Part 26
Turkesztan Oroszországon kivül még majdnem folytonos kereskedésben áll Heraton át Persiával is, hova báránybőrt, száritott gyümölcsöt, festéket s nehány belföldi kelmét szállit, mely czikkeket aztán mesedi opiummal[126], a Ralli és Comp. ház által nehány angol áruval, czukorral és rövid árúkkal cserél be. Mesedből Bokharába oly ut is vezet, melyet tiz nap alatt lehet megtenni, de a karavánok a rabló tekkék miatt a Heraton által való kerülőre vannak kényszeritve, mely háromszor annyi időbe kerül. Kabulból kék s fehér csíkos gyapot-sált hoznak Bokharába, melyet a tatárok pota-nak, az afghanok lungi-nak neveznek, s nyári turbánul általánosan viselik. Ugy látszik, hogy ez angol gyártmány, mely Pesaveren át hozatik be, s az egyetlen, mely nagy keletnek örvend, mert az izlésnek megfelel. A kabuliak ezenkivül indigót és fűszert hoznak be, s ezt orosz kattunnal, theával és papirossal szokták becserélni. Khinával csak jelentéktelen kereskedést űznek theával s porczellánnal, mely azonban egészen más fajta, mint a minőt mi Európában használunk. A khinaiak gyéren lépnek át a határon s a közlekedés csak a kalmukok és muszulmanok által tartatik fen.
Végre azon kereskedésről is meg kell emlékeznünk, melyet a hadzsik űznek Persia, India, Arabia s Törökországban. Az olvasó ezt csodálatosnak fogja találni, de tapasztalásból mondhatjuk, hogy e forgalom megérdemli a kereskedelmi vállalkozás nevét. Az 50–60 hadzsi, kik velem jöttek Közép-Ázsiából Heratba, Bokharából mintegy 40 tuczat selyem zsebkendőt, Namenganból körülbelől 2000 db kést és 30 db selyemszövetet, nagy mennyiségü khokandi dappi-t (sapkák, melyek körül a turbánt tekerik) stb. hoztak magukkal. S ezek csak a velem utazó hadzsik voltak. A beviteli kereskedésben sem kell a hadzsikat felejteni, mert föltehető, hogy az európai rövid árúk nagyobb része általuk jut Közép-Ázsiába.
XXIII. FEJEZET. KÖZÉP-ÁZSIA BEL- S KÜLPOLITIKAI VISZONYAI.
BELVISZONYOK BOKHARA, KHIVA ÉS KHOKAND KÖZÖTT. – KÜLVISZONYOK TÖRÖKORSZÁG-, PERSIA-, KHIVA- S OROSZORSZÁGGAL.
_a) Belviszonyok._
Abból, a mit Khiva és Khokand ujabb történetéről fentebb közöltem, már meglehetős világos fogalmat képezhetünk magunknak a három khánság közt fenálló viszonyokról. Mindazonáltal itt még nehány adatot fogok összeállitani, hogy az egész helyzet áttekintését megkönnyitsem.
Legjobb lesz, ha Bokharán kezdjük. E khánság, mely még az iszlam behozatala előtt már főszerepet játszott, mind az óta, daczára a sok forradalomnak melyen keresztül ment, fentartotta felsőbbségét. Minthogy a mai Közép-Ázsia czivilizatiójának bölcsője, Khokand és Khiva épen ugy, mint a déli kis khánságok, sőt maga Afghanisztan is, mindig elismerték e szellemi tulnyomóságát. A mollákat s a nemes Bokhara iszlami tudományosságát nagyon dicsérik. De a szeretet csak is eddig tart, mert minden kisérlet, melyet Bokhara emirei eddig tettek, hogy e szellemi befolyás alatt politikai hatalmukat is megnagyobbitsák, nem csak a politikai khánságoknál, hanem egyes városoknál is meghiusult. A háborukból, melyeket Naszrullah emir Khivával és Khokanddal viselt, rövidlátó politikusok azt következtethetnék, hogy Bokharában az orosz megtámadástól való félelemből, ha jó szerivel nem sikerül, erőszakkal akarnak szövetséget létrehozni. De Bokharában sohasem foglalkoztak ilyes tervekkel. Az emirnek hadjáratai rablási támadások, és szilárdan meg vagyunk győződve, hogy azon esetben, ha Oroszország Közép-Ázsiában valósitani kezdi terveit, a három khánság nemcsak nem segélyezi egymást, hanem viszálykodásuk által a közös ellenségnek a legjobb fegyvert szolgáltatja. Khiva és Khokand, bár Bokhara kibékithetlen ellenségeinek tekinthetők, nem tartatnak nagyon veszélyeseknek, s a napról napra túlerősbülő Afghanisztan az egyetlen közép-ázsiai vetélytárs, melytől Bokhara fél.
