Part 17

Ismétlem: Az egész hokuszpokuszban a csodálatraméltó mindig csak e dervisek odaadása, sőt a halál megvetése marad, oly tulajdonok, melyek azon vak fanatizmusban és rendithetetlen hitben gyökereznek, mely az alacsony származású ázsiaiakat egyátalán jellemzi. A Halet külömben a dervisek életfenntartásának legsikeresebb forrása. Már a rendkivüli utáni vágy is nagy mennyiségű nézőt csal oda, kik közül sokan apró ajándékokat szoktak magukkal hozni, a Halet álitólagos csodatévő erejében nem egy nyomorék és beteg keres javulást, s alig képzelhető visszataszitóbb s egyúttal furcsább valami, mintha beteg asszonyok vagy gyermekek a dühöngő, izzadó, tajtékzó dervisbe kapaszkodnak, s a beteg kezeket, vagy a beteg szemet stb. a félőrült ruháihoz dörzsölik. Irtóztató, megmagyarázhatatlan ájtatosság! – gondolám magamban, valahányszor szemtanúja valék az ilyen jeleneteknek. Dervislétem ideje alatt társaim őrjöngő kitörései leginkább érdekeltek. Incognitóm álláspontjáról véve a dolgot, kénytelen valék az orditási gyakorlatokban a Jahu! Jahakk! Allah! Allah! Hu! hu! kiáltásokban részt venni, de nálam hiányzott a hit, igy hát csak fárasztó hatást tett reám, mig társaim oly lényeknek tetszettek nekem, melyek a szenvedély paroxismusában hihetetlent képesek létesiteni.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

»Ha még az arany, a legtisztább fém is salakot tartalmaz, mondák nekem egyszer Persiában, nem lehet csodálatos, ha a dervis szerzetek isten-ihlette férfiai közt is vannak képmutatók, azaz hamis dervisek. S a hamis dervisek tényleg nagy mennyiségben találhatók; képmutatók, mert hivatásukat földi szenvedélyek palástolására használják s a Khirka oltalma alatt, ha nem is épen gazdag, de a csavargó életre mindenesetre czélirányos fenntartásra tesznek szert. E hamis dervisek leginkább a vándor dervisek, (Kalenter) soraiban léteznek; nem képeznek kölön szerzetet s többnyire a keleti iszlamitákból kerülnek ki. A régi pápista példabeszéd: »Aki sokat vándorol, ritkán avattatik szentté,« az Iszlamban is bevált; mert a vándordervisek mintaképei a ravaszságnak, s elképzelhetetlen fortélyokkal szokták kizsákmányolni az alsó néposztályok tudatlanságát. Életfeladatuk állitólag a nagy világban elszórt moszlim Szentek sirjaihoz való búcsújárás; a földi czélok legcsekélyebb látszatját is gondosan kerülve, s csak a legájtatosabb szerzettagok ruházatával és jelvényeivel ellátva, a mohammedán világot egyik végétől a másikig bevándorolni kénytelenek. Az Irás szerint a vándor-dervis a kutya tiz tulajdonával birjon:

1. Mindig éhes legyen 2. ne ösmerjen hazát, 3. az éjt álmatlanúl töltse, 4. halála után ne maradjon öröksége 5. Urát, még ha méltatlankodnak is vele, el ne hagyja 6. érje be a legrosszabb, legszegényebb kis helylyel, 7. másnak kivánságára hagyja el a helyét, 8. ha megverték, térjen ismét ugyan oda vissza, a mint kenyeret nyujtanak neki, 9. az ét-asztaltól kellő távolságban maradjon, 10. soha se emlékezzék meg az elhagyott helyről, ha urát kiséri. Sajátságos ugyan, de tény, hogy számos vándor-dervis ismerőimnél e kutyatulajdonoknak, az első pontot kivéve, csak igen kevés nyomát birtam felfedezni, sőt többnyire az emlitett sajátságok merő ellentéteivel találkoztam.

