyszombat 58 A pengő ércz és a zengő czimbalom 62 A szinkörök pszihologiája 69 Farsang 74 Utazás Budapest körül 77 Regénytárgyak 82 Fázódások 92 A gerolsteini herczeg naplója 96 Az ujkor alkimistái 102 Lóverseny-alakok 108 Nemzetünk barátja 120 Szélmalomharczok 129 Selyem és rongy 135 Szentimentális séta 142 Bálozás 149 Bőjti prédikáczió 158 Tavasz 162 A premiére-ek közönsége 166 Operabálon 177 Nyári mulatságok 184 Budapest világváros 193 Az arénában 200 Sylvana 208 Diákhalál 216 Rose Pompon 221 Kilencz krajczár 227 A maharadzsák 230 Jubileum 238 Georges 244 A szerencse-malacz 249 Automobil-banket 256 A fehér szegfü 263 A lófejü szörny 271 Worth 277 Sic itur ad Astra 282 A budapesti Grand Café Parisien-ben 288
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
11 |hnem nevetve |hanem nevetve
14 |a kikne nyilt |a kiknek nyilt
20 |állhatatosstn |állhatatosan
61 |unka kezdődik |munka kezdődik
65 |öltözöttt |öltözött
93 |mely rosssz |mely rossz
127 |vendégszrető |vendégszerető
154 |árnyakatkülönbségek |árnyalatkülönbségek
174 |taspvihar |tapsvihar
175 |csak hjják |csak hijják
189 |három-nágy |három-négy
190 |jobbb vállának |jobb vállának
190 |későbbb az ördögöt |később az ördögöt
197 |alakalmas |alkalmas
205 |trójai örögek |trójai öregek
208 |mely-mintha |mely mintha
240 |tüntssem ki |tüntessem ki
284 |mésfél évig |másfél évig]