Hogy e félelem a tetőpontján volt, midőn Doszt Mohammed khan győzedelmesen az Oxus felé nyomult elő, alig kell mondanom. Naszrullah emir igen jól tudta, hogy az öreg Doszt a gyalázatos tréfát, melyet Bokharában rajta vagy is jobban mondva fián[127] követtek el, ki ott vendégszeretetet keresett, soha meg nem fogja bocsátani. S a mint még az is hírlett, hogy Doszt Mohammed az angolokkal kibékült s nökeri ingiliz (angol zsoldos) lett, még fokozódott az a gyanítás, hogy az angolok általa a Conolly és Stoddart véres halálát akarják megboszulni. A kép, melyet a tatár zsarnok országa jövőjéről magával a sirba vitt, valóban elszomoritó lehetett. Nem kevésbé aggódott fia s utódja, a mostani emir, midőn trónra lépett. Muzaffar-ed-din épen Khokandban volt, midőn meghozták Doszt Mohammed halálának hirét. A hírvivő követ 1000 tengét nyert ajándékba; ugyanaz nap ünnepély rögtönöztetett, s estve az emir, törvényes nejei számának kiegészitésére, Khudajar khan ifjabbik hugát vette nőül. A nagy félelem elmult ugyan, de bizonyos tartózkodás még mindig létezik, minthogy Bokharában igen jól tudják, hogy az afghanok az angolokkal való barátságos viszony következtében már nehány ezer jól iskolázott rendes katona felett rendelkeznek.
Tudván, hogy az afghánokkal, mint tulsulylyal biró ellenséggel nem mérközhetnek meg, Bokharában azt a politikát követik, hogy diplomatiai uton igyekeznek nekik telhetőleg ártani. Minthogy az afghanok az angolokkal szövetkeztek, a bokharaiak könnyü szerrel hiresztelhetik róluk egész Turkesztanban, hogy az iszlamtól elpártoltak, s a legutóbbi időkben a Kabullal való kereskedelmi összeköttetések is nagyon meglazultak. Mint már emlittetett, a szalorok és tekkék folytonosan Bokhara zsoldjában állanak. Herát megszállásánál az öreg Doszt nagyon elcsodálkozott, hogy a turkmanok, daczára az ajándékoknak melyekkel elhalmozá, folytonosan nyugtalaniták és hadseregéből sokat elfogtak. Elfelejtette, hogy tulajdonképeni ellenségei a bokharai aranyok voltak, minthogy a turkmanok rokonszenve felett mindig csak a nagyobb összeg határoz. Ennyit Bokhara belpolitikájáról.
Khiva az örökös harczok által, melyeket a saját harczias lakosságával, nevezetesen a jomutok, csaudorok és kaszakokkal kell viselnie, nagyon megfogyott. Népességre nézve Bokhara sokkal tulhaladja, s hogy az emirek eddig meg nem hódithatták, egyedül az özbeg lakosság vitézségének tulajdonitható. Mint hallottam, Allahkuli khán volt az első, ki (valószinüleg Conolly tanácsára) Bokhara s Khivába követet küldött, hogy a három khánság között véd- s daczszövetséget szervezzen Oroszország fenyegetőleg növekvő hatalma ellen. Bokhara nemcsak megtagadta ezt, hanem az oroszok felé is hajolt. Khokand hajlandónak nyilatkozott, ugy szintén Sehri Szebz s Hiszar városok, melyek az emirrel háborut viseltek. De ez unio még is a jámbor óhajok sorában maradt, s hogy mily nehezen volna létesithető, legjobban bizonyitja egy régi arab közmondás, melyet a közép-ázsiaiak saját jellemök előtüntetésére használnak, s mely igy hangzik: „Rumban áldás van, Damaskusban jóság, Bagdadban tudomány, Turkesztanban csak harag és ellenségeskedés“[128].