Fennhéjázásukról és tolakodásukról Stambulban győződhettem meg, a hol nyolcz vagy tizedmagokkal szokták az előkelő efendik házait a legborzasztóbb orditások közt megrohanni, s előbb nem is tágitanak, mig a kivánt ajándékokat ki nem zsarolták. Hasonlóképen lépnek fel Persiában és Közép-Ázsiában, s nem egy épületes történetet tudnék elbeszélni, mely kitanúlt gazságukról tanuskodik. Legféktelenebbül garázdálkodnak a provincziában és falun. Olykor valamely gazdag ember házánál találkozunk egy dervissel ki a házi urat oly ügyesen betudja fonni mig mysztikus szédelgése hálójába keritette. A dervis ezentúl valóságos Szentnek tekintetik a háznál s minden nyitva áll előtte; egyszerre azt allitja, hogy egy éjjeli látomány következtével elkel utaznia; a család megsiratja távozását, mig végre nehány nap leteltével észreveszi, hogy az Isten emberével együtt egy pár drága ékszerdarab is az Isten utjára kelt. Még a körmönfont persák is áldozatúl esnek, olykor a dervisek álnok fortélyainak. A mai persa Sah egyik aranyra vágyó rokona szinte ily kedves vendéget tartott egykor házánál, még pedik olyat, ki aranycsinálónak volt elhiresztelve s a khán már eleve is alig fért a bőrébe, ha elgondolá, mily gyönyörére fog válni megannyi lószerszámát, mosdótálát stb. ragyogó színaranynyá átváltozva látni. Nyolcz lat tiszta arany más fémekkel együtt az olvasztó tégelybe vetve a művész áltató kecsegtetése szerint egy font szin aranyt lett volna eredményezendő. Azonban a földi javak e határozott ellensége oly ügyesen értette müvészetének kezelését, hogy a jó khán egy csomó nyers fémmel maradt hátra mig a dervis gazdagon megrakva szinaranynyal nyomtalanúl eltűnt. Még a keresztény Európa sem kiméltetik meg mindig gaz szédelgéseiktől. Csodálatosképen évről évre a távol Indiából, Kasmirból, Közép-Ázsiából jöve megszokták látogatni Gül-Baba sirját, – egy Budapesten, a budai oldalon fekvő, igen kétes jellemü Szentnek mecsetje – s Magyarországon a legszivesebb fogadtatásban részesülnek. A falukban többnyire a pápista papoknál szoktak megszállni, kiknek csodálatos dogokat regélnek (Kudusz-ról,) (Jeruzsálem) hol állitásuk szerint, természetesen szinte voltak. A vallásilag szabályszerü élelmezésre nézve nem levén túl pédánsak, e jó dervisek a párolgó disznósültet, egy-egy fris korty erős magyar borral szokták lecsúsztatni, s egyátalán minden elgondolható kéjelgésnek hódolnak. Emlékszem egy sokat utazott dervisre a persa Szebzevár-bol, ki hosszasabban tartózkodott Pesten, többször megis látogatott s mindenben oly istenfélőnek tettette magát, hogy magam is felültetem neki s őszintének hittem. Megbetegedvén a városi kórházban vétetett fel s midőn ott meglátogatám, az »Ab és Hava« (viz és levegő) t. i. a magyar főváros levegőjének és vizének tulajdonitá betegségét. Esetlegesen a rendelő orvos is előjött s végtelen meglepetésemre arról értesültem, hogy nem Ab és Hava, hanem bizonyos házak látogatásának következményei vetették betegágyra az Isten emberét. Bizony, »Khirkadan dervislik belli olmaz!« a köpeny még nem csinált dervist, mondja egy ó-török példabeszéd.

A Fényes Porta és oszlopai Konstantinápolyban.