Khokand a kipcsakok, kirgizek és kaszakokkal való folytonos viszálykodás miatt ugyanazon bajokban szenved, mint Khiva. Ezen kivül özbeg lakossága példátlanul gyáva s nem csodálkozhatni, hogy bár területre és népességre nézve a három khánság között a legnagyobb, Bokhara minduntalan leveri.
_b) Külviszonyok._
A mi az idegen országokkal való politikai viszonyokat illeti, Közép-Ázsia csak Török- és Oroszország, Persiával és Khinával jön érintkezésbe. A konstantinápolyi szultán a vallásfőnök s khalifának tartatik, s minthogy Közép-Ázsiában szokásban volt, hogy Turkesztan három khánsága a beigtatás jeléül a bagdadi khalifától bizonyos udv. tisztségféle kitüntetést kapott, a régi udvariasságot ma sem felejtik el, s a trónralépésnél rendkivüli követek által kérik Konstantinápolyban e tisztb. hivatalokat. A khivai khán pohárnoki, a bokharai rejszi (vallásfelügyelő), s a khokandi lovászmesteri rangot visel. Ez udv. tisztségek még mindig tiszteletben tartatnak, s mint hallom, az illetők évenkint egyszer teljes formalitással végzik tisztüket. De csak eddig terjed a közelebbi összeköttetés. Világi befolyást a konstantinápolyi szultánok a három khánságra nem gyakorolhatnak. A közép-ázsiai nép a Rum névvel (mint a hogy itt Törökországot nevezik) a régi Róma minden hatalmát s fényét egybeköti ugyan s evvel ugyanazonosnak tartja, de a fejedelmek keresztül látnak az illusión s csak akkor ismernék el a szultán nagyságát, ha a porta a beigtatási fermánokhoz s imádkozási engedélyekhez nehány száz ezer piasztert csatolna. Khivában s Khokandban a konstantinápolyi fermánokat még mindig bizonyos tisztelettel olvassák. Az előbbi khánság Sükrullah baj által 10 éven át volt Konstantinápolyban képviselve, az utóbbinak Molla khan uralkodása alatt még ezelőtt négy évvel követe (Mirza Dsan) volt a szultán udvarában. E követségeket Törökország régi szokás szerint sokszor éveken át tartja állami költségen, mi a külügyi költségvetést nagyon megszaporitja ugyan, de a szellemi felsőbbségnek Ázsiában való fentartására okvetlenül szükséges.
Az oszman birodalom e távoli keleten csak akkor birhatott volna világi befolyással, ha a keleti élet álmából Nagy Péter előtt ébred fel. Az Oszman ház, mint török dynastia, a török elemekből, melyekkel nyelv, vallás s történelem által rokon, az Ádria partjaitól messze be Khináig hatalmasabb birodalmat alapithatott volna, mint a minőt a nagy Romanov különböző elemekből erőszak s ármány által össze alakitani tudott. Az anatoliak, azerbajdsanok, turkmanok, özbegek, kirgizek s tatárok az egyes tagok, melyekből a nagy török colossus támadhatott volna, s ez aztán északi ellenével jobban megmérkőzhetnék, mint a jelenlegi Törökország.
Persiával, bár ez a legközelebbi szomszéd, Khiva s Bokhara részéről csak olykor váltatnak követek. Azon körülmény, hogy a persák a siíta felekezethez tartoznak, oly választó fal a két fanatikus nép között, minő Európában 200 évvel ezelőtt a protestantismus volt. Ehhez csatlakozik még az iran s turan népfaj közötti, már történeti tárgygyá vált ellenségeskedés, s igy könynyen elképzelhetni, hogy e természetes szomszédok mily csekély rokonszenvvel viseltetnek egymás iránt.
Persia, melynek a dolgok természetes rendje szerint a csatornának kellene lenni, melyen az uj czivilizatió Turkesztanba vezettetnék, erre legkisebb befolyást sem gyakorolhat. Képtelen levén saját határait a turkmanok ellen megvédeni, a Bokhara elleni hadjáratában Mervnél szenvedett vereség erkölcsileg egészen tönkre tette. Hatalmát a három khánságban a legkevésbé félik s a tatár azt állitja, hogy az isten adott ugyan a persának fejet (eszet) és szemet, de szivet (bátorságot) nem.