A Fényes Porta, Bab-Ali név alatt, a mai Törökország nem csak az egész ottomán birodalom legmagasbb rendeit, de egyuttal a helyet is érti, a hol ezek tanácskozásaikra összegyülnek. Ellentétben a Nyugattal, a porta Keleten mindig a ház diszhelyének tekintetett. Már Ábrahám patriárka is az árkangyalokat a sátor kapujánál fogadá s a lakház e része Kelet nomád és megtelepedett lakóinál egyaránt ugyanazon értelmezésben részesül. Ez leginkább észlelhető a turáni népeknél. Valamint a Kirgiz és törzstársai csak a bemenet előtt, de soha sem a sátor belsejében szokott nyilvános vagy magán ügyekről tanácskozni, ugyszinte Kasgar, Akszu, és más városok khivai Vang-ja, és Khokand, Bokhara és Khiva hatóságai, sőt még ezen országok fejedelmei is, a ház kapuja mellett lévő terrasse-on szokták alattvalóikat kihallgatáson fogadni, itéletet osztani és egyebekről rendelkezni. E szokásból magyarázható meg, miért azonositja a török nyelv a »Porta« szót, a törvényszékkel és a magas hivatalnokok székhelyével. Ugy mint még a Szeferidák ideje előtt is Pérsiában az »Ali kapi« kitétellel, a magas hivatalnokok székhelyét jelezték, úgy Törökországban a »porta« szóval. Nem csak minden főváros, de még minden provincziális-hatóság is bir a maga »Kapi«-jával s habár europai ujjitások ma már az ujabb miniszterium, itélőszék stb. elnevezésekkel igyekeznek kiküszöbölni e régi szót, a törököknek és Ázsia más népeinek mégis igen nehezére fog esni, hogy a »magas törvényszék,« vagy egyébb főhívatal megjelölésére más nevet s elnevezést használjon, mint a régen megszokott »Kapi-t« vagy »Bab«-ot: – kapú, porta.

A kitételek alatt; »Erős porta,« vagy »magas porta,« az illető hatóságok külömböző állása és felhatalmazottsága értetik, melyeknek megvesztegethetési fokára is némi czélzás rejlik e szavakban. Hisz a megvesztegetés törökül »mellék jövedelem«-nek neveztetik, a mint szépitőleg mondani szokták: »Kapi alti,« azaz, a mi a kapu alatt rejlik, kétség kivül igen találó czélzás azon ajándékokra, melyeket a pörös fél nem nyilvánosan visz el a biró házába, hanem lopva a kapu alá rejt. Miután a magánlakok kapui gyakran oszlopokból alakittatnak, nem lesz meglepő ha mondom, hogy az államépület kapui is oszlopokon nyugszanak. Ezen oszlopok a miniszterek, kik e hivataluk következtében valósággal »Erkiani Devlet« t. i. »kormány oszlopoknak« neveztetnek. Vállaikon nyugszik a kormányzás nehéz feladata s az élükön álló főnök joggal és igen találóan viseli a Vezir t. i. a teherhordó nevet. A korinthiai, dóriai és más oszlop rendszerek épitészeti különlegességeit a keletiek még eddig elnem sajátitották s ezek helyett a magas karokat és rendeket ekkép jellemzik: »vas, aczél, vagy kő oszlopok,« mi természetesen nem egyéb bombasztikus, üres czimnél, mert mi gyakran látjuk élesebb szemlélet után, hogy a kormány ezen »aczél oszlopa« nem egyébb korhadt, redves fánál.

A Porta, mely a népnyelvén Pasa Kapiszi-nak neveztetik, mai napság a következő hivatalokat zárja magába: 1) »A Nagyvezér és hivatalai székhelyét, 2) A külügyérséget titkárságával és forditási hivatalával, 3. a Medsliszi Vala-t, vagy a legmagasbb államtanácsot, 4. a Medsliszi ahkiame adlie-t, vagy legfőbb itélőszéki tanácsot, egyúttal a bel és igyazságügyérség azon felhatalmazottsággal felrúházva, hogy a kormányzókat és alsóbbrendű tiszteket kinevezze és elbocsássa; 5. az Amedi diváni humajunot, oly hivatal, mely a Szultán magán irodájával és a portával közvetlen összeköttetésben áll. Az igazgatóság többi kormány székei, ugy mint: a rendőrségi, pénzügyi, kereskedelmi, hadügyi, tengerészeti, közoktatási és Vakf (jótékony alapitványok) stb. miniszteriumok, külömböző épületekben vannak elhelyezve s az illető főnökök csak akkor jelennek meg a Magas Portánál, ha a Medsliszi Vala felhivása, fontos tanácskozásra hivja őket össze. Ezeken kivül még néhány, nem épen ide tartozó hivatal létezik: a négy külömböző vallástársulat irodája, úgymint a római-katholikusok, a görög-egyesültek és nem egyesültek és zsidóké, a szertartómester s a császári aláirások (Tugra) készitőjének irodája s végül még egy állami iskola és könyvtár, a francziában való tanitásra, melyek ép úgy mint a forditási hivatal, a külügyérséghez tartoznak.