A mi Khinát illeti, ennek Közép-Ázsiával való politikai viszonyai oly csekélyek, hogy alig érdemesek a megemlitésre. Bokharával századonkint talán csak egyszer van összeköttetésben. Az emirek néha küldenek ugyan követet Kasgarba, de a khinaiak soha sem mernek egész Bokharáig menni be Turkesztanba. Khokanddal gyakrabban érintkeznek, de a muszulman barbárokhoz mindig csak alsóbb rangu hivatalnokokat küldenek.
Egészen más Oroszország viszonya Közép-Ázsiával. Minthogy Oroszország már évszázadok óta van ama tartományok birtokában, melyek Turkesztan sivatagának északi határait képezik, nagy kereskedelemi közlekedése miatt Oroszország a három khánságot mindig jobban vette szemügyre mint a többi szomszéd, s eddigi politikai sikereit bizonyosan még a teljes meghóditással is fogja tetézni. Egyedül a természeti akadályoknak tulajdonitható, hogy Oroszország tervei itt lassu, de nem kevésbé biztos léptekkel haladhatnak elő. Közép-Ázsia három khánsága még hiányzó részei ama nagy tatárbirodalomnak, melynek Oroszországba való bekeblezését Vasziljevics Iván (1462–1505) kezdte meg, s mely munkán Nagy Péter óta lassan ugyan, de szakadatlanul dolgoznak.
Az orosz politika magukban a khánságokban sem maradt teljesen észrevétlenül. A fejedelmek épen ugy, mint a népek jól ismerik a fenyegető veszélyt, s a gondatlanság csak a keleti közömbösségnek s a tömegek vallási lelkesedésének tulajdonitható. A közép-ázsiaiak legnagyobb része, kikkel e pontról szóltam, igy nyilatkozott felőle: „Turkesztannak két vára van, az egyik ama szentek nagy száma, kik földjében nyugszanak, s a „nemes Bokharát“ mindig megvédik, a másik a nagy sivatag, mely körülveszi.“ Csak kevesen, és pedig a kereskedők, kik hosszabban időztek Oroszországban, fogadnák közönyösen a kormányváltozást, mert bár ők is, úgy mint hontársaik, gyülölnek mindent a mi nem mohammedán, mégis dicsérve elismerik a hitetlenek igazságosságát és rendszeretetét.
XXIV. FEJEZET. OROSZ-ANGOL VERSENYZÉS KÖZÉP-ÁZSIÁBAN.
OROSZ ÉS ANGOLORSZÁG VISZONYA KÖZÉP-ÁZSIÁBAN – OROSZORSZÁG ELŐNYOMULÁSA A JAXARTESNÉL.
„Az orosz-angol versenyzés Közép-Ázsiában – igy szóltak hozzám Angolországban visszatértem után – mesebeszéd. Hagyja el egészen ezen elcsépelt s már nem divatos politikai kérdést. Turkesztan népei vadak, nyersek s barbárok, s örülünk, ha Oroszország magára vállalja ama vidékeken a civilizálást. Angolországnak a legkisebb oka sincs, hogy ama politika felett irigység s féltékenységgel őrködjék.“
Teljes irtózattal eltelve ama rémes jelenetek iránt, melyeket Turkesztanban láttam, s melyeknek e lapokon halvány rajzát adni igyekeztem, csakugyan sokáig gondolkodtam, hogy valjon e tanácsok s a politikai nézet, melyet velem elfogadtatni akartak, egészen helyesek-e. Azon gondolattal, hogy a keresztény civilizatio, e kétségkivül legnemesebb s legragyogóbb disz, mely az emberi társadalmat valaha ékitette, Közép-Ázsiára nézve is jóltevő – rég tisztában voltam. De nem oly könnyen estem tul a megjegyzés politikai részén, mert akár hogy latolgatom e kérdést, akár hogy képzelhetek el minden lehető eshetőséget, sehogysem békülhetek meg teljesen azon gondolattal, hogy Angolország közönyösen tekintse az indiai birtokaihoz való orosz közeledést.