A mi a külömböző tisztvíselői osztályokat illeti, a polgári hatóságnál a legmagasabb helyet a Musir (marsall) foglalja el; őt illeti a »Devletli« czim, t. i. »boldogságos«. Havonként 80,000, 120,000 piaszternyi fizetést-húz – Törökországbani tartózkodásom idejéről beszélek, – s még nehány évvel ezelőtt, az Egyyptomi alkirály nem birt a musirénál magasabb ranggal, csak hogy cziméhez hozzá bigygyesztetett még az »Ubhetli« (ragyogó). A Musir, európai kocsin szokott hivatalba menni; ha nagyvezér, két hadseregbeli tiszt és két kavasz (rendőr) lóháton kisérik, ezenkivül két-három szolga követi, s a szinte lovas csibukcsi, katonásan hadonázva a tokba rejtett, hosszú pipaszárral: A tisztelet melyet a Musirnak mindenütt tanusitanak, kiváloan nagy, de még nagyobb a költség, melyel a nagy raj szolga, rokonság, védencz stb., stb. fenntartása jár, s a roppant fizetés daczára egy Musir sem bir kijönni fizetésével, ha csak magán vagyonnal nem rendelkezik. A katonaságnál is vannak Musirok, de ezek távolról sem állnak oly magas polczon mint az előbbiek, minthogy itt számra sokkal többen vannak, és fizetésük is jóval csekélyebb. A Musirhoz legközelebb álló tisztviselői hierarchia a Rütbe-i-bala, (magas rang) mely két részre oszlik. Czimük Utufetli (kegyesek.) Ezt követi a: Rütbe-i Ula, mely szinte két osztályból áll, a Szeadetlu (üdvös) czimmel, továbbá: Mutemajiz: vagy Rütbe-i-Szanie, oly rang, mely a legtöbb hivatal fönőköt megilleti, s Izzetlu efendim (méltóságos uram) czimmel czimeztetik. Azután jön a 2-számu Szanie, melyet szinte megillet a Izzetlu efendi czim. Ehhez csatlakoznak az alhivatalnokok rangsorai: a Rütbe-i-Szalisze, (harmadik osztály) mely Rifalu-val (a felemelt) és a Rütbe-i-Rabie-vel, (negyedik osztály) mely a Tutuwetli-vel (nemeslelkü) czimeztetik; a hivatalnok világ minores gentium-ának a Hamijetli (a figyelmes) czim itéltetett oda. A cultusz-hivatalnokok közt a legmagasbb a Seikh ul Iszlam, ezt követik a Szudur-ok s az öt külömböző Paje-k, t. i. Stambulból, a szent városok, a Bilade Arbaa, Rumili és Anatoliából. A katonaság állása a hivatalnok uralomban, többnyire a tisztek rangjában van kifejezve. A hadseregnél nagy számmal léteznek Musirok, söt pasák is és osztály meg dandár-tábornokok, kik rangban mind a polgári hatóság nem egy efendije alatt állnak. A pasa elnevezés megmagyarázásául mindjárt itt felemlitjük, hogy katonai és polgári tisztviselőkre átruházott czim, mely az elsőbbek közül csak a Musirokat és provincziák Muteszarrif-jait illeti, (másod rangú kormányzók) még ha rangra nézve csak Mutemajiz-ok is; – a katonai hatóságoknál azonban, az ezredestől felfelé minden tisztnek adatik. A pasára azelőtt a bég czim következett, melyet európaiak tévesen fejedelmeknek szoktak tulajdonitani, a mint az régente csakugyan szokásban is volt. Ma a pasa után egyszerüen az efendi, úr következik, s az efendire: Aga. A két utóbbi czimezésre nézve különben nem igen szörszálhasogatók, s kivált a divatból egészen kiment bég szó, dédelgetésképen nem csak az előkelő hivatalnok világ gyermekeinél, de a középosztályban is gyakran használtatik. Az efendi ellenben, már komolyabban hangzik. A mindennapi életben, az irástudó értetik alatta, a tisztviselő-világban, gyakorta egy igen magas állásu egyént, sőt királyi herczegek is nem ritkán csak az efendi czímet bigygyesztik nevük mellé.

Ennyit rövideden a külömböző hivatalok és rangosztályokról, oly tárgy, mely Törökországról szóló statisztikai és más művekben már kimeritőleg dolgoztatott fel. Inkább a tárgy kevésbbé ismeretes s nem oly könnyen hozzá férhető részét akarjuk érinteni, a mennyiben megismertetjük az olvasót a portához való befogadásra szükséges szellemi követelményekkel s mindazon tulajdonokkal, melyeknek birtoka a fiatal oszmanlit a nagy czim elérésével kecsegtetik: »Az állam-épület oszlopa!« Régibb időkben a várományosnak azon úton kelle lennie, hogy keleti fogalmak szerint tökéletesen mivelt férfiuvá váljék; mindenek előtt szép irással kelle birnia, arabúl és persáúl jól tudnia, szép tehetségnek örvedenie az irály terén, de legkivált magas származásra, vagy legalább valamely magas állásunak pártfogásara kelle támaszkodnia. Ma, mindenek előtt a franczia nyelv ismeretére néznek. Földrajz, történelem, természetrajz, máthematika és más tudományokat soh’sem követeltek a hivatalnoktól s a Porta idősbb tagjai által is könnyebben nélkülöztettek hivatalos pályájukon; ma azonban annál inkább követelik azoknak elsajátitását, mivel a magas állású hivatalnokok gyakran jutnak érintkezésbe a mi diplomátiánkkal, s egy némely európai intézkedés meghonositása alkalmával ezen ismeretek hiánya által gyakran kudarczot vallanak. A mit a mai török minisztériumok kiváló hivatalnokai tudnak, azt mind csak hivataloskodásuk alatt tanúlták meg. Azelőtt a basák és efendik magán uton képezték ki magukat pályájukra, ma az iskolai és magasabb műveltséget helyben a portán nyerik, s épen ebben külömbözik a régentei török állami-élet az újjabbitól. Szabály szerint a fiatal efendi-fi csak akkor osztassék be egy vagy másik irodába, ha a Rusdie-iskolában sikeresen végzett négy osztályt s legalább is tizenhat, tizennyolcz éves. Tapasztalataim szerint e szabály ritkán követtetik. A külömböző Kalem-ekben (irodák) gyakran tizéves gyermek-tisztviselőket látni. Ha p. valamely tapasztalatlan a külügyérség levelezési-hivatalába lép és a körülfutó divánokon egy egész sereg gyereket és sühedert lát guggolni, inkább valami iskolában fogja vélni magát mintsem egy elsőrendü hivatalos helyiségben.