A politikai utopiák ideje elmult. Nagyon messze vagyunk a már meséssé lett russophobiától, hogy közelnek lássuk a pillanatot, melyben az orosz kozák s az angol szipahi mint határőrök egymásba botlanak. A két nagy colossus összeütközése Közép-Ázsiában, melyet politikai rajongók már évek előtt beállandónak hittek, még nem történik meg egyhamar. De e kérdés, ha lassan is, folytonosan előre halad, s az események természetes sorát követve, a nélkül, hogy indulatoskodnánk, el akarjuk mondani az okokat, melyekből az angol közönyösséget a középázsiai orosz politika iránt nem helyeselhetjük.
Mindenekelőtt azon kérdést kell feltennünk, valljon Oroszország csakugyan előrenyomul-e dél felé, s hogy már mennyire haladt. Még 25 évvel ezelőtt a közép-ázsiai orosz politikára kevés figyelemmel voltak. Afghanisztánnak elfoglalása az angolok által, az oroszpersa szövetség s a Khiva elleni vállalat, ezek okozták, hogy a sz. pétervári és londoni cabinetek közötti diplomatiai levelezésben Turkesztan először emlittetett. Ezóta ismét meglehetős szélcsend állt be. Angolország, terveinek meghiusulása által elkedvetlenittetve, egyszerre visszavonult, de Oroszország titokban folytatá tevékenységét s Turkesztanhoz való határ-viszonyaiban lényeges változások álltak be. Közép-Ázsia nyugati részében, nevezetesen az Aral tón s partjain, az orosz befolyás lényegesen növekedett. Az Oxus torkolatainak kivételével az Aral tó öszszes partvidéke orosz területnek ismertetett el. Magán a tón jelenleg három gőzös van, melyeknek a khivai khán megengedte, hogy Kungratig[129] mehetnek fel az Oxuson. Azt mondják, hogy a halászok védelmezésére vannak itt, de valószinüleg más rendeltetésük is lesz, s Khivában mindenki tudja, hogy a kungrati ujabb forradalom, valamint egyéb csetepaték a kozákok s özbegek között, az ugynevezett halászati gőzösökkel összeköttetésben vannak.
Hanem mindezek csak másodrendü tervek, a tulajdonképeni hadmüveleti vonal a Jaxartes balpartján keresendő. Itt az orosz előőrsök, kiket egy szakadatlan erőd-lánczolat véd, Kale Rehimig, Taskendtől 32 mértföldnyire nyomultak elő, s mint már emlittetett, e várost lehet a közép-ázsiai hóditások kulcsául tekinteni. S ez ut, melynek kevesebb sivatagja van, mint a többinek, nagyon helyesen is volt megválasztva. A hadsereg itt több megtámadásnak lenne ugyan kitéve, de ezek könnyebben legyőzhetők, mint az elemek rohamai. Khokand keleti határán is, Namenganon túl-felől az oroszok folytonosan közelednek, s Khudajar khán idejében már több összeütközés történt a khokandiak s oroszok között.
Az orosz terveknek Közép-Ázsiában való előhaladása felett tehát a legkevésbé sem lehet kétkedni. Mint már emlitettük, a czivilizatio érdekében az orosz fegyvereknek a legjobb sikert kell kivánnunk, de a kérdés igen bajos és bonyolódott lesz, ha a hóditás későbbi következményeire gondolunk. Azon kérdésre, hogy Oroszország beéri-e Bokharával, hogy az Oxust elfogadja-e befolyása és tervei határául, bajos a felelet. A nélkül hogy mély combinatiókba bocsátkoznánk, igen valószinünek mondhatjuk, hogy a sz. pétervári udvar sok éven által nagy fáradsággal és költséggel folytatott politikája részére gazdagabb jutalmat fog követelni, mint a minőt Turkesztan oáz-országai nyujthatnak. Legalább szeretném látni azt a politikust, ki állitani akarná, hogy a Turkesztan birtokába jutott Oroszország tartózkodni fog Afghanisztanban vagy Észak-Indiában, hol a politikai fondorlatok mindig termékeny földet találnak, közvetve vagy közvetlenül föllépni. Akkor, midőn Perovszki hadsorai az Aral nyugati partjától Kabulig vetettek árnyékot, akkor, midőn a Vitkovics-féle[130] kisértet Kandahar és Kabulban megjelent, az ily eshetőség lehetőségét belátták. S a mi már egyszer megtörtént, szükség esetében nem ismétlődhetik-e?[131]
A nélkül azonban, hogy e kérdést az irigység s féltékenység visszatetsző szinezetében tüntessük fel, jogositva hisszük magunkat, hogy a közép-ázsiai orosz tervek iránti közönyösséget roszaljuk. Ez igénytelen véleményünk; de valjon az angol oroszlán és az orosz medve Ázsiában majd ellenségesen egymásra támadnak-e, vagy pedig a hóditásban testvérileg megosztozkodnak, ez oly kérdés, melyhez a „ne sutor ultra crepidam“ szerint, mint philologizáló dervis nem merek hozzászólni.
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: Hibás ennélfogva az a vélemény, hogy mi magyarok Ázsiában hátramaradt rokonainkat keressük. Ilyes czél, melynek elérhetése mind ethnographiai mind nyelvészeti okoknál fogva teljesen lehetetlen, azt, ki utána törekednék, vastag tudatlanság vádjának tenné ki. Mi nyelvünk etymologiai szerkezetét ohajtjuk ismerni, s ezért vizsgáljuk a rokonnyelveket.]
[Footnote 2: A jó tatárok ugyanis azon véleményben vannak, hogy a szultánnak, vallásuk fejének, az egész világ engedelmességgel tartozik. Az egész szunnita világ szemében az jogos khalifája (utódja) Mohammednek, a ki az emanati serife-t, vagyis a nemes hagyományokat bírja. Ezek pedig 1) mindazon ereklyék, melyek Stambulban a Hirkai-Szeadet-épületben őriztetnek, p. o. a próféta köpenye, zászlaja, szakálla és fogai, melyeket egy ütközetben elhullatott; nehány öltönydarab, koránok s fegyverek, melyek a négy első khalifa tulajdonai voltak; 2) Mekka, Medina, Jerusálem s az iszlam egyéb búcsújáró helyei.]
[Footnote 3: Kasgarnak neveztetik gyakran az egész chinai Tatárország.]
[Footnote 4: Mihmankhanei pendsruzi, azaz: „öt napos vendégfogadó“-nak nevezik a kelet bölcsészei e földi világot.]
[Footnote 5: Emirnek czimezik a bokharai fejedelmet. Khíva és Khokand uralkodói „khán“ czímet viselnek.]
[Footnote 6: Később megtudtuk, hogy az egy Khodzsa Nefesz-ből való alaman volt; a mely érkezésünkről tudósittatván leskelődött ránk, hogy a hadzsikat kifoszsza; rabszolgául vinni el őket nem engedé a rablók vallásos érzülete.]
[Footnote 7: Ova – betüszerinti értelmében sátort jelent, hanem a turkmanok inkább a ház és telek fogalmának kifejezésére használják.]
[Footnote 8: A Görghen, melynek legvégső forrásai Kurdisztan hegységeiben fakadnak, azon föld nagyobb részén keresztül folyik, melyet a jomuthok laknak, körülbelöl 30 geogr. mrtfldnyi területben. Messze Pisarakon alól, sőt még az Atacegeken alól is mindenütt meglábalható lóháton, s tulajdonképen csak Gömüstepén innen nyolcz mérfölddel nyer igazi mélységet, ahol mind a két partját mocsárok lepik. A medre mindenütt keskeny. Torkalatától mintegy négy öt mérföldnyire mesésen bővelködik halakban, annyira hogy szinte büzhödt tőlük a vize, s nyáron ihatatlan. Csak kétszer mosakodtam vele, s mindenkor erős halszagot kaptak kezeim és arczom.]
[Footnote 9: Baba Dzsan = az apa lelke; csupán gyöngéd elnevezés, melyet a turkmanok elsőszülött fiaikra szoktak alkalmazni.]
[Footnote 10: A keletiek a nagy macedoniai történetét bizonyos vallásosmythologiai ruhában adják elő; és habár a keleti történetirók közől némelyek meg akarják különböztetni Iszkender Zul-karnejnt (a kétszarvu Sándort) Iszkender Rumitól, a görög Sándortól – én ugy találtam, hogy ezt a két személyt mindenütt egynek és ugyanannak tartják.]