Ha a fiatal efendik nehány éven át e hivatalos kisdedovodába jártak, kiderül, vajjon valóban alkalmasak-é a kül- vagy bel-igazgatóság valamely osztályára, vagy egyátalán, a hivatalnoki pályára valók-e. Ha a hivatalkereső ezen idő alatt nem vitte anyira, hogy mint jeles másoló (Müszevoid) tudta megismertetni magát Khalfá-jánál, (irodafőnök) kevés kilátása van reményeinek valósulásara. Többen, s ezekhez tartoznak a tehetségesebbek s szorgalmasabbak, ezalatt a Mubejjiz fokra jutottak s ha e mellett magán tanulmányok utján a francziát is annyira elsajátitották, hogy folyékonyan olvashatják Telémaque-ot, vagy a »Journal de Constantinople« »faits divers« feliratú rovatát megérthetik, már az a titkos vágy ébred bennők, hogy egy vagy másik követséghez attaché-képen osztassanak be, vagy pedig, ha a körülmények igen kedvezők, az Amedije, a legmagasbb Kálemek irodájába léphessenek be. Ezen irodában csak a legelőkelőbb törökök fiai találnak alkalmazást s ha még csak másolók is, mégis magasabb fizetést húznak mint más osztályok nem egy iroda fönőke. Az Amedije közvetitő álláspontja következtében, melyet az uralkodóval szemben elvállalt a legmagasabb fontossággal bir, mert a porta minden határozatai útban a szerail felé az Amédijen kénytelenek átmenni. A porta jelenlegi hivatalnok világának tüzetesbb ismeretére, azt két sorozatra kell felosztani, melyeknek egyikét nemzetinek, másikát nemzetközinek fogjuk nevezni. Az első sorozatba számitandók, kiváló előszeretetet táplálva a régi török bureaucratia eránt, mint már emlittetett, a fősúlyt a Kitabet-ra (irály) fektetik. Kitabet az első és utólsó, mire ezen emberek törekesznek, éjjel nappal csak erről beszélnek, mindent a világon e mérték szerint mérnek, s folytonos és sok évi figyelmem, melylyel ezen emberek fáradatlan törekvéseit kisértem, támogatja azon tapasztalatot, hogy valódi keleti gondolkozás szerint a lény mindenkor a formaszerüségnek áldoztatott fel. E hasztalan irodalomjátéknak utólsó nagy mesterei Akif pasa, Pertev pasa és Rifaat pasa voltak, s minthogy mai utódai sokkal inkább el vannak mélyedve a török-arab-persa nyelvek tömkelegében, semhogy még európai nyelvekkel is megismerkedjenek, tehát rendesen a belföldi igazgatás osztályában maradnak; s azok válnak később részint az illető irodák főnőkeivé, de többnyire a provincziák kormányzói kerülnek ki soraikból.

A második sorozat a jelelenlegi, a »modern« Törökországot képviseli; tanulmányainak is modern szinezetet ád. Mint már mondám, francziáúl a Portán magán tanulnak, vagy pedig a nyelv elsajátitása tekintetéből valamely európai fővárosba küldetnek, legtöbbször fájdalom, Párisba, a hol sokkal gyakrabban látogatják a Mabille kertet és Café chantants-okat, mint a Collége-t s Nyugat művelődése helyett oly erkölcsöket hoznak haza, melyek nekünk, európaiaknak nem válnak becsületünkre. Tudományos irányban ezek sem vitték sokkal többre mint az előbbiek, de ezek előtt legalább névleg nem egészen ismeretlenek európa szellemi törekvéseinek termékei. Kivételek igen ritkák. Ezekhez tartoznak p. Ahmed Vefik efendi, ki földrajzi tanulmányai által hires; Dervis pasa, ki a bányásztudományban kitünő és Edhem pasa ki a kereskedelmi tudományokban kiváló helyet foglal el. Francziául, németül és angólúl irni, alig tud valaha valamelyik s csak Aali pasa, a hajdani nagyvezir, kinek tömör, tiszta franczia irálya még Francziaországban is hires volt, tett e téren fényes kivételt. A keletiek szellemi gyorsaságánál s gyakran található, ritka nyelvészi tehetségüknél fogva az idegen nyelvnek folyékony beszélése gyakorta fordul náluk elő.