[Footnote 11: Kervanbasi = karavánvezető, vagy a karaván főnöke névvel illetik azt, a kit a khan ezen hivatalra kinevez. Minthogy ezek többnyire olyan emberek, a kik csak bizonyos utakon birnak a legnagyobb tapasztalatokkal, ennélfogva minden karaván utnak megvan a maga kervanbasija, melléknevét azon uttól nyervén, a melyen kalauzkodik.]
[Footnote 12: Nehogy az orosz hatóság ezen kétértelmü állása szemetszurjon az olvasó előtt, szükség megjegyeznünk, hogy a persa kormány az orosz fegyveres hatalomnak bárminemü kiszállását ezen partokon saját területére való ellenséges berontásnak tekinti, s készebb eltürni a turkmanok rablásait, mintsem orosz fegyverek segitségét vegye igénybe, mely fegyverek in partibus hasznosak ugyan, hanem in toto veszedelmesek lehetnének.]
[Footnote 13: Tulajdonképen Kulumali.]
[Footnote 14: Tulajdonképen Ajdgul, azaz: az ünnep rózsája.]
[Footnote 15: Midön később az oroszokat ezen esetre figyelmeztetém, azzal iparkodtak magukat menteni, hogy az orosz kormánynak nem szabad a turkmanokat nagy váltságdijakhoz szoktatniok, mert akkor a merész rablók éjjelnappal ily emberfogdosásra járnának.]
[Footnote 16: Visszatértemkor e levelet, melyben barátimnak a sivatagi utazás megkezdését jelentem, másokkal együtt, melyeket Gömüstepéből inditék el, csakugyan megtaláltam a török követségnél. A jó Khandzsan valódi buzgalommal teljesité kérelmemet.]
[Footnote 17: Mohammed utódja, t. i. a konstantinápolyi szultán.]
[Footnote 18: Kiblenuma tulajdonképen annyi, mint kiblét (azaz azon helyet, hol Mekka fekszik) mutató, s közönséges iránytű, melyen a délnyugati rész különös mutatóval van megjelelve.]
[Footnote 19: Az iszlam igen illetlen dolognak tartja, ha valaki nejéről beszél. Ezért metaphorákat használnak, melyekben totum pro parte vétetik. Igy a török nejét társaságban háremnek, familiá-nak, vagy csoluk csodsuk-nak, a persa khane, vagy Ajal-ü-avladnak (az első házat, a második annyit jelent, mint „nő s gyermekek“), a turkman ova-nak, a középázsiai balacsaka-nak (gyermekek) nevezi.]
[Footnote 20: A turkmanok e romok eredetét illetőleg azt beszélték, hogy isten a turkmanok iránti különös szeretetből a Kaabát Arábia helyett először ide helyezte, de egy kék ördög, ki egyszersmind sánta is volt, Göklengnek (azaz: kék sántának) nevezték – a kitől a göklenek származnak, azt lerontá. „Az ősök ezen gaztette“ magyarázá a vad etymolog, „oka annak, hogy e törzszsel folytonos ellenségeskedésben élünk.“]
[Footnote 21: A keletiek szeretik szenteiket testi nagysággal is felruházni. Persiában több óriás sirt láttam; sőt Konstantinápolyban, a Bosporus ázsiai partján, az ugynevezett Josuahegyen is van egy hosszu sir, melyet a törökök a bibliai Josua, a görögök Herkulesz sirjaként tisztelnek.]
[Footnote 22: A guszl az egész testnek megmosása, a mely csak bizonyos kiváló esetekben szükséges. A napi öt ima előtt végezni szokott más mosakodásokat Törökországban abdeszt-nek, az araboknál vudhu-nak, Közép-Ázsiában pedig teharet-nek nevezik.]
[Footnote 23: Baj, vagy bi, a törököknél bej, előkelő urat jelent.]
[Footnote 24: A havli betüszerint sugarat jelent, itt udvar helyett használtatik. A havliban vannak sátrak, istállók, hombárok, s egyéb az özbeg (mezei lakos) háztartásához tartozó helyiségek.]