Mindazok után, miket a magas Porta oszlopai vagy támaszairól mondtunk, nem lesz egészen fölösleges, ha mellesleg a magas porta sarkköveiről, t. i. az ugynevezett szolgáló szellemekről is emlitést teszünk, ugy mint: a czipőgondozóról, pipatöltőről, kaftan – recte – felsőkabáttartóról, stb. Mily befolyással birhatnak ezen emberek a legmagasbb török hivatalnokok igazgatási rendszerére? fogja kérdeni az európai olvasó. Egyes európai utazók gyakran nagy csodálkozással észlelték a rendkivüli bizalmasságot, mely ezen emberek és uraik közt észrevehető. Már régi időkben is kiemeltetett a külömbség, mely az európai és ázsiai szolga állásában, urával szemben létezik: e viszony változatlanúl fennáll még mai napig is; nem szorult különös bizonyitékokra, hogy a magas Porta alá rendelt szolgaszemélyzetét másodrangu hatalomképen mutassam be olvasóimnak. Modórában és szavaiban alázatosnak és szolgálatkésznek tünve fel, senkinek esze ágában sem lesz, hogy ezen szerény külsejü egyén, nem egy magas állásu pasa vagy efendi szivét és szellemét, tollát és erszényét erélyesebben vezeti, s nagyobb befolyást gyakorol reá mint neje, sőt gyakran mint egész nagy családja együttesen. S nem csak a keletinek házikörében játszák a szolgák az uralkodót, de még a Portánál is, valamely hivatalnok kinevezése vagy letevése körül, nagyobbszerü pörök eldöntésében, sőt gyakran fontos államügyekben is a szolga befolyása nagy szerepet játszik. Gyakori, s eléggé hasonló viszonyokra lehetne utalni nálunk is, melyek a komornyikok s uruk közt léteztek s maig is még léteznek, de a patriarkális szellemtől átlengett régi Ázsiában az ily viszonyok sokkal gyakoribbak s élesebben körvonalozva, feltünőbbek is. A folytonos veszekedések és zavarok a hárem belsejében, a sohasem nyugvó asszonyi cselszövények nem ritkán igen ellenszenvessé teszik a háziur előtt a ház azon részét, mely a család számára van fentartva; hogy tehát legálább ideiglenesen kikerülje a kellemetlenségek e kifogyhatatlan kútforrását, házának második részébe, a szelamlikba (férfiterem) menekül. Unalom, vagy elhagyatottság arra kényszeritik, hogy itt társat keressen, s minthogy a szolga Keleten általánosan nem épen gépnek, de inkább barátnak tekintetik, a közeledés közte és ura közt könnyebben is jön létre, mint az másutt volna lehető. A barátság szolgák és uraik közt nem csak Törökországban, de egész Ázsiában mindenütt nagyban elősegittetik egy, e helyen meg nem nevezhető bűn által, melynek a régi görögök is átengedték magukat, s az okos, simulékony szolga, bámulatosan rövid idő alatt a legmagasbb kegybe jut uránál. Évek multával a viszony mind bensőbbé válik; tiz év után a szolga »Emek-Dar«-nak neveztetik, t. i. egy olyan, ki sok fáradságot türt, s ugy tekintetik, mintha a családhoz tartoznék, s egy »Emek-Dar-t« vagyon nélkül a világba kitaszitani, ép oly embertelenség volna, mintha valami védtelen gyermeket világnak küldene az ember.

Mindig csodálkoztam rajta, hogy ezen szolgalények, kik többnyire Anatóliából származnak, s a stambuli civilisátió külső mázán kivül, sem Európáról, sem az állami életről általában, sem a diplomátiáról és igazgatásról stb. a legtávolabb fogalommal sem birnak, – hogy az emberek, kik irni és olvasni is csak ritka esetben tudnak, gyakran igen művelt, szellemes férfiaknál befolyásra tehettek szert, sőt még tanácsadókká is fel csaphattak. Az okokat csak később, hosszasabb ott tartózkodásom után ismertem fel s e gyöngeség Törökország nem egy kitünőségének lobbantható szemére. Hogy természeti elmésség és keleti ügyesség kipótolja amazoknál a tudomány hiányát, gyakran hallott, de igen felületes mentség. Minthogy tehát ezen emberek tényleg mindennek inkább nevezhetők mint szolgáknak és a mint már fentebb emlitém a Porta ügyeire nem megvetendő befolyást gyakorolnak, be is akarjuk őket mutatni, ugy a mint illik, t. i. rangjuk szerint.